Sokan megsiratták a lángoló várat Szlovákiában és Magyarországon is, amelynek a nevét még ti is szlovákul mondjátok. A különböző médiumok és technikai eszközök széleskörű használata miatt, a szélesebb nyilvánosság talán először szembesülhetett a térségben egy UNESCO-védett kulturális örökség látványos katasztrófájával. Az emberek reakciói természetesen meglehetősen vegyesek voltak, de a bűnbakkeresés, mondhatni, a szokásos, unalmas nacionalista logika mentén haladt: megszületett a dohányzó roma gyerekek legendája. Posztunkban azt követjük nyomon, hogy a lángok eloltásától számítva 24 órán belül, gyakorlatilag Szlovákiában és Magyarországon egyszerre, megszületett a legújabbkori "vérvád": hogyan gyújtották fel a cigányok Krasznahorka várát. + képriport!

Szlovákia: egy biztos, roma volt!

Legalább olyan rossz nézni a lángok pusztítása után született képeket - képriport: posztunk után - mint végigkövetni, hogyan jelent meg a történet a szlovák és a magyar sajtóban. Gyakorlatilag egy dolog biztos volt az elejétől kezdve: a szlovák és a magyar semmit nem gyújtott fel, mert mindenért, mindig a roma a hibás. A legelső hírek Szlovákiából már gyakorlatilag tényként közölték, hogy Krasznahorka várát, a helyi romák gyújtották fel, amikor füvet égettek a roma-telep mellett.

 
A helyi, önkéntes tűzoltók parancsnoka szerint a tűz az égő fűről ott terjedt át a várra, ahol a romatelep található. "Száz százalékig meg tudom erősíteni, hogy hogy a tűz fűégetés miatt terjedt tovább a várra. Eredetileg egységünket ugyanis a helyi roma telep mellé hívták ki." - magyarázta a tűz okát Stanislav Peti, a rozsnyói tűzoltóparancsnok a pis.sk portálnak. Daniel Krajcer, szlovák kulturális miniszter azonnal reagált, és "élesen bírálta a tényt, hogy a tüzet, minden valószínűség szerint, beilleszkedésre képtelen állampolgárok okozták, akik a vártól nem messze laknak".
 
Aztán a felnőtt polgárokból a szlovák médiában hirtelen gyerekek lesznek: a JOJ kereskedelmi televízió információi szerint, a tűzért roma gyerekek a felelősek, akik a vár alatt meggyújtották a füvet. A lángra kapó fűből aztán kiugrott egy szikra - szól a lebilincselő történet - amely egészen a vár tetejéig ugrott, amely végig fazsindellyel volt fedve - írta a Topky.cz. Nem sokkal ezután újabb cáfolat érkezett és kiderült, hogy a fűégetős sztori hamis információ lehet. A média legújabb információi szerint ugyanis a füvet, a helyi romatelepről két, 11 és 12 éves kisgyerek gyújtotta be - figyelem, már a korukat és nevüket is tudjuk! - amikor cigarettára akartak rágyújtani - nyilatkozta a kassai rendőrség szóvivője Jana Mésarova, akit az Aktuálne.sk server idézett. A tűzoltási munkában a helyi roma-telep lakói is besegítettek. Ahogy a váš.čas.sk portálnak elmondták, hogy "a gyerekek családja nem a roma-telepen lakik, hanem a faluban". 
 
Magyarország: szlovák összeesküvést látnak a lángokban
 
Tehát az eredeti állítás, miszerint "a tüzet a helyi romatelepen lakók okozták fűégetés közben" átalakult "a tüzet két gyerek okozta, akik megpróbáltak rágyújtani" történetté. És ez a két gyerek valószínűleg nem a romatelepen lakik, hanem Krasznahorkán. És még az sem egyértelmű, hogy valójában romákról beszélhetünk-e az eset kapcsán.Bizonyítékok nincsenek, de az információ hamarosan átterjedt Magyarországra is. Az index.hu és az mno.hu idézik Lipsic belügyminisztert, aki szerint a felgyújtott tarlóról terjedt át a tűz a várra. Az RTL Klub szerint gyerekek miatt gyulladt ki a vár, míg a nol.hu gyerekcsínyről és felelőtlen turistákról ír. Természetesen szélsőjobboldali, rasszista portálok tényként közölték az információt, hogy Cigányok gyújtották fel Krasznahorka várát, és tényként számoltak be róla, hogy megvannak a tettesek. A kuruc.info egy fokkal megengedőbben fogalmazott, de ők sem hagytak kétséget a lehetséges tettesek származásáról.
 
Érdekesség, hogy amíg Szlovákiában a fórumokon döntő többségben a helyi emberek nemtörődömségét, igénytelenségét és felelőtlenségét ostorozzák és csak részben jelennek meg romaellenes bejegyzések, addig a magyarországi fórumokon erőteljesen megjelennek a romaellenesség mellett a szlovákellenes érzelmek is. Ezek a megnyilvánulások roppant élesen mutatják meg az érintett magyar kommentelők elképesztő paranoiás gondolkodását, kisebbrendűségi komplexusát és rejtett frusztrációit. Másrészt, köszönjük nektek a vidám perceket is. Ti írjátok: "nem lehet véletlen, hogy pont a választások napján", "egy magyarellenes tót köcsög felgyújtotta", "nyílt támadás Magyarország ellen", "hadüzenet", "politikai gyújtogatás", "terrortámadás", "speciális tót kampánycsend", "képtelenség, hogy "csak úgy" felgyulladjon a tető a réti tűztől, és azért egy rétet sem lehet csak olyan egyszerűen felgyújtani, pláne nem ekkora szélben, mire felér a parázs, már kialszik". "Direkt tót provokáció.Hogy gyulladhatott meg a tetőszerkezet. A kőfalon felkúszik a tűz?
 

