64926721.jpg

Kis magyar kognitív disszonancia: nem tetszik a nemzetállami agitáció a nemzetállam építőinek. Avagy: így rúgják magukat tökön az etnikai nacionalista Orbán rezsim határon túli hívei.

Állítólag annyi történt Párkányban augusztus 18-án, hogy egy diáklány vonatjegyet szeretett volna vásárolni – magyarul. Szlovákiában! Érted. Ráadásul nyilvánvalóan provokálta a dolgozó nép gyermekét, amikor a vásárló olyanokat tudott mentségére felhozni, hogy “csak néhány szót ismer”. Az állam nyelvén! Érted.

Ezek után, ahogy azt illik Szent István egyik örökösének számító rendes nemzetállamban a nemzet dolgos, de büszke tagja megfelelő leckében részesítette a ki tudja, milyen szándékkal betolakodó jövevényt: a lényeget megragadó szavak kíséretében szégyenítette meg a magáról megfeledkezett idegent”.

Tökéletes reakció egy magáról megfeledkezett ki-tudja-milyen-alak viselkedésére, aki elfelejtette, hogy milyen szabályok léptek életbe az illiberális nemzetállamban.

Hál´ istennek Szlovákiában még nem tartunk itt. A mostani párkányi eset meglehetősen bűzlik, meglehetősen jól ismerem a várost és az ott élő embereket, érdemes lenne meghallgatni a másik felet is. Hevenyészett közvélemény-kutatásom alapján ottani ismerőseim jó része magyarul kéri a vonatjegyet, ez soha, semmilyen problémát nem okozott, ráadásul: Párkány tényleg a kétnyelvűség városa, az idióta és kisszámú nácin kívül nagyjából mindenki leszarja, milyen nyelven kommunikálsz.

„Az eset”kommunikációja egyszerű provokáció, nemcsak a helyi párkányi szlovák-, és magyar nemzetiségű lakosokkal szemben, de Szlovákia és Magyarország lakosai ellen is. Mert akárhogy is nézzük egy vélt etnikai sérelem meglehetősen egyoldalú narratívája soha nem a probléma megoldását, de annak eszkalációját és medializálását jelenti.

Persze, kezeljük helyén a dolgokat, úgy tűnik a magyar terepasztalos Tokárék fospatronja meglehetősen halkan pukkant, hiszen Magyarországon csak a magát konzervatívnak hazudó, opportunista pojáca, Stumpf Bandika és néhány náci weblap vette át a hírt. Roppant szórakoztató, hogy a magyarországi sajtónak az eset kapcsán pavlovi reflexként ennyi jutott eszébe:

- "liberális agymosás"

- "tót kecske"

- "Trianon"

Hát most jól megmondtátok! Ennyire vagytok képesek, a Nagy Visszavágások Illiberális Mesterei?

Amúgy az ügy folytatása is tök vicces egy rendes illiberális szemével nézve: a kislány felkereste a megfelelő érdekvédelmi szervezetet, a sajtó is megírta az esetet, sőt a sértett panaszt is szeretne tenni az  illetékes hivatalnál! Szerencsére egy korrekt autokratikus, illiberális államban ilyen lehetőségek már nem létezhetnek, a Szlovákiai Magyarok Terepasztala-féle, nem kormány közeli intézmények pedig egyenesen vörös posztónak számítanak már egy rendes féldiktatúra szemében!

Tököm ki van az ilyen majmokkal, akik csak akkor tudnak kisebbségi jogok miatt kiabálni és sérelmeket összeírni, ha saját pecsenyéjükről van szó. Akkor bezzeg rohadt nagy kuss van odaát, amikor a szemetek előtt építik le a magyarországi demokráciát! Persze, a pénzt, Fidesz csöcsén lógó MKP-s civilek (hehe!) azt elfogadjátok.

Hogy is van ez, a kutyaúristenit?

Utolsó kis senkiházi, pitiáner, ostoba provokációkkal próbáljátok kavarni a szart a normális viszonyban élő emberek között, miközben a Kétnyelvű Délszlovákia Kétlábon Járó Kognitív Disszonanciái Orbán Viktor illiberális demokráciáját istenítik? Ti beszéltek kisebbségi jogvédelemről? Soha nem szórakoztam még ilyen jól!

Tényleg nem veszitek észre, hogy Tusnádfürdő óta a kisebbségvédelem pojácái lettetek? Bármilyen nyilatkozat, és rinya maximum az udvari bohóc csörgősipkája vidám csilingelésének hangzik? Tapsikoltok Tusnádon a civil szervezetekre kimondott miniszterelnöki halálos ítéletnek, most meg panasszal akartok élni? Muhaha!

