wc.jpg

Ennyi jót nyugati újságíró nem írt Oroszországról.

Ugye még emlékszünk a történelmi tanulmányainkból a sztalini szovjet rendszer nyugat-európai társutasaira? Hát kérem, a balos opportunista módon hallgató kormányoknak és társutas értelmiségieknek annyi, ennyi jót, ilyen rövid időn belül nyugati újságíró még nem írt Oroszországról. A dotoho tényleg csak csipegetett a világhálón fellelhető morzsákból. Ismerjük meg Orbán Viktor legújabb barátjának, Putyinnak és rendszere által szervezett olimpiáról született első benyomásokat!

Rácsodálkozott a keleti körülményekre Greg Wyshynski a Yahoo híroldal szerkesztője is, aki megállapította, hogy az egyik legtipikusabb orosz szokást még a leghipermodernebb szállodákban sem felejtették el. Ezt írja a twitteren: "kérdezik tőlem, mi az, ami leginkább meglepett Szocsiban. Inkább mutatom". Egy fotót posztolt ki, amelyen oroszul és angolul egy felirat olvasható: "Kérem ne húzza le a wc-papírt, dobja a kosárba!"

Mi is megmutatjuk:

 

Nem véletlenül örültek folyamatosan a nyugatról érkező vendégek, akik vidám híreket kürtöltek nagyvilággá már a múlt héten is. Ugye azt már nagyjából mindenki tudja, hogy a sportolók végre egymás mellett használhatják a WC-ket, Steve Rosenberg BBC riporter twitter posztolta ki először ezt a fotót. Ez nem photoshop:

 

Azt viszont már Megan Stewart kanadai riporter mutatja meg kedvenc biatlonistái segítségével, mindez hogyan néz ki a gyakorlatban, így:

Hogy az orosz olimpiai területén elhelyezett wécékben milyen szigorú szabályokat kell betartani azt Sebastien Toutent snowboardos versenyző leplezte le a twittere kiposztolt fényképével:

Azt gondolják, hogy izgalmakat csak a fürdőszobában találnak a kekeckedő nyugati újságírók? Egy frászt! Stacy St. Clair újságírónő február 4-én ezt írta twitterjére: A szállodánkban nincs víz. Ha a problémát megoldjuk akkor se használják fürdése, mert veszélyes anyagokat tartalmaz.

A Tribune riporterének újabb twittjében már láthattuk is, mi van a poharában: "Most már tudom, hogy néz ki az arcra nagyon veszélyes folyadék", írta.

Putyin elintézte: nyugati újságíró ne igyon, inkább koncentráljon a munkára. Már ha lehetséges dolgozni. A CTVnews munkatársai ugyanis ezt posztolták ki tegnap twitterükre: "az előbb elment a víz a szállodánkban, de most már áram sincs". Lássuk:

Mészárszék, csak ez a szó jutott eszébe Henry Reekie CNN sportriporternek, amikor becsekkolt hotelszobájába, most tessék megnézni az elégedetlen amerikait:

Nincs ivóvíz, áram? Be akarod húzni a függönyt? Ugyan már. Szerencsére a lényeg, minden szobában ott van, tudjuk meg Kevin Bishop BBC riporter twittjéből:

Aki szerint persze nem móka és kacagás az oroszországi olimpiára delegált nyugati újságíró sorsa, azokat Jay Onrait a Fox televízió sportriportere twittje biztosan meggyőzi: "Egy újságírónak három különböző hotelszobát kínáltak fel. Az első kettő koszos volt, a harmadikból egy kutya rohant ki. Remélem az én szobámban lesz egy kiskutya is!

UPDATE!!!!

A vidám kedvű nyugati látogatók nem akarnak kifogyni a tréfákból, Dan Wenzel a Yahoo sportújságírójának annyira megtetszett lakókörnyezete, hogy egy valódi ajánlattal állt elő, miután elfoglalta szállását: három égő van a birtokomban. Szobakilincsért elcserélem. Az ajánlat még él.

Ugyanő számolt be arról a folyosói pletykáról is, hogy a lámpabúrák nem bírtak sokáig helyükön maradni. Megnézte:

Tengerparti sétára vágysz? Jo-Ann Barnas bszámolójából kiderül, hogy a csodálatos panoráma mellett néha érdemes a lábunk lé is nézni: "Észrevettem, hogy a járdákon nincs minden csatornafedél a helyén".