Így. Megmutatjuk:

 

  

Fűégetés, business as usual

A keleti részeket jól ismerők tudják: nemcsak Magyarországon, de Szlovákiában is füvet égetni valóságos nemzeti sport a helyi parasztok között. Romák tették? Nem tudjuk. És azt valaki meg tudja mondani, hogy az emberek miért nem hívták a tűzoltókat ki korábban, amikor az égő füvet már távolról lehetett látni? Válasz: azért, mert azon a tájon füvet minden második paraszt éget és ez ott teljesen normális jelenség. A helyi fórumokon senki nem érti, hogyan lehetséges az, hogy szombaton, amikor az emberek otthon pihennek, senki nem nézett ki kétszintes házaik ablakán és nem rohant azonnal oltani, hiszen láthatták, hogy ég a fű. Közvetlenül az orruk előtt.

A fórum hozzászólásokból kiderült, hogy a krasznahorkai vár dombján teljesen rendszeres volt a fűégetés, az emberek egyszerűen nem vettek már róla tudomást, nem gondolták volna, hogy tragédiába torkollhat az eset. A művelet természetesen be van tiltva, de mindeki vidáman csinálja, felnőttektől a gyerekekig. Ráadásul, a szlovák hírtévében egy helyi lakos elmondta, hogy a vár délnyugati irányban kapott először lángra, azaz, ahol a falu szlovák lakosai élnek, mivel a romatelep a vártól északra található.

Az igazi felelősök megússzák?

De a video megtekintése után sem kaptunk racionalis magyarázatot arra, hogyan terjedhetett át a tűz az égő fűről, ilyen hatalmas hatalmas lángokkal és kiterjedésben, a vártetőre. Először lángra kapott a fű, és pár perc múlva már lángolt a vár zsindelyteteje. A lángok nagyjából tíz perc alatt terjedtek szét a vároldalon, amelyet az erős szél is segített. De mi volt közte? A választ ne a hivatalos médiában keressék, hanem a Krasznahorka várának hivatalos honlapján. Barczi Gyula, művészettörténész, a vár történetének feldolgozója és az Andrássy hagyaték kutatója írt a tragikus esemény valószínű okairól és a háttérben meghúzódó emberi mulasztásokról. Barczi szerint a tűzgyújtó nem közvetlenül felelős azért, mert kiégett a vár.

"A médiában és az internetes fórumokon olyan információk jelentek meg, miszerint a várban keletkezett tüzet krasznahorkai cigányok okozták. Ezt a meg nem erősített információt habozás nélkül átvette Lázár Éva, a betléri Múzeum igazgatója is, aki ráadásul azonnal elkezdte kritizálni a fűégetésért kiszabott alacsony büntetési mértéket. Füvet égetni hivatalosan tilos, és a természet számára is inkább káros, de a legnagyobb kár, hogy az "ismeretlen tettes" személyét nem ismerjük, de származását, bőrszínét már igen. Ma mindkét országban szinte kész tényként roma elkövetőkről beszélnek, de ez inkább az eset valódi kivizsgálást és a felelősség eltussolását jelenti" - írja Barczi.

A Betléri Múzeum és az Állami Erdők hivatala között évekkel ezelőtt komoly jogi közdelem folyt, hogy pontosan kié is a várhely területe. Végül a múzeum nyert, így a terület folyamatos karbantartása és tisztítása a Betléri Múzeum hatáskörébe került. A múzeum megfelelő részlegének elvileg szorosan együtt kellett volna működni a Megyei Műemlékvédelmi Hatósággal, amely korábban már felszólította Lázár Évát, a betléri Múzeum igazgatóját, hogy a várhegyen vágassa vissza és takaríttassa el az elburjánzott növényzetet - pontosan az eseteges tűzesetek miatt. Daniel Krajcer (SAS) kulturális miniszter egy korábbi sajtótájékoztatóján kijelentette, korábban a környezetvédők tiltakozása miatt nem távolították el a vár környéki bokrokat. A várat működtető illetékesek persze jelezhették volna egy esetleges tárgyaláson, hogy a környezetvédők tiltakozása logikus lenne, ha egy történelmi parkról, vagy egy száz éves tölgyfaerdőről lenne szó, de a vár körül csak a vadon burjánzó növényzet szabadult el. Oszt az illetékesek végül úgy döntöttek, hogy jobb dolguk is van, meg aztán úgyse fog ott semmi történni. 
 

Történt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fotókat a Sme.sk-tól vettük át, dakujeme!

komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr774313129

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A suttyó Index címlapjáról hol van, hogy jönnek a franciák? 2012.03.13. 12:14:42

Nem tudják elolvasni a Libération cikkét? Nincs egy eurójuk az előfizetésre? Nem olvassák az MTI közleményeket? Vagy arra várnak, hogy valamelyik bloghu blog majd jól megírja, ők meg átvehetik a hírt, ami szerint a Bencsik András-féle Demokrata hetila...

Trackback: A suttyó Index címlapjáról hol van, hogy jönnek a franciák? 2012.03.13. 12:14:11

Nem tudják elolvasni a Libération cikkét? Nincs egy eurójuk az előfizetésre? Nem olvassák az MTI közleményeket? Vagy arra várnak, hogy valamelyik bloghu blog majd jól megírja, ők meg átvehetik a hírt, ami szerint a Bencsik András-féle Demokrata hetila...

Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.13. 12:13:48

Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...

Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.13. 12:12:39

Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csomorkány 2012.03.13. 11:15:22

Akkor tulajdonképpen miért is gyulladt ki a vár? Mert igazából ez az egyetlen értelmes kérdés, és erre semmiféle újabb válasz nem jött.

Lehet itt hörögni a rasszistázás miatt, de ha belegondolok abba, hogy pl. a lakóhelyem közelében hol szoktak az ég felé füstfelhők szállni, akkor elég jól lokalizálhatók a környékbeli cigánytelepek.

Ettől még simán el tudom fogadni, hogy a hivatalok is felelőtlenek voltak. Az is belefér az előítéleteimbe.

csorsza 2012.03.13. 11:26:13

Szerintem kár is ezekkel a "cigánygyerek-tót gyerek", stb. hülyeségekkel foglalkozni. Ilyen hülyeségeket mindig, minden esemény kapcsán lehet találni, bárhol történne ilyesmi.
A nemtörődömség az, ami meghozta a gyümölcsét.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 11:27:33

@Csomorkány: Pedig ott van a válasz. Szemtanúk is megerősítették, hogy aznap tarló-, fűégetés történt a vároldalon, ahogy az rendszeresen megtörténik. Azt pedig a roppant magas IQ-val rendelkező, helyi parasztok csinálják. A felelősség természetesen megoszlik, mert az is kiderülhetett a posztból, hogy a környék el volt hanyagolva, így terjedt könnyedén át a tűz a várra.
Kiderült, hogy nagy a baj, hát gyorsan a romákra kenjük az egészet. Természetesen nem állítom biztosan, hogy csak ez történhetett, de egy dolog viszont biztosan elfogadhatatlan: az egészet "a romákra" kenni, ahogy a szlovák média tette az eset napján.

((Adam)) 2012.03.13. 11:59:49

Valószínűleg soha nem tudjuk meg hogy történt, annak viszont örülök hogy a képek szerint egyes részek azért megúszták. Remélem még javítható a kár....

2012.03.13. 12:00:58

Azért csendben megkérdezném, hogy az igen erős műemléki védettséggel (UNESCO)rendelkező vár tűzbiztonsági intézkedései mennyire voltak hatékonyak?
Mert ahogy látom, semennyire. Gondolok itt a fából készült zsindelytető és szerkezet lángmentesítésére, a megfelelő tűzoltó berendezések meglétére (melyek nagy valószínűséggel, tekintettel a tető és a tetőszerkezet anyagára elég speciálisnak kellett lenniük), a biztonsági személyzet alkalmazására, akik megfelelően kioktatottak a tűzvédelmi szabályok szigorú betartására és felkészítettek egy ilyen esetben alkalmazandó cselekvési tervnek megfelelően.
És még sorolhatnám.
Amennyiben a fentiek maradéktalanul betartásra kerülnek, akkor ennek a várnak akkor is épségben kellett volna maradnia, ha leég körülötte a hegyoldal.
Ez természetesen nem mentesíti a felelősség alól a tűz okozóit, de mint látjuk a bűnbak keresés csak felesleges indulatokat gerjeszt és eltereli a figyelmet az igazi felelősséggel bírókról, akik jelen esetben is az "úgysem történik semmi" elv mögé bújva talán elmulasztottak mindent megtenni annak érdekében, hogy valóban ne történhessen semmi.
Hát most történt.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 12:08:50

@...elmúlik...: Teljesen jogos észrevételek, egyetértek! A tűz okozóit sem szabad felmenteni, meg kell találni őket, de ez sokkal összetettebb történet annál, hogy egy szerencsétlen 12 éves romára kenjék az egészet.
Természetesen mindent nem írhattam bele a posztba, de a helyi történész szerint, nagyon nem volt rendben a tetőszerkezet tűzvédelmi berendezése sem. Ráadásul, arról, hogy valami nagyon nincs rendben a tetőszerkezettel a látogatók is meggyőződhettek, hiszen az ún. felső vár ban a tetőn keletkezett lyukak meglehetősen igénytelenül lettek kijavítva és az eső/hó rendszeresen beesett a kiállítási terembe. Az pedig már nem is érdemel szerintem kommentárt, hogy a várban - semmilyen formában! - nem volt víz...

willdataa 2012.03.13. 12:16:34

Már elnézést de a Horka név az nem szláv hanem eredeti magyar:

hu.wikipedia.org/wiki/Horka_(keresztn%C3%A9v)
A Horka régi magyar személynév. Eredetileg méltóságnév.
Személynévként a 10. században viselte először Tétény vezér fia.

Fatal Error! System Halted! 2012.03.13. 12:17:01

West-Balkán. "CIGÁNYOK MEGKÉSELTEK 3 MAGYAR KISLÁNYT!"
Még képet is közöltek, ahogy rakják be a mentőbe az áldozatot, a gond csak az volt, hogy nem ott nem, akkor lőtték a képet.

Magyarország (Szlovákia) így szeretlek.

2012.03.13. 12:23:37

@Csehszlovák Kém: ez az utolsó mondat azért érdekes kérdéseket vet fel, de azt hiszem, nem csupán bennem.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 12:24:38

@willdataa: Igen kedves, Jézus meg pártus herceg volt és Mezopotámiában már az antik magyarok építettek városokat (Úr), hát persze.

Szóljál már Mikszáth Kálmánnak, hogy rosszul tudta: "KRASZNAHORKA tótul azt jelenti: "gyönyörű erdőcske", hanem ez a név nem illik rá, mert egy mészkősziklás hegyen áll, amely éppen nem tűri meg a fát, hanem kopáron fehérlik messze vidékre."