Az van kisbarátaim, hogy évek alatt – magyarországi álkonzi elvbarátaitokkal – saját magatok járultatok hozzá a hatékony kisebbségvédelmet is biztosító liberális demokrácia lebontásához, tán soha nem is fogadtátok el, nagy hangon kiátkoztátok ezt a tradíciót Szlovákiából is, most pedig panaszkodni akartok, hogy szar van a palacsintátokban?

Önmagatok karikatúrái lettetek, szlovmagyar civil szervezetek, szlovmagyar kisebbségi érdekvédelmi szervezetek, Orbán elvtárs szóhasználatával élve: ti idegenből fizetett, külföldi provokátorok, a nemzet ellenségei.

 A legszomorúbb pedig az egész történetben az, hogy nemcsak a magyarországi diktatúra kiépítésének aktív-passzív résztvevőivé váltatok, nemcsak saját magatokat rúgtátok tökön, de Szlovákiában totálisan lenulláztátok a hiteles és hatékony nyelvi-, etnikai-, vallási- vagy szexuális kisebbséghez tartozó egyének emberi jogi képviseletét is.

popcorn4.jpg

komment

Címkék: #hülye magyar #hülye szlovák #párkány #illiberális demokrácia

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr286620295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stomatolog 2014.08.20. 17:40:56

A liberalizmusban,a demokraciaban is ami nem egyebb csak mese, utalnak ha magyar vagy ,mert a nagyhatalmak igy hataroztak 1918 ba.Az urienber aki irta sohasem elt szorvanyba, es kisebsegben.

Albert György (törölt) 2014.08.20. 17:41:07

slovensky kokot

röf 2014.08.20. 17:41:13

Ezért blogot írni?
Vihar a biliben.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.20. 17:41:25

csak tudnam,hogy ki dug teged,hogy minden agyament gyokersegeddel az index cimlapjara kerulsz...

bar mar ott is nagyon alacsony a szint(lasd sixek amokfutasai...)de azert...
pfff...
szanalom...

Titimataifaaaro 2014.08.20. 17:41:56

A liberális demokráciának és a kisebbségvédelemnek semmi közük egymáshoz. A liberális demokráciákban pusztán az egyéni jogok vannak előtérben, a kollektív jogok nem, elég megnézni a francia kisebbségpolitikát, mennyire igaz ez.
Már Konrád Gyuri bácsi megírta anno a '90-es évek legelején az erdélyi magyarság ügyével kapcsolatban, hogy a kollektív jogok kérdése nem liberális kérdésfeltevés, kollektív jogokat követelni már önmagában felveti a fasizmussal való kokettálás gyanúját.
Mellesleg azt te is tudod (maximum nem kívánsz róla tudomást venni, mert félsz, hogy összedől a dühből féligazságok segítségével felépített világnézeted), hogy az illiberális, gonosz Magyarországon a nemzeti kisebbségek helyzete sokkal jobb, mint a liberális demokrata Szlovákiában vagy a liberális demokrata Romániában.

tisztapista 2014.08.20. 17:42:07

A Trianonista angol nő nekem sem akart jegyet adni Londonban. Mondtam neki HANGOSABBAN, hogy "Egy jegyet aggyál már, te fekete majom!" és erre sem adott.

Szerintem a libsik bérelték fel, hogy nemzeti lelkületembe taposson.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2014.08.20. 17:42:19

nem olvastam el ezt az összefüggéstelen hupákolást viszont nehogy egyszer ha annál a jegypénztárnál járok beöntsek egy kanna benzint arra az öntudatos tót kurvára

Rwindx 2014.08.20. 17:42:31

Téged senki, miért védene bárki is? Te tótnak magyar vagy, magyarnak tót, ergo egyik sem, mindenki szarik rád.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.20. 17:42:36

Szexuális kisebbség? A férfiakra gondolsz? Ugyanis kicsit kevesebben vannak, mint a nők.

Papageno68 2014.08.20. 17:42:45

Sok mindenben igazad van. Nem is vitatkoznék, úgyis jönnek értelmesen érvelő vagy zsigeri hozzászólók. Ez a poszt most szikárabb is lett a szokottnál (nem baj.

