akos_lead.jpg
Így szedték szét Csehországban a kommentelők Kovács Ákos nemi rasszizmusát!

Jótanács a Fidesznek: ha a rasszizmus mentén sikerült is a térség nacionalistáit valamennyire összekovácsolni, a “V4 egység” könnyen szétrepedt a genderhiszti nyomán, amelyet a fundamentalista Kövér László robbantott ki még a Fidesz utolsó országos kongresszusán, Budapesten.

A köztudomásúan ateista Csehországban a keresztény képmutatás soha nem vált mainstream politikai tőkévé, Orbánék számára talán még a szlovák katolikus és lengyel tálibokra számíthatnak még valamennyire haveri kutyának a témában.

De akkor lássuk, mit mondanak a csehek a magyarországi képmutató politikai kultúra legújabb mestervillantásáról a jobboldali konzervatív ihned.cz és Echo 24 kommentelői:

“Az, hogy a nőknek széles a csípőjük, nem véletlen. És az, hogy Kovács fél a női konkurenciától, mert a fejében széna van, szintén nem véletlen…” 

“Ebben az esetben én ezt az urat megállítanám és még szénával sem etetném”

“Egyetértek, hogy a nőnek magának kell eldönteni, anya szeretne lenni vagy karriert akar építeni elsőre”

“Ha a nőnek szülnie kell, akkor a férfinak meg nem a kocsmában kellene ülnie a haverokkal. Kovács úr elfelejtette hangsúlyozni, hogy a gyereknek mindkét szülőre szüksége van.”

“Ez a magyar úgy beszél, mint egy csuklyás iszlamista.”

“Kíváncsi vagyok, mert ez a téma nekem szokatlan, hogy az elvtárs úgy gondolta, akkor minden nőnek teherbe kell esni?”

“Aztán hogyan képzeli? Minden nőt, miután megszült, lőjünk le? Vagy hogyan? Ez egy elég hiábavaló téma.”

“Dehogy, még nem kéne egyből lelőni, egy darabig hagyná szoptatni, aztán újra megtermékenyíteni. Nos, ilyen egy magyar :D”

“Az igazat megvallva, inkább én is lebetonoznék egy járdát, mint ablakot mosnék, mert annak legalább van nyoma. Vagy főzni, de azt megeszik, az ember után nem marad fenn semmi látható nyom, hogy csinált valamit. Ezt akarjátok, fiúk? Vagy, hogy maradjak otthon, és hallgassam minden nap a férfitől, hogy én nem keresek semmit, és ő az, aki eltart engem? Hm? Ez szerintem egyéni döntés kategóriája és az adott egyén energiájától és aktivitásától függhet csak.”

“Ez nem egy keresztényi világlátás, ahogy Kovács úr sugallja, hanem egy olyan ember gondolkodása, akinek valószínűleg nehéz gyermekkora volt".

“Aki a muszlimokat támogatja, annak támogatnia kéne azt is, hogy a nő maradjon a konyhában és főzzön meg szüljön és ne foglalkozzon a politikával.”

“Honnan veszi ez a Kováč a bátorságot és az öntudatot, hogy megmondja a nőknek, mit kell csinálniuk???”

“Ha Magyarország továbbra is elutasítja majd a jövőben a nemek egyenlőségét és a multikulti ideákat, az a konfliktus eszkalációjával fog fenyegetni”

“Ha itt háború lesz, akkor mint mindig, a magyarok veszítenek”

“Mit lehet ehhez hozzátenni? Magyarországon ott tartanak - állítólag védik a barbár muszlimoktól az európai kultúrát - ahol a muszlimok, akik megtiltják a nőknek, hogy kijárjanak az utcára.”

“Na Orbán helyi rajongóinak ez a hír fog tetszeni…nem akarod támogatni a barátaimat? Akkor visszavonom az állami bizniszt. Istenem, mennyire jellemző ez mindenhol az ilyen típusú kormányzásra…”

“Kíváncsi vagyok, ez az ügy hova fog kifutni. Indoklás nélkül felmondani egy szerződést és egy közbeszerzési eljárás keretén belül a drágábbat választja? Ha ez így megy tovább, Orbán börtönben fogja végezni..”

“Orbán teljesen passzol az iszlám hithez, nem is értem, miért akarta még felvenni. Pontosan ugyanolyan nézeteket képviselnek.”

“Ez őrület. Egyetlen tisztességes vállalat sem támogathat valakit a liberális Európában, aki az egyenlőség ellen van. A magyar kormány letért a liberalizmus útjáról és a bigottság, elmaradottság felé halad. És itt nem a szólásszabadság megtagadásáról van szó, ugyanis meglehetősen nehéz olyan valakit támogatni, aki a támogató cég értékeivel ellentétesen szólal meg, ráadásul ennek a cégnek rengeteg női ügyfele van.”

“A független, alternatív Aeronet híroldal szerint [ez egy Kremlbarát weboldal, mint nálunk a hidfo.ru), a magyar kormány baráti együttműködést kötött az ISIS-szel és a Boko Harammal. Minden 13 évesnél idősebb magyar nőt ezeknek a szervezeteknek tovább küldenek, ahol átnevelő körülmetélésben lesz részük, majd a továbbiakban az iszlám harcosok háremeiben teljesítenek szent szolgálatot.”

“Nem kéne ezt elaprózni, Kovács úr! Lépjék meg, hogy egyszerre akkor elveszik az összes magyar nőtől a jogosítványukat, megtiltják a gépjármű vezetést a nők számára, és az utcára sem mehetnek ki a magyar lányok ezek után kísérő nélkül. Várhatóan a lendület nem áll meg Magyarországon, Csehország lakosainak egy része biztosan ovációval fogadná ezeket az intézkedéseket.”

251 komment

Címkék: #fidesz #nemi rasszizmus #kovács ákos #genderhiszti #kövér lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr868233518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.03. 18:45:10

Nem tudják, de elítélik.

Így volt Szolzsenyicin elítélése is a szovjet írószövetség által.

Не читал, но осуждаю.

Az is röhejes volt, ez sem kevésbé az...

The Crazy One 2016.01.03. 19:38:00

a siránkozók egy dolgot felejtenek el:érvelni.
Egy darab maszkulin homo sapiens sapienst hozzatok fel pédaként, aki már gyereket szült ezen a földkerekségen és eszküszöm, megyek veletek tünteni

asdfrew 2016.01.03. 22:20:37

Te bolond vagy, kit érdekel, hogy pár büdöslábú cseh gyökérnek mi a véleménye erről?

Rex Granger 2016.01.03. 22:57:01

@asdfrew: A detahót szerkesztő kotonszökevényt.

Mordeháj 2016.01.04. 01:31:23

Cseheknek igazuk van. Ákos egy fasz. Hol van a vita? senki nem gondolja másképp.

Mordeháj 2016.01.04. 01:41:46

@BircaHang Média: a bolgárok ugyanabban a betegségben szenvednek mint a magyarok. 6 Bulgária ugye?

Bárdos Lilla 2016.01.04. 05:15:09

A magyar nők elmondták véleményüket Ákos alias Kövér Erdő Péternek.

www.youtube.com/watch?v=QAmAsKKbIJs

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 05:49:38

@Bárdos Lilla:

30-40 fizetett feminináci troll hőzöngése. Ezért kapnak pénzt Sorostól és a Norvégiai Köztársaságtól. Senki se veszi őket komolyan.

lobster thermidor 2016.01.04. 08:30:23

@BircaHang Média:
Már a cseheket is megvették? Mi jöhet még ezután?

2016.01.04. 08:36:54

Se Ákost se a Fidesz nem akarom védeni, de rég tudjuk, hogy libbantaknál a jövő pinája a segg, a gyerekeket pedig férfiak szülik.

Netuddki. 2016.01.04. 08:40:06

Ez a mákos gyerek csak azért érdekes mert kapott valami Kossuth díjat az orbánéktól. Magáról az aktusról (hehe!) a (valódi, megérdemelt) Kossuth díjasok egy része akkoriban kifejtette a véleményét.

Azon kívül, hogy azt gondolják az orbánék hoz nekik pár plusz szavazatot, nem igazán értem miért futtatják. Talán mert a cigánybandába prímás is kell, akinek a homlokára lehet ragasztani a nagy múlatásban az 500-ast...

2016.01.04. 08:52:05

@Bárdos Lilla:
Nem "a magyar nők", hanem "a magyar nők közül is" a helyes.

Nem az a pár ember képviseli a magyar nők összességét.

implode 2016.01.04. 09:06:09

Ha egy magyar előadó YouTube-os videója alá ír mondjuk egy chilei, egy ausztrál meg egy svéd hogy tetszik neki, akkor kijelenthetem, hogy hogy az egész világ(!) imádja XY-t???... Kedves blogger, hogy is van ez? Gondolkozz mielőtt bármit kiraksz a netre, mert nekem az jön le így, hogy egy újabb önjelölt, magát kurvára okosnak gondoló bloggerrel van dolgunk.
Helyesen címnek így: Néhány cseh kommentelő kiakadt egy olyan interjún aminek egy szavát sem értette meg.

chrisred 2016.01.04. 09:06:46

"Ilyenek a magyarok." Na, pont ezért bontotta fel a reklámszerződést a Telekom. Kinek jó az, ha egy ilyen szektás félművelt tahóval azonosítják?

2016.01.04. 09:14:57

@The Crazy One: Remélem szándékosan nem érted, hogy mi a gond azzal, amit Ákos mondott.

Ő nem a szülés lehetőségéről és csodájáról beszélt, hanem arról, hogy az a dolga a nőnek és ne akarjon a munkájában sikeres lenni.
És arról beszélt, hogy egy nő nem kereshet annyit, mint egy férfi.

Játszhatjátok az idiótát, csak ne csodálkozzatok, ha a végén eljön a Hülyék paradicsoma.

vNHM 2016.01.04. 09:21:54

Lolololo, liberalis europa! Hoooool elnek ezek a kecskebaszo majmok?
Egyebkent, itthon sem erdekelt senkit, ki mit nyervogott Akos/Kover kapcsan, nemhogy egy lepukkant kis fos benedova orszagban.

high up! 2016.01.04. 09:38:12

Akkor a csehek is megtudták az udavari dalnoktól, hogy hogyan néz ki ez a 2 millió öchte nömzöti magyar NER-kompatibilis Átlaghülyemagyar.

FOLYTASSUK!

röf 2016.01.04. 09:45:14

Úgy látom, nálatok ugrik a tű ezen a szar TESLA lemezjátszón…..
Nálunk hibátlanul végigfutott, ugyan a libsik párszor visszatették a tűt a lemez elejére, de már rég nem hallgatja senki….

Ma Baker 2016.01.04. 09:53:28

Inkább nem menő büszke progresszívként valakit meghurcolni a magánvéleménye miatt.

konrada 2016.01.04. 09:54:59

@Ylim:
"hanem arról, hogy az a dolga a nőnek és ne akarjon a munkájában sikeres lenni.
És arról beszélt, hogy egy nő nem kereshet annyit, mint egy férfi."

Akkor ezt légyszi pontosan idézd, mert belemagyarázni bármibe lehet bármit...

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.04. 09:58:33

@röf: Te is hallgatod, az okádásod a bizonyíték.

Fenehorizont 667 2016.01.04. 10:06:35

nem "a csehek" akadtak ki, hanem egy pár fogyatékos haver-kommentelő

Stefi Schneider 2016.01.04. 10:19:36

@konrada: Belemagyarázni? Nézd mar meg legalább 1x az interjút mielőtt itt nagy nyilvánosság elott csinálsz hülyét magadból, már nekem kínos ez, mintha egy rakás óvodásnak magyaráznank

konrada 2016.01.04. 10:31:31

@Stefi Schneider:
Nézd, megkértem az előzményt, hogy linkelje be a pontos szöveget arról, amit leírt, ne az ő magyarázatát.
Szerintem neked is ezzel kéne kezdened, ahelyett hogy csipőből minősítgetnél.
...mert ha abban szó szerint ez szerepel, akkor jogos, hogy én csinálok magamból hülyét, de ha csak Kovács Ákos - egyébként valóban kicsit túl szexista, és így bunkó szövegébe ír bele olyant, amivel azt turbózni lehet...
...akkor előfordulhat, hogy az csinál hülyét magából, aki saját véleményének kizárólagosságába vetett hite miatt nem veszi észre, hogy hírhamisít...

