Minap olvashattunk a blogger kollégtól egy posztot Haldoklik a magyar futball címmel. Végh Antal már harminc éve leírta, eltemette a magyar focit. Ahogy jól látja Bede Márton is, hogy végük lesz így a válogatottaknak. A nemzeti keretek lazulása és a klubfoci megerősödése persze nem feltétlenül jelenti egy ország labdarúgó utánpótlásának romlását. Amíg Magyarországon a pofázás és ígérgetés megy, addig a szintén 10 milliós Csehországban, az ugyancsak nem jól (persze minden relatív) muzsikáló nagyválogatott mögött az utánpótlás korosztályok eredményesen teljesítettek: a kontinensen létezett egy ország, amely minden korosztályban képviselte magát a végső megmérettetésen. A  posztban a fiatalabb  korosztályok 2011-es munkásságát vizsgáljuk meg. Mi lehet a cseh sikerek titka, mi lehet a magyar kudarcok oka?

A cseh foci megítélése Csehországban jelenleg nem jó. A cseh szurkoló elégedetlenkedik, a jelenlegi cseh válogatott játéka döcög, győzelmei esetlegesek játéka és sikeressége a nem is olyan rég játszott sikeres elődökhöz képest fényévekre van. A lelátó népe a fiatal tehetségeket Nedvěd , Koller, Rosický, Poborský, Heinz, Šmicer, Ujfaluši, Jankulovski, Bejbl generáció teljesítményével veti össze és a maiak nem jönnek ebből jól ki, annak ellenére, hogy idén nyáron minden utánpótlás korosztály zsinórban szállította a mindenképp megsüvegelendő eredményeket. Nem elhanyagolandó részlet, hogy a korosztályos válogatott összes meccsét a cseh drukker meg tudta nézni a ČT4 sportcsatornán. Közben augusztus elején a bravúrbajnokságot nyert FC Viktoria Plzeň már a Bajnokok Ligája küszöbén áll, a második selejtező körben (ide jutott volna a Vidi, ha túllép Sturmon) a norvég Rosenborgot ütötte el kettős győzelemmel a továbbjutástól. A csapat sikeréről nem tehetségtelen spanyolok, portugálok gondoskodnak, hanem fiatal válogatott utánpótlású szlovák és cseh gyerekek és idősebb, hazai (cseh) szinten még mindig jól muzsikáló cseh (ex-)válogatottak.

Posztunk témája az utánpótlás. Az unalomig elismételt közhelyeket - nincs pénz, nem fociznak a gyerekek, a grund helyett a playstationt választják, ezért nincs is merítési lehetőség, stb. - megkerülve a cseh és a magyar labdarúgó szövetség hivatalos oldalain közzétett eredmények alapján vizsgáljuk meg, hogy a 2011-es évben, öt válogatott korosztályban – U16, U17, U18, U19, U21 – milyen eredményeket ért el a cseh és a magyar válogatott.

Az U15-ös korosztályos magyar válogatott júniusban megnyerte az olaszországi Alpignanóban rendezett nemzetközi tornát. Csehországban a szövetség honlapja nem tüntet fel U15-ös korosztályt.

Az U16-os korosztály

Az U16-os cseh válogatott júniusban Ukrajnában játszott le több meccset. Az U16-os magyar válogatott májusban Olaszországban túrázott. A Pisont István vezette csapat két döntetlent és két győzelmet jegyezhettt fel.  Érdemes összevetni milyen csapatokkal játszott a két korosztályos válogatott. A magyar válogatott ellenfelei voltak: Artino (nem találtam a guglival, hogy ez milyen csapat), Reggina válogatottja, az ír Shamrock Rovers, Dinamo Bukarest 17 évesei. A cseh U16-os Ukrajnában játszott a Ukrajna, Fehéroroszország, Szerbia, Lengyelország korosztályos válogatottjai (!) ellen és egy győzelemmel végül az utolsó helyen végeztek. Az év első felében az U16-os cseh válogatott kétszer játszott Norvégiával, Svájccal, egyszer Belgiummal, Franciaországgal. A magyar U16-os az év első felében kétszer játszott a macedónokkal és egyszer a lengyelekkel. Érezhető minőségi és mennyiségi különbséget látok. A cseh U16-os válogatott július 31-ig összesen 11 meccset, a magyar U16-os csapat 8 mérkőzést játszott.