Bounasieaux 2014.08.20. 17:43:05

Kb egy szót nem értek az egészből, teljes zavar a mondatok nagyrésze :O
az indulatot meg az üzenetet azért kb érzem és egyet értek vele, de a mondatokat azért jó lett volna átgondolni

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.08.20. 18:05:11

1966-ban megismerkedtem egy gyönyörű szőke komarnoi magyar lánnyal. Minden lehetőséget megragadva hol Ő jött hozzánk, hol én mentem Komarno-ba, abba a házba ahol a földszinten egy kocsma működött, tehát minden gyönyörű volt.
Katona időmet töltöttem mikor 1968 augusztusában egy éjjel riadóztattak, tehergépjárműre tereltek és elindultunk a sötétben valahová. Pár óra múlva a ponyván kitekintve felismertem, hogy a Komárom-i hídon hajtunk át.Érthető módon hosszabb ideig nem tudtunk találkozni.
Szeptember közepén levelet kaptam szerelmemtől: többet ne keressem!
Baromi rosszul esett, pedig milyen ráhatásom lehetett nekem erre az egészre??
És most?

Pampalini13 2014.08.20. 18:14:50

szeretünk szlovenszki tahó

profilo 2014.08.20. 18:14:52

@röf:

:)

Kémünk bizony pont olyan hülye,mint akiket feleslegesen megírt posztjában lehülyézett.
Összeillenek és kiegészítik egymást...

:)

Csuti Ördögüző 2014.08.20. 18:41:21

Gondolom szerinted Malina Hedvig megverte magát.

Csuti Ördögüző 2014.08.20. 18:41:23

Augusztus 20-án ez talán nem igazán illendő téma.

Netuddki. 2014.08.20. 18:41:27

@profilo: Tőletek fidesztrollok, dícséret a lehülyézés...

Netuddki. 2014.08.20. 18:41:34

Akkor tisztázzuk!

Hajdanában, nem is olyan régen ment a nagy komcsizás az orbánék részéről. Most, hogy átvették a komcsik szerepét(!) valami mást kellett kitalálni. Most a libsizés a divat a fideszdrukkerek körében. Megy ezerrel a libárbolsevikezés, libsizés (a szó némi antiszemita beütésével: liberális+bibsi). Biztos a fizetett fidesztrollokat jól eligazították a témában mit és hogy kell gyűlölködni a blogokon.
Ettől függetlenül erősen kétlem, hogy az orbán tisztában lenne vele mit mondott posványoson. A külföldi sajtó is csak azt hiszi az orbán tudja mit beszél. Nem terveznek "ezek" előre semmit. Ahogy esik úgy puffan, mindent ad-hoc csinálnak. Csak a hatalom és az átlagon felüli életszínvonal meglegyen. Meg azért az se utolsó, hogy gyarapodik közben a család vagyonkája is. Eh! 27%-al van 2/3-uk. Ennyit a támogatottságukról...

profilo 2014.08.20. 19:41:30

@IGAZI_kovi1970:

Megdicsérhetlek téged is,bár én nem gondolom rólad, hogy hülye vagy, de ezzel a véleményemmel biztosan egyedül állok.

:)

kissiú 2014.08.20. 19:41:39

Jó poszt, de nehogy azt hidd, hogy ettől az Orbán-hívők hirtelen belátják, hogy mégiscsak kellenek azok a fránya civil szervezetek, és hogy még előnyös is, ha a költségvetés terhelése nélkül tudnak működni.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.20. 20:21:18

@profilo: pedig kovi foelvtars sok-sok blogon rengeteg "hozzaszolasnak" nem minositheto bufogessel igyekszik bebizonyitani a megvaltozhatatalan tenyt,miszerint tenyleg hulye...
:)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.08.20. 20:44:32

@stomatolog: Évek óta abban élek. Kapufa.

@röf: Fontos kérdés. Persze, értem, h bagatelizálni szeretnéd.

@kézműves étcsokinyuszi: Számomra az dicséret, ha sixx-szel egy kommentben említesz! :)

@Titimataifaaaro: “A liberális demokráciának és a kisebbségvédelemnek semmi közük egymáshoz “ Ezzel szemben a tény az, hogy az összes európai autonómia liberális demokráciában jött létre. Mondasz még nagyobb hülyeséget ma?

Szerintem ne versenyeztessük a magyarországi zsidóság és magyarországi romák helyzetét meg a környező országok kisebbségeinek helyzetével!

Amúgy milyen féligazságokra gondolsz? Olvastad vhol és tetszik a szó vagy konkrétumot is tudsz mondani, ami alapján itt most okoskodsz?

@ʇʇǝן dɯoʞ ɯǝu ǝʞıʇsıd (Elsőházy István): Nem neked írtam, nem neked kell megértened.

@Rwindx: Wishful thinking.

@maxval a bircaman: Az LMBT közösségre gondolok.

@Papageno68: +1

@Bounasieaux: Újra: nem neked írtam akkor. van ilyen, lapozz a következő posztra.

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Kemény sztori. Írd meg az exednek, hogy 1989-ben elsőként Magyarország kért bocsánatot 1968-ért!

@Pampalini13: Én meg most nem bannollak.

