Orban_Vona.jpg

Hogyan vette át Magyarországon a politikai szélsőjobboldal a totális hatalmat?

Orbán tusnádi beszéde nem volt előzmény nélküli, rendszerbe illik, a lehető legtisztább formájában mutatja meg a miniszterelnök, a Fidesz és Magyarország szélsőjobbra tolódását, a szélsőjobboldali Jobbikkal való szellemi-kulturális koalíció több éves kifogástalan működését. Egészen izgalmas nyomon követni, hogyan vezeti Orbán és Vona, egészen rövid idő alatt Magyarországot a liberális demokrácia ellenségei közé.

Emlékszik még erre valaki?

2010 januárjában járunk, Bajnai Gordon miniszerelnök bejelentette: az ország pénzügyeibe minden demokratikus párt betekinthet, de a Jobbik nem, mert Bajnai szerint ők nem demokratikus erők. A Jobbik akkor diszkriminációt kiáltott és roppant felháborodott, miszerint

“egy demokratikus párt számára megtagadják az információt, ami nem divat ebben az államformában”

Bajnai akkor azt állította: a Jobbik egy diktatórikus párt, ha hatalomra kerülne, megszűnne a demokrácia. Aztán a 2010-es választásokon Bajnai elvesztette a demokratikus választásokat és a Fidesz került hatalomra, a Jobbik ellenzékben maradt. Papíron.

A dotoho állítja: 2010-ben a két párt szellemi-kulturális koalíciója létrejött, a két párt adott kérdéshez fűződő viszonyát éppen aktuális pártpolitikai és taktikai különbségek jellemezték. A fő kérdésekben a két párt álláspontja azonos volt, mindkét párt klasszikus szélsőjobboldali hagyományt vállalt fel:

  • “Függetlenségi gondolat” vö. “szabadságharc”, “nem leszünk gyarmat”
  • Nacionalizmus, magyar birodalmi ábránd vö. "Trianon"
  • Turanizmus és faji alapú gondolkodás vö. "Kurultáj"
  • Liberalizmuskritikus nézetek: antiszemitizmus, karrier-keresztényég

2012 január jelenti az újabb fordulatot, pontosan két évvel a Jobbik demokratikus hisztije után még nem Orbán Viktor, de Vona Gábor jelentette ki: „Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk”. Megtudhattuk még a szélsőjobb politikustól, hogy a gazdasági világválság a “liberális demokráciák” válsága is, ezért a Jobbik egy “keleti fordulatot” képvisel. (Vö: 2013: A keleti nyitástól várja a gazdasági fordulatot a kormány.)

Másnap, még mindig 2012 januárjában, Vona Gábor arról beszélt a köztelevízióban, hogy a szélsőjobb jelenléte olyan “kényszerítő erővel” hat még a kétharmadra is, amelynek hatása alól nem tudja magát kivonni. A Jobbik elnöke akkor a kettős állampolgárságot, az alaptörvényben emlegetett szentkoronát vagy június 4-ének napját emlegette. (Vö: a gyakorlatban nemzeti össszetartozás helyett a két világháború közötti irredenta és revizionista klisék, narratívák éledtek újra, orszégszerte: Így gondozzuk tiranoni traumánkat.)

De nézzük, 2012-ben mi a baja Vona Gábornak a “liberális demokráciával” és mit mond és ír 2014-ben a Fidesz-közeli szervilis sajtó és megmondóemberek siserehada.

  • Általános választójog (a Jobbik szerint ezt ki kell érdemelni, hogy valaki az ország sorsáról dönthessen). Vö: 2014-ben a magát konzervatívnak hívó fidesz-közeli Mandiner cikke, amelyben a szerző szerint rendben van, ha nincs mindenkinek szavazati joga!
  • Értéksemlegesség (a Jobbik homoszexuálisok nem képviselnek azonos értéket a heteroszexuálisokkal). Vö: 2014-ben a Heti válasz fidesz-közeli hetilap homofób írásai.
  • Szabad Demokraták Szövetsége és a Demokratikus Koalíció a Jobbik szerint a gazdagok és a külföldiek diktatúráját valósítja meg. Vö: Bogár László: a “liberális demokrácia fából vaskarika, azaz a globalzmus helytartója, az SZDSZ alig rejtett diktatúrája.”

Újabb két évvel később Vona finomít szavain, 2014 áprilisi interjújában az origonak “értékelvű demokráciárólbeszél, amely felválthatja a “liberális demokráciát” Magyarországon. A beszélgetésben többek között 2012-es szavait magyarázta, miszerint a jobbikosok “nem demokraták”. Ez 2014-ben szerinte azt jelenti, hogy nem fasiszták, nem kommunisták és “nem demokraták abban a liberális értelemben, amiben manapság értelmezik”.

A többes szám egyes személyben megfogalmazott, pontos értelmezésre 2014 júliusáig kellett várni: “2010-ben és különösen mostanában bátran ki kellett mondanunk egy olyan mondatot, amely egy szintén az előbb itt megidézett mondatokhoz hasonlóan a szentségtörés kategóriájába tartozott a liberális világrendben. Ki kellett mondanunk azt, hogy egy demokrácia nem szükségképpen liberális. Az, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia.” – a félreértések elkerülése végett, ezt viszont már nem Vona Gábor, hanem a magyar miniszterelnök mondja.

"Ez azt jelenti, hogy a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell.” – mondta ki Orbán a szavakat.

