fegyver.jpg

Október 6. Magyar nemzeti gyásznap, amelyre a cseh és szlovák köznyelv is megemlékezik: Világoš.

 Magyarországon nem ismert, hogy a szlovák és a cseh nyelvben bevett szó

 Szlovákiában nem ismert, hogy Magyarországon ez egy fájó történelmi esemény

 Csehországban nem ismert, hogy ez egy magyar eredetű szó

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Hungáriában az etnikai alapon különböző politikai elitek számára, különböző érdekek mentén szakítást jelentett. A hungaroszláv elitek akkor szakítanak véglegesen a gondolattal, hogy Hungária más nyelvű, de ugyanolyan állampolgárai legyenek a hazának. A kossuthi alternatíva jegyében nem volt más út: vagy az etnikai magyar politikai lojalitás választjuk vagy a hűséget saját nyelvünkhöz. A folyamat végeredménye Trianon és a mai napig tartó pitiáner szembenállás e kis népek nacionalista szubkultúrái között.

A figyelmeztetést elküldtük 1847-ben:

"Figyelj magyar! Te vendég vagy itt Európában, szóval ne kiabálj itt úgy, mint egy vad tatár. Beszélj, énekelj, kiabálj ahogy csak szeretnéd a saját nyelveden, de ne kaszabold le azokat, akik nem úgy csinálják, ahogy szeretnéd. Ne várd el, hogy csöndbe maradjunk, ha mi nem úgy kiabálunk, mint te."

(Michal Miloslav Hodža)

Hasonlóan azokhoz az etnikai magyarokhoz, akik továbbra is a nemzetek felett álló dinasztia és a hungarus-tudat mentén gondolkoztak és a modern etnikai magyar nacionalisták Bécs-barátsággal, nemzetellenességgel, hazafiatlansággal vádoltak meg, a szlovák etnikai politikai elit is Bécsben kereste a megoldást. A Habsburgok végül mégis a birodalom legsikeresebb lázadóival állapodtak meg és a különböző hungaroszláv koronahű igényeket figyelmen kívül hagyták. A magyar nyelv, Hungária története során először, speciális szerephez jutott.

Az értékelhető és érzékelhető érdekkülönbségek miatt aztán az 1848/49-es szabadságharc leverését jelképező szimbólumok is más tartalommal töltődtek meg.

revolucia-1848-1849-v-habsburskej-monarchii-a-v-europe-dvojmapa-.jpg

Verés, vereség, csata, utcai box

ez a jelentése Szlovákiában a világoš szónak. Amíg Magyarországon október 6. “nemzeti gyásznap”, amely a korabeli etnikai magyar politikai elit kudarcát örökíti meg a későbbi generációk számára, addig szlovák nyelvterületen már a 19. században más jelentéstartalommal - ti. "Dostaneš világoš!" = "Verést kapsz!" - honosodott meg a szó, amely később Csehszlovákiában és Szlovákiában is elterjedt.

Akinek nem világos, pontosan mint jelent a szó nálunk, nézze meg ezt a videót.

De használjuk a kifejezést akkor is, ha nemcsak egy alapos verésről van szó, de egy előre nem látható, váratlan és megalázó végeredmény van kialakulóban egy sokkal gyengébb ellenféllel szemben, mint az történt 2009-ben, Svájcban az A csoportos hoki világbajnokságon, amikor csak az utolsó pillanatokban sikerült bebiztosítani a győzelmünket a magyarok felett:

vilagos.jpg

A cikk eredeti címe:

"Ez csaknem bukta volt: a vége előtt néhány másodperccel akadályoztuk meg a blamázst!"

Véres, hatalmas veszteségekkel járó csata

jut egy cseh embernek eszébe, ha meghallja a szót, világoš. A kifejezés szlovák közvetítéssel terjedt el Csehországban, de az ottaniak többségének fogalma nincs már a szó eredetéről, sokan azt sem tudják, hogy egy magyar elnevezésről és történelmi eseményről van szó, ráadásul a cseh fül számára a szónak meglehetősen balkáni, vad hangzása van.

“Maradj nyugton ember, mert kapsz egy Bíla Horát" (Fehérhegyet)!

így lehetne legjobban elmagyarázni egy cseh ember számára, a rosszul jársz kifejezést. Ráadásul a cseh nyelvben létezik egy másik, hasonló értelmű, szintén történelmi hagyomány alapján keletkezett kifejezés is, amely pedig Magyarországon ismeretlen: “Dopadli jsme jako sedláci u Humpolce” (Úgy járunk, mint a humpoleci parasztok). Röviden: 1775-ben Chlumecben parasztfelkelés tört ki, amelyet három nap alatt levertek, a helyi kastélyba 400 felkelőt börtönöztek be, később egy részüket a prágai bíróság elé küldték.

Egy lényeges különbséget mindenképp találunk Világos és az 1848/49-es Szabadságharc szlovák és cseh megítélése, illetve annak véres leverése kapcsán: amikor a magyarok híres nem koccintunk sörrel 150 évig története előkerül a kocsmában és cseh asztaltársaságunk megtudja, hogy a hagyomány Habsburg-ellenes éllel keletkezett, menthetetlenül elnyeri szimpátiájuk ez a furcsa, Han shot first beállítottságú, de egyébként csupaszív, balkáni népség.

151 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr145555098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 15:56:17

@Balt: Igen, tudjuk, október 6. a vértanúk napja, amikor nem illik Magyarországon puncis posztot írni :) Kretének.

@joszip: Ilyenkor van az a pillanat, amikor csak ennyit lehet mondani: köszi!

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ne OFFolj!!!!

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 15:57:20

Szart sem érdekelt volna senkit a szerbek, románok, szlovákok sérelmei, ha nem a monarchiát akarták volna szétszedni.

Ez egy utólagos belemagyarázás, hogy a "nacionalista magyarok, akik nem törődtek a kisebbségekkel".

Na hogyne, épp az ultranacionalista franciák. Trianon után nem érdekelte a sem a franciákat, sem az angolokat, hogy az új többség hogyan bánik az új kisebbséggel.

joszip 2013.10.07. 15:57:39

Azt hiszem az volna a legüdvösebb, ha meghúznánk a nulla vonalat a mai állapotok szerint, annak mindenféle minősítése nélkül, és egyik oldal sem próbálná belemagyarázni a saját igazságát a múltba.
De szerintem képtelenek vagyunk erre.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 16:03:12

@♔bаtyu♔: Senki nem mondta azt, h csak a magyarosító politika lett volna csak és kizárólag Trianon oka, tehát itt a saját fake állításoddal vitatkozol, amit a számba adsz. Szólj, ha megbeszélted magaddal és folytathatjuk.

Látod, többek között, ez a nacionalista gondolkodás rákfenéje és legnagyobb problémája: mindig, minden körülmények között egy jelenségre próbálnak visszavezetni mindent, sztereotípiákban gondolkoznak.