(MK: Magyarország lovagvárai)

vizipipa 2012.03.13. 12:35:12

@Csehszlovák Kém: elég könnyen meggyőzöd magad.

A tarlóégetés, mint felelőtlen vagy tiltott tevékenység persze nem különleges dolog, de van oka. A saját földemen (mezőmön, legelőmön, stb.), valamiért. A várdomb oldala nem ez az eset. A falutól is 200-300 méterre van, aszerint, hogy hol kezdődött.
Ez bizony szándékos vagy felelőtlen gyújtogatás volt, ami az erős szél miatt gyászos következményekkel járt.
Cigány vagy nem cigány, ez egy másik kérdés. A fényképek szerint ők is ott voltak.

lyia (törölt) 2012.03.13. 12:50:40

Akárhogyan is történt, két nép közös kultúrkincse került veszélybe, mindenkinek egyformán fájhat érte a szíve.

Sosem felejtem el, amint a kanyargó úton haladva először feltűnt előttem a vár, gyönyörű volt.

Most az erőt a helyreállításra kell fordítani, és nem a gyűlölködésre. Remélem, a magyar kormány is beszáll egy kis pénzzel, én akár még a debreceni futballstadionról is lemondanék ezért.

Itt az alkalom, hogy magyarok és szlovákok végre közös célért, egymást megbecsülve és támogatva küzdjenek.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 12:51:31

@vizipipa: Tarlóégetés, ami átterjedt a várdombra! Érted?
Nem győztem meg magam semmivel mivel a poszt arról szól, hogy megmutassa a rasszista, tendenciózus tálalását az esetnek. Örülök, ha elbizonytalanítottalak eddigi hitedben. Arról viszont neked kell majd meggyőzni, hogy itt szándékos gyújtogatás történt, mert elég határozottan állítod, milyen alapon is? Igen, én is írom: a cigányok ott voltak, mert egyrészt ott van a romatelep, másrészt segítettek az oltási munkában. És ezt bárki lefényképezhette - vagy ez neked már elég bizonyíték? Elég olcsó vagy...

Kutchek (törölt) 2012.03.13. 13:14:02

"A fórum hozzászólásokból kiderült, hogy a krasznahorkai vár dombján teljesen rendszeres volt a fűégetés,"

"Az pedig már nem is érdemel szerintem kommentárt, hogy a várban - semmilyen formában! - nem volt víz..."

Ez így kicsit olyan mint a Fradi-UTE meccs, kiemelt rendőri biztosítás nélkül.
Egy várat a középkorban sem volt egyszerű felgyújtani, pedig akkor sem volt több kút a hegytetőn.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.13. 13:20:44

Na, igen, kinek mi jut az eszébe egy cikkről és a képekről.Nekem az, hogy hála a jó Istennek, hogy gyakorlatilag csak a tető égett le, jó masszív volt a födém.Nem az embereken múlott (tarlóégetés,0 tűzvédelem, 0 víz a várban).
A miniszterek nyilatkozatait azért annak a fényében kell nézni, hogy aznap parlamenti választások voltak, így gyakorlatilag az ölükbe pottyant egy teljesen legitim extra kampányolási lehetőség, inkompetens az a a politikus, aki egy ilyen ziccert kihagy.Az más kérdés, hogy ki mire használ fel egy ilyen lehetőséget.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.03.13. 13:43:39

nem volt víz a várban? és amikor még "lakták", mi volt a rendszer? csak volt legalább valami ciszterna, különben nem lehetett nagy kunszt elfoglalni.

átlátó 2012.03.13. 13:44:43

Engem nem vigasztal az, hogy kivételesen, - a kivételes szót megnyomtam, vagyis nem általánosságban értendő, - nem cigányok viselkedtek úgy, ahogyan általánosságban a cigányok élnek.

átlátó 2012.03.13. 13:52:11

Jut eszembe... néhány évig ültem olyan autóban, ami piros is, meg szirénázik is, mielőtt odaér a tűzhöz, éppen ezért tudom, hogy általánosságban hogyan élnek a cigányok a tűz előtt.

Csomorkány 2012.03.13. 13:53:23

@Csehszlovák Kém: Tegyük föl, csak a gondolatkísérlet kedvéért, hogy mégis cigányok szórakoztak azzal, hogy tarlót égettek a domboldalon.

El fogod ismerni, hogy hülyeségeket írtál? Nem. Értem. Az elv az elv.

Ami engem illet, ha világosan kiderülne, hogy hófehér parasztok égették a tarlót a saját földjükön, és átterjedt a láng a vároldalra, kész lennék kifejezni a sajnálkozásomat, hogy a saját tapasztalataimmal jól megalapozott előítéleteim hibás következtetésre vezettek.

A helyzet az, hogy ha egy vendéglőből hegedűszt hallok, arra gondolok, hogy van benn egy cigánybanda. Lehet, hogy valójában hófehérek, de igazából nem valószínű. Viszont ha súlyos gondatlanság következményeiről hallok, vagy mondjuk színesfémtolvajlásról, akkor sem hiszem, hogy indokolatlan egyből az etnikumra asszociálnom.

Náluk pattog a labda: kicsit vonuljanak vissza ezen cselekménytípusok elkövetői köréből.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 13:54:35

@borzash: Nem volt víz a várban. Az oltás idején lentről hozták fel a vizet. Később megjelentek helikopterek is, vizestömlőkkel.

