20151012_fut_lux_sr_zps_005_2292484-r529-st_ir3-_t600.jpg

Kijutottunk! Nehéz most szavakat találni, az önálló Szlovákia történetében még soha nem sikerült Európa-bajnokságon játszani, a hatodik nekifutásra ez is összejött. Nem kellett számolgatnunk sem, a csehek és a lengyelek mellett automatikusan mi is továbbjutottunk a Visegrádi Négyekből.

Dicsőség, presztízs, az UEFA-tól érkező több tíz millió eurós jutalom és a szurkolók növekvő elvárásai, ez vár a szlovák válogatott labdarúgókra a Föld második legnagyobb labdarúgó eseményén 2016-ban, Franciaországban! A továbbjutásért kilenc millió eurót utalnak át a csapatnak, újabb összeget pedig már a turnén lehet keresni. Az, hogy ez összejöhet, pedig már nem volt kérdés a Luxemburg elleni meccs előtt sem, a srácok olyan elánnal énekelték a himnuszt, hogy azt a lelátón is biztosan lehetett hallani!

Kozák mester alaposan megkavarta a lapokat a meccs előtt. Norbert Gyömbér, akinek magyarosan hangzó neve ellenére, nincs köze a magyarokhoz, nem beszéli a nyelvet, szlováknak tartja magát, kapott esélyt a védelem jobb oldalán, Tomáš Hubočant pedig a középpályára tette át, a támadó szekcióba pedig egy új arc, Adam Nemec került. Óvatosan indult a meccs, a szurkolóknak csak Gyömbér védelmi hibája adott megbeszélnivalót, de hamarosan megmutattuk, mi vagyunk a jobbak.

Postupové PALMOLIVE

Radosť našej #repre sa nedá opísať slovami! Maroš Drinka nesklamal a aj dnes večer nám sprostredkoval eufóriu zo šatne. Gratulujeme zverencom trénera Jána Kozáka a ďakujeme všetkým fanúšikom za podporu! SLOVENSKO sa historicky prvýkrát predstaví na európskom šampionáte! (y) (y) (y)

Posted by Slovenský futbalový zväz on Monday, 12 October 2015

A meccs végén az öltözőben elhangzott a győzelmi himnusz...

o_oslavy-satni.jpg

...és előkerültek a győzelmi cigaretták is, életében először Marek is tolt egy slukkot!

Az első félidő derekán gyorsan rúgtunk hat perc alatt három gólt, vezettünk 3:0-ra a szünetben. Az első gólt Marek Hamšík rúgta, ráadásul ő még a meccs végjátékában is betalált, így összesen öt góllal a szlovák csapat legeredményesebb játékosa lett a szlovák válogatott csapatkapitánya, a Nápoly idegenlégiósa. Második gólunkat Adam Nemec gurította, végül Robert Mak (és nem Mák Róbert, ahogy a magyarországi sajtóban sok helyen olvasni, neki szintén nincs köze a magyarokhoz) is betalált.

Ekkor úgy tűnt, könnyedén lehozzuk az utolsó selejtezőcsoportos meccsünk, de ami a második félidőben történt, azt nem láttuk jönni. Nem volt kellemes már azt sem látni, ahogy Kozák mester felugrált percenként a padról, de a pályán a játékosok is alaposan megnehezítették maguknak a mérkőzést. Az ellenfél rúgott két gólt, feltámadt és hirtelen azt vettem észre, hogy az ukrán-spanyol meccs aktuális állását böngésztem. Luxemburgi siker és ukrán döntetlen esetén lemaradtunk volna a második helyről. Szerencsére nem így alakult, a végére újra összeszedték magukat a srácok, Európában ma már nincs könnyű ellenfél, ki gondolta volna, hogy az észak-írek elsőként jutnak tovább?

Lehet, sokaknak nem fog ez most tetszeni, de bevallom, nem tartanám fairnek, ha a magyar válogatott végül simán kijutna az Eb-re. Alig van pontotok, nehéz ellenfeletek nem volt, és ami a csoportellenfeleiteket illeti, ellenük nem mutattatok összességében semmit, bravúrgyőzelmetek nem volt. Mi vért izzadtunk, összegyűjtöttünk huszonkét pontot, pont annyit egyébként, mint amivel kijutottunk a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra, legyőztük hazai pályán a spanyolokat, az aktuális Európa-bajnokot és az ukránokat is vertük idegenben, ezek mindenképp bravúrgyőzelmek.

