arviz3.jpg

Elaludt Orbán az évszázad árvize előtt? Bagatellizáló  szakértői nyilatkozat, békés miniszerelnöki kocsikázás a gáton – nem reagált időben a kormány és a magyarországi média nagy része sem a Németországból érkező árvízveszélyre.

Még csak azt sem mondhatjuk, nem szóltunk időben.

Magyarországon június 2-án, vasárnap délután a dotoho adott először hírt, majd részletes beszámolót és percrről-percre tudósítást a csehországi árvízveszélyről, a néhány pillanat alatt megemelkedő folyókról és a németországi elképesztő, minden eddiginél nagyobb mennyiségű vízmennyiségről.

A dotoho tudósítást még aznap átvette a cink.hu és a 444.hu az index.hu pedig több, mint 24 órán keresztül címlapon tartotta tudósításunk, köszönjük.  Órákkal később jelent az első MTI hír is árvíztémában.

Most, június 8-án, hat nappal később, amikor óránként új rekordot állít fel a Duna, felettébb vicces elolvasni ezt a még június 2-án született és a témát meglehetősen bagatelizáló nyilatkozatot, amely 800 centis, szombati tetőzésről szólt, pusztító áradástól nem kell tartani.

arviz.jpg

Másnap, június 3-án már a dotoho a percről-percre kommentjei között is feltűnt néhány aggódó vélemény:

arviz2.jpg

Miközben mi itt Prágában majdnem eláztunk, úgy tűnt: Magyarországon nem veszik annyira komolyan, így volt ez a nagy hóval is, jutott eszembe. Délután az index.hu és a hvg.hu már percről-percre tudósítással jelentkezett, máshol semmi.

A kormányfő a dotohon megjelent árvízhírek után csupán két nappal később reagált egy protokollesemény keretén belül: Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszterrel, Bakondi György OKF főigazgatóval és Tarlós István főpolgármesterrel június 4-én nézte meg közösen az árvízi védekezés munkálatait a Római-parton.

A magyarországi média ezt követően kezdett érdemben foglalkozni a lehetséges árvízveszéllyel, a miniszterelnök pedig PR-kampányba kezdett: szokatlanul direkt népszerűséghajhászás azóta a külföldi médiának is feltünt. A dotoho szerint csupán látványos kompenzációról , semmitmondó ripacskodó pótcselekvésről van szó, mivel a magyar kormány látványosan elaludt az évszázad árvizének érkezése előtt.

Jelenleg ott tartunk, hogy újabb négy centivel dőlt meg a szombat délután két órakor mért 861 centiméteres vízállás és még nincs vége: a budapesti főpolgármester szerint kilenc méternél tetőzhet a Duna, de ha magasabb szintet is elér, akár ötvenezer embert is kitelepíthetnek a fővárosból.

Kérdés, mi történik a magyar fővároson kívül a Duna mentén?

arviz4.jpg

Nevetséges PR-bazdmeg: egy pár gumicsizma akcióban!

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr345351364

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.10. 10:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 14:59:06

hogylehetez.blog.hu/2013/06/07/magyarorszag_es_a_katasztrofavedelem_egy_nezo_szemszogebol/fullcommentlist/1#c19983183

"Megnéztem most este 4 db híradót. Sokszor egy híradón belül is ellentmondott egymásnak (csak részleteiben) két tudosító.

A legdurvább az volt, hogy a Batthyány térről jelentkező azt mondta, peronig árasztják a HÉV alagutat, hogy legyen ellennyomás. Megjegyzem, ha nem futtatják tele, akkor szart sem ér, de ha tele van, akkor az a metróhoz is le fog menni.
Egy perc múlva a Bem térről jelentkező ember szerint a víz az alagút födémjét nyomja felfelé, azért kell nehéz járművekkel megterhelni.

Akkor most tele van, vagy nincs?

Még a HÉV alagút elárasztásához: Nem nagyon kell azt árasztani. Három méterenként van egy-egy szivárgás, már-már helyenként vízbetörés. A múltkori árvízek óta semmilyen érdemi helyreállítást nem kapott az aluljáró. Nem, az új díszburkolat nem számít most ide.

Szintén a televízióban látom, hogy jönnek az önkéntesek Erdélyből, Kárpátaljáról, stb...
Bassza meg! Ha Budapesten belűl, de ahogy kommentben olvasom Budafokon belűl nem megoldható az emberek koordinációja, akkor higgyem is el, hogy a Csíkszeredáról idebuszoztatott önkéntesek koordinációját sikeresen megoldották?

