Utolsó posztunkban irigykedtünk, nálatok mennyire pörög a hogyvolt.blog, amelyben sorozatokat meséltek el viccesen, gúnyosan, nemcsak azoknak, akik nem látták a legutolsó epizódot. Ez a műfaj sajnos nem létezik Szlovákiában és Csehországban, ezért meghogyvoltoztuk a cseh-szlovák Éden Hotel első részét.

Üdvözöljük a karibi paradicsomban, a Dominikai Köztársaságban, a világ egyik legjobb luxushoteljében a Hotel Paradise-ban! - köszön ránk a Dallas kezdőképeit idéző, szereplőket bemutató spot után a csehszlovák T.69.2. azaz, Martina. A hasonlóság kísérteties a magyar prototípussal, és a bevezető mondatok után az is kiderül, hogy a nemcsak Mexikóban változhat a paradicsom pokollá a játékosok számára. 

Gyors vágás következik, és már jönnek is a lányok, mit jönnek, berobbannak a képernyőre,  James Bond angyalai és a Spicey Girls sétálak ilyen lendületesen egymás mellett. Nikiről mindjárt megtudjuk az elején, hogy legszívesebben lányregényeket olvas, Jana hajában a vörös rózsa kifejezetten büntető élmény, szerencsére elmondja, hogy partnereket kifejezetten csak szimpátia alapján választ és legfontosabb számára az első benyomás. Ja igen, a hűség is fontos a számára - ameddig legalábbis tudja ehhez az ígéretéhez tartani magát - na, ekkor már ő is elröhögte magát a kamerába, ezért hozzáteszi: az őszinteség és vidámság jellemzi, amit meg kell becsülni benne, mert az ilyen emberből nagyon kevés van ám a világon! Klaudia nem hiszi magáról, hogy angyal lenne, de legalább megpróbál jól viselkedni és az is tuti, hogy mindenkivel nem fog szexelni! Wow, remélem ezt az ígéretét betartja. Fátyolos tekintettel nézett Klaudia rózsaszín bikinijében a jövőbe amikor kipréselte ajkai közül, hogy szeretne egy gyereket a jövőben és családot, mert számára ez az élet értelme. Meglátjuk. Nela soha nem csinálna olyan dolgot mással, amit aztán később sajnálna, senkit nem baszott át eddig életében, mert szerinte ez nem fair dolog. Szerinte a család szónak  jelentése már nincs, ezért ő sem akar családot. Jön a galántai Diana, aki egy órát sem tud a seggén megmaradni és van neki egy különleges tulajdonsága, hogy fotogén memóriája van. Dia meg is magyarázza: amikor lát egy arcot és azt újra meglátja, biztosan emlékszik, hol látta legelőször. A családjáért még az életét is feláldozná. Diától kérdezzük, milyen az a fotogén memória, de választ nem kapunk, mert máris úszik a kamera és körbenézünk az egyébként roppant csinos kis pecóban.

Martina hivatalosan is bemutatkozik a lányoknak egy nádtetős terasz alatt, és már jön is Marcelino, egy kis köpcsös helyi arc, nagyjából úgy néz ki, mint majd Ronaldo fog hatvannégy évesen, fehér ing és atlétatrikó kombó és fehér rövidnadrág, no meg egy tálcán jó néhány pezsgővel. Martina közben egy fonott kosárra mutat, amelyben színes karperecek vannak - minden lány válasszon kettőt, de többet nem mond, mert ennek csak később lesz jelentősége. Martina el, a lányok helyet foglalnak egy nagy fehér kanapén, ez a művelet láthatóan gondot okoz nekik, mert sunavillantós minit visel mindegyik. Diana szerencsére bemelegíti a hangulatot és alig ülnek le, máris megdicséri Jana melleit, aki egy kicsit meglepődik, mert ezt csak faszik mondták eddig neki, de Dia már látni is szeretné a csöcsöket és nem érti, hogy mi a gond, hiszen ők nem férfiak. Aztán közös heherézés, majd a hátralévő percek azzal telnek el, hogy a minimál szoknyákban legalább megpróbálnak úgy ülni, hogy csak alig villanjon valami. Diana persze most sem bír magával, akárhogy próbál helyezkedni, a belátás engedélyezve, amire a cseh lányok fel is hívják Dia figyelmét. A csallóközi csaj megunja a dolgot és ki tudja, milyen ötlettől vezérelve ollózik a levegőbe egy hatalmasat, sajnos a kamera rossz szögben volt. Nela és Jana persze kiakad, szégyellősen teszik arcuk elé kezét, de szerintem csak azt sajnálják, hogy nem nekik jutott eszébe az ötlet: a csehek a perverzek! A szlovák versenyző tisztában lehet a déli virtussal és legyintve hozzáteszi: de a magyar csajok még inkább.

