Közel van, mint Boston Tatárszentgyörgyhöz
Az első nyilatkozatok és kiszivárgó hírek szerint nagyon úgy tűnik, a bostoni robbantók hasonló motivációkkal rendelkeztek, mint a 2005-ös londoni hármas metró + emeletesbusz robbantás elkövetői. Az akkori terrortámadásért brit állampolgárságú, muszlim férfiak feleltek, tettüket az iraki háborúban való brit részvétellel magyarázták. A minapi esetet elkövető testvérpárból az kiderült, hogy az elfogott Tamerlan Carnajev 2012. szeptember 11-én kapta meg az amerikai állampolgárságot, öccse állandó tartózkodásra és munkára jogosító zöld kártyával rendelkezett az Egyesült Államokban. Az indítóokok közül Dzsohar Carnajev külön kiemelte az Egyesült Államok iraki háborúját, és Afganisztánt.
A merénylők egyik esetben sem tekinthetők első pillantásra vicsorgó, szájukban szablyát tartó janicsároknak, hagyományos arab ruhában öltözködő muszlim harcosoknak vagy tálib segítséggel, titkos barlangokban szervekedő elsővonalas, hardcore terroristáknak. Az elkövetők múltja mindkét esetben tisztának látszik, gyorsbüfében dolgoztak, terhes feleséggel rendelkeztek, vagy a mostani esetben Tamerlan mérnöknek készült a Bostonban működő Bunker Hill-i Városi Főiskolán, testvére Carnajev pedig korábban bírkózott, majd egy jó nevű cambridge-i középiskola diákjaként két évvel ezelőtt kapott ösztöndíjat.
Angliában és Amerikában honosított, másodgenerációs muszlim fiatalokról van szó, akiknek az iszlám egy jól hangzó hivatkozási alap és kulturális iránytű volt.
Ami biztosnak látszik jelenleg: a különböző nagyhatalmak titkosszolgálatai viszonylag jó hatásfokkal képesek már felvenni az Al-Kaidával és a tradícionális iszlám terrorizmust támogató országokkal - Afganisztán, Irak, Pakisztán, Észak-Afrika - a küzdelmet és az esetek nagy részében pontot is tesznek a történet végére. Ugyanakkor akik másodgenerációs családtagként muszlim közegben születtek, akik gyakran kifejezetten rossz körülmények között élnek, két kultúra között örlődnek: a befogadó ország kultúrája vs. a család és az őshaza kultúrája. E kultúrális konfliktus egyikét – a fiatal muszlim férfiak viszonyát a fiatal európai nőkhöz – a dotohon korábban feldolgoztam, a beágyazott kisfilm döbbenetes hatású: Szexizmus Brüsszelben.
Ők a mi láthatatlan belső csecsenjeink/pakisztániaink/stb., a mi euroatlanti terroristáink.
Sok esetben előfordul, hogy a frissen bevándorolt szülők nem éppen stabil anyagi helyzettel rendelkeztek, így srácaiknak nem tudták az egyenlő feltételeket sem biztosítani az induláshoz, amely így sikertelen integrációt a többségi társadalomba, klasszika. Általános jelenség, hogy ilyen helyzetben az embernek szüksége van egy másik identiás kialakítására, például bármilyen - vallási, zenei, etc. - szubkultúrához, párthoz, mozgalomhoz való csatlakozásra, amiből logikusan következik, hogy a mi láthatatlan csecseinjeink egzisztenciálisan erősen deprimáltak, kuturálisan retardáltak.
Vagy fordítva: lehetséges, hogy anyagilag stabil hátterű családból származnak, de szükségünk van eszmére, amelyben feloldódhatnak, érdekérvényesítő képességüket erősnek érezhetik, sokan vagyunk. Esetükben ez általában az iszlám, amely szüleiknek köszönhetően kéznél van. Mert ezek az eszmék már csak ilyenek: az iszlám vagy a keresztény nacionalizmus sem toleráns, de nem is hülye: képes megszólítani a legalacsonyabb rétegek antiszociális elemeitől kezdve az egyetemi végzettségű, diplomás embereket is - identitásválság esetén.
