leadkep.jpg

Mi lenne, ha Erdély magyarjai nem a budapesti opportunistákkal és a nemzeti radikálisokkal keresnének megoldást, hanem az erdélyi románokkal?

Hülyekékre festett, különböző méretű textil-, és papírdarabokkal vonulgatott, gyülekezett és toporgott maroknyi székely Budapesten és Románia Tündérkertje néhány városkájában. Diadalt aratott a közös frusztráció, a haragos kiabálás és a céltalan sétafikiálás, úgy tűnik, a projektben ennyi volt, totális kudarcot vallott az ún. „Székely szabadság napja” című szabadidős rendezvény.

Aki nem tudná, a projektet 2013-ban launcholták, a romániai marosvásárhelyi kick-off meetingen mintegy 30 ezren vehettek részt. Azt most hagyjuk, hogy a felvonulók nagy többsége hozta az ilyen rendezvényekre jellemző Nagymagyar Innovációt: „Vesszen Trianon!”, „Székelyföld nem Románia!”, csupa szimpatikus jelszó, amellyel bizalmat és megértést lehet elérni a még mindig többségi nemzet soraiban.

Azt viszont a szervezőknek is be kell látni: ha már a műfaj hagyományaihoz ragaszkodnak, akkor néhány lézengő kopasszal és nyugdíjassal ez nem fog menni. 500 ember? Muha! Két évvel a projekt elindítása után alaposan kifulladt a felvetés, miszerint a székely szabadság napjáért tüntizni kellene. Tényleg, azt amúgy megkérdezte valaki, a székelyek mit akarnak? Ha már egyszer.

Emlékeztek még az Új Pinára? A Magyar/Székely Ethnic Pride avagy a Nagy Nemzeti Kígyózás napjára, amikor a parameter.sk együtt a dotohoval leplezte le a a szervezők elképesztő túlzását a résztvevők számarányával kapcsolatban: milyen 120 ezer? Tudjátok, az odaképzelt százezrek helyett kiderült, hogy összesen cca 30 ezer embert sikerült összebuszoztatni, aztán megsétáltatni azon az október végi napon. Lássuk be, ez az új típusú székelykedés rögtön az elején alapvető legitmizációs problémával küszködik.

És ez még csak a kisebb, szervezési és alapvető érdeklődésből fakadó hiányosságból fakadó probléma. Nagyobb parának érzem, hogy az ún.

Székely autonómia témája

1. A kettős állampolgárság bevezetésével rövidre lett zárva (lásd: ennyike).

2. Teljesen feleslegesen megosztja a romániai magyarokat, utoljára erre Ceausescu irjén volt példa, akkor a rommagyarság sikeresen ellenállt.

3. A Fidesz belpolitikai szavazatszerző célján kívül csupán a kopaszok irredenta opportunizmusából pörög

4. Egy lúzer politikai agenda, amely a turbómagyarok párhuzamos valóságába degradálja a székelyeket Jézus, pártus herceg és a Tudás Népe közé

5. A hatuma számára érdemi haszonnal nem kecsegtet, ellenben újabb etnikai medvecsapdát helyez el a magyarországi politikai szcénán

6. A putyini etnikai nacionalista szeparatizmust szolgálja, amely ebben a régióban nemhogy semmilyen pozitív üzenetet nem hordoz, de egy múltba forduló, elhibázott politika mellékterméke

Elég, ha csak ránézünk az ún. „székely zászlóra”. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott  izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni? Értem én, hogy medializálni kell a turbószékelységet is, és lassan ez lesz, nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is a helyi politika origója, csak hát ez egy büdös nagy zsákutca, amely most még csak egyirányú utcának látszik.

Szerencsére, a Székely Ostobaság Napja megdolgozott nevéért és önmagát leplezte le a rendezvénysorozat kudarcba fulladásával. Azaz: minden óriáshátszél ellenére, ez a típusú látványpékség-politizálás nem működőképes, sőt az egyetlen akadálya, hogy Magyarország és egykori területein élő magyar közösségek becsatlakozzanak a 21. századi modern nyugati világba. Tanulság van bőven: etnobiznisz helyett valós problémákkal foglalkozni, valós megoldásokat ajánlani.

