Közhiedelemmel ellentétben nem csak belvárosa miatt jár több turista Prágába. Könnyen megtanulható, utasbarát tömegközlekedés, élhetőbb város, folyamatosan megvalósuló beruházások, pörgőbb étterem-, gastro- és hotelkultúra. Budapest fantasztikus adottságai ellenére pedig egy folyamatosan szegényedő város képét mutatja, ahol néha vészjeleket adnak le makettek és látványrajzok formájában, igazi látványosságait pedig egy valójában soha nem létezett magyar birodalom száz éves díszletei adják. Prágában mindig időben érzed magad, Budapesten, mintha épp lecsúsznál megint valamiről.

Budapesten újra divatba jöttek a félresikerült és irreális tervek. Blogtársunk postot írt a cseh és a magyar fővárosról, dúlt a kommenteknél a Budapest vs. Prága vita, mi pedig itt a cseh fővárosban nem értjük az egészet. Később fantasztikus terveket mutattak be a szerzők. Újabban pedig annak örülnek, hogy a hivatalos propaganda részeivé váltak. Itt éreztük azt, hogy meg kell szólalnunk. Pesti barátainknak feltehetően elgurult a gyógyszere, amikor olyan tervekről értekeznek - pl: Gyalogos-híd a Dunán, Várbazár felújítása - amelyek költsége egyszerűen irreális Budapest jelenlegi anyagi helyzetében. Egy olyan időben, amikor a Ferenciek tere-Kossuth Lajos utca átalakításánál arra sincs pénz - vagy akarat - hogy visszaadják a teljes teret a gyalogosoknak és levigyék a forgalmat a föld alá, helyette felestenek egy zebrát - mindez dobpergéssel köszöntve.

Előrebocsátva: soha nem szerettük a Budapest vs. Prága összehasonlítás-versenyt, mert értelmetlen. Ennek hagyománya Csehországban nem is létezik, itt ugyanis nem kérdés, hogy melyik város az élhetőbb. A vitának ugyanis számunkra nagyjából ott vége is van, amikor átlépjük a szlovák-magyar határt és a vonaton az emberek rágyújtanak cigarettáikra. Bárhol. Amikor pénzt akarsz kivenni az automatából és a mögötted álló lehelletét érzed a tarkódon, mert képtelen betartani a négy-öt lépés távolságot. Amikor a mozgólépcsőn nem tudsz a saját tempódban haladni, mert az emberek nem állnak jobb oldalra. Sorolhatnánk.

Pedig nem lenne oka Budapestnek kisebbrendűségi érzéseit ilyen megalomán tervekben, parttalan összehasonlítási vitákban kifejezni. Budapest gyönyörű, és a magyar fővásost szeretik a külföldiek. Sokan vannak, akik Budapestet így szeretik, beszélgetéseim alapján ezek az emberek déli államokból, Olaszországból, Spanyolországból, Chiléből érkeztek. Egy német, angol, holland viszont jobban érezte magát a cseh fővárosban. Tapasztalataim alapján, Budapest semmivel sem maradt le a dícsérő jelzők terén Prágától, viszont pont az a néhány apró, de a külföldi látogatók számára fontos dolog jelentette Prágában azt a pluszt, amelyek számbavételére ez a poszt vállalkozik.

 

A metró, a busz és a villamos

Csendesen suhant velünk a tiszta prágai metró, amikor Modor Tibi barátom felcsattant: Ha egyszer Magyarország nyeri a világháborút, idejövök egy lapáttal és betemetem az összes alagutat! Nos, essünk túl ezen a sokaknak fájó ponton. Az első földalatti Budapesten 1896-ban épült, ez Prágában 1977-ben történt meg. Azóta a cseh fővárosban 66 km metróvonal épült, Budapesten ez a távolság, a még át nem adott 4-es metróval is nagyjából a fele. Az egyszeri hétvégi sörturista számára is nyilvánvaló: a prágai metrókocsik egy része ugyanazok az orosz szerelvények, amelyek a budapesti alagutakban is futnak, de a prágai kocsikat meglehetősen felújították. Csendesek, útközben tudsz beszélgetni, nem viszi le a fejed a menetszél a mozgólépcsőn, az ajtók nem csapódnak össze, mintha csengőfrászt kaptál volna. Prágában a reggel hét és kilenc közötti idősávban 50 másodpercenként követik a szerelvények egymást, ez világrekord. Egy valamiben azért jobb a budapesti metró: a prágai metróban nincs térerő, mert a prágai tömegközlekedési vállalat nem tudott megegyezni a telefonszolgáltatókkal a metróalagutak területéről.

Prága igazi villamos-paradicsom, a Vencel-tér és a Károly-híd mellett talán a csilingelő kis piros villamosok ragadják meg legjobban a turisták fantáziáját. A síneken Prágában is mindenféle villamost láthatunk, erősen változó korban. 2011-ben - ötven új szerelvény érkezik az idén - azonban megindult a prágai villamosok cseréje és ha minden a tervek szerint halad 2017-ben kétszázötven új Škoda 15 T ForCity márkájú villamost helyeznek üzembe. Egy szerelvény ára 57 millió cseh korona.

Bemutató videó az új prágai villamosról:

 

Tarifák, egységesített zónák

Prága fővárosa körül öt, egységesített zónát hoztak létre. Minden zóna saját tarifával rendelkezik, de a megvásárolt bérlettel, jeggyel igénybe vehető minden tömegközlekedési szolgáltatás. Érdemes lenne Magyarországra ezeket a távolságokat levetíteni, nézzük a havi bérlet árait:

1. zóna - Prága és közvetlen környéke, 550 korona (cca. 30-60 perc)

2. zóna - Kladno, Kralupy, Černošice, Brandýs n.L., Říčany, 650 korona (cca. 60-70 perc)

3. zóna - Mělník, Beroun, Slaný, Benešov, Český Bro, 750 korona (cca. 60-90 perc)

4. zóna - Rakovník, Louny, Litoměřice, Nymburk, Poděbrady, Sedlčany, Benešov, Ml. Boleslav, 800 korona (cca. 70-100 perc)

5. zóna - Turnov, Děčín, Ústí n. L.,Teplice, Most, Rokycany, Chomutov, Plzeň, 900 korona (cca. 90-120 perc)

 

Jegyek, menetrendek

Prágában pontosan járnak a villamosok és a buszok. Értsd: az össze nem firkált, le nem rugdosott megállóban található menetrend szerint érkezik be a szerelvény. Okosan, logikusan állították össze a menetrendet, a város egyik végéből a másikba könnyedén eljuthatunk. A napra pontos menetrendet megtalálhatjuk az interneten, ezen az oldalon és működő útitervet állíthatunk össze. Az eltereléseket, forgalomkorlátozásokat napra pontosan jelzik az interneten és a megállókban is. A jegyeket idősávonként tudjuk megvenni, így mondjuk egy 26 koronás jeggyel 75 percen keresztül  - a 18 koronás jegy 20 percre - akárhányszor, akármelyik tömegközlekedési járműre átszállhatunk Prágában. Megvásárolhatjuk a jegyed sms-ben is. Szintén 26 koronáért, hárombetűs kódot kell elküldened egy ötjegyű számra. Harminc másodperc múlva megérkezik az sms-jegy, amely 90 percre szól. Az itteni bliccelők kedvelt gyakorlata szerint, ha megjelenik az ellenőr, csak akkor küldik el az sms-t, és mire megérkezik - általában két rendőr társaságában - a kontroll, a kód már felmutatható.

Most pedig nézzük a jegyek és bérletek tarifáit 2011-ben a prágai időzónában. Különösebb fordítást a táblázat nem igényel.

 

A havi bérlet

Otthon lezajlottak fülkeforradalmaink, Prágában elektronikus forradalom söpört végig a tömegközlekedési bérlet háza táján. Kezdjük a legfontosabbal: a budapesti 9800 forinttal szemben a prágai bérlet 550 koronába kerül. (Nagyjából 10-es a szorzó, így minden cseh koronában megadott összeghez tegyetek hozzá egy nullát). 2008-ban a prágai fővárosi önkormányzat, önkéntes jelleggel bevezette az úgynevezett Opencard rendszerét. Ez egy intelligens, bankkártya méretű plasztik kártya, amelyet többek között parkolásnál, könyvtárakban, egyéb szolgálatató intézményekben és a tömegközlekdésben használhatunk. Véglegesen és kötelező jelleggel leváltották 2010-től az elavultnak minősített papírnyomású havi bérletet a chip kártyával. Megszűnt a hó eleji sorbanállás, bármikor megvásárolhattuk bérletünk az interneten. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az Opencard egyedi számával elindítjuk a 30 napos bérletvásárlást itt, egy naptáron bejelöljük a kezdődátumot, a bérlet típusát - pl: felnőttbérlet, illetve a megfelelő idősávot - végül bankkártyával kifizetjük. A művelet nagyjából 2 és 5 perc között teljesíthető. Fizetés után postaládánkba megérkeznek a megrendelést és a kifizetést visszaigazoló automatikus e-mailek. Ezután már csak egy lépés választ el attól, hogy bérletünk érvényes is legyen. A metrómegállókban ún. validátorokat, érvényesítőket helyeztek el a jegykiadó automaták mellett. Az egyik ilyen validátorba - 24 órán belül - behelyezzük az Opencardunk és a rendszer érvényesíti bérletünk. Kontroll essetén az ellenőr a nyakában lógó, kisebb elektronikus szerkezettel néz rá kártyánkra, hogy van-e rajta megvásárolt bérlet.

 

A metró továbbépítése

A prágai metróvonal 2025-ben a megépült D-szakasszal és a meghosszabbított A-szakasszal

A prágai emberek és az idelátogató turisták egyaránt két nagyszabású metrófejlesztés megvalósulását várják. A helyiek inkább a "prágai 4-es metró", a D-metró megépítését, míg a repülővel Prágába érkezők a zöld avagy az A-metró vonalának, a Ruzyne repülőtérig történő meghosszabbításának örülnének. A D-metróvonalról szóló - amelyet világoskék színnel jelölnének - első tanulmánytervek még 1991-ben születtek. Ami a tervek alapján biztos: egy észak-dél vonalú, a Moldva mentén haladó és elsősorban Főpályaudvar környéki forgalom és a piros, C-metróvonal terheltségét csökkenteni hivatott szakaszról lenne szó. Több megálló pontos helyében, illetve az amúgy szintén forgalmas Žižkov városrész bevonásában még nincs végleges megállapodás. Mivel minden szakértő tudja, hogy egy rendkívül forgalmas és fontos szakaszról lenne szó, ezért, általában feltételezik: ha a város rendelkezésére állna a megfelelő anyagi forrás, rövid időn belül minden érdekelt fél megállapodna a fontosabb kérdésekben. Jelenleg az építkezések megkezdését 2014-re becsülik és 2018-ban végeznének a 11 vagy 12 megálló és pályaszakasz megépítésével.

A prágai 4-es metróval (D-szakasz) szemben a prágai városvezetés még 2007-ben előnyben részesítette az 1978-ban épült A-metróvonal meghosszabbítását az egykori Lenin megállótól (ma: Dejvická) Motolig, majd a prágai repülőtérig. A projekt megvalósításában kulcsszerepet játszott az EU-s pénzalapokból nyert támogatás. 2009-ben minden döntéshozó rábólintott a 11 milliárd cseh koronás projektre. A metrószakasz megépülésével Prága északi részének forgalommentesítését várják, a regionális autóbuszvonalak végállomását a város szélére tudják kihelyezni a belsőbb részekről, ahogy azt Prága más részein már láthatjuk. A Dejvická – Motol négy új megállóval - Červený Vrch, Veleslavín, Petřiny és Motol - rendelkező, hat kilométeres szakaszát előreláthatólag 2014-ben adják át a forgalomnak. Az építkezés következő üteme, a tervek szerint, 2014 és 2018 között a Motol - Ruzyne nemzetközi pályaudvar közti szakasz megépítése lesz.
 

A Praha-Ruzyně repülőtér, gyorsforgalmi vasút

London után Prága repülőterét lehet belátható időn belül elérni a metró mellett gyorsvasúttal is. Az előző bekezdésből kiderül, hogy a tervek szerint a zöld metró 2018-ig eléri Ruzyně-t. Bár a szakértők és a napilapok publicistái naponta összekapnak, hogy szükséges-e Prágának a két kötöttpályás közlekedési csatorna megépítése, a jelenlegi tervek szerint 2010 és 2013 között elkészülhet a Prága-Kladno vasútszakasz teljes rekonstrukciója és a repülőtér felé vezető szakasz és megálló kiépítése. Igaz, a project hivatalos oldalán, az utolsó bejegyzés szerint egy éves csúszásra számíthatunk a gazdasági világválság miatt. A gyorsvasút kiépítésétől Prága 6. és 7. kerületének átmenő forgalomának csökkenését is várják. A város központjából a 19 kilométeres, 9 megállóval rendelkező, új vasútszakaszon 22 perc alatt lehet kiérni a repülőtérre. A megállók látványtervét megtekintheted, itt. A vasútpályát a város területén úgy építik ki, hogy az összes prágai metróvonallal kapcsolódjon. Az elképzelések szerint olyan gyorsvasutakat is indítanának a városközpont és a repülőtér között, amelyek megállás nélkül tennék meg a távot - 10 perc alatt.

A párhuzamos kifutópálya és a repülőtér megközelítéséről szóló látványvideó

Fejlesztések várhatók a repülőtérrel kapcsolatban is: a csehek párhuzamos leszállópálya kiépítését kezdik meg jövőre. A párhuzamos kifutópálya legnagyobb előnye, hogy megkönnyíti a polgári repülést Csehországban, amely légiközlekedése így Ausztria, Belgium, Dánia, Norvégia és Finnország színvonalát érné el. A gigantikus méretű beruházás 126 milliárd cseh koronát fog felemészteni. A projekt várható befejezése: 2020. Ez idő alatt - gazdasági előrejelzések szerint - 17 ezer új munkahely jön létre, elsősorban a fővárosban és környékén, így országosan 0,3 tizeddel csökkenhet a munkanélküliség. Szintén becslések alapján az új és működő beruházás már a 2020-as esztendőben 0,47 századdal emelheti a cseh GDP-t, amely abszolút számokban mintegy 32 milliárd cseh korona.

Megvalósult beruházások, Slavia-stadion, A-metró meghosszabbítása

Střížkov metrómegálló az új pályaszakaszon igazi látványosság

Néhány évvel ezelőtt 2008 május 8-án, a Győzelem Napján két megaprojectet is átadtak a cseh fővárosban. A 2004-ben megkezdődött építkezések befejeztével három új metrómegállót és hozzá tartozó pályaszakaszt, buszvégállomást, P+R parkolót építettek 11 milliárd cseh koronából az C-metróvonal (piros) meghosszabbításaként.

Az új Slavia stadion. Eggyel több széket csavartak fel rá, mint a nagy rivális Sparta stadionjában található

Ellentétben a budapesti makettekkel, tervrajzokkal és kamusajtótájékoztatókkal, a 2006 októberében kezdődött munkálatok után 19 hónappal már stadionavatóra siethettek a prágai piros-fehér szurkolók. A 21001 nézőt befogadó stadiont eredetileg 2008 márciusában adták volna át. A stadion építését német cégekre bízták, amelyek korábban Münchenben és Nürnbergben is részt vállaltak stadionok építésében. Személyes tesztelés során meggyőződhettünk, hogy a stadionban nem lehet dohányozni, amit a szurkolók be is tartanak!

Új trend, utakat a föld alá: Vencel-tér, a prágai körgyűrű

Napjainkban is folyamatosan épül Csehország legnagyobb föld alatti beruházása, a Prágát körbeölelő dupla körgyűrű. Jelenleg észak-Prága térségében viszik a föld alá a körgyűrű ezen szakaszát: ez lesz a Blanka alagút, amely egyben a leghosszabb városi alagút lesz Európában. A 2007-ben kezdődött, 21 milliárd cseh koronára becsült beruházás idén fejeződik be. A linkelt térképen a sárga szakasz a föld alatt húzódik. Virtuális utazást tehetünk az Blankában és lehajtó szakaszain ezen a videón:

Az alagút 2,23 km hosszan húzódik a város felszíne alatt, mint a városi körgyűrű északnyugati részének most megvalósuló 6832 méteres szakaszának egy része, amely így szervesen csatlakozik a már elkészült és átadott 17 kilométeres, három nagyobb alagúttal rendelkező városi (belső) körgyűrűhöz.

Hamarosan egy minden magyar turista számára követhető változás is érzékelhető lesz a városban: néhány éven belül teljesen megváltozhat a Vencel-tér külseje és közvetlen környezete. Röviden a projekt lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy a Nemzeti Múzeumot visszaadják a Vencel-térhez, a két területet kettészelő autópálya szakaszt föld alá vinnék. A hetvenes években építették meg azokat a gyorsforgalmi utat, amely valósággal kettőszeli a belvárost, a Jan Palach emléktáblája előtt naponta 85 ezer autó halad át. A koncepciót napjainkban már elhibázottnak minősítették. Szintén radikálisan átalakítanák a Vencel tér jelenlegi arculatát Prága városvezetői. Legfontosabb változás a téren mindenképp a villamosok visszatérése lenne, de a nyertes pályázat alapján jóval több fát is láthatunk majd néhány év múlva a Vencel-téren. A terület rekonstrukcióját 550-650 millió koronára becsüli a városvezetés.

 

Egységes városkoncepció és a törvények betartása

Ez a postot nem a templomok, műemlékek száma, a két város méretbeli azonosságai, eltérései vagy éppen a kit hányszor bombáztak le kérdéskör mentén írtuk. Prágából úgy látjuk, hogy Budapest nem feltétlenül ezekkel a blogtársunk oldalán bemutatott beruházás-ötletekkel lesz menő város. Budapestnek a mindennapokban és az egységes koncepciók terén kellene elsősorban megváltoznia. Prága a jelenlegi trendek szerint abszolút a jövő városa, míg Budapest továbbra is a múltté, egy város, amely legszebb éveit a XIX. században élte meg. Prága jelenleg egységes városfejlesztés keretén belül szépül, gyarapodik, Budapest foltokban néhol megszépül, de sok esetben a szürke közeg még ezeket az oázisokat is visszahúzza.