2016.01.04. 10:58:36

Miért akadnak ki a csehek? Nem is értik, amit ez a ripacs pöcs kornyikál!!! Énekelne arról, mi az anyja p*csájáért adtak neki Kossuth díjat???

2016.01.04. 11:03:21

Hagyjátok már ezt a gumicsontot. Csak azért lett ez bedobva, hogy ne a Vajnának meg a mittudomén még kiknek az évvégén sutyiban csúsztatott milliárdok legyen a téma.

ZX 2016.01.04. 11:18:08

@BircaHang Média: De azért az jó volt mikor Soros a Zorbánt tolta pénzzel ugye? Meg az is jó, hogy most már a norvég pénzeket a kormány osztja szét (maguk között).

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 11:31:11

@ZX:

Orbán ballib volt, ezért pénzelte őt Soros 30 éve, mi ezzel a gondod?

Norvégia ne szóljon bele a magyar belpolitikába, ez a lényeg.

asdfrew 2016.01.04. 11:33:43

Tényleg érdemes lenne erről a témáról leszállni. Egyrészt megalázó egy nőre nézve, hogy egy pénzéhes karrieristává akarják lealacsonyítani, amikor a természet legfantasztikusabb képességével ajándékozta meg őket Isten, az új élet teremtésének lehetőségével. Minden nap meg kéne köszönnünk nékik ezt, főleg az ilyen szarházi cégeknek mint ez a magyar telekom, ehelyett gyalázzuk őket. Beteg világ.

ZX 2016.01.04. 11:46:04

@BircaHang Média: Orbán mindig is kommunista volt. Legfeljebb jól titkolta.
Mibe is szól bele Norvégia?

N. Barbie 2016.01.04. 11:48:43

Kiakadtak a csehek? Aha, persze. Helyesen inkabb kiakadt ket tucat szellib cseh, akiknek be lett mutatva egy kiragadott fel mondat es bele lett magyarazva egy sor olyan hulyeseg, amit o nem mondott, pontosan ugy, ahogy az itthoni ballib bloggerecskek oldalain is tortent.

Ez olyan, mintha mondjuk highup, kurt urfi, kovi vagy pamut futobolondok velemenyet allitanank be ugy, mint egesz MO velemenye...

korupisti 2016.01.04. 11:49:58

Alcím. Nem menő a keresztény képmutatás.
Nem elég a benesbunkók őrjöngése, a magyar(?) hitsorsosa még rátesz egy lapáttal. Igen, ilyen a hisztero-libertárius partnerség! Gratulálok!

Rébusz 2016.01.04. 12:06:04

Azért ez tényleg meglepő, hogy Csehországban egy számukra "no name" magyar popzenész (aki mellesleg nem "mai divatos" zenét játszik, nem celebkedik, vagyis a magyar médiumokban szinte jelen sincs) 3 mondatos kijelentésének egyáltalán figyelmet szentel valaki. Ez náluk hír? A nagy híres rockzenekarok tesznek nap mint nap ilyen kijelentéseket, akkor teleaggatják velük a hírportálokat? Engem konkrétan nem érdekelne, hogy egy cseh énekesnek mi a privát véleménye bármiről is. A csehek valami miatt szerethetnek minket :-D

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.04. 12:08:01

Ugyes voltál.
Írtál 10 komentet egy portálra, és kanyarítottál belőle blogbejegyzést is.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.04. 12:09:59

@Rébusz:

Nem hiszem hogy ismernék, vagy hogy ez hír lenne náluk.
Vélhetően egy a "Csehszlovák Kém'-hez hasonló magyargyűlölő libsi, előadta kiforgatva Ákos szavait, a személyes sirálmait, hazugságait, és arra reflektáltak az olvasók.

wolves84lb 2016.01.04. 12:13:34

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: még szerencse, hogy se ákoskát, se a fidess-t sem akartad védeni...mit írtál volna, ha védeni akartad volna őket?

evighed 2016.01.04. 12:13:44

@BircaHang Média:
"Ezért kapnak pénzt Sorostól és a Norvégiai Köztársaságtól"
Norvégiában trónfosztás volt? Kikiáltották a köztársaságot? Erről lemaradtam! :D

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 12:14:44

@ZX:

Saját bevallása szerint katonai szolgálata során lett antikommunista.

Amikor profi politikus lett és amikor Soros-ösztöndíjas is volt, már rég nem volt kommunista.

wolves84lb 2016.01.04. 12:15:32

@vNHM: gondolom, soha nem jártál még Csehországban? :)) Lepukkant, mi? Bezzeg Bezzegország, azaz Orbánisztán...:)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 12:15:54

@evighed:

Norvégia ultraliberális köztársaság.

wolves84lb 2016.01.04. 12:16:53

@konrada: most ez komoly??? Hát szó szerint ezt mondta az a büdös gyökér fasz...hogy a nőnek nem az a dolga, hogy annyit keressen, mint a férfi.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2016.01.04. 12:16:57

Dohotocska, csak most keltél fel?
Mi van, nincs új híred?
Nagyon beteg a te lelked, kiskomám....
Számtalanszor adtad ennek jelét.

Ákos MAGÁNEMBERKÉNT mondta el a véleményét amire maga is elmondta, hogy NEM KELL VELE EGYET ÉRTENI.

Politikus lenne? Celeb? Mindennapi nőmagazin szereplője?
NEM.

Az intelligens ember aki VÉGIGNÉZTE a riportot az érti, aki viszont felszínes, tudatlan, irigy esetleg percenként keresi kibe köthet bele az nem érti és fröcsög. Ha valaki tiszteli a nőket, szerelmet az Ő. Félreértés ne essék Ő ilyen már évek óta! Csak most tűnt fel nektek?

Dohotocska, kérlek végleg költözz ki a Bratyiszlavai kecódba keress ott állást, de a magyart felejtsd el.
Köszi.

wolves84lb 2016.01.04. 12:19:06

@N. Barbie: vagy N.Barbie-ét...ugye?

Na, menj vissza oda, ahonnan jöttél, fidesztroll...

wolves84lb 2016.01.04. 12:23:50

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:
"Ákos MAGÁNEMBERKÉNT mondta el a véleményét amire maga is elmondta, hogy NEM KELL VELE EGYET ÉRTENI.

Politikus lenne? Celeb? Mindennapi nőmagazin szereplője?
NEM."

Te mégis miről beszélsz??? Ákos, mint magánember??? Egy TV-ben nyilatkozva, ugye? Kovács Ákosra, mint magánember, a kivert kutya kisfasza sem lenne kíváncsi...ő ott, mint "Ákos", Kossuth-díjas előadó"művész" szerepelt, és ontotta magából a középkori baromságait.
És ez nem tetszett annak a cégnek, ami pénzelte eddig ezt a faszkalapot.

vagy ha már ilyen gondolataid vannak, az miért nem bánt, hogy két jogi személy szerződésébe beleugat a magyar kormány? Az nem baj, ugye?

És még te írsz intelligens emberekről? Ugyan, mikor találkoztál te ilyennel utoljára? Max tavaly, amikor befejezted a 8 általánost...

ZX 2016.01.04. 12:25:58

@BircaHang Média: Tök mindegy, hogy mit hazudott korábban. Azt mondta sosem a rendszerrel volt gondja, hanem azokkal akik fejesek voltak akkoriban. Be is bizonyítja nap mint nap, hogy ő még mindig a kádári rendszer híve.

evighed 2016.01.04. 12:26:25

@BircaHang Média:
Csak a tények kedvéért: Norvégia nem köztársaság.
Mit jelent az ultra liberális? Akkor is az ha a konzervativok kormányoznak?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 12:29:33

@ZX:

Nem ezt mondta. Ez egy ballib csúsztatás. Olvasd el a szövegkörnyezetet is, melyben mondta.

ZX 2016.01.04. 12:30:54

@BircaHang Média: Mondta, vagy nem mondta... ki a faszt érdekel mit mondott amikor csinálja?

protézisesh 2016.01.04. 12:31:15

mi van b+, felébredtél?

Amúgy csak nézőpont kérdése, hoyg Ákos szavait rabszolgasorsba döntésnek, vagy a nők FELértékelésének érted. Én pl úgy értettem, hogy a csajok túl jók, túl értékesek ahhoz, hogy valami szar melóhelyen kelljen nekik minimálbérért teperni...

CoolKoon 2016.01.04. 12:32:39

@The Crazy One: És? Ha a férfi meg tud harcolni, akkor az a dolga, hogy háborúzzon? Vagy nehéz fizikai munkát végezzen, amíg bele nem döglik, mert "úgy férfias"? Mert az a "férfi princípium"? Mert akkor Kovács Nemzethy Ákos is tegye le inkább a lantot, és menjen inkább szénbányába robotolni vagy mondjuk Afganisztánba harcolni. Hisz máskülönben hogy teljesítené be a "férfi princípiumot"?

2016.01.04. 12:34:12

@wolves84lb: Kedvencem, mikor az ilyen ember, mint te, aki annyira fuldoklik a frusztrációtól, hogy neki nem tetsző kormány van hatalmon, mindenkiről, aki nem utálkozik élből azt gondolja, hogy Fidesz szimpatizáns. Jókat tudok röhögni az ilyeneken.

De, hogy a témához is szóljak:

ismerek egy rakás 30-40-es csajt, akik szakmailag sikeresek, de majd megdöglenek, hogy nincs gyerekük. Csak a csládomban van kettő kapásból. Szerinted ők megvalósították magukat?

Szerintem nem. Akármennyire is gáz, kijelenthetem, hogy sokkal boldogabbak lettek volna, ha nem karriert csinálnak, hanem gyereket.

És igen, van akinek megy mind a kettő párhuzamosan, de ők az elenyésző kisebbség.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2016.01.04. 12:35:00

@wolves84lb: Gondolom jól bírod a magyar nyelvet ugye?

Segítek,
...nem az a DOLGA, hogy annyit keressen mint egy férfi...,

az azt jelenti, hogy a nő esetében van egy más út is a munka mellett. Ez a gyermek, amennyiben megteheti, mert ugye a férfiak nem.
NEM azt mondta, hogy nem kereshet a nő annyit mint a férfi, mert Nő, hanem mert neki esetleg a CSALÁD a másik alternatíva.
Nem kell versenyeznie a férfival, BÁR MEGTEHETI, de akkor az esetek nagy többségében a család kárára megy.
ENNYI.
Egyetlen szóval nem mondott olyat, hogy ugyanaz a munka a nőknek kevesebb bért érdemelne. Nem kell hazudni.
A riportban pedig MAGÁNEMBERKÉNT volt jelen. A "titulus" nem volt predesztinálva....

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 12:39:34

@evighed:

Ultraliberális elveken nyugszik az államrend.

Sajnos nem ismerem eléggé a norvég pártokat, így nem tudok véleményt mondani a norvég belpolitikáról részleteiben.

Ha az ottani konzervatív párt olyan, mint a brit, akkor az nem konzervatív párt.

high up! 2016.01.04. 12:41:35

@BircaHang Média:

pont te bégetsz itt Soros pénzekről, amikor te mindenki által közismert Putyin által fizett netes troll vagy? Hogy Orbaneszkuhoz meg a Fosabbik csürhéhez hasonlóan bomlaszd az EU-t a bulgár taposó WC-s putridból?

Majd gondolod, hogy egy nyolc osztánynál magasabb végzettségü polgár a te szánalmas bulgár sorsodra akar jutni és nem pedig az EU-s Átagpolgár sorsára?

FOLYTASSUK!

CoolKoon 2016.01.04. 12:44:53

@BircaHang Média: Hát pedig ez a párhuzam eléggé sántít, mert Szolzsenyicint a művei alapján ítélték meg/el, nem pedig amiatt, amit nagy nyilvánosság előtt mondott. Ehhez képest senki se Ákos műveit kritizálta, hanem azt, amit a zenei munkásságától függetlenül, egy interjúban mondott. Merem állítani, hogy ha mondjuk egy új albumának némelyik számában lettek volna ilyen szövegek, annak kisebb lett volna a visszhangja, mint ennek.

