lead_bomb.jpg

Was it a bomb? – kérdezte cimborám mellett egy külföldi turista, We don’t know – mondtuk és léptünk tovább. A helyi címlapok szerint Csehország saját 9/11-ét élte át.

Pedig szinte mindent láttunk, ami egy nyugati várost ért bombatámadás után hétköznapi látvány: leomlott házfal, bámészkodó külföldi turisták, vérző sérültek, ijedt fejű kisiskolások a közeli iskolából és megdöbbent főiskolások a prágai Zeneművészeti Akadémia film és televíziós tanszékéről. Ahogy recsegtek a kitört ablaküveg szilánkok a cipőnk alatt, láttuk, hogy a prágai Nemzeti Színház felett füstfelhő gomolygott, éreztük, hogy a környező utcákban mindenhol émelyítő gázszag terjengett.

1751250_ (1).jpg

Hétfő délelőtt robbanás rázta meg Prágát. A Várból is látni lehetett a füstöt.

Ez biztos az amerikaiak bosszúja volt Bostonért” – mondja mellettünk egy mindenen nevető kamasz utalva a néhány napja történt amerikai IQ-villantásra: a tragikus bostoni események után egykori FBI-ügynöktől az egyszeri texasi twitterezőig sokan összekeverték az Egyesült Államokban Csehországot Csecsenfölddel, ahonnan a robbantó testvérpár érkezett az első hírek szerint. A világhálón mindenesetre egész nap pörög a téma, még senki nem tud semmi biztosan, de meglehetősen sajátságos  twittek születnek az USA-ban: “Csehek, adjátok fel, ezt a háborút úgy sem nyerhetitek meg!”

Pedig a környéken több oktatási intézmény is található, szerencsére nem történt nagyobb baj, nem esett emberéletben kár, de a félelem és a pánik még órákkal az esemény után is tapintható volt Amott épp az egyik diák nyilatkozott, belehallgattunk: “Az első, ami beugrott Boston. Azt hittem, bomba. Mondtam is a többieknek, vajon ki támadná meg Csehországot? Az osztályunkban több külföldi, nyugatról származó diák is tanul, ők reagálták le a helyzetet leggyorsabban: angolul kezdtek el beszélni, mondták, feküdjünk a földre, próbálták nyugtatni a többieket, take it easy, az egyik azt mondta: terroristák hatoltak be az iskolába. Szerencsére, nem így történt, de midannyian megijedtünk.”

Közben csak a cseh állami televízió négy közvetítőkocsiját számoltuk össze, nyilván a Nova (a helyi RTL) kétszer ekkora stábbal érkezik a helyszínre. Mindenki esemesezett, fotózott telefonjával, hátunk mögött pedig azt tippelgették többen, mikor robban a következő, ha egyáltalán. A sajtómunkások felé mindenesetre repkedtek a megjegyzések, “nyilván most szomorúak vagytok, hogy úgy néz ki, nem terrortámadásról van szó, ebből sem csináltok szenzációt”, morgott mellettünk két öreg.

Lesétáltunk egy kicsit távolabbi kocsmába egy sörre – kedvenc, közelben található afgán éttermünk ablakait is betörve láttuk - mindenki talán egy kicsit gyorsabban ivott, mint máskor. Mellettünk diákok mesélték élményeiket, hamar kiderült, a halálfélelem mellett már az sem olyan fontos, ha nem készültek fel a történelem-dolgozatra. Biztos információkat kora estig senki nem tudott, a miniszterelnöki bejelentésig ismeretlen emberek kérdezgették egymást, "co nového", mik a hírek. Lassan visszatért a sajátos cseh humor is, egy törzsvendég lépett be a helységbe és miközben kikérte sörét, mondja is: "most hallotta, Prágában idén már tíz százalékkal olcsóbb lesz a gáz."

További képek a robbanás helyszínéről.