Martina arca előtt lengedezik a függöny, de szerencsénkre kilép mögüle és együttérző tekintettel mondja, hogy a lányok jól szórakoznak már, de biztosan hiányzik nekik valaki. Vagy valami, de ennyire ugye ne siessünk előre. Kemény basszusalapokra lépkednek a srácok, feszes a ritmus, máris jön a bemutatkozás. A szanaszét gyúrt kassai Niko azokat a csajokat komázza, akik illatosak, de finnyás, mert csak a természetes illatokat kedveli. Elgondolom, hogy Brunó kutyám természetes illata hogy jönne be, épp most éreztette velem, hogy belei megkezdték a pástétomos tészta feldolgozását. De maradunk még Nikónál egy mondat erejéig, mert az izomkolosszus csávó benyög még egy olyan mondatot, hogy imádok gondolkozni, mert a gondolkodás mindenek felett áll. Jó lesz ez. Jön máris Patrik Németh, azaz Romeo, aki temperamentumosnak érzi magát, de semmiképp nem unalmas. A karizmatikus csajok jönnek be neki. Azért jött ide, hogy örömet okozzon a családjának, főleg az édesanyjának, aki még soha életében nem látott még ilyen szép szigetet, szeretné, ha ezt vele együtt élné át. A cseh Leo számára egy nőnek legyen segge és csöcse, mert csak ez pörgeti fel. Ja és képtelen egyedül lakni. A legendás Jagr-frizurát 21. századi formavilágra igazító Martin az életben legjobban a barátságot és a szerelmet kedveli. A játékot és az életet is egy nagy kártyacsatának fogja fel, ha nem blöffölsz, nem is nyerhetsz. Ez mondjuk igaz. Érkezik a fél testén tetoválásokat viselő, komáromi Maťo, akire mindig lehet számítani, ha valamit ígér, azt be is tartja, majd egy hirtelen váltással közli, ha az ember meghal, akkor lelke vagy ugyanebbe a szférába tér vissza, vagy egy másikba. Végülis.
 

Pörögnek a dobok, az öreg Ronaldo és egy hasonló hetyke, fehér szerelésbe öltözött nő nyitja ki teátrálisan a fakaput, amin belibbennek a hímek. Martina köszönti őket, a csajok a háttérben már sikongatnak. Martina még visszatartja őket, és a kilátásról érdeklődik, de Leo már totál fel van húzva, pszihésen készült fel a lányokra, de az összes csávó toporog, mint egy szarógalamb a Ferenciek terén, amikor kenyérdarabkákat szórnak eléjük, végül Martina megkegyelmez nekik és Marcelino vezetésével kisétálnak a teraszra, ahol a lányok a miniruhával szöszölnek. Mindenki feláll, nagyjából százötvenszer hallhatjuk, hogy čau, azaz csáó, kézfogás, puszik, mindenki bemutatkozik a másiknak. Snitt. Kanapéznak újra és memóriára gyúrnak, mit is mondtál, hogy a faszba hívnak. És tri, dva, jedna, mindenki egyszerre, koccintás és a Hotel Paradise-ra!