"Trianon után nem érdekelte a sem a franciákat, sem az angolokat, hogy az új többség hogyan bánik az új kisebbséggel." - ez a megjegyzésed a magát okosnak gondoló kommentelő tipikus és minősített esete: ne hazudj! Érdekelte ezeket az országokat az újonnan létrejövő országok nemzetiségi politikája is, amely - ha tetszik, ha nem - sokkal demokratikusabb volt, amit a magyar elit eladott. Hogy voltak túlkapások arra pedig a rendszeres brit és francia bírálat a bizonyíték, amit Prága kapott a csehszlovák szudétanémet kisebbséggel való bánásmódja miatt.

csentecsa 2013.10.07. 16:04:41

Világos és Arad keveréséhez nem fűznék semmit, mert már sokan említették.(Egyébként biztosan kém úr is tud róla hogy két külön dologról van szó, csakhát a mostani sűrű posztírás mellett hibákat vét, ami bizony a fogalmazáson is látszik.)
Még érdekes is lenne a poszt, csak azt a címet feledhetném.(Épp október hatodika után ilyet kitenni..ezért külön "gratulálok" az Index stábjának,gondolom az eredeti terv a gyásznapon való publikálás lett volna csakhát-a fene egye meg-az épp vasárnapra esett.)
A Habsburgok pedig azért a magyarokkal egyeztek ki, mert innen számíthattak komolyabb felkelésre, amelyet csak újabb nagy vérveszteségek árán, adott esetben egy másik dinasztia(Romanovok) jóindulatát és segítségét igénybe véve tudtak volna leverni, így '68-ban úgy döntöttek, hogy az egyre kritikusabbá váló nemzetközi helyzetben inkább kiegyeznek-amihez persze kellett '48-'49 emléke is- jelentősen növelve ezzel a birodalom túlélési esélyeit.
Ez persze a birodalom területén élő többi etnikum irígységét váltotta ki.
A posztban leírt "fehérhegy" egyébként a cseh nemzeti tragédiára, mégpedig a fehérhegyi csatára utal. Ebben az ütközetben a Habsburgok jelentős győzelmet arattak a cseh rendi arisztokrácia fölött 1627-ben, amely után utóbbiak elveszítették minden politikai mozgásterüket,és ezzel történelemformáló szerepüket. Olyasmi kifejezés lehet a cseh nyelvben mint nálunk Mohács.

Balt 2013.10.07. 16:04:48

@laziorome: Nagy vonalakban egyetértek, jó lett volna, ha ezt minden nép magáénak tudhatja, beleértve az osztrákokat. (Pöltenbergen kívül... elnézést, nem humornak szántam.)

De próbáljuk meg "dialektikusan" vizsgálni a kérdést: a szabadságharc (és a passzív rezisztencia) vezetett el a kiegyezéshez. Ami soha nem látott fejlődést hozott, nem csak Mo.-n, de monarchiaszerte. (Ld. pl. fent, Fejtőnél.)

2013.10.07. 16:04:58

"a győzelmünket"

na, jól van, bár a kérdésre mindig csak sunnyogás volt a válasz, most már legalább nyilvánvalóvá tetted, hogy szlováknak tartod magad.

Ez így rendben van, sok boldogságot hozzá.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 16:11:59

@gwr: Mindig is így fogalmazok ezen a blogon, az neked miért nem nyilvánvaó, hogy mit olvasol?

@csentecsa: Na jó, a sokadik agykárosult után, Világos-Arad témában.

Kedves seggfejek!
A poszt a cseh és szlovák társadalomban hagyományozódott 48-as forradalmi hagyományok továbbéléséről szól. Konkrétan arról az egyről. Nota bene: egy cseh vagy egy szlovák pont leszarja, hogy Arad vagy Világos, számukra ez egy eseményhalmaz, így teljesen legitim október 6. után egy nappal a témáról írni a szlovák blogon.

Köszönöm, hogy segíthettem. És most már azt is értem, miért van a Fidesznek és a Jobbiknak ennyi retardált szavazója.

Balt 2013.10.07. 16:12:23

@Csehszlovák Kém: "Így fordulhatott elő, hogy pl nagy szlovák tömegek harcoltak az etnikai "magyar szabadságért", Kossuthhal, Petőfivel."

Szép gyűjtés. Kieg.: a félig szlovák (félig szerb) Petőfivel. :)

joszip 2013.10.07. 16:13:08

@csentecsa: "cseh nemzeti tragédiára"

Erre mondják, nekem legyen mondva. A csehek végsősoron visszakapták "ezeréves határaikat", az etnikai arányokat megoldották milliók kitelepítésével, és még azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy lemondjanak a trianonban őket helyzetbe hozó észak-magyarországról. Magyarként nehéz sírni a cseh "tragédián" :)

Balt 2013.10.07. 16:13:19

@Jerofejev: "Vilagossal kapcsolatban a csehek inkabb azon gondolkodjanak el, hogy (...) ok garatig szaros nyelvvel lapitottak otthon es birodalom zsiros hivatalaiban."

Pontosítsuk: az udvar egyenest Olmützbe menekült... (a bécsi forradalom elől).

unionista (törölt) 2013.10.07. 16:13:35

@Csehszlovák Kém:
a magyarok francia mintára akarták megszervezni a köztársaságot. azzal a különbséggel, hogy ott hatszög alakú volt az ország, itt meg rántott hús alakú. úgy képzelték el a kárpát-medencei multikulti királyságból (amit te hungáriának nevezel) lesz nagy-magyar köztársaság.

csak ugye a szlávok olyan nagyon akartak elmagyarosodni. ezt kihasználta bécs. kiegyezett a horvát nemességgel és a szlovák polgársággal is. román parasztok se akartak magyarok lenni. a vicc az, hogy tömbben a székelyek is a feudális előjogaikat védték. és a magyarokkal szemben harcoltak. ezt is elfelejtik megemlíteni.

de ezzel együtt kossuth nem egy ostoba nacionalista volt, mint mondjuk gömbös gyula. ahogy jelasics se egy horvát usztasa volt. ő a horvát szabadságért harcolt. a magyar szabadságharc mellett azért álltak ki sokan, mert azt a feudalizmussal szemben is vívták. ezért van kossuthnak szobja a capitoliumban. ezért nincs jelasicsnak. de nincs deák ferencnek sem.

ilyen alapon mondjuk a husziták is csak ostoba cseh nacionalisták voltak, vagy a későbbi kelet-európai nacionalizmus előfutárai. felteszem prágában mégsem ezt gondolják a kelyhesekről, és a táboritákról sem. pedig utóbbiak meg voltak zakkanva rendesen.

bp123456 2013.10.07. 16:14:05

@Csehszlovák Kém: csak a nyelvtanikérdésre:
az "elnyeri szimpátiájuk" ebben a formában szerintünk nem helyes, így lenne érthető elsőre: "elnyeri a szimpátiájukat".
A balkánit nem vitatja senki :)

Esetleg még érthető lenne akkor is, ha
"elnyeri a szimpátiájuk" vagy
"elnyeri szimpátiájukat" lenne.
De a mostani formában számomra érthetetlen a mondat - legalábbis első olvasatra.

Balt 2013.10.07. 16:14:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Itt kissé eltér a véleményünk... De az igaz, hogy ontop legyen: :) itt megint egy cseh "jóakaróba" botlunk Chotek Zsófia személyében.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 16:19:04

@joszip: Tetszettek volna a világháborúkat megnyerni!

@bp123456: ok

@Balt: Ezt úgy is meg lehet közelíteni, hogy Hungáriában magyar etnikum gyakorlatilag teljesen kisebbségbe szorult, etnikai alap sokkal régebben óta nem volt már a "magyarkodásra", úgy jártatok, mint a bolgárok, így gyakorlatilag néhány középkori legendából kellett kitalálni összerakni ezt a mesét "a magyar nemzetről". Lám, innen nézve már nem is olyan kevés az a 160 karakter egy sms-re :)

Mézesmázos Mózes 2013.10.07. 16:19:34

Kukucs.
Én csak azt szeretném mondani, hogy 1919/20-ban nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg... Volt olyan törekvés is, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak és Csehszlovákiának legyen közös határvonala, amely az elképzelések szerint kb. a Balaton vonalában lett volna...

Balt 2013.10.07. 16:19:44

@Én de genere Mi: "200 éve szinte mindig rövidlátó nemzetiségi és együtt(nem)működési politikát folytattunk."

A 200 év nehezen értelmezhető cseh-magyar viszonylatban. Ahogy a svég-finn "minta" is. (Udvariasan fogalmazva: a svédek nem nagyon néznek fel a finnekre...)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 16:21:02

@joszip:

A gond az, hogy valójában az aradi 13-ak hazaárulók voltak. S akkoriban ezért halálbüntetés járt.