E pillanattól kezdve, politológiai értelemben is, a Fidesz szélsőjobboldali pártnak, Orbán Viktor szélsőjobboldali politikusnak számít. A magyar történelmi és politikai hagyományok alapján ugyanis nagyon könnyedén meg lehet rajzolni egy szélsőjobboldali politikai karakter vonalait:

  • Szemben áll a liberális demokráciával
  • Szemben áll a kapitalizmussal és a szocializmussal is, helyette: az állam jelentős szerepvállalást követeli (apró mellékzörej: Schiffer András a minap támogatta ezt az orbáni gondolatot) a gazdasági életben
  • A központi állam a “nemzeti” és “keresztény” (jelentsen bármit is) gondolatot propagálja, pénzeli és várja el alattvalóitól
  • A központi állam – a dualista függetlenségi hagyományok alapján – egy a globalista világban már értelmezhetetlen “nemzeti függetlenséget” képvisel a mindenkori államszövetséggel szemben (Monarchia, EU).
  • Amerika-ellenesség, Eu-ellenesség
  • Kirekesztő gondolkodás, amely alapján saját politikájukat az egyedül üdvözítő megoldásként tüntetik fel (vö: a liberális demokráciában helye van a szélsőjobboldaliaknak is, viszont egy szélsőjobboldali diktatúrában nincs helye a liberálisoknak), de idegen, és másságellenesség formájában is megmutatkozik. Ez Magyarországon ma elsősorban a cigányellenesség, antiszemitizmus és a homophobia.

Összefoglalva: a Fidesz-Jobbik illibsi kormánykoalíció négy év alatt lebontotta a liberális demokráciát Magyarországon. A feladat, miszerint az ország Európához, a nyugati civilizált világhoz tartozzon, megbukott. A szélsőjobb heccpolitikát folytat, csapatai állandóan harcban állnak, miközben lecsap. Láthatjuk: a magyar szélsőjobb egy rendkívül sokszínű jelenség, térben, időben időnként különbözhetnek, de markáns és jellemző vonásai hasonlók.

A legsötétebb pillanat azonban mégis az, amikor tudatosul: a magyarországi szélsőjobb érdeke az ország rossz gazdasági helyzetének, a társadalom nívótlan színvonalának fenntartása, mert az egyesült szélsőjobboldal (Fidesz+Jobbik) politikai sikeres és az etnikai nacionalista szervezésű társadalom közhangulata között összefüggés van, a munkaalapú társadalom elégedetlenségének mértéke gyakorlatilag megegyezik a szélsőjobb támogatottságának mértékével: A magyarok kétharmada elégedetlen munkájával (2014 április).

2014 július: Fidesz – 56%, Jobbik – 16%

komment · 1 trackback

Címkék: #jobbik #szélsőjobb #demokrácia #diktatúra #orbán viktor #magyarország #illiberális demokrácia #vona gábor #mandiner #bogár lászló #szdsz

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr456555615

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán beszéde - nagyon fontos gondolatok 2014.07.29. 11:41:46

Orbán első beszéde volt ez, mely - legalábbis részben - tetszett. Igen fontos gondolatok is elhangoztak benne, ezekért mindenképpen le a kalappal Orbán előtt. Lássuk a legfontosabb gondolatokat: "A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mohamed 2014.07.29. 14:43:33

Amit mon Orbán az nagyon is helyt álló és tetszik vagy sem rávilágít a jelenlegi globalista euroatlanti térség széthulló térsadalmára és ebből eredő csökkenő versenyelőnyére (kb. nyugat-római birodalom bukása) különösen a BRIC országokkal szemben (igen tudom, a gyarmatosításból és a Marshall-segélyből eredő lendület még viszi, de már felsejlik a fordított gyarmatosítás rémképe).

A problematika nem is ezzel van hanem azzal hogy Vitya szép szavait - az eddigiekkel ellentétben - most valóban követni fogják-e tettek? (szerintem sajna nem, ez csak a fideszbirkáknak szóló reménykeltés)
Az általad olyanniyra démonizált és retteget Vona Gábor (tényleg menézted már, hogy éjszakánként nem lapul az ágyad alatt? vigyázz.)mondott egy olyat, hogy Orbán úgy beszél mint egy jobbikos de úgy cselekszik mint egy emeszpés( korrupció, mutyi átláthatatlanság, sikkasztás, urambátyámkodás) és sajnos a fideszre ez a meghatározás nagyon is illik.

Frau Janka 2014.07.29. 15:09:33

valamelyik nap hallgattam a klub rádiót, arról beszélt a m.vezető, h egy lengyel, nagyon liberális barátja azt mondta neki, h annyira apátiában van a lengyel nép, h még az oroszokat is elfelejtik gyűlölni.

na kb ezt jelenti a liberalizmus a térségünkben. isszátok orbán szavait, jobban, mint a szimpatizánsai. nem tudjátok magatokat a politikai erőtérben pozicionálni, egyedüli igazodási pont a gyűlölet (orbán, nemzet); kigúnyoljátok a magyarokat érintő problémákat (trianoni trauma gondozása - holott csak 1 kibaszott nap az évből), de a mindennapos-hetes holokausztozást nagyon is helyénvalónak gondoljátok; kitalálta magáról pár ember, h ők most véleményformálók lesznek, majd ha az átkozott nép kifejezi, h nem kér tovább belőlük akkor rögtön fasiszta-náci-kommunista diktatúra van, naponta megszűnő sajtószabadsággal és demokráciával megfűszerezve. fogalmatok sincs, h mi zajlik az országban

laci_52 2014.07.29. 15:09:38

"hogyan vezeti Orbán és Vona"

Mit is vezet Vona? Csak a saját, ellenzékben levő pártját.