Budapest nem úszhatja meg, hogy sokkal nagyobb mértékben kellene területén utakat a földfelszín alá vinni és a közösségi tereket visszaadni az embereknek, a természetnek. Budapest nem nézheti tétlenül, hogy hiába a dohányzás-ellenes törvény, az emberek egy részét ez nem érdekli és mindenhol pofátlanul rágyújt. Budapestnek el kell érni, hogy újra fizessenek az emberek a jelenleginél olcsóbb, de jobb tömeg-szolgáltatásokért. Fontos lenne, ha megállna a budapesti intelligenica elvándorlása. Nem vagyunk naívak, tudjuk, hogy egy várost a benne élő emberek formálnak és ők is alakíthatják át, így Budapest versenyképességéhez, pozíciójának megerősödéséhez sok ember mentális megváltozására is szükség van.

240 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr582879454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.06. 08:22:07

Nem is ezt mondtam :)

Provokációnak nem rossz - ha soha nem lettem volna Prágában, el is hinném, hogy ez ilyen egyszerű és egyértelmű.

Szerintem amúgy Sopron sokkal ÉLHETŐBB, mint Prága...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 09:24:16

@Modor Tibi: Még mindig arra a késelésre gondolsz Florencen, mi? :P A felsorolt projektek jó része elkészült vagy folyamatban van, mi ezen a nem egyértelmű? :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.06. 10:07:42

@Csehszlovák Kém: távol álljon tőlem! Ha tudnék tökéletesen csehül, szerintem én is szeretnék ott lakni, de így? Német bürgerekkel jobban tetszene, az eredeti felállás szerint.

Amúgy se szép dolog beülni a készbe, és pl. Zürichből osztani Budapestet, hogy milyen mocskos meg élhetetlen :)))

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 12:02:27

@Modor Tibi: erdeti felállás szerint LOL :D

Ehem, Zürich...ahogy öregszik az ember, úgy csúnyulnak meg a tengerparti nyaralóhelyek és válnak kellemes pihenőhellyé az alpesi, hegyvidéki városkák, árnyékban is, enyhe 20 fokban :P

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.05.06. 12:28:11

@Modor Tibi:
"Ha egyszer Magyarország nyeri a világháborút, idejövök egy lapáttal és betemetem az összes alagutat!"
Nem igaz, hogy semmit nem értettél meg...
Ebben a rendkívül szívmelengető esetben, a legendásan szervilis cseh barátaink önként és dalolva teszik majd meg helyetted, valamint a gejl osztrák mézeskalácsházakat elkezdik majd budapesti 8 emeletes palotákká alakítani.

11zuzuki (törölt) 2011.05.06. 17:05:40

Elmentek Ti a p.csába,de halál komolyan!

11zuzuki (törölt) 2011.05.06. 17:08:44

Ja... és kérjük vissza az egészet!!!!

Démonmac1 2011.05.06. 17:12:53

Azannya, de klassz.
"az össze nem firkált, le nem rugdosott megállóban található menetrend szerint érkezik be a szerelvény. "

Jó lehet, Budapest sosem fogja utolérni Prágát, ezt már most borítékolom, ős Budapestiként.

11zuzuki (törölt) 2011.05.06. 17:15:54

Szegény őseink!Forognak a sírjaikban!

hattyú 2011.05.06. 17:16:47

Teljesen feleslegesen írtad meg ezt a blogbejegyzést, Magyarországon ebből semmit nem fognak megérteni, nekik jó minden úgy ahogyan van.

Démonmac1 2011.05.06. 17:21:50

@11zuzuki: "Szegény őseink!Forognak a sírjaikban! " Miért forognának? Idehaza (BP) egyszerűen nem képesek egyrészt a korrupció miatt, élhetőbb várost alkotni.

Az Erzsébet teret is meg lehet nézni, nem is olyan régen csinálták meg, 3 hétre rá össze volt gyesznózva az egész.

Irigyelem a bérletes megoldást.

AnnaKarenina 2011.05.06. 17:29:20

Prágát sosem fogjuk lekörözni a műemlékei miatt, és mivel a három műemléki része (Stare Mesto, Mala Strana és a várnegyed) olyan nagy területen és egységben megmaradt. (Emlékezzünk Óbudára, vagy a Tabánra, nekünk nagy szándékos veszteségeink vannak.)

Izo 2011.05.06. 17:35:23

Pár éve elmentem Prágába. Egy belvárosi hotelben szálltunk meg. A környéken egész éjszaka építkeztek, úgyhogy nem tudtunk aludni semmit. Másnap reggel úgy döntöttünk, hogy városnézés helyett elindulunk haza. Ennyit a túristabarát városról.

Anti Anyag (törölt) 2011.05.06. 17:38:16

Nem nagyon értem rá, hogy itt miért nem jöttek rá arra, 1-2 megállóért senki nem vált jegyet. Ha hat járművel mész egy-két megállót, akkor sem.

Akkor már nem jobb, ha hat járművel megy 1-két megállót, viszont egy jegyet mindenképp megvált. Ahogy pld. Prágában.

Nem kell titkot keresni a cseheknél, szlovákoknál, egyszerűen józanabbak.

Ott a szlovák fegyvertörvény. Gond volt a bűnözéssel? Meghozták, libsiket leszarták, nem került pénzbe, nem öldösik egymást az emberek, viszont a betörő ötször meggondolja.

Zetek 2011.05.06. 17:52:57

20 év Demszky, ennyi.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 17:57:41

Hát ellenségeim sem vádolhatnak azzal, hogy szeretem Budapestet, de

- hasonlót a hasonlóval illik összehasonlítani, vagy... pl. Pécs ezerszer jobb város mint Prága. Éhetőbb, tisztább, rendezettebb. Egyetértek, dettó Sopron.
- Prága, mint cseh város? Na ne nevettessenek. Prága egy német város, a német-római birodalom egykori fővárosa. A panelházak, na azok lehet, hogy csehek benne.
- a legnagyobb hibája meg, hogy jelenleg csehek laknak benne. Ki akarna egy olyan városban lakni, ahol csehek vannak?
- a németek szeretnek Prágában lakni? Ez valami új. Na pont a németek meg a csehek szeretnek együtt lenni, igaz? Az angolok, amerikaiak azok valóban.
- Budapest meg tényleg elcigányosodott. És itt nem a Romákra gondolok. Budapest egy lecsúszott balkáni város. Kár felújítani bármit, mert olyanok laknak ott, akik nem odavalók. De ez más történet és Trianonnal, a trianoni menekültekkel kezdődött, majd folytatódott a cuclizmus alatti gigantomán városnagyobbitással, borsodi, nyírségi beköltözőkkel.

Mindannyian jobban járnánk, ha Budapest is csak 500-800 000 lakosú város lenne. Akkor talán olyan lenne, mint Prága.

metropolis. 2011.05.06. 17:59:24

A cikk tele van a szokásos magyaros siránkozással. Prága városképe műemléki szempontból valóban egységesebb és talán sokkal értékesebb is, ott van egy majdnem teljesen megmaradt barokk város a rátelepült későbbi rétegekkel, valóban szép és látványos. De kb ennyi az előnyük, semmi más. Az nem érv, hogy Prágában több a metró mint itt, feltételezem a szerzőnek halvány fogalma sincs, hogy milyen összefüggések vannak pl egy városszövet sűrűsége és az indokolt metróvonalak száma-hossza között. Ahogy a Ferenciekes példa is egy bullshit, az alagút pont hogy a parasztvakítás ne továbbja és nagyon okosan nem is ezt a megoldást választották itthon a szakemberek, hanem a felszíni közúti közlekedés ritkításával (villamos megy vissza a térre) próbálják visszaadni a teret a gyalogosoknak. Nade ez itt offtopic.

BTW, nekem egyébként is az a tapasztalatom, hogy a csehek is ugyanaz a félbalkáni nép mint mi vagyunk, esetleg több bennük a német vér és emiatt kicsit azért másabbak, de kb ennyi. Ugyan úgy udvariatlanok,trehányak és ott basznak át pénzzel ahol tudnak, teljesen mindegy hogy Ostravában vagy egy kis kocsmában vagy valahol a Károly-híd környékén.

Ja és még annyi, hogy ha mi egy soha nem volt magyar birodalom díszleteivel kérkedünk, akkor rájuk hatványozottan igaz, hogy egy soha nem volt cseh világ díszleteivel kérkednek. Majdnem minden ami szép és fel van újítva az német, csak éppen ezeknek az épületeknek az építőit és építtetőit, egykori gazdáit a csehek szépen egy vállra kötött batyuval elűztél ősi földjéről...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.05.06. 18:07:34

Azért a zónatérkép nem egészen így van. A PID ötödik zónája az a te térképeden a harmadiknak felel meg. Oké, hogy én is ismerek olyat, aki Decinből jár be dolgozni Prágába, de azért Tábor, Ústí, Plzen és pláne Liberec már nem éppen a főváros vonzáskörzete...

Másik hiba: nem az A metrót hosszabbították meg három megállóval, hanem a C-t. Az A-nak csak csináltak egy megállót a járműtelep régi mosócsarnokában, amihez kialakították átszállóhelyet a többi közlekedési eszközhöz.

Még egy-két kiegészítés, főleg közlekedési téren:

Metró jelen - a "csöcslámpás" kocsikat már több mint tíz éve kihajigálták, és helyettük az újabb kocsikat modernizálták, de a fent látható módon. Ja és az összeset, nemcsak pár szerelvényt. Klasszikus ruszki kocsi már csak nosztalgiajárműként (!) létezik!

Metró jövő - pont húsvétkor láttam, hogy az A vonal hosszabbítását már elkezdték fúrni, és szerintem előbb utazhatunk azon, mint az M4-en...

Villamosok - vannak ugyan régi kocsik is, de nagy százalékuk teljes kasznicserés felújítást kapott, egy részükben meg a középső ajtó alacsonypadlós. Kecske és káposzta. A nosztalgiavillamosok pedig áprilistól novemberig járnak, és nemcsak két kocsijuk van erre a célra üzemben, hanem huszonegy. Persze így könnyű bármelyik napon különjáratokba botlani, legalább olyan népszerű így városnézést csinálni, mint Bécsben.

Megállók - Sporilov mellett, egy eléggé ipari jellegű periférián volt a kéglim, ott működött a klasszikus csehszlovák megállóoszlopnak a VILÁGÍTÁSA!!!

Ellenőrök - kérhetik az adatokat, tehát nem kamuzhatsz nevet és címet.

Városnézés - fiákerrel csak eggyel találkoztam, helyette régi Skodákkal meg hasonló veteránautókkal furikázzák a turistákat. Nem lassítja a forgalmat, bárhová fel tud menni, és nincs lócitrom se!

Műemlékvédelem - a Lőportoronytól a várig visszaszerelték a gázlámpákat a belvárosi utcákba (sőt, a Károly-hídra is), és ezek nem égnek egész nap, hanem - a németekhez hasonlóan - megoldották az emberi kéz beavatkozása nélküli be- és kikapcsolásukat.

molnargazs 2011.05.06. 18:10:16

nincs ezen mit szépíteni. a csehek teszik a dolgukat. igen, ott működnek a dolgok és meg is látszik az eredménye. szívemből gratulálok nekik! prága szép és érezhetően fejlődik.

ellenben magyarországon semmi sem működik. az emberek suttyók, az országot és a fővárost pedig önös érdekek által vezérelt politikai és gazdasági maffia uralja, politikai színezettől függetlenül. a fővárosban egy idióta bájgúnár ült a trónon húsz évig.

nem kell sírni, ennyit tudunk. nem
panaszkodni, gondolkodni és dolgozni kellene.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 18:10:18

@no-night: Jogos észrevétel, de egyszerű elírásról van szó: 2008-ban C, azaz a piros metróvonalat hosszabbítoták meg.
Köszi, javítom.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 18:16:22

@metropolis.:

OFF

Két reagálás:
- nem az volt az érvem, hogy hol több a metró, csupán tényként állapítottam meg.
Állításod szerint ugyanakkor - városszövet sűrűséget is figylembe véve - Budapesten metró-témában minden rendben van. Na ne nevettess!
- Ferenciek-tere: nézz körbe EU-ban a világon, amit tudnak, levisznek a föld alá, ez a trend. Ezek voltak az eredeti tervek a Ferencik-terénél is. Parasztvakítás sajnos pont az, hogy felfestek egy zebrát, oszt örüjjé. Vagy azt nevezed a közlekedés megritkításának, ha marad a kétszer három sáv a Kossuth L. utcában?

ON

radirpok123 2011.05.06. 18:17:14

"a budapesti 9800 forinttal szemben a prágai bérlet 550 koronába kerül."

Köszönjük Emese. Amúgy jó cikk, de miért pont ezt az egy számot spóroltad le? Szerinted hányan vágják fejből, hány forint egy korona? Annyira meg sajnos nem érdekel, hogy beírjam a gugliba...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.06. 18:27:03

Végre egy földön járó poszt! Ős budapestiként elegem is van már a fővárosi álomgyárakból és azok kihelyzett bérblogjaiból, amik nem látnak tovább a gazdáik igényeinél. Talán most leszállnak a fellegekből - bár nekik ez is csak falra hányt borsó lesz :(

Pedig Bp néhol még arculatában is hozza a prágai feelinget. Épp csak az a hangyafingnyi hiányzik a sikerből, amit úgy hívnak: tisztességes élhetőség.

varosjaro.blog.hu/2010/04/03/frankel_ujezd

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 18:33:15

@\'it\'s cool to know nothing\': Neked urcsa, de sok német gondolja, hogy Prága a cseh fővárosa. Tudom, most azt fogod mondani, hogy azok a németek már agymosott németek, a saját himnuszukat se tudják. Ja. Szívesen jönnek ide, mert - szintán furcsát fogok lehet mondani - a csehekhez a németek állnak mentalitásban talán a legközelebb és egyszerűen jól érzik magukat. Nemcsak turisták, de cégek is.

Végül: a lakosság jelenleg Bp-n cca. 1,8 millió, Prágában jelenleg cca. 1,2 millióan laknak hivatalosan. Ez nem nagy különbség.

bohuš 2011.05.06. 18:36:51

Nincs már papír alapú bérlet? Pedig azok a jó kis októberi iskolakezdési sorbanállások :-)) - az amolyan "bohémikum" volt (nekem).
Nagyon jó a cikk egyébként.

B3NZiN 2011.05.06. 18:38:32

Fejezzétek már be ezt az állandó rinyálást. Ettől az egytől biztosan nem lesz szebb Budapest.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.06. 18:45:52

@svábhegy: dehogynem - és attól is, ha szemetet meg csúnyát látnak, azt lefotózzák és kiposztolják :D

És persze elköltöznek.

billy reed 2011.05.06. 18:47:37

@\'it\'s cool to know nothing\': Budapest, mint magyar város?
Röhögnöm kell!
Egy kis történelem, plíz!
A középkortól Trianonig Buda és Pest lakosságának nagyobb illetve jelentős részét németek alkották...

blacha 2011.05.06. 18:49:08

Aki volt már cseheknél, az tudja hogy fényévekkel előttünk járnak....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.06. 18:50:05

@billy reed: így van. Magyar tudatú németek.

@blacha: inkább fényévtizedekkel!

geniusgenie 2011.05.06. 18:51:25

Főtömegét tekintve a cseh egy európai kultúrnép, a magyar meg egy "cigánynép".
Sajnos mindennemű felhördülés ellenére
ez a tény.Mi szarunk a törvényekre, és önmagunktól nem vagyunk képesek kulturáltan viselkedni.Ez nem azt jelenti hogy mindenki egy kalap alá tartozik, csak, hogy pl. nálunk tíz cigiző autósból nyolc dobja ki a csikket, más országban meg csak három.

snr torrente 2011.05.06. 18:51:30

Érdekes volt végigolvasni. Köszi!

Prágában az egyes kerületeknek mekkora önállósága / hatásköre van? Pl. megfúrnak fővárosi terveket, ha nekik nem tetszik?

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 18:53:22

@Csehszlovák Kém:

nem furcsa. Én nem véleményt állítottam, hanem tényt közöltem. A valóság szerencsére független az egyének véleményétől. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a románok a rómaik leszármazottai, a magyarok meg a Szíriszról jöttek.

A cseheknek nem sok közük van Prágához. Ennyi. Mindkét népnek magvan az előnye és a hátránya. A magyarok engedetlenek, ezért nem lehet őket lenyomni, viszont ezért baromi nehéz menedzselni is. A csehek szervilisek, ezért csak szerencse kérdése, hogy most léteznek és/vagy van hol lakniuk, viszont kezelhető népség.

Ez tükröződik mindenben. No meg, hogy mi ha tetszik ha nem, inkább ki vagyunk téve a balkáni hatásoknak, mint a németnek. Ez utóbbit, úgy látom, könnyebb is befogadni.

Végül: a történelemnek nincs még vége. Ez is csak egy epizód. Kit fog ez édekelni 100 év múlva?

Nekem úgy tűnik hogy, inkább a cseheket, de még jobban a szlovákokat izgatja ez a Budapest-Prága kérdés. Én még magyartól ezt nem hallottam, viszont szlováktól (és ez az igazán vicces!) annál többször.

