pussy.jpg

Több ember megsérült amikor az orosz rendőrség és az önkéntes kozák járőrök Szocsiban erőszakkal szétverték a Pussy Riot zenekar legújabb happeningjét - twittelte ki nemrég Pjotr Verzilov, a zenekar szóvivője.

A kozák önkéntesek gumibottal, viperával verték a lányokat, szemükbe könnygázt szórtak. Az incidens a szocsi kikötőben történt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban figyelmeztette a lányzenekart a politikai akció esetleges következményeire. A zenekar egyébként legújabb videoklippét szerette volna leforgatni a téli olimpiának otthont adó orosz városban.

A támadás során, a beszámolók és a fényképek szerint, a lányokat a földre teperték, kicsavarták kezüket és megverték őket. Az események rendkívül gyorsan történetek, a helyszínre kiérkező lányok egy "Szocsi - 2014" felirat alá álltak, miközben azt énekelték, hogy "Putyin megtanít minket, hogyan szeressük hazánkat".

"Különböző botokkal kezdtek el verni és paprika sprayt fújtak a szemünkbe", írta ki a zenekar egyik tagja twitterén. A kozák önkéntesek korábban már feltűntek a lányok jelenlegi lakhelyéül szolgáló szálloda környékén. A zenekar szóvivője Verzilov is megsérült a támadás következtében, jelenleg egy szocsi kórházban tartózkodik, szemsérüléssel kezelik. A klip forgatására összegyűlt stáb több tagja és a kiérkező fotoriporterek is fejsérüléseket és más zúzódásokat szenvedett.

A zenekar két tagja - Marija Aljohina a Nagyezsda Tolokonyikova - négy napja tartózkodik Szocsiban. Ez idő alatt három rendőrségi kihallgatáson vannak túl. Kikérdezte őket az FSB orosz titkosszolgálat is. A rendőrség látószögébe a lányok állítólag lopás gyanúja miatt kerültek, amelyet abban a szállodában követtek el, ahol a lányok élnek.

A kozákokról a válogatott.blog.hu remek posztjában olvashattok sokat és jót!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a téli olimpia helyszínén szervezett bármilyen politikai akciót elítél. Amennyiben tényleg megtörténne ilyen eset, az egyszerűen nem tartozna a téli olimpiához, mondta korábban Mark Adams az olimpiai bizottság szóvivője újságíróknak. Az eset után is megkérdezték a nemzetközi szervezet szóvivőjét, aki szerint a rendőri akció és a korábbi kihallgatások nincsenek összefüggésben a téli olimpiával.

A Pussy Riot nevű orosz zenekar korábban már hírnevet szerzett magának, amikor egy moszkvai ortodox templomban megpróbálták egyik szerzeményüket eljátszani. A zenekar tagjait letartóztatták és 2012-ben két év letöltendő börtönbüntetést kaptak. Az ítélet világszert agy felháborodást okozott, a lányok szabadon bocsátása érdekében több világhírű zenész, köztük Madonna is, megszólalt. 2013 decemberében, nem sokkal szabadon bocsátásuk előtt, a lányokat elnöki amnesztia keretén belül, kiengedték a börtönből. Szabadulásuk után azonnal bejelentették: intenzív kampányba kezdenek az orosz börtönökben uralkodó embertelen állapotok ellen.

547753.jpg

547752.jpg

2_1.jpg

1_1.jpg

A Guardian moszkvai tudósítója írta twitterén: "A Pussy Riot letartóztatása ezer képernyőn a Szocsi médiaközpontban. Szürreális!!!"

A BBC twitterén is megjelent a botrányos jelenetsor:

(ČT24, ČTK)

272 komment

Címkék: #oroszok #pussy riot #szocsi

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr675822616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobeor 2014.02.20. 01:21:41

@A megvalósult amerikai ólom..: bazdmeg te idióta, te nem olvasod el amit én írtam aztán még te kéred számon rajtam? akkor ismét, hátha most belemegy a fejedbe, ezt írtam: " patásUSA, nem rohanja le a szaudiakat, akiktől amúgy kénytelen venni az olajat."

A "nem" szócskát látod? jelentését ismered?
és mondd, ki nem szarja le a te usa-fóbiádat? a kommentem 2. felére miért felejtettél el reagálni? tudod, erre:
"ugye napi szinten van igényed rá hogy belerúgj az USA-ba? Már a nikkedden is látszik a fóbiád, nyilván kényszeres. Kertész- és gasztronómiai blogokat és széttrolkodsz az usa-gyűlöleteddel, vagy csak az orosz témájú blogokat?"

tobeor 2014.02.20. 01:30:33

@Girhes Joe:
1. a ruszkik nem muszlimok
2. pont a ruszki egyház politikai elkurvulása, sőt ordenáré mocskos Putyin-ribanccá válása ellen tiltakoztak, tehát pont a lehető legjobb helyen tették.

azzal persze neked semmi bajod, amikor maga az egyházi vezetők gyalázzák meg, dobják oda a politika büdös kurvájának az egyházukat, ugye? ja, mert ezzel itt Magyarországon sincs semmi bajotok...

Girhes Joe 2014.02.20. 01:38:30

@tobeor:

Nem számolsz azzal, hogy a templom hány ember számára szent hely, FÜGGETLENÜL a mindenkori pap vagy püspök, adott esetben politikailag nem helyes, akár sok hívő által se helyeselt hozzáállásától.

A tiltakozás lényegét értem, és semmi bajom nem lenne vele, ha mondjuk a templom előtt csinálják. Ez demokrácia lenne.

De aki nem hívő, annak hiába magyarázom, hogy egy templom messze többet és mást jelent annál, mint hogy az egy épület, ami az egyház tulajdonában áll...

Kicsit olyan ez, mintha valaki a Karácsonyt, mint ünnepet, mint fogalmat gyalázná valaki, csak mert pár politikailag túlbuzgó fazon december 25-ét a saját ünnepének tartja. Nekem is kinyílna a bicska a zsebemben tőle.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.20. 01:38:36

@tobeor: Idióta az öreganyád, te agyhalott mutáns. Látom az érveket a nagy pofáddal próbálod pótolni.
Te komolyan elhiszed azt hogy Szaud-Arábia nincs ezer szállal bekötve az USA-hoz te valagagyú. Gondolj már bele hogyha támadás érné ezt az országot ki sietne elsőre a segítségükre?? Mégse gyakorolt nyomást az Egyesült Államok emberjogi kérdésekben rájuk, miközben más országokkal kapcsolatban ezt rendre megteszi. Persze ez a hozzád hasonló droidokat nem érdekli .
Az utolsó bekezdésed meg ügyes terelés. Mivel érvelni képtelen vagy, a másik nicknevével kezdesz el foglalkozni, és értelmetlen baromságokat találsz ki. Milyen kertész meg gasztronómiai blogokról beszélsz te seggfej? Én érveket írtam itt is ,amíg te csak a szót fosod, mert máshoz nem értesz.

Hefe 2014.02.20. 01:42:33

monnyuk erdekes modon a fideszbirkak most nagyon tudnak helyeselni amikor par not romma vernek a kozakok.
2006-ban a belvarost/tv-szekhazat felgyujto/kifoszto/lerombolo csocselek meg ugye az aproszentek gyukelekezete volt, es rendor hogy merte kiloni a szemet a randalirozo idiotanak...