@profilo: Kikérem magamnak, hogy ezekkel a fideszes pojácákkal egy mondatban említs! Persze, kíváncsi vagyok, hogy mi alapján gondolod mindezt, megírod?

@Csuti Ördögüző: Malina Hedviget két nyitrai neonáci szlovák verte meg. Ezt te nem tudtad?

Miről szeretnél beszélgetni, a kenyérről?

@IGAZI_kovi1970: +1

@kissiú: +1 Ahogy olvassuk kommentjeiket, nem is nekik írtam :)

grani 2014.08.20. 21:04:33

te, ha Moszkvába jössz és nem tudsz oroszul sört kérni, akkor itt lecsuknak és sós heringgel fognak etetni, amíg meg nem tanulod, hogy ruszkiul a sör: PIVO!!!

Másik.

Ha én szolgáltatok, akkor kutya kötelességem a jegyet eladni. Vagyis a vasút helyében kirúgnám azt, aki Sturovóban nem tud egy magyarnak, franciának vagy ruszkinak jegyet eladni. Mert ez meg a kapitalizmus törvénye.

Rwindx 2014.08.20. 21:04:40

@Csehszlovák Kém: tévedés, engem nem érdekel különösebben, nem kívánok én neked semmit. Minek?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.08.20. 21:12:05

@grani: A kiscsaj elmondása szerint kapott jegyet, értett mindent. A történet erősen féloldalas, amíg nem hallom a másik fél változatát nehéz mit mondani.

Látod, a BUK-kal könnyebb volt a helyzetünk, ott fehéren-feketén kiderült, hogy az orosz szeparatisták lőtték le :)

Amúgy üdv a Dotohon, jobb, mint a Cink :P Albertéknak üdv!

@Rwindx: Leszarom, mit kívánsz nekem. Csupán annyit jegyeztem meg, megállapításod téves. Ez persze belefér, mivel nem ismersz.

Trespass 2014.08.20. 22:16:59

@Csehszlovák Kém: Ha számodra dicséret sixx-szel együtt szerepelni, akkor nem tetted valami magasra a lécet. Mondjuk ez a poszt sem valami híres. A tartalom hagyján, de ahogy megírtad...,a kutya úristenit! :)

Mr. Rustical 2014.08.20. 22:17:02

Különösen pikáns dolog mások etnikai nacionalizmusát kritizálni egy olyan állam képviselőjeként, amelynek alkotmányába van foglalva a nem szlovák nemzetiségű emberek teljes jogfosztása. Ahol ráadásul bármely szlovák etnikumú ember szabadon agyba-főbe verhet bármely magyar etnikumú (vagy akár csak magyarul beszélő) embert, sőt, az ügyészség, rendőrség és a bíróság éppenséggel hajtóvadászatit indít az áldozat ellen.

Baromi hiteles kritikus vagy! Magamba iszom minden szavadat!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.08.20. 22:53:40

@Mr. Rustical: "egy olyan állam képviselőjeként" - jézusfasza, ez komoly? XDXD Ez a blog egyetlen államot sem képvisel.

"alkotmányába van foglalva a nem szlovák nemzetiségű emberek teljes jogfosztása" - Szlovákia liberális demokrácia, mindenkire ugyanaz a jog vonatkozik. A szlovák nacionalista kormányok magyarellenes politikáját viszont ugyanúgy elítélem, mint a magyarországi nacionalista kormányok politikáját. Sem a magyar, sem a szlovák kormány ugyanis nem egyenlő a magyar és a szlovák néppel, tanuld meg.

"bármely szlovák etnikumú ember szabadon agyba-főbe verhet bármely magyar etnikumú (vagy akár csak magyarul beszélő) embert" - ezt az óriáshazugságot azért néhány példával alátámaszthattad volna!

@Trespass: Tedd meg tétjeid, mik a konkrét észrevételeid a poszttal kapcsolatban?

sixx stílusát pedig bírom, csak kár, h liverpool-drukker.

grani 2014.08.20. 22:54:53

@Csehszlovák Kém: Már kiderült, hogy szlovák állampolgár lőtte le a maláj gépet. Elkapták az ukrok. Most vallatják :D
Alberték szabin vannak. Szabad a Gazda :D

wirth6 2014.08.20. 22:54:56

@Csehszlovák Kém: Én nem tudom Titimataifaaaro melyik féligazságokra gondolhatott, de talán arra, hogy Tusnádon halálos ítéletet mondtak volna a civil szervezetekre, vagy amikor diktatúrára kiépítéséről beszélsz, bár a féligazság még enyhe kifejezés.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.08.20. 23:03:24

@grani: Nem kell félteni, besztercebányai legény, bírja a gyűrődést :) Már ha ő az, akire gondolnak :D Amúgy harcol veletek egy brnoi ember is, szóval, nem értem, csak a magyar szélsőjobb ilyen beszari, hogy a net mögül nagy a szája, de puskát fogni a fronton már fél? :P Mindegy is.

