Alaposan felkavarta a közhangulatot Magyarországon augusztusi posztom. Láthattuk, hallhattuk, olvashattuk: a csodálatos magyar B-közép szétfütyüli az izraeli himnuszt, mielőtt elénekelné saját nemzeti imáját. A meccs másnapján, Németh Péteren (Népszava) kívül, senki nem reagálta le az eseményeket, ezt azért nem kicsit furcsálltam, este megírtam.

Szerencsére az Index másnap kitette címlapra a poszot, amelyet néhány óra múlva átvett a hvg.hu, másnap jegyzetet írtak róla, nem volt kérdés, alaposan belenyúltam. A hvg-t többen olvassák, mint a dotohot, a magyar nyelvű világ minden pontjára eljutott a következő napokban ez a gyalázatos eset. A kisebbségi létre érzékenyebb határon túli magyar közösségi portálok, a szlovákiai Új Szó és a vajdasági Napló is átvette az anyagot, de egy erdélyi oldalon is láttam írásom. Érthetően megkülönböztetett figyelmet mutattott az izraeli sajtó, nemcsak a napilapok, de bloggerek is megemlékeztek az esetről.

Az esemény után néhány nappal Magyarországon a népszabiban Föld S. Péter is beszámolt blogján a Mocskos szájú magyarokról, a MAZSIHISZ és a Szombat is idézte honlapján posztom, az Új Élet szeptemberi száma pedig szerkesztve hozta le a címlapon. Öt nappal később posztom megjelenése után aztán a magyar kormány hivatalosan is elítélte az antiszemita drukkerek magatartását. Közben, ahogy már az lenni szokott, megjelentek az első, meglehetősen sajátos értelmezések is a szélsőjobboldali portálokon, ezek voltak a legviccesebb és legfélelmetesebb reakciók, para van, haver.

Nem igazán törődtem ezekkel a bejegyzésekkel, érdemes őket a helyükön kezelni. Már-már el is felejtettem az egész ügyet, amikor a google kidobta a napokban ezt az írást: A föléjük rendelt kamera. A jegyzetben a szerző, aki a Heti Nyálas impresszumában főszerkesztő-lapigazgatónak nevezi magát, sejteti, hogy itt kérem, egy szlovák-zsidó összeesküvésről lehet csak szó, amelynek keretén belül a Jerusalem Post és a szlovákiai (sic!) blog - ezek lennénk mi, muha! -, egyetlen célja, hogy lejárassa az amúgy külföldön minden bizonnyal makulátlan pedigréjű második Orbán-kormányt. Egyébként is: miért nem a Zsidó Nyári Fesztiválról beszélünk, talán egy kis Benes-dekrétumozás még elfért volna a cikkben.

Borókai ráadásul hazudik is, ezt írja: "Az események után öt nappal értesültünk külföldről, hogy szörnyű botrány van velünk". Aha. Másnap már kint volt a poszt az indexen, még aznap átvette a hvg, és még sokan mások, augusztus 18-án az MLSZ is jelezte, vizsgálni fogják a magyar-izraeli meccsen történteket. A Jerusalem Post augusztus 20-án cikkezett az esetről. Borókai Csanád ekkor kapcsolódik be a történetbe, amely alapján két dolgot biztosan állíthatunk: a Heti Válasz főszerkesztője nem olvassa a magyar sajtót, ellenben a Jerusalem Post ott figyel reggeli kávéja mellett.

És Borókai nem hagyja abba: "Szlovákiai blogról ekkor már az a vád is elhangzott, hogy a magyar szurkolók „Auschwitzot kiáltoztak és szappant mutogattak" - a sötétben... Hadd izzék az a parázs! Abszurd a köbön".

Abszurd? A Sportgéza segítségével megmutatjuk mennyire:

A „Felvidéki zsidó blogger”, „felsőbbrendű, kettős mércés gyűlölködő”, „többgenerációs túlélő”, ez lettem egy szélsőjobb oldalon, ahol nem is annyira a zsidózás ténye, hanem Szent István országát és Mária népét emlegető mondatom vágta ki a biztosítékot. Csak, hogy mindenki értse: szegény náci gyermekeinknek következetlenek, gyávák, beszariak. Ők ugyanis úgy gondolják, amikor magyar zászlóval a nyakukban, magyar himnuszt énekelnek, akkor magyarok, de ha izraeli himnuszt kifütyülik, közben pályának hátat fordítanak, kicsit indul a vonatoznak, mussoliniznak, akkor már semmiképp nem magyarok, hanem önálló, hiperérzékeny sok kis parányi individuumok, akik természetesen tudják, mit cselekszenek.

De libbenjen fel hát a fátyol, mi történt azon a bizonyos magyar-izraeli válogatott meccs után, milyen kéz nem tarthatta azt a bizonyos kamerát egy későnyári, forró szerda estén. Már napokkal az izraeli válogatott látogatása előtt nyílt titok volt szélsőjobbos portálokon, hogy valami készül, most megmondjuk a tudjukkiknek. Az én coming outom: Prágában egy netes streamről néztem meg a dögunalmas meccset, majd szörföltem egyet még a neten a témában – mondjuk így - a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen kellő hírérzékkel és kíváncsiságtól hajtva. Borókai most kapaszkodj meg: maguk a szerencsétlen ultrák vették fel és rakták ki magukról a videót a netre, amely egyébként a mai napig elérhető, vágod? 

Kedves Borókai Gábor és a többi paranoiás jobbos. Azon most nem fogok élcelődni egy mondatnál többet, hogyan járhat egy rugóra a Heti Válasz atyaúristenének és a Hunhír nettó náci férgének "agya", osszátok el egymás közt. Vajon, úgy egyébként, milyen kulturális és egyéb különbség lehet egy potencionális Fidesz és Jobbikos szavazó között? Milyen frusztrációk alapján állíthatjuk össze a különböző jobboldali pártok szavazóinak profilképét? Összenő, ami mindig is összetartozott? Ennél az esetnél mindenképp. 

Vajon Borókai komolyan gondolja, amit leírt, vagy csupán erre van igény az olvasóktól? Az nem lehetséges, hogy Borókai direkt csinálja? Vagy arról van szó, hogy a kedves főszerkesztő simán ennyire idióta és írása visszatükrözi az átlag jobbos gondolkozását? Megannyi kínzó kérdés marad csupán.

Egy becsületes magyar hazafi számára nem kérdés, hogy az esetet meg kellett írni.

Ennyi.