Ellentétben a magyarországi sorozatos kudarcokkal, úgy tűnik Szlovákiában sikerült legyártani talán az első igazán versenyképes ká-európai krimisorozatot. Első ránézésre erősen hasonlít a világszerte hatalmas rajongótáborral rendelkező, dr. House amerikai szériára, de néhány rész megtekintése után állíthatjuk: nincs itt semmi probléma, a forgatókönyvírók sikeresen helyezték el közép-európai közegben az amerikai, arrogáns doki szlovák kollégáját. A képek néha szokatlanul modernek, a sztorik megtörtént orvosi műhibákat, érdekesebb eseteket dolgoznak fel. A helyszín: Pozsony.

 

Évek óta próbálkoznak különböző sorozatokban bemutatni északi szomszédunknál, a szlovák családok, munkahelyek mindennapjait. Legnagyobb nézettséget mégis a külföldi gyártású, gyakran vetített - Csont, CSI-sorozatok, Dexter - krimisorozatok érik el, legyen az cseh vagy szlovák kereskedelmi csatorna (a két ország kertévéi gyakorlatilag minden háztartásban foghatók). A szlovák és cseh gyártású szappanoperák mellett – amelyek a Szomszédok és a Barátok közt színvonalán készültek – Szlovákiában, néhány hete, egy újabb és egyelőre meglepően sikeres kísérletet láthatunk. A Dr. Ludsky szlovák krimisorozat – első körben tíz legyártott résszel - megpróbálja felvenni a versenyt az amerikai krimisorozatokkal, másrészt egy kevésbé tipikus sémát mutat fel a szlovákiai sorozatok történetében.

 

A sorozat központi figurája Dr. Ludsky - beszélő név, magyarul nagyjából annyit jelent: Dr. Emberséges – igazságügyi orvosszakértő, akit Tomáš Maštalír, szlovák színész személyesít meg. A művészt egy konkrurens sorozatból csábították át. Dr. Ludsky karaktere egy talán túlzottan magabiztos, de mindenképpen bátor ember, aki soha, semmilyen körülmények között nem fél kockázatot vállalni. Első pillantásra egy zsarnokot látunk a képernyőn, de ahogy a rendezők kibontották alakját inkább egy filantróp személyisgéget ismerünk meg benne, akinek fontos, hogy minden körülmények között jól végezze munkáját. A sorozat főszereplőjének szakterülete az elhanyagolt orvosi ellátásból fakadó problémák megállapítása. Mivel egyben igazságügyi orvosszakértő is, szorosan együttműködik a rendőrséggel is. Ludsky az eddigiektől eltérő hős, intelligens, megalkuvást nem tűrő, arrogáns és türelmetlen. Nem tűri el a tehetetlenséget és a hozzá nem értést, kollégái között nincs sok barátja, de hisz az igazságban, a beteg alapvető jogaiban és, hogy ezeket soha nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ludsky nem túl boldog magánéletében. Elvált férfi, aki állandóan próbál némi szabadidőt találni tinilánya számára. A csatorna több esetben, igaz történeteken alapuló fiktív eseményeket mutat be.


A sorozat Facebook rajongói oldalán és különböző fórumokon, a sorozat főszereplőjét a nézők leggyakrabban a világszerte nagy népszerűségnek örvendő amerikai tévésorozat főhőséhez, Dr. Househoz hasonlítják, mások viszont állítják: semmilyen hasonlóságot nem éreznek a két karakter között. Maradjunk annyiban, hogy van igazságuk azoknak, aki szerint Ludsky és House alakjában hasonló vonásokat vélnek felfedezni. Mindkét karakter impertinens, ravasz, intelligens – bár ez utóbbi tulajdonság a szlovákiai kakarterben egyelőre olyan élesen nem jelent meg, mint amerikai párjában. Ki tudja, talán a forgatókönyvíróknak tényleg volt egy olyan tudatos elképzelése, hogy a Dr. Ludsky karakterét úgy rajzolják meg, hogy konstruktív vitákat kezdeményezzen, amely egyet jelenthet a sorozat növekvő népszerűségével. De az is lehet, hogy néhány hónap múlva, ez a törekvés nem lesz más, mint népszerűségnövelő, kétségbeesett erőfeszítés.


A sorozat sztárját hétköznapi bőrdzsekibe öltöztették, könnyen konfliktusokba keveredik, amelyet sokszor tipikus „houseos“ mimika kísér – ezek a külső jegyek mindeképp az enyhén neurotikus, fehér köpenyt vilselő kollégájára emlékeztetik a szlovák karaktert. Az unalmasabb irodai, folyosói jeleneteket – nyilvánvalóan tengertúli inspiráció hatására – a madártávlatból felvett, vibráló városi képekkek dobják fel (lásd: video, fent). Ezeken a felvételeken Pozsony valóban úgy néz ki, mint egy igazi nagyváros. Ezt mindenképp modernizáló hatásnak tekinthetjük, az előző szlovák sorozatokhoz képest. Kritikával illethető a casting, a sorozat szereplői azt a benyomást keltik, mintha Szlovákiában nem lennének igazán jó színészek. Az alkotók talán ezt a deficitet megpróbálták egy népszerű arc előtérbe helyezésével elnyomni, de ez a módszer nem teszi lehetővé új sztárok kielemkedését, vagy legalábbis, biztosan csökkenti számukra a teret.