Ezt a szóviccet vajon hányszor hallhatta otthon szegény Albi? XD És ki az a Szabolcs (csak, hogy egyenlítsek) :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.08.20. 23:15:45

@wirth6: Akkor neked mondom el, miért nem ül a "féligazság".

Civil szervezetek: megbélyegzésük hónapok óta zajlik, másképp gondolkodókra azt mondani, hogy ügynökök - ez diktatúra világa. A szélsőjobb kultúrkoalíció számára ezek a szervezetek nem férnek el a "nemzet" fogalmában, ezért halálra vannak ítélve.

Diktatúra: egészen konkrétan meg lehet határozni, hogy mikor beszélhetünk diktatúráról. A parlamentális demokrácia már nem működik Magyarországon, az országot egy kb 70%-os szélsőjobboldali (Fidesz+Jobbik) kultúrkoalíció irányítja. Jelenleg semmi esély a váltásra, az ellenzék kapitulált. Ez a helyzetkép sem túlzás, sajnos még mindig sokan nem akarják felfogni, belátni, mi a valóság.

gizmo26 2014.08.20. 23:16:20

A szlovákok adják vissza Trianont.
Mármint a kastélyt, Versailles-ban.

Rwindx 2014.08.21. 00:28:51

@Csehszlovák Kém: Akkor nem ártana megismerni azon szavak jelentését amelyeket használsz.

Szerinted ez wishfull thinking? Csak szeretném ha így lenne?
Ugyanmár.

grani 2014.08.21. 00:28:56

@Csehszlovák Kém: Hát az igazság az, hogy az európai szélsőjobb az ukrok oldalán van. Meg a balliberálisok is, ami azért fura szövetség :)
Albert már megszokta. Mint az olyasmiket, hogy te vagy a Gazda, ki a Gazda, szólj a Gazdának stb. De ki az a Szabolcs? Mert ezt én se tudom...

grani 2014.08.21. 00:29:03

@Csehszlovák Kém: Miért, ügynökök már nincsenek is? Ki mondta, hogy minden másként gondolkodó ügynök? Ki mondta, hogy az ügynökök másként gondolkodók? Viszont aki arra kapja a pénzt egy másik országtól, hogy politikai eseményeket szervezzen, tiltakozzon az ország vezetése ellen,szabotálja egyes törvények végrehajtását, vagy a pénzt adó állam érdekeinek megfelelően befolyásolja a közvéleményt, ezek bizony ügynökök. Mondjuk az ország érdeke, hogy épüljön egy atomerőmű. A szomszéd ország érdeke meg az, hogy ne. A legegyszerűbb, hogy ha pénzt ad a szomszéd ország arra, hogy zöld szervezeteket jöjjenek létre és mondjuk tiltakozásokat szervezzenek, lancolják magukat a sínekhez stb. hogy betegyenek az atomerőmű építésének. Persze, körítést, ideológiai maszlagot lehet hozzá találni,elvéger erre képeznek ki CEU-n egy rakás emberkét.
Érdekes, vajon ki pénzelte a Dunasaurus mozgalmat, amelynek az élharcosa a Soros ösztöndíja OV volt? Csak nem az akkori Csehszlovákia érdeke volt, hogy a Duna csak nekik termeljen áramot, a hülye magyarok meg szívjanak.
A libamáj ellenes Négy mancsot ki fizette? Na majd persze, titokzatos magánszemélyek...
Kémecském, de te ne tudnád? :D Hisz téged is fizetnek...

szociologus 2014.08.21. 00:29:05

Azért... Biztosan látod a képet, amit Te tettél be a poszt elejére. Vasútállomás egy 2/3-ad részben magyarok lakta városban: Sturovo. Biztosan én vagyok a hülye, de nem lehetne kiírni alá, hogy Párkány? Ez egy liberális demokráciában több mint elvárható volna, nem? Ezt egyébként a CFR is megteszi Erdélyben...

Mellesleg éppen ott esett meg velem, hogy vonatjegyet akartam venni Sepsiszentgyörgyre - éppen Tusnádfürdőn (nem akkor, amikor potentáltak is jártak arrafelé) Kétszer szépen kértem ékes magyar nyelven. Román karatyolás volt a válasz. Aztán kicsúszott a számon a Sfintu a k* anyád. Egyből tudta, hogy hová kell jegyet adni. És vissza is tudott szólni magyarul, hogy a tiéd... Biztosan ő is liberális volt...