Például ez Erdély esetében nem is lenne olyan nehéz.

Nem a székely izével kellene vonulni és soha nem létező tömegigényeket mesterségesen kreálni, hanem a valós igényeket megismerni és az alapján kialakítani egy új, modern politikát. Például azt tudjuk, hogy Romániában meglehetősen központosított az államigazgatás és ezért az erdélyi románok sem vidámak. Mi lenne, ha Erdély magyarjai nem a budapesti opportunistákkal és a nemzeti radikálisokkal keresnének megoldást, hanem az edélyi románokkal? Ha már ugye ott vannak...

Egy több milliós helyi, új szövetségessel talán mégiscsak könnyebb lenne a bukaresti román elitnek elmagyarázni a szubszidiaritás elvét és azt, hogy az autonómia – amire sok példa van Európában és egyáltalán nem egy idejétmúlt dolog – egyáltalán nem ördögtől való. Követeljék magyarok és románok együtt az autonómiát! A magyarságbiznisz megélhetési romániai politikusainak ostoba székelység biznisze helyett Kelet-Európában  végre születhetne egy okos dolog is, amire esetleg az Európai Unióban is büszkék lehetnénk!

Nem kell hozzá túl sok ész: az orosz-ukrán háború árnyékában vagy nagyon ostobának vagy Putyin-rajongónak kell lenni, ha valaki nemzeti alapon követel autonómiát. A székely autonómia sajnos – ahogy az ún. „felvidéki autonómia is” – a többségi, tehát a román és a szlovák nemzet ellen irányulna. Elég csak meghallgatni az ilyen eseményeken felvonulók jelszavait. Ma erre a szarkavarásra nincs szükségünk.

A székelyek pedig nem ostobák, hanem racionálisak. Eljön még az idő, amikor elkergetik vagy megbicskázzák azokat, akik szerint elég négy évenként leszavazni a Fideszre és amúgy, székely, a pofád befogod. Hát ki örül az ilyen összetartozásnak?

31 komment · 1 trackback

Címkék: #székely-terrror #erdély #hülye magyar #nacionalisták

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr747261077

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bőtös Botond: A Székely Ostobaság Napja 2015.03.15. 02:13:01

Elég, ha csak ránézünk az ún. „székely zászlóra”. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2015.03.11. 21:08:55

Korrekt. (Majd kapsz szirtszart néhány vérhányótól...)

Blogovics 2015.03.11. 21:24:07

"még mindig többségi nemzet" mi? nagyon zavar?? slovensko do tahó ??

miketbeszéltek 2015.03.12. 00:53:09

@Dr_utcai_arcos: Nem korrekt. Zsigeri harcban állok a sovinisztákkal, és nem tartom túl bölcsnek jelenleg regnáló kormányunk kárpát-medencei politikáját, de Csehszlovák Kém (Dotoho) barátunk nem korrekt, nem következetes: magyarországi dolgokban szélsőlibsi, ugyanakkor a magyarsággal szemben csaknem mindig a soviniszta szlovák (cseh) propaganda állításait szajkózza fenntartás nélkül. És ezenfelül (és mérlegelésen túl) nemzeti sorstragédiákon gúnyolódik cinikusan, provokálva, a legcsekélyebb empátia nélkül. Így pontosan a szélsőjobb malmára hajtja a vizet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.12. 05:48:46

Autonómiához nyomásgyakorlás kell, ingyen nem adják ajándékba.

Román autonómia minek? Azaz ez nem lehet eleve közös magyar-román érdek.

CommentR 2015.03.12. 06:22:16

Barátom, de kár azért a sok drága oxigénért, amit magadba szivsz nap mint nap....

bontottcsirke 2015.03.12. 06:54:02

Antimagyarizmus reloaded.