Undorító, hogy az árvízből is PR lett!!!"

---

A viktor mindenhol ott van. Ellenőrzi a gátépítést, irányítja a mentést, szemlézi a gátakat,..... Tök jó, hogy ehhez is ért.
Mindenesetre nyugodtabb lennék, ha VALÓBAN HOZZÁÉRTŐ emberek lennének felelős poticióban.

-

2001-ben(?) az Odera áradásakor a németek feladtak egy gátszakaszt, és az Oderbruch nevezetű részt elárasztották. Ennek a ténynek a tükrében, valamint tudván, milyen előnyökkel járt a terület feladása, nehezen értem meg, hogy levonulni csak akkor szabad, ha azt viktor vagy a bakondi mondja. Bakondiról a havazáskor kiderült, hogy nem érti a dolgát.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.09. 14:59:45

Nem értem a problémád.

A kitelepítések "normálisak" az elöntött részeken, de se sérült, se halálos áldozat nincsen.
Fatális gátszakadás egyelőre nincs, nem értem ezt a fikázást. Annyi ember és eszköz dolgozik most a Duna mentén, mint 2002-ben v. 2006-ban a két nagy folyón összesen.

"mivel a magyar kormány látványosan elaludt az évszázad árvizének érkezése előtt."
Ez meg nettó fasság. Vagy hazugság.
Már amikor a németeknél megindult a buli, már akkor arról beszélt a kormány, hogy az évszázad árvize vár ránk és ennek megfelelően kell felkészülni.
Nem vagyok egy Orbán v. Fidesz seggnyaló, de eddig nálunk nem történt még hálistennek olyan pusztítás, mint nálatok és nagyon úgy tűnik, hogy itt minden lehetőt meg is tesznek ennek elkerülése érdekében.
Hogy az árterekre épült házakat elönti a víz és evakuálni kell?
Hát kérem, az ÁRTÉR már csak ilyen...

Na szóval, mégis mi a problémád?
Hogy valójában ti aludtatok el és ezért halt meg vagy 10 ember?

Arról nem is szólva, hogy a te mostani megnyilvánulásod legalább annyira pitiáner, mint azoké a kommentelőké, akik az árvizi posztjaidban prosztó módon kárörvendtek azon, hogy épp szarrá mos benneteket néhány folyó.

Én meg egy fasz vagyok, mert azt hittem, hogy a közös bajban a fegyverek is némák. Tudod, mint '14-ben, karácsonykor a német, angol, francia lövészárkokban...

Kár volt.

Snoopyka 2013.06.09. 14:59:58

szánalmas kis mitugrász vagy te blogíró vadbarom, sokkal hasznosabb lenne, ha inkább sálat kötnél anyukádnak vagy hímeznél egy terítőt

Rovancs 2013.06.09. 15:00:01

elég erőltetett. A vadparaszt cseh elnök valószínűleg részegen fetrengett a szobájában az árvíz alatt, úgyhogy minden kritika relatív.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.06.09. 18:42:00

Mi pedig a posztot köszönjük Neked! Ismét bravúros időzítéssel kötöttél bele Miniszterelnök Úrba, kb mint Acsádi Endre Gyurta Daniba az olimpián.
Valóban pocsékul szervezte meg a teljes árvízvédelmet. A cseh, német, osztrák árvízhez képest sokszoros a kár. :(
Eddig nettó kudarc a csávó, még egy hiteles katasztrófa PR-t is képtelen összehozni, ami Gyurcsánynak a monori balesetnél remekül sikerült.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ígéretem van Miniszterelnök Úrtól, hogy mostantól elsőbbséget élvez a TE kíváncsiságod kielégítése. Bakondi Tábornok Úrral személyesen colstokolják le a megnyugtatásodra a hévalagút vízszintjét. Utána kirúgja a dilettáns Bakondit, és TE kerülsz a helyére. Utána meg magát is kirúgja, és TE szervezheted meg a teljes védelmet, kedved szerint.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.06.09. 18:42:17

Hogy a búbánatba voltatok képesek leikszelni a lichtensteini műkedvelőkkel???