Girhes Joe 2014.02.20. 01:49:17

@Hefe:
Pusztán azt felejted el, hogy a tévészékházgyújtogatás és és az ominózus szemkilövöldözés között eltelt mindössze bő egy hónap, és a két esemény résztvevői között kábé semmilyen összefüggés nem volt, na jó, talán egy tucat balhéfüggő hülyétől eltekintve.

tobeor 2014.02.20. 01:49:23

@Girhes Joe:
"Nem számolsz azzal, hogy a templom hány ember számára szent hely, FÜGGETLENÜL a mindenkori pap vagy püspök, adott esetben politikailag nem helyes, akár sok hívő által se helyeselt hozzáállásától."

Ezt a mondatot én is írhattam volna neked. Sőt, vedd is úgy hogy írtam. A templom szent hely, és ezért különösen fájó, hogy a vezető papok meggyalázták, és a politika bordélyává, meg választási propagandagépezetévé süllyesztették. Az miért nem fáj? Az nem a templomban van? Nem csak egy oldalról kéne fájlalni a dolgokat barátom, mert ez nagyon kettős mérce...

tobeor 2014.02.20. 01:52:52

@A megvalósult amerikai ólom..: Kényszeresen ütüd az USA-t egy olyan poszt alatt, aminek semmi köze az USa-hoz, és közben a neved is az USA-fóbiádat hirdeti, de persze ezek között az égvilágon semmi összefüggés nincs, én vagyok a csúnya gonosz amiért összefüggést vélek felfedezni :)

Bocs, de leszarlak. Tőlem agyvérzést is kaphatsz a gyűlölködésedben. pfej, usa, pfej... Énekled a nagy bánatod még pár blogban, hátha sikerül széttrollkodnod más témákat is, hidd el engem kurvára nem érdekel.

kód 2014.02.20. 02:17:08

@Girhes Joe: A tévészékházgyújtogatás és és az ominózus szemkilövöldözés között egész pontosan 4 nap telt el. Ami semmilyen értelemben nem bő egy hónap.

A tévészékháznál az aktív mag valóban csak néhány tucat balhéfüggő volt. Csak azért gyújthatták fel az épületet mert mögöttük állt tízezer passzívan támogató "háztűznéző". Ha az a tízezer passzív támogató nem lett volna ott, a rendőrök két perc alatt elintézték volna a futballhuligánokat.

A Pussy Riot nem gyújtott fel semmit. Énekelnek. Hülyeséget, de csak énekelnek. A keresztények pedig csak itt olyan békések, a civilizált országban. Ugyanezek a keresztények küldtek halálos fenyegetést a Pussy Riot tagoknak, és ők zártak börtönbe egy kisgyerekes anyát két évre, mert hülyeségeket énekelt egy templomban. Még egyszer mondom: kettő évre. Éneklésért.

Nem mintha annak az esetnek bármi köze lenne a mostani ostoros nőveréshez, merthogy itt még a közelben sem volt semmilyen templom. Beakadt a lemezjátszótű?

Girhes Joe 2014.02.20. 02:17:12

@tobeor:

Hmm, akkor szerinted attól, hogy A egyén templomhoz nem méltó viselkedést tanúsít a templomban, az B-t feljogosítja arra, hogy ő is ez tegye?

Én pont hogy ezzel a logikával nem tudok azonosulni. A templom nem lesz attól kevésbé védendő, kevésbé szent hely, hogy valaki már korábban is visszaélt vele.

Pop40 2014.02.20. 09:40:59

@_most_:

Ugyanez a söpredék hívta be a tankokat 50 éve is. Csak akkor munkásőrnek nevezték magukat, most meg "jobboldalinak"
:D
@nyomasek:

"Azt imádom a legjobban, hogy a kiváló identitástudattal rendelkező "demokratikus" baloldal egyszer simán tud azonosulni a hatalom embernyomorító pribékjeivel, egy másodperc múlva meg tüzeslelkű forradalmár lesz belőle."

Ja, a fenti nagyon veszélyes és agresszív csajok ugyanaz, mint a linkelt képeken látható békés tüntető haverjaid.

m.cdn.blog.hu/je/jerrymouse/image/23/9.jpg

hetek.hu/files/images/2011/41/tv_ostrom.jpg

index.hu/gal/?dir=0609/belfold/TV4_galeri/

"Helló srácok! Opportunizmus mint fogalom megvan? :)"

Érdekes ezt a mondatot egy seggnyaló Putyinpincsi szájából hallani. :D
Felütötted a szótárt, és találtál benne egy idegen szót?

@ephart: @Kim Jong Un: @negondolkozz!majdénmegmondom!: @rapitzsuakoloh: @Behajtó70: @14,99%: @Szúnyog: @A megvalósult amerikai ólom..: @Éhes_ló: @J.László:

A hozzátok hasonló undorító férgeket elnézve nagyon tudja az ember sajnálni, hogy Fletó, a hazudozásaitokkal ellentétben, nem élessel lőtt közétek.
Mindenkinek jobb lenne, ha a kukacokkal haverkodnátok.

@miva?:

"Lassan szexuális beállítottságot jelent a fideszesség."

Nézd el nekik, előjöttek a régi munkásőr reflexeik.
Így "udvaroltak" 56-ban, mikor védték a pártházat, mert felállni már akkor sem állt fel.

Hevn 2014.02.20. 09:41:10

@Gamma Leonis: ez szerintem nem a szólásszabadságról szól. Ezek valami feminista\anarchista lázálomban tévelygő provokátorok.

Ennél bizonyosan jóval szakszerűbben és kulturáltabban kellett volna őket elvinni a helyszínről, de ezek szerintem csak meggyőződés nélküli provokátorok.

randomuser1 2014.02.20. 09:41:14

Oroszország megérett a pusztulásra, mikor kozákok ütik a máskéntgondolkodókat, azon nem nagyon van mit magyarázni.

Alick 2014.02.20. 09:41:23

Egy kis fejsimi a lányoknak... csak megunják egy idő után, ha senki sem figyel a műsorukra.

Mekk Meister 2014.02.20. 09:41:28

Mitol volt brutalis? Fel tudtak kelni utana? Maguknak keresik a bajt? 2 igenes valasz. Ha Vlagyivosztokban bohockodnak, nem utasitjak rendre oket a kozakok. Ezzel azt hiszem, csatlakoztam a kulonitmenyeseknek nevezett rendpartiakhoz.

csiszlikek dáridója 2014.02.20. 09:41:35

brutálisan megverték.... hahahahahah...
kerge pi@sák. egy átlag orosz nő 10-szer ekkorát kap a férjétől szibéria-alsón.
mindenesetre ügyes kis performansz volt.
a kozák jelmez is nagyon, nagyon hatásos. már-már félelemkeltő.