"az ország pénzügyeibe minden demokratikus párt betekinthet, de a Jobbik nem, mert Bajnai szerint ők nem demokratikus erők"

No, itt Bajnai jó nagy hülyeséget mondott!

"a Fidesz került hatalomra, a Jobbik ellenzékben maradt. Papíron."

Ténylegesen is!

Bogár László: a “liberális demokrácia fából vaskarika, azaz a globalzmus helytartója, az SZDSZ alig rejtett diktatúrája.”

Ebben van igazság!

"Az, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia"

Ez is igaz!

"a liberális demokráciában helye van a szélsőjobboldaliaknak is, viszont egy szélsőjobboldali diktatúrában nincs helye a liberálisoknak"

Ez előítélet! A szélsőjobb nem akar diktatúrát, szélsőjobboldali vezetés mellett is létezhet demokrácia, melyben működhet liberális párt is.

"a Fidesz-Jobbik illibsi kormánykoalíció négy év alatt lebontotta a liberális demokráciát Magyarországon."

Itt csak két dolog ne stimmel: nincs Fidesz-Jobbik kormánykoalíció, viszont továbbra is demokrácia van, ha nem is liberális.

Egyébként hol van itt egyesült szélsőjobboldal? Sehol.

'18-ban persze jöhet Fidesz-Jobbik kormánykoalíció, ha az kell a Fidesz hatalmon maradásához...

kissiú 2014.07.29. 15:09:46

@Mohamed: A széthulló társadalmat még el tudom képzelni. De a fordított gyarmatosítást... Pont hogy a bevándorlók által biztosított olcsó munkaerő tette lehetővé a gyors gazdasági növekedést, ugyanakkor viszont mély társadalmi egyenlőtlenségekhez is vezetett. De attól hogy okostelefonja és kalasnyikovja lesz a fejlődő országok lakosságának, még nem lesznek gyarmatosítók. Kevés hozzá. Majd ha a saját technológiájukat is kidolgozták.

hanta boy 2014.07.29. 15:32:36

Orbán Viktor Vona Gábor írását olvasta föl Tusványoson....

Valójában 2010-től Magyarországon a JOBBIK kormányoz....a ballibsi majmok legnagyobb bánatára...

Veridicus76 2014.07.29. 15:32:41

A liberalizmus egyébként is szellemi homoszexualitás, az emberiség mentális HIV-je.

Veridicus76 2014.07.29. 15:32:51

Az a legnagyobb baj, hogy szemlátomást komolyan is gondolod ezt a beteg összeesküvés-elméletet, amit ideokádsz. Sürgősen keress föl egy elmeorvost, mielőtt valami nagy baj történik.

Jack Dandy 2014.07.29. 15:32:57

@Mohamed: You went full retard. Never go full retard.

Mindenki arról beszél, hogy a Nyugat válságban van, de én semmi erre utaló jelet nem látok. BRIC országok? Brazília, aminek a társadalma kétfelé szakadt? Oroszország? Amelyik összeomlik amint nem veszi meg Európa a gázt és az olajat? India? Ahol még az írástudatlanságot és a babonákat nem sikerült felszámolni? Kína... szerintem 30 éven belül az is demokrácia lesz. Ha nem is pont angolszász típusú, de demokrácia lesz.

stoppos76 2014.07.29. 16:01:37

@Mohamed:
1. Ha széthullik a nyugati társadalom, bricék kenhetik a hajukra a gazdaságukat.
2. Miért hullana szét? Teljesen jól elvan.
3. A BRIC országok GDP per capita súlyozott átlaga 8536... Jeee, el fogják érni Libanont...
4. Autokrata összeszerelőműhely a világtörténelemben még soha nem volt versenyképes a liberális gazdaságokkal.
5. A nyugati társadalom változik, mint ahogy mindig is változott. Ezt össze lehet keverni a hanyatlással, de valahogy már a 70-es években sem jött össze az a nagy hanyattesés, miközben itt akkor is azt kommunikálták. Volt egy válság, kezelték és erősebben jöttek ki belőle, mint előtte, mivel a merev autokrata társadalmak sokkal rosszabbul kezelik ezeket a válságokat.

A történelemben eddig, amikor beütött a válság, zuhant egy nagyot a nyugat, változtatott és helyreállt. Mindeközben az autokrata társadalmak általában keményen pofára estek.

nu pagagyí 2014.07.29. 16:01:53

A kapitalista gazdaság így működik. A válság nem más, mint egy technológiai váltást megelőző tőkeátcsoportosítás. Azok a termelési szektorok, amelyek már nem produkálnak elég profitot csődbe mennek a tőkekivonás miatt, de lassan beindulnak az új húzóágazatok. Ilyen lehet a 3D technológia, géntechnológia, nanotechnológia, önvezérlő, intelligens eszközök stb. Az átmenet egy ideig társadalmi válságot okoz, amit a gazdagabb államok tehetségük alapján tompítanak, ügyelve arra, hogy ne akadályozzák a kilábalást, tehát nem öntenek pénzt veszteséges termelés fenntartására, inkább az embereken segítenek, keresletet generálva.