CoolKoon 2016.01.04. 12:48:12

@ZX: Nem, Orbán mindig is egy politikai opportunista volt. Ez már a 89-es szerepén is látszott, de igazán nyilvánvalóvá akkor vált, amikor a "csuhások, térdre, imához" tempóból átváltott az ájtatos, "keresztény-konzervatív" dumára, mert rájött, hogy erre van igény. És hát úgy néz ki, hogy Mo-n bizony a többség még mindig a kádári nosztalgiában (is) él.

high up! 2016.01.04. 12:48:25

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:

A fizetett (jól megfizetett) udvari dalnok eftárs is belebukott abba (mint ahogy ti is, aranyos kis fidesz cselédek), hogy aszitte, hogy azt nevezik önálló gondolatnak, hogy felmondja Orbaneszku mucsaj-ázsiai világképét.
Szegényke is belemet abba az önleköpő zsákutcába, hogy az életét meg a gondolatvilágát nem a maga igényeire, hanem egy párt, illetve annak a hibbant vezérének a világképéhez igazítja.

Hát oszt van így, hogy a nömzöti mucsaj kurzus csak Záhony meg Hegyeshalom közötti félázsiai világban tud beájult követőket találni, oszt az ország határon túl már nem. Mert ott már EURÓPA van.

FOLYTASSUK!

CoolKoon 2016.01.04. 12:51:50

@high up!: Az, hogy Soros a teljes magyar (és még egy csomó másik) ellenzéket (is) pénzelte, tény. Ezzel fölösleges is vitatkozni, mert az olyan lenne, mintha azon vitatkoznánk, hogy az ég tényleg kék-e, vagy inkább mondjuk sárga.
Véleményem szerint kissé gyomorforgató, hogy ezek után az ő pénzén felhizlalt Fideszes disznók azt üzenték neki, hogy kereskedjen máshol.

Namir 2016.01.04. 12:51:51

Tehát a cseh kommentelők (DOTOHO-val együtt) elolvasták/meghallgatták eredetiben vagy hiteles fordításban a Kovács Ákossal készült 45 perces interjút (és ez alapján formáltak megalapozott véleményt).

Ha igen, gratulálok nekik, mert bizony sok magyar (ballibsi) sem tette ezt meg.

De ha nem, mi a f@szt pofáznak bele abba, amiről fogalmuk sincs?

***************************
De ha már okoskodunk:
év végi hír, hogy
ANGLIÁBAN A NŐK 40%-KAL KEVESEBBET KERESNEK ÉLETÜK SORÁN A FÉRFIAKNÁL.
(Nem mellesleg a nők jelentős része Nyugat-Európában részmunkaidőben dolgozik.)

Na?! Mi ez, ha nem csendesen belopódzkodó orbanizmus?

high up! 2016.01.04. 12:54:30

@high up!: " az életét meg a gondolatvilágát nem a maga igényeire, hanem egy párt, illetve annak a hibbant vezérének a világképéhez igazítja."

Ezt az embertípust hívják a társadalom tudományban NER-kompatibilis Átlaghülyemagyarnak.

FOLYTASSUK!

evighed 2016.01.04. 12:55:21

@BircaHang Média:
Milyen "ultra liberális" alapelveket képzelsz bele a norvég alkotmányba? :D

high up! 2016.01.04. 12:56:58

@Namir: "ANGLIÁBAN A NŐK 40%-KAL KEVESEBBET KERESNEK ÉLETÜK SORÁN A FÉRFIAKNÁL."

Ész (hiányos) Lajoskám, oszt melyik angliai politikus, közgazdász, udvari dalnok, mondta azt, hogy ennek így kell lennie, ez a nők megérdemelt sorsa?

FOLYTASSUK!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 13:01:57

@high up!:

Nem fogadok el pénzt senkitől se. Független civil média vagyunk.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 13:03:06

@evighed:

Homokos házasság, a gyerekek szexuális oktatása homokos szellemben, a nem-liberális családok üldözése, stb.

Namir 2016.01.04. 13:03:52

@high up!: mit folytassunk?
Azt hiszed a hülye provokációdra felülök?
Főjél csak a levedben. :)

Szép napot! A kutya ugat, a karaván halad.

high up! 2016.01.04. 13:04:48

@BircaHang Média:

de elfogadtok, ezt Putyin is elmondta már és a Kremnl is adott ki róla beismerö nyilatkozatot. Korábban Soros fizetett téged meg Orbaneszkut, most Putyin. Vita lezárva, a tény az tény.

FOLYTASSUK!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 13:06:31

@CoolKoon:

Pedig az általam idézett orosz mondat úgy lett mára szállóige az orosz nyelvben, hogy olyan író mondta, aki a saját bevallása szerint nem olvasta a könyvet.

A kommunizmusban volt egy ilyen műfaj "mi, a Lenin Művek szövőnői felháborodva utasítjuk vissza Eisenhower elnök provokációit", na a mai verzió ez a cikk "a csehek kiadtak Ákoson".

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2016.01.04. 13:09:36

@high up!:
Ez tévedés. Ákos ilyen amióta gyermekei vannak. Kb. 20 éve.
Fideszes nem vagyok, mert undorító álszent banda, Orbán és bandája tolvaj.
Ami viszont tény, hogy ezt a zenészt most SAJÁT nézetei miatt így meghurcolnak. Rosszat nem mondott. Fentebb leírtam, hogy mi érthető ki abból kivágott idézetből. Senki sem bántotta a hölgyeket, senki sem parancsolta be őket a szülőszobába, ahogyan sokan azt gondolták és "szellemeskedtek" rajta nevenincs rádiósok, celebek és mihaszna félnótások.
Senki sem vitatta, hogy a körülmények a családalapításhoz nélkülözhetetlenek, hogy az államnak pontosan a gyermekes szülőket védeni kellene a munkahelyükön és nem kirugdalva őket...
Ne moss össze minden "jobboldalit" a fidesszel...

evighed 2016.01.04. 13:18:53

@BircaHang Média:
Ezeknek azért nézzél utána :D
A meleg házasság mióta ULTRA liberális? Akkor mi a konzervativ? Börtön? :D

high up! 2016.01.04. 13:19:34

@N. Barbie: "Ez olyan, mintha mondjuk highup, kurt urfi, kovi vagy pamut futobolondok velemenyet allitanank be ugy, mint egesz MO velemenye..."

szegény Átlaghülyebirkám, hát nem csak hazudozol, de még lopsz is? Igazi genetikailag alkalmas fideszbirka vagy.

Teccik tudni, a fent idézett szövegecske nem most tőled származik, hanem tőlem, mégpedig már hónapokról ezelőttről, amikor ti aranyos féleszü nácik (te, batyu, meg a 30 másodnickje) épp a rasszista, idegengyülölő genetikai hajlamaitokat éltétek ki a migráns embertársaitok ellen.

Akkor kürtöltétek itt a nagyvilágba a remekbe szabott logikátokat, miszerint az X meg Y lapok komentjeiben 99%-os többségben vannak az Orbaneszku gazdidnak a hitleri fajelméleti politikájának a támogatói, oszt tehát ez a bizonyíték arra, hogy a Zemberek az egész világban egyetértenek Orbaneszku führerrel.

Oszt errefel írtam, hogy majd gondolod, hogy ha egy külföldi meg benéz egy magyar blogba (amelyet a félhülye batyu a 30 álnickjével 99%-ban megszállt), akkor majd jó is lenne, ha a külföldi meg azt hinné, hogy ilyen az egész magyar nép.

Hát ennyire hülye vagy, hogy ha már lopod tőlem a saját szövegemet, akkor legalább ne ott sütnéd el, ahol látom.

Na de azt már lebeszéltük régen, hogy mennyire bírom a fajtádat, akik kimenekülnek a szánalmas fos magyar életükből külföldre túléni, oszt ezt a lehetőséget arra használják, hogy ott is Átlaghülyemagyarok maradjanak.

FOLYTASSUK!

Netuddki. 2016.01.04. 13:19:38

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: "Ami viszont tény, hogy ezt a zenészt most SAJÁT nézetei miatt így meghurcolnak."

Lófaszt! Ezek nem a saját, hanem a nemzet házmesterének a nézetei. A mákoska rosszkor volt rossz helyen. Szerintem nem is tudott róla, hogy ezt az egészet a takonyárpi találta ki. A trékom lépése csak hab volt nekik a szartortán. Extra bó(á)nusz
Ettől függetlenül hányadék egy alak aki a tolvajokhoz törleszkedik. Mindig is rühelltem a nyálas nótáit...

Netuddki. 2016.01.04. 13:21:21

Ja, és fasznak kellett lecserélni a Kossuth szignálját! Meg a TV macit...

ZX 2016.01.04. 13:24:21

@BircaHang Média: Rugózzál még rajta egy kicsit. :D

Netuddki. 2016.01.04. 13:27:22

@ZX: Azt kérdezd meg tőle ez mit jelent: "Майната ти овце!"

N. Barbie 2016.01.04. 13:27:41

@wolves84lb: A kulonbseg "csak" annyi, hogy az en velemenyemet nem mutatja be ugy egy tehetsegtelen gyulolkodo blogger, mint egy orszag velemenyet es nem is mondtam olyat, hogy kene. Ennyit az elso hulyesegedrol.

A masodikat meg mar megszoktuk a fajtadtol: nem ertesz egyet velunk valamiben? FIDESZES!!!
:DD idiota :DD

high up! 2016.01.04. 13:28:48

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:

felőlem rázhatod tovább a rácsot, zokoghatsz tovább az udvari dalnokért, nekem mindegy.

Azt a tényt azonban nem fogjuk megváltoztatni, miszerint ennek a kb. 2 millió NER-kompatibilis fideszbirkának (se Ákosnak, se neked) egytetlen önálló gondolata sincs, az egész életüket a vezér seggéhez igazítják.

Apropó vezér segg: ha már nem tudsz kiszállni a drive-ból, akkor tekerhetnél egy szösszenetett arról, hogy miért is kellett a fidesz hívőnek 2010 előtt sugárban hánynia meg naponta átkozódnia a ruszkikra (tudod, azokra a barbárokra akik 200 ezer becsületes magyar embert öltek meg a Don-kanyarban és 60 ezer becsületes magyar asszonyt erőszakoltak meg amikor bevonultak)

és miért kell 2010 után kinyalniuk a ruszkik seggét?

Hol vannak ma a 2010 előtti szájhabzásai a fidesz doridnak, hol vannak ma a 2010 előtti sirámok a 60 éves sérelmek felemlgetései?
He?

FOLYTASSUK!

N. Barbie 2016.01.04. 13:37:59

@high up!: Igen, nekem meg nincs jobb dolgom annal, hogy nyomon kovetem egy magyargyulolo, rasszista, elmebeteg bibsi hozzaszolasait honapokig, sot, szorgosan jegyzetelek minden nap, hogy utana tobb honap elteltevel el tudjam "lopni" a dumajat. :DDD
Ja, nem, csak egy kis uldozesi manias idiota vagy. :DDD

Alick 2016.01.04. 13:39:59

Túl van ez ragozva... Ákos elmondta a véleményét, joga van hozzá... ahogy mindenki másnak pedig joga van leszarni Ákos véleményét. :)

N. Barbie 2016.01.04. 13:40:39

@high up!: Azt meg hiaba is kernem kb. szazadik alkalommal, hogy idezz tolem, amikor en a fideszt vedtem valahol. Csak jonne megint a tereles meg a tema gyors valtasa, ahogy szokta a fajtad. Igy igazi genetikailag alkalmas atlaghulyeballib gyulolkodo vagy. :DD

5perc 2016.01.04. 13:43:46

Ezek a csehek úgy tesznek, mintha állva hagytak volna minket a rajtnál.
De mi tudjuk, hogy a negatív növekedés is növekedés, a tolatás pedig haladás.

CoolKoon 2016.01.04. 13:44:54

@BircaHang Média: Ezt elhiszem. Ajánlott "irodalom" a témában az Index-féle "A videót nem láttam, de szar" nevű szösszenet :D
És perszehogy igazából tök lényegtelen, hogy a csehek mit gondolnak Kövérről meg Ákosról, csak hát jól példázza, mennyire kínosnak tűnnek ezek a beszólások még külföldön is. Kicsit olyan ez, mint amikor megszólják az embert, ha zsidózik, még vadidegenek is, akik csak hallottak az illető kijelentéseiről.

Azt csak úgy mellesleg teszem hozzá, hogy pl. Slota borgőzös kijelentései legalább ugyanennyire kínosak voltak, csak hát Tó...Szlovákiában sokan mégse szégyellték magukat miatta, egyszerűen azért, mert nincs szégyenérzetük (meg úgy általában tartásuk se).

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 13:50:56

@evighed:

Konzervatív: családpártiság.
Liberális: családellenesség.