Baloldali érték 2014.08.21. 10:56:48

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Ez a történelem rendje. 30 évente be szoktunk vonulni, csak sajnos 1998-ban kimaradt.

Baloldali érték 2014.08.21. 10:57:03

@szociologus: A román vasút kifejezetten ügyel arra hogy a magyar városokba véletlenül se jusson magyarul beszélő munkaerő.

s 2014.08.21. 10:57:06

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Elvileg választhattunk. Úgy értem, hogy aki elment. Mert én nem.

s 2014.08.21. 10:57:08

Kurva anyád, orbángeci.

dr kíváncsivagyok 2014.08.21. 10:57:18

@Csehszlovák Kém:
"A parlamentális demokrácia már nem működik Magyarországon, az országot egy kb 70%-os szélsőjobboldali (Fidesz+Jobbik) kultúrkoalíció irányítja. "

A mondat elso fele igaz, ... hogy 70 % lenne a Fidesz -Jobbik koalíció aránya, azt erosen kétlem . Ma is kb. 50 % a bal és liberális ember Magyarországon ! Csak nincs hangjuk , erejuk...

dr kíváncsivagyok 2014.08.21. 10:57:23

@Titimataifaaaro:
"gonosz Magyarországon a nemzeti kisebbségek helyzete sokkal jobb, mint a liberális demokrata Szlovákiában vagy a liberális demokrata Romániában. "

Ja,...mind az 5 embernek...( kivéve romák...)

gmihaly 2014.08.21. 10:57:33

Kedves Dotoho és mások! Az illiberális szó tudatos félremagyarázásáról van szó, mert OV a továbbiakban kifejtette, hogy pont azt nem érti alatta, amit ti, kedves amatőr és hivatásos (kurva) firkászkák belemagyaráztok. A globalizátor, válságkirobbantó neoliberó gazdpolt még dicsőítői is sutba vágták, kénytelenek az egyre szigorúbb állami ellenőrzést eltűrni. Az 1988-tól kezdődően meghekkelt hazai jogrendben is megindult a joggal való visszaélés tilalmának a kiterjesztése. Ez a tilalom az új Ptk hatályba lépése előtt csak a Ptk-ra szorítkozott, az ún. "szaktörvényekre" nem, amit a gazdasági szereplők ügyvédkéi jól ki is használtak. A rendszervált. utáni ügyvédtúltermelődési válságról nem is szólva. Nem hiába mondta Bánáti dr. az országos kamarájuk elnöke, hogy az éhes ügyvéd veszélyes. A francia mintájú jogegyenlőséget - bécsi udvari sugallatra - nem fogadták el a magyarországi nemzetiségi képviselők, akik zéró opciós kivárós játszmát folytattak. Ennek hatására is - elkezdett korlátlanul tombolni a cseh, szlovák, román, szerb, horvát, stb., a magyarok ellen fellángoló nacionalizmus a Habsburg birodalombam, folytatódott a Monarchiában. A kiegyezés után az "anyaországok" és a cári udvar "fejlesztette", pénzelte ezeket a mozgalmakat, amelyek folytatódtak a Kisantantba tömörülő utódállamokban és később a szovjet érdekszférába közülük átkerült országokban. A megszállt Magyarországon a szintén tomboló internacionalizmus nevében a hazafias, patriotizmust is üldözték és ráfogták - negatív minősítésként, hogy nacionalizmus. Ezt a pánszláv ihletésű értelmezést vettétek át lustaságból, kényelemszeretetből ti, amatőr és hivatásos (kurva) firkászok.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.08.21. 10:57:42

"Minket", mármint a Szlovákokat?
Senki, bazdmeg! :D

Mr. Rustical 2014.08.21. 10:58:13

@Csehszlovák Kém:
"Ez a blog egyetlen államot sem képvisel." Rendben, elhiszem, ha te mondod :) De ez a hitelességeden etnikai nacionalizmus- ügyben csak ront.
Branislav Zvaránál már csak egy stockholm szindrómás lelki sérült alkalmatlanabb arra, hogy ebben a témában tanácsokat osztogasson.

Egyébként örvendetes, hogy a liberális demokrácia alapkövének látod a Benesi dekrétumokat.

Ezek szerint, ha Magyarország holnap minden szlovák nemzetiségű polgárát hipp-hopp megfosztaná az összes állampolgári jogaitól (meg a vagyonuktól is mellesleg), rögtön eloszlanának a kétségeid a magyar demokrácia kellő liberális megalapozottságát illetően.