A válság hasznos is lehet, de Magyarországon nem értik, hogy ilyenkor lehetne jobb pozícióba kerülni és nem oktatásra, K+F-re, átképzésre, infrastruktúrára, a vállalkozási környezet javítására költünk, hanem demagóg népbutítás keretében egy agresszív csoport most gondolta kihasználni az alkalmat, hogy szétlopja az országot.

turista a saját országában 2014.07.29. 16:02:04

"Bajnai akkor azt állította: a Jobbik egy diktatórikus párt, ha hatalomra kerülne, megszűnne a demokrácia."

Igen ezt is mondta. Meg anno azt is, hogy "Orbán demokrata". Ennyit róla, meg a helyzetfelismerő képességéről.

nol.hu/belfold/nyugodt_szivvel__tiszta_lelkiismerettel_-_bajnai_utolso_beszede-557851

Mohamed 2014.07.29. 16:02:16

@kissiú:

Csak egy példa: az indiai TATA zebből vásárolta fel a Jaguart 2009-ben.
A Saab-ot Quingdao város önkormányzata tulajdonában lévő vállalat vette meg szinte fillérekért .
Hja még egy: A Katariak az elmúlt évtizdeben azzal foglalták el magukat hogy az oljavagyonból mindenhova bevásárolják magukat a PSG-t szintén lazán felvásárolták
A Volkswagen legnagyobb részvényesei a Szaúdi TAG és az Egyesült Arab Emirátusok olajalapja.

És még meg sem említettem, hogy az okostelefon piac két legnikább feltörelvő vállalata a kínai ZTE és Huawei

Ez csak pár példa de ez egyre inkább általánossá váló jelenség

deruyter 2014.07.29. 16:02:37

A full retard most nagy divat, hogy úgy mondjam tömeges igény van rá. Viktor nem tesz mást, mint, amit egy ösztönös politikus, a demagóg populista igéretekből átveszi, amit lehet, nehogy a jobbik elorozza tőle a valóságról és annak összefüggéseiről tudomást venni nem kívánó szavazókat.
Amúgy Magyarország kompletten belemerült kb. 2004-06 óta egy álomvilágba, hasonlóan a 90-es 2000-es évek Argentínájához vagy a 30-as 40-es évek Németországához. Demagógia lufi ezerrel, olcsó ígéretekkel, szemfényvesztéssel. Erre van igény. Aztán majd belelóg az istenadta nép keze a bilibe és felébred. De az fájdalmas lesz. Ennek a nagy önámításnak az egyik legjobb megtestesítője a devizahitel, valamint legújabban az elképzelt múlt megírása. Persz 2004 körül amikor beléptünk a zejuba, magam sem gondoltam, hogy 10 év múlva szürrealisztánban fogok élni.

kissiú 2014.07.29. 16:02:53

@laci_52: "továbbra is demokrácia van, ha nem is liberális"

Nem kívánom neked, hogy egyszer legyen egy vitás ügyed az állammal (vagy egy Fideszközeli céggel). Akkor lemérhetnéd te is, mennyire van demokrácia.

Mellesleg te korábban el tudtad képzelni, hogy egy demokráciában egy személy hozzon minden döntést? Vagy hogy az állam megzsarolja saját állampolgárait? Vagy hogy az állam leépítse a saját ellenőrzésére hivatott intézményrendszert? Vagy az állam visszamenőlegesen úgy alakítsa törvényeit, hogy az intézményesített csalások felelőseit ne lehessen bíróság elé állítani? Vagy hogy külföldi ügynöknek legyen kikáltva az, aki bármilyen (kisebbségpolitikai, oktatáspolitikai, szociálpolitikai, agrárpolitikai stb) ügyben ellenvéleményt mer hangoztatni?

nu pagagyí 2014.07.29. 16:02:59

@Veridicus76: Jó cseléd lesz belőled az új világban.

Mohamed 2014.07.29. 16:04:40

@Jack Dandy:

Hidd el mindíg megfogja venni, Európának nagyobb szüksége van az orosz energia hordozóra mint Oroszországnak az európai piacra( ez nem azt jelenti, hogy neméreznék meg csak azt, hogy európát jobban megviselné a buli) főleg úgy, hogy India Aranyban fizet a ruszkiknak, Kínával meg most kötöttek egy igen jól jövedelmező üzletet 2015 már szállítják is nekik a földgázt meg az olajat.

Az EU soha nem fog komoly szankciókat bevetni az oroszok ellen mert az orosz vállalatok és befektetési alapok (ezek mellett eltörpül az a pár üzletember akinek a számláit most kúrogatják) kintlevőségei tartják fenn a válság által igen csak megviselt abból éppen most kilábaló európai bankrendszert.
Ha mégis megtennék minden ruszki kivonná a pénzét és összedőlne az egész de az orosz bankredndszer jól járna vele.

Muad\\\'Dib 2014.07.29. 16:04:58

@Jack Dandy:
Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyugati tömbben minden csupa móka és kacagás:
Incarceration rates (per 100 000 pop.):
1. Seychelles: 707
2. USA: 707
.
.
.
10. Russia: 470

Kétes dicsőség az euroatlanti tömb vezérétől.

Szóval nyugodtan mondjuk ki, hogy komoly gondok vannak. Ne legyünk már opportunisták.

Kivlov 2014.07.29. 16:14:10

hiszti, hiszti. vihar a biliben.

Trackers 2014.07.29. 16:15:21

“Függetlenségi gondolat” vö. “szabadságharc”, “nem leszünk gyarmat”
Nacionalizmus, magyar birodalmi ábránd vö. "Trianon", szavazati jog feltételhez kötése, A központi állam a “nemzeti” és “keresztény” ....