BJAqtwvCMAAvw03.jpg

Robbanás a Divadelni utca 5-ös szám alatt, Prága

címlap.jpg

Ezt hívják kattintásbarát címlapnak:

Vér folyt Prága központjában: véres ronggyal átkötött torkok, súlyos sebesülések és félelem

Felrobbant egy lakóház Prága központjában! A romok között vérző, megsérült emberek, újabb robbanás fenyeget

Pokol a Národní téren. Újabb robbanás fenyeget!

Szemtanú a Národná trída térről: Az emberek menekültek, átestek egymáson, a leomló törmelék autókat lapított ki

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr885253408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

平八 2013.04.30. 13:34:51

"Mondtam is a többieknek, vajon ki támadná meg Csehországot"
Természetesen a gaz neonáci, zsidógyűlölő, fasiszta, tolvaj, beképzelt, sportolni képtelen magyarok, ki más?
Csodálkozom, hogy ezt kihagytad, pedig ez nyilvánvaló. Mindenki tudja.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.04.30. 13:43:01

@平八: Nem kívánom, hogy a gyereked iskolája mellett történjen hasonló eset, gázrobbanás volt!

平八 2013.04.30. 13:54:11

@Csehszlovák Kém: Ugyan, mindenki tudja, hogy a Jobbik neonáci tagozata robbantott. Ez tény. Vona Gábor saját maga kötötte be a piros drótot.
Minden egyes megnyilvánulásodban mi jövünk ki negatívan, miért pont most fognád vissza magad és nem csúsztatnál? Csak kiegészítettem a cikket a te gondolataiddal.
Az én gondolatom a tieddel ellentétben az, hogy a csehek jól kezelték a történteket és csoda, hogy csak ilyen "kis" kár keletkezett és sérülés. Nagyon örülök, hogy nem történt komolyabb baj.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.04.30. 14:23:55

@平八: Olvasd el a posztot és megismered a gondolataimat is!

A Zázrivec biztosan nem lehetett, hétvégén békés szándékú iráni üzletemberekkel baszott be, majd csendes iszogatás után a Szávay tolta a seggébe faszpumpáját a motoros Jeszenszky pedig a Swinger club színpadáról szopatta előről az Elnök urat, de abban igazad van, ez is egy nagy durranás volt: GANG BANG!

Mohamed 2013.04.30. 14:24:23

Mi a tanulság?
Zárd el a gázcsapot.

avocado_ 2013.04.30. 14:24:27

@平八:
Szerencsére a te IQd egy 10 évesével egyezik meg. Haladj inkább tovább, járás közben úgysem tudsz beszélni.

Martian (törölt) 2013.04.30. 14:27:22

@平八: Csehország "acsarkodásügyileg" azért nem Szlovákia...

Zka77 2013.04.30. 15:05:18

@平八: ki, hát a hülye amcsik akik visszavágnak Boston miatt :D

2013.04.30. 15:08:22

"Cseh/Szlovákia egy anyaországi magyar szemével."

Tehát Csehlákia és Szlovákia?

2013.04.30. 19:01:59

azért az tény, hogy puhul a kémünk. Legalább öt bekezdésbe be lehetett volna illeszteni egy-egy mongolnacionalistázást, és mégsem.
Remélem, ez csak átmeneti gyengeség.

Sárfehér 2013.04.30. 19:02:03

Gyerekek, ne poénkodjunk, ez ízléstelen. Részvét az elhúnytag családtagjainak, és jobbulást a sérülteknek. Ennyi. Majd nyáron megyek valamikor a Prágai nyóckerbe.

Sárfehér 2013.04.30. 19:53:29

(Elhunytak és nem elhúnytag. Bocsánat.)

2013.05.01. 17:09:51

@Sárfehér: senki nem a halottakon poénkodik. Őket sajnálom, kb. ugyanannyira, mint az ugyanazon a napon különféle balesetekben, háborúkban, betegségekben, bűncselekmények következtében elhunyt vagy simán éhenhalt, de a sajtó által kevésbé dokumentált sok ezer további embert.
süti beállítások módosítása