Akarok egy pasit magam mellé! - üvölti Dia, miközben a csajok süteményes tálakból kínálják a faszikat, megtalálja a komáromi macsót, aki neki egyből, első pillantásra szimpatikus lett, hiszen olyan szép magyar neve van, Mátyási, de a szemei is tetszettek neki. A komáromi legíny, már tartózkodóbb picit, látszik, hogy annyira nem jön be neki a rámenős Dia, kezét tördeli, a süteményekre már baszik. Nela a már párosodtok?, kérdéssel bombázza a galántai-komáromi párost, Dia talán komolyan is gondolja, amikor süteménnyel félig teli arccal visszaröhög, talán kibírjuk estééig. De újra nyílik az ajtó és a mindig elegáns Martina érkezik, kérdezi is, Romeo, ki tetszik a legjobban? Patrik nem bonyolítja túl a dolgot: Te! De aztán hirtelen arcukra fagy a mosoly: Niko, ugye tudod, hogy hotelünkben csak párokban lehet megélni a holnapot? Ugye ismered a jelszavunk, vagy találsz partnert vagy szevasz? Aztán hallunk egy kis ismertetőt a megnyerhető összeg nagyságáról, majd újra jön Marcelino és a csajok máris kilottózhatják, milyen sorrendben választhatnak partnert. Aki az egyes számot húzza, értelemszerűen annak a csajnak van a legnagyobb merítési lehetősége. Valahogy éreztem, hogy a galántai Dia fogja kihúzni az egyes számú Jamaica szobát. Természetesen a kis papírlapot muszáj volt a csöcsei közé rejteni.

A csajok kétforintos műanyag székeken ülnek, olyanokon, amilyeneket halomra törtünk  hintázva, az 1993-as hajdúszoboszlói Kotta-fesztiválon, Szikinger László előadásán a rendőri intézkedés jogszerűségéről, és megbeszélik a párválasztó taktikát. Nekem mindegyik szimpatikus - mondja valamelyik agyas, de valószínűleg a rendező is itt kapott agyfaszt, mert hirtelen a pasik felé néz már a kamera. Bárszéken ülnek, magabiztosak és mosolyognak és szintén nem túl bonyolult várakozási előkészületeket tesznek: nekem aztán kurva mindegy melyik , neked? Feszes dobpörgés, nagy totál a hotelről és környékéről, majd hirtelen újra a nádtetős teraszon vagyunk: a csajok állnak, a faszik bárszéken ülnek, középen Martina: Szia Dia, hogy fogsz dönteni? Szívvel vagy ésszel? Ésszel, majd megcsapdossa Maťo hátát. Gratulálok. Azért választottam őt, mert vele beszélgettem a legtöbbet. A 21 éves lányregényeket olvasó, prágai Niki Leo mögé áll. Miért? Hát csak úgy. Nem. Azért, mert egy nagyon szép pasi, egyszerű volt a választás. Haladjunk. A 23 éves Klaudia Romeot választja, mert nem akar unatkozni. A brünni Nela Nikot választja - az izmai miatt. Még a versenyzők is röhögnek. Az olomouci 19 Jana nehéz választás elé került, maradt neki Martin, aki úgy néz ki, mint a Nyugati pályaudvar melletti diszkó törzsközönségéből valamelyik díszpéldány. A lányok meggyűrűzik partnereiket a színes karperecekkel, amelyek kapcsolatukat szimbolizálják mostantól.

Mindenki felcsavar a helyére. Romeonak az a legnagyobb gondja, hogy a wc ajtón füstös üveg van és ő úgy nem tud szarni. Klaudia nyugtatgatja, majd kulázol, akkor este. Niki belevetődött az ágyba, aztán megbeszélte Leoval, hogy ki melyik térfélen akar aludni. Martin olyan szót használ szobájuk jellemzésére, amit nem is értek, szerintem ez még elő fog fordulni, de aki tudja, vendégem egy sörre az Aranytigrisben: darda pokoj. Na, az viszont okos dolog volt, hogy a rendezők minden ágyra csoki helyett egy jó nagy csomag óvszert helyeztek el. Dia máris mondja Maťonak, hogy holnap szüksége lesz rá, ne nagyon dobálgassa. Nemsokára a szép magyar nevű már félmeztelenül tetkót villant és hanyatt fekve simogatja Dia kezét. Ha nem engem választottál volna, akkor kit? Téged, mondja a galántai, de a komáromi macsó nem nyugszik. Na jó, Leo az esetem. Na látod. Csak az a baj vele, hogy cseh. Nem mintha számítana, de nem mindig értem, amit mond. Na, ezt még nem hallottam, itt Prágában a szlovákiai magyar sunák, Párkánytól Keletig, mind csak ezt sírja: csak cseh faszival ne kelljen összeállni. Sótlanok, nincs humoruk, bulizni se tudnak, olyanok, mint a knédli a svíčkovában, megül, oszt csók. No, de Dia nem is érti őket. Igaz, én meg a csajokat, de legalább a pesti cimborák már értik, miért mondom azt, hogy van különség a cseh és a szlovák között. Nesztek, ha nekem nem hisztek, akkor higgyetek Diának, LOL.