Pofám leszakad.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.06.09. 19:13:54

@Kurtz ezredes: Azt már látom, hogy a magyar hoki mellett az árvízvédelemhez is kiválóan értesz :)

NE zavarjon meg a tudat, hogy a magyaroknak több napjuk lett volna felkészülni. Csehországban a folyók felső folyásánál nem lehet száz százalékosan megmondani valóban akkora lesz az (ár)víz, ki kell-e építeni a gátakat. Arról nem is beszélve, hogy a Moldva gyorsfolyású, hihetetlen sebességgel tetőzött Prágában is, ellenben a Duna lassúfolyású Viktorkád már akkor tudhatta, hogy baj lesz, amikor Passaut elöntötte a nagy víz.

Menjél szépen homokzsákot tölteni és közben halkan köszönd meg néhány ima elmorzsolása mellett, hogy nincs most víz a szobádban:

www.facebook.com/photo.php?fbid=622852684392818&set=a.513282432016511.122975.506990939312327&type=1&theater

rinaldo-rinaldini 2013.06.10. 00:57:42

@Csehszlovák Kém:
Nem tort at a gat sehol, nincsenek magyar aldozatok, elmaradt a katasztrofa. Egy olyan alja embernek, mint amilyen te vagy ez valoszinuleg nem tul jo hir. :)

rinaldo-rinaldini 2013.06.10. 00:57:58

@Csehszlovák Kém:

"Menjél szépen homokzsákot tölteni és közben halkan köszönd meg néhány ima elmorzsolása mellett, hogy nincs most víz a szobádban:"

Aruld mar el, hogy szerinted hany centimeterrel alacsonyabb a Duna vizallasa "Gabcikovo" miatt, te "szagember" ? :D

petraeus 2013.06.10. 00:58:21

@Csehszlovák Kém: Te szerencsetlen fasz, arra nem gondoltal, hogy ha nem lenne bosnel eromu, akkor ezt a tenyt figyelembeveve terveztek volna meg az arvizvedelmet...
Egyebkent meg idoben felkeszultek az arvizre, csak a medianak az kurvara nem hir, hogy a vizugy folyamatosan figyeli a helyzetet. Mar elso es masodfoku keszultsegnel is megvannak, hogy mit mikor es hol kell megcsinalni, elokesziteni stb. A media csak akkor jelenik meg, ha mar veszhelyzet van.
Az orbanos jelenseg tenyleg kurvara gaz, a csavo mar szinte csak kiralyi tobbesben nyilatkozik, hihetelenul kinos es kozep-azsiai amit muvel...
Viszont te inkabb azzal foglalkozz, hogy a cseh politika lassan atalakul oregek otthonaval kombinalt AA meetingre...,
es ez meg a jobbik valtozat, jovore jonnek a szocdemek komcsi tamogatassal, akik Orbanhoz merhetoen demagogok es EU ellenesek, az lesz aztan fasza...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.10. 00:58:41

@Csehszlovák Kém: "NE zavarjon meg a tudat, hogy a magyaroknak több napjuk lett volna felkészülni.
Mire?
"Csehországban a folyók felső folyásánál nem lehet száz százalékosan megmondani valóban akkora lesz az (ár)víz, ki kell-e építeni a gátakat."
Miért, van ember, aki 100 %-ban meg tudja mondani, hogy egy árvíz+eső terhelte időszakban milyen árhullámra lehet számítani? Mondom (mondod) 100 százalékosan!!! (ez remélem, csak afféle vicces felütés volt a részedről, mert azt kéred rajtunk számon, amit a cseheknek elnézel).

"ellenben a Duna lassúfolyású Viktorkád már akkor tudhatta, hogy baj lesz, amikor Passaut elöntötte a nagy víz."

Na, végre egy igazi árvízi, de szerénytelenség nélkül állíthatóan szakképzett katasztrófaelhárítási szakértő.

Oszd meg velünk kérlek, hogy miben is hibázott a kormány? A homokzsákoláson és néhány mobil gáton (amiket fel is húztak) túl, úgy mégis mi a búvárszivattyús lószerszámot lehet csinálni 7-8 nap alatt, amíg Passautól idáig elér az évszázad dunai árhulláma?

Mit is szeretnél a nyakukba varrni?
Hogy annyira szarok vagyunk mi náci magyarok, hogy még egy igazi, pusztító árvizet se tudunk jól megszenvedni és illő számú halálos áldozatokat hozni, ha kell?