Na a szlovákoknak aztán tényleg mi közük Prágához? (ha már ugye a cseheknek sincsen)

Szeretem Budapestet Mozgalom 2011.05.06. 18:56:12

igen, a közlekedés klassz Prágában, de sok minden nem, sőt!
A cikkben rengeteg csúsztatás van, Budapest élhetőbb, mint Prága, sőt klasszabb is. Nem kell kishitűnek lennünk, hiszen a külföldiek szó szerint utálják a prágaikat, mert a turistákkal úgy bánnak.
Ez évben sok nyugati lapban nagyon negatív kritikák jelentek meg Prágáról, a lehúzásokról, mert mindenhol pénzt kérnek, az élhetetlen Belvárosról, az udvariatlan csehekről. Pl-ul die Welt .
Az európai Disney Land, lassan kihal a prágai Belváros, nyomorognak a turisták, mert amit megnézhetsz azt három óra alatt meg lehet olyan kicsi, ugyanakkor a többi szórakozást össze sem lehet hasonlítani Budapesttel, csak az éttermeket, a kulturális paletta szélességét, a budapesti termál fürdőket, az állatkertet, a kocsmákat, stb. nézve.
Szerencsére nálunk nem kell alagutakat építeni, hiszen Pest sík, nem úgy mint Prága. Nagyon remélem, hogy itt nem lesz autópálya a budai hegyekben.
A Kossuth Lajos utcában pedig az egyszer-egy sávhoz nem kell alagút, mert aa lenne az igazán drága. A Rákóczi nem lesz már autópálya, hiszen a forgalmat lecsökkentik....
Élhetősében pedig Budapest megelőzi Prágát, ez is egyértelmű, itt van a cikk.
www.metropol.hu/cikk/524906

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 19:01:19

@snr torrente: Úgy válaszolok, hogy a bp-i kerületeké biztonsan nagyobb, sarkítva ezért lehetetlen egy egységes bp-i városfejelsztési koncepciót megvalósítani, hogy csak a legutóbbi Bús Balázs féle villamosfordítós eset ugorgyon bé a kettőből :P

Egyébként: állami szinten pont most lesz egy elképesztő szigorítás a magánföldek kisajátítását tekintve. Eddig ugye minden egyes nagyobb beruházás esetén néhányan kiálltak tüntetni a békák, stb. joga miatt, és komoly projekteket akasztottak meg ezzel. Pl: a postban szereplő Blanka alagút ellen Havel is kikelt meg a természetvédők, oszt idén átadják mégis. Az új törvény szerint a tulaj majd utólag benyújthatja a kárigényét, oszt vagy jogosnak találják vagy nem, vagy kifizetik vagy nem. Vicces, hogy a cseh törvényalkotók épp a magyarországi állami központosítással, szigorításokkak is érveltek a parlamenti vitákban :)))

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 19:02:42

@billy reed:

azt, hogy Budapest magyar város, hol olvastad? Azt írtam, balkáni. Sehol nem írtam, hogy magyar. Kassa, na az magyar.

Egyébként: Budapest lakossága 1912-ben: 880 371 fő. Ebből: 756 070 magyar, 78 882 német, 20 359 tót, 2 777 oláh, 2 796 horvát, 3 972 szerb, 242 rutén, 15 273 egyéb.

Meglep amúgy, hogy itt a fórumon a szlovákok milyen jól, és helyesen tudnak magyarul írni. Ezek szerint nincs még minden elveszve. Csak hát a tudat, az nincs már meg.

Testvérek! Ja som Uhor!!!! Ezt gyakoroljátok.

arizmendi 2011.05.06. 19:08:09

tegnapelőtti életképek a csodastadionból:
www.youtube.com/watch?v=oyMcWedaROk

arizmendi 2011.05.06. 19:10:24

A Slavia a csodastadion felépítésének hála, csődbe ment, de sebaj... bár úgy látom, hogy vannak néhányan, akik nehezen viselik. kivi vagyok a reptér mikor megy majd csődbe a túlzott befektetésektől. na meg egés praha...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.06. 19:10:52

@arizmendi: ja, hát stadion van, csapat meg nincs :) Nem ismerős ez Magyarországon valakinek?:D

Na, a tudatról meg csak annyit, hogy indulok ki hokit nézni: CZE-SVK!

ÉS természetesen: Slovensko, do toho!!!!

Ahoj- 2011.05.06. 19:13:57

@Zetek: 20 év SZDSZ + itt az LMP folytatásként

bohuš 2011.05.06. 19:16:53

@Zetek:

Kérlek, mutass már rá tételesen, hogy mi az, ami pontosan jobb volt Demszky előtt, de aztán ő elrontotta.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 19:17:29

@Csehszlovák Kém:

Ezt megpróbáltam lefordíttatni a guglival.

Aszongyahogy: Slovákia, amely! (ezt nem tudom, büszkén kell kiáltani, mellett düllesztve, vagy hogy? Szlovákia, amely!!!

A Ja som Uhor-ra meg az fordítja, hogy Én vagyok az angolna.

hehehe. ez is jó.

doncarlos 2011.05.06. 19:27:27

Imádom Budapestet és nem tartom hibátlannak. De érdekesnek tartom, hogy soha senki nem kéri ki magának, ha Béccsel szemben soroljuk a hibáit és sokan, ha Prágával szemben. Pedig tanulni mindenkitől lehet, a prágaiakanak is ezt-azt -még tőlünk is-, meg persze és főleg Bécstől.
Lehet, hogy sokminden jobban működik Prágában, de ne mondja senki, hogy nekünk Budapest nem otthonosabb.

chatte 2011.05.06. 19:30:50

@metropolis.: hát akkor nem tudom hol jártál, merthogy én Prágában 90 cseh koronából úgy belaktam mint a kismalac az is biztos. És amikor 10 cseh koronát odaadtam borravalónak, nagyságos asszony lettem. Másnap skót steakhouse vacsora: üveg bor, steakkel együtt 3000 korona, megnézném Pesten hol kapsz ennyiért.

Prága legnagyobb előnye, hogy nem akar több lenni ami, a hagyományos cseh koszt egyszerű és nem akarják lenyomni a torkodon, mint az álgulyáslevest a nagy pesti puccostereken. Oké, az Orlojnál nyilván nem olcsó, de ott is le tudsz ülni egy sörre. A bárokban nem adnak vizezett cuccot, nem néznek ki mert idegen vagy, és a taxis 200 koronáért átvisz a fél városon.

chatte 2011.05.06. 19:32:12

Bocsi egy 0-val több lett: 300 korona volt :$ my bad...

chatte 2011.05.06. 19:36:22

@\'it\'s cool to know nothing\': a Ja som Uhor-t te hol hallottad? :D merthogy szlováktól nem, az is biztos

TH 2011.05.06. 19:37:39

@Csehszlovák Kém: azért a két város méretében van különbség.

Mindenesetre a poszt elég jó, sok oka van annak, hogy Prágában miért jobb élni, mint Budapesten...még akkor is, ha a percre pontos járatok azért néha késnek egy kicsit (forgalmi okokból, nem azért, mert a sofőr még cigizik, amikor el kéne indulni stb.).

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.05.06. 19:39:22

Rengeteg cikket olvasok/olvastam a blogok között, de ez itt az utóbbi idők egyik leginkább átgondolt, szerkesztett és értelmesen, nem fellengzősen, "kihaénnem" stílusban megírt bejegyzése. A téma pedig olyan, amiről igenis beszélni kell - bár tény (erre egyik előző hozzászóló figyelmeztetett is), a magyar emberek nem értik, nem fogják megérteni, miről is van itt szó.

Voltam Prágában, sikerült pár napot eltöltenem ott, és most először bántam, hogy nem vagyok dúsgazdag hekker/vállalkozó/életművész, aki ott élhetne, ahol akar - mert akkor nem mentem volna vissza Budapestre, a cigányok mellé, kicsiny lakásomba. Előtte jártam Velencében, Milánóban, Párizsban (most Torontóban élek), de Prága "mindent vitt".

Egyedül az zavar, hogy Prágában csehül beszélnek és az angollal hadilábon állnak (nem mindenki, de sokan)(mint otthon). Amennyiben a városban hivatalossá tennék az angol nyelvet (mert azért a magyarról ne álmodjak), elgondolkoznék, hogy ott éljek az elkövetkező 20-25 évben. Vagy még tovább.

Imádon/szeretem (imádtam/szerettem) Budapestet, és igyekeztem csak a jó oldalát látni a Demszky-féle "fejlesztéseknek", amíg végre fel nem adtam, és rá nem bólintottam: igen, itt mindent elbasznak. Mindent. A cikk egyáltalán nem veszi a szájára Budapestet, holott megtehetné (mit ne mondjak, szívesen olvasnék a szerzőtől hasonló stílusban megírt Budapest-cikket), kényelmesen elkalauzolja az olvasót egy olyan városba, ahová tényleg mindenkinek el kell mennie egyszer - csak hogy lássa, hol tartunk mi, magyarok mostanában...

Köszönöm ezt a kellemes pár perces olvasmányt!

TH 2011.05.06. 19:44:40

@Szeretem Budapestet Mozgalom: Az udvariatlan csehek nem rosszabbak, mint az udvariatlan magyarok. A lassan kihaló belváros egyelőre elég tele van, hogy érted, hogy "kihaló"? Prágában simán el tudsz tölteni 1-2 hetet úgy, hogy minden nap járod a várost, és nem mész kétszer ugyanazt megnézni...
A prágai állatkert sem rossz szerintem, a pesti kocsmákat meg pont a prágaiakkal összevetni, enyhén szólva is mulatságos...éttermek tekintetében meg Prága sem áll rosszul, de az éjszakai élete Pestnek talán tényleg jobb egy kicsit.

TH 2011.05.06. 19:46:54

@Tom Bobb: ehh, ez nem akadály, meg lehet tanulni a nyelvet...talán...egyszer...sok év alatt...:-)

hallari 2011.05.06. 19:50:39

A lényeg, hogy a két ORSZÁG lakosainak a mentalitása, habitusa jelentősen különbözik, ezért nem lehet igazából összehasonlítani. Magyarország igazából Balkán-közeli, ezért tetszhet a déli területekről érkezőknek, míg Csehország közelebb áll a germán élettérhez-életmódhoz.

TH 2011.05.06. 19:50:49

egyébként egy dolog maradt ki a cikkből: a kritikán aluli útburkolatok, amik kalandossá teszik az autózást a városban...különösen, ha sikerül lekoccolni az olajtankot és elfolyatni az összes motorolajat a kocsiból...:-(

Harley 2011.05.06. 19:50:53

Szeretem az összehasonlitásokat , amikor megteszik a lehetetlent , összahasonlitják a körtét az almával . Nos a cikkíró hihetetlen energiával , szinte már azt sugallva , hogy netán állami megrendelésre , esett neki a témának . De persze ez ugye nem igaz :) . Nos barátom még én sohasem hallottam élő embert itt e kies hazánkban aki Budapestet s Prágát egymással hasonlitgatta össze , ez egyszerüen nem téma nálunk . Ez valami kényszeres bizonyítási vágy ott nálatok ? Azt tudjuk cseh barátaink mindent jobban csinálnak nálunk , mindig is élen jártak , mindenben , mostanában ha átérek a határon , mindig feltűnik hogy a sok szép multplakát amely a kommunista pártot , a szovjet és csehszlovák népek megbonthatatlan barátságát méltatta úgy cirka kilométerenként a lakott területeken kívül is, nos megfogyatkoztak illetve termék reklámmá alakultak . Ebből csak azt akartam szemléltetni, nos khhm , ideológia elfogultságtól nem vagytok mentesek . S nem akarván belemenni , hogy a ti komcsiaitok jobbak voltak mint a mieink , csak megjegyezném az államadósság terhünk azért kissé nagyobb mint amit a dicső cseh és szlovák perszonálunió kapott utravalónak .Lehetne azon rugózni , hogyha nincs annyi államadósság akkor Budapest hol tartana , de nem akarok fantáziálni . De mit szólnál egy Prága vs. Firenze összehasonlitásnak ? Magamrészéről annyit , üzleti úton többször voltam Prágában , tetszett , és egyszer elhatároztam hogy elmegyünk családi krándulásra is , nos több napot eltöltve hamar bejártunk minden látnivalót , de amikor az U Flekuban megkért a pincér hogy igyekezzünk a fogyasztással mert kell a hely , betelt a pohár , nem csak képletesen .Többet nem megyünk az Arany Városba , mivel Cesky Krumlov tökéletesen kárpótol minket , sokkal többre tartom mint Prágát .Na és nem akarom összehasonlitani egyik magyar várossal sem , ugyanúgy mint ahogy nem teszek összehasonlitást , egykori brnoi barátnőm Jana és mostani párom Gabriella között sem .

hallari 2011.05.06. 19:52:30

@hattyú: Mondjuk inkább úgy, hogy a jelentős többség :) Szerencsére nem mindenki. Talán javulni fog az arány.

Szeretem Budapestet Mozgalom 2011.05.06. 19:53:15

hát olvassátok el a nyugati kritikákat a .unkó prágaiakról, a kocsmákról , ahol már csak odalökik a sört a turistának, a tömegnyomorról, mert olyan kicsi a belváros mint a mi V. kerületünk, a prágai állatkertet össze sem lehet a budapestivel hasonlítani, mert az itteni az egyik legöregebb, az egyik legszebb a világon és az egyik legérdekesebb építészetileg.
És újra csak mondani tudjuk, hogy tessék elolvasni az élhetőséget :-)

www.metropol.hu/cikk/524906

hallari 2011.05.06. 19:59:25

@Zetek: Demszkynek ehhez semmi köze. Viszont az évszázados (évezredes?) korrupcióra való hajlásnak, urambátyám alapon történő hely- és pénzosztásnak és a "mindenható" politizálásnak már sokkal inkább. Persze lehet, hogy Demszkynél is előfordult ez, de egy biztos: anélkül, hogy az ország mentalitást cserélne, nemigen fog változni semmi, akárhogy hívják a főpolgármestert.

TH 2011.05.06. 19:59:28

@Szeretem Budapestet Mozgalom: igen, de ennek ellenére mégis 10x annyi turista megy Prágába, mint Pestre...lehet, hogy azért, mert Pesten meg 1 milliós számlát kap az étteremben, átveri a taxis stb.?
Vagy pedig azért, mert ilyenek mindenhol vannak, erre panaszkodnak, de sok más dolog is számít?

rest69 2011.05.06. 20:01:35

No hát tényleg ebben áll a lényeg: Prága szépségesen szép turisztikailag értékes magva pöttöm méretű, apró.
Ehhez igazodik az egész város - mert hogy a város maga nem nagy. 50%kal több ember él Budapesten, egy alig 5%kal nagyobb területen. (mert ugye 1.2m és 1.8m)
Szóval! Itt egy alig nagyobb terület, ami 50%kal több ember ÉLETÉT éli meg. Hát miért csodálkozik bárki, hogy sokkal "lelakottabb" a Magyar főváros, ha egyszer SOKKAL többen tapodják a járdákat meg a buszokat?
Lehet, hogy van 66km metró, ami 50 másodpercenként jár, de kérdem én: ezeken kívül mi van még? Hány km busz vonal van? Meg hány km a villamos vonal? Mekkora az éves utasforgalom?
Nagyon könnyű dolog egymással nem összevethető dolgokkal dobálózni.
Építettek a csehez 19 hónap alatt egy 21000 fős stadiont! Oda ne rohanjak!!!!
Hát a Puskás Ferenc éppen 95ezres, ha nem omlik a fejükre a látogatóknak. Azt felújítani más kaliber, mint egy 21ezres kis sportcsarnok. A papp László is nagyobb, mint a vadiúj nemzeti össznépi patrióta stadion.
De minek oda egy 50 ezres stadion, amikor KÉTHARMADA csak a lakossága? hát nincs aki megtöltsön egy 50ezres helyet!
Valóban, a Ferenciek terénél a föld alá kéne vinni a forgalmat, ez igaz. Erre itt nincs akarat, ez igaz. De ezt hadd tudjuk már be a Demszki Gábornak, isten nyugosztalja, remélem hamar, merthát idióta a magyar, ezt látja mindenki. Kellett ő ide nekünk, 20 évig...
Node! Szerintem a legalapvetőbb kérdés mégiscsak ez: Prága (és Bécs) egy dologban vészesen különbözik a Magyar fővárostól, mégpedig: van neki német kötődése, és német kötődés alatt azt értem, hogy : NÉMET KÖTŐDÉS.
Lakhattak itt németek. A Fradit a helyi németek hozták létre, Pestet kb 1750ig túlnyomórészt németek, németajkú németek lakták. De Prágát? Ha nem tudnám, bizony azt hinném, hogy német város. Mint Bécs (csak az tényleg német)
Szóval Budapestre vendégségbe jön a német, Prágába meg haza megy. Ott mindenki beszél németül, nem? (vannak ilyen sztereotípiák kialakulva a zemberben, no)
Aztán meg 80 millió német szimpátiája mégiscsak jobb, mint 20millió román gyűlölete. Nem csodálkozom ezen, mert a középkelet-európai régióból Prágának szerintem a legnagyobb a turistaforgalma, és ennek ez az oka: van neki nyugati kötődése, ami nem a cseheknek, hanem a németeknek köszönhető. ld: első lépés: Anschluss, második: Csehország elfoglalása. Ez nem volt véletlen, hogy a második lépés nem dél-Mexikó elfoglalása volt.
Szóval ez az előny ott adott, oda akkor is mennének a turisták, ha olyan romos lenne, mint Budapest (lol). És nem azt mondom, hogy aki odajár az mind CSAK német lenne, hanem azt, hogy ha már van egy fix réteg, aki odajár, akik megírják a könyveket, akik csinálják a forgalmat, akik azt mondják: "hé te Prága az Jóóóóóó!", na az már egy kiindulópont. Egyébként mi van prágában, ami olyan kurva híres, és érdemes elmenni? Rómában ott van Róma. Párizsban a torony, Londonban a Big Ben. Ezeket MINDENKI ismeri a VILÁGBAN. Na de a károly hidat?? Vagy a Lánchidat?? Senkisem! Ide vájt-fülűség kell, az, hogy tudd, hogy aza város is szép. És hát ha odajár egy RAKAT német, akkor bizony lesz forgalom bőven - a tömeg tömeget vonz. Ez a véleményem a nagy Prága-imádatról.
Budapest ugyanis sokkal szebb.
Egy a baj: itten kéremszépen 70 éve semmi nem történt, ami ezt a tulajdonságot kihasználná.
Budapest nem olyan, mint Prága, a két város összehasonlítása csak a fekvésük alapján indokolt.
Prága egy középkorias város.
Budapest egy XIX. századi város. Sokkal inkább hasonlít városiasságában Bécsre vagy Párizsra (hát mert olyanra építették, nyilván), de ez a tényeken nem változtat. Nálunk a macskaköves utcácskák meg a szűk gótikus házak hiányoznak. Nálunk sugárutak, körutak, bérpaloták vannak, melyek klasszicisták, szecessziósak, neobarokkok, eklektikusak. Prágából meg ez hiányzik. A nagyvilágiság. Prága olyan, mint bármelyik Magyar "kisváros", nagyban. Metróval, villamossal, autópályával, nagy vasútállomással, de a történelmi része nem több - vagy nem szebb, mint Sopron, Pécs. Ez van. Prága egy történelmi kövület, ami megmaradt, mint egy kis "ékszerdoboz", de múzeumi ékszerdoboz. Budapest pedig egy virgonc, lüktető, élő város lehetne, ha végre lenne egy kicsivel több nyilvános budi, meg közösségi tér.