Meglepő, de a török soha nem foglalta el Krasznahorka várát!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 14:09:50

Én nem azt mondom, hogy ez vagy az tette, hanem megpróbáltam korrektebben bemutatni a történetet, mint ahogy eddig lehetett olvasni róla. Érzed a különbséget?
Másrészt: azt magyarázd/magyarázzátok meg, hogy miért annyira fontos, hogy az elkövetőről kiderüljön, hogy roma volt? Akkor minden rendben van? Hiszen te is írod, hogy már egy hegedűszóra...
Miért nem az a fontos, hogy az eset kapcsán kiderüljön, kik az igazi felelősök? Kik miatt volt ilyen borzalmas állapotban a vár tűzvédelmni rendszere, kik miatt volt elhanyagolva a várdomb olyan mértékben, hogy egy szél által felkapott tarlóégetés könnyedén átterjedhetett a vártetőre? Erről miért nem lehet olvasni? Miért azt kell az újságban, tévében olvasni-látni, hogy azt tippelgetik az emberek, roma vagy nem roma volt az elkövető?
Egy rasszista tényleg így működik? Neki elég megtudni a hírből, hogy roma volt és máris rendben van az élete? Azért a világ ettől kicsit bonyolultabb!

dez01 2012.03.13. 14:10:07

Már tökmindengy hogy ki miatt égett le. A lényeg, hogy mindenki tanuljon az esetből....

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.03.13. 14:10:25

@Csehszlovák Kém: nem annyira meglepő, ostromolták egyáltalán? nem néztem nagyon utána, de nem rémlik.

a hitetlenségem nem szűnt meg, víztartalék nélküli várat kurva könnyű elfoglalni, annyira, hogy megépíteni is hülyeség. BIZTOS, hogy aktív korában meg volt valahogy oldva nagyobb mennyiségű víz tárolása.

(((egyébként jó a cikk: )) ))))

Mikka-Makka 2012.03.13. 14:11:01

nem néztem rendesen utána de én szlovákoktól is mindenkitől a 11-12 éves cigányok gyújtották fel sztorit hallottam csak. olyantól is aki a környéken lakik..
az meg h mindenhol utálják a cigókat ahol kénytelenek együtt élni velük talán nem véletlen

satho 2012.03.13. 14:26:43

Tuti Stohl Buci járt ott. Vadászgatott részegen a Bodrogival. Persze merő véletlen szétlőtte a vár tetőszerkezetén tárolt lőporos hordót, amitől kigyulladt a vár fazsindelyes tetőszerkezete. Természetesen a lőporos hordót a magyargyűlölő tótok tették oda! Hát ugye ki más! Az odaérkező cigánygyerektől Buci kért egy cigit. Az meg adott neki és azt mondta, ha már felgyújtottad a várat legalább a csikket is dobd el, égjen a domboldal is. A tótok meg a magyarok majd azt hiszik attól égett le az egész kóceráj :)

Így volt! Én vagyok a megmondója! A Bözsi néni mesélte a Kossuth utcából. :))

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 14:26:45

@borzash: 1570-ben kerültek a törökök legközelebb a várhoz, de csak a falut sikerült felégetniük :))

Úgy látszik, nem próbálkoztak meg tarlóégetéssel, vagy akkor jobb állapotban volt a vár környéke :P

Sajnos erre pontosan nem tudok válaszolni. Esetleg lehet analógia a közeli és nagyon szép, már Magyarországon található Boldogkőváralja vára, ahol egy nagy ciszternát ástak, ami eredetileg kútnak készült. Csakhogy a tufakő miatt nem tudták megfúrni a kutat, így a jobbágyok hordták fel a faluból a vizet! Kemény.

varosoko 2012.03.13. 14:26:48

A középkorban is minden kis piti füstöléstől leégett a vár? Vagy elcseszték a szlovákok?

pástétom 2012.03.13. 14:31:02

Azt azért jó látni, hogy a kiállítótermek értékeiben nem nagyon esett kár.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 14:43:53

@pástétom: Sajnos ennyire nem jó a helyzet. Pont most olvastam, hogy az Andrássy Géztól származó XVI-XVIII. századi, meglehetősen széleskörű fegyvergyűjtemény teljesen megsemmisült.

A várban jelenleg is rengeteg kiállítási tárgy van, amelyeket továbbra is veszély fenyeget. A vár statikusan nem biztonságos, tegnap is történtek újabb beomlások. Most azt mondják, hogy fontos az értéktárgyakat kimenekíteni, de sokkal fontosabb a tűzoltók és a munktársak élete. Most már azt mondják, hogy nehéz megbecsülni a keletkezett kart. Például a felső várba eddig a pillanatig senki nem tudott behatolni. Az interneten felbukkantak olyan hírek, hogy a gyűjteménynek mindössze 35%-át sikerült megmenteni, de ezt egyelőre hivatalosan cáfolta Lázár Éva, a museum igazgatója.

A felelős szlovák médiában folyamatosan hangsúlyozzák, hogy nincs itt az ideje állampolgárok meggyanúsításának, amikor menteni kell, amit csak lehet. Ismétlik, hogy a várat senki nem gyújtotta fel, hanem a már létező tarlótűzből kapott lángra, mivel a vár környéke meglehetősen gondozatlan volt.

dr.pupak30 2012.03.13. 14:46:39

még arra sem tudtok normálisan vigyázni, ami ingyen az öletekbe hullik. mi lesz így veletek? :))

pástétom 2012.03.13. 14:46:43

@varosoko: A középkorban, mikor még lakott volt a vár, gondolom a várhegy gondozására is nagyobb figyelmet fordítottak - pl. épp' a tűzesetek elkerüléséért.