A ti liberális demonkráciátok tényleg egyedi, Európában (de jó eséllyel az egész világban) csak nálatok van érvényben etnikai-faji alapokon diszkrimináló törvény. Az ügyészi- bírúsági gyakorlatotokat sem kell bemutatni a Malina Hedvig ügy óta, a Harmadik Birodalom és Sztálin leckéket vehetnének tőletek.

Ami meg az átlag szlovákokat illeti, nettó nácik vagytok, mégpedig tömegesen.
A Jobbik szavazó-gárdája kb. megfelel a SMER csapatnak, és olyan gondolkozású emberek, mint Meciar meg SLota hívei, Magyarországon nem is léteznek, vagy legfeljebb a zárt osztályokon.

Még a választott "megyei" elnökeitek is
szkinhedek.

Szeretetre méltó ország, adjatok még tanácsokat!

Netuddki. 2014.08.21. 10:58:19

@szociologus: Lehet, hogy az orbánék ténykedése után már nem látják a magyarországi magyarokat olyan szívesen Romániában? Nem a románok, hanem a romániai magyarok.

jog-ász 2014.08.21. 10:58:25

az a legrosszabb, hogy addig vérnyákol mindegyik, míg a saját szabadságjogait nem meri korlátozni az állam, vagy bárki, bármi más..na akkor aztán van rinyálás, melldöngetés, jogokra hivatkozás..

Senkifia 2014.08.21. 10:58:35

...szlovákiából szlovákként magyar nacionalizmust fikázni legalábbis szánalmas.....

Sárfehér 2014.08.21. 10:58:45

Egyszer arról is írhatnál posztot, hogy mekkora soviniszta bunkóság, hogy egy alapvetően magyar lakosságú kisvárost a szlovák nacionalizmus alapítójáról neveztek el. Nem lett volna erre egy szlovák kisváros alkalmasabb? Költői kérdés persze, mert a városok elsősorban német, másodsorban magyar, és csak harmadsorban voltak szlovák lakosságúak.

(Amúgy a szlovák nacionalizmus ugyanúgy tisztelendő, mint a magyar nacionalizmus, szemben a sovinizmussal. Stúr pedig a romantika korának egy tipikus polihisztora volt, amennyire tudom. Egyszer őróla is írhatnál egy posztot.)

szabadság elvtársak! 2014.08.21. 10:58:54

Nálunk "boncsák"/:DD/ a demokráciját? Azta! Hune? Akkó menek és mentek ki belőle egy darabot!
Már bocsánat a parlagi akcentusért, de a Szlovákok talán nem kellene, hogy ezen izguljanak, mert milyen ország az ahol ennyire üldözik a kettős állampolgárságot?Ott van demokrácia mi? Kémecském! Azt sem tudod mit szeretnél velünk elhitetni. Összezagyválsz hetet havat! Fogadok ezt sem érted. Kurvára unalmas ez a bolsikra jellemző köpködés.

VT Man 2014.08.21. 10:59:02

Jajj, mindjárt elsírom magam, ahogy egy szlovák a magyar demokráciáért aggódik.

Gondolom minden nap szlovákok millió kelnek fel sírva, és egész nap azon gyötrődnek, hogy épül le a demokrácia magyarországon.

Roppant életszerű.

igazi Ténytár 2014.08.21. 10:59:23

@ʇʇǝן dɯoʞ ɯǝu ǝʞıʇsıd (Elsőházy István): Nagy a szád a fotelbol, de ugyanolyan besz@ri vagy te is mint a Magyar Garda meg 64 varmegye és hasonlok akik ígérték, hogy majd átmennek felvonulni és megvédeni Szlovákba a magyarokat...

aztán tele lett a gatya és jött az ilyen-olyan kifogás, hogy miért nem mennek a nagy nemzetiszínű melldöngető ígérgetés ellenére!

Meg ahhoz is gyávák voltak hogy a felvidékiek állampolgárságát megvonató Ficoval vidáman pálinkázgató Orbán ellen tüntessenek.

________
ujszo.com/online/kozelet/2011/12/02/majdnem-100-eves-neni-szlovak-allampolgarsagat-vettek-el

www.napig.sk/wp-content/uploads/2012/10/fico_orban02.jpg
_________

braue 2014.08.21. 10:59:31

Amíg minden módon akadályozzátok, hogy a magyarok otthon érezzék magukat szülőhazájukban a Felvidéken, addig kuss!