TH 2011.05.06. 20:02:22

@Szeretem Budapestet Mozgalom: én turistaként soha nem jártam Pesten. Prágában igen. Nagyon szerettem, és elkerültem a turistáknak szánt helyeket, így - pár kivételt leszámítva - normális árakkal és kiszolgálással találkoztam. Viszont éltem mind a két városban: és mindkét városban jó lakni. De Prágában talán, most, nekem, egy kicsit jobb. Kellemesebb és jobb az élet itt. Nekem. Nem mindenkinek. Nem vagyunk egyformák. De Prágának számos objektív előnye van Pesttel szemben. És Pestnek is Prágával szemben. Az viszont már egyéni ízlés kérdése, hogy ki hogy súlyozza ezeket, és kinek mi számít jobban.

Gyurcsányi Viktor 2011.05.06. 20:06:14

Prágában nem volt 20 évig Demszky! Prága egy élhető város, míg Budapest egy átvitt értelemben és szó szerint is koszos zsidó-cigány-proletár központ lett.

TH 2011.05.06. 20:09:44

@rest69: Amint kilépsz Prága óvárosából, észreveheted, hogy Prága egy virgonc, lüktető, élő város.

_gram_ · http://www.miata.hu 2011.05.06. 20:13:17

Mivel Európa egyik legszebb városa Prága, el is gurultunk megnézni. Mivel Budapesten lakom, nyilván nem tudok objektív lenni, nekem ez a természetes, ami körülvesz. Nem örülök pl. itt a kosznak, a béna közlekedésnek, azt viszont csak az igazán bátrak állítják szerintem, hogy Prága ebben olyan sokkal jobb.

Az utak minősége finoman szólva is hagy kívánni valót maga után, táblázás zéró, és a bevezető utak kifejezetten koszosak voltak. A nevezetességek és környékük tényleg rendben vannak, nekem egy kicsit sterilek. Nem élnek úgy benne, mint pl. a mediterrán népek. Egy pillanatra nem éreztem katarzis-élményt (mint érzek minden alkalommal, ha megpillantom az esti Várat, a Gellért-hegyet, ...).

Azt meg több, mint merészség állítani, hogy a prágaiak vendégszeretőbbek lennének, mint a budapestiek. Konkrétan egy darab kedves emberrel sem találkoztam az egy hét alatt, zéró mosoly, a vendéglátó helyeken pláne. Kis túlszámlázás is belefért az étteremben...

Összességében, mint átlag túristának, nem jött be Prága. Lehet, ott élni nem rossz, ha hozzászoksz, de ez egy értelmetlen verseny.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 20:13:30

@Gyurcsányi Viktor:

Te meilyik vagy a három küzül? Esetleg egyszerre mind?

TH 2011.05.06. 20:20:20

@_gram_: hát azért az utcák tisztábbak sokkal, mint Pesten. Te a bevezető utakon hogy látod, hogy koszosak? Én a járdán megyek, és ott bizony jobb a helyzet. Kevesebb eldobált szemét, csikk és szotyihéj. A tömegközlekedés lényegesen jobb Prágában 2 szempontból: a járatok viszonylag pontosak, és egy jegy 75 vagy 90 percig érvényes. A hálózatra sem panaszkodhatom, eddig bárhonnan bárhova elég kényelmesen el tudtam jutni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.06. 20:23:54

@_gram_: ja, hát elég tahók, nyelvekben meg biztos előttünk járnak (gondolom, lengyelül meg szlovákul is értenek) - de valahogy pont azokat fogtam ki, akik csak csehül akartak tudni, még a fiatalok közül is. Az amúgy nagyon finom (német) sörükből meg nem szívesen adnak külföldinek - ezt meg is értem valahol.

Szeretem Budapestet Mozgalom 2011.05.06. 20:26:09

10 X több azért túlzás, nagyon is, ott jobban meglátszik a kis Belváros miatt, nálunk jobban eloszlanak. taxik ott is kopasztanak, de már itt is kevesebb a kialakult hálózat miatt és a turisták tudják,hogy taxit hívni, ill. hivatni kell. 1 milliós számla pedig egyáltalán nem jellemző, inkább az, hogy egymás után kapják a pesti éttermek a legjobb nemzetközi elismeréseket ! és ez nem túlzás... sőt, imádják már a fürdők, éttermek mellett a kávéházainkat is.

Dzsok 2011.05.06. 20:34:58

Csehország a 2007-2013-as EU támogatási időszakban 4,4X annyi forrást költött a közösségi közlekedés fejlesztésére mint Magyarország.
Csehországban a közúti és a közösségi közlekedés fejlesztési pénzeinek az aránya kb. 65/35%, ugyanez az arány nyugateurópában kb.30/60% (+egyéb).
Magyarországon ugyanez az arány kb. 80/20% a közút javára.

A Magyar álláspont szerint a jelenlegi közösségi közlekedést tovább kell építeni, csak éppen lefele.

Ha Magyarországon megjelenik egy hír miszerint az M5/M6 autópályákra 2500milliárdFT PPP kötelezettségvállalás terheli az államot amiből 250milliárdot kell idén kifizetni, akkor a főcímbe a hírbe annyi kerül be, hogy a BKV már megint 70milliárdot a MÁV pedig X év után 300milliárdot kapott.

Igaz a MÁV és a BKV 300milliárdjának jó része különböző érdekes konstrukcióban megkötött működési hitelek és kamataik formájában vándorolt egyenesen a bankokhoz.

Ezek a tények.....

Szeretem Budapestet Mozgalom 2011.05.06. 20:35:08

Prágának jó a marketingje, legalábbis eddig jobb volt, mint Budapestnek és tényleg kisváros Budapesthez képest.
A Michlein csillagokról amelyeket most magyar éttermek kaptak, pedig itt:

index.hu/kultur/2011/03/16/meg_egy_michelin-csillagot_szerzett_budapest/

Szeretem Budapestet Mozgalom 2011.05.06. 20:36:20

Prágának jó a marketingje, legalábbis eddig jobb volt, mint Budapestnek és tényleg kisváros Budapesthez képest.
A Michlein csillagokról amelyeket most magyar éttermek kaptak, pedig itt:

index.hu/kultur/2011/03/16/meg_egy_michelin-csillagot_szerzett_budapest/

borszódával 2011.05.06. 20:40:08

@Csehszlovák Kém: hehe faszikám.
Kár hogy a fenti szösszenet, az egész blogoddal együtt, még csak véletlenül sem Prágáról szól.
Hanem egy fiatal szomszéd állam, öntudatos "új hazafiainak" feldolgozatlan kisebbségi érzéseiről.
Pozsonyt meg nehéz lenne bármivel is összehasonlítani, főleg hogy két tér kivételével sikerült lebontani az egészet. (sajnos)
Így aztán marad a "nagy testvérhez" való dörgölődzés, aki meg igyekszik lerúgni magáról titeket :)
A Közép-Európai régióban három "város van" Bécs-Budapest-Prága
Az időben utazva a történelem tengerén hol az egyik, hol a másik megy elől.
De csak ez a három van :)

lamed 2011.05.06. 20:40:56

Micsoda tökkelütött népség ez a prágai! Gyors, pontos, áttekinthető, tiszta és megfizethető tömegközlekedést csináltak az autózás alternatívájaként? Minek? A magyar módszer sokkal olcsóbb és gyorsabban kivitelezhető, tanulhatnának tőlünk: egyszerűen csak le kell zárni az utat, ki kell tiltani a gépjármű forgalmat, és már kész is! Alig van költsége, és máris megvalósul az élhető város. Ilyen egyszerű ez!

_gram_ · http://www.miata.hu 2011.05.06. 20:44:23

@TH: Ősszel voltunk kocsival, a központtól kb. 8-10 km-re volt a szállodánk. Lehet, arra pont nem járt a főkefe, de a padkák mellett szép nagy halom dzsuva volt, ami tulképp annyira meglepő volt, hogy erre bezzeg emlékszem. Nem meggyőzni akarok senkit, pláne nem jobbnak/hibátlannak feltűntetni Pestet, de azért a járdákon sem tűnik fel a hatalmas kontraszt tisztaság terén. Itt inkább az elhanyagolt épületfrontok a randák, és ebben Prága tényleg jobb. Tömegközlekedésben is. Ugyanakkor egy város élhetőségét nekem nem a tüchtig (német szó :) - a szerk.) utcák adják, hanem a varázspálca: a hangulat. Elég pl. Rómát megnézni: konkrétan egy őrületesen jó szeméthalom, imádni való. Nekem nagyon hiányzott Prágából a nagyvárosi sugár- meg körúthálózat, az építészeti sokszínűség, meg valahogy a pezsgés is. Éjszakai életről nem is beszélve.

Néhány alkalommal volt szerencsém külföldi ismerősök hátsóját fuvarozni Pesten, sok hű, meg há volt a reakció, és hogy nem is gondolták volna, hogy ez ilyen szép. Marketingből deficites város.

@Modor Tibi: Ja, a sörből nekünk is alíg akartak adni, angol kérdést megértették, csehül válaszoltak. A kocsmaajtót minden betérő nyitva hagyta (kint 3 fok, mi az ajtó mellet kapunk helyet hatan, három székre). Ekszkjúzmí-plíz-klóz-dö-dór-ra flegmázás, aztán valamelyikünk mindig becsukta. Lehet, én vagyok szociálisan túlérzékeny, valakit ez nem zavar, de engem nagyon.

Fapuma (törölt) 2011.05.06. 20:51:03

Sztereotípia a javából, ha úgy tetszik városi legenda amiről írsz.

Nem régiben Prágában jártam, a Koulova utcában lévő Crowne Plaza Hotelben laktam. Négy csillagos hotel, borzasztóan otromba, 60-as évek szocreál stílusa, a tetején vörös csillaggal...

A hotelben szinte senki sem volt, a lámpák lekapcsolva mindenütt, félhomály.

A következő utca /folytatás/ a Jugoszláv partizánok utcája. Minden tiszta kutyaszar volt, az ottlétem alatt szinte senki egy szót sem tudott angolul.

Elsétáltam a Szent-Vitus székesegyházig, ahová nem akartak beengedni misére, csak ha kifizetem a belépődíjat. No comment.

Összességében óriási csalódás volt, pontosan az ilyen nagy beharangozások miatt nagy az elvárás és semmit sem kapsz.

Ps. Kérdeztem a recepción, hogy hol vehetnék a közelben kisvakond plüss állatot, mire az volt a válasz, itt a közelben sehol, itt minden "halott".

min 2011.05.06. 20:51:46

Pécs szép város..hahaha Hát szerintem ritka ronda város. Volt szerencsém ott tölteni egy hosszabb időszakot.

TH 2011.05.06. 20:54:10

@Szeretem Budapestet Mozgalom: ld. itt: varosban.blog.hu/2011/03/18/melyik_a_menobb_praga_vagy_budapest

"Hát sajnos ez most a helyzet: hozzánk 2,2 millió turista jön évente, hozzájuk húszmillió."

GuyFieri 2011.05.06. 20:56:33

Budapest, jó hely lenne, ha nem lenne ennyi brazil, de úgy hallottam, ott is van elég belőlük. Egyébként tökmindegy, hogy hova mégy európában, mindenhol vannak problémák:
Párizs= a sok rohadt görbe orrú arab,
Németek= törökök, bosnyákok, szerbek
Anglia= Indiaiak, pakisztániak, feketék
A fehérek meg egyre csak fogynak.
Ennek nem lessz jó vége.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.05.06. 20:57:34

@TH: Felejtsük már el ezt a Prága sokkal kisebb, mint Budapest-féle maszlagot. Ezek az adatok kizárólag attól függnek, hogy hol húzzák meg a városhatárt, és eszerint pl. Párizsnak is csak kétmillió lakosa van - gondolom, mégse állítanád, hogy ugyanakkora város, mint Budapest. Prága térségében pont ugyanannyian laknak, mint Bp. térségében: 2,3 millióan. Ez az, ami számít.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 21:03:24

@min:

kiffijú, még térképen sem tudod megmutatni hol van, nemám, hogy jártál ott.

Menj inkább deszkázni az Erzsébet térre.

Lala bá ' 2011.05.06. 21:09:16

30 éve Prága egy apró város volt Bp-hez képest. A rendszerváltás óta csodát tettek ezzel a várossal. Ha ott vagy tapasztalod, hogy nem egy központja downtown-ja city-je van, hanem több, amik harmonikusan kapcsolódnak egymáshoz. Hál' istennek nem volt prágai Demszky náluk. Kultúrában mindig is felettünk álltak, akármennyire is fáj az igazság.

Lala bá ' 2011.05.06. 21:12:59

@Fapuma: te sehol sem éreznéd jól magadat ezzel a mentalitással. Sajnállak !

vau · http://www.holdkomp.hu 2011.05.06. 21:13:02

Azt ugye mindenki érzi, hogy az 1.2M az így elővárosokkal együtt van. Nálunk meg illegális bevándorlók és a vidéki lakcíműek nélkül 1.8M.

Csapjuk mi is hozzá Budaörsöt is. :)

Prága egy kis pöcs műemlék; a lüktető burjánzó élénk város meg a messziről jött ember sztorijaiban és vágyálmaiban van csak :)

Metrókilométerben mérni egy várost... akkor Varsó is egy szar hely, nem? :)

Meséljek nektek Ulánbátorról, hogy ott mennyire kolbászból van a kerítés? :)

Lala bá ' 2011.05.06. 21:16:56

@vau: leveszed a gumicsizmádat, mikor belépsz a lakásodba ?

isssti 2011.05.06. 21:17:55

@Lala bá ': Méghogy "kultúrában mindig is fölötünk álltak?! Ha kultúra alatt sörkultúrát értesz, akkor igazad van, amúgy magad -és saját magyarságod- nevetteted ki egy ilyen állitással: akkor halljam, sorold a cseh Nobel dijasokat, világhirű zeneszerzőket stb. .

Ennyire ne legyünk már kishitűek, pliz!!!

vau · http://www.holdkomp.hu 2011.05.06. 21:19:23

@Lala bá ': nem, mert anyád kéjesebben nyögdécsel ha közben rajtam van.

fotelagy 2011.05.06. 21:20:05

Prága: méghogy kultúra, meg tömegközlekedés.. Prága =lenyúlás, bunkóság, sok tahó turista, operettváros. Gasztronómia: ez most komoly?

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 21:20:18

@Lala bá ':

Szerintem csak a magad nevében nyilatkozz. Lehet,hogy feleted áll kulturálisan még a az utolsó prágai belépőjegykezelő is (te tudod, te mondtad), de javaslom az én nevemben ne nyilatkozz.

Biztos vannak Prágában jó néhányan, akik műveltebbek pl. nálam, de nem hiszem, hogy az lenne ott a többség.

Szóval csak magadról nyilatkozz így.

Lala bá ' 2011.05.06. 21:21:11

@isssti: a "fölötünk" nem sikerült, mint Pali bácsinak az "álamfő"

fotelagy 2011.05.06. 21:21:41

Megjegyzem: az Aradi Vértanúkat kivégzők nem cseh katonák voltak véletlenül?

vau · http://www.holdkomp.hu 2011.05.06. 21:21:47

@Zigomer Trubahin: Ez igaz is lehetne, ha ugye a bpi közig terület nem egybefüggő város lenne, míg a prágai konkrétan nem.

DominoFX 2011.05.06. 21:25:35

Szeged sokkal élhetőbb város, mint Budapest. Nem lihegnek az ember nyakába az ATM-nél, nincs zsúfoltság, szmog, zaj. Mióta a kamionokat kitiltották azóta dugók se nagyon vannak. Szép a belváros, jók az éttermek és a sörözők. Sok az egyetemi fiatal, vannak kulturális programok etc.

Ennek ellenére én nem gondolom, hogy ez azért van, mert a szegediek sokkal ügyesebbek, kulturáltabbak, és intelligensebbek a pestieknél. És nem írok összehasonlító posztokat sem, amiből kihagyom a koncepciómba nem illő részleteket, mint amilyen pl. a feltúrt körút, és a drága pénzen füvesített villamospálya.

vau · http://www.holdkomp.hu 2011.05.06. 21:25:54

Hjahh, és engedtessék meg már a fikadélutánt feldobnom azzal, hogy jussatok már el Prágába autóval. Javaslom a Nivát, az talán kibírja az autópályát.

isssti 2011.05.06. 21:26:02

@Lala bá ': Komoly ember, komoly érvekkel védi meg álláspontját - ugye? ;o)

igaz_ember 2011.05.06. 21:27:34

Komolyan mondom nem értem miért kell nekünk Prágával foglalkozni? Ha már itt tartunk rengetegszer jártam Olaszországba és nem igazán tudok olyan olasz várost mondani, ahol már jártam, és ami pezsgésben, kulturális látnivalóban pofán ne vágni Prágát. Budapesten csak az emberekkel van bajom olykor, de ez meg nevelés kérdése. Budapest nagyobb város sokrétűbb, mint Prága ez ténykérdés. Aki ezt nem látja azzal vannak a gondok, de ez egyéni probléma. Csak annyit mondanék Margitsziget:) és a rengeteg fürdő és az elképesztően gyönyörű nők...:) barna, szőke, fekete, veres asszonynépek, elképesztő:) Naná, hogy itt vagyok szerelmes, és itt élek és itt van gyönyörű magyar barátnőm a fővárosunkban. Amúgy meg nem adnám meg ezeknek a nyavalygó, sörivó, sótlan, cseh és tót atyafiaknak azt az örömet, hogy gyalázzam a hazám fővárosát és egy másikra mutogassak még akkor sem ha igazuk lenne. De nincs. Akinek Prága kell lehet menni. Nekem meg kutyateremtette magyar badacsonyi veres bort ide, meg a szabolcsi szilvalét, amilyet ezek a gyenge gyomrúak Prágában hírből sem ismernek. A gyenge sörükre nem vagyok kíváncsi.:)

Jólfelhúztammagam 2011.05.06. 21:31:16

Szeretem Prágát elsősorban a hangulata miatt. Azokat a jó kis cseh filmeket idézi fel bennem. A sörről már nem is beszélve, mert az zseniális és olcsó.
Ugyanakkor az óváros kicsi és rendkívül zsúfolt a rengeteg turista miatt. Most voltam néhány hete kint és már szinte lépni sem lehet. Ez nekem már sok. Menekültem is pár utcával odébb, egy csendes kocsmába (Svejk)
Budapestben sokkal több potenciál van. Csak el lett qrva kicsit.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 21:31:19

Akik itt magyarul Prágát dicsőítik, azok többsége szlovák.

kb. 3 hete Berlinben együtt vacsoráztunk német és szlovák kollégákkal. Néhány sör után németek el kezdték Budapestet dícsérni, kérdezték nekem mi a véleményem. Soha nem csinálok titkot abból, hogy Bp-et kifejezetten nem szeretem (csak, hogy finom legyek), most is elmondtam, hogy egy szerintem egy rakás szar, de sokan szeretik (magamat kigúnyolom, ha kell, de mástól nem tűröm el).