Balt 2013.10.07. 16:23:57

@Jerofejev: Nyilván valamiféle államreform szükséges volt, de az a vicc(?) az egészben, hogy az OMM a maga félfeudális viszonyai között is messze hatékonyabb és perspektivikusabb alakulat volt, mint az EU lesz valaha is. (Saját copyright, de Fejtő is hasonlót írt, igaz "később". :) Azaz a fentebb linkelt interjúra nem olyan rég akadtam.)

joszip 2013.10.07. 16:24:22

@Csehszlovák Kém: Majd a következőt. Akkor rendben lesz minden területi igény, ami ma még csak "magyarkodás"? :)

Balt 2013.10.07. 16:24:31

@Csehszlovák Kém: ""Mi ez a hungariazas?" Módszertani kísérlet, nyelvi forradalom."

Tehát nevezhetünk eztán hungaristának? :)))

2013.10.07. 16:24:48

@Csehszlovák Kém: bekopizzam, amikor a magyarokkal kapcsolatban használsz tsz/1-et? És amikor a kérdésre, hogy te minek tartod magad, csak terelés a válasz?

Mindegy, rendben van ez így. Végülis ezáltal fingilingi magyar trollból küldetéstudatos tót hazafivá változtál. Mégiscsak jobban hangzik az utóbbi.

Aki ezek után hazaárulózna, az egy barom. Akár szlovák, akár magyar az illető.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 16:32:10

@joszip: Nem lesz következő. Avagy: alapvetően érted félre a jelenlegi helyzetet, ha háborúzni akarsz. Kivel is?

2013-ban "magyarkodni" retardált dolog. Erre már nem alapozz semmit, főleg ne területi követelést. Nézd meg, hogy jártak a szerbek, akik "szerbkedtek", nem is olyan kicsit. Hol vagytok ti a szerbektől is? Na, csókollak.

@Balt: Bizony, másképp nem fogsz tudni nevezni. Ha a szláv nyelvekkel, kultúrával foglalkozó ember szlavista, akkor én hungarista vagyok :D

Na de ki nem ért egyet azzal, h az Árpád-sávos zászlót nem lehet egy ősi magyar történelmi jelképnek is értelmezni? :P

@gwr: :D:D:D:D:XDXDXDXDXDXD ROTFLROTFL!!

joszip 2013.10.07. 16:33:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nézőpont kérdése, én magyarként a magyar hazáért harcoló magyarokat nem tudom hazaárulónak tekinteni, persze máshogy látja mindezt egy osztrák vagy egy szlovák, de hát nekik annyit üzenek, "teccettek volna..."

csentecsa 2013.10.07. 16:33:25

@Csehszlovák Kém: Azt értem hogy ők leszarják, azt is értem hogy te is leszarod. Azt viszont már nem akarom érteni hogy az ország legnagyobb hírportálja is ezt teszi.
Kiváncsi lennék, hogy szeptember 12-én az USA valamelyik nagy hírportálján megjelenhetne e egy hasonló poszt az ő nemzeti tragédiájukkal kapcsolatosan, címlapra kitéve..

Balt 2013.10.07. 16:33:47

@Becomoco: "1848/49 legsúlyosabb öröksége nem a levert szabadságharc hanem a véres polgárháború, amit az előbbi katonailag kétségkívül jelentősebb eseménysor eltakar, mindmáig."

Lehet. De a világháborút a szlovák, a ruszin, a horvát, az erdélyi román (a cseh és a bosnyák) mind a Monarchia hadseregében harcolt az utolsó puskalövésig. (Jó, eltekintve a nyugati fronton bevetett jelképes cseh dezertőr légiótól.) Tehát itt aligha lehet arról beszélni, hogy fegyverrel fordultak a történelmi Mo. ellen (19-ig).

Május 40. 2013.10.07. 16:35:40

"A folyamat végeredménye"

A folyamatnak még nincs végeredménye.

1680-ban a török határvárosból, Érsekújvárról is írt valami hasonló faszságot egy akkori dotoho.

Radio Silicon 2013.10.07. 16:36:14

@Csehszlovák Kém: Váltottatok, de azért a jelenlegi határ menti 20-50 km-es sávban ne nagyon rendelkezzetek be.

Balt 2013.10.07. 16:36:59

@Csehszlovák Kém: "Érdekelte ezeket az országokat az újonnan létrejövő országok nemzetiségi politikája is, amely - ha tetszik, ha nem - sokkal demokratikusabb volt, amit a magyar elit eladott."

Apropó, hol a Fejtő-cikk linkje a szélsőséges portálról? :)) Nem illik a koncepcióba?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 16:39:10

@Balt: Igen, az. Nem szeretek idegen linkeket a kommentekben, elviszi csak az olvasót, gondold csak bele.

Másrészt azt a Fejtő-cikket százszor belinkelted már a dotohora, ha vkit nagyon érdekel, rákeres a neved alatt a profilodban.

Egyébként meg hosszú, uncsi, és a faszom se fogja elolvasni.

Ügyes gyerek vagy te, foglald össze szépen saját szavaiddal, mit akarsz belőle kihozni, eskü, azt beengedem!

Deal? :)

joszip 2013.10.07. 16:42:24

@Csehszlovák Kém: Bocsánat, de a beszélgetés elméleti síknon zajlik onnantól kezdve, hogy kegyed bevillantotta a jolly jokert: "tetszettek volna megnyerni a háborúkat". A válaszom erre az, hogy a háborúk megnyerése (ti. az ellenfélnél sikeresebben véghezvitt öldöklés) nem teszi igazzá a célokat vagy jogossá a történteket, vagy ha igen, akkor a harmadik világháborúban mindössze a győztes oldalon kell álnunk, és ismét magyar lesz a felvidék. Mert hát tetszettek volna...ugye.

Balt 2013.10.07. 16:43:02

@Csehszlovák Kém: ??? Mindezt Petőfiért? Mert etnikailag nem volt magyar és mégis a "rossz" oldalon állt? Rasszistának teccik-e lenni?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 16:43:05

@joszip:

Ez jogi kérdés, nem érzelmi kérdés. Nyilvánvaló, hogy egy magyar számára a jog nem fontos, ha az ellentmond a nemzeti érdeknek. (Más nép ugyanígy gondolkodik!) Azonban ettől még az eset jogi vonatkozása nem változik.

Radio Silicon 2013.10.07. 16:44:52

@Radio Silicon: * rendelkezzetek = rendezkedjetek

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 16:50:04

@Balt: ezt a petőfist most én nem értem, mi a gond?

@joszip: egyrészt állításai jó részét nem mondtam, másrészt nem lesz III. vhb. Ha lesz, azt senki nem nyeri meg. Már a felvetés sem állja meg a helyét, milyen alapon lennének magyar területi követelések a szomszédok felé? Felvidék? Normális, margit? 5,4 millió emberből, jó van még 400 E szlovmagyar. Mit szeretne visszafoglalni? A Green pubot Sturovóban a híd után kát sarokkal, jobbra? Agyfaszt kapok, de menten.

Balt 2013.10.07. 16:53:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Franctuggya, a trónfosztás után nem feltétlenül értelmezhető a tábornokok "hazaárulása" nemzetközi jogilag sztem. De ne menjünk ebbe bele, mert amúgy kiegyezéspárti vagyok. :)

joszip 2013.10.07. 16:53:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a jog is attól függ, hogy kinek a joga. A megszállók joga vagy a lakosoké? Cowboys or Indians? A Kárpát-medencére igényt tartottak a magyarok, megszerezték, a krónikák nem tartanak nyilván további területi igényeket a tatárok, törökök, habsburgokon kívül, de egyiküké sem lett, hanem olyan államoké, amelyek a térképen sem voltak a 19-20. századig. Itt nehéz a jogról beszélni, ez már érzelemmel kevert háborús agresszió.

Balt 2013.10.07. 17:00:20

@Csehszlovák Kém: Nem gond, csak mi (magyarok) szeretjük magyarként tisztelni, azzal együtt, hogy közismert, félig szlovák, félig szerb származású. (Ettől még a költészete nem feltétlen kell tessen, nekem pl. túl egzaltált, de hát végtére is forradalom volt, ő meg olyan fiatal...)