Ja, már értem. Szóval, hogy a csehek... hát igen, ebben is jobbak?
Nem gratulálok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.10. 01:39:39

By Index: "A Le Monde riportja a dunabogdányi árvízi védekezéssel foglalkozik. Ebben azt írják, hogy férfiak, nők, az iskolából hazatérő gyerekek, kirendelt gimnazisták, a vizsgahalasztásra engedélyt kapott diákok is segítenek a homokzsákok pakolásában. A lap szerint a média csatornái egymással vetélkedve ismételgetik, hogy még soha annyi önkéntes nem vett részt a védekezésben, mint most, mivel mindenki láthatja a televízióban, hogy az árvíz milyen katasztrófát okozott Németországban, Ausztriában és Csehországban. Magyarországnak viszont volt ideje megszervezni a védekezést, ezért több ezer katonát, valamint a polgári védelem szakértőit is mozgósították, valamint ivóvizet biztosítottak."
www.lemonde.fr/europe/article/2013/06/07/le-long-du-danube-la-bataille-des-hongrois-contre-la-crue_3425983_3214.html?xtmc=hongrois&xtcr=1

zo1ta 2013.06.10. 14:32:19

Ennek a hajlott hátúnak az a baja, hogy nem öntött el minket a víz. Prágával ellentétben, mert ott egy patak is hatalmas problémát tudott okozni.

Egy valamit azért nem értek. "ti magyarok"-ozol meg mongolozol, közben meg azt írod, hogy "Hogy szurkolhat egy magyar a szlovák válogatottnak (is)? Áruld már el fiacskám, hogy minek képzeled magad? Ilyen identitászavaros b@lfaszt még nem láttam soha.

Töksi 2013.06.10. 14:32:20

Kém, mi tudjuk, hogy ha te nem figyelmeztetsz minket, itt mindent visz a víz. Orbán is tudja, Bakondi is... Mondjuk Pintér még azt is tudja, amire te majd holnap vagy akár egy hónap múlva figyelmeztetsz minket. De ő más tészta.
Figyelj, te mindent megtettél, most már hagyd a francba, ezek úgysem fogják beismerni, hogy nélküled eszükbe sem jutott volna ez a homokzsákosdi. legyél nagyvonalú!

Rózservóterz 2013.06.11. 12:55:11

Kémünk egy faszszopó. Továbbra is.

Rovancs 2013.06.11. 13:13:37

@Csehszlovák Kém: hat nem tudom. Valahogy a nagy arvizek (2002, 2006, 2013) nem tunnek baratsagosabbnak a regieknel. Amugy gondolom az ar a Szigetkozt ontene el, nem Budapestet,...

==T== 2013.06.13. 15:55:36

Magyarországon senki nem halt meg az árvíz miatt, az übercseheknél meg igen...

==T== 2013.06.13. 15:57:17

@zo1ta: Prága egy nagyon szép német város. De a csehek ugye elkergették a németeket - ez volt "történelmük" kb. legjelentősebb katonai tette - de megvédeni már annyira nem tudják.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.06.13. 15:58:01

@==T==: Húzzál már innen a picsába, hülyegyerek

Körút Margit 2013.06.14. 19:31:42

Ezt eléggé beégted, prágai hülyegyerek!

kisQtya 2013.06.15. 01:34:00

Hüm... Ez a blog direkt azért van, hogy itt utálják egymást a csehek és a magyarok?
Istenem! Ennek sosem lesz vége?
Úgy tűnik, megúsztuk az árvizet, bár szerintem jobb lenne valami állandó védművet építeni.
Remélem, Prágában sem esett sok kár, mert imádom és augusztusban megint megyek. Már alig várom!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.06.23. 13:13:04

@Csehszlovák Kém:
Készséggel elhiszem, hogy egy kisebb folyón nagyobb gondot okoz az árvíz, mint egy nagyobb folyamon. Ettől függetlenül sajnos "Viktorka" kiválóan teszi a dolgát. Kiválóan koordinálja a munkákat és kiválóan szerepel a kamerák előtt. Kedves, derűs, közvetlen, úgy beszél a választókkal, ahogy Gordon sose fog. Sok pici százalékot fog ismét rádobni az előnyére, miután levonult az ár. Én azt is készséggel elhiszem, hogy neked ez eléggé fáj. Ettől sajnos még PR tekintetében ismét ripityára verte a szuperprofi Bajnait.
süti beállítások módosítása