Ezek azért népszerű gondolatok, mert ezt gondolja a magyarok többsége, ezekkel azonosulni bír.

Ezek tagadását a magyarok többsége élből nem tűri.

Méghozzá leginkább azért, mert amit liberalizmus címszóval etetett velünk az MSZP-SZDSZ koala, abban egy kanyi liberalizmus vagy demokrácia se volt, leginkább csak anarchia.

Szóval mégcsak nem is a liberalizmussal van gond, hanem a hazai képviselőivel leginkább!

E.Katolnai 2014.07.29. 16:22:32

undorító az egész poszt, undorító a magyarellenessége, undorító a mondanivalója, a szellemisége, de legfőképp undorító az a rinyálás, ami a csúfosan pofáraesett vesztesek vinnyogása.
a magyar nép soha többé nem fog titeket a hatalom köré engedni, megmaradtok örökké elkeseredett legyeknek böglyöknek ...

deruyter 2014.07.29. 16:22:40

@Mohamed: Never go full retard. Tényleg le tudsz írni olyan hülyeségeket, hogy Oroszország pénze tartja el európát. Vagy ha már így van. Ugyan miért tartják európában a pénzüket? Talán mert otthon veszélyben lenne. India aranyban fizet... Csak jelzem, hogy India a világ legnygaobb aranyimportőre, Oroszország meg a legnagyobb vagy 2. legnagyobb arany exportőre. Igazán reális amit írsz.

deruyter 2014.07.29. 16:22:46

@Mohamed: Még azt is írhattad volna, hogy Kadhafi meg bevásárolta magát a nemtommelyik focicsapatba. ÉÉÉS? Aggyal bíró emberek pontosan tudják, hogy egyedi példákat bármikor elő lehet cibálni. Csak éppen nem igaz, amit sugallsz. Nevezetesen, hogy hú de jönnek fefele gazdaságilag a diktatúrák. Természetesen belső kizsákmányolással lehet eredményeket elérni, amíg az a cél, hogy egy ország a fejlettek életszínvonalának a látótávolába kerüljön, de annál közelebb sosem kerül. Ugyanis ahhoz már nem elég másolni, rabszolgáztatni hanem bizony innovációra és képzett munkásokra is szükség van, akik viszont ha már képzettek, nem szeretnek a nyomi országban rohadni.

deruyter 2014.07.29. 16:32:20

@Trackers: Részben egyetértek veled. Az szdsz egyre gyorsuló ütemben vált mutyipárttá. Valamint számomra teljesen érthetetlen módon képtelenek voltak összeegyeztetni a nemzetben gondolkodást a liberalizmussal. (Nyilván van rá válaszom.)
Viszont a függetlenségi harcosdi, meg trianonosdi stb. nagyon szép gondolatok, ha van bármi valóság alapjuk. Ha vki azt gondolja minden bajának a külföld az okozója, joggal szabadságharcol, vmint aki azt gondolja, hogy a nagymagyarországnak van bármi realitása, akkor valóban álmodozhat. Viszont ha nem üldözési mániás, ellenségkép kereső és nem álomvilágban áll, akkor nem hagyja, hogy ezekkel a lózungokkal eltereljék a figyelmét a valós problémákról és valós lehetőségekről. Foglalkozni kell ezekkel a kérdésekkel és valóban lehet jobban csinálni, mint az mszpszdsz, de nem hiszem, hogy pl. a határon túli magyrokért akor teszünk a legtöbbet, ha nagymagyarország matricákat ragaszgatunk az autónkra. És azt sem hiszem, hogy a külföldi tőkét úgy lehet móresre tanítani, hogy jogbizonytalanságot teremtve elveszem a kedvét attól, hogy befektessen valamint a tőle elvett piacokat párttásaknak osztom szét.

Muad\\\'Dib 2014.07.29. 16:32:24

@deruyter:
Hülyeség azt gondolni, hogy pl. Kínában nincsenek képzett munkások és innováció. Ilyet csak az mond, aki még nem került üzleti kapcsolatba velük. Vannak pl. IT területek, ahol brutálisan jó mérnökeik és fejlesztőik vannak, akiknek a tudása (és megjegyzem fizetése) simán vetekszik a nyugati társaikéval.

Mohamed 2014.07.29. 16:32:35

@stoppos76:

A kommunisták nem ott tévedtek hogy hanyatlik a nyugat hanem ott hogy nem vették észre: ők maguk gyorsabban hanyatlanak.

A kulcs a tágabb értelemben vett nyugati világban mindkét esetben az általános érték és normarendszer lebontása amely évszázadokon keresztül jellemezte európát és amely kultúrális társadalmi fejlődésének alapját biztosította, ez évszázadok alatt kristályosodott ki és a reneszánisz ill. a barokk idején teljesedett ki.

Ez kéz a jelenség kézben jár a társadalom egyénekre bontásával hiszen így hatékonyabbá vált az értékrelativizmus és érték nihilizmus általánossá tétele, tehát az érték és norma renszert nem váltotta fel semmi hanem zusammen el lett tüntetve, így az egyénekre szebdalt társadalom egyes tagjait könnyebben lehet befolásolni ide oda rángatni.

Tudod a változás és a hanyatlás között az a külömbség - főképppen társadalmi mértékben - hogy a vátozás során egy adott dolgot vagy jelenséget fel vált egy másik szintén organikusan kialakult dolog vagy jelenség, míg a hanyatlás során az adott dolgot vagy jelenséget nem valami más hanem annak hiánya követi.