A 2016-os franciaországi Eb selejtező-mérkőzés:

Luxemburg - Szlovákia 2:4 (0:3)  

Gólok: 61. Mutsch, 65. Gerson (11 m) - 24. Hamšík, 29. A. Nemec, 30. Mak, 90+1. Hamšík

Sárgalapok: Mutsch, Philipps, Payal, Jans - Kucka, Šesták, Škrtel, Játékvezetők: Drachta - Brandner, Kühr (osztrákok), 2512 néző

Luxemburg: Joubert - Delgado (81. Turpel), Philipps, Chanot, Jans - Gerson - Bensi (66. Thill), Mutsch, Payal (57. Malget), Martins - Joachim

Szlovákia: Kozáčik - Gyömbér, Škrtel, Hubočan, Švento - Kucka, Pečovský - Mak (87. Sabo), Hamšík, Weiss (72. Šesták) - Nemec (79. Jakubko)

A 15. Európa bajnokságot Franciaországban tartják 2016. június 10 és július 10 között. Az eddig hagyományos tizenhat csapat helyett, jövőre huszonnégy nemzeti válogatott vesz részt a tornán. Összesen 53 ország válogatottja pályázott a részvételre, ebből 23 csapat jut ki a házigazda jogán automatikusan részt vevő Franciaország mellé.

A kilenc csoportgyőztesen és a második helyezetteken kívül a legjobb harmadik eredményt elérő csapat kerül ki az Eb-re. Franciaországban a meccseket tíz városban játszák le, ezek: Párizs, Saint-Denis, Lille, Lens, Lyon, Saint Etienne, Bordeaux, Toulouse, Marseille, Nice. Az Eb-csoportok résztvevőit - köztük Szlovákiával és Csehországgal - december 12-én fogják kisorosolni a párizsi Porte Maillot Kongresszusi Palotában.

Nyilatkozatok

Ján Kozák, szlovák válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya: "Csak gratulálni lehet a srácoknak, főleg az első félidő volt szenzációs, olyan futballt játszottunk, amilyet akarok, hogy a srácok a jövőben is bemutassanak. A biztos vezetés tudatában, a második félidőben elkövettünk néhány apróbb hibát, az ellenfél visszajött. Legfontosabb a győzelem, megérdemelten nyertünk, egy másodpercig sem kételkedtem sikerünkben. A válogatottnak van egyénisége és minősége, biztosan voltam, hogy nyerünk. Bejutni az Európa Bajnokságra fantasztikus siker, most nagyon jól érzem magam, a fiúkat nagyon becsülöm ezért. Az utolsó meccseink azért megmutatták van még min dolgoznunk, de az Eb-ig rengeteg időnk van, hogy addig még jobb formába kerüljünk."

Jozef Adamec, Szlovákia egykori szövetségi kapitánya: "Mindannyian várjuk már, hogy bemutatkozzunk az Európa-bajnokságon. A játékosoknak kívánom, hogy képesek legyenek helytállni. A selejtezőcsoportban jól kezdtünk, nem voltunk más csapatokra utalva. A végén már lehetett érezni az ilyenkor jelentkező feszültséget, de a srácok elviselték a terhet, kiharcolták a továbbjutást, amit megérdemeltek. Annak ellenére, hogy ez egy csapatsportág, muszáj kiemelnem néhány extraklasszis teljesítményt. A csapat legjobb játékosai Juraj Kucka, Marek Hamšík és sérüléséig Vladko Weiss voltak."

Jozef Vengloš , egykori szlovák szövetségi kapitány: "Nagyra értékelem a továbbjutást, hiszen elértük azt, amit kitűztünk magunk elé. ÉS most ennek együtt tudunk most örülni. Több év sikertelen selejtező-sorozat után, végre eljött egy sikeres fordulat. A vereségeket felejtsük el, az már a múlt, csak a mai siker és a továbbjutás az, ami számít. Ez az eredmény a szlovák futball remek reklámja."