Balt 2012.03.13. 14:46:58

@...elmúlik...: Debezonyám: ma egy (zárt rendszerű) pottyantós budit is lángmentes fából kell építeni, egy 700 éves műemléképület kátrányos fazsindelye egészen biztosan lángmentesített a világ normális országaiban, ahol megbecsülik az épített örökséget (is). (Mo. sem ilyen sajnos, belátom.)

Sebaj, lesz jó kis papundekli vár belőle, mint a "Zvolen"-iből...

pástétom 2012.03.13. 14:51:08

@Csehszlovák Kém: Igen, azt én is hallottam, hogy a kiállítási anyagokat el fogják szállítani a várból. Nyilvánvaló: a rekonstrukciós munkálatok idejére nem maradhatnak ott.

Amit most írtál az szomorú, az itthoni eddigi híradások mindegyike arról tudósított, hogy a kiállított tárgyak nagy része épségben vészelte át a tüzet. :(

Balt 2012.03.13. 14:51:44

@Csehszlovák Kém: "... ez sokkal összetettebb történet annál, hogy egy szerencsétlen 12 éves romára kenjék az egészet."

Egyáltalán nem kívánom, hogy így legyen - hogy igaza legyen az szlovák hírportáloknak e tekintetben (az összes magyar onnan vette át, jól van fentebb dokumentálva) -, de ha véletlenül mégis kiderül, roma suhancok a tűz okozói, lesz róla sűrű meacuplázó poszt...?

Balt 2012.03.13. 14:58:15

@lyia: "Most az erőt a helyreállításra kell fordítani, és nem a gyűlölködésre. Remélem, a magyar kormány is beszáll egy kis pénzzel, én akár még a debreceni futballstadionról is lemondanék ezért."

Ez nagyon nem ebbe a "békés hangvételű" blogba való, de tökéletesen egyetértek. Talán nem mondható a választás utolsó óráiban "kampányízű" megnyilvánulásnak, hogy az MKP kérésére a magyar kormány kinyilvánította segítő szándékát.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 14:58:17

@pástétom: A kongregációs terem teteje omlott be tegnap, előtte ugye meg már tudtuk, hogy a nemrég rekonstruált gótikus palota mennyezete vált a lángok martalékává.

Balt 2012.03.13. 14:58:39

@Buci-Bigyo: "A miniszterek nyilatkozatait azért annak a fényében kell nézni, hogy aznap parlamenti választások voltak, így gyakorlatilag az ölükbe pottyant egy teljesen legitim extra kampányolási lehetőség"

Urnazárás előtt fél órával...?

szemtanú 2012.03.13. 15:26:51

@Csehszlovák Kém: Szerintem meg kellene várni a hivatalos vizsgálat végét (gondolom kivizsgálják), és az eredmény tudatában már lenne értelme megírni ezt a cikket. Addig meg bármi igaz lehet. A felelősséget mindig szívesen hárítják másra az emberek, legyenek azok cigányok vagy gádzsók, ebben nincs különbség, szerintem.

2012.03.13. 15:56:44

@Balt: Úgy látom Szlovákia sem. Ez legalább nem a mi szégyenünk, de sajnos a mi veszteségünk is.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2012.03.13. 16:07:01

a "helyi parasztok"-ra persze lehet kenni mindenféle bizonyíték nélkül...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 16:12:31

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Senki nem "kent" semmi a helyi parasztokra. Akkor ugyanis abba a hibába esnék, mint a rasszista portálok, akik előre kikiáltották a "cigányokat" tetteseknek.

A posztomban a romatelepen kívül, jó néhány tényezőt még megemlítek, ami szerepet játszhatott a tragédia kialakulásában, kápító?

Azt állítom - a helyi fórumokban írt hozzászólások és szemtanúk véleménye alapján - hogy a környéken is, de ha ismerős vagy BAZ-megyében vagy kelet-Szlovákiában tudhatod, hogy az egész térségben a helyi parasztok, földművesek közkedvelt sportja az avar-, fűégetés. És ezt aznap, szombaton is művelték, a helyi IQ-harcosok.

Javaslom, fuss neki még egyszer a posztnak.

68nyara 2012.03.13. 16:20:09

"Daniel Krajcer, szlovák kulturális miniszter azonnal reagált, és "élesen bírálta a tényt, hogy a tüzet, minden valószínűség szerint, beilleszkedésre képtelen állampolgárok okozták, akik a vártól nem messze laknak"." - Cigányozott egy jót a szlovák kultúrminiszter.

Tudom, hogy Magyarországon "üldözik a romákat", meg "kényszermunkatáborokba zárják őket", de azért itthon még ilyet nem hallottam egyik miniszter szájából sem. Sem most, sem az elmúlt nyolc évben. Lesz ebből még olyan EP vitanap, hogy csak na.:-)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 16:20:17

@szemtanú: Igen, de jelenleg Magyarországon és Szlovákiában is a társadalom legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb tagjai, a romák. Kötelező ilyen posztokat is írni, hogy a társadalom józanabb felének legalább esélye legyen tájékozódni és nem csak a mocskot megenni, mert csak azt teszik elé.

Azért jelent meg ez a poszt, mert személyesen elegem van a mindent elöntő mocsokból, hogy szinte nem lehetett kinyitni úgy egy sajtóterméket a témában, hogy ne cigányoztak volna, ha nem is a posztban, de a hozzászólásokban mindenképp. Ez lassan Ruanda és Uganda szintje, ez lenne Közép-Európa?

rednyull 2012.03.13. 16:23:59

Én azon gondolkodom, hogy mennyire volt eredetinek megfelelően felújítva a vár.
Mert ha ilyen volt újkorában nem lehetett nagy gond az ellenségnek.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 16:24:03

@68nyara: Kapaszkodj meg, ráadásul ez a pali egy jeles médiamunkás volt, többszörös közönségdíjas arc Szlovákiában, kereskedelmi csatornákban vállalt fontos tanácsadói szerepet és 2010-től a Sulík-féle liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS) pártban politizált! Igaz, lehet érezte már a buktát a választások napján, ezért jött ki a szar a szájából...