Nzoltan 2015.03.12. 06:56:59

A székelyek miért állnának össze a románokka? Hiszen a románok mindenben gáncsolják őket. Kilencvenben még népírtani is akartak.

gmihaly 2015.03.12. 08:03:47

Brávó! Folytatod önjelöltként azokat a genya újságírói hazug toposzokat, amelyek diktálják azokat az agyonhallgatásokat, amelyeknek máig ható következményeit nyögi pölö az iszlamisták fokozódó terrorizmusa betojt Európa. Küzdjél csak tovább az általad kitalált fikciók fikázásának átlátszó módszerével! @Nzoltan: De tehetnéd ezt kicsit visszafogottabban, elegánsabban, bszólások nélkül ! Nagyon elbenesországosodtál! A frazeológiád is a monarchiabeli cseh uszítást idézi fel, amellyel a "maffiózó" Benes is annyira elhencegett. Az autonómia álságos dumáját is a Woodrow Wilson-féle "nemzeti önrendelkezés" és a Sztálin ideje alatt létrehozott Magyar Autonóm Terület, illetve Maros Magyar Autonóm Tartomány - Ceausescu közig. reformja szüntette meg - emléke élteti máig is. Ha az az autonómia nem is, de abból kulturális és mellé a teljes polgári jogegyenlőség már valami lehetne. Az ezen elvek alapján létrejött 1868-as magyar nemzetiségi törvényt nem csak a magyari urak, de a nemzetiségi vezetők is elszabotálták, amikor zéró kimenetelű módon futtatták zátonyra a magyar uralkodó osztályokkal folytatott tárgyalásokat. Akkor volt a 20. évfordulója az első, prágai szláv kongresszusnak, amit az abszolutista uralkodó miniszterei hogy-hogy nem engedélyeztek. Palackyék a németek egyesülése előtt még a volt NDK területére is szemet vetettek, a Polábia-legenda így keletkezett, pedig a poláb "uralkodó osztályok" inkább skandinávok voltak, nem germánok, de nem is szlávok. A "nagy szláv lázálmoknak" sztem Szerbia bombázása vetett véget. Putyin orosz lázálma nem pánszláv, a cseh szláv lázálom is neoszláv, ideiglenesen ausztroszláv volt, most szóban ezért (is) oroszellenesek.

vNHM 2015.03.12. 08:18:09

A szokottnál is szarabb. Kár a billentyűzetért.

szil_ 2015.03.12. 09:09:47

Tisztelt Szerző, mielőtt nagyon osztogatná az észt, legyen kedves egy-két hétig az erdélyi román falvakba/városokba látogatni, és elbeszélgetni a helyi románsággal. Nem a politikusokkal, nem az értelmiséggel, hanem a köznéppel.
Ha még utána is fenntartja a véleményét, miszerint a székelyeknek a románokkal kellene autonómiáért összefogniuk, akkor szívesen meghívom egy évtizedes, ingyenes gyógykezelésre a sepsiszentgyörgyi pszichiátriára.

2015.03.12. 10:05:20

@szil_: Kb. ugyanazt akartam én is leírni. Talán egy-kt városban jobb a helyzet, de a nemzetiségi béke kb. abban merül ki, hogy vegyes társaságban jegeljük a témát. Amúgy pedig a két közösség párhuzamos társadalomként él egymés mellett, minimális számú kapcsolódási pontta, és gyanakodva les át a kerítésen.

2015.03.12. 11:01:58

Erdély Mindig MAGYAR! Minden ezzel ellen tétes Román megnyilatkozást semmisnek kell tekinteni. A Románok, ha kell, ezer év múlva is reszketve gondoljanak rá, hogy Erdély nem az övéké, RABOLT terület, melyet jogos gazdája birtokba fog venni. Jobb lenne, ha ezt a mai Románia mint axiómát tudomásul venné, és nem keresné magának a Romániát megszüntető bajt.