Marek Hamšík, válogatott középpályás: "Az öltözőben nagy volt öröm és az ünneplés. A szlovák futball történelmi sikert ért el, szerencsések vagyunk, hogy részesei lehetünk. Hatalmas boldogságt élünk most át. Bár az utolsó pillanatban dőlt el minden, annál nagyobb az öröm. Az ünneplésre sok időnk nem lesz, de most hosszú éjszaka vár ránk".

komment

Címkék: #szlovák sport #foci #szlovákia #hamsík #jan kozák #francia eb 2016

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr267964532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 2015.10.13. 19:59:57

A Macedónia elleni zsolnai mérkőzésről valahogy nem volt poszt. Vagy a szlovák bundaról nem illik írnia a fanklubnak?

miketbeszéltek 2015.10.14. 00:23:04

Persze, gratulálok Szlovákiának. Eléggé megszégyenítő ránk nézve, hogy a focimúltunk után a v4-ből már Szlovákia is megelőz bennünket. -Csak éppen az zavar, hogy ha ilyen hangvételben adnánk elő egy magyar sikert, akkor Kém Mester azt a magyar sovinizmus, esetleg fasizmus egyértelmű bizonyítékaként szedné szét valami vitriolos hangvételű posztban....

Henry Jaaxto 2015.10.14. 05:04:16

Sajna Magyarországon túl sok a házon belüli ellendrukker, túl nagy erőkkel rombolják az esetleg meglévő értékeket, így aztán évtizedek alatt már a középmezőny alsó fertájára sikerült tolni a valamikor TOP10-es focinkat. Hogy ez miért és kiknek jó? A tótoknál a közvélemény, a háttér egységesebb, van 1 közös akarat, és ez a szellemiség jobb, mint a sok akadékoskodás nálunk. A foci viszont csak egy sport, olimpiai sikereinket ők irigyelhetik, de közel nincsenek....(Hja, Olimpiát többen nézik a világon mint a buzi EBt, amin majd lesznek x-edikek, mert azért legjobb 4-be nem mennek az tuti)

Henry Jaaxto 2015.10.14. 05:13:35

Ez a "kém" tót létére nem is töri a magyart. Mindamellett kiváncsi lennék tótéknál van e olyan blokker (nem blogger), aki tótocskául írva többes szám első személyben bezzegezi a magyar kézilabdát, vizilabdát, olimpiai sportokat? És ha volna is nem basznák e ki az első minutában tóték, hogy otthon magának bezzegezzen? És nem e lenne igazuk? Dehogynem. Tót index még talán volna, hogy belinkelje, de tót blokker, hogy saját óljába szarjon, nemá nie má!

vNHM 2015.10.14. 06:36:22

Nem kicsit vicces es izzadsagszagu ez a norbert gyombetezes es robert makozas. Remelem a tudorak tudja a dolgat ezuttal is...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.10.14. 11:45:12

@The Crazy One: Írd meg, és kirakjuk!
@miketbeszéltek: Merre látsz itt a cikkben sovinizmust meg fasizmust? :)
@Henry Jaaxto: TOP10-es foci? Hagyjuk már az őskort! :D:D:D
@vNHM: Szerintem az a vicces, hogy olyanból is magyart akartok csinálni, akinek semmi köze a maygarkhoz :)

The Crazy One 2015.10.14. 12:33:46

@Csehszlovák Kém: Te vagy a fanklub, nyilván akreditációd is van a SFZ-től.
Csak az objektivitásra gondoltam, ha már egyszer vesztes mérkőzésekről is beszámolsz,- lásd: az oviedoi vereség, ahol a fő szempont az volt, hogy a szlovák B-válogatottat sikerült a hispánoknak leküzdeni - akkor gondoltam a zsolnai bundáról is meglesz a véleményed.

De hát ez egy ilyen ország, következmények nélküli. Ha nem írunk valamiről, akkor az meg sem történt igaz?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.10.14. 13:40:59

@The Crazy One: Ez egy blog, hobbiból csinálom, nincs semmiféle accom.

A szlovák-macedón meccsről itt a beszámolóm, nem tudom, mi az, amit keresel, mi az ami nem történt meg:
dotoho.blog.hu/2015/06/16/szenzacios_szlovakia_100_szazalek_nagy_csapatunk_van_nem_vitas

Inkább szurkolj nekünk, ha már nincs csapatod az Eb-n :)

The Crazy One 2015.10.14. 13:54:55

bocs, igazad van, de te is tudod, hogy a fehéroroszok elleni mérkőzés beszámolóját hiányolom.