A helyiek élik tovább mindennapi életüket, nem zavarja őket a vidám nyugati turisták látványa sem. Jo-Ann reggel fél ötkor twittelte:"Csak én én és a buszsofőr, aki Roy Orbisont énekel: Everything u need, u got it" Félelmetes, na.

46 komment

Címkék: #nyugat #oroszok #szocsi

A bejegyzés trackback címe:

http://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr875800231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lovag Mihály 2014.02.05. 20:04:47

a wc-s tiltásokra vonatkozó kép nagyon jó, kivéve ha nem trollság.

2002 2014.02.05. 20:09:13

@Lovag Mihály: Nem trollság, menj el üdülni Thassos szigetére Görögországba, ott is ugyanez van, ha beledobod vélletlen a wc papírt a wc-be sosem fogod tudni többé lehúzni.

Gazz 2014.02.05. 20:22:47

Nem bírok rájönni, hogy a helyes vécéhasználatra figyelmeztető ikonok közül az utolsó mit akar jelenteni.

2002 2014.02.05. 20:27:28

@Gazz: Az olvasókért mindent, megkérdeztem orosz ismerőseimet de ők sem tudják :)

Kicsi Tomika 2014.02.05. 20:36:31

Most akko mivan? Miért nem lehet lehúzni a papírt?

P. dictus Magister 2014.02.05. 20:38:58

@2002: Szerintem azt jelenti, hogy a wc.-ben tiols heroinnal/krokodillal belőni magad és utána elhajigálni a fecskendőt :)

szbszig 2014.02.05. 20:46:51

@P. dictus Magister: Az én tippem az lett volna, hogy nem szabad kishajókat vagy egyéb játékszereket úsztatni a vécécsészében, de valószínűleg inkább neked lesz igazad.

szbszig 2014.02.05. 20:56:58

Viszont azt továbbra sem értem, hogy a páros vécéknek mi értelme. Az orosz ennyire közvetlen és barátkozó nép, hogy még ott sincs szükségük az intim szféra biztosítására? Vagy félni kell valamitől a mellékhelyiségekben, azért jobb inkább párokban járni oda? Vagy egyszerűen nem telt már elválasztófalra? Ez utóbbit a rekordméretű költekezésből kiindulva nehezen hiszem...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.02.05. 20:58:59

@szbszig: úgy látszik te még soha nem csináltál szinkronszarást! Így, hogy látod az ellenfeled kifejezetten drámai lehet a küzdelem végkimenetele!!!

kúrórudi 2014.02.05. 21:03:39

a durva az egészben h mindez a remek minőség minden idők LEGDRÁGÁBB (50 mrd usd) olimpiája!! az összes nyárinál még a pekinginél is drágább

mi is ide tartunk... félázsia..orbán kép legyen (NENYI)...szétlopott...legdrágább...balkáni...foshalom

gwr 2014.02.05. 21:18:31

@Kicsi Tomika: a világon millió helyen nem lehet lehúzni a papírt dugulásveszély miatt.

Lovag Mihály 2014.02.05. 21:25:21

@2002: 2014.02.05. 20:09:13 ez igaz, láttam is Görögbe csak nem ott. akkor is epic, nekem is kéne egy ilyen tábla itthonra.

Holle anyó 2014.02.05. 21:49:55

A fiúknak ülve kell pisilni, hogy ne fröcsögjön. Rókázni, drogozni és guggolva használni nem szabad.
Pecázni sem szabad.
Gondolom, a rendeltetésszerű használatot ellenőrizni akarják, ezért kell párosával menni a retyóra.

Vajon, ha egy Kis Vuk felbukkan, azt hogyan kell elintézni?????

wootsch · http://wootschp.blog.hu 2014.02.05. 21:51:13

Éppen csak innen és onnan vadásztam össze világhálóról ezeket a képeket és ebbe a kiváló összeállításba "botlottam" - ahol minden "highlight" együtt megtalálható. Kösz, kösz, kösz! A "régi szép idők, ha egyszer visszatérnek ők" - ez is valami szovjet sláger volt, nemde? Blogodhoz gratula

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.05. 22:16:34

Hál Istennek a csésze peremén kézen állva történő kakilást nem tiltották meg!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.02.05. 22:21:37

@wootsch: A dotoho indulása óta a magas színvonalú, alapos posztok gyártásában hisz! Külön felhívom a figyelmed a véletlenszerűen tallózott képeket összefűző, lineáris történt szilárdságára, amely kifejezetten megtámogatja az eredeti mondanivaló üzenetét is! Keress fel minket bátran máskor is, örülök, hogy segíthettünk. A gratulációkat köszönjük. Hajrá Magyarország, hajrá Szocsi!