2015.03.12. 11:05:29

@pedigré: Nem lehet malacszüléssel egy országot megszerezni. A vendég mindig vendég marad, de a Románok most már nem kívánatos vendégek. Menjenek vissza ahonnan jöttek. A magyarok több mint harmincezer éve az egész Kárpát medence jogos tulajdonosai.

nick066 2015.03.12. 11:25:59

@pedigré: "A magyarok több mint harmincezer éve az egész Kárpát medence jogos tulajdonosai. "

Ne beszélj már hülyeséget! 57 ezer éve.

hillman. 2015.03.12. 11:42:31

@szil_: tessék lemenni vidékre itthon madzsarisztánba és ugy beszélgetni a "köznéppel".

olaszok, franciák, németek, ladinok ugy a büdös köznép eccercsak ugy döntöttek hogy a távoli okosok kapják be és huzzanak a hegyeikböl. azota is jo hely.

szoval eccer még a székelyek, magyarok románok és németek is összefoghatnak, és azt feltételezni roluk, hogy saját érdekükben nem képesek összefogni, az bizony lenézése mindannyiuknak. budapest és bukarest közös érdeke, hogy soha ne fogjanak össze. a ti hozzáálásotok épp ugy a propaganda bekajálásábol fakad mint a bukaresti höbörgöknek. szerintem nem az ecceri paraszt a gáz, hanem a városi paraszt.

Szelid sunmalac 2015.03.12. 12:24:27

@nick066: 57ezer eve meg csak a gyikemberek voltak itt, most is ok iranyitanak minket!

szil_ 2015.03.12. 17:29:09

@hillman.: Nem igazán értem, hogy akkor most svájcra utalsz, ahol nem élnek ladinok, vagy dél-tirolra, ahol meg nem élnek franciák. Svájc létrejöttekor nemhogy a közembernek nem volt beleszólása, de igazából még a nemesség nagyrészének sem. Dél-tirolban meg némi robbantgatás, politikai gyilkosság előzte meg a közember „ébredését”, amit aztán megtámogatott rendesen az osztrák kormány.
Hogy a hozzászólásom propagandából fakad, vagy sem, azt nem tudom eldönteni. Ha abból fakad, akkor bizony az a propaganda túlélte a magyar királyságot, a török hódoltságot, az osztrák monarchiát, a dualizmust, a román királyságot, a horthy-féle bohózatot, a román népköztársaságot és a jelen romániájában landolt.
Valljuk be, h propaganda létére ez tényleg szép teljesítmény!
Ami a városi/falusi parasztot illeti: nem mindegy, h melyik a gáz, ha mindkettőnek ugyanannyit ér a szavazata?

Dr_utcai_arcos 2015.03.13. 22:41:25

@miketbeszéltek: Lehet szidni, hogy szítja a tüzet, de elég sok logika van abban amit mond. A sok díszfasz osztja itt az észt, hogy így Erdély, úgy Erdély, de ha ki kellene fejtenie, hogy ugyan már, mit is javasolnál megoldásnak, lapítana mint szar a fűben. Há, mer mér? Menjünk, izé menjenek és foglajják vissza!!! Ja, hogy MÁSOK. Mert neked csak a pofád jár. Úgy könnyű. Igen, rengeteg magyar él arra. Azt mondják, egymillió. Meg 18 millió román. Do the math.És igen. Ha körbe vagy véve az "ellennel" akkor kapálózhatsz. De akár meg is próbálhatsz valahogy együtt zöld ágra vergődni. Mert ők akkor is 18 millióan lesznek, ha pirosat pisálunk.

miketbeszéltek 2015.03.13. 23:43:23

@Dr_utcai_arcos: Persze, nyilván van benne sok igazság, és érzelmi alapon: "vissza mindent, vesszen Trianon" stb. nem sok jót lehet elérni. A legtöbbet úgy tudtuk volna elérni, ha nem a keleti pusztákra kívánkoztunk volna vissza, hanem ideologiamentesen, kihasználva az előnyünket, egy gazdaságilag erős Magyarországot hozunk létre, akinek a kedvében akarnak járni más országok...A Kádár rendszer alatt az utódállamok több-kevesebb sovinizmusával ellentétben nálunk kifejezetten antinacionalista ideologiával stabilizálta magát a hatalom, és a baráti magatartásunk sem jött be..... Ugyanakkor a fenti kritikus szavaimat-Kém barátunk blogjait sokszor olvasva-fenntartom.
PLáne annak fényében, hogy milyen közvetítő szerepet tölthetne be, és olvasva néhány valóban érdekes, kevésbé elfogult cikkjét.