Nem fogok szurkolni senkinek sem, mert nincs csapatom az EB-n (a dolgok jelenlegi állása szerint)

faszosmarci 2015.10.14. 15:17:04

nem sok esélyünk van kijutni, pedig de szívesen megnéztem volna egy csoportmeccset a két csapat közt. na nem baj, majd a jégkorong vb-n.

miketbeszéltek 2015.10.14. 16:52:30

@Csehszlovák Kém: " Merre látsz itt a cikkben sovinizmust meg fasizmust?:)"

Hát ez az Dadus! Én pont arra céloztam, hogy ha mi írtunk volna magyar sikerről, Te azt szedted volna ízekre, szokásos gunyorossággal, mint a magyar nacionalizmus elítélendő megnyilvánulását.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2015.10.15. 10:42:27

@The Crazy One: Idejössz trollkodni és még az sem megy, milyen bundáról beszélsz, te szerencsétlen? Skrtel ököllel verte a zöld gyepet, mert kikaptak, te valamit nagyon benézel folyamatosan :D

@miketbeszéltek: De mi a problémád? Savanyú a szőlő, az a baj, hogy kijutottunk? Vagy mi van? Azért nem írhattál posztot a magyar kijutásról, mert nem jutottatok ki. Tessék megnyerni a pótselejtezőt és gratulálok. Te valami nagyon benézel, ha ebben nacionalizmust látsz :D

The Crazy One 2015.10.15. 13:03:32

@Csehszlovák Kém: ó, szegény skrütyel, majd ha lesz időm megsajnálom.
Tehát akkor, ha színészkednek, akkor az már nem is bunda, ugye? Attól lesz bunda valami, hogy együtt örül a vesztes csapat a győztessel?

Anno, az ominózus biciklibehajítós Artmedia- Nagyszombat meccs se volt bunda ugye, mert a csiszovszkí meg a csobej csóválta a fejét...

Bravó...

dulful59 (törölt) 2015.10.15. 23:55:06

a szlovák "hosszú éjszaka":
444.hu/2015/10/15/a-szlovak-focistak-szetbuliztak-a-luxemburgi-szallodat-miutan-kijutottak-az-eb-re

egy kis szanaszéthányás, egy kis vandálkodás, no

dulful59 (törölt) 2015.10.15. 23:57:50

@miketbeszéltek: a Kém már egyebütt kifejtette, hogy az efféle "sportnacionalizmus" mekkora egy hülyeség.

ja, vagy akkor pont a magyar sportsikerekről volt szó!

miketbeszéltek 2015.10.16. 00:19:51

@Csehszlovák Kém: Nem értem, hogy mit nem értesz, egyértelműen leírtam. A focitól független volt a megjegyzésem, de ismét megpróbálom: Lehetséges, hogy nem tudatosan provokáló a blogod, és észre sem vennéd, hogy provokálsz? Az hagyján, hogy blogod ars poetikájával szemben már régen elkötelezett szlovákként nyilvánulsz meg, ennek Magyarországon nem örülünk persze, de hát nálunk is vannak betelepült más származásúk, akik identitást váltottak. Az irritáló a folyamtos kettős mércéd és erre utaltam, hogy magyar részről gúnyolódsz olyan dolgokon is, ami csak egy egészséges nemzeti öntudat normális megnyilvánulásai,és a korábbiak fényében egyértelmű, hogy pld. egy ilyen hozsannázás, amit a szlovák csapat kapcsán csinálsz -mindamellett, hogy elismerendő a teljesítményük- ellenkező oldalról mit váltott volna ki Belőled. Nem írom, hogy a szlovákok ünneplése fasizmus, de a magyarok bármilyen ünneplése, vagy akár dícsérete nálad már ki szokta verni a biztosítékot. Vagy pld. a magyar történelmet szigorúan megítéled, de a valóban rasszista Benesi dektrétumot meg folyamatosan mentegeted, stb, stb.
Általában szélsőségesen liberális vagy (a rablógyilkosságok kapcsán eleresztett megjegyzésed olyan cinikus volt, hogy azóta sem ocsúdtam fel a döbbenettől), de szlovák részről magyarok felé irányuló sovinizmussal meg azonosulsz...

miketbeszéltek 2015.10.16. 00:23:24

@dulful59: "a Kém már egyebütt kifejtette, hogy az efféle "sportnacionalizmus" mekkora egy hülyeség. ja, vagy akkor pont a magyar sportsikerekről volt szó!"
Pont erről beszéltem, szerintem linkeld be ide Kém barátunknak a saját korábbi megnyilvánulását, mert nekünk nem hisz, saját maga talán meggyőzi magát:-)
süti beállítások módosítása