És máris este van, háttérben négynegyedes autószerelő zene szól, a Puzsér-skálán ez ugye a négyes fokozat. A parti elindul a medence szélén, nem tudom hol kapcsolódunk bele, de Leo már szárazbassza a lányregényeket olvasó prágai csajt, ha így folytatják, ez nem az Emma szerelme lesz Fábián Jankától. Dia és Klaudia a kanapén szeletelnek és egyelőre csak a szőlőszemeket gyömöszölik az ajkuk közé. Leo már szemből ollózza Nikit, amikor megjelenik Martina és újra lefagyasztja a hangulatot, ilyeneket mond: Na, élvezitek a partit? Helyes, de ugye tudjátok, hogy soha nem lehet tudni, mi történik a paradicsomban? Mint például most! Lényeg, mindenkinek üdvözölni kell az új vendéget, aki nem más, mint Zuzana a szlovák playmate. Hehe, szóval elsőre nem egy denás jött be, mint a szomszédos Mexikóban. A csaj nem kispályázik, természetesen külön bemutatkozó kisfilmet kap, hajcsavargatás, csöcsvillantás a medencében, és közli, leszarja, ha esetleg már megvannak a párok, ő bemegy és majd meglátjuk, mi fog történni. És mutatja is a hüvelykujját lefelé. Úristen. Itt akkor most leviszem Brúnót pisilni.
 
 
Visszajöttem és nincs vége. Egy biztos, ez a csaj jobban nyomja a kamerának a monológot, mint Schmitt Pál szilveszterkor. Mindketten izzadnak, Plagibá' az öltönyében,  Zuzi a medence szélén. Hirtelen a nyugágyból hirtelen ráfordul a kamerának és ezt itt most muszáj szó szerint idézni:  Szlovákiában nagyon sokan vagyunk. Ugyanúgy, mint Csehországban. Hogy miért teszem tulajdonképpen mindezt? Mert...és főleg nektek! Ismertek embereket, mint például én is most a televízióban, és azt kérdezitek, hogyan lehetséges, hogy ez a Zuza a televízióban van? Hogy került ez oda? Iiigen! Elnézést kérek, lehet mondani? ...fütty... Mert mindenki azt hiszi, hogy ha valaki eljut valahová, akkor az biztos AZ. De nem mindenki az ágyon keresztül jut el oda, ahol van, hanem azon is múlik, hogy te milyen kitartó vagy, milyen harcos vagy, milyen ember vagy belül. Arról van szó, hogyan akarsz és hogyan törekszel elérni valamit, iigen. Láttok most engem? Pláčkova a televízióban! Igen! És Pláčkova harcolni megy a reality show-ba! És te, csak ülsz otthon a seggeden, nézzél most engem, addig, amíg estleg ki nem esem, de most értetek meg akarom nyerni a játékot, fel akarom forrósítani a karibi térséget, mert itt tényleg minden szuper, itt meleg van, itt mindenki izzad, és ti közben otthon? Fáztok! És én nem akarok fázni!