Az U17-es korosztály

Az U17-es cseh válogatott 2011-ben hosszú menetelésen van túl, lábukban sok, tétmeccsel tértek júniusban pihenőre. A sorozat még márciusban kezdődött Skóciában, a korosztály Európa bajnoki selejtező mérkőzésein. A házigazda skótokkal ugyan döntetlent játszottak, de a szlovák és az olasz válogatott legyőzése után a cseh csapat simán továbbjutott a szerbiai korosztályos Európa bajnokságra, ahol a német, holland és roman csapattal kerültek egy csoportba. A németekkel és a románokkal 1:1-es döntetlent játszottak, míg a hollandokkal egy 0:0 sikerült. A csoportban elért harmadik hely nem volt elég az EB elődöntőjére, de a júliusi mexikói korosztályos világbajnokságra a csapat kijutott. A világ labdarúgásának kiegyenlítődését jelzi, hogy a cseh csapat az USA-tól és Üzbegisztántól kikapott, de Új-Zélandot sikerült legyőzniük. Utolsó meccsükün a srácok bár megszerezték a vezetést, végül csoportutolsóként búcsúztak a világbajnokságról.

Csehország - Üzbegisztán 1:2 (1:1)
Gólok: 23. Juliš z pen. - 44. Chakimov, 73. Machstalijev.
Játékvezető: Bogle (Jam.) - Quintero, Rodriguez (oba Mexiko).
Sárga lapok: Špavelko, Nerad - Mirabdulajev.
Nézőszám: 14673.

Csehország: Zima - Karafiát, Adamec, Lüftner, Špavelko (56. Nerad) - Kadula, Trávník (46. Čermák), Salašovič, Strada - Juliš, Černý (66. Svoboda). Trenér: Csaplár.

Az U17-es magyar válogatott a márciusi, hazai rendezésű selejtezőn a harmadik helyet szerezte meg ki. Az EB-re a csapat nem jutott tovább. Both József az MLSZ honlapján ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy “jó úton az U17-es válogatott”. A korosztályos cseh válogatott 2011-ben július 31-ig 11 mérkőzést játszott.  Magyar kollégáik ugyanebben az időszakban 5 mérkőzést teljesítettek. Ha jóindulatúan hozzáadjuk a most augusztus első hetében megnyert Telki-kupa három mérkőzését (Málta, Horvátország és Szerbia ellen), akkor összesen 8 meccsnél járnak.

Az U18-as korosztály

Az U18-as magyar válogatott Pozsonyban csúfosan leszerepelt a Slovakia Cup megmérettetésen. A korosztályos szinten is ritka 7:2-es csúfos vereséget pont a cseh U18-as válogatott ellen szenvedték el. Érdekesség, hogy erről a meccsről az MLSZ honlapjáról nem értesülhetünk, a tények kedvéért a mérkőzés beszámolóját a cseh labdarúgó szövetség oldaláról azért belinkeljük. Végül az U18-as magyar csapat csoportja utolsó helyén végzett 2:13-as gólkülönbséggel, és nulla ponttal – ezt sem találuk az MLSZ honlapján, de itt megtekinthető - a cseh U18-as válogatott büntetőkkel verte a bronzért a japán csapatot. Július 31-ig a magyarok 9 mérkőzést, a cseh korosztályos csapat 6 mérkőzést játszott.

Az U19-es korosztály

A cseh U19-es, 1992-ben született korosztály Európa bajnoki seregszemléjét Romániában tartották 2011 júliusában. A cseh korosztályos szűkebb keret külföldön játszó legnagyobb tehetsége: Tomáš Kalas (FC Chelsea). A csapat gerince a prágai AC Sparta Praha tartalékcsapatára épül, a legtöbb játékos e kubból érkezett. A többi tehetséget nem engedte el holland, olasz, izraeli egyesületük az Európa-bajnokságra. A csapat az ideges kezdés leküzdése után a csapat 3:1-re verte a rendező ország válogatottját. A második mérkőzésen már vezettek az írek, de sikerült a meccset 2:1-re megfordítani. Az utolsó csoportmeccsen pedig Görögország válogatottja ellen diadalmaskodtak a cseh fiatalok 1:0 arányban. Az elődöntőben a csehek a szerbek ellen 19 perc alatt három gólt is lőttek, végül az EB legjobb meccsén 4:2-es arányban jutottak tovább a döntőbe, ahol a spanyolok várták őket. A drámai fináléban, ahol a csehek kétszer is vezettek és csak a hosszabbítás perceiben tudtak a spanyolok fordítani. A cseh válogatott a 2. helyet szerezte meg.