Kőmíves Kelemen · http://mekk-elek.blog.hu/ 2014.02.05. 22:22:00

Nekem az a gyanúm, hogy az egyik bidé lett volna, csak elveszett az infó a kivitelezők felé.
A terven meg majdnem ugyanúgy néz ki a két szaniter...

_Epikurosz_ 2014.02.05. 22:34:06

@Kőmíves Kelemen: Egyetértek, kis változtatással. Szerintem jó kommunista országhoz méltóan HIÁNY volt bidéből, így raktak helyette wc-t. Kicsit sárga, kicsit savanyú... Kornait meg csókoltatom.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.05. 23:59:44

A szaros wc papír szemetesbe dobálása Krétán is bevett szokás. Ezenkívül reggeli időszakban pöceszag terjeng az utcákon. Valszeg kicsi a lefolyócsövek átmérője.

ninimimi 2014.02.06. 00:18:23

Bírom a komcsi szerecsenmosdatókat:

"Görögországban" is meg "millió helyen" -
aha, persze, bruhaha!

Az athéni olimpián miért nem volt botrány?!

domel 2014.02.06. 00:20:58

Nyitott szemeteskosárba kell dobni a szaros wc papírt? Asszem lesz ott még dolguk a duguláselhárítóknak...

Silent Bob 2014.02.06. 08:43:28

Remek bazmeg és ezeknek a seggét nyaljuk éppen most (ismét).

É2I 2014.02.06. 08:44:00

@ninimimi:
- Kurvára nem vagyok komcsi, de fityiszes sem. Háromszor is voltam Görögországban és alá tudom támasztani a wc papír kukába dobásának igényét és, ha nem akarsz nyaralásod idején vödörbe szarni, akkor érdemes is betartani.

on

- A bidés teóriát tartom én is valószínűnek.

-A tiltásokon nem értem a horgászós táblát, Vagy az oroszoknál divat a latrinákban horgászni? Vannak olyan latrinák esetleg amelyek egyenesen folyók felett helyezkednek el és oda pottyantanak? Valaki tapasztalt világosítson már fel.

- A poszthoz annyit, hogy szép kis gyűjtemény, egyedül annyi bajom van vele, hogy már kis milliomodik blog amely ezzel foglalkozik.

lüke 2014.02.06. 08:44:15

nomen est omen:)
mit vártok Szocsitól?
az orosz gyözelmek olimpiája lesz, akik már hozzá szoktak az ilyen ijesztö
körülményekhez
a többiek nehezebben fognak adaptálódni:
-ellenörzés , biztonsági emberek
-zord körülmények
-és labilis infrastruktúra
azt még nem tudom ,hogy a dupla wc-ben hogyan fognak A,B próbát fognak produkálni

victor vacendak 2014.02.06. 08:44:29

Gondolom a fürdőszobai ismeretek nem sokat fejlődtek a XX. század eleje óta Oroszország anyácska keblén.
Mikor megérkeztek Berlinbe 1945 tavaszán:
"Sok ezer szovjet katona még soha azelőtt nem járt nagyvárosban. Kicsavarták a villanyégőket, és gondosan becsomagolták, hogy hazaviszik, abban a hiszemben, hogy a lámpában fény van, és bárhol működésbe lehet hozni. Ugyanebből a meggondolásból kirángatták a falból a vízcsapokat. A fürdőszobai berendezések sokak számára rejtélyes csodát jelentettek, a vécékagylóban krumplit mostak és hámoztak, de a fürdőkádnak nem tudták hasznát venni. Sok ezret egyszerűen kihajítottak az ablakon. Mivel a katonák nem tudták, mire valók a fürdőszobák, és nem találtak árnyékszéket, mindenhova odavizeltek és székeltek."

otgorbebogre 2014.02.06. 08:44:51

1. Ilyen dupla WC itt is van az USAban. Bar bizarr es el nem tudom kepzelni mire szolgal. De nem ertem a dobbenetet miatta.
2. Tilto lista van egyes azsiai orszagokban ahol a helyi WC hasznalok sokszor tenyleg ragugolnak a WC-re . Mondjuk az utolso ket kep viccnek tunik.
3. Gorogorszagban es Indiaban se lehet a WC be dobni a papirt a csatorna rendszer miatt.