Epic. Visszakapcsolnak az esti megfagyott partiba, Martina behozza a Playmatet. Már sírok, amikor Martina közli, hogy Zuzi a Honolulu szobában - éééérted? - fog lakni. Egy faszit felkér, hogy kísérjék el őt a szobába, erre bazmeg, feláll mindegyik, kurvanagy. Mehetnek. Amíg a Honoluluban körbenyálazzák az új jövevényt, addig a csajoknak van idejük puffogni: ez nem egy fair játék, mondja az egyik cseh lány. Mindannyian mehetünk a picsába - teszi hozzá a másik, az arcjátékuk zseniális, a nemrég szárazbaszott csaj, már a körmét rágja. Hirtelen rádöbbennek, hogy mindegyik csaj egy szintre került és spontán klikkbe szerveződnek: harcolni fogunk! A Honululuban persze Zuzi mesterien csavarja a szálakat, kicsit szomjas lett, majd mondják el a srácok az első benyomásokat róla. Én már nem látok a nevetéstől, annyi még átjön, hogy Romeo miután nettó lekurvázza a csajt, a második ötöst adja tenyérre. Pia nélkül is fergeteges a hangulat. Kint az Ötös Klikk véglegesen döntést hoz: az új csajt muszáj lesz valahogy kirakni, de kétségbeesésük határtalan. Újabb vágás, most Romeo adja az ívet, Zuza is mondja el a srácokról az első benyomását, de végül Patrik jellemez mindenkit: Maťo egy átlagos srác Pozsonyból, Martin egy metroszexuális, Niko a Tarzan, ő pedig a srác, akinek nagy banánja van (ja som chalan, ktory má velky banan). Újabb ötös a csajjal, azt hiszem  Romeo meglépte az F5-öt. 
 
 
Újra az Ötöst látjuk, a parti fényei már nem égnek, a lányok is visszavonulnak valamilyen lépcsőn ülnek, mint a galambok és szörnyű tervet forralnak: valakinek ki kell ejteni A Playmatet, aki hirtelen megjelenik a színen.  Nela meggyanúsítja Zuzát, hogy külön fotózgatta a stáb és plusz felvételek készültek róla, ami szerinte előnyhöz juttatta. Néhány perces szájkarate következik, hogy vannak-e fotók és, hogy Zuza hol forgatott, de a lényeg, hogy Zuza szarik a csajok véleményére, de annak örül, hogy megmondták mi a bajuk és ezt tisztelni kell, mert saját vélemény. 

Együtt a csapat, a Playmate próbálja felrázni a csöcseit és a hangulatot, de a többi nő nem túl lelkes. A srácok úgy néz ki benne lennének, de mintha feleségükkel mentek volna el egy sztriptíz-bárba,  szemük sarkából hesszelik párjukat, lehet-e Zuzival táncolni. Epic jelenetek, ahogy Zuza már az asztalon táncol, míg a többiek a kanapéban szétfolyt pózban, kínosan nevetgélnek és nézik a rengő dudákat, míg az Ötös tagjai fénykardoznak tekintetükkel a légtérben. A Playmate mindent bevet, de hasztalan, végül egy Most akkor mi van? kérdés hagyja el a száját, de nagyon úgy néz ki, hogy marad neki a léggitározás.

Na, megtört a jég, akarom mondani az Ötös máris repedezik, Zuzi a Honululuban beszélget Nikivel a srácokról. Megegyeznek abban, hogy Leo néz ki a legjobban, de még Romeo is elférne. Na, szuper. Leo közben Nikoval jár egyet és megbeszélik, hogy nagyon jó segge van Zuzinak, de arrogáns. Tesznek még egy kört a srácok a szobák előtt és visszafelé Leo már azt mondja, hogy gyönyörű buktája van ennek a Zuzának. A szlovák Niko ezt nem érti a szót elsőre, hja, én is nemrég tanultam meg egy söröző wécéjében. No, újra parti, a kamerában meg egyesével panaszkodnak a csajok: a prágai csaj szerint Lena kicsit csalódott Nikoban, szerinte neki nem jön be annyira, inkább párjával, Leoval pörögne. A rendező jó érzékkel vág be egy kis baráti bunyót Lena és Leo között, a csávó bírhatja az ütéseket, mondjuk amikor már tizedszerre verte pofán műanyag papuccsal, hát nem tudom. Niki tovább panaszkodik Zuzinak, aki Paula asszonyként üvölti le a fiatal diáklány fejét, hogy egy kapcsolatért harcolni kell és ha nem teszi meg, könnyen kieshet a picsába.
 