SillyKohn 2012.03.13. 16:54:50

@Csehszlovák Kém:
OFF
Ezek szerint a Nagy Palóc nem tudott (elég jól) tótul. A hora hegyet (is) jelent, a hôrka ennek a kicsinyítőképzős változata. Tehát a név éppen gyönyörű hegyecskét is jelenthet.
ON
Én még olyan ötletet is hallottam, hogy a helyreállítás költségeivel csökkenteni kell a cigányoknak nyújtott szoc. segélyeket.:)

panPeter 2012.03.13. 17:01:48

Tarlóégetés biztos nem volt... A tarló ugyanis az, ami a learatott gabonaföldön visszamarad. Vérhegy oldalában nem termelnek gabonát, meg egyébként sem márciusban aratják. Kiszáradt füvet szoktak égetni. Tűzvédelmi okokból, pl. a gőzmozdonyok idejében a vasúti pályák mellett. De konrollált körülmények között, és nem szélben...
Gondolom, a jövőben a vár tűzvédelmi feladatai közé fölkerül a vároldalban a száraz fű szükség szerinti leégetése...

68nyara 2012.03.13. 17:04:15

@Csehszlovák Kém: Tudod, azt hiszem az okozza a gondot, hogy hatalmas kettősség van ebben a témában.

Egyrészt igen, a romák a társadalom legalján helyezkednek el, iszonyatos nyomor jellemzi nagy részüket (azért itt se általánosítsunk). A nyomorból aztán sok minden következik, például a rettentően rossz iskolázottságuk, meg persze a bűnözés egy része is.

Másik oldalról ott van a bűnözés, a normák semmibevétele. Ami (koránt sem a teljes roma népességet értve ez alatt) elég jelentősen érinti a romákat. Igen, az emberek félnek a romáktól.

Azt, hogy melyik, melyiknek a következménye, hogy mi volt előbb, a romáktól félő társadalom, vagy a nyomor, az nehezen megfejthető. Nem csak Szlovákiában, vagy Magyarországon, hanem szinte mindenütt ahol laknak.

Szerintem is hiba, ha ezt úgy kezeljük, hogy minden romára ráhúzzuk, hogy bűnöző, vagy kizárjuk őket mindenhonnan. (Vagy elzavarjuk őket haza, mint a franciák.) Nehéz és hosszú folyamat lesz ez még. De, és ez a másik oldal, az sem segít a probléma megoldásán, ha kivételezünk velük, ha állandóan minden bűn alól felmentjük őket, arra hivatkozva, hogy romák, és a társadalom a bűnös, nem ők. Ha nem hagyjuk kibeszélni a problémákat, ha az ő verziójukat elfogadjuk kritika nélkül, a másik oldalt meg nem is akarjuk meghallgatni, na az sem vezet sehová.

Tanítottam olyan iskolában, igaz nem mostanában, ahol a gyerekek túlnyomó többsége roma volt (olyan 90% körül). Nehéz volt? Igen. Ám azt hiszem elfogadtuk egymást, de nem úgy, hogy mindig igazat adtam nekik. Akkor elfogadták volna, hogy átverhető vagyok, és meg is tették volna, mint ahogy most vezetik orruknál fogva a felesküdött jogvédőket. Szigorú voltam? Igen. Utáltak ezért a gyerekek? Nem. Sőt, kifejezetten jóban voltunk. De tudták, hogy nálam kár próbálkozni a mesékkel arról, hogy miért késtek, hová tűnt a szomszéd tízóraija, stb. Viszont, és ezt soha nem fogom elfelejteni, ha gondjuk volt, akkor hozzám jöttek, hogy beszélhessenek róla, mert tudták, hogyha tudok segítek nekik, vagy mert csak örültek, hogy valaki meghallgatja őket, mondjuk mert már egy éve nem látogatta őket senki.

Máshogy gondolkodnak e a romák, mint a magyarok, szlovákok, franciák, stb? Igen, máshogy. Nem rosszabbul, vagy jobban, egyszerűen csak máshogy. Más hagyományok, más tapasztalatok. Pont ezért nem szeretem a szélsőségeseket egyik oldalon sem. Sem a fotelrasszistákat, sem a foteljogvédőket.

Persze a konkrét esetben fogalmunk sincs, hogy miért keletkezett a tűz (ok, tarlóégetés), hogy ki gyújtotta meg. Ne is ítéljünk előre.

roki 2012.03.13. 18:47:35

@68nyara:

Szerintem nem lesz ebbol semmi baja a szlovak miniszternek.
Az EU baloldal eleg hamisan all hozza a ciganykerdeshez, csak akkor foglalkoznak vele, ha bunko modjan hasznalhato.