Nyilván nem fog megjelenni(a tót cenzor eddig is ezt tette), de legalább olvasd!

wirth6 2014.08.21. 10:59:41

@Csehszlovák Kém:

Diktatúra: Akkor definiáld, hol van a határ. És egyáltalán, milyen koalíció? Van egy Fidesz-KDNP koalíció, ami épp egy kétharmara elég, a Jobbik pedig ellenzékben van, ennyi. A változatátáshoz pedig egy dolog szükséges: választói akarat. Ha a Fidesztől továbbra is úgy pártolnak el a szavazók, mint 2010 és 2014 között ÉS az ellenzék magát demokratikusnak nevező része képes összeszedni magát, és a kiábrándultakat magához vonzani, 2018-ban a titkos és egyenlő demokratikus választásokon simán lehet váltás. Csak hát ehhez tényleg fontos lenne, hogy a demokratikus ellenzék tudjon egy életképes alternatívát nyújtani.

Civil szervezetek: ettől még fél sem lesz az az igazság, még negyed se nagyon. Bizonyos civil szervezetekkel úgy tűnik valójában vitája van a kormánynak, de ez egyrészt csak a civil szervezetek egy része, másrészt ettől még jórészük valószínűleg ugyan úgy megmarad. Az meg hogy szerinted az általad képzelt "koalíció" számára nem férnek bele a nemzet fogalmába, és ezért "halálra vannak ítélve" minden konkrétumot nélkülöző lózung. Az eredeti állítás egyéként is az volt, hogy Tusnádfürdőn a miniszterelnök kimondta a civil szervezetek halálos ítéletét. Ezt viszont még semmivel nem tudtad alátámasztani. Mondjuk valami hoszabb idézet jó lenne, amikor Orbán azt mondja, hogy leszámol a civil szervezetekkel. Csak hát ilyet aligha találsz.

Titimataifaaaro 2014.08.21. 19:29:13

@dr kíváncsivagyok: A romák nem nemzeti kisebbség, hanem etnikai. Másrészt a romák helyzete egy jottányival sem jobb sem Szlovákiában, sem Romániában. Harmadrészt mintegy 300 ezer ember vallotta magát valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozónak 2011-ben, szóval még véletlenül sem 5 emberről van szó.

Titimataifaaaro 2014.08.21. 19:31:49

@Csehszlovák Kém: "Ezzel szemben a tény az, hogy az összes európai autonómia liberális demokráciában jött létre. Mondasz még nagyobb hülyeséget ma?"

XD Ezek szerint Oroszország mégis liberális demokrácia? Nem kevés autonóm köztársaság és autonóm terület van az Orosz Föderáció területén. Arról nem is beszélve, hogy a kommunista Jugoszláviában is autonómiája volt a Vajdaságnak, és Koszovónak is. És hogy még szebbet mondjak a kommunista Romániában 1968-ig Székelyföldön Magyar Autonóm Tartomány (később Maros-Magyar Autonóm Tartomány) néven bizony nemzetiségi autonóm körzet létezett, amiről a mai "liberális demokrata" Románia hallani sem akar.
Na kb. ezekről a féligazságokról beszélek. Bár ez még félnek is kevés volt. :D

Szúnyog 2014.08.21. 19:31:54

Ha már "utolsó kis senkiházi, pitiáner, ostoba provokációk", akkor nem kell tovább menni, elég ebbe a blogocskába belenézni.

2014.08.21. 19:31:57

@Csehszlovák Kém: "Sem a magyar, sem a szlovák kormány ugyanis nem egyenlő a magyar és a szlovák néppel, tanuld meg."

Azért ezt, ugye, nem gondolod nagyon komolyan?

Laciii 2014.08.21. 19:31:58

dotoho.blog.hu/2014/08/20/fasz_magyarok

A sok összevissza halandzsa után akartam írni, hogy józanul majd írd át követhetőre.
Aztán ránéztem linkre.

jolaca 2014.08.21. 19:32:02

@stomatolog: Anyukád, picinyem!
Te álneved alapján diplomásként legalább írni megtanulhatnál! - és most ne takarózz azzal, hogy netalántán szórványban élsz! Én erdélyiként meg tudtam tanulni olyan igényességgel anyanyelvemet, amivel (sajnos!) OV "birtokának" határain belül vajmi kevesen versenyezhetnének. Ennyit a magyarságról és a magyarul papolásról.
Ami pedig a cikket illeti: igen, pontosan látja a szerző, hogy elég egyszerű szerepcserével végiggondolni a kisebbségben élő magyarok leendő helyzetét egy orbáni modellt bevezető szomszédnál. Akkor nézném meg a maroknyi tusványosi agyatlan tapsoló zombi reakcióját! Hál'Istennek azok a kormányok nem süllyedtek le Mária országának szintjére - hogy van még egyáltalán pofája ezzel a képzavarral etetni a magába korhadó "nemzettörzset" ennek az álkeresztény bandának!

ggiza 2014.08.25. 19:09:12

"tót kecske"

Azért én a kecskéket nem sértegetném...
süti beállítások módosítása