Alajka Bal 2016.01.04. 13:50:58

@BircaHang Média: Még mindig élsz te rohadt bolgár állat?
Rohadnál meg végre, vinne el az ebola, dögölnél meg saját szarodba te szemét hazaáruló görény fasz ! Ezt kívánom neked 2016-ra ! :D :D

Alajka Bal 2016.01.04. 13:52:26

Kövér egy mocskos rohadt vén kommunista, aki belehülyült a saját identitás válságába!

SZMLT 2016.01.04. 14:04:27

@Mordeháj:
De, a túlnyomó többség gondolja másként, ti - nyomorult libsi iq fighterek - sokkal kevesebben vagytok. Ákos igazat szólt, teljes mértékben egyetértünk vele úgy 9 milliónyian csak ti gyökérfajták ajvékoltok mint a fába szorult férgek.
HAJRÁ ÁKOS HAJRÁ KÖVÉR LACI !!!

megtorolom 2016.01.04. 14:04:57

Nem szeretnék senkit felhergelni, de ez már lerágott csont. Amit mutatni szeretnék, az 2002 környékén íródott, nevezetesen Popper Péter művéből szemelvények. És akkor érdekes módon semmi visszhangja nem volt. Pedig olvasva, akár Ákostól is származhatna.Tessék:
valasz.hu/itthon/baj-van-popper-peter-meg-akosnal-is-mereszebben-fogalmaz-a-nokrol-116705

SZMLT 2016.01.04. 14:06:14

@Alajka Bal:
Anyázni nem szívesen anyázok, de ha anyád azerint járt volna el ahogy te szeretnéd látni a világot most nem böföghetnéd ide a mocskos, buta, aljas, nyomorult libsi, emberellenes faszságaidat.

evighed 2016.01.04. 14:07:34

@BircaHang Média:
Ne haragudj, de ez csak lózung, semmit sem jelent.
Az hogy Norvégia (vagy Skandinávia általában) családellenes lenne? Melyik párhuzamos dimenzió Norvégiájáról beszélünk?? :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.04. 14:08:01

Az index blogajánlójából:

"Nem menő a keresztény képmutatás."

Semmilyen képmutatás nem menő. Sem a keresztény, sem a libsi, sem az ateista.

Évente több tízezer magzatot küretelnek el, magyarul pusztítanak el. Egy katolikus templom bejáratánál az alábbi plakát áll: "Megértem, ha még nem vagy kész rám. De inkább adj örökbe, hadd éljek!"

Ha K. Ákos megszólalása képmutatás, úgy az egyetlen ember életébe sem kerül. Az abortusz évente több tízezer életet öl meg, miközben lassacskán kihalunk. Erre föl a libsik kiállnak az abortusz mellett. Hát ez miféle képmutatás?

SZMLT 2016.01.04. 14:08:02

Érdekes, a liberális Popper mondhatott ilyeneket, a kutya sem ajvékolt miatta (és persze ezúttal az a ritka esemény történt, hogy egy libsi igazat szólt):

„Ez a különbség a férfi és női kreatív késztetés között, hogy egy nő fütyül rá. Nem fontos számára, hogy államtitkár legyen vagy miniszter. De fontos, hogy jó anya legyen.”

SZMLT 2016.01.04. 14:08:45

@evighed:
A genderőrültségről hallottál már naposcsibe ?
Az mi ha nem családellenes?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.04. 14:09:58

@megtorolom:

Ne feledd, hogy Poppernek mindez szabad volt, mert ő libsi zsidóként bírálhatatlan volt. Ákos meg nem az.

SZMLT 2016.01.04. 14:10:40

ÁKOSNAK NAGYON NAGYON IGAZA VAN.
A LEGFŐBB PROBLÉMA ÉS AMI ELŐTT MILLIÓK ÁLLNAK ÉRTETLENÜL, HOGY ÁKOS KIJELENTÉSE MITŐL OLYAN FÉLELMETES, HOGY ENNYI BŐRT KELL LEHÚZNI RÓLA.
EKKORA PALÁVERT A MAJDNEM SEMMIBŐL - ILL. EGY EGYETEMES ÉRVÉNYŰ IGAZSÁGRÓL - CSAK EGY LIBSIKKEL FERTŐZÖTT TÁRSADALOM KÉPES KREÁLNI.

SZMLT 2016.01.04. 14:11:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tudom, persze, csak a zsidó szót próbáltam kikerülni, mert ha megemlítem akkor nem csak hímsoviniszta vagyok hanem még antiszemét is...

SZMLT 2016.01.04. 14:14:32

Ekkora pofont mint amit postumusz a zsidó Popper ad a most ajvékoló végtelenül ostoba és idióta, lassan elviselhetetlenül hülye libsiknek ! Lássuk:

„Van a feminista mozgalomnak egy félrecsúszási lehetősége. Az egyik ilyen félrecsúszás: a mozgalom eredetileg úgy indult, hogy legyenek azonos jogok, azonos bánásmódok, azonos társadalmi érvényesülési lehetőségek. Rendben van. De már lassan nem erről van szó, hanem arról, hogy ugyanolyannak kell lenni a nőnek, mint a férfinak. Nem azonos jogúnak, hanem ugyanolyannak! – holott nem ugyanolyan. Szóval ez egyfajta »elmaszkulinalizódást«, férfiasodási tendenciát mutat. (…) Bizony, ez az ugyanolyanok vagyunk, ez hamis út. »Meggyilkolja« – véleményem szerint – a női karaktert, a női helyzeteket és a női reakciókat. És ugyanígy károsítja a férfias viselkedési normákat."

SZMLT 2016.01.04. 14:17:31

De lássuk tovább Popper szavait:

"A kreativitásbeli tagadhatatlan különbség férfiak és nők között azért van, mert a nőknek van egy biológiai kreativitásuk, biológiai alkotókészségük, ami a férfiaknak nincs. Biológiai kreativitásnak nevezem, hogy gyereket tudnak kihordani, tehát a testükben formálnak egy másik embert. Megszülik, táplálják, fölnevelik, és ebben látni kell, hogy ez valami egészen furcsa csoda, a terhesség, a gyerekszülés. Ezt nem lehet teljesen magától értetődőnek tekinteni, mert ennél nagyobb alkotás, mint egy másik embernek a világra hozása, talán nincsen. És ez a képesség értelmet ad a női életnek anélkül, hogy külön nagy produkciókat kelljen bemutatnia a világnak, mert az ő biológiai kreativitása elég."

SZMLT 2016.01.04. 14:20:45

Érdekes, hogy a mindig oly alapos Index valahogy elfeledkezik ilyenkor széleskörű kutatómunkát folytatni és előbányászni Popper szavait aki imígyen is szól a FÉRFI ÉS NŐ KÜLÖNBÖZÉSÉGÉRŐL:

"Egy férfi valamilyen formában mindig bizonyítani akarja a saját értékeit – és ezt a kreativitással bizonyítja. Egy férfi akkor van az értékeinek a csúcsán, ha alkotni tud valamit. Mint művész, mint tudós, bármilyen formában, de valami újat hoz létre. Egy nő még inkább újat hoz létre ebbe a világba – egy új embert."

Szörnyű !!! Óh hát ez szörnyű !!! Libsikéim szívtok mint a torkosborz hiszen Popper Péter megfellebbezhetetlen etalon, standard a gondolkodók egén hiszen maga is tekintélyes libsi volt.

SZMLT 2016.01.04. 14:22:00

Lily szörnyűségeket ír még a Popper ? Ime:

"Én sok helyen megfordultam, a tudományos karrierem során akadémiai bizottságokban, ott mindig voltak tudós nők is. Nagyon imponálóak voltak, okosak, intelligensek, de hát ki számára voltak nők? Hát ezek elmaszkulinizálódtak, ez nyilvánvaló volt. Nyilvánvaló volt, hogy a legtudósabb nőtől adott alkalommal elviszi a férjét egy csodálkozó szemű pipi."

Borzasztó ! Én már aludni sem fogok tudni éjszaka !!!!!

pamut 2016.01.04. 14:29:52

Nem csak a csehek, minden normális ember csak szánni tudja ezt a szegény hülye Ákost.

De ez egy találó komment:
“Ez a magyar úgy beszél, mint egy csuklyás iszlamista.”

megtorolom 2016.01.04. 14:33:51

@SZMLT:
Alaposak, ha valakit földbe kell döngetni. Alaposak(?) a kommentelők is ilyen tekintetben, csak elfelejtik, hogy ezek a problémák már évtizedek óta megvitatott dolgok, és mindenre lehet találni ütős választ, az adott társadalmi körökből. De akkor mutatok még egy nagy problémát, amivel szintén kellene foglalkozni, de nagyon!:
valasz.hu/vilag/a-nemzedek-amit-tonkretesz-a-magany-az-online-jatek-es-a-porno-113480
És most ezt mutassák meg a Cseheknek is. Poppert is természetesen!

evighed 2016.01.04. 14:34:11

@BircaHang Média:
Ez egy eset. A bíróság eldönti kinek van igaza.
Ha ez alapján ítélnélek meg téged, akkor te meg roman bevandorló párti vagy.
Ha radikális muszlimoktól veszik el a gyereket akkor meg de jó :D

N. Barbie 2016.01.04. 14:37:37

@pamut: Igy van, azt meg, hogy ki a normalis, a velemenyevel torp-kisebbsegben levo pamut es max. fel tucat tevedhetetlen ballib megmondoember fogja eldonteni. Otthon is es Csehorszagban is. Ja, nem. :D

SZMLT 2016.01.04. 14:39:04

@pamut:
Akkor Poppert is lehülyézed te idióta. Ő ettől keményebbeket is írt a témához kapcsolódóan.

Mekkora szoppancs a libsiknek !!! ezek mindig belekeverednek valamibe ami egyrészt szinte neutrális, csak ők vernek belőle palávert aztán meg mindig beszopják a bránert, mint most is... :))))

SZMLT 2016.01.04. 14:39:59

@megtorolom:
Bizony, ez is fontos lenne... Nagyon fontos...
A libsik valós problémákkal nem foglalkoznak csak általuk mesterségesen kreáltakkal.

evighed 2016.01.04. 14:40:03

@SZMLT:
Lassabban a csendőr pertuval! Mond már meg hogy hol van a "gender őrület" állami szintre emelve?

SZMLT 2016.01.04. 14:42:25

@evighed:
Mad lesz sajnos, nem kell sokáig várni...

pamut 2016.01.04. 14:46:42

@N. Barbie: ja, és amikor azt írom le hogy 1+1=2, azt is azért írom le mert ÉÉÉÉn döntöttem el hogy 1+1 az 2, nem más, és szó sincs arról hogy egy teljesen nyilvánvaló dolgot írtam le :DDD

Ja, azt meg hogy ki ballib azt meg te döntöd el ugye? :D

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.01.04. 14:47:46

@Alajka Bal: Ez nem inkább Gyurcsányra illik?
Ki is volt függetlenített Kisz titkár..?

pamut 2016.01.04. 14:49:06

@SZMLT:
Milyen cukin debil vagy ahogy röhögsz a baromságaidat ténynek vélelmezve :)))

Poppert is szívesen lehülyézem ha valóban hülyeséget írt, nem tudom mire gondolsz, idéznéd?

Ja és kik azok a "lipsik"? A normális emberek akik nem akarják megmondani a nőknek hogy mit akarjanak?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.01.04. 14:52:59

@SZMLT: Nem vagyok Popper rajongó, de ezt jól látta. Dióhéjban leírta, hogy mi lesz a dönzően fehér, nyugatos civilizáció kihalásának fő oka, ha nem következik be paradigmaváltás..

SZMLT 2016.01.04. 14:54:51

@pamut:
Libsik mint "normális" emberek ???

Ha ha ha röhögnöm kell.

SZMLT 2016.01.04. 14:56:13

@pamut:
Te idiota!
Hányszor kell még elmondanunk HOGY SENKI SEM AKARJA MEGMONDANI HOGY MIT TEGYENEK !!!!!!!!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

SE ÁKOS SE KÖVÉR SE ÉN !!! ILYEN EL SEM HANGZOTT TE VADALMA !!!