SPU 2013.10.07. 17:10:13

KedvesKém.

A cseh vilagos kifejezés a magyar Világos helységnévből való levezetéséhez azért nem kevés etimológiai háttérmunkára, bizonyításra lenne szükség. Ez így kevés. A leírtak alapján lehetne akár sima azonos alakúság is, vagy a magyar nyelv világos (kis kezdőbetűvel) szavából is eredhet az átvétel, már ha átvétel egyaltalán. Dokumentálni kellene t. k., hogy csak 1849 után jelent meg a szó a csehben, szlovákban.

Cseh vagy szlovák etimológia szótárt, szakcikket kéretik idézni, pl.

(Mert addig ez csak népi etimologizálás: ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy Masaryk magyar származású ember volt, hiszen hát jelent a neve magyarul valamit.)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 17:10:23

@Balt: @joszip:

Kossuth megsértette a hatályos alkotmányt, illegitim volt tehát. S az aradi 13 megszegte esküjét és az illegitim Kossuth-kormányzat parancsait teljesítette szemben a törvényes kormányzattal, ez utóbbi ellen fegyveresen is fellépve. Ez megvalósít egy rakás bűcselekményt, ma is mind súlyos bűncselekmény ez.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 17:14:48

@SPU: Ez egy posztbejegyzés, tudományos igény nélkül.

Amennyiben érdekel komolyabban a téma, keress rá bátran etimológiai szótárakban, megtalálod. Gondolom nyelvi nehézségeid nem lesznek, arcod legalábbis már megvan hozzá. A kifejezés szlovákul írott alakját a Matica Slovenská már használta az 1860-as években, nem véletlenül. A cseh nyelvbe a szlovák nyelvi közegből érkezett. Jó oknyomozást, ha elkészültél, várom a posztbejegyzést, szívesen helyt adunk neki.

SPU 2013.10.07. 17:15:34

Különben is: ahogy a neve mutatja, Kossuth beépített csehszlovák kém volt, a szép magyar nevű Görgey pedig nem tudott jól magyarul, ráadásul ő is komoly szinten űzte a KÉMiát. Ezért vesztettünk. Világos?

maretz 2013.10.07. 17:16:26

@Csehszlovák Kém:

Kíváncsi vagyok, hogy ki fizet ezért a sereg önmedékért, amit itt produkálsz... Mert bármilyen aberrált is az ember, én nem tudom elképzelni, hogy valaki ilyeneket le tud írni csak úgy ingyen, poénból.

Az a baj, hogy egy szaros mocskos nacionalista vagy te Csk, csak ami még rosszabb: a szülőfölded ellen.

Nem szoktam ócska trollokkal foglalkozni, de amit művelsz, az lassan kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását. Csak súlyosbító körülmény, hogy ezt azoknak a nyelvén műveled, akiket alázol.

Nembaj, hungáriázzál meg szlovmagyarozzál csak, de azért azt tudd, hogy amikor fordul a széljárás, akkor a hozzád hasonlókat szokták először felhúzni a lámpaoszlopra...

Sárfehér 2013.10.07. 17:19:02

Szlovák ismerős azt mondta, hogy a "világoš" valóban katasztrófát jelent, de a műveltebbje Szlovákiában is "moháč"-ot mond.

Megjegyezném, hogy sima tévhit, hogy a szlovákok 48-ban a magyar forradalom ellen voltak. A 48-as forradalom a tévhitekkel szemben sokkal kevésbé nacionalista jellegű volt, sokkal inkább feudalizmus ellenes (földosztás, jobbágyfelszabadítás, stb.) volt, amiben szlovákoknak-magyaroknak egy volt az érdekük. A nemzetőrségben kb. 30 ezer szlovák szolgált, fontos csatákat nyertek meg. Ezzel szemben állt a kb. 5000 főt számláló árvai pánszláv mozgalom - erős Habsburg támogatással. A szlovák történelmi emlékezet mégis úgy emlékszik, hogy 48 szlovákellenes volt. Ennek nem más az oka, mint amit ma a közvélemény-kutatók a "győzteshez húzás" jelenségének hívnak. Vagyis egy vesztes háború (ma választás) után többen emlékeznek úgy, hogy nekik semmi közük nem volt a vesztesekhez. (Hm, vérmes személyek ezt simán gerinctelenségnek hívnák.)

Egyébként azt meg kell jegyezni, hogy a reformkorban a nacionalizmus a haladó, liberális gondolkodás vezéreszméje volt. Kossuth nacionalizmusa nem a szlávok ellen szólt, egyszerűen úgy érezték, hogy a Habsburg birodalmi politika ellen csak egy minél nagyobb tömegű, egységes magyar etnikummal a hátuk mögött tudnak fellépni. A Habsburgok meg igyekeztek kijátszani egymás ellen a birodalom nemzeteit.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a reformkorban a nacionalizmus új, friss eszme volt, kidolgozatlan, megvitatlan, nyers. Kossuthéktól azt elvárni, hogy a kisebbségi jogokat a mai elvárások alapján kezeljék (úgy, ahogy az ma sem érvényesül sem Szlovákiában, sem Romániában), épp olyan anakronizmus, mintha Görgey szemére azt vetnénk, hogy miért nem alkalmazott XXI. sz-i haditechnikát.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 17:19:55

@SPU: te pl simán jó lennél ezzel a humorérzékkel és nyelvi leleményességgel a Nemzeti Sportba!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 17:22:03

@maretz: "de amit művelsz, az lassan kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását" - csak lassan? óbaszki, bele kell húznom. Amúgy tegnapi posztom láttad? lenkeltem bele pornót is, az tuti fel fog izgatni!

Sárfehér 2013.10.07. 17:25:54

Ja, hogy konkrét legyek: A "világoš" szlovák kifejezés eredete igenis az, hogy akkor 49-ben Világost a szlovákság is tragédiaként élte meg.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 17:28:14

@Sárfehér: Hát persze, "szlovákság", így :D

Erről azért kérdezd meg Hodzát, Stúrt és a többieket is.

Amúgy, mindjárt eret vágok, akkora tragédia volt!

Én de genere Mi 2013.10.07. 18:19:37

@Balt:
Már elhajlódnak az eredeti témától, ezért csak röviden:
Legjobb tudomásom és - igaz elég rég látott - adatok szerint a svédek finn közvetítéssel elég jól kerestek a Szovjetunióval folytatott, a közvetítő finnek számára is igen gyümölcsöző kereskedésen. Azaz, minden korábbi afférjuk (svéd hódítási törekvések) ellenére együttműködtek. S - legalábbis a valahai cári birodalomtól történt elszakadásuk óta - a finnek se piszkálták a kb. 5-6 százaléknyi svéd kisebbségüket. De a norvégok is sima népszavazással váltak le Svédországtól (1905), abból se lett katonai konfliktus, vagy bármi egyéb komoly dolog, s továbbra is elég szorosan együttműködnek. (Lásd pl. Északi Tanács, norvég áram biztosítás Svédországnak, hogy a mindenféle egymás közötti "északi" egyezményeiket - melyek érvényességét az EU-val is elfogadtatták - már ne is említsem.)

A 200 éves rövidlátó nemzetiségi politikára vonatkozó megjegyzés nem a csehekkel szembeni, hanem az általános nemzetiségi és együttműködési magyar politikára vonatkozott, aminek az 1868 körüli cseh vonatkozás csak egyetlen eleme. S abban az egyértelműen elkülönült bekezdésben a cseh szó nem is szerepel.