Szoval egyesevel leteznek bizar dolgok a vilagon de mindez egyutt meghozza egy olimpiai faluban azert vicces.

baryll 2014.02.06. 08:44:56

Magyarázatok a két WC-re. Egyikbe végzi a dolgát, másikba dobja a papírt. Egy másik megoldás. Mindenhová női WC-ket terveztek. Nálunk a szotyi-kommunizmusban a lányok mindíg kettessével jártak a WC-re. Főleg alsó tagozatos korukban. Tetszik a szinkron versenyzős magyarázat is:).

Void Bunkoid 2014.02.06. 08:51:24

Az olimpiai beruházások költségét felhozókra reflektálv egy kicsit egyetértek velük.

Tudom, hogy jaj, meg turisztika, meg hú, meg esélyek, de az igazat megvallva mi a fenének kell olimpiarendezés jogát adni olyan helyszíneknek, ahol az ilyesmihez a világon semmiféle feltétel nem adott, "de majd megoldjuk iksztízmilliárd dollárból?"

Értve ezalatt, hogy - már ez is bökkenő - az alapvetően szubtrópusi éghajlattal rendelkező Szocsi, ahol úgy nem is igazán van istenigazából, klasszikus értelemben vett tél - mi a francnak akart téli olimpiát rendezni.

2042-ben a Maldív-szigetek vagy Nairobi fogja rendezni a TÉLI olimpiát?

Olimpiarendezésre eleve olyan helyszínek már csak a jelentkezését kellene elfogadni, ami alapállatpotban olyan feltételekkel rendelkezik, hogy minden felújítással-lópikulával együtt akár két-három hónapon belül "olimpiakész" lenne.

Tudom, hogy igen, ez is mekkora befektetés, meg növekedés meg anyámkínja, de rengeteg nem olimpiakompatibilis helyszín létesítményei a rendezvény után kihasználatanul elrohadnak pár éven belül, ez lesz speciel Szocsival is.

Vagy ha ez ilyen, akkor meg nem kell szarakodni ilyesmivel, eldobható egyszer használatos olimpiákat kell csinálni, nem kell sípálya sem, a versenyzők leülnek egy sportcsarnokba és tolják a frissen kijött EA sports olimpiai játék versenyszámait pléhsztésönön. Kész :)

230e 2014.02.06. 09:27:14

@É2I: a dupla wc-s kép vagy két hete kering, bőven lett volna idő kicserélni, ez a tandemszarás tényleg abszurd egy kicsit.

gwr 2014.02.06. 10:25:58

@ninimimi: komcsimosdatás?
Szerencsétlen hülye.

gwr 2014.02.06. 10:29:10

amúgy meg a NOB már régóta szarik mindenre. Fél- és egész diktatúrák legitimálhatják magukat általuk, mert van az a pénz, amiért megkapják a rendezési jogot. Nem lepne meg, ha az ezen a pályázaton vesztes Phenjan is nyerne a közeljövőben.

2014.02.06. 10:29:29

Nem hiszem, hogy a dupla WC oka az, hogy elfogyott a bidére szánt pénz. Láttam olyan fotót is, amelyen öt WC van.

Skunkworks 2014.02.06. 11:21:10

Görögben azért nem lehet a klozetba dobni a papírt, mert vékonyak a csövek. Nedves törlőkendővel kitörölni a valagát kicsit fura, olyan mintha befostál volna. Mondjuk én görögben bedobtam a papírt a retyóba de ezt betudtam a reggelire elfogyasztott ouzós narancslének.
Amúgy nem tudom mit csodálkozunk a képeken. Fogták és ellopták a pénzt, és ez még meg is volt koronázva egy jó adag beleszarok hozzáállással. AS tűréssel melóznak.

Αphelion 2014.02.06. 11:39:17

Gorogorszagban en harom kulonbozo szallodaban is megszalltam es mindegyikben normalis wc volt, bar ismeroseimtol en is hallottam a kosarbadobos verzio letezeserol.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.06. 13:14:28

Elgondolkodtató ötlet ez a páros wc. Haverral együtt szarni seggrészegen..
Csak nehogy a céges csapatépítő tréningek kiagyalói is meglássák a lehetőséget ebben..:)))

É2I 2014.02.06. 13:14:39

@Perihelion 2014: Alapvetően nem a szállodákról szól a fáma, hanem az apartmanokról.