Niki ki van akadva, hogy Leo egy kibaszott debil és elege van belőle, Zuzi közben a kamerának dobál puszikat és üvölti, hogy kibaszott meleg van! A két csaj visszamegy  a medence mellé, Niki raportra félrehívja az atlétatrikós Leot, aki közben konkrétan mindekivel szárazbaszott már, még az egyik tartóoszlopnak is jó volt. Niki pont kimondaná: vagy rendesen viselkedsz vagy...de pont megjelenik az őrült galántai és egy artikulálatlan "Gyere már!" - így magyarul - kiáltással átkarolja Nikit, hogy visszavigye a buliba. A kamerának már egy igazi pszihológusként magyaráz az atlétatrikós, agyonszoláriumozott, tetkós, kopasz Leo. Nikit ő szereti, de a pszihés oldaláról, mert fizikailag más típusú csajok jönnek be, de nem hülye, hogy elkúrja, még csak be sem melegedett, nem akar ő hazamenni. Klaudia se nagyon érti már, hogy került mellé Romeo, a kamerának magyarázkodik, becsukta a szemét és rácsapott az egyik faszi vállára. Nem értem, elég jól láttam olyan 15 perccel korábban, hogyan választott, de csukott szemmel biztos nem.
 
Na, Niki csak nem hagyja abba a sírást, most  Nelával rínak, aki okosba megmondja Nikinek, hogy ez a szépen megtetovált köcsög úgy ott fogja hagyni a francba az első csábító miatt, mint a szart. Félrevonultan ülnek, a napozóágyakon, a kamera korrektül átnéz fejük felett, ahogy Leo épp Zuzát puhítja. Alakul ez. Niki közben elmondja a kamerának, hogy Nela olyan, mint ő, igazán jó megértik egymást, és barátnőjének tekinti. Nela persze nem hagyja abba és teletömi Niki fejét, menjen rá Romeóra, mert az rafkós csávó, nézze meg, hogy játszik a Klaudiával is.

Eljött az éjszaka, egy gyík is elrohant az egyik ajtó előtt, hoppá, nem volt még villantás, talán most? Romeo csalódást okoz, egy combközépig érő boxerban tolja Klaudia mellett, aki kellemes baby-dollban nyomja, mindketten a párnát karolgatják, lófaszt se érteni, mit beszélgetnek, de Romeo testbeszédéből arra következtetek, hogy egy gyors kézimunka még beleférne lefekvés előtt. Elharapták a végét a rendezők, még benézhetünk egy másik szobába oszt jön a következő rész előzetese, várjuk, jön a csattanó, de Martin és Jana szobájában is kemény taktikai megbeszélés és Nela fikázása zajlik, én ezt nem értem, akkor minek tették be az óvszereket?

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr164334159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.23. 14:08:57

Mivel ez szlovákiában nincs, ezt szerintem leginkább ott kéne hiánypótolni szerintem szlovákul.

Az átlag IQ gondolom viszont ott se sokkal több, vagy kevesebb mint itt, így a magyar politikusokat (Schmitt Pali) szerintem ki lehetne hagyni majd, mert nem érti majd a 80%.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.23. 14:09:07

T. Csehszlovák kolléga.
Ha már ezzel a jófajta magyar hogyvolt-klónozással próbálkozik, kérjük minden idézet mellé az eredeti szövegeket is bírni, máskülönben honnan tudjuk, hogy valóban azt mondták-e, amit leírt.

Előtte azért rágyújthat.

tomfree 2012.03.23. 14:09:11

Vajon itt lesz "fasszopómagyarkurvázás"? Ott is sok észkasza van, akiket sikerült összeszedni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 14:43:23

Nagyon jó az írás. Viszont nem tudom, h ki kicsoda, esetleg a neveket balról jobbra nem lehetne kiírni mind a lányoknál, mind a fiúknál?:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 14:43:31

Ja, és ahogy elnézem, bevállalósabbak lesznek:D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.23. 14:50:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: köszi! :)

Előző posztban volt egy szereplő-bontás, ott megtalálod, ki-kicsoda! :)

SPOILER!!!
Igen, az tény, h bevállalósabbak, 3 napja már megvolt az első szuri is Nela és Leo között :P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 15:22:01

@Csehszlovák Kém: nekem a pasik közül talán a Tomi tetszik, a csajok közül egyik sem jön be:)

Megnézném, h mit kezdenének a szerkik egy magyar-szlovák verzióval:P:P:P

rasszista szalonna 2012.03.24. 04:57:43

nem rossz nem rossz, egész jó!
süti beállítások módosítása