Nátán Apfelbaum 2015.03.15. 21:52:12

"ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével"
Bezzeg a szlovák heraldika (WTF),
édes faxom miért kell a szerzőnek önként felköpnie és aláállnia?
Viszont a "Székely autonómia témája" 6 pontja nagyon komolyan megmozgatta a rekeszizmaim, rég röhögtem itt ennyit poszton.

Nátán Apfelbaum 2015.03.15. 21:54:29

@miketbeszéltek:

Szerintem tudod mit csinálnak a székelyek?
Ideologiamentesen, kihasználva az előnyünket, egy gazdaságilag erős Erdélytt hoztak létre, akinek a kedvében akarnak járni a románok.

Ellensúly 2015.03.15. 23:07:13

A szerző – számomra ismeretlen okból – ezzel a román nácik szólamait felbüfögő mondattal provokál: „Elég, ha csak ránézünk az ún. székely zászlóra. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni?”

Fűzzük tovább a gondolatsort, és tegyünk fel néhány hasonló költői kérdést!

Vajon a feketék az Egyesült Államokban mit akartak elérni azon kívül, hogy provokálják szegény rabszolgatartókat, majd egy évszázaddal később a fehér felsőbbrendűséget hirdető rasszistákat?

Vajon 1943-ban a varsói gettóba zárt zsidók mit akartak elérni azon kívül, hogy provokálják szegény náci megszállókat?

Vajon a dél-afrikai feketék Nelson Mandela vezetésével mit akartak elérni azon kívül, hogy provokálják szegény apartheidistákat?

Vajon 1989-ben a csonkaországi magyarok mit akartak elérni azon kívül, hogy provokálják szegény kommunista kormánytagokat, három per hármasokat, egykori ÁVH-s kínvallatótiszteket?

A szerzőnek nyilván fáj, ha valahol valakik megpróbálnak összefogni a nemzetiszocialista szellemiségű, ultrasoviniszta hatalmi arrogancia ellen.

miketbeszéltek 2015.03.15. 23:10:48

@Nátán Apfelbaum: Sajnos olyan sok ragot ütöttél félre, hogy nem igazán értem, hogy mit akartál mondani hsz-oddal! Megismételnéd?

miketbeszéltek 2015.03.15. 23:14:45

Szeretném megkérdezni egy erdélyitől: Létezik-e még egyáltalán az elmúlt 160 év történelme, uszításai, betelepítései, szásztalanítása után valamilyen, etnikumokon feletti, kollektív erdélyi tudat?

HZS 2015.03.17. 01:54:37

Írjál egy magyar témàs cikket románul román újságba, s majd a kommentek alapján meglátod mekkora partnerek a románok. Előbb tájèkozodj nagyokos, mielőtt a spanyol viaszt újra feltalálnád! Lehet előtted màr jó pàran próbálkoztak az általad javasolt marha nagy ötletekkel, s sorra becsődöltek, hamvaikban elhaltak, azért nem is hallottál Te sem róluk. Ha kicsit tájékozottabb lennél, visszafogottabb is lennèl, nem lenne akkora öntelt pofád!

Nátán Apfelbaum 2015.03.18. 13:57:10

@miketbeszéltek: Valóban található pár elgépelés.
Tehát;

"Szerintem tudod mit csinálnak a székelyek?
Ideológiamentesen, kihasználva az előnyüket, egy gazdaságilag erős Erdélyt hoztak létre, akiknek a kedvében akarnak járni a románok."

Ennyi.

Nátán Apfelbaum 2015.03.18. 13:58:01

@miketbeszéltek: Már a kérdésed önmagában is provokáció.
süti beállítások módosítása