Dr. Ludsky kétségkívül egy őszinte törekvés, amely megmutathatja, hová lehet eljutni Közép-Európában a külföldi, minőségi sorozatokhoz hasonló művek létrehozásával. Érdekes lesz azt is figyelni, hogy a doktor alakja milyen változásokon megy át e közegben. Ez a szlovák sorozat arról tanúskodik, hogy a szomszédos országokban már megjelent a műfaj minőségi megújításának szándéka. Ahogy a nyolcvanas évek közepén, a bobettás karatéslány vált ikonná (Cseh)Szlovákiában, Magyarországon jó eséllyel lenne éppúgy népszerű a piros 335i BMW coupével furikázó igazságügyi orvosszakértő. A sorozat eddig részeiben a magyar néző számára is ismerős konfliktusokat, rejtélyeket – szekták, munkahelyi korrupció, prostitúció, illegális szervkereskedelem - dolgoznak fel a forgatókönyvírók. Másrészt azonban el kell gondolkozni azon, hogy a szerzői jogok milyen kiskapuk kijátszására adnak lehetőséget. Egy biztos, az alkotók elérték az egyik legfontosabb célt: néhány héten belül kialakult a sorozat rajongói keménymagja, és a Dr. Ludsky az évek óta futó sorozatokat is lenyomta a városi, fiatal lakosság körében, Szlovákiában. A húszezernél nagyobb városokban, a sorozat első része 34 százalékon teljesített, de a pozsonyi kerületben, a 12 és 54 évesek között 47,6 százalékos nézettségi arányt ért el.

Dr. Ludsky, trailer:

komment

Címkék: house dr ludsky

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr412701074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maisie MacKenzie 2011.03.02. 08:06:43

"Ezeken a felvételeken Pozsony valóban úgy néz ki, mint egy igazi nagyváros."

? Mi van?
Láttál Te már igazi nagyvárost? :-)

Amúgy érdekelne a sorozat, bár rém unom a kórházas cuccokat. :-(

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.02. 09:08:38

Korház a város szélén. Remake.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.02. 09:14:03

@Maisie MacKenzie: Kis város, nagyváros, metropolisz, megapolisz. Én egy 17 milliós faluban élek pl. lol

órarugógerincű felpattanó 2011.03.02. 09:20:03

Tele közép-európa legprosztóbb fejeivel :D

Egyébként egy diagnosztát ne hasonlítsunk már egy kórboncnokhoz. Neked se lenne mindegy, melyikük prezentálná a kórismédet.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.03.02. 09:22:58

Ahhoz képest, hogy egy átlagos szlovák is, néhány Zlatopramen után azt mondja "Bratislavára", hogy falu, ezek a képek igazán jól sikerültek és kihozták a maximumot Pozsonyból.

cork77 2011.03.02. 09:41:53

@Csehszlovák Kém: egy átlagos szlovák néhány Zlatopramen után azt mondja hogy "Blava".

proletar 2011.03.02. 09:53:10

állítólag a tűzvonalban az jó..

Terézágyú 2011.03.02. 10:33:13

Vajon mikor jön ez el hozzánk?
Tippelek: soha.

A Kamenákot vetítették nálunk? (Ez egy mozifilm, három része van) Tudtommal nem, holott akkora siker odakint, hogy a szlovák tévé évente leadja...

Sanyi bácsi 2011.03.02. 11:17:13

hát tréler alapján kurva jó is lehet.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.03.02. 12:02:01

Mindig is szánalmasnak tartottam a nyilvánvaló, pofátlan koppintásokat, ez viszont még rátesz egy lapáttal. Amolyan szlovákosan snassz, nem lehet komolyan venni. Azért megnéznék egy részt.

Maisie MacKenzie 2011.03.02. 13:20:38

"Ludsky az eddigiektől eltérő hős, intelligens, megalkuvást nem tűrő, arrogáns és türelmetlen."

Arrogancia és türelmetlenség, mint pozitív tulajdonságok?

Általában az arrogánsok és a türelmetlenek a vélt igazukért harcolnak fanatikusan. Korunk hősei ezek az antihősök. :-(

"a piros 335i BMW coupével furikázó"

Hát egészen életszerű (talán a típus, nem a szín).

innovation 2012.08.13. 11:17:40

Lehet ezt valahonnan legalább magyar felirattal megnézni, kíváncsi lettem? Mert ezt a holt nyelvet nem értem...

innovation 2012.08.13. 11:17:45

Nem küldte el a kommentem? :/
süti beállítások módosítása