Stabilo 2014.02.20. 09:41:43

Egyébként azon túl, hogy szánalmasak ezek a "nők", azon túl bármennyire nem is látszik rajtuk, de azok.
Szóval ha sajnálni nem is tudom őket, attól még tényleg erősnek érzi az ember, amit kaptak.
Egyszerűen le kellett volna őket tartoztatni és kész, vagy 10-20 beépített emberrel nevetségessé tenni az egész "előadást".
De hozzáteszem a sok nyivákolónak, hogy azért ennél sokkal durvább dolgok történtek anno Kínában, mégsem hisztizett is senki (még pöcsfej Dö Tahó) sem...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 09:41:48

@tobeor:

Nem igaz. A papok nem gyalázták meg a templomot.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 09:41:52

@danesdzsu2:

Harc van, ez a helyzet. A jogos önvédelem keresztény cselekedet.

Occam beretvája 2014.02.20. 09:42:05

Ahogy több a polidilin kommentelő ballert idézzek.:minek mentek oda? :-)

Tandoori Artemisz 2014.02.20. 09:42:13

Nem értem miért kell szépíteni, a videón világosan látszik, hogy a szegény ártatlan nőket agyonverik, többen meg sem tudnak mozdulni a vasrudaktól rájuk mért súlyos csapásoktól, mindezt mert cukrot akartak osztani.....Ez vár a magyarokra idejönnek a kozákok és viperakorbácsokkal ütlegelnek minden reggel munkába menet, és mindezt paks miatt....orbán eladta az országot....

Hefe 2014.02.20. 09:42:21

@Girhes Joe:
ne viccolj mar, legyszi. Ugy tunik hogy te meg nem eltel 2006-ban, es nem emlekszel ra, hogyan randaliroztak a huliganok a koruton?
Azt ne mondd mar, hogy bekes vasarnap delelotti csaladi setaba lottek bele a rendorok.

Ahol gyalulnak ott hull a forgacs.

ezu 2014.02.20. 09:42:25

Csak helyeselni lehet.

2014.02.20. 10:46:59

@maxval a gondolkodó birca:
Ne égesd magad. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Ki is mondta ezt? Ja, nem keresztény volt. Zsidó?
Hülye vagy.
A papok állandóan meggyalázzák a templomot, amikor aktuálpolitizálnak.
Mert a templom Isten háza. Isten pedig fölötte áll a mindenkori politikának.
Vagy Isten fideszes?

2014.02.20. 10:47:02

@Girhes Joe: Nézd, azért nem fáj a fejed, hogy politikusaink a magyar nemzeti ünnepeket gyalázzák? Hogy a papok tiszteletesek az Isten házában aktuálpolitizálnak?
Persze, épp a botrányokozás a punkok éltető eleme. Gondolom, ha az lett volna a feltűnés legkézenfekvőbb eszköze, akkor zsinagógában művelik ugyanazt.
Egyébként meg szégyen, hogy még ma is eladja magát az egyház némi garasért a földi hatalomnak.

zsg? 2014.02.20. 10:47:06

Hát ez hihetetlen. Elolvastam nagyjából az első 100 hsz-t és az "elszomorító" jelző erre már alkalmatlan. Inkább a reménytelen a helyes. Azt látom, hogy:

1) A magukat jobboldalinak tartók lelkesen tapsikolnak ahhoz, hogy kb. 10-15 nagydarab férfi korbáccsal ver 5 gizda csajt, de saját biztonságuk érdekében még némi karhatalmi segítséget is igénybe vesznek.
2) Ugyanezek a magukat jobboldalinak tartók folyton rinyálnak, hogy a csúnya gonosz gyurcsányi rájuk küldte a szemkilövős rendőrséget, pedig ők csak elmondták a véleményüket.
3) Ugyanezek a magukat jobboldalinak tartók az elfogódottságtól párás szemmel óvják az orosz demokráciát a homokosoktól, a zsidóktól, a Sorostól, a mindenkitől.
4) Ugyanezek a magukat jobboldalinak tartók megvédik a rezsicsökkentést, majd teli szájjal kommunistázzák az ellenzéket, a szomszédot, engem, bárkit.

Teljesen reménytelen. A gondolkozás képességének teljes hiánya. El kell gondolkozni Darwin elméleteinek helyességéről, mert ha igaz lenne az evolúció, akkor ezeknek a lényeknek már rég ki kellett volna pusztulniuk. Erre ezek csak szaporodnak.

ezu 2014.02.20. 10:47:12

@Alick: Nem biztos. Nálunk egy önjelölt, politikus negyedik teljes nap ordibál mikrofonba a főtéren. Senki nem hallgatja meg. Én legalábbis nem láttam senkit, mikor arra megyek. De kitartó. És nyolc általánosa lehet, mert nagyon nem tud helyesen magyarul beszélni.

A lányok is lehet, hogy kitartóak.:))

ezu 2014.02.20. 10:47:14

@Hefe: Nem, nem abba. A gyűlésről hazafalé menő emberekbe. Ezer vallomásnyi bizonyíték van rá olimpikonoktól is akit megvertek és még a földön is rugdalták, meg arra is, hogy olyanokat is megvertek, bezártak, akik külföldiek és egy presszóban üldögéltek nyugodtan. Berontottak verés, és letartóztatás. És ez csak egy kevés. Számtalan ilyen volt.

Védd a védhetetlent, csak mert vörös!

bagir 2014.02.20. 10:47:17

Az olimpia a sportról szól. 1980 ban vitte bele a politikát az USA.
A ribancok úgy jártak mint a vadász a viccben: vadász, vadász, te sz@pni játsz ide?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:58:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Önmagunkat feladni, hogy "ide lőjjetek!" nem megoldás, ez nem kereszténység, hanem hülyeség. Szeretjók ellenségeinket, még a buta keresztényellenes libákat is, de gonosz cselekedeteiket gyűlöljük.

2014.02.20. 10:58:43

@maxval a gondolkodó birca: A jogos önvédelem keresztény cselekedet."
Idézz a Bibliából!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 10:58:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az Egyház feladata a közéletben való részvétel, azaz a politizálás. Ez nem mond ellent annak, hogy Isten felette áll a politikának. A templomi pártpolitika káros, ez tány.

2014.02.20. 10:58:49

@bagir: Na neeee! A történelemben volt már korábban is politikai indíttatású bojkott. Náci németország, USA-vs-szovjet tábor

2014.02.20. 10:58:52

@ezu: Tehát orosz punkot verni helyes, magyar hős fideszest helytelen. Köszönjük, Emese!

Mercyful Fate 2014.02.20. 10:58:56

akárhányszor meglesem a videót, összeverést nem látok rajta.

Prosztó 2014.02.20. 10:59:00

Mondjuk, batrabb dolog, mint lehajtott feju katolikus papokat Szuz Maria formaju vizespalackkal lelocsolni, felmeztelenul.

Ez mar-mar tiszteletremeltoan bator.

Most meg azt szeretnem megnezni, hogy a Femen egy muszlim orszagban tuntet felmeztelenul a nok jogaiert.

Az hiteles lenne.

2014.02.20. 10:59:03

@csentecsa: Nem, nem fordíthatod meg. Kérdeztem valamit, amire kérdéssel válaszolsz? Zsidó vagy?

furo80 2014.02.20. 13:36:22

Igazi pöcsfej lehet az az ostoros (vagy mi a franc van a kezében) rendör, aki szó nélkül üti a nöket. Biztos otthon az asszonyt is lelkiismeret-furdalás nélkül veri.