Civilizációs és társadalmi mértékben ez most nagyban jellemzi európát míg a Tradicionális civilizációkat, a közösség alapú organikus társadalmiakat ez nem jellemzi( a szemfülesek rájöhettek hogy a BRIC országok közül a kakukk tujás Brazilia szintén nem ilyen)

A válságok elemzésénél ott tévedsz, hogy nem oldottak meg semmit hanem tüneti kezelésekkel próbáltak módosítani hogy elkerüljék a társadalom radikalizálódását de ez mostanra már nem elég, lehet toldozni foltozni a réseket de hosszútávon ez kevés pont az emberi jogok liberális értelmezése miatt nem tudtak komoly mindent megmozgató változást ezközölni mert az esetlegesen valamely kissebbség vagy érdekcsoport érdekeit sértené és akkor irgum burgum. Ezért úgy kell ezt elképzelni mint egy lépcsőzetes diagrammot hol kevésbé hol meredeken esik a nyugat.

deruyter 2014.07.29. 16:39:20

@Muad\\\'Dib: Azt azért ugye te is elfogadod, hogy Kína nagyon speciális ország. Teljesen más mint Oroszország. Egyébként Oroszország sehol sem lenne, ha nem lenne rengeteg ásványi kincse. Amivel hihetetlenül pazarlóan bánnak. Ugyanilyen alapokkal pl. Kanadában sokszorosan jobban élnek az emberek . A titka csak annyi , hogy más az emberanyag, más a gondolkodás és ebből fakadóan a rendszer. Aki ezt nem látja, annak komoly bajai vannak.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.07.29. 16:39:33

Szegény Andriska! Szomorú nézni a szellemi leépülésed. Várható volt egyébként, ez az örökséged.

deruyter 2014.07.29. 16:46:31

@Mohamed: Ja a klasszikus értékválságos duma... Én nem ezt látom. Bizonyos értékek valóban megroppantak, de én örülök az olyan számodra nem létező jogoknak - amelyek a tradicionális társadalmakban nem léteztek - mint pl. a törvény előtti egyenlőség, szólásszabadság, gyermekek jogai, nők jogai stb. stb.

ultracionista tájnigger 2014.07.29. 16:46:42

Maradjunk annyiban, hogy elmebeteg vagy. Ide orvosi papír nem kell.

Mohamed 2014.07.29. 16:50:00

@deruyter:

Senki nem emlegetett itt diktatúrát teljesen tévúton jársz.
Nem politikai rendszer szerint vetettem fel példákat hanem olyan országokat soroltam fel ahol adott össztársadalmi léptékben az általános érték és norma rendszer.

Azt meg minden második szemesztetét taposó közgazdász palánta tudja , hogy az európai bankrendszerben messze az oroszok parkoltatják a legnagyobb pénzeket, és ahogy nézem olvasni sem tudsz, nem azt állítottam hogy minden német nagyinak az orszoszk fizetik a nyugdíját hanem azt hogy jelenleg ők tartjánn FENN és nem el a bakredszert.

Hogy miárt tartják itt a pénzüket?
ad 1: nem az összes pénzüket tartják itt.
ad2: nyílván oda viszed a pénzed egy részét ahol be is akarsz fektetni.

A tecnológiai innovációt meg hagyjuk akkor amikor Kínában kifeljesztett mikrochipeket koppint a Lockheed Martin az F35-öseibe. Arról nem is beszélve hogy azért tiltották sorra meg kémkedésre hivatkozva a Lenovó tendereztetését az amerikai kormányzati szervek informatikai fejlesztéseikor hogy a hazai központú cégek nehogy szarba kerüljenek.

"hogy India a világ legnygaobb aranyimportőre"

Ühümm 2006-ban 2448 tonna aranyat hozak felszínre, ez világ viszonylatban nem sok de fizetni bőven lehet belőle.
Másrészt vannak olyan országok ahol gyakorlatilag nincs arany termelés de neek ellenére a pénz fedezeteként fenntartott aranytartalék ból fizet( nem, nem India) asszem standardizált aranylapkákkal oldják meg de ebben most nem vagyok biztos.

Mohamed 2014.07.29. 17:01:17

@deruyter:
Az általános érték és normarendszer és az általad felsorolt jogok nem zárják ki egymást.

Muhhaha, szólásszabadság abban az európában ahol ha valaki valamely népírtást (amely tragikus tény kétségkívül)kétségbe von vagy nem a kánonnak megfelelően ad elő azt évekig tartó börtönbüntetésre kötelezhetik, vagy abban az USA -an ahol egy zsidó kosárlabda tulajdonos MAGÁNtelefonbeszélgetésben szidja a fekákat és ezért kitiltják a ligából nem vezetheti az általa tulajdonolt csapatot. Na ne már.

Törvény előtti egyenlőség?
A pedofil Roman Polanskit - aki most svájcból átmerészkedett lengyelországba - nem tudja haza hozatni de Gantanamót meg fenn tartják és amerikai állampolgárokat is tartanak fogva. Ne röhögtess.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 17:09:12

@Mohamed: "Amit mon Orbán az nagyon is helyt álló és tetszik vagy sem rávilágít a jelenlegi globalista euroatlanti térség széthulló térsadalmára és ebből eredő csökkenő versenyelőnyére (kb. nyugat-római birodalom bukása) különösen a BRIC országokkal szemben (igen tudom, a gyarmatosításból és a Marshall-segélyből eredő lendület még viszi, de már felsejlik a fordított gyarmatosítás rémképe)."