Csehország – Spanyolország 2:3 hosszabítás után (1:1, 0:0)

Gólok: 52. Krejčí, 97. Lácha - 108. a 115. Alcácer, 85. Aurtenetxe.
Játékvezető: Attwell (Anglie).
Sárgalapok: Brabec, Skalák, Fantiš - Alex, Campaňa.

Csehország: Koubek - Hála, Kalas, Brabec, Jeleček - Kadeřábek, Jánoš, Polom (36. Sladký), Krejčí - Skalák (79. Lácha), Přikryl (102. Fantiš). Edző: Hřebík.
Spanyolország: Badia - Blázquez, Sergi Gómez, Miquel, Aurtenetxe - Sarabia (77. Gallego), Pardo, Alex (55. Campaňa), Deulofeu - Morata, Juanmi (54. Alcácer). Edző: Meléndez.

Az U19-es magyar korosztály júniusban, Törökországban selejtezett az Európa Bajnokság legjobb nyolc csapata közé. Kikaptak a németektől, botrányos meccsen a törököktől (ez a meccs a legújabb VB-selejtező csoportunk szempontjából is hordoz tanulságokat), és végül a csoport harmadik helyet szerezték meg a macedónok legyőzésével. Az EB-re a csapat nem jutott tovább. A vizsgált időszakban a magyar együttes 8 meccsen lépett pályára, míg cseh kortársaiknak ez 14 mérkőzésen sikerült.

Az U21-es korosztály

Az U21-es korosztály Európa bajnokságát Dániában rendezték meg 2011 júniusában. A cseh szűkebb keret külföldön játszó reménységei: Marek Štěch, kapus (West Ham United), Pavel Čmovš (BV Veendam), Jan Lecjaks, Ondřej Mazuch (mindkettő RSC Anderlecht), Marek Suchý (Spartak Moskva) védők, Adam Hloušek, Jan Morávek (1. FC Kaiserslautern), Lukáš Mareček (RSC Anderlecht) középpályások, Libor Kozák (Lazio) támadó. A csehek aztán az EB-t megnyerő spanyol válogatottól a döntőbe jutásért kaptak ki egy sima meccsen két góllal, végül a bronz meccsen a svájci válogatottal szemben maradtak hosszabbításban alul, így a csapat végül a 4. helyen végzett.

Svájc - Csehország 1:0 hosszabbításban (0:0, 0:0)
Gólok: 114. Mehmedi.
Játékvezető: Schörgenhofer (Rak.) - Borsch (Něm.), MacGraith (Ir.).
Sárgalapok: Frei - Mazuch, Vácha, Černý.
Nézőszám: 5038.

Svájc: Sommer - Koch, Klose, Rossini, Berardi - Shaqiri, Hochstrasser (71. Abrashi), Lustenberger, Frei (78. Gavranovic), Emeghara (111. Costanzo) - Mehmedi. Edző: Tami.
Csehország: Vaclík - Vácha, Suchý, Mazuch, Čelůstka - Gecov - Dočkal, Morávek (83. Chramosta), Mareček, Černý (112. Kadlec) - Kozák (63. Pekhart). Trenér: Dovalil. Edző: Dovalil.