Amúgy 1627-ben a csehekkel még - legalábbis a "gonosz német hódító" Habsburgok ellenében, a szlovákok akkor nem voltak téma - "szerettük" egymást, lásd Bethlen Gábor.

ursus artos 2013.10.07. 18:19:53

@Csehszlovák Kém: Hodza miért Floridában hal meg?????

joszip 2013.10.07. 18:20:12

Mi van bammeg, kávészünet? Megyek lassan haza.

nigel 2013.10.07. 18:21:02

A felvidéki harcokban teljes szlovák nemzetiségű zászlóaljak harcoltak a honvéd sereg oldalán, de gondolom a szlovák történelem tanításban az ilyen dolgok nem kerülnek előtérbe. Egyébként az írást végigolvasva megértettem, hogy miért is használták, használják sokan a buta tót kifejezést.

joszip 2013.10.07. 18:21:16

@Csehszlovák Kém: "5,4 millió emberből, jó van még 400 E szlovmagyar."

Ez elkerülte a figyelmem (pontosabban mondva, már fel sem tűnt), de csak annyit tudok rá mondani, zsidó sincs már sok. De erről asszem a zsidók tehetnek a legkevésbé.

joszip 2013.10.07. 18:21:46

@Sárfehér: "Kossuth nacionalizmusa nem a szlávok ellen szólt, egyszerűen úgy érezték, hogy a Habsburg birodalmi politika ellen csak egy minél nagyobb tömegű, egységes magyar etnikummal a hátuk mögött tudnak fellépni."

Bizonyhogy, mint ahogy Franciaország is megvalósította az egynyelvűséget. Felismerték, hogy az az ország nem lehet erős, ahol a lakosság fele(!) nem tud franciául. Ezt szerették volna Kossuthék is, csak időben és térben kedvezőtlenebb feltételekkel kellett küzdeniük. Nagyjából ez a lényeg, a többi csak sima duplagondol a szlovákellenes '48-ról és társairól, Szvatopluk igazságának jegyében :)

joszip 2013.10.07. 18:21:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A kisantant meg a hatályos magyar alkotmányt sértette meg, oszt ki nem szarta le akkoriban. Bizonyos történelmi pillanatokban nincs jog. Előtte meg főleg utána, akkor nagyon van, és érzékenyek is rá, csak azokon az ominózus történelmi pillanatokon lépjünk gyorsan túl, amikor a megszállt nemzetek jogai sérültek. Nem illik az eső a parádéba.

joszip 2013.10.07. 18:22:32

@Csehszlovák Kém: ez csak terelés. Az új cseh államban a szlovákok aránya 15% alatti volt, de muszáj volt Csehszlovákiának hívni, hogy megfeleljen a köréépített hazugságoknak, mely az agresszív területszerzést volt hivatott palástolni. Na most egy hasonló arányt mi is össze tudunk tákolni akár teljes Szlovákiára is, de a felére bizonyosan. Úgyhogy itt még semmi sincs lejátszva. Persze továbbra is elvi síkon.

SPU 2013.10.07. 18:22:46

@Csehszlovák Kém: Ez a nemzeti sportos duma azé nagyon öv alatt volt, még egy ilyen vaz, s xólok a sporinak, hogy kvalifikáljon dísz.

Sárfehér 2013.10.07. 18:23:00

@Csehszlovák Kém: Kérdezd meg inkább Te őket. Esetleg meglepődnél.

marand22 2013.10.07. 18:39:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Kimondhatjuk, hogy az eljárás számos szempontból koncepciós jellegű volt, hiszen Haynau körében már a tárgyalások előtt döntöttek a halálos ítéletről, a vádak pedig jogi szempontból is aggályosak voltak: a felségárulás azért volt vitatható, mert Ferenc József a törvények értelmében nem volt legitim király, a fegyveres lázadás vádjának pedig többek között az mondott ellen, hogy Ferdinánd 1848 októberében törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést."
Forrás: www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1849_oktober_6_az_aradi_vertanuk_es_batthyany_lajos_kivegzese/

Mensikov 2013.10.07. 18:39:41

Én csak azt látom, hogy az utódállamokban a a magyar nyelvet erősen diszkriminálják és arra törekszenek hogy a konyhába szorítsák. Mindenütt az látom, hogy nagyon kevés a a magyar felirat. Mondjuk legutoljára Érsekújváron szinte semmit. A magyarok is inkább szlovákul szólnak tán tartanak attól hogy Szlovákiában szlovákul. Most meg abból van mekkora patália, hogy Marosvásárhelyen két nyelvű feliratot raktak az zöldségre. Meggyőződésem ha angol román lett volna a kutyát nem érdekelte volna. Hiába a tolvajok lelkiismerete soha nem tiszta...

joszip 2013.10.07. 18:39:56

@Jerofejev: "Ugy lett volna igazsagos"
Igen is meg nem is. Ha:
A)
A mai értelemben vett szuverenitást nézzük, egy falu elcsatolása sem jogos. Ha meg
B)
Úgy nézzük, hogy Magyarország nem létezett (csak egy Habsburg tartomány), akkor a teljes megszűnés sem volt kizárt. Miért ne lehetett volna csak egy Észak-Szláv és Délszláv állam a Királyság helyén.

Deviszontazonban mivel az utód-Magyarországot egyértelműen a királyság jogutódjaként tartották (és tartják mai napig) nyilván, annak minden kárpótlási kötelezettségével, így elismerik, hogy létezett, legitim és szuverén volt. Így viszont csak az A verzió, amihez trathatjuk magunkat, vagyis minden falu visszajár.

roki 2013.10.07. 18:53:10

>>Szlovákiában nem ismert, hogy Magyarországon ez egy fájó történelmi esemény

A kifejezés jelentéstartalma feltehetőleg nem véletlenül nem ismert széles körben a tótok között... feltehetőleg nem a néplélek generálta frappáns reakcióként egy széles körben tanulságot adó eseményre, hanem politikai aknamunka vezetett elterjedéséhez, elterjesztéséhez egy szűk kör részéről, akik gúnyolódni szerettek volna a magyarság adott időben kialakult nyomorúságos helyzetén és netán éket akartak verni két etnokultúrális közeg közé.Megfogalmazója lehet éppen úgy Habsburg indíttatású, mint lehet a hegyek között a világtól lemaradt jezsuita/katolikus, bundapálinkás alsópapság megélhetési pánikfélelmeinek kivetülése is a hirtelen innovatív politikai fejlődésnek indult Pest központú (magyar)politikai nemzettel szemben.

Kossuth oldalán szlovákok tízezrei, míg Stur alig tudott mozgósítani pár száz lézengőt a Habsburgok oldalára.

A "Világos" kifejezés jelentéstartalmának nem ismerése, netán a jelentéstartalom nem tovább adása arra utal, hogy a társadalmi többséget kitevő szlovákságban nem munkált soha zsigeri érzelem a magyarság irányában, nem gyülemlett fel vesztes küzdelmek hiányában olyan zsigeri ellenérzés, ami okozhatta volna a káröröm intézményesülését "Világos" felemlegetésével. Ez a világosozás nagyon úgy tűnik, hogy kevesek számára bírt csak valódi jelentéstartammal, ellenben ezen keveseknek kezében volt sokak füle, akik aztán felszínesen befogadták a nekik szánt csasztuskát.

Kimondottan a felvidéki, szlávgyártó jezsuitákra és a katolikus papságra gondolok, akik számára a magyar politikai nemzet '48-ban, mint intézmény maga volt a kénköves mennykő...mert a forradalmak nem csak a Habsburgok ellen robbantak ki, de az ellen a világrend ellen is, amit a császárság és a Róma központú egyház összefonódása képezett le.

Kossuth nem véletlen záratta dutyiba az esztergomi érseket...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 18:59:46

@joszip:

Ez oké, de ha jogot sértünk, akkor elegendő erő is kell, hogy a jogsértés alapján keletkezett új jog elfogadását kikényszeríthessük.