Itt jött a meglepetés, mert a szlovák kolléga, akivel egyébként nagyon jó a viszonyom, kényszert érzett azt mondani, hogy valóban, ha összehasonlítjuk Prágát Bp-el, akkor egy rakás szar (sic!)

Ezen nagyon kiakadtam, de türtőztettem magam (nem úgy mint itt, ezen a fórumon). Azért azt megemlítettem, hogy az egy utcás Prágával már ne hasonlítsuk össze Bp-et.

De komolyan, hogy jött oda akkor Prága? Főleg egy szlováknak? Annyi köze van hozzá, mint egy románnak.

Szlovák testvérek! Budapest a ti fővárosotok is! Ez a ti hazátok is! Ha nem tetszik, ha tagadjátok, akkor is. Prága és Csehország pedig nem. Csak szeretnétek, de nem, nincs közötök hozzá. Előbb, vagy utóbb ezzel azért szembe kell néznetek.

Fapuma (törölt) 2011.05.06. 21:36:50

@Lala bá ': dugd a seggedbe a sajnálatodat, én nagyon jól érzem magam Ottawában és röhögök rajtad meg a kutyaszaros Prágádon...

mernokbazis.hu · http://www.mernokbazis.hu/ 2011.05.06. 21:40:48

Budapestnek messze jobbak az adottságai mint Prágának, az pedig az elmúlt városvezetés impotenciáját és a rendszerváltás utáni idők rossz, destruktív politikai környezetét minősíti, hogy mi nem éltünk az idő adta lehetőséggel. Míg a csehek iparuk nagy részét még privatizáció mellett is meg tudta tartani (Pl. a Renault többet adott volna a Skodáért, de mégis a VW-jé lett, mert ők vállalták a márka megtartását), addig nálunk ment a kiárusítás (Ikarusból mi lett?). Ugyanez városi léptékben is igaz.(ingatlanpanama) A mi választott politikusaink ezt tették, a cseheknél pedig egyszerűen tették a dolgukat és még nem is törték össze magukat érte. A különbség zongorázható, de behozható. Csak megfelelő (szándékú?) emberek kellenek a megfelelő pozíciókba.

mernokbazis.hu/

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 21:41:56

Az itt Prágát dicsőítők és Bp-el összehasonlítgatók többsége szlovák.

K.b 3 hete Berlinben együtt söröztünk német és szlovák kollégákkal. Néhány sör után németek el kezdték Bp-et dícsérni. Engem is kérdeztek a véleményemről, ami Bp-el kapcsolatban nem éppen elfogult. Mivel közeli kollégákról van szó, elmondtam, hogy Bp. szerintem egy rakás szar.

Itt jött a meglepetés, mert a szlovák kolléga megjegyezte, hogy valóban, ha Prágát összehasonlítjuk Bp-el, akkor Bp. egy rakás szar.

Ezen nagyon kiakadtam, de csak annyit mondtam, hogy az egy utcás Prágát már ne hasonlítsuk össze Bp-el.

De komolyan, hogy jön egy berlini éttermeben, Bp-ről szóló beszélgetésbe Prága? Ki a fenét érdekel Prága?

A szlovákoknak konkrétan annyi köze van hozzá, mint pl. a románoknak.

Szlovák testvérek! Ha Bp-et fikázzátok, magatokat is fikázzátok. Ez a ti várásotok is, ez a ti országotok is. Haez a tény nem tetszik is, ha nem fogadjátok el, akkor is így van. Prágához, Csehországhoz konkráten semmi közötök.

Én elfogadlak benneteket. Hát ti engem?

csiszlikek dáridója 2011.05.06. 21:46:38

@Fapuma: Persze, hogy nem engedtek be a misére, amikor ők is tudták, hogy nem a misére vagy kiváncsi. Amúgy meg ki az a hülye aki Prágában négycsillagos hotelben száll meg? Gondolom vmi ultrafontos üzleti úton voltál ott, eltöltöttél egy éjszakát, nyilván tök egyedül, ráadásul a város szélén. Talán még az eső is esett. Fogalmad nem volt hová kell beülni, hol vannak a jó kocsmák, a jó lokálok, a csinos nők. Eljutottál (talán) az U flekuba, vagy a Kehelybe (ahová max. hamburgi gazdag nyuggereket visznek, bocs, hogy nem tettek különbséget közted és köztük a pincérek). Elkövetted azokat a hibákat, amiket az egynapos prágai kiruccanók elkövethetnek. És akkor mi van ha em tudnak egyesek angolul? Három szót sem vagy képes megtanulni, hogy köszönjél, és kérjél egy korsó sört? Akkor milyen alapon várod el mástól a nyelvtudást?

csiszlikek dáridója 2011.05.06. 21:52:49

@fotelagy: Az a lenyúlás, hogy bárhova beülsz közel ugyanannyit fizetsz a sörért?

Szeretem Budapestet Mozgalom 2011.05.06. 21:53:02

@TH: itt valami révedés van az írásban, mert Párizsnak van ennyi talán vendégéjszakában...
majd előszedem az európai városok listáját és igaz Prága megelőz bennünket, sőt Bécs is, de azért a 10. helye környékén ott van Budapest

Fapuma (törölt) 2011.05.06. 21:55:16

...és ami még kimaradt. Megérkeztem Frankfurtból repülővel, sehol egy információs tábla az autóbérletről, hol vannak a cégek? Keresés eredménytelen.

A cégek nem kaptak helyet a reptér épületében, mint minden normális városban, akár Pesten is, hanem ki az épületből gyaloglás egy parkolóházba.

Miután a papírok rendben, az autó átvétele a következő: menjen arra, majd jobbra be és a 308-as parkolóhelyen megtalálja a kocsit. Nem ám elkísér, dehogy.

A parkolóház teljesen sötét, mobiltelefonal kellett világítanom, hogy megtaláljam az autót.

Az emberek végtelenül szürkék és kedvetlenek voltak.

TH 2011.05.06. 21:55:17

@\'it\'s cool to know nothing\': "Az itt Prágát dicsőítők és Bp-el összehasonlítgatók többsége szlovák."
Nem tudom, hogy engem hova sorolsz (én mindkét várost szeretem), de még véletlenül sem vagyok szlovák. És mások sem, akik dícsérik Prágát. Még ha véletlenül akad itt olyan, aki szlovákai magyar (ezt nem tudom), az sem szlovák, jó? Szlovák az állampolgársága max, de nem a nemzetisége.

TH 2011.05.06. 21:56:28

@Fapuma: "Miután a papírok rendben, az autó átvétele a következő: menjen arra, majd jobbra be és a 308-as parkolóhelyen megtalálja a kocsit. Nem ám elkísér, dehogy. "
Engem Németországban sem kísértek el egyszer sem a kocsihoz. Megmondták, hol áll. Pedig ezek ilyen nagy autóbérlő cégek voltak, oszt mégis bíztak a képességeimben, hogy egyedül is képes vagyok megtalálni...

Fapuma (törölt) 2011.05.06. 22:00:41

@Dr. Suokup: misére mentem direkt, a kezdés előtt 5 perccel már lezárták az ajtót. 10 napot voltam ott. Város széle? A Crowne Plaza? Értő olvasás?

Nyelvtudásról: te tényleg gondolod, hogy inkább én tanuljak meg csehül, mint ők angolul? Ez komoly? :)

TH 2011.05.06. 22:01:00

@Szeretem Budapestet Mozgalom: Teljesen igazad van. Én is csodálkoztam a számokon, de eddig lusta voltam utánakeresni.
"According to the Czech Statistical Office, the number of annual foreign visitors to Prague has currently stabilized at 4,0 million/per year (Právo,February,19, 2008). Sixty percent of 6.7 million foreign visitors to the Czech Republic visited Prague."
www.uic.edu/cuppa/gci/publications/workingpaperseries/pdfs/GCP-09-05_Hoffman_Musil.pdf

Fapuma (törölt) 2011.05.06. 22:01:48

@TH: hááát úgy könnyű, ha van világítás...

igaz_ember 2011.05.06. 22:02:18

Milyen vicces, hogy a tót atyafiak, itten osztják az észt Prága kapcsán. Csak az a nagy helyzet, hogy nem kelletettek a cseheknek. Szerintem segrepacsiztak az örömtől amikor a tót komcsiktól megszabadultak végre. Már látom is hogy sikerült megszülni a témát anno dacumál.
Hát ugye Pozsony és Budapest összehasonlítás sántít. Nehogy még ezek itt letrianonozanak minket. Rusnya magyar ugye mindenre képes. Bécset ne vegyük elő, mer akkor meg monarchiázni kezdenek. Hmmm megvan Prága...:) Ott vannak azok a csehek, meg a langyos ser hátha beszopantják, és idegesek lesznek mint kis gida a zoo-csemegére az állatkerti simogatóban. De tudjátok mit igazatok van, balkáni város ez a Pest, Prága meg a jó hely. Na lehet visszamenni a pozsonyi bunkerbe Slota elvtárstól cukrot kérni.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.05.06. 22:03:01

@TH: pedig itt jó páran nem magyar nemzetiségűek, csak magyarul kommentelnek

TH 2011.05.06. 22:04:21

@henrik_: ezt honnan tudod? Kik azok?

TH 2011.05.06. 22:05:09

@Fapuma: A szálloda eléggé a külvárosban van. A vélemények róla meg tök jók egyébként:
www.tripadvisor.com/Hotel_Review-g274707-d277490-Reviews-Crowne_Plaza_Hotel_Prague-Prague_Bohemia.html

TH 2011.05.06. 22:06:45

@Dr. Suokup: Az a baj, hogy a turisták jelentős része abszolút nem próbál meg hozzáhangolódni a helyhez, ahol éppen járnak, hanem a saját elvárásaikat próbálják meg ráhúzni az adott helyre. Ez sehol sem megy igazán jó, de Prágában végképp nem nyerő módszer.

TH 2011.05.06. 22:07:58

@igaz_ember: az ilyen kommentelők miatt rosszabb hely Budapest asszem, mint amilyen te vagy...biztos vannak ilyen emberek Prágában is, csak őket nem olvasom szerencsére...:-)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.05.06. 22:08:25

volt ilyen poszt, h:
"Főtömegét tekintve a cseh egy európai kultúrnép, a magyar meg egy "cigánynép"."

erre a válasz, persze magyarul:
"pontosan. Ti ilyenek vagytok, mi nem. "

:DDD
ezt azóta próbálom feldolgozni

TH 2011.05.06. 22:09:47

@igaz_ember:
@henrik_: nem semmi, hogy ezek a szlovákok mennyire perfektül beszélik a magyart. Se fura nyelvi fordulatokat, se a szlovákiai magyarra jellemző nyelvhasználatot, sem helyesírási hibákat nem látok. Ezek valami titkos ügynökök?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.05.06. 22:11:03

@TH: nem mondom, h szlovákok, ahogyan eddig sem mondtam.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 22:11:04

@henrik_:

erre gondoltam én is. Ez az egész blog egy szlovák proganda gépezet. Szerintem. Magán vélemény, nem tény állítás.

De hogy ilyen hibátlanul tudnak magyarul, az azért meglep. Legalább néhány hibát véthetnének, hogy elárulják magukat.

TH: természetesen nem a felvidéki magyarokra gondoltam.

TH 2011.05.06. 22:11:32

@henrik_: szerinted Modor Tibi szlovák?

TH 2011.05.06. 22:12:26

@\'it\'s cool to know nothing\': ne röhögtesd már ki magad ilyen szánalmas összeesküvés-elméletekkel!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.05.06. 22:12:44

@TH: látom nehezen megy a szövegértelmezés, de ismételt olvasással talán jobb eredményt érsz el:

"nem mondom, h szlovákok, ahogyan eddig sem mondtam. "

TH 2011.05.06. 22:13:14

@henrik_: akkor milyen nemzetiségűek?

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 22:14:03

@TH:

ja, az első világháborús anti-magyar cseh propaganda is csak összeesküvés elmélet. Ugye?

TH 2011.05.06. 22:15:20

@\'it\'s cool to know nothing\': tehát a blog gazdájáról állítod, hogy szlovák titkosügynök?

TH 2011.05.06. 22:18:17

@mernokbazis.hu: " A különbség zongorázható, de behozható. Csak megfelelő (szándékú?) emberek kellenek a megfelelő pozíciókba."
Ezzel egyetértek, jó lenne, ha tényleg így alakulna Bp jövője! :-)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.05.06. 22:19:24

@TH: Mittudomén, de nem érzem kardinális problémának. Asse tudom, h ki írta, meg igazából le is szarom. magyar nemzetiségűként azt leírni, h "Ti ilyenek vagytok, mi nem" kissé furcsa. ha meg fordítva gondolta, akkor az cseh, akinek mondta?

igaz_ember 2011.05.06. 22:20:44

@TH: Az ilyen emberek miatt soha nem leszünk sehol sem mert csak a rosszat látják meg,a saját hazájukban is.
Sajnos nekem meg muszáj olvasnom ezt is. :) De nagyon boldog vagyok, hogy jó páran hasonlóan gondolkodnak, mint én:)
Továbbá csak kultúrnyelveken olvasok, magyar, angol, olasz, a szlávok sajnos kimaradtak ezért most nem beszélek a csehekkel, pedig jó lenne hogy megtudjam ott vannak-e olyanok, akik örömüket lelik-e abban, hogy a fővárosukat mocskolják, miközben mondjuk Berlint magasztalják helyette. Bár azt gondolom nem lennének felhőtlenül boldogok.

TH 2011.05.06. 22:26:10

@igaz_ember: Hmm, te fikázol le más magyarokat, csak azért, mert merik kritizálni Budapestet? Nem lehet kimondani azt, ha valami rossz? Nem lehet összehasonlítani két várost? Én nagyon szeretem Bpestet is és Prágát is, és mindkettőről tudok sok rosszat és jót is mondani. De látom azt, hogy mik azok a dolgok, amik miatt Prágában - számomra - jobb élni, mint Budapesten. De, mint fentebb más is írta, ezeken a dolgokon lehetne javítani. A kritikának lehet ám az is célja, hogy megpróbáljunk valamin javítani. De ha te elkezdesz "tót atyafizni", meg hülyeségekkel fikázni Prágát és a cseheket, akkor az bizony számomra elszomorító.

'it's cool to know nothing' 2011.05.06. 22:26:27

@TH:

Mutass nekem egy magyart (vagy bármilyen nemzetiségűt), aki többes szám második személyben beszél a magyarokról (vagy a saját nemzetéről).

Elég nyilvánvaló, hogy ezeket a kommenteket, blogokat NEM magyarok írják. Akár mit is állítanak.

(mondhatnának pozitív dolgokat is a magyarságról, akkor is ez, önmagában leleplező lenne, hogy nem magyar aki írta)

TH 2011.05.06. 22:27:56

@\'it\'s cool to know nothing\': Na jó, kiakadt a hülyeségméterem, úgyhogy részemről no komment. :-)

igaz_ember 2011.05.06. 22:39:32

@TH: Azt hiszem szereptévesztésben vagy, lehet kritizálni, de nagy különbség van ha azért kritizálsz valamit mert szereted és fáj neked, hogy olyan. Vagy valami olyasmiit teszel meg példaként elé ami nyilvánvalóan sohasem lesz. Mert teljesen más történelmileg, földrajzilag és egyébként. Ez olyan, mintha Széchenyi anno ide akarta volna hozni egy az egyben Londont, és Párizst na akkor ma róla sem beszélnénk. Vagy ott van Ady, pont az a jó benne is, hogy tudod azért mondja amit mond, mert szereti, és elkeseríti, hogy nem sokkal jobb, mint ami van. De ezt sajnos nem látom a sorokban. És persze hogy tót atyafizok, amikor itt jönnek nekem a Pest cigányok kérdéskörrel... naná, hogy gyenge serivók. Én meg büszke magyar veres bort ivó kutyateremtette csak azért is. Ha Pest olyan gáz lenne valóban mint ahogy egyesek írják, akkor is a hazám fővárosa. Igen vannak bajok vele, de hogy jön ide Prága? Nem önmagához kellene mérni és hozzánk? Nem úgy kellene kritizálni, hogy Prágát nem is említjük meg? Nem abból kellene építeni ami igenis van és nem abból ami nincs és valójában sohasem lesz?
Ha Prágát akarsz azt csak Prágában találod meg.

Warlimont 2011.05.06. 22:43:38

Kéne egy pár sort arról is írni, hogy az amúgy valóban szép Prágába olyan autópályán lehet eljutni, mint anno az átkosban a magyar M7 volt. Szép nagy döcögős-zakatolós lapokból áll, kb Brno magasságában már komoly hányinger, lötyögő fogtömések, stb. Ez még el fog nyelni egy rakat eurót a cseheknél. Máshol megpróbáltak ráhúzni egy hártyavékony aszfaltot, de ez felszakadozott, és ott meg azért döcög minden.

Friss élmény, a hosszú hétvégét ott töltöttük. Valaki fentebb azt írta, 90koronából hülyére ette magát. Nem tudom, ezt hol, melyik külvárosban csinálta, az óvárosban 40-60koronából egy utcai sültkolbászt ("klobas") adtak kenyérrel.

Közbiztonság. Este mentünk haza, piros C metrón, Budejovicka megállóban (szerencsére csak az ablakon belülről) olyan verekedést láttunk a peronon c..., bocs, roma(szerű) emberek között, mint valami akciófilm. A metró összes utasa egy emberként drukkolt a gyors indulásért, nehogy a banda közénk szálljon fel. Szerencsére jól elvoltak odakint is.