SZMLT 2016.01.04. 14:57:37

@A megvalósult amerikai ólom..:
Persze én sem vagyok Popper rajongó, de voltak jó meglátásai ezen kívül is. Okos ember volt az tagadhatatlan. Libsi létére valós problémákkal foglalkozott nem ilyen kreált faszságokkal mint a mi indexes libsijeink.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.01.04. 14:59:00

@SZMLT: Vajon a Mesterkurzus c. műsort szponzoráló multik mit szóltak ezekhez a kijelentéseihez?
Érdekes lehet a ballibáknak szembesülni ezekkel a megállapításaival, hisz mégiscsak a "Körútön belüli" értelmiség egyik szentjéről van szó..

SZMLT 2016.01.04. 14:59:01

Na puff, its Ranschburg Jenő is:

"...nem akarok én valós társadalmi problémákon tréfálkozni. Pontosan tudom, hogy az ötvenes évek egyenjogúsítási kampánya milyen súlyos következményekkel járt. Nemcsak azért, mert sok-sok nő elvetélt, mire rájöttünk, hogy a női szervezet ellenáll minden ideológiai nyomásnak, és egyszerűen nem bírja a traktort, de azért is, mert azt a gazdasági tényt, hogy a család képtelen megélni egyetlen fizetésből, hamis és zavaros ideológiával próbáltuk elfedni."

pamut 2016.01.04. 14:59:58

Azért látszik a csehek nincsenek teljesen képben a magyar állapotokkal, azt hiszik szegények hogy itt még jogállam meg független igazságszolgáltatás van, meg hogy Orbánra vonatkozik a törvény :)

Csak ez a tévedés és illúzió vezethetett ilyen kommentre:

“Kíváncsi vagyok, ez az ügy hova fog kifutni. Indoklás nélkül felmondani egy szerződést és egy közbeszerzési eljárás keretén belül a drágábbat választja? Ha ez így megy tovább, Orbán börtönben fogja végezni..”

vNHM 2016.01.04. 15:00:26

@wolves84lb: tevedsz! Voltam pragaban es csodalkoztam mit esznek rajta a turistak. Senki sem beszelt angolul, a szallodan voros csillag volt es bar 4*-osnak hirdette magat, de akkora szar reggeli volt, mint soha (60-as evek SZOT udulo), a hotel a csehszlovak partizanok utcaban volt. Autot bereltem, az autoberlo cegnel (AVIS) kulon kellett hivni valakit, aki tudott angolul. Oriasi csalodas volt, de nem csak nekem. Kulonbozo cegektol voltak kepviselok, a vilagon mindenhonnan, mindenki csak nezett...

SZMLT 2016.01.04. 15:01:07

@A megvalósult amerikai ólom..:
Bizony bizony, most hallgatnak is mint a sír, bár egyikük most harcnemet váltott: egyszerűen azt mondja az ikonról - Poperről - hogy nincs igaza. Ez ám a kognitív disszonancia !!!! :))))))

pamut 2016.01.04. 15:01:33

@SZMLT:
Azt látom hogy te egyfolytában röhögsz ész nélkül :)

Továbbra sincs fogalmam sem kiket értesz a "lipsijeid" alatt, bár szerintem te sem tudod csak akarsz nagyon gyűlölni és ahhoz kell egy ellenségkép. Amit írtam az minden normális ember reakciója, ha neked ők lipsik az a te dolgod.

SZMLT 2016.01.04. 15:03:22

Na megint egy pofon libsijeinknek a másik ikontól Ranschburg Jenőtől is:

"Egyes társadalompolitikai vagy éppen szakmai irányzatok (az „androgünia” fogalomkörében lesz szó ezekről) megpróbálják elmosni a férfiak és a nők között meglevő különbségeket. Azt hangoztatják, hogy a nemek között (a szaporodásban betöltött eltérő feladatokon kívül) semmiféle különbség nincs, vagy ha van, ez kétségtelenül a társadalmi előítéletekből fakadó hibás szocializáció következménye. Ilyenkor – mint ez egy tisztességes középutashoz illik – megint csak berzenkedem, és azt hangoztatom: ennyire azért nem vagyunk egyformák."

N. Barbie 2016.01.04. 15:04:23

@pamut: Milyen kar, hogy az 1+1=2 az teny, az meg, hogy a ballibbantak szerint csak az az ertelmes/joerzesu/demokrata, aki veluk ert egyet, az nem teny, az csak a ti velemenyetek, a tobbsege meg mas.
Szoval ez egy igen rossz pelda volt.

Ezt a ballib kerdest mar kiveseztuk parszor, nem irom le ujra.

SZMLT 2016.01.04. 15:04:29

@pamut:

Nines ellenségképre szükségem és csak egy valós - nem képzelt - ellenségem van: a hülyeség. Abban a menifeszt formában pedig ahogy ti adjátok elő abban a formában pedig elviselhetetlen.

pamut 2016.01.04. 15:04:47

@SZMLT:
Hazudsz.
Szó szerint azt mondta el Ákos hogy szerinte mi a nők dolga.

Ha üvöltözve adod elő, attól sem válik igazzá a hazugságod...

SZMLT 2016.01.04. 15:08:20

@pamut:
Már vártam ezt a szót: "gyűlölni" akarok. Remek hívószó, ha nincs érv akkor jönnek az ilyen hívószavak és a stigmák. Na most - miután egyértelmú és megdönthetetlen érvéket szolgáltattam a libsi ostobaság ellenében - egyszercsak gyűlölködővé válok...
Na ki gondolta volna :)))) Ha igazságot mondok akkor azért diszkvalifikálnak mert gyűlölködöm, tehát aki igazat mond - értsd: a libsi passzáttal szemben mer állást foglalni - akkor az gyűlölködik. Nagyszerű világ lesz itt ha ezek mégegyszer hatalomra kerülnek...

pamut 2016.01.04. 15:08:31

@N. Barbie:
Azért is jó hogy többesszámban beszélsz hozzám, mert ezzel bebizonyítod hogy te is annak a háborús-gyűlölködő totálisan agymosott világképű szélsőséges gondolkodásnak vagy a képviselője, akiket épp most veséztek ki szépen a szomszédos blogban.
Nem csoda hogy nem tudsz és nem is vagy hajlandó a tényekről beszélni, csak kétségbeesetten próbálsz engem egy általad gyűlölet ellenséges csoportnak a tagjának beállítani, megbélyegezni.

Ákos egetrengető baromságot mondott, és ehhez nem kell semmilyen politikai ideológiát képviselni, elég csak normális, XXI. századi embernek lenni. Nem én találtam ezt ki ahogy az 1+1-et sem, de ettől még ezt a magától értetődő természetes tényt leírom ugyanúgy ahogy az 1+1-et is leírom.

pamut 2016.01.04. 15:09:19

@SZMLT: Dehogy nincs, dehogy nincs, te magad buktattad le magad az előbb, te szerencsétlen hülye, és most se fogod fel :D

pamut 2016.01.04. 15:10:58

@SZMLT:
és ISMÉT lebuktattad magad :DDD Már megint a megbélyegzés, a többes számban beszélés - ha akarnál se lennél képes másképp gondolkodni, másképp beszélni :)

Akkor rád is ugyanúgy vonatkozik amit a kolléganődnek írtam:

"Azért is jó hogy többesszámban beszélsz hozzám, mert ezzel bebizonyítod hogy te is annak a háborús-gyűlölködő totálisan agymosott világképű szélsőséges gondolkodásnak vagy a képviselője, akiket épp most veséztek ki szépen a szomszédos blogban.
Nem csoda hogy nem tudsz és nem is vagy hajlandó a tényekről beszélni, csak kétségbeesetten próbálsz engem egy általad gyűlölet ellenséges csoportnak a tagjának beállítani, megbélyegezni."

pamut 2016.01.04. 15:11:47

@SZMLT:

Amúgy látom nagyon erőlködsz hogy terelj az általam lebuktatott hazugságodról :)

Azt hiszed nem veszem észre? :DD

SZMLT 2016.01.04. 15:12:16

@pamut:

Igen azt mondta mert így van. KI a fasznak kellene szülni te agyhalott ha nem a nőknek ? Csak arra utalt, hogy ha a nők a libsi mainstreambe állva élik az életüket és faszságogat csinálnak egész éeltükben akkor bezárhatjuk a kaput és jönnek megint a dinoszauruszok.
Igen azt mondta mert ez a triviális igazság. Az hogy nektek sajátok perverziótok a triviális igazságokat kiforgatni jelentésükből és rosszul értelmezett szabadságeszemények mentén rombolni mindent ami emberi, értékes és szent az a ti mélységesen mély problémátok.

Mit szólsz Ranschburghoz és Popperhez ?
Ugyanazt mondtak pepitában amit Ákos. Pafff :)

SZMLT 2016.01.04. 15:14:49

@pamut:

Semmiféle hazugság nincs, Ákos egy trivialitást fogalmazot meg valahogy amit mindenki ért és mindenki tud kivéve a libsi törpe minoritást.
szülni csak a nő tud -ergó dolga szülni ha azt akarjuk, hogy az emberi faj fennmaradjon. És igen, ahogy Popper és Ranschburg is megfogalmazza nem az a lényege a nőnek hogy ügyvezető igazgató legyen egy atomerőmű élén. Lehet az is persze - senki sem akadályozza meg - de biológiai meghatározottságai nem ezt követelik tőle bazdmeg hanem igen : a gyerekszülést.

megtorolom 2016.01.04. 15:17:32

@pamut:
Vitatkozni nincs kedvem, Én gyűjtök a cikkekhez ellen példákat és kivetítem. Itt egy vélemény egy érintett hölgytől. Azt hiszem elég autentikus! Tehát:
magyarhirlap.hu/cikk/42972/Baj_van_lanyok
Öry Marian:
"Ákos nem azt mondta, hogy a nők keressenek kevesebbet, hanem hogy ne a pénzkereset, a férfiak utolérése és lehagyása legyen a nő életét hajtó egyetlen felsőbbrendű cél. Kövér László sem azt mondta, hogy egyetlen célunk és feladatunk a szülés legyen, hanem azt, hogy az önmegvalósítás legfelső szintjének tekintsük (mellesleg, ez olyan dolog, amire csak mi vagyunk képesek). - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/42972/Baj_van_lanyok#sthash.CC3Gi5IW.dpuf"

SZMLT 2016.01.04. 15:18:13

Tehát mégegyszer IQ fighter libsiknek:

Szülni csak a nő tud - ergó dolga szülni ha azt akarjuk, hogy az emberi faj fennmaradjon.
Aki ezzel az állítással nem ért egyet az tényleg menjen a fenébe most már.

pamut 2016.01.04. 15:19:01

@SZMLT:

:DDDDDDDDDDD

Istenem de szép ahogy előbb üvöltve idiótázol, majd amikor lebuktatom a hazugságod szemrebbenés nélkül folytatod, mintha nem is hazudtál volna :DDDD

Lássuk mit írtál először:
- "Te idiota!
Hányszor kell még elmondanunk HOGY SENKI SEM AKARJA MEGMONDANI HOGY MIT TEGYENEK !!!!!!!!"

Aztán mit írtál most?:
- "Igen azt mondta mert így van"

Sebaj, ne is törődj vele, szerintem fel se fogod hogy milyen iszonyatosan leégetted magad :DD

LHedvig 2016.01.04. 15:19:05

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: Magánemberként az Echo tévében? Ez komoly? Mert viccnek nagyon rossz volt!

pamut 2016.01.04. 15:20:34

@megtorolom:
"Vitatkozni nincs kedvem"
:DDDD
Ez nem vitatéma: hazudtál, lebuktál, ennyi.

Az meg hogy találsz egy másik vadbarmot aki szintén ki akarja forgatni az eredeti szöveget hogy ne legyen annyira gáz, az nem bizonyít semmit, csak azt hogy egyedül vagy hazug és/vagy hülye :)

pamut 2016.01.04. 15:21:33

@pamut:
* mármint hogy NEM egyedül, természetesen :)

Netuddki. 2016.01.04. 15:21:43

Itt a megoldás! Mákoska cége a fidesz egyik kifizetőhelye:
www.napi.hu/magyar_vallalatok/meghokkento_adat_derult_ki_kovacs_akos_cegerol.608046.html

Miazhogyatrékom szerződést bontott vele? Hát miből fogja fizetni a szíjgyártó a luxuskecó medencéjének a fűtését? Nosza, uszítsuk rá a kubatovval az agyatlan droidsereget a Kossuth díjas iglic bírálóira!