Mint az utcai lövöldözés. Ha kimegyek és lelövök pár embert, akkor megyek a börtönbe. De ha kimegyünk sokan és sokat lövöldözünk, majd átvesszük a hatalmat, akkor mi leszünk a győztes forradalom, s az előző vezetőket mi küldjük be a börtönbe.

roki 2013.10.07. 19:15:10

@Csehszlovák Kém:

>>'hogy Hungáriában magyar etnikum gyakorlatilag teljesen kisebbségbe szorult, etnikai alap sokkal régebben óta nem volt már a "magyarkodásra", úgy jártatok, mint a bolgárok, így gyakorlatilag néhány középkori legendából kellett kitalálni összerakni ezt a mesét "a magyar nemzetről".'

Nem etnikai alapon szorult kisebbségbe, hanem etnokulturális alapon a különféle ellenében ható machinációknak köszönhetően, amik vallásváltáson, nyelvváltáson keresztül fejtették ki hatásukat.

Ne feledd, hogy sehol sem találják az ősszlovákok temetkezéseinek nyomait, tehát kora középkori szlávok hiányában bizony a szlovákok mások mellett főként a X-XII. szd. során egységesült, magyarnak hívott etnikumból lettek vallásváltások, kultúra váltások és nyelvváltások hatására.

Balt 2013.10.07. 19:35:52

@SPU: :) Jó felvetés. De hogy Beneš is nyilván magyar határozói képzés, az tutifix, igaz, nem vagyunk rá büszkék. :))

neozsivany 2013.10.07. 19:36:15

Azért itt bele lehet szaladni meglehetősen durva történeti csúsztatásokba. Az egyik legkirívóbb a 48-as szabadságharc etnikai konfliktusként való ábrázolása. Amennyiben elolvassa az ember Bona Gábor témához vonatkozó tanulmányát, mely a honvédseregben szolgálatot teljesítők etnikai arányával foglalkozik, látni fogja, hogy a szlovák férfilakosság százalékarány tekintetében jelentősebb részt vállalt a 48-as honvédseregben, mint a magyar. A szabadságharc egyik legvitézebb alakulatának, a híres 9. "veressipkás" (Kassán toborzott) honvédzászlóalj legénységi állományának majd a fele szlovák volt. Ezzel szemben császári oldalon működött ugyan egy szlovák légió, ám az soha nem haladta meg létszámában az 1-2 ezer főt.

Még a románok is megosztottak voltak ebben a témában, hiszen míg az Erdélyi Érchegység románjai Avram Iancu vezetésével a császár oldalán harcoltak, addig a bánáti románság két zászlóaljat is adott a honvédségnek.

Hogy miért volt ez? Azért, mert a Kárpát-medence szegényparasztságának életében sokkal jelentősebb változást hozott a jobbágyfelszabadítás kihirdetése, mint a francia nemzetfogalom mintájára kidolgozott kossuthi "politikai nemzet" elmélet térhódítása.

Ezt az érvet támasztja alá az a tény is, hogy csak azon nemzetiségek léptek fel - elenyésző kivételektől eltekintve - egységesen a magyarok ellen, melyek életét vagy nem befolyásolta szignifikánsan a jobbágykérdés rendezése (szerbek), vagy pedig már országalkotó nemzetként addigi kvázi önrendelkezésük elvesztésétől tartottak (horvátok).

Más: A Trianon kérdéskört sem keverném ide, hiszen Trianon kizárólagos oka az I. Világháború elvesztése volt. Ha teszem azt 1867-ben nem dualista állam alakul, hanem egy föderatív államszövetség, a végeredményen nem sokat változtatott volna. Egyrészt azért, mert a Trianonból profitáló nemzetiségek közül kettőnek a Monarchia határain kívül helyezkedett az anyaországa, másrészt, ahogyan az antant nem volt hajlandó meghagyni a Hohenzollernek uralmát Németországban, ugyanúgy ragaszkodtak a Habsburg ház detronizációjához is, ami de facto a Monarchia (akár dualista, akár föderatív államszövetség) végét jelentette volna.

Valamelyik kommentbe olvastam azt a közkeletű marhaságot, hogy az aradi vértanúknak a fele sem volt magyar. Ha nem csak ütnivaló hülyeségnek tartjuk a politikai nemzet fogalmát, hanem elfogatjuk tényként, hogy voltak az eszmének támogatói is, akkor máris kicsit más a leányzó fekvése. Ugyanis kettő kivételével (lovag Poeltenberg és gróf Leiningen-Westerburg) mindegyikőjük a történelmi Magyarország területén született.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 19:38:39

@neozsivany: Igen. Pont annyira nem voltak "magyarok", mint Liszt Ferenc. És fordítva.

Csakhogy a két fogalom között nyilvánvaló különbség van, ezért vezettem be a Hungária és a hungarus elnevezést, amely koránt sem újdonság már a magyar művelődéstörténetben vagy irodalomtudományban.

Éhes_ló 2013.10.07. 19:39:37

@Május 40.: köszi, pontos volt. Találó. Ez egy tetű hegedűs.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 19:41:12

@Éhes_ló: Akkor itt most elköszönünk tőled. Ennyike.

neozsivany 2013.10.07. 19:43:34

@Csehszlovák Kém: Annyira nem újdonság, hogy a magyar politikai nemzettel eszmei közösséget vállaló nem magyar nemzetiségűek hungarusként, vagy hungarus tudatúként hivatkoztak magukra.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 19:46:28

@neozsivany: Amit írsz valóban tudott dolog, viszont mintha a gyakorlatban nem valósulna meg a használata. Lásd, a posztjaim alatt a kommenteket, amikor ezt az elméletet átültetem gyakorlattá, a félszemű magyar nacionalisták már nem tudják feldolgozni a tényt. Evvan.

moTmeN 2013.10.07. 19:47:52

Na, majd ha visszaer Sziberiabol a cseh munkatarsam, kiprobalom... :)

Balt 2013.10.07. 20:07:45

@joszip: Van benne valami... Mellesleg régi mániám, hogy ha maradéktalanul kielégülnek a kisantant vágyak, magyarul: létrejön a korridor, az SHS a Balatonig, a "csehszlovákoké" a Mátra, Bükk, Miskovec stb., románok a Tiszánál; ez nem lett volna tartható még annyi ideig sem, mint a törökökre kényszerített Sévres-i béke.

roki 2013.10.07. 20:17:07

@Csehszlovák Kém:

Az elméleted azon a ponton hibádzik, hogy kedvedre kijelölt fix etnikumokkal szeretnél dolgozni, miközben az etnikai-,etnokulturális-, politikai- nemzettartalmak különféle hatásokra igen sokszor és igen sokat változnak, miközben a térséget belakó emberanyag pedig nem annyira.

Amit teszel, az félszemű tót nacionalista igyekezet, hogy egy, a politikai véletlenek szerencséjéből megnyertnek hitt háború teremtette győztestudatból fakadó önképhez megfelelő 'szláv' múltat teremtsen ott, ahol ez a valóságban nem nagyon volt.

Ches Desmond 2013.10.07. 20:20:00

@Csehszlovák Kém: Jössz ezzel a "vae victis" retorikával állandóan, úgy állítva be a dolgokat, mintha a szlovákok a 20. század győztesei közé tartoztak volna.
Trianon után átkerültek a magyar gazdától a cseh gazdához.A Csehszlovákián belüli szlovák szeparatista törekvéseket pedig mindig kíosan kerülöd.
Csak csendben jegyzem meg, hogy a sokat szídott Müncheni Egyezmény lehetővé tette a szlovák autonom terület kialakítását, és választások kiírását a területen. 1939 március 9-én a prágai kormány mégis a szlovák területek újbóli megszállásáról döntött.
Na ilyen nagy "egyetértés" volt imádott Csehszlovákiádban.
Az első Szlovák Köztársaság mégis létrejöhetett annak köszönhetően, hogy a németek lerohanták a cseh területeket, és így Tiso kikiálthatta a Szlovák Köztársaságot Zsolnán. A lehetőséget még annak is köszönhették, hogy Horthy korábban elutasította Hitler azon ajánlatát, hogy a Magyar Kirányság a németekkel együtt támadja meg Csehszlovákiát, megszerezve így a teljes szlovák területet.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 20:23:51

@roki: Nagyon szuper, akkor most légyszives elméleted tessék a magyar történelemre is alkalmazni és nem elfogadni, hogy itt valami fix etnikum élt a Árpádtól Orbán Viktorig.