- De ki mondta, hogy nem lehet kritizálni a kapitalizmus működését? Nem a diagnózissal van itt a fő probléma, hanem a megoldási javaslattal: a fasiszta, szélsőjobb Magyarország kikiáltásával és ennek elképesztő mértékű társadalmi támogatottságával. (Ti.: az Orbán-beszéd elleni tiltakozás totális hiányával a jobboldalról és releváns válaszok megfogalmazásával a baloldalon és a liberális térfélen).

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 17:15:36

@Frau Janka: “isszátok orbán szavait” – ki az a ti? Csak a magam nevében tudok beszélni: én Orbán tusnádi szavait a magyar történelem egyik mélypontjának tartom, a magyarországi szélsőjobb hatalomrajutásának bejelentését.

“Trianoni trauma” – a traumát nem gondozni kell, hanem feldolgozni, kigyógyulni belőle. A valóság ezzel szemben az, hogy amagyarorszáhi szélsőjobb újra traumatizálja a magyar társadalmat Trianonnal.

“mindennapos-hetes holokausztozást” – Próbáld meg összeszámolni az országban a trianoni és a wassalberti, etc. emlékműveket, majd ezután a holokausztra emlékező helyeket. Ez utóbbi elenyésző számban van jelen, az előbbiekhez képest Magyarországon, a történelmi lelkiismeretfurdalás miatt.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 17:18:50

@Veridicus76: A tények, idézetek önmagukért beszélnek, kár, hogy nem sikerült értelmes véleményt megfogalmaznod. Legközelebb!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 17:23:27

@laci_52: "továbbra is demokrácia van, ha nem is liberális." - Mesélj az ogy-i vagy az önk-i választási rendszer átalakításáról, a különböző hatalmi ágak megsemmisítéséről és egy hűbérrendszer kiépítéséről, egyszemélyi, egyeztetések nélküli döntések sorozatáról, stb., ezek melyik demokrácia sajátjai?

Frau Janka 2014.07.29. 17:25:16

@Csehszlovák Kém: 2014.07.29. 17:15:36

igazad van, ezt rosszul fogalmaztam, nem rád gondoltam. általánosságban értem a "demokratikus ellenzék" szimpatizánsaira.

trianon: szerintem nincs Mo-n szélsőjobb. pár hülye van, de a többség nem vevő a szélsőségre, inkább középpárti. szélsőséges szavazói a dk-nak vannak.

mindennapos holo: ezt is rosszul fogalmaztam, a médiában reprezentált mennyiségre gondoltam

bocs a slendrián fogalmazásért, remélem így érthetőbb

Frau Janka 2014.07.29. 17:25:30

@Csehszlovák Kém:

Kém, itt az ellenzéken kívül senki nem kiáltott ki fasiszta, szélsőjobb diktatúrát (ez a kikiáltás minden nap megtörténik, ah minden nap megszűnik a sajtószabadság, legalábbis reggelig, a következő blogposzt megírásáig)

Mohamed 2014.07.29. 17:25:39

@Csehszlovák Kém:

A megoldási javaslat sem ördögtől való sőt ígéretes a baj az hogy Orbán most sem fog csinálni semmit vagy max. az ellenkezőjét hogy a haveri kört mégjobban kistafírozza, jelentős változásokat nem fog eszközölni attól tartok, ez csak a bizonytalanná váló fidesz választóknak szólt.

campobaszo 2014.07.29. 18:14:05

@Muad\\\'Dib: "Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyugati tömbben minden csupa móka és kacagás:
Incarceration rates (per 100 000 pop.):
1. Seychelles: 707
2. USA: 707"

Mert akit bezárnak,azt hosszabb időre zárják be,illetve a kábítószerrel visszaélőket is igen nagy számban csukják le.
Orbán ez alapján az USA-t is példaképnek tekinthetné!

avocado_ 2014.07.29. 18:24:20

Egyetlen egy kommunista gyökértől szeretnék forrásokat kapni arra hogy a nyugati jóléti államok hanyatlanak. Várom őket.

Namir 2014.07.29. 18:25:35

Emberek, tessék már észrevenni, hogy DOTOHO egy (fizetett?) provokatőr.

.Gordon Gekko. 2014.07.29. 18:39:50

szarok a pofádba csehszlovák kém

.Gordon Gekko. 2014.07.29. 18:40:00

@Namir: Ez olyan hülye hogy fizetni se kell.

Meanwhile in Csehország a hatályos benes dekrétumok szerint a németek és a magyarok jogfosztottak.

De mit érdeklik a magyarok és a németek ezt a zsidót?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.29. 18:45:32

@Namir: Kínosan érint, hogy a Miniszterelnök szélsőjobboldali elveket vall a Jobbik elnökével együtt?

J.László 2014.07.30. 09:33:56

Ekkora összeesküvés-elméletet már régen nem hallottam:)

Namir 2014.07.30. 09:34:31

@Csehszlovák Kém:
engem miért érinte kínosan az ostobaságod? És téged?

Hülyeségek írása helyett figyelmedbe ajánlom, hogy a Jobbikra a(z MSZP-ben stb. csalódott) balosok szavaznak. Bizony.
És a baloldali pártok álltak össze vele a múltban is nem egyszer. Bizony.

Erre adjál szép körmondatokban magyarázatot.
Címnek javaslom:
"Adj a liberális pofájára és tudja, hol a helye!"

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.30. 09:57:18

@J.László: @Namir: Ne zavarjon benneteket, hogy a Jobbik üdözölte az Orbán beszédet. Fasiszta a fasisztának örül.