N. Barbie 2016.01.04. 15:23:18

@pamut: Aranyos. :D Ezt a "háborús-gyűlölködő totálisan agymosott világképű szélsőséges gondolkodásnak " peldabeszedet eloadod a haverjaidnak is, akiknek annyi a kommunikacioja minden blogban, hogy hanemerteszegyetvelunkakkorfidesztrollnacifasisztarasszista vagy? :DD

Mar paran irtak, de ugy latszik nem fogod fel, megprobalom en is:

"Ákos egetrengető baromságot mondott (A BALLIB TORPEKISEBBSEG SZERINT), és ehhez nem kell semmilyen politikai ideológiát képviselni, elég csak normális, XXI. századi embernek lenni (A BALLIB TORPEKISEBBSEG SZERINT)"

Ertem en, hogy a hatalmas illegalis bevandorlo buktatok miatt gyorsan kellett egy masik felfujt gumicsont, amin lehet ragodni, de azert ilyen pitianer huzasnal tobbet vartam, meg a koztudottan a valosagtol elrugaszkodott, elmebeteg ballib oldaltol is. :D

pamut 2016.01.04. 15:25:38

És most jön a slusszpén, külön szeretettel az Ákos-rajongóknak,a védhetetlen baromságok védelmezőinek :))

Nem a felkapott részlet volt a legkínosabb az Ákos-interjúban, volt még ANNÁL IS KÍNOSABB :)

Íme, idézem szó szerint:

"Riporter: Megütötte egy szó a fülemet, amikor azt mondtad, hogy emancipáció. Holott egy kilencven valahányas videóban kijelentetted, hogy nem hiszel az emancipációban, a férfi-nő közötti egyenjogúságban. És erről téged, amíg élsz, senki nem fog meggyőzni.
Ákos: Igen, egyetértek magammal, annak ellenére, hogy ezt ma tilos kimondani."

Tehát ez az Ákos nevű középkorban ragadt barom, ma a XXI. században az mondja szerinte a férfiak és a nők nem egyenjogúak :)))))

És annyira ostoba hogy ezt még nyíltan be is ismeri :)))

Az anyjának is említette ezt vajon? :) Meg a feleségének? :) Mondjuk azok mind a családtagjai, lehet azok se különbek....

megtorolom 2016.01.04. 15:29:11

@pamut:
Mit hazudtam én te húgy agyú? Nézd végig a témát amit feltettem te idióta! A végén még találsz egy rakás hozzászólót, nőket! Azok is hazudnak? Baromarcú! Aki itt hazudik az te vagy, te szerencsétlen.

pamut 2016.01.04. 15:32:32

@N. Barbie:

Milyen haverjaimnak? :) Már megint az ellenségképed csoportjába akarsz mosni ahogy eddig is mondta hogy ezt csináltad? :D Köszi hogy ismét bebizonyítottad hogy igazam van :))

Az hogy Ákos egetrengető baromságot mondott, az tagadhatatlan tény, csak a középkorban ragadtak, meg az ISIS fanatikusai értenek vele egyet.

Ja, és ne felejts el ballipsizni, tudod, a valódi vita helyett így kell megbélyegezni, a másik személyét támadni, ráerőszakolni a fideszes háború világképet- - de hisz tudod te ezt jól, mást se csinálsz, neked magyarázzam? :)

pamut 2016.01.04. 15:33:49

@megtorolom:

Tessék, itt a hazugságod, itt üvöltötted, na gyerünk tagadd le ;)

"SZMLT 2016.01.04. 14:56:13
@pamut:
Te idiota!
Hányszor kell még elmondanunk HOGY SENKI SEM AKARJA MEGMONDANI HOGY MIT TEGYENEK !!!!!!!!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

SE ÁKOS SE KÖVÉR SE ÉN !!! ILYEN EL SEM HANGZOTT TE VADALMA !!!"

pamut 2016.01.04. 15:35:38

@N. Barbie: @megtorolom:

ja, és mit szóltok ahhoz az idézethez amit a 15:25:38-as kommentemben másoltam be? :D

hajrá középkor, hajrá anti-emancipáció, lipsizzetek csak mindenkit aki nem kretén! :DDD

megtorolom 2016.01.04. 15:37:40

@pamut:
Te tényleg ekkora kretén vagy? :))))) Na repülj le rólam! Nincs időm hülyeséggel foglalkozni!

pamut 2016.01.04. 15:39:14

@megtorolom:

ja, bocs összekevertelek egy másik hülyével, akivel beszélgettem, te meg úgy válaszolták nekem, mintha te lennél az akivel dumáltam... vagy te is az vagy csak több nikken szólsz hozzá?

pamut 2016.01.04. 15:40:44

@SZMLT:
hé, neked is szól a kérdés:
mit szólsz ahhoz az idézethez amit a 15:25:38-as kommentemben másoltam be?

SZMLT 2016.01.04. 15:40:59

@pamut:
Forgasd csak ki szavait te szerencsétlen. MIndenesetre ez a középkori ember 4 gyermeket nemzett ugyanattól a nőtől és érdekes módon a nő nagyszerűen érzi magát mellette és nem váltak el. A te nyomorod bizonyítéka, hogy a libsi agyhalottak meg életük folyamán 4-szer is válnak mert annyira de annyira szabadok és önmegvalósítók, hogy ha valaki egy ezrelékkel is eltér az ideáljuktól akkor már passzolják is.
Hit valahogy mindig ezek a középkorba révedő emberek tartanak ki egy pár mellett életük végéig nem az önmegvalósítással játszadozó majmok.

SZMLT 2016.01.04. 15:42:25

@pamut:
Hát igen ahogy fentebb írtam Ákos és közötted amúgy is olyan intellektuálsi szakadék van - Ákos javára - hogy valószínűleg figyelembe se érdemes téged venni. Én most megtettem, remélem tetszik.

pamut 2016.01.04. 15:49:08

@SZMLT:
Nincs ezen mit kiforgatni te barom, SZÓ SZERINT azt állítja a vadbarma, hogy nem hisz "az emancipációban, a férfi-nő közötti egyenjogúságban."

Tán nem ezt mondja? Ki ne találj már egy új hazugságot bazdmeg, mindent képes vagy elhazudni?

És látom kezdesz szimpatizálni a középkori szellemiséggel ahol az asszonyok látványosan kevesebb joggal rendelkeztek mint a férfiak, tudod ez iszonyat gáz :DD Javaslom fejleszt fel magad, pár száz évvel le vagy maradva kretén Ákoskával együtt :D

ZX 2016.01.04. 15:50:35

@N. Barbie: Azért nekünk "ballib törpekisebbségnek" még szabad örülnünk, hogy nincs már monarchia és a nők már (még) szavazhatnak? :P

pamut 2016.01.04. 15:51:05

@SZMLT:
:DDDDDD

Szóval még veszíteni sem tudsz szépen, csak ilyen dedós durcás kisgyerek módjára :DD

Összegezzük:
1. Ákos egy barom.
2. Amiket mondott azok VÉDHETETLEN középkori baromságok
3. Azzal hogy kiálltok szegény hülye Ákos mellett, meg a női egyenjogúságot a "lipsik"hez soroltátok, még magatokat is szénné égettétek.

pamut 2016.01.04. 15:52:12

Ha valaki nem tudná:

Ákos rajongói szerint aki hisz a nők egyenjogúságában, az nem normális ember hanem "lipsi"!

:DDDD

pamut 2016.01.04. 15:57:49

Nem mellesleg Ákos anyja és felesége még hagyján, de vannak neki lányai is... mire neveli őket, milyen értékrendre? Hogy "kislányaim tanuljátok meg jó, ti nem vagytok a fiúkkal egyenrangúak!"?

Szegény lányai, sajnálom őket :(

N. Barbie 2016.01.04. 16:01:44

@pamut: Jaa, hat igy konnyu, hogy a haverjaid viselt dolgairol nem veszel tudomast, sot letagadod, de ha mas csinal hasonlot akkor azok persze ellensegkepet keresnek. :)

"a valódi vita helyett így kell megbélyegezni, a másik személyét támadni"

Hat ez nagyon jo. DD Mondja ezt egy azok kozul, akik minden ellenvelemenyt elinteznek egy fidesztrollozassal (vagy egy "te is az vagy csak több nikken szólsz hozzá"-val) vagy egy szemelyeskedo valasszal (peldaul kovi haverod, aki ilyen intelligensen szokott inditani: "Pofád befogod tolvaj fideszes!, vagy kurt urfi eszmetarsad, aki meg igy: "Na aztán te ne ugassál! Letelt a két hét? bassza meg! ").
Ezekre gondoltal, mint megbelyegzes, a masik szemelyenek tamadasa vagy ellensegkereses? Mert ezek is azok, csak a haverokrol szemermesen hallgatsz. :DD

ZX 2016.01.04. 16:05:37

@SZMLT: Lehet, hogy sok konzerv felesége azért nem válik el, nehogy a szokásos verés helyett átessen a vak komondoron. Nem hiszem, hogy Ákos ilyen lenne, de azért azt ugye nem tagadod, hogy ilyen létezik?!

pamut 2016.01.04. 16:07:18

@N. Barbie: :DDD És ismét!!! Képtelen vagy leszállni a megbélyegzésről, csak akkor tudsz működni ha azonnal hozzátársítasz valakikhez akiket jól meg tudsz bélyegezni és gyűlölni :DD Ez ám a jó kis karaktergyilkosság barbi-módra, ugye? :DD Nehogymár azzal kelljen foglalkozni amiket tényleg leírok, ja ne, azoktól félsz mint a tűztől mert nincs rá válaszod, helyett a jó kis megszokott rágalmazás, karaktergyilkosság, háborús logikába illesztés :)))

Mindjárt bemásolom neked amit rólad (is) írtam egy másik blogon, TÖKÉLETES példa vagy rá :)

ZX 2016.01.04. 16:07:24

@SZMLT: Apropó, Ákos pénze azért elég erős enyv. :)

pamut 2016.01.04. 16:08:43

@ZX: Nem csak a verés miatt nem válik sok nő, hanem egyszerűen az egzisztenciális félelem miatt. Közös a ház, közösen tartják fent, közös minden, egyedül sokkal nehezebb boldogulni. Persze sajnos vannak olyanok is akik a veréstől is tartanak :(

pamut 2016.01.04. 16:10:07

@N. Barbie:

Na helló itt van amit az előbb írtam egy másik posztba, és te TÖKÉLETESEN hozod azt amit ott írtam :)

mentalisdeficit.blog.hu/2016/01/03/ez_a_kulonbseg_a_magyar_szeretet_es_a_libsi_gyulolet_kozott#comment-form

"bármit írunk, ugyanazt lökik: aki bírálni meri a rendszert, ha egyedül van, akkor is többes szám második dukál neki. Aki nem mi, az a ti: a mocskos libsik, komcsik, idegenszívűek. Akik defaultból mocskok, így születettek, már a bölcsőben is szívtak és Sorost olvastak és nincs más céljuk egész életükben, mint a magyarság kiárusítása, elpusztítása."

Nagyon pontosan leírtad a tünetét annak a pusztításnak, amit Orbán és maffiája elért a híveik körében: totálisan kimosta az agyukat a gyűlöletbe dunsztolt háborús világképpel.

Egy igazi fideszes CSAK totálisan beszűkült háborús világképen képes gondolkodni. Mindent és mindenkit ebbe erőszakol bele. Nem csoda, hosszú-hosszú évek óta ezt sulykolja nekik Orbán, aki maga is ugyanígy gondolkodik.

Orbán és hívei kulcsszavai is mind háborús szavak: háború, csata, harc, küzdelem, támadás, ellenség, bajtárs, hadüzenet, ultimátum, stb., stb.

Teljesen kimosta az agyukat a háborús gondolkodás, és mindent csak e szerint képesek (és hajlandóak értelmezni). Valaki ki meri mondani hogy lopnak mint a gép? Ellenség! Megtámadott!

Ez egyébként politikailag nagyon kényelmes és hasznos a fidesznek, nem csoda hogy csinálják. Hisz így nem kell, nem lehet foglalkozni a bírálatok tartalmával, csak simán ellentámadással ki kell lőni, fideszes szakszóval: lekaraktergyilkolni azt aki szólni mer. A másik Soros embere, Gyurcsány embere, stb.
A fidesz CSAK így tudja megvédeni a védhetetlen gaztetteit, amiket normális, higgadt, racionális párbeszéd kereteiben nem tudna, mert nem is lehetne megvédeni, hiszen totálisan védhetetlenek. Ezért kell kinyírni minden normális beszélgetést, bírálatot, kritikát, mert az mind a fidesz ellensége, amiket csak támadással, a kritikák háborús támadásnak hazudásával, a bírálók személyét ellenségnek bélyegezve lehet megsemmisíteni. Napi szinten gyakorolják ezt, sőt percenként ha kell, ellenem is már számtalanszor megették, de mindenki más ellen is.