A magyar U21-es válogatott nagy reményekkel és meglehetős esélyekkel játszott a dániai Európa Bajnokságért folytatott selejtező csoportban, de a végjátékot elrontották. A fehérvári Wales elleni vereség, és a bosnyákok elleni döntetlen csupán csak a csoport harmadik helyét jelentette, így a tavalyi világbajnoki bronzérmes csapat egy évvel később már a selejtezőkön is elvérzett. Emlékeztetőül: az Egyiptomban még Gulácsi parádéjával kiejtett cseh válogatottat csak a spanyolok tudták az elődöntőben megállítani. Később a magyarok Franciaországban vettek részt egy nemzetközi tornán és három meccset (Kína, Mexikó, Franciaország) abszolváltak. Összesen a cseh U21-esek július 31-ig 9 meccset, míg a magyarok 7 mérkőzést játszottak le.

Kevesebb meccs+Tétnélküliség = Eredménytelenség

Magyarországon jelenleg uralkodó politikai elit bevallottan futballbarát. Minden évben, így idén is, az aktuális (sport)vezetőtől meghallgathatjuk az utánpótlás fontosságáról szóló mantrákat. Mégsem történik semmi, bár ígéret van a Bozsik-program újraindítására. Problémát lát a dotoho.blog abban, hogy egy jobb teljesítményt nyújtó játékost a magyar labdarúgás arra illetékes személyei képtelenek menedzselni. Szomorú példa erre a legutolsó, kiugró magyar futballsikert szállító U20-as válogatott két ikonjának jelenlegi sorsa. Németh Krisztián csatár utoljára három éve a Liverpool reserve csapatában játszott folyamatosan, azóta csak vegetál. Az utóbbi évek legnagyobb csatártehetségének kikiáltott, válogatott szinten is figyelembe vett játékos három éve (!!!) nem játszik folyamatosan tétmeccsen. A csatár jelenleg kisebb műtét előtt áll, a térdét kell kitisztítani. Vladimir Koman középpályás reményt keltő olaszországi karrierje a szokásos magyaros végjátékkal ért véget, Itáliából menekülne, jelenleg csapatot keres. Külön érdekesség, hogy Olaszországban míg a magyar játékosok (Koman, Rudolf, Gosztonyi, Laczkó, Filkor) egyszerűen képtelenek gyökeret ereszteni egy csapatnál, addig ez a cseh (és a szlovák) játékosok esetében sikerül: Kozák, Kucka, Hamšík.

A fent vázolt eredmények egyik érdekessége, hogy ahogy haladunk korban előre a magyar utánpótlás-válogatottak eredményessége kezd elmaradni, míg a cseh hasonlókorú együttesek eredményessége javul, a csapat teljesítménye sikeresebbé válik. Másik figyelemreméltó szempont, hogy a korosztályos válogatott keretek Csehországban stabilabbak, jobban együtt maradnak és az esetleges képességbeli hiányosságokat az összeszokottságukkal pótolják. Harmadik észrevétel, hogy a cseh korosztályos válogatottak játékosai minőségben és mennyiségben is több meccset lejátszva érkeznek a nagyválogatott kapujához.

Elképzeltem, hogy ezt az elképesztő eredménysorozatot a magyar utánpótlás produkálta. Itt kérem másnap új Puskásokról, Albertekről, Détárikról cikkeznének, hatalmas terhet pakolva ezzel szerencsétlen fiatalokra és a magyar labdarúgás (újabb) feltámadását jövendölnék. Csehországban az eredményeket a sajtó, a futballközvélemény a helyén kezeli, nem gyulladtak örömtüzek, a lelátó nép egyenesen szkeptikus a fiatalokkal szemben. Hogyan és mikor akar a magyar futball felemelkedni, ha egy vele hasonló kulturális adottságú, történelmű és létszámú ország, európai mércével jelenleg középszerűnek mondott futballjában (Csehország és Magyarország is az ún. “harmadik kalapban” volt) csak az utánpótlás válogatottak szintjén ilyen különbségeket lehet látni?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr623129341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztyuárdova 2011.08.09. 00:02:21

milyen jó vágású fiatalemberek szerepelnek ezen a képen. Biztos, hogy csehek? :) ha igen akkor lehet, hogy többet kellene focimeccsre járnom ha már van szerencsém egy országban élni ezekkel a szépfiúkkal :)

Tycho.Brache 2011.08.09. 00:50:46

@Sztyuárdova: Ejnye ejnye, 17 évesekre még a légierő sem tüzel! :)
süti beállítások módosítása