Egy nagyon hasonló folyamat bontakozik ki a szemünk előtt, amely során Magyarországon is sorra kelnek ki a láthatatlan neonáciaink. Először döntően a legalacsonyabb rétegekből kikerülő "hívő" skinheadek, majd a jelenség moderált formában fokozatosan tobábbterjedt a társadalom felsőbb rétegeire és különböző szubkultúráira is. Az egész folyamat alapja az identitásválság, amely a neonácik esetében tényleg súlyosan retadrált arcokat jelent. De a neonácizmus eszméje önmagában is olyan primitív, hogy egészen a legutóbbi időkig erősen kétséges volt egy magát intelligensnek tartó ember nyílt csatlakozása. Bár mostanában már ezen is túl vagyunk.
És itt van nekünk a jelenség modoros változata. Orbán Viktor miniszterelnök gyakran mutatja magát „a magyar nemzeti függetlenségért” küzdő harcosnak, az is világos, hogy Orbán így szeretné személyes befolyását és pártjának népszerűségét növelni. E harc során egyszerre képes megszólítani az elszegényedő és leszakadó rétegeket és a stabil anyagi háttérrel rendelkezőket is, “nemzeti”-“szocialista” hangulatú Békemenetet indít, de közben rendszerét keresztény mázzal vonja be. Kifejezetten nem kollegiális és etikátlan az olyan "nemzeti függetlenségi harc" egy olyan szervezeten belül, amely a kétharmados jogi puccs után, a diktatúra felé tendáló Orbán-rendszert Eu-alapok segítségével menti meg, tartja a felszínen. Ennek fényében igencsak megmosolyogtató kettős mércéről beszélni, hogy a Heti Válaszos hülyegyerek-reakcióról vagy a Békemenetes "nemzeti" honvédelemről már ne is beszéljünk.
Amikor egy fiatal mondjuk csatlakozik a punk a hippi vagy a metal szubkultúrához, talán egy kicsit megterheli a máját vagy a tüdejét, de senkit nem gyilkol meg vagy lép fel a másik ellen kirekesztően, gyűlölködve. Abban a pillanatban amikor egy "rendes", nem fanatikus iszlám vagy keresztény nacionalista családból származó fiatalember számára az identitási minta az iszlám, a keresztényég vagy az etnikai nacionalizmus lesz, érthetően annak - természetesen a földrajzi és egyéb kulturális különbségeket figyelembe véve - legagresszívebb, legbrutálisabb és az interneten könnyedén elérhető formáit keresi és találja meg. Ott iszlám radikálisok propagandisztikus videóját futtatják a Facebook timeline-on, emiatt a kurucinfó híreit lájkolják, osztják meg, modorosék pedig menetben vonulnak fel a Miniszterelnök úr és Nemzeti Kormánya védelmében.
És aztán tényleg már csak egy lépés kell, hogy ezek a láthatatlan belső csecsenjeink maratonfutó versenyen házikészítésű bombát helyezzenek el vagy máshol faluvégi házakra dobáljanak Molotov-koktélt és lelőjék a kirohanó ártatlanokat. Ez a front egyszerűen észrevehetetlen, mert egyéni kezdeményezésekre, helyben, kis csoportokban keletkezik. Éppen ezért hasonló támadásokra, mint ami Bostonban vagy Tatárszentgyörgyön történt fokozottan lehet számítani a jövőben is, a szellemi, kulturális hátter megvan hozzá.
Ha ezek a fiatal elkövetők zsidók, zenbuddhisták, Jehova Tanúi, hinduk vagy animisták lettek volna a bostoni célnál várakozó nyolc éves kisfiú vagy az ötéves tatárszentgyörgyi ifjabb Csorba Róbert még ma is élne.