Állítsuk meg a ......... 2014.02.20. 13:36:25

@maxval a gondolkodó birca:
Te idióta fax.
Az mióta bátor cselekedet az egyház, vagy az állam részéről, hogy nőket ver és börtönöz be?

Ha ugyanez papokkal történne meg, akkor már nyígnál mint egy kis xaros.

grani 2014.02.20. 13:36:36

@hamisnero: Érdekes, az én őseim a labancok ellen harcoltak jó pár száz évig. Az országot is a nyugatiak osztották szét száz éve. Mégis nekik nyalsz? Gondolom, a te elődeidet is valahonnan svábföldről telepítették be anno. A szíved is odahúz.

Tibi Tomi 2014.02.20. 13:36:38

Az a gond inkább, hogy hamarosan nálunk is lesznek ilyen jelenetek. Sőt durvábbak. Csak idő kérdése...

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 13:36:40

@maxval a gondolkodó birca:
Érdekes ez a jogos önvédelem dolog, az egyházak meg akarják mondani a nem tagjaiknak is hogyan éljenek, ám ha ugyanez fordítva történik, és külsősök merik kritizálni őket, akkor az keresztényellenesség, keresztényüldözésnek számít.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 13:36:43

@Hefe:
Azok ott 2006-ban hős kommunista elvtársak voltak, ezek pedig laza erkölcsű szajhák.

2014.02.20. 13:36:48

@ezu: Én arra emlékszem, hogy valaki, nyilván hős, megtámadta az RTL közvetítőkocsiját, hogy gyújtogattak, kukát borogattak, rendőröket dobáltak. Arra emlékszem, hogy a fidesz gyűlésnek olyan öt körül volt vége, a rendőrattak meg hét körül indult. Arra emlékszem, hogy eladdig a tömeg vonult a rendőrsorfal felé!
Ettől függetlenül, voltak túlkapások.
DE!
Nem lehet összevetni egy tömegmegmozdulást néhány ember performanszával.
Simán elvihették volna őket.

ezu 2014.02.20. 13:36:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Egy zsidógyűlölő aki baloldali. Nem mondom, én is találkoztam már ilyenekkel. Többel mint jobbikossal.:))

ezu 2014.02.20. 13:36:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Becsületes, törvénytisztelő, nem balhézó, megbotránkozást nem keltő embereket bizony nem szabad verni, aki meg nem olyan aki balhézik, megbotránkoztatásban éli ki magát, azt lehet. Ezt még a te 80-as IQ-dal is be lehetne látni. Már, ha nem értékeltelek felül.

2014.02.20. 13:37:02

@maxval a gondolkodó birca: Ja, már világos. Jézus hülye volt. Ellenállás nélkül hagyta magát elfogni, majd elítélni, pont ő, aki oly jól érvelt, nem szólt egy szót sem saját maga, ha úgy tetszik eszméi védelmében. Mostmár megvilágosodtam! Hülye volt! Szerinted.

2014.02.20. 13:37:05

@Prosztó: Te tényleg prosztó vagy. Gondolkodj egy kicsit: Putyin országában tüntetnek Putyin ellen. Miért kéne tüntetniük muszlim országban?

2014.02.20. 13:37:08

@maxval a gondolkodó birca:
Az egyház feladata nem lehet a politizálás. Buta vagy, nem kicsit.
Ugyanis az egyháznak MINDEN hívőt be kell fogadni, érdekeit képviselni, közvetíteni Isten és ember között. Nem kínálhatsz üdvözülést csak a politikai meggyőződésed szerint.
Olyan ez, mint a pénzért vásárolható bűnbocsánat. Szégyen! Megveszik a papságot kilóra! Mennyi ma egy pap ára a feketepiacon?

2014.02.20. 13:37:12

@Girhes Joe: Március 15? Augusztus 20? soroljam, kinek az ünnepe?????
Á, semmi politika! Csak a magyaros megemlékezés...

Töksi 2014.02.20. 14:04:34

@zsg?: ez nem bal-jobb kérdés. Én speciel 2006-ban nemhogy baller politikustól, de szimpla balos szimpatizánsoktól sem hallottam olyasmit, hogy még egy kődobáló huligánnal szemben sincs joga a rendőrnek rögtönítélő bíróságot játszani. Az (kár)örömködés, gúnyolás viszont ahogy a csövön kifért(lásd a 100 kiló marhahús Kuncze mártíriuszozását).
Sajnos most ugyanez van fordítva: normális ember nem tapsikol nők nevelő célzatú megverésének, legyen az a nő bárki is...

Amocsok 2014.02.20. 19:09:40

@Stabilo: "...durvább dolgok történtek anno Kínában, mégsem hisztizett is senki..."
Most se hisztizik senki. Azon örömködünk éppen, hogy Magyarország végre rátalált a keleti útra. Kína pedig az egyik legnagyobb testvérünk.

Amocsok 2014.02.20. 19:39:33

@maxval a gondolkodó birca: Mi volt a gonosz cselekedetük? Hogy kérték az Urat, Putyint ne tartsa meg a hatalomban? Sérti az Urat, hogy ilyen kéréssel fordulnak hozzá? Van valami összefonódás közöttük talán?

Amocsok 2014.02.20. 19:39:58

@Occam beretvája: "Ahogy több a polidilin kommentelő ballert idézzek.:minek mentek oda? :-) "
Nem igaz, hogy nem esett még le? Azért mentek oda, mert van egy kész daluk, aminek a klipjéhez eredeti képanyagra volt szükségük. Jól számítottak. Három perc alatt össze is jött az anyag, és távoztak.

Amocsok 2014.02.20. 19:52:43

@furo80: Nem rendőr. Önkéntes. Olyan, mintha a magyar kormány a volt magyargárdistákat kérné fel egy rendezvénye biztosítására.

Amocsok 2014.02.20. 19:52:46

@maxval a gondolkodó birca: "Az Egyház feladata a közéletben való részvétel, azaz a politizálás."
:) A politizálás? Az viszont nem tetszik neki, ha politikai támadás éri. Az már azonnal isten, templom vallás gyalázás. Nem lóg ki kicsit a lóláb?

Amocsok 2014.02.20. 19:59:50

@grani: Nocsak, nocsak! Ismét ünnepnap lesz április negyedike? Piros nyakkendős ünnep?

j311 2014.02.20. 22:19:42

@tobeor: Nem érted de ma jó kedvem van...

Az a néhány hülye elment valahova, ahová nem kellett volna. Ott olyat tett, amit nem kellett volna.
Persze, azt hitték majd olyan finomak lesznek velük, mint Moszkvában, meg Szentpéterváron.
Hát elszámolták magukat. Viszont még mindig szabad akaratukból mentek pofonért, senki sem küldte oda őket erőszakkal. IJ

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.20. 22:20:06

@tobeor: Nem gyűlölöm, csak azt szemforgató hamis narratívát, ami ezt az országot körülveszi- többek között- a hazai baloldal részéről.
Az USA egy nagyhatalom, amely kőkeményen keresztülviszi az érdekeit világszerte,akárcsak a többi nagyhatalom, és eközben bizony ha érdekei úgy kívánják, szemet huny az emberi jogok, vagy a nemi egyenjogúság súlyos megsértése fölött.
Az emberi jogok helyzetét firtatja Oroszországban, miközben egyik legfontosabb közel-keleti parnere súlyos jogsértéseket enged meg magának saját lakosságával szemben már jóideje, de említhetném a Pinochet diktatúrával ápolt intim viszonyukat is.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.20. 22:20:12

@Pop40: A legviccesebb az egészben, hogy eközben kurva nagy demokratának gondolod magad... Tehát mégiscsak lehet lövetni szted a politikailag másként gondolkodókra?? Akkor miért fáj neked a mostani pussy ügy?