Turisták megbecsülése, vendégszeretet. A folyón rengeteg sétahajó jön-megy, egyik este felszálltunk az egyikre. Felszálláskor még jó idő volt, a hajózás során viszont váratlan erős zivatar kezdődött, amikor kikötöttünk, ömlött kint az eső. Senkinél nem volt esernyő, senki nem mozdult kifelé a hajóról. A kapitány erre nemes egyszerűséggel pár sec múlva ránkkapcsolta az össze lámpát, így a kb 20-30 ember húzhatott ki a sötétben az esőbe. Amúgy egy 1 óra sétahajó 500korona/fő volt.

Prága egyáltalán nem olcsó város, az ottaniak mentalitása vegyes. Az épített környezet, a történelmi fíling nagyon rendbenvan Bpesthez képest, de adjuk azt is hozzá, hogy Prágát nem lőtték úgy rommá a II.Vh-ban, mint Bpestet.

A postolóhoz hasonlóan azt kell mondjam, ezek sem vélemények, hanem konkrétumok.

Linford 2011.05.06. 22:47:25

Fú ez az írás mekkora szánalom :S

Warlimont 2011.05.06. 22:48:56

"Prágában elektronikus forradalom söpört végig a tömegközlekedési bérlet háza táján."

Az autópályán jól láttuk, hogy a matrica (10euro/pár nap) meglétét sima egyszerű távcsővel ellenőrzik a rendőrök? :) És ezért fontos, hogy a matricát pontosan hová kell a szélvédőre ragasztani? :)

Elektronikus forradalom... :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.06. 22:54:29

Én nagyon szeretem Prágát. Legjobb Süsü kastélyánál vadast enni, sört inni rá.

Honzi 2011.05.06. 23:00:15

Praga szep, Praga jo. De……..
De kutyaszar itt is van, nem is keves. A csovesek ijesztobek mint Bp-n. Termeszetesen mindenut ott vannak csoportosan (pl Mustek).
A belvaros szep de hat nekik is kellett egy kiados arviz ami utan azert rendesen kellett renovalni az egesz varosban.
Opencard : amint a szocik nyernek a kovetkezo valasztason valoszinuleg az elso dolguk az less hogy megprobaljak Paja Behmet bortonbe kuldeni. Hogy miert? Szuper dolog az Opencard csak hat ahoz kepest hogy mire lehet hasznalni tuuuuuul sokba kerult……ismeros nem?
Blanka (mint alagut): jo dolog lesz ha verge elkeszul. Viszont remeljuk a varnegyed nem fog beleszakadni. Ennek meg van az eselye…..Praga egyik legnagyobb parkjaban a Stromovkaban akkor helyen szakadt be az alagut mint a to a Varosligetben illetve a Honvedelmi Miniszterium kertjenek egy resze is oda kerult….
Kozlekedes: Na az szuper! De tenyleg. Bar kerdes az hogy a varos meddig birja szamolatlanul tomni a az MHD-be (itteni BKV) a zset. Amint ez a tomes abba marad itt sem less job mint BP-n.
Zonak: Szoval terkeped nem eppen a legjobb.Decin sosem azert messze van ahoz hogybenne legyen. Az 5-os zona egy kicsivel Melnik felett er veget ami meg meg mindig vagy 80 Km Decintol…
Metro: ez is egy pozitivum. Tenyleg epul es fejlodik
Eden stadion: szuper bar sajnalom hogy a csapatomat a Bohemians 1905-ot oda szamusztek. Igaz hogy a Dolicek lepukant es korszerutlen de a hangulat ami ott volt……… A masikcsapat a Slavia akie a stadion is pillanatnyilag ugy nez ki hogy a 3-ad osztalyba lesz szamuzve….
A nemet turistak: imadnak ide jonni. Hogy miert? Hogy lassak hogy a nagyszuleik hol eltek anno. # millo nemet lett kitelepitve 45 utan…..Jo latni hogy honnan szarmazol….
Szemely szerint en ugy erzem hogy a csehek egy csopet bunkobbak mint mi “balkani” magyarok.
Ajanlom a Gyulolt ellensegeink blog csehekre vonatkozo irasat. Nagyon ott van.
gyuloltellensegeink.blog.hu/2010/09/28/a_csehek_1
A cseheknek csak egy nagy elonyuk van velunk magyarokkal szemben. Jobb a marketingjuk ugy 1918 ota…Ez van…..Sajnos….

kútásó 2011.05.06. 23:00:40

Elobb azt irod, nincs a metroban terero, majd azt h az emberek ugy bliccelnek h akkor veszik meg sms-ben a jegyet, amikor meglatjak az ellenort. Hazudsz te itt ossze-vissza. Szerintem nincs is metro Pragaban. Se busz, se villamos. Gondolom hos honvedeink hagytak naluk nehany ikaruszt 68ban szanalombol, aztan meg mindig azzal toljak.

TH 2011.05.06. 23:02:59

@Warlimont: távcsővel sebességet mérnek. A matricához félre szoktak állítani. Hát igen, az autópályák évtizedekkel vannak lemaradva a magyartól. Mind minőségben, mind szolgáltatásokban.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.05.06. 23:05:42

@TH: Az a 20 vs 2 az tévedés, ahogy azt abban a posztban többen írták is (pl. én is...;-) a valóságban 4,7 millió van Prágában. A Budapestre a 2 nagyjából stimmel.

Nyilván volt néhány tévedés a posztban, de szerintem a lényeg nagyon jól benne van.

1: Ott viszonylag normális ütemben valódi fejlesztések folynak, míg itt elsősorban soha meg nem valósuló látványtervekben vagyunk erősek. (Meg abban, hogy óriási pénzeket költünk egy semmire se jó és soha el nem készülő metróvonalra...)

2: Ott olyan hétköznapi dolgokban is élhető várost teremtettek, mint pl. az utcák tisztasága, koldusok/hajléktalanok jelenléte vagy éppen a tömegközlekedés. (Nálunk hányszázszor lehetett olvasni az elmúlt húsz évben, hogy jövőre most már tényleg lesz elektronikus jegyrendszer, ki lesz írva a pályázat?)

Nyilván nem tökéletes város Prága sem és az is rendben van, ha egy budapesti jobban szereti a saját városát. De ha ez a szeretet abban nyilvánul meg, hogy
bőszen bizonygatjuk, hogy mi így is mennyivel jobbak vagyunk náluk, akkor ezzel csak magunkat csapjuk be.

TH 2011.05.06. 23:07:33

@promontor: "Az a 20 vs 2 az tévedés, ahogy azt abban a posztban többen írták is (pl. én is...;-) a valóságban 4,7 millió van Prágában. A Budapestre a 2 nagyjából stimmel."
Jogos, lásd itt: @TH:
Úgyhogy egyetértek a kommented minden részével.

igenember 2011.05.07. 00:16:05

Nos az írásodból láccik, hogy nem vagy teljesen hülye a magyar helyzettel kapcsolatban. Tehát valami külföldre szakadt hazánk fia lehecc.

Ezért gondolom azt, hogy tudod milyen itt a politika. Ha valakinek itt nincs 2/3-a akkor itt semmi nem történik, max csak szétlopnak mindent. Még egyszer: egyszerű többséggel Magyarországon sem önkormányzatot, sem országot nem lehet irányítani. Ezért tart ott most Budapest ahol.

Pávor Jál 2011.05.07. 00:17:11

Pest szar, viszont Prágát leszarom.

pat brit 2011.05.07. 00:29:17

@\'it\'s cool to know nothing\':
hát, ha így nézzük, lehet, hogy prágát nagyrészt a németek építették fel, de ilyen alapon budapestről meg elmondható, hogy akkor vált (volt) prágával egyenrangúvá, sőt világszínvonalú hellyé, amikor az uralkodó réteg és polgárság többségét a németek - és mondjuk ki! - a zsidók tették ki. most pedig valóban olyan, mintha egy nagyon jó adottságokkal rendelkező, korábban kultúrnépek által gyönyörűvé varázsolt helyre valami barbár csürhét telepítettek volna be. de azért elgondolkodtató, hogy amíg prága és csehország nem balkanizálódott azután sem, hogy 3 millió németet deportáltak az országból a háború után, addig magyarország és bp. bár nem szívott akkorát, ami a németséget illeti, de "más jellegű" humán veszteségei szintén hatalmasak voltak. lehet, az a baj, hogy nem németesedtünk el annyira, mint a csehek?

uttoro 2011.05.07. 00:30:11

A szomszéd fűje mindig zöldebb. Sokat járok Prágában, talán ezért szoktam meg és nekem semmi se tűnik fel. Egy kisváros, sok szocreállal, meg Skodával. Pici belváros úgy ahogy, mert ugye érintetlen, háború sose pusztította el...stb. Semmi különös. De a sör jó!!!

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.05.07. 00:54:30

Hát bazeg én két évet éltem csehországban, meg kell hogy mondjam, a csehek semmiben nem maradnak le mögöttünk "balkáni mentalitás" terén. És Budapest meg egy kurva jó város, csak nekünk már megszokásból is fikáznunk kell magunkat...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 02:00:21

@Rorschach: persze, hogy :) amúgy Lagos a világ legélhetőbb városa, ott nincs kutyaszar meg szemét.

sronti 2011.05.07. 02:01:14

Nagyon tanulságos poszt, érdekes kommentekkel, egy dolgot hiányolok: bringás szemmel milyen Prága?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.05.07. 04:08:30

A posztbol szamomra csak egy dolog nem derult ki, hogy mitol is jobb hely Praga mint Bp? Az egy dolog, hogy jobb a kozlekedes, de ez igy onmagaban eleg sovany erv, hogy Pragaba utazzak. :)

Nymus 2011.05.07. 06:54:22

Vegigolvastam a kommenteket, tenyleg szar hely ez az orszag. Gusztustalan egy nep ez a magyar...

pernahajder Campbell 2011.05.07. 07:14:32

Ugyan már, számolgatni a metró-métereket, meg a jegyárakat, mint valami zsidó pénzváltó. Mit számít ez?

Elvis Presley tér van Prágában?

Na ugye.

dunaparti 2011.05.07. 08:03:45

Ne Demszkyt szidjátok. Ugyebár 1998-2002 között harcban állt Orbán kormánnyal és az meg semmi pénzt nem adott neki. Igy felesleges fejlődésről beszélni.

seahawks 2011.05.07. 08:04:22

budapest egy lepratelep prágához képest. de nem baj.

stagolee 2011.05.07. 08:07:51

Budapestet Prágához hasonlítani és ebből győztesként kihozni annyira abszurd, hogy
ezen nem is érdemes vitatkozni
Egy dolog a lokálpatriotizmus,a másik meg a realitás.
Nagypolitikát, szlovák titkosszolgálatot, cigányokat, stb ide keverni, bár megszokott, kényelmes és kedvelt hazai válasz a kínos kérdésekre, egyenesen ostobaság.
Össze lehet hordani itt mindenféle hülyeséget, csak csinálni ne kelljen valamit, amitől esetleg javulna a helyzet.

HerrBürgermeister 2011.05.07. 08:13:23

Metrófejlesztés? Először is abbahagyják az építését Orbán módra 1998-ban. Elkezdik újra. Aztán az M4 második szakaszát leállítják. De előbb a metrókocsikat nem veszik át, bukás kb.30milliárd forint.
Ebben mi a fejlesztés?

kamasuka 2011.05.07. 08:18:22

Arról írsz, hogy Budapesten csak tervek léteznek, meg makettek, miközben a posztban repkednek a 2017, 2018 és egyéb évszámok, tervek: úgy építik ki, főg megépülni, épül, blabla. Vagyis ott is főleg csak LESZ és nem VAN.

kamasuka 2011.05.07. 08:21:32

Foci: van két nagy prágai csapat. A Slavia és a Sparta. És kész. Ennyi. Budapesten van: Ferencváros, Vasas, MTK, Újpest, Kispest, stb. Nem nehéz két csapat közül egynek új stadiont építeni (amihez gondolom Prágának max. annyi köze volt, mint Budapestnek bármelyik csapat költségvetéséhez).

stagolee 2011.05.07. 08:21:39

Vonattal Prágából Budapestre érkezni, a Keleti Pályaudvaron leszállni és elvegyülni fővárosunk "pezsgő,színes forgatagában" kb. olyan sokkoló és sírnivaló élmény, mint bő húsz évvel ezelőtt ugyanez Bécsből.
Olyan, mintha hirtelen nyakon öntöttek volna egy vödör mocskos mosogatólével.

kamasuka 2011.05.07. 08:26:26

Ja, és Prága sem csak a belvárosból áll! Azért ott is vannak külvárosok, amire szintén költeni kell. Majd azokról is egy posztot, hogy mennyire a jövő zálogai ők is! Gondolom a Vencel térnél nem folyamatosan botlik bele az ember kisebbségbe, mert ott ők nem nagyon laknak ...

Plusz elzavarták a komcsikat a kilencvenes években.

kamasuka 2011.05.07. 08:28:10

@HerrBürgermeister:
Mit hagytak abba 98ban? :) Azért nincs metró, mert Orbán abbahagyatta? MUHAHAHA!

DVB 2011.05.07. 08:38:58

Na most akkor, én baromira magyar vagyok, semmilyen szlovákiai kötődésem nincsen. 2.5 éve itt élek Prágában, előtte meg bő 15-t Pesten. Érdekes módon nem a Vencel téren lakom, sőt a centrumba havi 1-2x megyek, pedig közel lakom hozzá. Ez a város sokkal élhetőbb, a tömegközlekedés olcsóbb és jobb. Online kinézed a csatlakozásokat és mükődik a dolog. Nem 7-10 perc és jön a busz. Plussz olcsóbb. A posztnak igaza van, mert ha itt vagy látod, hogy ha nem is kínai sebességgel, de van fejlődés és nem csak makettparádé. Mert otthon mást se látsz. Mondjon valaki valami budapesti nagyberuházást ami megvalósult, nem csak folyik vagy tervek szintjén van. Talán a 2-es metró felújítása. Itt most építik tovább az A vonalat a reptér felé. Kitalálták, elkezdték, meg is lesz 2018-ra.

A sok utazó meg ne felejtse el, hogy teljesen más élni valahol, meg 3 nap alatt végigzúzni a híres látványosságokon. Otthon se jár a külföldi Angyalföldön vagy Kőbányán, max Vár, Váci utca, Hősök tere. Itt se.

popocatepetl 2011.05.07. 08:43:32

Kedves blogszerző! A bevezetőd néhány mondata szülte ezt a kívánságomat: rohadj meg! És az is aki ezt a magyarellenes szart kirakta az index főoldalára. Jellemző.

DVB 2011.05.07. 08:43:59

@kamasuka: Prágában 5 csapat van, a Zizkov-ban lakók például csak a Viktorkát szeretik nagy többségében, a Dukla Praha-t nem szereti gyakorlatilag senki. Viszont a legnépszerűbb nem a Slavia vagy Sparta, hanem a Bohemians (Bohemka), az az itteni Fradi. Csak ezer éve nem nyertek semmit, meg is szűntek, 3. liga, 2 csapat ezen a néven stb. en.wikipedia.org/wiki/Bohemians_1905

Abban igazad van, hogy a Slavia stadionhoz semmi köze a városnak vagy az államnak, az a klub saját beruházása. Más kérdés nálunk mikor építene valaki saját forrásból stadiont 10milliárd HUF-ért.

Beren 2011.05.07. 08:44:39

Kérjük vissza a fehér lovat, még sincs üzlet.

popocatepetl 2011.05.07. 08:45:26

@HerrBürgermeister: Akkor üljön pld jóanyád egy olyan metrókocsiban aminek nem jó a fékrendszere.

kamarawood 2011.05.07. 08:50:11

Off

Ami sokkal Cikibb az az , hogy Ostrava és Miskolc közt mekkora a különbség...
Pedig mindkettő iparváros...

stagolee 2011.05.07. 08:50:25

@popocatepetl:

Na ez a hozzászólás is nagyon jellemző, sajnos.
Mint cseppben a tenger megmutatkozik általa, hogy többek között miért élhetetlen ez a ország.
A végtelen rosszindulat és fejekben honoló irtózatos sötétség miatt, többek között.

soproni1 2011.05.07. 09:09:57

@kamarawood:

Csak eltérő minőségű emberek lakják.

Hiszem, hogy a szocializmus csak a cseheket és kelet-németeket vágta haza, a többi keleti országon nem volt mit tönkretenni. Ez nagyon látszik, mivel a szorgalmas nemzetek gyorsan talpra álltak a rendszerváltás után.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.05.07. 09:17:38

Az olcsó közlekedést és a sok metrót nagyon jól csinálják a csehek.

Én is ürölök minden fejlesztésnek Budapesten.

Nálunk sajnos van sok vidéki, aki rendre olyan pártra szavaz,

amelyik luxusnak tartja a tömegközlekedést és pénzkivonással, áremeléssel bünteti.

Több ilyen párt is van nálunk. És nagy többségben vannak a Budapestet nyomorítani akaró vidékiek.

A Fidesz egyenesen - luxusmetró - szóval kampányolt.
Mert az a népszerű a tömegeknél.

Úgyhogy nálunk a politika a város ellen dolgozik.
Mert városellenes paraszt a legtöbb magyar.

Ha a csehek szeretik a korszerű városaikat, akkor meg is érdemlik, hogy büszkék legyenek rá.

Mi majd a bajuszunkra leszünk büszkék.

Jokerpofa 2011.05.07. 09:33:45

@stagolee: ez sajnos igy van, az ilyen popocatepetlek miatt szegyenlem sokszor, hogy magyar vagyok
csak tudnam, hogy mi a picsaert kell allandoan gyulolkodni? :(

hivatásos naplopó 2011.05.07. 09:47:08

@Fapuma: bazz, ha 10 nap alatt képtelen voltál kisvakond plüsst találni, akkor nagy géniusz nem lehetsz...

fingerbangs 2011.05.07. 10:01:08

Tökigaz sajnos ami itt a postban le van írva, és az embernek megszakad a szíve, hogy a városvezetésünk dilettáns tolvajokból áll évtizedek óta... Az említett magyar blogok romantikus naivitása vagy fizetett reklám vagy nem jártak még máshol. Budapest egy nagy fos, közlekedni is csak azért lehet mert felment a benzin ára és kevesebb az autó...

hivatásos naplopó 2011.05.07. 10:01:55

@stagolee: megvolt pár hete. mondjuk este 11 fele volt érdekes mód több volt már a rendőr mint a díszközönség, de így is gusztustalan...

ob.szerver 2011.05.07. 10:09:09

A legjelentősebb különbség Prága és Budapest között az, hogy az egyiket egy kultúrnép lakja, amely egy Orbán Viktor szerű sötét gazemberen csak röhögne és sohasem választaná meg kétharmaddal. Minden egyéb különbség a két város között ebből ered.

hivatásos naplopó 2011.05.07. 10:12:49

egyébként meg le kellene szokni az itthoni többségnek arról, hogy ha valaki dícsérni mer az hazai szar viszonyokkal szemben valamit az egyből csak külföldi lehet. ki kellene nyitni a szemeteket mert talán ha elhagyjuk a fikázást és azon gondolkodunk hogy mi miért jobb akkor előrébb haladnánk...