Ellentétben ostoba személyeskedéseitekkel én a posztban pontokba szedtem érveimet alátámasztó tényeket, cáfolat rá nem érkezett, ez mindennél beszédesebb!

Ami pedig a jobbik balos szavazóit illeti, igen, ki mondta, h nem lehetnek baloldalon rasszisták? Ez nem bal vs jobb, hanem rasszista vs antirasszista kérdés már régen, jó reggelt kívánok!

deruyter 2014.07.30. 10:41:14

@Mohamed: Úgy látom feltett szándékod hogy hülyét csinálj magadból. Nem akarnék személyeskedni, de javaslom, hogy mielőtt ekkora vehemenciával írsz le totális ostobaságokat, jobb esetben csúsztatásokat, szállj magadba kicsit és gondolkozz el azon, hogy nem a tényeket kellene a prekoncepciódhoz igazítani, hanem a koncepciódat a tényekhez. Ha már vetted a fáradságot, hogy utánanézz India aranytermelésének, akkor láthattad volna, hogy az nem évi kétezer tonna hanem 2-2,5 tonna, ami kevesebb mint a világtermelés 1 ezreléke. Persze ettől még fizethetne az orosz szénhidrogénekért arannyal, de erősen valószínűtlen. Nem tudom honnan szeded ezeket, de elég valószínűtlen, hogy a világ egyik legnagyobb aranyimportőre, aki maga alig termel valamicskét,arannyal fizetne az oroszoknak, akik az egyik legnagyobb kitermelők. Amúgy meg értelme sem lenne, de ha így lenne az sem támasztaná alá semmilyen szinten, hogy India iszónyúan fejlődik, vagy fejlett vagy gazdag. A Lockheed-es sztoridról nem hallottam, lehet, hogy igaz. És persze megtaláltad az egyetlen sztorit a Lenovo-ról, ami arról szólt, hogy nemzetbiztonsági okokból az USA megakadályozott egy Kínai céget valamiben. Közben megfeledkezel arról az apróságról, hogy a Kínaiak számtalan piacukat tartják zárva külföldiek előtt, ezerszámra koppintanak le technológiákat. Nem tudom milyen világban élsz, honnan szerzed az infóidat, de olyan echo tévés kurucinfós íze van. Az ilyen mondatokkal meg végképp nem tudok mit kezdeni: "olyan országokat soroltam fel ahol adott össztársadalmi léptékben az általános érték és norma rendszer". Ez pont olyan, mintha egy megbicsaklott magánéletű amerikai származású tálib mondta volna. Mintha a liberális demokráciákban nem lenne érték és normarendszer. Ezt tényleg komolyan gondolod??? Vagy arra gondolsz, hogy ezekben az országokban nem mondják meg melyik kézzel fogd a villát, és milyen istenben higgy? Erre lenne szükséged? Jobb helyeken éppen az az érték, hogy nem mondják meg, hanem össztársadalmi dikurzusban alakul ki. Egyébként pont a pápától olvastam, hogy az egyik a számára fontos szabály: Élj és engedj élni. Ez tényleg ennyire felfoghatatlan?

Namir 2014.07.31. 11:07:45

@Csehszlovák Kém:

Gyenge próbálkozás. A fasizmus eredendően baloldali, ergo liberálfasizmus.

******

Hol tart a cikked a Jobbik és a libsi pártok összeborulásáról, és közös szavazóbázisukról?
Bizonyára neked is feltünt, hogy a "demokratikus", "toleráns" libsi politikusok mostanában cigánybűnözést emlegetnek. Ez bizony színtiszta jobbikos beszéd. Végül csak lelepleződött, kik a rejtőzködő fasiszták Mo-n.

És ne feledd, a cikk címében már segítettem: "Adj a liberális pofájára és tudja, hol a helye!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.07.31. 11:15:53

@Namir: Ha gyenge próbálkozás, miért nem cáfolod meg, hogy a felsorolt szempontok alapján érzékelsz különbséget a kér párt között? Tied a lehetőség!

Feltűnt, hogy van egy-két olyan, nem jobboldalinak tartott politikus is, aki felvállalja a rasszista agendát. Mi a probléma? Nyilvánvalóan ők kiírták magukat a civilizált világból. Egy-két konkrét eset alapján általánosítani az ellenzékre viszont ugyanolyan káros, minthogy a szó, “cigánybűnözés”..

Persze, furdal a kíváncsiság, miért nem látlak-olvaslak amikor Jobbikosok, Fideszesek mutatnak be antidemokratikus és intoleráns viselkedést? Vagy a demokrácia és az emberi jogok csak akkor számítanak,

Namir 2014.07.31. 11:54:15

@Csehszlovák Kém:
"Feltűnt, hogy van egy-két olyan, nem jobboldalinak tartott politikus is, aki felvállalja a rasszista agendát."

Még jó, hogy feltűnt, de minek ez az eufémizmus, hogy "nem jobboldalinak tartott", és az, hogy "felvállalja"?

Ne szarakodj, azok kőkemény balosok, és liberálisok, nem "annak tartottak", és "nem felvállalja", hanem ténylegesen lényében, viselkedésében (zsigerében) RASSZISTA. Ahogy sok-sok balos szavazó, aki cigány- és zsidóellenes.

***********

Gyenge provokáció: hülye lennék időt tölteni a Fidesz és Jobbik különbözőségének hosszú listáját leírni.
süti beállítások módosítása