Természetesen a háború nem megy gyűlölet nélkül. A gyűlölet a háború benzinje. A gyűlölet adja a motivációt és az igazolást a háborúra. Békés, normális emberek nem háborúznak, ahhoz el kell őket vadítani a gyűlölettel. Ezért a gyűlölet a fidesz legnagyobb politikai fegyvere, a fidesz atombombája, épp ezért törekednek folyamatosan a gyűlölet fenntartására, fokozására, örök táplálására, lobogására. Másról sem szól a politikájuk két évtizede. Kreált ellenségképek tömkelege van már mögöttük, és lesz is mindig, akiket gyűlölni lehet sőt kell. A fidesz épp emiatt a gyűlölet pártja. Amíg lesz fidesz, addig lesz gyűlölet.

ZX 2016.01.04. 16:14:07

@pamut: Hahhaha, majdnem bemásoltam azt a részt.

N. Barbie 2016.01.04. 16:14:29

@pamut: Latom keptelen vagy felfogni: az egyik oldal megbelyegzeseit mantrazod, a tarsaidet meg letagadod. Azt meg nagyon nem kell bizonygatni, hogy a haverjaid, egy velemenyen vagytok kb. minden temaban, ugyanis SOHA nem lattam, hogy az itt elvezkedo ballib bohocokkal valaha is ne ertettel volna egyet.
Bizony nem, hanem egyutt gyulolkodtetek/szemelyeskedtetek a fideszesek/Jobbikosok ellen, ahelyett, hogy a masik oldal altal leirt tenyekre irnatok valamit.

Ugye milyen szar, mikor tukrot tart eletek az ember? :DD

N. Barbie 2016.01.04. 16:16:03

@pamut: Akartam irni, hogy ne faraszd magad, nem erdekel, de elkestem.
Ugyanilyen leirast talalsz a sajat fajtadra is, azzal is szoktal foglalkozni? :DD

pamut 2016.01.04. 16:16:18

@N. Barbie: úgy, úgy, ez az, igazold csak újra és újra amit írtam, annyira köszönöm hogy állandóan bizonyítod az igazam :DDD

pamut 2016.01.04. 16:17:49

@N. Barbie:
:DDDD

Szar érzés szembesülni vele hogy totálisan előadtad azt amit ma még korábban leírtam, ugye? :D

Tényleg nem azért hogy magamat fényezzem, de olyan tűpontosan hozod azt amit leírtam, hogy az valami gyönyörűség...

N. Barbie 2016.01.04. 16:24:26

@pamut: Olyan aranyos, ahogy kitalalsz magadnak valamit, elismetelgeted sokszor, igy neked az mar teny lesz, majd jol egyet ertesz sajat magaddal. :DD

CoolKoon 2016.01.04. 16:27:15

@evighed: Nem, ez sajnos egy a legalább egy tucatnyi esetből, amikor a Barnevarnet azért vette el valamilyen (mindegy, milyen, mert még amerikai is van az áldozatok között) mondvacsinált indokkal a gyereke(ke)t, mert csak. És nem mondanak semmit, a szülőknek választási joguk (illetve semmilyen joguk) since, fellebbezési lehetőség sincs, és szemmel láthatóan felelősségre se vonhatók. Aljas és cinikus rohadékok.

CoolKoon 2016.01.04. 16:29:43

@BircaHang Média: Ez nem igaz. A liberalizmus nem jelent családellenességet, egy kicsit sem. Amit a norvégok csinálnak, visszataszító, és egyáltalán nem függ össze a liberalizmussal. Más, rendkívül liberális államok is vannak, és egyikben se veszik el a gyerekeket (pláne nem választják szét őket) mondvacsinált indokokra hivatkozva. Ezt összemosni a liberalizmussal egy eléggé cinikus csúsztatás....

pamut 2016.01.04. 16:35:12

@N. Barbie:
Jól van, megint nem mertél érdemben reagálni semmire, neked csak a saját hülyeségeid örök, kétségbeesett sulykolása maradt :)

Modnjuk értelek valahol, tényleg nem tudnál mit válaszolni...

pamut 2016.01.04. 16:36:35

Hé, Ákos-rajongók!
Különösen a lányok, nők, asszonyok!

Nektek is azt tanította az apátok, hogy a nők nem egyenrangúak a férfiakkal?

N. Barbie 2016.01.04. 16:55:46

@pamut: Mire is kene reagalni konkretan?

Na nem mintha te reagaltal volna arra, hogy a fajtad ellensegkeresese/szemelyeskedese/gyulolkodese miben is ter el vagy mitol jobb, mint az altalad szapult oldale...
Ja, abban, hogy te csak siman letagadod, monjuk ertelek valahol, tenyleg nem tudnal mit valaszolni... :)))

kvadrillio 2016.01.04. 16:58:45

NINCS ELÉG KÉZFERTŐTLENÍTŐ AZ ORVOSOKNAK MA MAGYARORSZÁGON ???!!!Élet-halál kérdése: több mint hétszáz orvos vár ma választ a minisztertől

DE BALOG ZOLTÁN LELKÉSZMINISZTER HETENTE JÁR IZRAELBE A MAGYAR TÖRTÉNELEMKÖNYVEK ZSIDÓK ÁLTALI ÁTÍRÁSA MIATT MI ???!!!

December 21-én számoltunk be arról, hogy 64 orvos aláírásával nyílt levelet küldött az "1001 orvos hálapénz nélkül csoport" Önnek, magyar állampolgárnak, amiben a segítségüket kérték, hiszen a hazai egészségügyi rendszer a szemünk előtt esik szét, aminek az egyik kiváltó oka a kormányzat által fenntartott hálapénz-rendszer.

Az azóta eltelt időben már 781 főre duzzadó orvosi közösség azt kérte a magyar állampolgároktól, hogy elektronikus levélben tegyenek fel három kérdést dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügy felelős államtitkárnak.

1) Milyen határidőt ad a hálapénz "kikopására"?

2) Milyen konkrét lépéseket tesz 2016-ban az orvos és szakdolgozó elvándorlás mérséklése és az orvos és szakdolgozói felsőoktatási képzés megerősítése érdekében?

3) Mikorra hív össze kerekasztalt, ahol a kormányzat figyelembe veszi a társadalom, az egészségügyi érdekképviseletek, és a gazdaság képviselőinek véleményét?

Mivel érdemi válasz nem érkezett az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ezért most személyesen Balog Zoltán tárcavezetőhöz fordultak levelükkel, mert meglátásuk szerint gyökeres reformok nélkül nem biztosítható tovább a betegek biztonságos gyógyítása. Ugyanakkor az egészségügy dolgozói tenni szeretnének azért, hogy az állam megteremtse polgárai számára a tisztességes ellátás kereteit.

A kétségkívül frappáns levelet szó szerint közöljük:

"Tisztelt Miniszter Úr!

A betegbiztonság kérdését illetően van a magyaroknak egy szép története a 19. század derekáról. Egyik szereplője Levy professzor, egy dán szülész-nőgyógyász, aki megépítette a kor legmodernebb szülészeti klinikáját, folyóiratot alapított és számos tudományos közleményt írt. Mondhatjuk, hogy akkor Európa-szerte elismert szaktekintély volt. Levy professzor ma mégis egyetlen sajnálatos dolog miatt él az utókor emlékezetében és egyetlen művét idézik.

Azt a közleményt, melyben – bár lehetősége lett volna felkarolni – szavainak súlyát latba vetve utasította el egy viszonylag ismeretlen magyar orvos javaslatát. Semmelweis Ignác a szülő nők biztonságát tiszta kezű orvosokkal szerette volna garantálni. Mint tudjuk, igaza volt, és végül a hátráltató erők ellenére örökre megváltoztatta az egészségügyet, az anyák megmentője lett.

2015-ben Semmelweis Ignác hazájának gyógyítói jutottak a legkevesebb kézfertőtlenítőhöz Európában (kiemelés - a szerk.).

Kérjük, karolja fel ezt az ügyet, legyen partnerünk a javulásban!"

Kíváncsian várjuk a minisztérium válaszát.
A nemzeti minimum

A krónikához tartozik, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nemzeti egészségügyi kerekasztalt hív össze még ebben a hónapban. Lukács László György, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa a Debreceni Egyetem klinikai központja előtt tartott korábbi sajtótájékoztatóján elodázhatatlannak nevezte, hogy mindazok akik tenni tudnak és akarnak az egészségügy helyzetének javítása érdekében, egy asztalhoz üljenek, és megállapodjanak a tennivalók nemzeti minimumáról.

TÉLLEG FÖL KELL, HOGY AKASSZA EZT A KORMÁNYT A NÉP ?????

kvadrillio 2016.01.04. 17:00:33

DE A NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGNAK VAN 808 MILLIÁRD ÁLLAMI ZSOZSO, HOGY A GULÁGOT KUTŰATGASSA A MÚLTBAN ??? EKKORA FASZFEJKORMÁNY NEM LÉTEZHET MAGYARORSZÁGON !!! DE !!!! BASSZA MEG !

pamut 2016.01.04. 17:11:40

@N. Barbie:

Erre kéne reagálni, meddig tetted még magad hülyének amikor nem tudsz válaszolni? :D

Íme ezt írtam, hányszor vágjam még a képedbe?:

"bármit írunk, ugyanazt lökik: aki bírálni meri a rendszert, ha egyedül van, akkor is többes szám második dukál neki. Aki nem mi, az a ti: a mocskos libsik, komcsik, idegenszívűek. Akik defaultból mocskok, így születettek, már a bölcsőben is szívtak és Sorost olvastak és nincs más céljuk egész életükben, mint a magyarság kiárusítása, elpusztítása."

Nagyon pontosan leírtad a tünetét annak a pusztításnak, amit Orbán és maffiája elért a híveik körében: totálisan kimosta az agyukat a gyűlöletbe dunsztolt háborús világképpel.

Egy igazi fideszes CSAK totálisan beszűkült háborús világképen képes gondolkodni. Mindent és mindenkit ebbe erőszakol bele. Nem csoda, hosszú-hosszú évek óta ezt sulykolja nekik Orbán, aki maga is ugyanígy gondolkodik.

Orbán és hívei kulcsszavai is mind háborús szavak: háború, csata, harc, küzdelem, támadás, ellenség, bajtárs, hadüzenet, ultimátum, stb., stb.

Teljesen kimosta az agyukat a háborús gondolkodás, és mindent csak e szerint képesek (és hajlandóak értelmezni). Valaki ki meri mondani hogy lopnak mint a gép? Ellenség! Megtámadott!

Ez egyébként politikailag nagyon kényelmes és hasznos a fidesznek, nem csoda hogy csinálják. Hisz így nem kell, nem lehet foglalkozni a bírálatok tartalmával, csak simán ellentámadással ki kell lőni, fideszes szakszóval: lekaraktergyilkolni azt aki szólni mer. A másik Soros embere, Gyurcsány embere, stb.
A fidesz CSAK így tudja megvédeni a védhetetlen gaztetteit, amiket normális, higgadt, racionális párbeszéd kereteiben nem tudna, mert nem is lehetne megvédeni, hiszen totálisan védhetetlenek. Ezért kell kinyírni minden normális beszélgetést, bírálatot, kritikát, mert az mind a fidesz ellensége, amiket csak támadással, a kritikák háborús támadásnak hazudásával, a bírálók személyét ellenségnek bélyegezve lehet megsemmisíteni. Napi szinten gyakorolják ezt, sőt percenként ha kell, ellenem is már számtalanszor megették, de mindenki más ellen is.

Természetesen a háború nem megy gyűlölet nélkül. A gyűlölet a háború benzinje. A gyűlölet adja a motivációt és az igazolást a háborúra. Békés, normális emberek nem háborúznak, ahhoz el kell őket vadítani a gyűlölettel. Ezért a gyűlölet a fidesz legnagyobb politikai fegyvere, a fidesz atombombája, épp ezért törekednek folyamatosan a gyűlölet fenntartására, fokozására, örök táplálására, lobogására. Másról sem szól a politikájuk két évtizede. Kreált ellenségképek tömkelege van már mögöttük, és lesz is mindig, akiket gyűlölni lehet sőt kell. A fidesz épp emiatt a gyűlölet pártja. Amíg lesz fidesz, addig lesz gyűlölet.

pamut 2016.01.04. 17:12:30

@kvadrillio:

"EKKORA FASZFEJKORMÁNY NEM LÉTEZHET MAGYARORSZÁGON !!"