Hutyibetyár 2011.05.07. 11:35:27

@\'it\'s cool to know nothing\': Mi bajod a nyírségiekkel? :) Egykét Nyírségi faluról példát lehetne venni azért tisztaságban...
De amúgy értem mire gondoltál... és sajna igazad vagyon..

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 11:37:44

Érdekelne, hogy a Budapestet balkáninak, szarnak, élhetetlennek nevezők mit tettek annak érdekében, hogy jobb legyen.

És hogy hol jártak eddig Bp-en és hol szeretnének élni, dolgozni.

@ob.szerver: a tolltolvaj Klaus tényleg jobb :)

TH 2011.05.07. 11:41:39

@sronti: "egy dolgot hiányolok: bringás szemmel milyen Prága?"
Én nem bringázok ugyan, de egy szóval összefoglalva: szar. Van pár út, amin van kialakított kerékpársáv, láttam néhány kerékpárutat is, de kevés, nem összefüggő rendszerben, és rengeteg a keskeny utca, amin biciklis és autós nem tud könnyen konfliktus nélkül végigmenni. Ennek megfelelően kevés is a biciklis sajnos. Azért biciklis futárok vannak. :-)

TH 2011.05.07. 11:58:52

@Modor Tibi: "Érdekelne, hogy a Budapestet balkáninak, szarnak, élhetetlennek nevezők mit tettek annak érdekében, hogy jobb legyen.

És hogy hol jártak eddig Bp-en"
Ezek jó kérdések! Feltételezem, hogy olyanok írtak főleg, akik
- nem Bpesten élnek
- "kénytelenek voltak FELköltözni" Pestre munka miatt, de tősgyökeres vidékiként nem hajlandóak sem megismerni a várost, sem megszeretni azt (most hirtelen nem is tudom, volt az ilyenekről már modoros poszt?). Pedig Budapest minden problémájával együtt egy remek nagyváros szerintem, csak ideje lenne tuningolni rajta végre!

stagolee 2011.05.07. 12:00:51

@Modor Tibi:

Nem szemetelek, szarok, hugyozok az utcán, nem dobálom el a cigarettacsikket,nem fújom a füstöt mások orra alá (pedig erős dohányos vagyok) betartom a közlekedés szabályait az ésszerűség keretein belül, az újrahasznosítható hulladékot az erre kijelölt konténerekben helyezem el, nem tolakszom üzletben, megállóban, a metrót használva a mozgólépcső jobb oldalán tartózkodom, nem biciklizek a járdán, nem dudálok ész nélkül ha valaki nem indul el abban a másodpercben, ahogy a lámpa zöldre vált és nem rázom az öklöm vörös fejjel és még sorolhatnám ezeket a teljesen hétköznapi, normális civilizált helyeken általában ( mielőtt belekötnél, hadd hangsúlyozzam az általában-t, ami ugye azt jelenti, hogy nem mindig és minden körülmények között de többnyire) betartott írott és íratlan szabályokat, amelyek lehetővé teszi a viszonylag kellemes együttélést.
Budapesten jobbára mindenütt jártam, tekintve, hogy ott születtem és nőttem fel.
Életem nagyobbik részét viszont külföldön töltöttem, talán ezért ennyire zavaró mindezek hiánya.
Élni, dolgozni? Jelenleg ezt próbálom eldönteni, de hogy nem itt az szinte bizonyos.
Remélem a kérdéseidre kielégítő válasz adtam.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 12:11:14

@stagolee: ez szerintem mind teljesen normális - és inkább arról szól, hogy mit NEM teszel. De annyira tökéletes vagy a leírás alapján, hogy szerintem cseh lehetsz :)

Volt itt egy videó pár hónapja egy kis prágai szamurájkardos (autós vs. taxis) csetepatéról. Ők biztos ott élő magyarok voltak.

@TH: volt olyan, hogy A sértődött vidéki, de rengeteg bezzegnyugatonprágában is. Ez (Bp) egy kurva jó város (és csak jobb lesz), bár megértem, hogy ha valaki mindennap a Belvárosban autózik meg tömegközlekedik, akkor utálja.

Kicsit kijjebb kell menni: a kocsmákban köszönnek egymásnak az emberek, a külvárosban név szerint ismerjük a másikat, 1000-től lehet kajálni a vendéglőkben, de a henteshez is be lehet ugrani ebédelni.

Ha mindenki a Nyugati-Westend tengely alapján próbálja megismerni a fővárost, az meg is érdemli :)

TH 2011.05.07. 12:13:23

@Modor Tibi: nekem nem kell mondanod, rengeteg okát tudom, amiért szeretem BPestet. :-)
Egyébként autózni pont Prágában rosszabb, mint Pesten, úgyhogy autóból megítélve Prága akár rosszabb helynek is tűnhet.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.07. 12:26:39

@sronti: Szeva, a kérdés jó. Bármilyen hihetetlen, de van olyan terület amiben pl Budapest megelőzi Prágát. Amiben Budapest jobb, mint Prága. Pl: a kerékpárutak. és a kerékpározás kulturája, népszerűsége. Tudom, Bp-en sem idilli az állapot, olvasom a megfelelő blogokat, de Prágával összehasonlítva sokkal előrébb tartotok.

Végigolvastam a kommentket és nem értem a kommentelők nagy részét. Direkt írtam a postban, hogy ez nem egy verseny, nem patikamérlegen akarom hasonlítgatni a két várost, hanem bemutatni valamit, ami itthon nincs meg és nedjisten lehet belőle tanulni. Egyszerűen látni kell, hogy egy Magyarországhoz hasonló ország fővárosában milyen dolgok történtek, történnek. Hihetetlen, hogy mennyire sötétek vagytok, tisztelet a kivételnek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 12:37:30

@Csehszlovák Kém: azért azt leírtad, hogy Prága tervei meg makettjei szebbek és meggyőzőbbek Budapesténél :D

stagolee 2011.05.07. 12:43:59

@Modor Tibi:

Te nagyon nagyot tévedsz ha azt hiszed, hogy tökéletes vagyok, ha ismernél, bizony elcsodálkoznál.

Persze, van aki a káoszt szereti, élvezi. Én is ilyen voltam egykor.
A budapesti káosszal az a baj, hogy az még csak nem is egy vidám,színes "balkáni" káosz, hanem valami nagyon egyedi, szürke és lesújtó dolog, látványnak is, élménynek is.

Mivel sem a városvezetésben, sem civil mozgalmakban nem vagyok érdekelt, ezért én csak ennyivel tudok hozzájárulni az ügyhöz,azzal hogy mit nem teszek.
A semminél ez is több.
Neked van jobb ötleted?

stagolee 2011.05.07. 12:50:39

@Modor Tibi:

"Volt itt egy videó pár hónapja egy kis prágai szamurájkardos (autós vs. taxis) csetepatéról. Ők biztos ott élő magyarok voltak."

Nem szamurájkard volt az, hanem európai "longsword", így ők biztosan nem lehettek ott élő magyarok:)

popocatepetl 2011.05.07. 12:55:26

@stagolee: Nem tudom melyik hozzászólásom zavart, de ha azt tartod rosszindulatúnak, hogy kikérem magamnak a nemzetem nevében, hovgy egy elkóbolt senkiházi fikázza a történelmünket, akkor legyen. Ha pedig olyan élhetetlen ez az ország, mint írod, akkor még nagy szerencse, hogy a zsebedben lapul a világútlevél és húzhatsz a francba.

popocatepetl 2011.05.07. 12:57:16

@ob.szerver: Akkor biztosan szebb volt a város amikor az általad említett többség a medgyessy nevű agyhalottat, majd utána a gyurcsány nevű hazaárulót választotta meg, nem is beszélve a horn nevezetű rohadékról.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 13:02:40

@stagolee: szürke, lesújtó? Nyáron hatalmas élmény átbringázni a városon - a dunaparti, gyönyörű bicikliútról akár a Bérkocsis vagy a Tűzoltó utcába vagy Újpest-kertvárosba. Este felmenni pár doboz sörrel a Szabadságszoborhoz vagy a József-hegyi kilátóhoz - persze, tilos és csúnya dolog az utcán inni, tudom.

Hogy mit lehet tenni? Ha a házad előtt szemét van, azt összeszeded, vagy anyázol és lefotózod, hogy milyen bunkók a magyarok? Én inkább összeszedem és kidobom, hátha csak a szél fújta ki a kukából.

Ha a ház előkertje vagy udvara elhanyagolt, akkor siránkozol és követelőzöl, vagy fogod a gereblyét és pár szomszéddal nekiállsz?

A gazdagabb külföldön se mindenki takarít fel a kutyája után, ott is szemetelnek, csak több pénz jut takarításra. Olyan vasárnap reggel 4-5 körül érdemes körülnézni bármelyik brit város vigalmi negyedében, hogy hogy néz ki. A fél pár cipő, póló, bugyi, üvegek kavalkádja. Aztán jönnek, és felmossák az egészet.

stagolee 2011.05.07. 13:06:42

@popocatepetl:

Két világútlevél is lapul a zsebemben, de nehogy most azzal gyere, hogy az egyik biztosan izraeli. (egyik sem az)
Miért hívod te elkóborolt senkiháziaknak a határainkon túl élő, dolgozó honfitársaidat?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.07. 13:13:13

@stagolee: "...az egyik biztosan izraeli."

Ezen jót nevettem :) :P

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.07. 13:16:04

Olyan kisstílű ez az adok-kapok játék, amit néhányan itt már egy napja vívnak. Szemlátomást nem értették meg a poszt valódi üzenetét. De nem is biztos hogy akarták. Magyarkodás meg szlovákozás... Borzasztó.

A lényeg a pénzben van egyébként. Úgyértve hogy a mindennapok kisemberének pénzén. Ha nem kell a bevételed háromnegyedét kötelező ön- és családfenntartásra, vagy épp sápteljesítésre költened, máris vidámabban szeled az utcáékat is. Mosolyogsz, ha kérdeznek válaszolsz. Nem vad ellenség, vagy ellenfél a szembejövő, hanem embertárs. Ebből fakadóan nincs benned személyes bosszúfűtöttség sem, nem akarsz beugatással, beleszarással, lenyúlással kompenzálni. Jól meg vagy a bőrődben és ez kihat a mindennapi tevékenységedre is. Akár főnök vagy, akár beosztott. Nyugodt lélekkel, pihent aggyal fogékony vagy a jóra, a hasznosra. Nem nézed vigyorogva az úton átmenni akaró bottaljárót, nem ülsz ablakon kibámulva ha kismama száll fel melléd a buszra, nem nézed levegőnek azt akiből nincs közvetlen hasznod - hanem várostársnak tartod. És ez visszahat rád is. Veled sem lesznek ilyenek a többiek - ergó a jóközérzet önmagát generálja. Ha hivatalnok vagy, nem az lesz az életcélod, hogyan lépj le 16 óra 00-kor az irodából, vagy hogy miként pattintsd le az akadékoskodó(nak tartott) ügyfeleket és nem akarod hörcsögként hazalopni a céges gémkapcsokat sem megbecsüléskompenzálásként. Ha portás, rendőr, ellenőr, vagy közterületfelügyelő vagy nem a bírságmaximálás és a hatalomgyakorlat lesz az egyedüli célod, hanem a rendezettség, a biztonság és a működéssegítség megteremtése, fenntartása - hisz tudod, ha reggel hivatalosság is vagy, este már állampolgár. Ha melós vagy, nem akarod ellógni a fele munkaidőd és azt várni, mikor fusizhatsz vége egy jót feketén. Ha boltos vagy, nem a 150 százalákos hasznon agyalsz 8 órában, hanem örülsz a kifliért betérő vevőnek is, mert nyugodtan tudod, hogy sok kicsi sokra mehet. És megy is. Mármint ott, ahol a mindennapi élet nem életvitelhac, hanem magától értetődő cselekvés. Budapesten legtöbbeknek valósznűleg nem az. Ettől vagyunk - mi budapestiek - olyanok amilyenek.

_szerintem_

stagolee 2011.05.07. 13:22:35

@Modor Tibi:

Láttam én már nem egy világváros vigalmi negyedét ( New York, London stb...szombat, vasárnap hajnalban.
Ott viszont legalább felmossák.
Mindegy, hogy kik és miért meg hogyan, de feltakarítják. Ezt még Budapesten is meg lehetne valósítani, ez nem elsősorban pénzkérdés, inkább a meglévő források átcsoportosítása, esetleg nem ellopása.
Házam ugyan nincs, de a társasház lépcsőházban esetenként eldobált szemetet általában fel szoktam venni. Tudom, én olyan tökéletes vagyok :)

stagolee 2011.05.07. 13:34:01

@városjáró:

Ebben sok igazság van, de léteznek Magyarországnál sokkal nehezebb anyagi helyzetű országok, ahol ez mégsem így csapódik le.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.07. 13:38:49

@stagolee: Igen, van ahol a vallás, a hit szellemisége túlmutat a napi nehézségeken. Ilyen India, Kína. De itt nincs meg ez a hitbéli támasz. Maradna a gazdasági biztonságérzet - de az sincs. :(

stagolee 2011.05.07. 13:42:01

@Modor Tibi:

Utcán inni meg én is szoktam időnként, ha úgy jön ki a lépés de a kiürült dobozt/üveget a szeméttárolóba dobom, még részegen is. (OK. ilyenkor nem az újra- hasznosító konténerbe, ennyire azért nem vagyok tökéletes.)

stagolee 2011.05.07. 13:43:07

@városjáró:

Én inkább Latin-Amerikára gondoltam.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 13:48:55

@stagolee: hát akkor ott is inkább pénz/erőforrás, nem mentalitás. Meg lesz ez oldva itthon is, ha már az aluljáróknál elkezdték. De a túlzott szigorításnak is lesznek hátrányai.

A német/osztrák is leginkább csak azért riad vissza az "okosban" megoldásoktól, mert olyan büntetést kapna, hogy az unokája is azt fizetné. Külföldön már ők is szívesen lazulnak egy kicsit.

Vicces a svájciaktól hallgatni, hogy mennyire unalmas az országuk (tényleg az), mert nem szabad csinálniuk semmit. A tökéletesség miatt meg ne bánkódj, csehnek születni kell :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.07. 13:57:29

És továbbhaladva a gondolatmenetben, egy anyagi biztonságban élő társadalom sokkal fogékonyabb a közügyek iránt is. Jut ideje civil mozgalmakhoz csatlakozni. Nota bene a civil mozgalmak is valódi civilek lesznek, s nem bújtatott hivatalos másodikutak. A kiegyensúlyozott polgárnak lesz kedve, energiája kiállni közös ügyekért is - ezáltal is tenni nem csak önmagáért hanem a városi köz-ért is.

'it's cool to know nothing' 2011.05.07. 14:04:25

@Modor Tibi:

Nem ezekkel van gond, hanem az igénytelenséggel, nemtörődömséggel, szándékos károkozással és a rend teljes hiányával.

A X5-ös BMW-sel, aki éppen rángatja ki a demszki karót, hogy fel tudjon állni a járdára, a gördeszkázó hülyegyerekekkel akik az Erzsébet téren a tiltó tábla ellenére teszi tönkre a milliárdokért rendbe tett környezetet, utcabútorokat, és akik, ha szólsz nekik, csak röhögnek rajtad, mert nincs rendőr, akit odahívhatnál (vagy van, éppen ott áll a közelbben, de pont lesz-rja.
Az utcán a kutyáját szarató nagymamával, a lépcsőházban, villamoson hugyozó hajléktalannal.

Egy szóval a népességgel van baj. Azzal, hogy olyan emberek lakják többségében Bp-et, akik nem odavalók. Akik nem szívták magukba a városi lét lényegét évszázadokon keresztül. Igen, Sopron, Eger, Szeged, vagy Pécs lakosságának többsége ezerszer civilizáltabb, polgárosodottabb.

Erős rendfenntartással lehet persze ezen változtatni, de csak néhány évtizeden belül. Ha Bp- ma kb. a fele lenne, ezek a problémák szinte nem is léteznének. Azok laknának itt, akik már több mint 100 éve.

stagolee 2011.05.07. 14:08:10

@Modor Tibi:

Nem bánkódom, bár nem igazán értem, hogy miért lovagolsz ezen a képtelenségen.Lehet, hogy humorosnak véled, én nem bánom csak változatlanul nem értem. Bitosan a csehek olyan humortalan népek, azért :)
Germán területekről nincsenek számottevő tapasztalataim, de az angolszászról annál inkább. Ők nem kukacoskodnak annyit, hanem pragmatikusak és láss csodát: működik.
'Okosba" persze a világon mindenütt szívesen megoldanák a dolgokat,(mint ahogy gyakran meg is oldják) de ami itt megy az már extrém és már túljutott azon a ponton ahol még szigorral/büntetéssel bármit is meg lehetne oldani.
Ennek a problémának a gyökerei nem mostanában ereszkedtek szívósan a magyar rögvalóság zsíros, termékeny talajába.
Látsz te valami összefüggést a pénz/erőforrások és a mentalitás viszonyában?
Mert ha nem akkor gondold újra a dolgot.

stagolee 2011.05.07. 14:13:50

@városjáró:

Fogalmam sincs talán másfajta kultúra, szocializálódás, esetleg genetikai tényezők.
Az általános vélekedés és személyes tapasztalataim szerint is ők alapból vidámabb, könnyedebb emberek, kevesebbet marcangolják magukat. Viszont lobbanékonyabbak, de ott a harag hamarabb elszáll, mint itt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.07. 14:15:49

@\'it\'s cool to know nothing\': ilyen mindenhol van, ha hagyják. Majd ez is változni fog, csak egy kicsit kell átmenni gonoszba.