Ha kell, tízezredjére is leírom, hátha felfogod, hogy ez a blog mindenféle nacionalizmus ellen van, így a szlovák ellen is.

Arról nem a bloggazda tehet, hogy funkcionális analfabétákat és idült, retardált nacionalistákat fúj össze a posztok alatt a szél, nyilván abból az egyszerű pszihológiai okból, hogy náluk talált be leginkább az írás, és képtelenek értelmezni olyan szlovák nacionalista panelekkel is dolgozó szövegeket, amelyek számukra görbe tükörként van feltartva. Bocs, ez nem az én hibám, viszont kifejezetten szórakoztató, amikor agyonégetett magyar nacionalista érveitek egyetlen ellenérveként annyi marad a tarsolyotokban, hogy bezzeg te meg tót nacionalista vagy, áh, szánalom a köbön és bazmeg te elmész szavazni, atyaúristen. Csak annyit árulj már el, saját magad eltalálsz a fülkéig, vagy téged már buszoztatnak?

Dr.Bio74 2013.10.07. 21:01:39

@Csehszlovák Kém:

Az a Green pub el(vissza?)foglalása kezd egyre szimpatikusabb lehetőséggé válni.

Hawks 2013.10.07. 22:38:53

mi ez az egyes szám harmadik személy a magyarokról? mert, 100% biztos vagyok hogy nem vagy szlovák, pláne nem cseh. Te is írod magadról: "egy budai gyerekből pozsonyi, majd prágai lakos". Miféle elcseszett fajzat vagy te?

Van egy tippem: te vmi budai, burokban nevelt héber gyerek vagy, aki max a kazinczy utcáig mozdult ki, akinek a vidék a nagykörúton kívül kezdődik. Besértődtél, hogy Mo-n senki nem kíváncsi a szélsőlibsi, félig meddig cionista ideológiádra, ezért kitaláltad magadnak, hogy külföldi vagy, így már nyugodtan lehet szidni a magyarokat, anélkül, hogy magadat is aláznád. Kis seggnyalás az indexnek, hvg-nek, meg egy kis provokációs szándék, és már itt is vagy címlapon. Gollam jut eszembe A gyűrűk urából, szar lehet.

bbocs2 2013.10.07. 22:39:17

wikipédia Érsekújvárról, 1945 utánról:

"A reszlovakizáció emellett folyamatosan zajlott. A hivatalos állami ideológia szerint Szlovákiában nem éltek magyarok, csak az 1000 éves elnyomás alatt elmagyarosított szlovákok. Így a helyi lakosságot arra bírták rá, hogy vallják magukat szlováknak. Aki ezt vonakodott megtenni, azt kényszermunkára és kitelepítésre ítélték a Szudétavidékre. Az első reszlovakizációs dekrétumot 1948. január 11-én adták ki."

Gyönyörű...

tomitami2 2013.10.07. 22:39:34

@Csehszlovák Kém: Hungáriában az Árpád házovcik milyen nyelven beszéltek hungul vagy magyarul?
Majd a Habsburg királyok természetesen megtanultak szlovákul is a kora XVIII. században?

Demis Castro 2013.10.07. 22:40:06

Plusz 1:

A figyelmeztetést elküldtük 1847-ben:

"Figyelj magyar! Te vendég vagy itt Európában..."

Nos, nem tudom ki volt az illető, akitől a "figyelmeztetés" eredeztethető, de az biztos, hogy nem hallott a neandervölgyiekről, akik kábé ugyanezzel a dumával fogadhatták volna a homo sapiens sapiens-t Európában.

Úgyhogy neked is üzenem (hamár "elküldtük" ugye, többes szám első személyben): nem ártana, ha gondolkodnál kicsit. A többi 1847-es "üzengetőnek" nyilván nem lehet felróni, hogy tudatlan, de neked igen...

Demis Castro 2013.10.07. 22:40:40

@Csehszlovák Kém: Te figyelj jóbarát, már rég meg akartam kérdezni, hogy a blogod címe az egy szóvicc?

Mert úgy tudom - javíts ki ha tévedek -, hogy a csehek szurkolnak úgy, hogy "ČEŠI, DO TOHO". Most akkor ez a "dotoho" ez cseh vagy szlovák szó???

Vagy mindkettő?

Esetleg csak "vicceltél" és a blogod címének egyik fele szlovákul van a másik fele meg csehül? Mert ha igen, akkor áruld már el nekem, hogy hogy van szlovákul, hogy "Hajrá szlovákok"???

És írhatnál már egy posztot arról is, hogy mi a különbség a cseh és a szlovák nyelv között, mer mi itten Uhorszkóban nem vagyunk eléggé kiművelve ebben a témában...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.07. 22:46:58

@tomitami2: latinul

@bbocs2: igen

@Hawks: XDXDXDXD:D:D:D:D:DLOLOLOLOL

@Dr.Bio74: Európai Unió!!!

@Ches Desmond: Tiso = az egyik legnépszerűtlenebb szlovák történelmi figura

A nevem Senki 2013.10.07. 23:03:36

Párkányba az egyik étteremben a két fekete hajú pincér hölgy ikertestvérek vagy nem?

unionista (törölt) 2013.10.07. 23:38:48

@Balt:
fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy a második bécsi döntés tartható lett volna? szerinted észak-erdélyt soha nem támadta volna meg két oldalról románia? úgy, hogy a visszacsatolt területeken a 1941-es horthy féle népszámlálás szerint is csak 53% volt magyar. a románok 1930-ban ugyanitt 38% magyart számoltak. a kétnyelvűek hol ide, hol oda tartoztak. tegyük fel, hogy fele-fele volt az etnikai arány.

a székelyföldet nem kerített volna be minden oldalról a román hadsereg? brutális fölénybe lettek volna. a dunántúlról nem sokan mentek volna nagy kedvvel harcolni a hargitára. jó persze ez fikció. de a második bécsi döntés kikényszerítése nem volt egy okos lépés.

Namir 2013.10.08. 00:41:00

"Figyelj magyar! Te vendég vagy itt Európában"

Miért is? Több mint 1100 éve itt vagyunk, és több mint 1000 éve van saját országunk, sokkal régebb óta mint sok más népnek, mint pl. a szlovákoknak.

VT22 2013.10.08. 10:43:57

@Csehszlovák Kém: "Módszertani kísérlet, nyelvi forradalom. Új fogalom használata, bevezetése a magyar etnikai nacionalizmus ellen."

Turbószlovák nacionalista hazugság propagálása a történelmi tények ellen. Attól hogy egy egész ország így szeretné látni, még nem lesz igaz.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.08. 10:44:28

@VT22: :D LOL!!! Ma sem ússzuk meg egy retardált nélkül: a csávó szerint politikai nemzet fogalma és a regnum Hungariae elnevezés “turbószlovák nacionalista hazugság” :))))))) Ugye még nem szavazhatsz?