Amocsok 2014.02.20. 23:30:46

@A megvalósult amerikai ólom..: Nem sepregetnél inkább a saját hazád táján? Azerbajdzsánnal, Kínával, Oroszországgal pacsizgatni, valagat nyalni tán dicsőbb dolog?

Amocsok 2014.02.20. 23:30:48

@j311: :) Tele vagy tévhitekkel.
Elmentek Szocsiba, mert volt egy daluk amiben Szocsiról is énekeltek. Szocsiban várta őket a rendőrség, háromszor vitték be őket, több mint tíz órát töltöttek ott. Azt tették, amit elterveztek. Filmet forgattak a dal klipjéhez. Két hónapja érkeztek a gulágról, volt némi elképzelésük Moszkva finom stílusáról. Hogy mennyire nem számították el magukat, azt bizonyítja a putyini rendszert bemutató dal klipje, aminek a képanyagát egy nap alatt összevágtak. És hallhatja, láthatja az egész világ.

Amocsok 2014.02.20. 23:30:51

@A megvalósult amerikai ólom..: "(Pl. ott van Csecsenföld,ami ráadásul Oroszország része)
Nem tartod disszonánsnak azt, hogy a jelenlegi kijevi helyzetben ők Szocsiban bohóckodnak? És ezek nevezik magukat emberijogi aktivistának."
Az emberjogi aktivista nem szinonimája a hülyének. Minek menne csecsenföldre lelövetni meg nyomtalanul elföldeltetni magát? Minek mennének Kijevbe, egy idegen országba, ahol pont elegen vannak, akik lelövetik magukat? Szocsiban béke és nyugalom van. Pont ideális alkalom és hely, hogy megmutassák a világnak, mit takar ez a idillikus hely.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.21. 00:57:37

@Amocsok: Látom kényelmetlen ez az USA téma a számotokra:). A demokrácia hős bajnoka, amely ha érdekei épp úgy kívánják intim baráti viszonyt ápol nettó vallási és katonai diktatúrákkal, és véletlenül sem firtatja viselt dolgaikat,ám ha valamely ország a tyúkszemére lép, azonnal az emberi jogok hiányát kéri számon. Olyan szép ez..

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.21. 00:57:40

@Amocsok: Akkor szted az a 21 éves emberijogi aktivista lány is "hülye", akit tegnap lőttek le az orvlövészek Kijevben...
Nem szeretem a műanyag forradalmárokat, akik gondosan kiszámtott módon hajtják végre provokációikat,dekára tudva hogy meddig mehetnek el.Egyébként Groznijban mára már normalizálódott a helyzet, nem számít háborús övezetnek. Azért hoztam fel példaként, mert egy Oroszországon belüli muszlim vallási kegyhely van a területén.

Amocsok 2014.02.21. 00:57:49

@Prosztó: "Most meg azt szeretnem megnezni, hogy a Femen egy muszlim orszagban tuntet felmeztelenul a nok jogaiert.
"
hvg.hu/vilag/20130822_vagany_arab_no

Amocsok 2014.02.21. 17:38:52

Lazítsunk is egy keveset!
Egy párizsi divatbemutató. Két feliratokkal elcsúfított női testet ugyan levonszoltak a biztonsági őrök a kifutóról, de a nem sokkal jobban felöltöztetett modelleket már mindenki örömmel (nyálcsorgatva?) fogadta.
hu.euronews.com/2013/09/27/parizsban-mindig-tortenik-valami/

Amocsok 2014.02.21. 17:38:55

@A megvalósult amerikai ólom..: De, tudnám neked javasolni, ha már ennyire nem tetszik az usa politikája, és mindenkit te szeretnél küldözgetni a megfelelő helyre, talán te is szórhatnád az igét a Fehér Ház előtt, vagy egyenesen Szaúd-Arábiában. Már csak hogy nagyobb médiafigyelmet kapj. Ebben legalább lenne valami logika.

Amocsok 2014.02.21. 17:38:58

@A megvalósult amerikai ólom..: Ha egyre gondolunk, örömmel tudatom,hogy él. A lány egyébként ukrán (vagy legalább ukrán állampolgár). Majd ha Moszkvában is égnek a barikádok, meglássuk. Ne mantrázd már ezt a dekára kiszámítást. Két év átnevelő börtönből jöttek két hónapja (mondjuk, az se lehet valami nagyon sikeres). Azt is tán dekára kiszámolták?
És mi van akkor most Groznijban, amire az egész világ figyel? Valami ellenolimpia? Ezek a csajok Putyint favorizálják, nem a szakállas imamokat. Ez van. Te meg nyugodtan nyomulhatsz a szakállas iszlám vallású fickókra. Én meg nem szóllak érte.
Az usakolásod itt terelés.

Pop40 2014.02.21. 17:39:05

@A megvalósult amerikai ólom..:

Megpróbálom leírni még egyszer, úgy, hogy te is megértsd.

m.cdn.blog.hu/je/jerrymouse/image/23/9.jpg

hetek.hu/files/images/2011/41/tv_ostrom.jpg

index.hu/gal/?dir=0609/belfold/TV4_galeri/

A képeken látható, fél Pestet felgyújtó és szétromboló neonáci csőcselékre bizony lehet lövetni. Sőt, kell is.

40 kilós kislányokra, akik az égadta világon semmiben kárt nem tesznek, NEM lehet lövetni, meg 100 kilós kozákokat ráküldeni gumibottal. Ez ennyire egyszerű. Remélem, így már neked is sikerül felfognod.

--------------------------------------

"eközben kurva nagy demokratának gondolod magad... "

Természetesen. Csak ebben az országban a "demokrata" szó jelentését félreértelmezik. Nem attól demokrata valaki, hogy szó nélkül tűri, hogy egyesek bármit megengednek maguknak, aztán mikor szorul a hurok, akkor elkezdenek az ő emberi jogaikról visítozni.
Én magasról szarok az ilyenek emberi jogára, az tény. Az a neonáci csürhe, amelyik brahiból felgyújtja a fővárost, ne hivatkozzon emberi jogokra, mikor ráküldik a rohamrendőrséget, és az szarrá veri.

"Tehát mégiscsak lehet lövetni szted a politikailag másként gondolkodókra?? "

Mutass már nekem kérlek a linkelt képeken EGYETLEN EGY olyan alakot, aki neked "politikailag másként gondolkodóként" definiálható, nem pedig egy tomboló csürhe tagjának.

Aztán utána beszélgetünk tovább.

És ha eddig sem volt érthető, leírom újra: politikailag másként gondolkodókra NEM lövetünk, jogukban áll. Fővárost felgyújtó neonáci csürhére IGEN. Mert az k*rvára nem áll jogukban.