Tök jók ezek a kommentek amúgy, hogy "mindenki bunkó és csal-lop, szemetel, tilosban parkol - de ÉN NEM". Vagy egyben beismerjük, hogy bennünk is megvan egy kicsit a tahó mentalitás?

@stagolee: nem látok továbbra se komoly problémát itthon. Az állítólagos leszakadásunk, lemaradásunk leginkább pénzkérdés, a "mentalitás" pedig egy minimálisan több szigor és következetesség hatására azonnal meg fog változni. A nép is igényli a keményebb bánásmódot amúgy.

Ez a mentalitás-dolog egy nagy kamu.

stagolee 2011.05.07. 14:22:27

"A nép is igényli a keményebb bánásmódot amúgy."

Ezt végképp nem értem, legalább is remélem, hogy esetleg félreértem.
De őszintén, ez elég komikusan hangzik. Vagy inkább tragikusan.

Én sem láttam eleinte komoly problémát.
Tévedtem.Sajnos a mentalitás-dolog nem kamu.

stagolee 2011.05.07. 14:23:32

@Modor Tibi:

"A nép is igényli a keményebb bánásmódot amúgy."

Ezt végképp nem értem, legalább is remélem, hogy esetleg félreértem.
De őszintén, ez elég komikusan hangzik. Vagy inkább tragikusan.

Én sem láttam eleinte komoly problémát.
Tévedtem.Sajnos a mentalitás-dolog nem kamu.

Bocs az ismétlésért.

'it's cool to know nothing' 2011.05.07. 14:31:57

@Modor Tibi:

"Tök jók ezek a kommentek amúgy, hogy "mindenki bunkó és csal-lop, szemetel, tilosban parkol - de ÉN NEM". Vagy egyben beismerjük, hogy bennünk is megvan egy kicsit a tahó mentalitás?"

Vagy pont nincs meg, éz ezért zavar? Ez nem lehet? Hogy az ember földönkívüliként érzi magát Bp-en, mert teljesen máshogy gondolkodik?

Igen, jó családi háttér, más, rendezettebb környezetben felnövés (Mo-on belül) és extenzív külföldi tapasztalatok. Ezek már elegendőek ahhoz, hogy az ember ne érezze magát otthon Bp.-en. A város nem tehet erről, az itt élő emberek annál inkább.

loggoll 2011.05.07. 14:34:25

Ajánlott olvasmány:

Prágai kocsmakalauz

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.05.07. 15:01:57

@\'it\'s cool to know nothing\': Ez az egyik része a problémának, én is így látom, hogy igénytelen, csóró, lelakott, kiélt emberek között közlekedem Budapesten, egyszerűen kihalt az az erős középosztály, ami még a 90-es évek közepén is inkább látható volt.

Tudom, elrettentő példákat minden helyről lehet hozni, nem is akarok általánosítani, de nemrég amikor Bp-en jártam ez a jelenet szíven ütött. Egy alkoholista, csontsvovány ötvenéves férfi a Combinon odalépett egy középosztálybeli nőhöz, aki mellett, felett tíz év körüli fia állt: - Add át a helyet gecicsíra! Húzzá anyádba!
A villamoson mindenki némán nézett maga elé és némán vette tudomásul, hogy a megijedt nő feláll a székből és megkpróbáltak arrébmenni. A ffi diadalittasan leült, és a székből folytatta tovább: - Aggyámá egy kis pénzt! Mi van, mit nézel, nem vagyok szimpatikus? Mindezt a nő gyerekének mondva. És senki nem szólt rá. Akkor tudatosult bennem, hogy elszoktam Budapesttől.

Prágában is vannak hajéktalanok. Büdösek is. De fordítva működik a rendszer. A csóringer remegve száll fel a villamosra, hogy talán tud egy megállót menni, mert úgyis lebasszák. Ha az említett Combinos jelenet Prágában játszódik le, hjó esély van arra, hogy a villamos - akár a nyílt pályán - satufék, a 180 centis sofőr hátrasétál és ha kell az utasokkal együtt lebassza az oda nem illő utast. Visszasétál, fülkébe be, villamos megy tovább. Hasonlót átéltem, ezért tudok erről beszámolni.

Visszatérve, Budapesten van egy gazdagabb szűk réteg, akik rezervátumszerűen lekerített helyeikre járnak, esznek, szórakoznak és van egy lesüllyedt középosztállyal felgyarapodott csóringer alsóosztály. És talán van egy középréteg, amely kétségbeesetten próbál megkapaszkodni, összeszedni a háza előtt a szemetet, megvenni a méregdrága bérletet, stb.

TH 2011.05.07. 15:26:30

@Csehszlovák Kém: Volt velem olyan is, hogy a 123-as busz addig nem ment tovább, amíg a jó étvággyal falatozó néni el nem csomagolta a szendvicsét...De azért ez nem tipikus...sokszor a sofőr nem foglalkozik a hajléktalanokkal...
Egyébként ami még érdekes volt: a hozzám közeli parkban tavaly nyáron nagyon sok hajléktalan jelent meg, akik egész nap ott ültek, piáltak és ordítoztak. Ez így ment kb. 1 hónapig talán, attól kezdve naponta többször láttam, hogy a gyalogos rendőrjárőrök (akikkel itt mindennap találkozom - Pesten lassan nem tudom, mikor láttam utoljára) odamennek hozzájuk társalogni. Nem kergették el, sem nem tartóztatták le őket stb, nem is tudom, mit mondtak, de kb. további 1 hónap múltán gyakorlatilag az összes hajléktalan eltűnt, és azóta sem bukkantak fel újra ilyen nagy számban (kopp-kopp-kopp)...

TH 2011.05.07. 15:27:53

@\'it\'s cool to know nothing\': "Vannak jó helyek a világban, de Prága nincs közöttük."
muhaha. OK, hogy neked nem tetszik, nem szereted stb., de azért ilyet kijelenteni, elég durva ostobaság, már ne haragudj...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.07. 15:55:18

@Csehszlovák Kém: Tökre így gondolom én is. De ez már politika. :( Persze mi nem az?
Mi lenne a mgoldás Budapest felemelkedésére? Nos szerintem sem a feszín kapargatása. Pláne nem milliárdos kapargatása. Amíg a mindennapok szintjén egymásra szarnak az emberek - bolti eladótól a polgármesterekig - addig itt nem lesz tartós fejlődés. Legfeljebb lokális tűzoltás. Persze ránksüthető a bélyeg, hogy csak ugatunk. De amit én pl személy szerint megtehetek, azt megteszem hogy ne maradjon így. Széllel szemben pössenteni viszont egy idő után ráun aze ember. Pláne ha az anyagi szükség is máshoz igényli közben az energiáját.

Cseheknél hogy megy egy sima városi ügyintézés? Lát az ember mondjuk egy széttört padot egy parkban. Tudja rögtön, kihez fordulhat megoldásért? Komolyan veszik őt és a bejelentését?

'it's cool to know nothing' 2011.05.07. 15:56:34

@Csehszlovák Kém:

Miért törölted a kommentemet? Nem tetszett?

A szlovák-magyar megbékélésnek sok alapja lehet, de az biztosan nincs közöttük, mikor egy szlovák blogon Budapestet lesajnáló és Prágát éltető írások jelennek meg. Ebből soha nem lesz egymás tisztelete és megbecsülése.

Ebből a következtetés, hogy itt ezen a blogon ez nem is a cél. Sokkal inkább indulatok generálása.

stagolee 2011.05.07. 16:19:02

@\'it\'s cool to know nothing\':

"Ebből a következtetés, hogy itt ezen a blogon ez nem is a cél. Sokkal inkább indulatok generálása."

Ezt erősen kétlem.
A szerző egyébként magyarországi születésű, saját bevallása szerint is "budai gyerek" és
"szlovák blog"-e, vagy sem, az utolsó bekezdés nagyon ott van:

"Visszatérve, Budapesten van egy gazdagabb szűk réteg, akik rezervátumszerűen lekerített helyeikre járnak, esznek, szórakoznak és van egy lesüllyedt középosztállyal felgyarapodott csóringer alsóosztály. És talán van egy középréteg, amely kétségbeesetten próbál megkapaszkodni, összeszedni a háza előtt a szemetet, megvenni a méregdrága bérletet, stb.

Nem a levegőbe beszél és nem szándékosan generál indulatokat. Pontosabban: nem ő generálja az indulatokat.Nagy felindulásodban ezt nem ártana észrevenni.
Ez csupán egy korrekt helyzetmegállapítás. Ennyi.

popocatepetl 2011.05.07. 22:12:37

@stagolee: Nem általában a külföldön dolgozó honfitársaimat senkiháziztam le (tehát ne ferdíts két útleveles!), hanem konkrétan azt a senkiházit, aki kintről fikázza a nemzetét (ezek szerint volt nemzetét).

popocatepetl 2011.05.07. 22:15:30

@Csehszlovák Kém: "Visszasétál, fülkébe be, villamos megy tovább. Hasonlót átéltem, ezért tudok erről beszámolni."
Ja, itt láttál EGY ilyet, ott láttál EGY olyat és ebből levontad a nagy okos következtetést. Biztosíthatlak, hogy itt is vannak sokan akik hamar levágták volna a villamosról az általad megfigyelt görényt.

TH 2011.05.07. 23:30:10

@popocatepetl: több év tapasztalat után mondhatom, hogy Prágában sokkal inkább megvan ez a "kispolgári" attitűd,vagyis odafigyelnek a környezetre, és hogy ki mit csinál. Tehát pl. ha vki a megfelelő parkolási engedély nélkül parkol az utcán, akkor jó eséllyel akad egy nyugdíjas néni vagy bácsi, aki odaszól a rendőröknek, hogy itten tilos parkolás esete forog fenn, és tessenek intézkedni. Egy kicsit erősebben megvan tehát az, hogy ha valaki a közösség normáit megszegi, akkor vagy közvetlenül neki szólnak, vagy a hatósághoz fordulnak...és bizony az, hogy a vezető letessékeli a nem megfelelő egyedeket a villamosról, ha nem is mindennapos eset, de nem is egyedi...

Maisie MacKenzie 2011.05.12. 08:01:35

Nem írtok az Eurovízióról?

Szlovákiát idén a TWiiNS nevű formáció képviseli, amely ahogy a neve is mutatja, egy ikerpárból áll.

Az Eurovíziós Dalversennyel már 2008-ban is kapcsolatba kerültek: ők voltak a cseh színekben induló Tereza Kerndlová vokalistái.

eschungary.hu/eurovizio-2011/napi-eurovizio-2011-szlovakia/

Maisie MacKenzie 2011.05.18. 15:46:57

@Csehszlovák Kém:

"Ha az említett Combinos jelenet Prágában játszódik le, hjó esély van arra, hogy a villamos - akár a nyílt pályán - satufék, a 180 centis sofőr hátrasétál és ha kell az utasokkal együtt lebassza az oda nem illő utast. Visszasétál, fülkébe be, villamos megy tovább. Hasonlót átéltem, ezért tudok erről beszámolni."

Mert a cseheknél nem volt SZDSZ! :-(

Maisie MacKenzie 2011.05.18. 15:49:24

@\'it\'s cool to know nothing\':

"A szlovák-magyar megbékélésnek sok alapja lehet, de az biztosan nincs közöttük, mikor egy szlovák blogon Budapestet lesajnáló és Prágát éltető írások jelennek meg. Ebből soha nem lesz egymás tisztelete és megbecsülése."

Prágát éltető írás? Fáj az igazság?
Budapestet lesajnáló? Én nem érzem lesajnálásnak, pedig tényleg sajnálatos Bp. helyzete!

Sztyuárdova 2011.07.27. 14:49:20

Fájó és igaz poszt. A reptérre vezető útszakasz felújítása fáj a legjobban ha a kőbánya-kispesti metrómegállóra gondolok. Pedig én tényleg szeretnék otthon élni, de a hétköznapokban ezzel kellene szembesülnöm...

Csucsundra 2012.11.05. 09:37:13

@igaz_ember: így igaz. Vagy "csehszlová"-ként, "budai gyerekből" lett szlovákként miért nem bratislavat nyomatja? ja hogy azzal nem lehet villogni? Hát igen. Ez egy suttyó bunkó provokátor, aki abban éli ki a szerencsétlen lelkivilágának a frusztrációit,hogy ha véletlenül talál valamit, amiben a szlovákok jobbak(??) lettek,mint a magyarok, gyorsan ír egy fikázó posztot.
Hát pl erről miért nem ír?

sportgeza.hu/kezilabda/2012/11/04/szlovak_magyar_eb/

ja hogy lealázták őket?Hát igen. Meg ugye miért Prága,ha közben napi szinten a szlovákokat isteníti?
Mondom : suttyó frusztrált provokátor aki a legjobb esetben valami Budapestről elszármazott akárki, aki semmi szín alatt nem magyar. Mert ugye egy nemzethez tartozás az nem az állampolgársággl kezdődik. Az állampolgárságomat majdnem olyan könnyen levetem,mint a büdös zoknit. Tegnap még "német" voltam, ma már "kanadai" vagy éppen "magyar". Ott kezdődik egy nemzethez való tartozásom, hogy sorsközösséget vállalok vele. És igen, kritizálhatom az épp aktuális, vagy az elmúlt vezetéseket,amiért szétbarmoltak egy Budapest-szerű, sokkal többre érdemes, várost. De nem úgy,hogy "Áá, ti f.szkalap magyarok, ezt is elb.sztátok, bezzeg a szlovákok,csehek,akárkik de jól csinálják". Vagy teheted így is, csak akkor nem mondd,hogy te Budapestről elszármazott magyar gyerek vagy, mert ez hazugság...

Csucsundra 2012.11.05. 09:38:18

@Maisie MacKenzie: Szerintem ha nem is olvasod el a posztot,csak a címét,már ott van az életős-lesajnálós felsőbbrendűségi komplexus..."Dehogy nyomjátok le Prágát"...Mi,így egyben,magyarok...Tudod, ami ellen mindenki kapálódzik,hogy nem szabad általánosítani,mert nem minden cigány bűnöző,nem minden szlovák tróger g.ci,stb. Viszont a "magyarok" mind nácik, fasiszták, xenofóbok, a "magyarok" dehogy fogják lenyomni prágát, pedig a suttyó parasztjai mind erre gyúrnak,stb.És ez nem csak a cseszlovákkém stílusa. Benes dekrétum az Eu konform, az állampolgársági törvény szintén(bár ugye mindkettő full fasizmus) de a magyar amiért megadja a magyaroknak a kettős állampolgárságot, hát az pizony nácigyanús,meg biztos a nagymagyarország-vágy hajtja őket. Ha a magyarok kezdenének olyanokat csinálni,mint pl a szlovákok,románok(bár ott már kezdenek szelídülni),hogy mondjuk a szlovák többségű magyar faluban miazhogy szlovák felirat van,itt nyelvtörvény van,és igenis írjak ki csak magyarul,amúgy meg a qrva anyjukat. Meg ha szlovákul beszélőt megvernének az utcán,másnap Washingtonig zengene a világsajtó(a megfelelő propagandával beindítva),hogy az egyészt magyarság nácifasiszta. Ugyanezért a szlovákoknál ez csak helyi probléma, és tk. meg se történt, vagy nem úgy,és különben is a magyar volt a hibás. Elképesztő...
Mondom:olvassátok vissza a posztokat,amik itt lejöttek a blogon...

Csucsundra 2012.11.05. 09:38:44

@TH: Na megnézném,hogy tessékel le egy prágai villamosvezető egy liberálisan elkényeztetett, megélhetésibűnöző népes cigány familiát,akik épp most rugdostak(jó esetben,rosszban megkéseltek) egy prágai kispolgár nyugdíjas utast,amiért igazi prágai öntudattal rájuk szól,hogy akkor legyenek szívesek csendesebben ordibálni,mert itt van aki érvényes jeggyel-bérlettel, az érvényben lévő szabályok szerint csendben és nyugalomban szeretne utazni. Kb annyit érne el,hogy benne lenne az esti hírekben,miszerint " A prágai xy villamoson életveszélyesen megkéseltek egy villamosvezetőt". Kb 2 napig tartana a hősies kiállása a prágai villamosvezetőknek. Szóval picit bele kéne gondolni,miről is beszélünk....

Csucsundra 2012.11.05. 09:39:04

@Maisie MacKenzie: Hát ebből a posztból éppen lehet,hogy nem (kizárólag) ez a lesajnálás-éltetés jön le, de olvasgasd csak el az elmúlt 1-2 év posztjait,másról sem szól,csak magyarokat lesajnáló,szlovákokat éltető suttyó provokálásról. Mert lehet valami igaz,kritizálni is lehet, de ezen a blogon csak és kizárólag provokatív és lesajnáló módon történik mindig mindez.

sipp 2013.02.11. 17:39:55

Par hete voltam pragaban, 24 kcs volt a 1/2 oras jegy. megdragult v beneztem vmit?

A 1/2 oraba belefert 1 metro 4 megallot, 1 villamos a rossz iranyba 1 megallot, vissza egy masik, jo iranyba 2 megallo. Na jo,kb 4 perccel tulleptuk. Mindez este f7kor.

Sokkal jobb ott a tomegkozlekedes, felesleges izmozni.

Rendszeresen megprobalnak lehuzni aprobb osszegekkel, a Vencel teri kolbaszos nenik pl. mindig rosszul akarnak visszadni, neha-neha becsuszik 1-2 extra vonas a soroknel, de nem ez a jellemzo, talan csak a belvaros nagyon turistas helyein. Sztem Bp-n is hasonlo.

Olyan is volt, h ebedmenu helyett full arat kertek. Megnezem a visszajarot, koronkent fizetek, a legrosszabb esetben meg, nabumm, fizetek 200 ft-tal tobbet a kajaert. 800,000 Ft-os bort viszont ott nem lehet kapni :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.02.11. 17:41:03

@sipp: Semmit nem néztél be, egyszerűen felmentek a jegyárak 2012 júliusában :)

Chris1024 2014.02.19. 18:39:59

@popocatepetl: Ne legyél már ennyire egyszerű...így semmi értelme vitatkozni ha egy értelmes mondatot nem nyögsz ki csak anyázol.
süti beállítások módosítása