_files_catalog_catalog_15849141_jpg_640_480.jpg

Jó eséllyel nem létezik híresebb túraszakasz, mint a csehországi Prága - Prčice menet. A rendezvény szervezői állítják: az első alkalom óta minden évben megrendezett tömegesemény a legrégebbi saját műfajában, amely történet még 1966-ra nyúlik vissza, amikor nagyjából ötszáz cseh turista megpróbált százezer cseh rőföt lesétálni. (Egy cseh rőf= 59,3 cm) Ez a távolság nagyjából hatvan kilométernek felel meg. Most szombaton már ötvenedik alkalommal indulnak el a szakasz kedvelői.

Csehországban egyébként Prčice település nevét összekötik meglehetősen udvariatlan, de annál inkább elterjedt "Jdi do prčic!", azaz "Húzzál a francba!" népi kezdeményezéssel. És a legenda szerint pont ez a lájtos kármokodás indította el a hagyománnyá nemesedett tradicionális távgyaloglást Prága és Prčice között. Stanislav Rataj, Jiří Dvořák és Karel Kulle jóbarátok, és nagy turisták voltak, a hagyomány szerint egy délelőtt együtt keresték a kijelölt távolság megfelelő végállomását, amikor egyikük feleségének elfogyott a türelme, és felkiáltott: "Kész az ebéd, gyertek már enni, ezzel meg menjetek a francba" És így is tettek.

pochod-praha-prcice-12.jpg

Az első sétára 1966 április 17-én került sor, 469 részvevővel, akik a közép-cseh régió festői tájain haladtak át. Az első négy évben még csak egy, tematikusan kialakított, szakasz létezett. Például első alkalommal Josef Suk zeneszerző emlékét elevenítették fel a sétával, aki az útvonal mellett fekvő Křečovice településen született. Második alkalommal a jílovei arany jegyében sétáltak, ahogy az akció elnevezése is mutatja, a séta apropója az volt, hogy aranyat találjanak az útvonalon.

1970-ben, az akció során először, a résztvevők két útvonal közül is választhattak. Ezt követően évről évre nőtt az útvonalak száma, 1984-ben a rendezők már 24 különböző szakaszt jelöltek ki. A prčicei távséta a múlt század 80-as éveiben érte el népszerűségének csúcsát, 1981-ben például 35.732 ember vett részt az eseményen. Csehszlovákiában az akció népszerűsége megihlette Karel Kachyna filmrendezőt, aki a Kam, pánové, kam jdete? (Uraim, hova mennek?) című filmmel állított emléket a rendezvénynek, de Ivan Mládek zeneszerző is írt egy dalt Prčicéről, ezt mutatom:

Az 1989-es rendszerváltás után Prčice népszerűsége alábbhagyott, de az utóbbi években a résztvevők száma rendszeresen újra 14.000 és 21.000 között mozog. A résztvevők jó része az esemény állandó résztvevője, többek között, az egykori cseh köztársasági elnök, Václav Klaus is rendszeresen megteszi a távolságot. "Prčicébe akkor is elmentem, amikor még nem voltam politikus", nyilatakozta korábban.

A hatvan-hetven kilométeres szakasz éveken át a gyalogtúrázók kizárólagos eseménye volt, de az utóbbi években a szakaszt felfedezték maguknak a kerékpárosok is, amely több alkalommal okozott kellemetlen és veszélyes helyzeteket is. Éppen ezért, 2005-ben, a szervezők első alkalommal a kerékpárosok számára külön útvonalat jelöltek ki, amely azóta minden évben növekvő népszerűségnek örvend.

img-7655.jpg

A szakasz teljesítése egyébként apróbb jutalommal is jár. Ha eljutsz a célig, apróbb süteményeket és cipő formájú műanyag érmét adnak át a szervezők. Természetesen korábban ez is másképp volt, az első években még szalagot, halformájú fémdarabot, matricát vagy épp textildarabot kaphattál emlékül. A ma már bevett műanyag anyagú cipő-forma 1978-ban jelent meg először, minden évben más színben.

A Pochod Praha-Prcice 2015 Facebook oldala

A kilencvenes évek elejéig a nemzetközi népszerűségre is szert tevő esemény rendezője a Testnevelés és Sport Csehszlovák Szövetsége volt, később a szervezet tevékenységét a A Cseh Turisták Klubja (KČT) vette át, ez a szervezet az idei esemény rendezője is. A KČT jelenleg 33.000 tagot számlál, és ma már az ország más részeiben is rendez távsétákat, többek között az ötvenhárom kilométeres szakaszt Mořkov v Podbeskydí környékén vagy a "Négy váron át  Benešovskoig" elnevezésű, ötven kilométeres távolságot.

1431605587_41-cr_kondice_praha_prcice_624.gif

komment

Címkék: #csehország #praha-prčice #klaus

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr577464382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

limbekcs 2015.05.16. 20:00:42

(off)
kedves Csehszlovák Kém,

szeretném csallóközi turistás nyelvhasználati illemből kikérni a véleményedet: köszönés, nyelvbeszél-megkérdezés milyen nyelven?

van-e stratégia, ami minimális kurvannyázást generál?

Csabi

[aki Prágában sosem halt még szomjan cseh túlélő nyelvtudás (proszím jescse stzsí píva) híján, ámde a Duna bal partján (Szob és Pozsony között) folyvást zavarban van, hogy ki mitől sértődik meg, ha "a másik" nyelven köszönünk.

2015.05.17. 08:34:25

@limbekcs: Próbáld meg Ószlovákul! :)

Nacionalista?! 2015.05.17. 18:13:49

Nem tudom, miről szól a cikk, de most olvasom, hogy a miánói Expón most a kürtőskalácsot loptátok el, mint nemzeti étel. :DDDD

velvet.hu/elet/2015/05/16/nem_fogja_kitalalni_mi_a_szlovakok_nemzeti_etele_az_expon/

2015.05.17. 20:07:17

@Nacionalista?!: Jaj de buta vagy, hát nem tudod, hogy Cluj-Napoca régi neve Koložvar! A fehér ezeregyes Dacia mondája sem mond semmit? :O

Uhh...

MTA rendes tagja 2015.07.20. 20:09:21

@Nacionalista?!: Történelem nélküli gennyládák.
süti beállítások módosítása