Az teny, hogy Magyarorszagon szabadszajubb, vegletesebb a kozbeszed a ciganyok kapcsan, a szlovakok latszatra jolfesultebbek, ellenben ott mint latszik melyebben ivodott az ellenszenv es tarsadalmilag szelesebb retegben elfogadhato a ciganyellenes retorika, ha a miniszter ugy gondolta, hogy ez az allaspont elmegy.

szemtanú 2012.03.13. 18:56:12

@Csehszlovák Kém: Ezért mondom, hogy a vizsgálat eredménye után(!) kell ezt megírni. Így, mivel nem tudni az igazi okot és okozót, te is abba a hibába esel, hogy előre ítélsz.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.13. 19:37:00

@szemtanú: Senkit nem ítéltem el vagy neveztem meg konkrétan, mint okozót, idézek véleményeket, bemutatok kontextust. Az a szándékom igenis erős volt, hogy a történetet megtisztítsam a rasszista száltól, mert ez csak a primitív embereknek való magyarázat. Cumit bekap, elalszik. Nagyon egyetértek Barczival, aki azt mondja, hogy a gyújtogató személye teljesen másodlagos.
Azt kellene jobban megvizsgálni, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen magyar-szlovák kultúrgyűjtemény, ilyen szánalmas módon pusztuljon részben el, hogyan lehetséges, hogy a vár ennyire nem volt tűzvédelmileg bebiztosítva. Döbbenet.

barbredi 2012.03.21. 16:30:50

Kár volt ebbe belekeverni a cigókat, így a lényegre kevesebb figyelem jut.

Egyébként én utálom az összes cigányt, volt szerencsém a környezetükben eltölteni 25 évet Borsodban. Tudom, hogy semmi nem számít nekik és simán el tudom képzelni, hogy heccből felgyújtanak bármit. Tehát el tudom képzelni, de biztosan nem lehet tudni a jelen helyzetben és mindegy is, hogy ki gyujtotta meg az első gyufaszálat.

Balt 2012.03.22. 15:11:41

Nem látom a sűrű bocsánatkéréseket:

"A helyiek szerint a nem oda valók nem érthetik, mit jelent nekik a vár, és hogy a fáklyaként égő épület láttán mit éreztek. A kár nagy, de a híres műemlék helyrehozható.

„Mi is kíváncsiak voltunk, milyen a leégett vár, de elölről nem mertünk felmenni" – mondja a nagyobbik, 12 év körüli fiú. A középkori vár dombjának hátsó oldalán állunk a bozótosban, a fiúk a közeli romatelepről másztak fel titokban, és zavarukban egyből vissza is fordultak.
Nem haragszanak rájuk

Azért nem mertek a falu felőli oldalon felvezető gyalogösvényen jönni, mert a társaik voltak azok, akik szombaton kora délután a vár tövében a kiszáradt fűben futótüzeset játszottak (mások szerint cigarettáztak), és attól félnek, hogy a faluban most haragszanak rájuk. Pedig nem kéne, azok a krasznahorkaiak, akikkel az Index stábja hétfő délután beszélt, mind azt mondták, hogy sok gyerek szórakozott a kiszáradt fűvel, és véletlen, hogy pont roma gyerekek okozták a bajt."

index.hu/kulfold/2012/03/13/azt_hittem_volt_krasznahorka_nincs_krasznahorka

Ja, hogy ennyi vér nincs a pucátokban, csak helyből rasszistázni...! Na mindegy, a (cseh) oroszlán is melléugrik néha. :)))

Mert persze azt mondja senki, hogy a gyerekeket mondjuk máglyára kell küldeni, de talán egy összehúzott szemöldök kijár nekik - nyelvre, bőrszínre való tekintet nélkül. (Könnyen lehet, hogy magyarajkúak, nemdebár.)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.22. 15:37:22

@barbredi: Bocsánat a "cigókat" nem mi kevertük bele, hanem a rasszista szélsőjobb Magyarországon és Szlovákiában. Jobbikosok, Kurucinfo és társai, soroljam?

A posztot azért írtam, hogy bemutassam, hogyan működik a nacionalizmus és az előítélet a szlovák és a magyar médiában, hogy konkrét vizsgálatok nélkül, a rasszisták tényként veszik, hogy cigányok gyújtották fel Krasznahorkát.

Kár, hogy nem tudsz szöveget értelmezni és nem fogtad fel a posztot.

@Balt: Muhaha! Mégis, kitől és miért kéne bocsánatot kérni? Neked is megismétlem: a posztot azért írtuk, mert a szlovák közvélemény rasszista része a cigányokra kezdett el mutogatni és a vizsgálatok lezárása és a konkrét tettesek elfogása nélkül cigányozni kezdett. Kapító? A magyar rasszista szélsőjobb meg először szlovákozni kezdett, aztán szépen átvette a szlovák médiából a dohányzó roma gyerekek legendáját. A riportban szereplők a tévéből is vehették az információikat, ez nem egy hivatalos rendőrségi vélemény az esetről, szóval nem kéne csúsztatni, bár értem, hogy minek akarsz örülni. Ellenben azt már végképp nem értem, hogy hol rasszistáztunk, valószínűleg, nem vagy tisztába a szó jelentésével.

Mindkettőtöknek és a többieknek is üzenem, ha ilyen nagy magyarok vagytok, akkor ezt tessék bizonyítani és toljatok szépen ide kövér forintokat a krasznahorkai vár helyreállítási munkájára:

bankszámlaszám: 7000 443743/8180,

Cím: Slovenské národné múzeum, Vajanského nábr. 2, P.O.BOX 13, 810 06 Bratislava

IBAN SK20 8180 0000 0070 0044 3743, SWIFT SUBASKBX - külföldi adakozás esetén

Köszönjük, hajrá!

Mirosláv 2012.05.11. 14:59:31

Tényleg "nemzeti sport" a fűégetés arrafelé. Eger környékén is teljes szürke domboldalakat láthattunk-nehezen hitték Skandináviából jött vendégeim, szándékosan tették...- majd másnap Aggtelek előtt is végeláthatatlan, és épp az út mellett vellára támaszkodó tevékeny tavaszi takarítás folyt...Éljen a gömöri egységes fűégetés...
süti beállítások módosítása