Viszont ezek szállodáknak épültek.

Az elbaszott jövő ékes példái.

ninimimi 2014.02.06. 16:51:59

@gwr:

Viszontválaszom lényege számodra a saját minősítésed:
"Szerencsétlen hülye."

Lehet, hogy még nem hallottál szerecsenmosdatásról, de a komcsimosdatáshoz csak annyi köze van, amennyiben hasonlóan hatásos mindkettő.

Ennyit a szövegértésedről!

Az oroszoknak az általunk használt vécéhez való viszonyára meg az a valóságban is megtörtént eset a legjellemzőbb, amiből szájról-szájra terjedő történet lett 1945-ös megszállásunk idején (amivé a "felszabadítás" lett).

A lopott halat akarták a WC-ben mosni a ruszki hódítók, mert azt hitték, arra való. Amikor lehúzták a vizet és hal eltűnt, akkor dühükben a "Kurva magyar, zabrálómasinát (lopómasinát) csinált!" felkiáltással lőttek le néhány magyart.

ultracionista tájnigger 2014.02.06. 16:52:18

Maradj inkább az ilyen cikkeknél, nem való neked a politizálás.

Nash vs. Keynes 2014.02.06. 17:47:18

@kúrórudi: hülyegyerek, az usában meg elmbeteg diákok mészárolják egymást, az nemzetközi űrálomásra meg orosz rakátával mennek fel az amerikai űrhajósok.
Akkor most az amaerikai hitel meg az amerikai technika is szar?

gwr 2014.02.06. 19:06:45

@ninimimi: és mi abban a komcsimosdatás, ha leírom, hogy a világon millió helyen nem lehet beledobni a papírt a klotyóba? Te még lehet, nem találkoztál ilyennel, ajánlom, utazz sokat, aztán bruhaházz.

Nem mondtam ítéletet, nem mondtam, hogy jó, hogy az olimpián így van, egyszerűen tényt közöltem. Ázsia ilyen, meglehetősen sok helyen.

ninimimi 2014.02.07. 01:49:48

@gwr:
Köszönöm a jókívánságot, hála Istennek, sokat utaztam. Guggolós vécét használtam Olaszországban (ott kempingben) és Moszkvában is, de a kettő messze nem ugyanaz volt. Inkább nem részletezem a különbséget...

Továbbá a vízvezeték nélküli Patyomkin "csap", plusz az összes többi botrányos tény, amitől a szocsi megnyitó előtt 1 nappal a világsajtó hangos, az mind orosz specialitás. Ha ebből kiragadsz egyetlen jellemzőt, hogy "máshol is", akkor igenis a lényeget segítesz elfedni - lehet, hogy szándékodon felül.

gwr 2014.02.07. 13:57:24

@ninimimi: Segíti a faszom. Leírtam valamit, ami tény. Te meg ezen pattogsz, meg álmodsz bele minden hülyeséget, hogy jól megcáfolhasd.

Milyen lényeget fednék el, amikor ott van húszmillió fénykép? Mi közöm Putyinhoz?

Te tipikusan az a hülye vagy, aki azonnal imád mindenkit beskatulyázni, akinek a véleménye nem illik bele az ő jól felépített világképébe.

A ruszki olimpiáról mindenki tudta hónapok óta, hogy ilyen lesz. Itt pattognak a civilizált idióták az összegányolt meló miatt, miközben ők szavaztak meg ismét Kína után egy féldiktatúrát. Ráadásul mediterrán városba. Jéé, ilyen egy korrupción alapló féldespotikus országban a szervezés? Ki gondolta volna?

Most mindenki sír a melegek jogai miatt is: amikor odaítélték Szocsinak, akkor jobb volt az orosz buziknak? De most bátran kiáll értük a civilizált nyugat, még a gugli is szivárványszínű. Hát, ettől most Putyin biztosan összeszarja magát ijedtében.
Pekingnek is odaadták, miközben brutálisan elnyom egy csomó nemzetiséget.

Majd odaadják Phenjannak is, és utána lehet szörnyülködni.

Szóval a duplavécé a legkisebb botrány a NOB-bal kapcsolatban. A legnagyobb az, hogy az olimpiai eszmét már rég eladták néhány vaskos borítékért.

lüke 2014.02.23. 10:09:53

@ninimimi:
:)
komcsimosdatás a wc-n/ így értelmeztem -félre- /
@gwr: ma is láthattad, pl India