Amocsok 2014.02.21. 17:39:26

@A megvalósult amerikai ólom..: Nékem az usa, senkim. Ne fantáziálj!

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.22. 03:22:27

@Amocsok: Talán létezik valami szmsz-ük, hogy nem léphetik át az országhatárt? A kijevi események nem most kezdődtek, volt egy hosszú időszak, amikor viszonylag békés mederben folydogáltak az események. Ráadásul az ukrajnai történések messze nem függetlenek a putyini rendszertől.
Groznijt a korábban a székesegyházban történt performanszukra hoztam fel párhuzamként. Gondolom a muszlim vallás éppen olyan elnyomó és szexista a szemükben mint a pravoszláv. Erre a túrára mégsem vállalkoztak, holott ez is Ororszország területén van.

Szabványok 2014.02.22. 03:22:40

@Girhes Joe: "Emiatt mondom, hogy megérdemelték a verést."
Furcsán képzeled az igazságszolgáltatást!
Aki 2013-ban (egyesek szerint) valami bűncselekményt követ el, azt 2014-ben szabad nyilvánosan korbácsolni, ha rózsaszín ruhában van.
Szerintem sem tökéletes rendszer a jogállam, de ennél azért sokkal jobb.

Szabványok 2014.02.22. 03:22:50

@jogalany: Most már tudom, hogy születnek a népmesék.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.22. 03:28:02

@Pop40: Aha, csak az a gond hogy te meg a hozzád hasonlók AZT HAZUDJÁTOK hogy 2006-ban kizárólag neonácik ellen követtek el atrocitásokat. Miközben te magad is tudod, hogy a rendőrök a Kossuth tér felől szándékosan nem a város külső részei felé, hanem az Astória felé terelték a radikálisokat, hogy összekeveredjenek a Fidesz rendezvény résztvevőivel, aztán üthessenek akit érnek. Mindezt persze azonosítószám nélkül, az idevágó törvény pontjait súlyosan megszegve, és olyan eszközöket használva, amiket nem használhattak volna.
Ha már a konkrét esetekkel jössz elő. Mi szükség volt a teljesen magányosan álló, kezében zászlót tartó egykori olimpikon megverésére(a földre kerülése után is rugdosták), majd a zászló megtaposására? Aztán ott volt az a srác akinek kilőtték a szemét(azóta öngyilkos lett..).
Gondolom őt is nácinak tartod, holott semmit nem tudsz róla csak azt, hogy a rendőr teljesen szabálytalanul-csak derék alá célozhatott volna-belelőtt a szemébe. De még ha náci is lett volna biztos hogy ki kell lőni a szemét? Nem az lett volna a normális, szakmai alapú eljárás, hogy az ilyen elemeket elszeparálják, begyűjtik, majd eljárás indul ellenük?
A magyar rendőrség olyan módszereket alkalmazott, amelyek súlyosan, több ponton megszegik az idevágó törvényi előírásokat, ahogy az Gergényi és Bene ellen folyó eljárások során is rendre kiderül. Ha ezt elfogadod semmivel se vagy jobb mint azok, akik a mostani felvételen erőszakosan lépnek fel.

Amocsok 2014.02.22. 19:41:11

@A megvalósult amerikai ólom..: Látom, nem tudsz megszabadulni attól a kényszerképzetedtől, hogy neked kell megmondani, ki hová menjen. Írj nekik egy éves ütemtervet, hátha elfogadják! Ukrajnának megvannak a saját aktivistái. A FEMEN teszi a dolgát (az az érzésem, itt néhányan keverik a FEMEN-t a Pussy Riot-tal). A zenekar tagjai pihentek egy keveset a börtön után, elmesélték élményeiket, megírták Szocsi-ra a dalt, leforgatták a klipet. Nem lustálkodtak. :)
"Ráadásul az ukrajnai történések messze nem függetlenek a putyini rendszertől."
Naugye! Ha Putyint támadják, azzal Ukrajnát segítik. Ez tök logikus.
"Groznijt a korábban a székesegyházban... [...] Gondolom a muszlim vallás éppen olyan elnyomó..."
Az együttes elsősorban Putyint és az őt nyíltan támogató egyházat támadta az akciójával. Amit te itt hiányolsz, az meg a FEMEN profilja. Nem egy cég.

Amocsok 2014.02.22. 21:08:20

@A megvalósult amerikai ólom..: "Mi szükség volt..."
A brutalitást nem lehet megindokolni, legfeljebb leírni az utat, ahogyan eljutottak odáig. Már ha valaki kíváncsi az útra. Az általad emlegetett perek itt vannak bajban. Egyrészt számon akarják kérni, hogy a rendőrség a tv ostrománál nem lépett fel határozottabban (rendőr lábát törték el, brutalitás, vagy csak szakmai alapú eljárás?), másrészt meg azért, mert később túl keményen lépett fel. Ez van, ha egy helyzet eszkalálódik. Ma már divat úgy értékelni, hogy a tv-nél csak focihuligánok balhéztak, de én nem hiszem el. Én a Hír TV-nek hiszek. Nemzeti érzésű fiatalok csináltak éppen forradalmat.
És akkor vissza a lányokhoz! Mivel érdemelték ki a brutalitást (Jogosan! - mondják néhányan) a "fegyvertelen" önkéntes segítőktől.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.02.23. 01:18:51

@Amocsok: Csakhogy a TV ostromnál azt is vizsgálják ám, hogy hogyan történhetett az meg, hogy egy teljesen tapasztalan, éppen Bp-en lévő pécsi század lett kivezényelve , és nem azok, akik hetente gyűjtenek be futball huligánokat.
Október 23-án pedig ahelyett, hogy az 50-100 fős radikális csoportot-akik az Alkotmány utca felől akartak bejutni a Kossuth térre-szakszerűen begyűjtötték volna, szépen terelgették a Bajcsyn az Astória felé, ahol egy tömegrendezvény volt. Ez volt a legsúlyosabb húzásuk. Ezenkívül ott van az a tény hogy azonosítószám nélkül intézkedhettek. Ez pedig felhívás keringőre:"Nem lesztek beazonosíthatóak". Plusz a viperák kiposztása, amit a szemét Gergényi élő adásban tagadott le, úgy hogy a felvételen maga is látta ezeket.
Mindezeket nem lehet megmagyarázni a "helyzet elfajulásával". A tömegoszlatás egy szakma, aminek a szabályait-az idevágó törvényen túl- súlyosan megszegték a rendőri vezetők. Ezért pedig előbb vagy utóbb felelniük kell.
(A TV-nél pedig nem "nemzeti érzelmű fiatalok" csinálták a balhét. Ezt ne hidd el! Azt bizony bűnözők csinálták nem kevés pénzért, annak a biztos tudatában, hogy komoly rendőri beavatkozástól nem kell tartaniuk. Szép lassan kiderülnek majd a részletek..)