Megtisztelő, hogy a dotoho mögött egy országot látsz :D Esetleg szeretnél megcáfolni, hogy lássuk, mi nem igaz az állításaimból? Kíváncsian várom az érveid!

kifordított nagyanyó 2013.10.08. 16:26:05

@Csehszlovák Kém: Lószart vagy te a szlovák nacionalizmus ellen,ne hazudj!
Viszont a buszoztatós poén talán a második jó dolog ezen a blogon.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.08. 16:27:54

@kifordított nagyanyó: Én arról komolyan nem tehetek, ha neked csak ennyire futja.

tomitami2 2013.10.09. 16:18:46

@Csehszlovák Kém: Tehát, úgy gondolod, hogy a hung király, sväty Stefan latin anyanyelvű volt... A fellelhető, talán hamisított magyar (és nem hung) történelemírás szerint a latin volt a törvénykezés, a történelemírás és irodalom nyelve is a XI. sz. elejétől, ebben egyetértünk. De már a magánjogi dokumentumokban (adósságlevelek) is a latin mellett magyar és héber magyarázó szavak szerepelnek (bár teljes mondatokról nem beszélhetünk). Sväty Stefan hung király születéskori latin? neve Vajk kellett hogy legyen, ami hangzástanilag sem kifejezetten tűnik latinnak. Vajk édesapja Géza (hungul azaz latinul Gézusz) is már latinul anyanyelvű lehetett, így visszafejtve 3 nemzedéket a Vereckei-hágón Árpád is latinul beszélhetett már lovával, a kettős honfoglalás elméletét elfogadva pedig már az avarok is azok lehettek. Azt hogy az ősmagyar nyelv latin eredetű, vagy éppen latin Bíborbanszületett Konstantin művei nem említik. Szóval, ha Vajk és a többi Arpadovci latin anyanyelvű volt, azzal Vadim Tudor dákó román elmélete kismiska hozzád képest.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.09. 16:25:52

@tomitami2: "latin anyanyelvű" - ??? Ilyet rajtad kivül senki nem írt, kistáska :D :D

Egyben várom a hangfelvételeket és/vagy egyéb bizonyítékokat, hogy az Árpád-házi királyok magyarul beszélgettek volna :D

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.10.10. 16:07:27

@Csehszlovák Kém:
Ha felszökő pulzussal, minden téged idegesítő hozzászólóban engem fogsz látni, és letiltod őket, úgy jársz, mint a választott néped, amely tíz szlovákot megfoszt Kárpáti Sclavinia állampolgárságától, mire egy magyart is sikerül neki. ;)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.10.10. 16:10:25

@Gudea enszi: Muha, McFly, vedd már észre, hogy a szánalmam mellett csak a mosolyom nagyobb, amikor álnevekkel próbálkozol :D Annyira ostoba vagy, hogy magad sem veszed észre: saját magad árulod el, ugyanis egy szóval sem mondtam, hogy letiltottam előző nickneved, amivel itt próbálkozál :D

lazov 2017.12.04. 10:21:14

Bárcsak mindenki így tudná látni a történelem összefüggéseit. Szebb hely lenne Közép-Európa.

lazov 2017.12.04. 10:22:40

Nem ide akartam írni, csak klikkeléskor szaladt egyet a weblap. Visszavonva.

lazov 2017.12.04. 10:23:13

Nem ide akartam írni, csak klikkeléskor szaladt egyet a weblap. Visszavonva.

lazov 2017.12.04. 12:36:53

Olvasva az írásod, több olyan dolog jutott eszembe, aminek apropóján írnék pár szót mind a blogról mint jelenségről, mind annak karakteréről. Nyilvánvalóan pár szót szentelek a személyes véleményemnek az írójával kapcsolatban is.
Először is: sajátos jelenség egy magyarul, de szlovák nézőpontból íródó blog, viszont mint olyan, mindenképp érdekes ötlet, amit szerintem érdemes követni – mások nézőpontját, érzéseit megismerni mindig hasznos, ami tágítja az ember horizontját, vagy segít látni mások nézőpontjából ugyanazokat a dolgokat. Ez ideális esetben segít megteremteni egy közös hozzáállást, amiben a felek képesek elfogadni alaptényeket, és megérteni azt, hogy kinek milyen érzése, tudata kapcsolódik azokhoz.
Ideális esetben.
Mert jelen eset minden, csak nem ideális.
Én itt nem tapasztalom meg azt a gondolatiságot, aminek alapvető felhangnak kellene lennie az elfogulatlan, nyitott információ-átadáshoz.
Amit itt olvasok, az sajnos a szomorú leképezése annak az alulinformált, egyoldalú történelemnézetnek, ami minden nép/nemzet sajátja egy bizonyos szinten – és ez a szint messze nem az értelmes párbeszéd szintje.
És nem az ismeretek hiánya teszi nívótlanná, hanem az a dühös elfogultság, amivel egy rosszul beidegződött történelemértelmezés ellen megy egy ugyanolyan rosszal, ahelyett, hogy józanul magyarázná el egy másik nép érzelmeit, történelmi tudatát, segítő céllal.
Nem vagy tisztában a művelt ember felelősségével.
Tudod, az ilyen csatornák nem tápláló, hanem ürítő jellegűek. Nem akarnak semmit adni, csak kiöntenek valami végterméket, hogy aztán utána a komment szekcióban hasonló ürülék folyjon – ezen szerintem nincs mit csodálkozni.
Ja, ez úton szólnék pár szót kedves honfitársaimhoz is – az ősmagyar jó édes anyátokat, amiért csak büdöstótozni tudtok, ha érzékeny történelmi kérdések kerülnek szóba. És erre akkor sincs mentség, ha „ő kezdte”, mert akkor higgadtan érveljétek le azt, hogy miért visszás az acsarkodása, ne pedig a nemzeti mivoltát kezdjétek abajgatni, és őt ezzel sértegetni.
Igenis van szlovák történelem, szlovák öntudat, és valóban tévút volt Kossuth álma a nemzetállamról, de ez abban a korban sajnos egy olyan divatos eszme volt, amivel könnyű volt azonosulni, mert nem volt olyan történelmi távolbalátás, ami fel tudta volna mérni annak hibáit, veszélyeit. Trianonnal más a helyzet: az akkor magyar vezetők végzetes hibákat követtek el a határokon való viták során, és az ostoba, retrográd hozzáállásuk hozta el azt a végzetet, amit ma örömmel varrunk mindenki más nyakába. Igen, valóban volt egy erős ellenérzés a Monarchia más nemzetei felől irányunkban, de ezt tompítani lehetett volna azzal, ha a vezetőink hajlamosabbak a kompromisszumra és képesek reális jövőképben gondolkodni, esetleg gondolatban végigjátszani minden lehetséges szcenáriót – a legrosszabbat is, amibe belesodorták egész Közép-Európát.
Tudod, ha ezt fejtegegnéd egy kicsit a blogodban, nem pedig azzal jönnél, hogy „magyarok, ti itt vendégek vagytok”, akkor mindjárt más lenne a felütés, és más emberek írnának más kommenteket – sőt akár azok sem vetnék el a sulykot, akikben azonnal felmegy a pumpa a fennhéjázó stílusodtól.
Ha pedig igaz az, hogy budai gyerekből lettél pozsonyi illetve prágai lakos, akkor szimplán hazaáruló vagy, nemcsak azért, mert a saját néped ellen fordulsz, hanem azért is, mert az írásoddal tovább ásod az árkot két olyan nép között, akik nyelvükben, gondolkodásukban, hagyományaikban évszázadok alatt közel kerültek egymáshoz, keveredtek, és megtalálták az együtt élés módját egészen addig, amíg szerencsétlen politikai történések fel nem forgatták az egyszerű emberek mindennapjait és tették őket ellenségekké.
Jómagam is sok időt töltöttem Pozsonyban, és megismertem sok mindent a szlovák lélekről, világnézetről, habitusról, ami arra kötelez, hogy pártatlanul tekintsek rájuk. Mindig úgy éreztem ott, hogy rajtam a világ szeme, hiszen én abból az országból jövök, amivel szemben sokaknak ellenérzése van, ezért kötelességem a magyarokról jó képet adni azáltal, ahogyan viselkedem, beszélek. Sikerült jó benyomást keltenem, és egyenesen tudtunk beszélni a közös történelmünk fájó pontjairól is.
Minden ilyen írás, mint a tiéd, az ellen irányul, amit én vagy mások együtt elérünk, mások érzéseinek tiszteletben tartásával és önkritika gyakorlásával.