Amocsok 2014.02.23. 10:02:09

@A megvalósult amerikai ólom..: "Azt bizony bűnözők csinálták nem kevés pénzért,..."
Csak visszatérek még a témához egy hozzászólásnyira, ne maradjak már teljesen hülye! Ha ennyire markáns véleményed van, gondolom, azt is firtatod valahol (mert itt nem látom), hogy ezek a "bűnözők" hogyan kaphattak amnesztiát, az ő tevékenységüket miért nem vizsgálják ilyen vehemenciával? Erre persze nem kell válaszolnod. Ha akarsz valamire, volt egy kérdésem (igaz, lemaradt a kérdőjel).
Mivel érdemelték ki a lányok a brutalitást a "fegyvertelen" "önkéntes segítőktől"?

Amocsok 2014.02.23. 10:02:19

@A megvalósult amerikai ólom..: Visszatekertem a cikk címére, mert már azt hittem, én tudom rosszul. Egy tapasztalatlan pécsi század. Hát még ez is. Azt hittem, veszed, ennek az oldalnak nem ez a témája.

Pop40 2014.02.23. 10:04:20

@A megvalósult amerikai ólom..:

"Aha, csak az a gond hogy te meg a hozzád hasonlók AZT HAZUDJÁTOK hogy 2006-ban kizárólag neonácik ellen követtek el atrocitásokat."

1, Én ilyet az életben nem mondtam. Csak valahogy fideszék anno nem nagyon igyekeztek, hogy megkülönböztessék magukat a tomboló csürhétől. Pl a Hörr tévé bejelentkezésekor folyamatosan valami "forradalmárokról" dumált, mikor nagytotálban mutatta a piás, gyújtogató neonáci söpredéket.
Utána is, se egy fideszes politikus, se bármelyik féleszű híve szájából soha el nem hangzott, hogy mi elhatárolódunk ettől a bandától, és nem értünk egyet azzal, hogy a nevünkben felgyújtják fél Pestet.

Ezek után csodálkozol, hogy a rendőrség 2 molotov-koktél meg repülő macskakő után nem tesz különbséget?

A fideszes rendezvény résztvevőinek volt 2 teljes órájuk elhagyni a helyszínt.
Vagy kéredzkedtek volna be hős Viktoruk mellé a páncélozott kocsiba, mielőtt elinalt a helyszínről. :DDDD

"és olyan eszközöket használva, amiket nem használhattak volna."

Egy olyan gyújtogató csürhe ellen, amelyik szintén olyan eszközöket használt, amiket nem használhattak volna.
1:1.

"Mi szükség volt a teljesen magányosan álló, kezében zászlót tartó egykori olimpikon megverésére Aztán ott volt az a srác akinek kilőtték a szemét(azóta öngyilkos lett..)."

Ezek valóban sajnálatos esetek, nyilván semmi szükség nem volt rájuk.
De pont olyan sajnálatosak, mint a szilánkosra tört csontú zsaru, akit eltalált egy jól irányzott macskakő.
A zavargás bizony ilyen, ezért nem szabad hagyni a csőcseléket, hogy ilyen helyzetbe kerülhessen.
Erre az egész sztorira sor sem került volna, ha a fidesz meg a hívei kijelentik, hogy ilyen áron nem.
De persze Vityának meg a fogyatékos zombi híveinek az, hogy felégetik a fővárost, elenyésző ár, hogyha cserébe hatalomra juthatnak.

"Nem az lett volna a normális, szakmai alapú eljárás, hogy az ilyen elemeket elszeparálják, begyűjtik, majd eljárás indul ellenük? "

Igen, volt az elején ilyen is.
Ezek voltak azok az ügyek, ahol a náci szarházi még meg sem melegedett a cellában, máris megjelent Gaudi meg Hisztikriszti, hogy koncepciós perről óbégasson, meg szabadlábra helyeztesse szegény ártatlan molotovost.

Teljesen megértem a zsarut, hogy miután 4-5 kollégáját kórházba juttatta a csürhe, nem állt neki "normális, szakmai alapú eljárást" követni, aminek az a vége, hogy Gaudiék másnap diadalmenetben hozzák ki a náci szarjankót a sittől, hogy az újabb esti tábortüzet le ne késse.

Az ilyenekre bizony a legjobb kezelés a gumibot meg a tonfa. És most ezzel nagyon finom voltam.

Pop40 2014.02.23. 20:56:10

@csentecsa:

Na, a sok rizsából csak a lényeg maradt ki:

1, Ha annyira el akart határolódni a fideszes banda a gyújtogató náciktól, miért is nem sikerült ennek sehol hangot adni? Mert azt valahogy sehol nem hallottam, hogy a fidesz meg a hívei kikérték volna maguknak, hogy egy náci csürhe a nevükben gyújtogat meg tombol.
Ott nem volt baj az összemosás, csak itt?

Ha akkor nem zavarta őket, hogy egy lapon emlegetik őket a tomboló csürhével, akkor ne siránkozzanak akkor sem, mikor a zsaruk sem tesznek különbséget.

2, Ezt írtam már, csak nem jött rá válasz:

Miért is kellett volna a zsaruknak "szabályosan" eljárni? Amikor úgy jártak el, a náci szarházi még meg sem melegedett a cellában, máris megjelent Gaudi meg Hisztikriszti, hogy koncepciós perről óbégasson, meg szabadlábra helyeztesse szegény ártatlan molotovost.

A rendőri vezetők méltó megbüntetéséről meg engedelmeddel majd trécselek akkor, mikor lezajlott a náci gyújtogató horda méltó megbüntetése.
Addig részemről a rendőri vezetők egyetlen hibát követtek el: azt, hogy nagyon enyhén bántak a gyújtogató csürhével.

Amocsok 2014.02.23. 20:57:19

@csentecsa: "Mert bizony egyre inkább kiviláglik, hogy az őszi események..."
Egy másik blogban javasoltam, hogy akit érdekel az igazság, írja a hozzászólása elejére, követelje: Hozzák nyilvánosságra a végleges jelentés teljes, cenzúrázatlan szövegét! Ha ezt a vonalat kívánod vinni a Pussy Riot helyett, tedd te is ezt!

Amocsok 2014.02.24. 17:23:23

MTI hír
www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/1150292-felelossegre-vontak-a-pussy-riot-tagjait-megkorbacsolo-kozakot

""Felelősségre vonták" a Pussy Riot együttes tagjait korbáccsal megfenyítő kozákot - közölte Dimitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes.

A helyi média pénteken arról adott hírt, hogy a támadót megbírságolták, de a nevét nem hozták nyilvánosságra. Szombaton a miniszterelnök-helyettes sem részletezte, hogy milyen lépéseket tettek az együttes tagjait bántalmazó férfi ellen.

Kozak hangsúlyozta, hogy a női punkbanda azért ment Szocsiba, hogy "összeütközést provokáljon". Hozzátette, hogy az együttes a "helyi lakosokkal" került konfliktusba."

Volt ott továbbá kézcsavarás, fojtogatás, földre lökés, fához dörgölőzés, rendőri mosoly. Sokoldalú ez a kozák, aki egyébként a helyi lakosok.

Amocsok 2014.02.24. 20:18:19

A sokkaljobb.hu -n írják a Pussy Riot-ról:
"Rendszeresen támadnak meg vallási vezetőket, illetve zavarnak meg istentiszteleteket."
Ha valaki regisztrált az oldalukon, legyen kedves továbbítani az üzenetem: sokkaljobb lenne, ha írás helyett olvasnának.

Amocsok 2014.02.24. 20:47:43

@csentecsa: "Most viszont már bizonyított hogy Fletó tudtával történt az egész,..."
Igen? Ezt honnan lehet tudni? Csak nem Kósa Lajostól, aki nem tudott a beszédről, azaz tudott, de ürgebőrbe kötve hallotta... :)
Téged nem érdekel az igazság. Ennyi.

Amocsok 2014.02.25. 12:44:27

@csentecsa: Huha! "és akkor amikor Orbán külföldön tartózkodott."
Ez nagyon kemény érv, csak még nem értem, mire. Arra célzol ezzel, hogy a gaz Gyurcsány pont erre az időpontra időzítette a kiszivárogtatást (ezzel egyébként dőlne az a vádad, hogy nem ő hozta nyilvánosságra), vagy azt akarod sejtetni, hogy Orbán, a patyolat lelkületű, semmit nem tudhatott erről az egészről?
Mondhatnám, hogy ez így süketek párbeszéde, de nem mondom, mert én hallom a mantrát (Kocsis Mátét juttatja eszembe), meg minek? Ennek az oldalnak nem ez a témája.
Mit szólsz ahhoz, hogy az orosz miniszterelnök-helyettes szerin "az együttes a "helyi lakosokkal" került konfliktusba."?

Amocsok 2014.02.25. 23:49:36

@csentecsa: Ami az együttest illeti, a kozákok nem rendőrök voltak, hanem "fegyver nélküli önkéntesek". Így lettek felkonferálva az olimpia kezdetén.
Ami meg a másikat:
Kezdetben volt az a verzió, hogy Gyurcsányt leleplezték, magától nem hozta volna nyilvánosságra az anyagot. Ezért volt a törés zúzás. Ez fejlődött odáig, hogy ő maga szivárogtatta ki az anyagot, mert szándékosan provokálta a balhét. Hát, ez nem kicsit ellentmondásos.
Amit most kb. tudunk, hogy a Népszabadság megkapta az anyagot, hogy szerkesztés után (kurvaországozást és egyéb trágárságot kivágva) jelentesse meg az anyagot, de mielőtt elkészültek volna vele, egy másik szerkesztett anyag (főleg kurvaországgal és a többi trágársággal együtt lement a rádióban. Orbán külföldi útjára időzíteni a kurvaországos verzió bejátszását a legideálisabb. Gyanú nem árnyékolhatja Orbánt, hiszen ő nem is volt itthon.
Hogy az ellenzék kezében volt a beszéd másolata az nem kérdés, Kósa Lajos elmondta.
Úgy tűnik nekem, nem vagy egészen naprakész. Talán, ha nem csak a megszokott médiáidat követnéd...
Téma, részemről, itt lezárva.

lüke 2014.03.01. 20:03:57

hibás a cím:
megverették,
majd, hogy az egész világ látta
elítélték a rendöröket
de miért is verték öket?

Amocsok 2014.03.02. 02:17:20

@csentecsa: Te jó ég! Neked vannak már bejáratott idegpályáid!
Szóval elárulták, de nem is árulták el, mert el akarta titkolni, de nyilvánosságra akarta hozni, de csak finoman, de azért kurvaország összevágás lett belőle, és azzal remélte csillapítani a gazdasági helyzet miatti elégedetlenséget, hogy elégedetlenséget robbantott ki, és "Orbán nem is volt itthon" (ezt te mondtad), de mindegy is mert ha itthon volt, ha nem, akkor is a Gyurcsány, nem bizonyít semmit, hogy a fidesznél volt az anyag, de mindent bizonyít, hogy a Gyurcsánynál volt az anyag.
Végeztem.

Amocsok 2014.03.02. 13:17:57

@csentecsa: :)
Ha lényegtelen, akkor minek mondod?
Én nagyon eccerű ember vagyok. Én nem úgy képzelem, hanem úgy, hogy kiáll a Fer, vagy valamelyik csókosa, oszt kurvaországozás nélkül elmondja, hogy hajaj(!), nagy a gáz gyerekek.
Ez nagyon eccerű, mi?
Na jó, akkor bonyolítgasd tovább!

Amocsok 2014.03.02. 18:09:13

@lüke: Nem rendőrök voltak. "Fegyvertelen, önkéntes segítők" voltak a kozákok.
"de miért is verték öket?" Leírtad. Mert megkérték őket. Nem használt a háromszori (több órás) kihallgatás, hát megkérték a kozákokat, verjék meg őket. Most meg mossák kezeiket, mert hiszen nem is ők, dehogy ők. Azok a csúnya kozákok, azok.

Amocsok 2014.03.06. 12:55:28

@csentecsa: Nem nem vágták ki ember, hanem azokat vágták össze. Még nagyobb provokáció, mi? Ma is olvastam valakitől az átszerkesztett szöveget, azzal is a gyurcsány provokál, még mindig, még most is. Neked ez már mániád lehet.

Amocsok 2014.03.06. 13:20:24

@csentecsa:
Megtámadták őket: arcán és szemén sérült meg a Pussy Riot két tagja
hvg.hu/vilag/20140306_Megtamadtak_oket_arcan_es_szemen_serult_m

Amocsok 2014.03.09. 02:22:46

@csentecsa: "Miért hagyták benne..." Miért? Költői a visszakérdezés, mert jól láthatóan tuti tipped van.
"A nyilvánosságra hozatal helye nagyon árulkodó... " És mit árul el? Hogy slendrián volt a takarítás a királyi midiákban? Azt ugye tudod, hogy a "királyi" jelző a fidesz első regnálása alatt ragadt a közszolgálati tévékre és rádiókra?

Amocsok 2014.03.11. 12:16:14

Az emberek már csak ilyen furcsák. Az MTV-t is felgyújtották, pedig a 12 pontjukat biztos szívesen beolvasták volna valamelyik vidéki kisváros tévéjében is.
Témát, itt, most, befejeztem.
Ha még kívánsz velem társalogni, Pussy Riot-tal kapcsolatban, állok rendelkezésedre.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.13. 07:46:09

@Amocsok: Te kevered a szezont a fazonnal.Mire mennek vele ha egy kis vidéki tévében olvassák be, és nem a Magyar Televízióban?
Egyébként meg a rendőrségnek épp a tévészékháznál kellett volna erőt mutatnia, és nem a pécsi kieg. zászlóaljat odavezényelni, amelyik-természetesen egész "véletlenül"- épp akkor tartózkodott Budapesten. Miért nem azokat a rohamrendőröket vezényelték oda, akik heti rendszerességgel ártalmatlanítanak futballhuligánokat? Toroczkai akkori NBH-s kapcsolatai pedig még feltárásra várnak, de ami késik ,nem múlik..( Egyébként minő furcsa, de jelenlegi polgármesteri ambícióit a település DK-_s szervezete támogatja...)

Amocsok 2014.03.13. 15:54:34

@a nemzet fogatlan provokátora: "Te kevered a szezont a fazonnal."
Biztos vagy benne? Nem csak kiragadtál egy mondatot? Nem kell válaszolni a kérdéseimre, más a témája az oldalnak.
süti beállítások módosítása