Rossz hírem van: létezik :(

pamut 2016.01.04. 17:13:31

Ezt ide is, mert ide is illik:

A fideszes gyűlöletpolitika pusztít, rombol az egész országban, gyakorlatilag legalizálták a korábban csak a kurucinfóra, meg Csurkára jellemző teljesen nyílt gyűlölködést, uszítást, gyűlölet- és félelemkeltést.
És ez működik is: aki eleve ilyen volt az most boldogan kapva kap az alkalmon hogy önigazolást talált a saját romlott, aljas, gyűlölködő személyiségére és annál hangosabban, büszkén gyűlölködik, azt képzeli végre a világ igazolta őt, és felszabadultan szórja magából a szennyet, aki meg nem ilyen volt, azt is sikerül a szisztematikus félelemkeltéssel és uszítással gyűlöletbe hajszolni.

Hasonló folyamatok mentek Németországban is a 30-években. Ilyen szellemi és erkölcsi pusztítást talán Kádár próbált még ebben az országban.

pamut 2016.01.04. 17:21:23

Szűk egy órája feltettem egy kérdést, hát senki nem válaszol rá? :(

Na még egyszer, hátha:
"Hé, Ákos-rajongók!
Különösen a lányok, nők, asszonyok!
Nektek is azt tanította az apátok, hogy a nők nem egyenrangúak a férfiakkal?"

N. Barbie 2016.01.04. 17:35:39

@pamut: Ja, hogy erre a litaniara? Hat ha nem haragszol nem is fogok egyesevel vegigmenni ezen az omlengesen.

A szoveg nagy reszet, par szo kicserelesevel nyugodtan at lehet irni a tipikus ballib bemutatasara, peldaul, aki biralni meri oket vagy nem ert egyet veluk valamiben, az fidesztroll, fizetett fideszes berkommentelo, naci, fasiszta, rasszista stb. stb. Aztan, ha mar ki lett kialtva nacinak, maris jon a szanalmas duma, hogy nacival nem targyalunk, igy szepen meg lehet uszni a kenyelmetlen kerdesekre a valaszolast. Peldaul, hogy miert totalis csod a balliberalis fele ciganyintegracio.

Vagy egy masik, a manapsag talan legtobbszor hasznalt ballib hivoszo: gyulolkodes. Most az egy dolog, hogy keserves izzadtsagszaggal probaljak ezt mindenre rahuzni, ami nem az (pelda: "menekultek elleni gyulolkodes", amikor is a kettobol csak 2 szo nem igaz, 1. nem menekult, 2. a bevandorlas tenyleges vagy varhato arnyoldalait is bemutatas szimplan nem gyulolkodes, annak hivni egy ordas nagy hazugsag. Nem gyuloli oket senki, csak nem akarja az orszagaban latni, ennyire egyszeru.), masreszt nem tudom, hogy a ballib fele gyulolkodes mitol jobb, amikor mondjuk sugarzo gyulolettel beszelnek peldaul a tolvaj fideszrol, szapuljak a hiveit, de amikor a sajat kedvenceik tolvajlasarol esik szo, akkor reszleges amneziaban szenvednek.

N. Barbie 2016.01.04. 17:47:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Mar megint nem megy az erto olvasas es ram akarod tolni a sajat aberracioidat? :DD

pamut 2016.01.04. 17:59:10

@N. Barbie:
:DDD
Ja, mert a ballib (=mindenki akit annak mondasz) plakátozta ki az uszító, félelemkeltő, gyűlölködő plakátokkal az országgal, a ballib folytat szabályos gyűlölethadjáratot a menekültek ellen, a ballib hergel a melegek a hajléktalanok, a norvégok, Soros, Brüsszel, meg egyáltalán bárki és bármi ellen ami épp az érdekében áll amikor a gyűlölködéssel totálisan ki akar csinálni és lekaratkergyilkolni egy embert vagy egy egész csoportot :)

Az a szép bennetek, hogy nem csak gyűlölködtök, de még nagyon buták is vagytok :) istenem, totálisa letagadhatatlan dolgokat tagadtok meg még próbáljátok a saját romlott szennyes gyűlöleteket rákenni másra... csak az aktuális gyűlölet-kampányotok a menekültek elleni hónapok folyik mindenhonnan, a csapból is, riogattok, uszítotok egyfolytában, MOST IS kint vannak a plakátok, erre idejössz és azt hiszed rákenheted másokra :D

Köszönjük Emese...

pamut 2016.01.04. 18:02:18

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

SOHA nem érvel, csak megbélyegez, rágalmaz, gyűlölködik. Pont azért csinál ilyenekt mert érvelni nem tud. ma engem FOLYAMATOSAN a ballibek közé akart besorolni, megbélyegezni és egyúttal rám kenni az ő fejében a ballibekhez kötött mindenféle szörnyűséget csak hogy ne kelljen érdemben válaszolnia.

Mondjuk egy dolgot el kell ismernem: ő ezt lehet tényleg NEM KÉPES másképp gondolkodni, ő kivételesen nem érdekből tolja ezt a borzalmat, hanem neki TÉNYLEG ennyire ledarálta az agyát az örökös háborús pszichózis és gyűlölködés.

evighed 2016.01.04. 18:04:10

@CoolKoon:
A mondva csinált indokokon ugye nem gyermekbántalmazást és családon belüli erőszakot értesz? A skandináv országokban ezeket nagyon komolyan veszik. Sőt gyermek házasságot is büntetik (a szemetek?)

N. Barbie 2016.01.04. 18:06:44

@pamut: Mint mar mondtam, igy konnyu, hogy az egyik oldal minden cselekedetet elkonyveljuk valaminek, amivel onigazolast nyer a kis alomvilagunk, de amikor a masik oldal csinalja ugyanezt csak pepitaban, arrol meg vagy veszunk tudomast vagy inkabb tagadjuk.
Es akkor ki is nem tud valaszolni, csak mantrazni tovabb a sajat hulyesegeit...:)
Mondjuk ertelek valahol, tenyleg nem tudnal mit valaszolni, el meg csak nem ismerheted, hogy pontosan ezt csinaljatok ti is meg a kedvenceitek is... :D

N. Barbie 2016.01.04. 18:18:25

@pamut: Latom kurt urfi haverodhoz hasonloan pici fogalomzavarban szenvedsz. :D Az ugyanis nem erveles, barmennyire is ugy akarod beallitani, hogy mantrazod a sajat gondolataid. Segitek, az erveles ugy kezdodik, hogy: nem ertek egyet a velemenyeddel a ..... temaban, MERT ......(itt jonnek a sajat igazad alatamasztasara a tenyek, adatok, hivatkozasok.)
Na mutass nekem nem tobb, csak egy ilyet. :DD

Vagy esetleg illeszd mar be kerlek, hogy amikor te meg a haverjaid engem fideszeseznek, ott hol voltak az ervek?
Jelen esetben az erv igy nez ki: fideszes vagy, mert a .... cikkben tamogattad a fideszt, mert azt irtad, hogy ......(itt jon a tolem vett idezet, amiben egyertelmuen tamogatom a fidesz valamelyik ocsmany huzasat).
Teszem hozza, tobbszori keresemre tudott egyikotok sem irni ilyet. Na ennyit a ti ervelesetekrol. :DD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.04. 18:19:51

@N. Barbie:

Ne bántsd Elkúrt úrfit, ez valószínűleg egy nicktolvaj. Régebben beszélgettem az eredeti Kurt úrfival, az egy értelmesen érvelő korrekt ember volt, ez itt meg egy nácizó, köpködő barom. Kizárt, hogy ugyanaz a személy legyen.

pamut 2016.01.04. 18:24:20

@N. Barbie:

Látod és MEGINT nem válaszoltál érdemben, csak ugyanazt fújod :))))

"Mint mar mondtam, igy konnyu, hogy az egyik oldal.."
ja pont erre írtam hogy beszűkült háborús világkép. 2x is bemásoltam csak neked :) Nem vagy képes nem a másikra gondolni mindig. csak a másikra mutogatva- mint egy dedó - vagy képes a saját gyűlöleted kimagyarázni, már csak önmagad előtt.

az hogy a másiknak egyébként semmi köze azokhoz akiket te a háborús beszűkült pszichózisban mindenkit jelentnek akik nincsenek veletek, az ismét a te beteges, torz gondolkodásodat bizonyítja, pontosan azt amit leírtam. még csak a látszatra sem ügyelsz hogy ne igazolj engem újra és újra :)

N. Barbie 2016.01.04. 18:24:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez konnyen lehet, az o ervelese igy nezett ki valamelyik nap, amikor "bekoszont" nekem:
"Na aztán te ne ugassál! Letelt a két hét? bassza meg!"

:D

pamut 2016.01.04. 18:26:22

@N. Barbie: folyamatosan érveltem végig, akár a hosszabb kommentemben, akár a nemrég amikor pl. KONKRÉT példákat soroltam fel hosszan a gyűlölködéseitek módszertanát és céltábláit illetően is.
Azért hazudod hogy nem érvelek, mert pontosan tudod hogy NEM TUDOD cáfolni a tényeket amiket felhoztam példának, mert VÉDHETETLEN a totális és minden elborító, az egész országot uszító gyűlöletkampányotok, illetve örökös gyűlölködésétek.

N. Barbie 2016.01.04. 18:28:10

@pamut: Ne en legyek mar a hulye, csak mert nalad a nem valaszoltal erdemben azt jelenti, hogy nem ismerted el a lazalmaimat tenynek. :D

N. Barbie 2016.01.04. 18:32:52

@pamut: B+, fogd mar fel, hogy az nem erveles, hogy SZERINTED peldaul gyulolkodes a plakatolas, TV hirdetesek meg hasonlok. Ez a te maganvelemenyed, es, mint ilyen, nem erv. Szerintem meg nem gyulolkodes. Szerintem figyelemfelkeltes a valos veszelyekre.
Ismet segitek: gyulolkodes lenne, ha az lenne a plakaton, hogy gyulold az illegalis bevandorlot, MERT...
Ilyen viszont nincs, a belemagyarazasod meg nem erv. Ennyire egyszeru, nem az en hibam, hogy nem fogod fel.

pamut 2016.01.04. 18:38:23

@N. Barbie:
Az dicséretes haladás, hogy már te is lázálmoknak minősíted amiket összehordasz.

A beszűkült háborús gyűlölködő világképedről már látom nem mersz beszélni, lassan csak felfogtad mennyire igaz.

pamut 2016.01.04. 18:40:25

@N. Barbie: :DDDDDDD Ez a kibaszott hazugságot! :DDD Istenem hogy van pofád a totál nyilvánvalót elhazudni! :DDD
Á, dehogy gyűlöletkeltés a félelemkeltésre alapozott uszítás, a riogatás, meg a többi, ááááá dehogy! :DD

Azt a szégyentelen kurva istenit milyen gátlástalanul hazudsz :D még a csillagot is le az égről, ugye? :D

pamut 2016.01.04. 18:55:10

Ja, amúgy a fidesz gyűlölethadjárata pont annyira "nem" gyűlöletkampány, amennyire Ákos szavai "normálisak".

Érdekes amúgy amit Ákosról kérdeztem arra valahogy egyik híve sem akaródzik válaszolni....

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2016.01.04. 20:07:51

@N. Barbie:

Mi van te mocskos náci? Munkanélküli lettél? Vagy nincs gárdista vonulás, hogy egész nap van időd rá, hogy azt a nagyon buta fejedet mutogasd a blogban?
Még magad se hiszed el, hogy rajtad kívül bárki is beszopná, hogy nem a társadsalom aljanépéhez tartoztok ti rasszista, mindenkit gyűlölő nyomorék emberek.

Te valami román ügynök lehetsz, hogy ennyire okádsz a magyarokra, mert neked csak a beteg náci magyarja a jó magyar. Miért nem költözöl akkor el a román hazádba?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.01.04. 20:08:09

@pamut: Mégis mit vársz egy olyantól aki bevallottan transzvesztita?

CoolKoon 2016.01.04. 21:38:13

@evighed: Természetesen nem. Ezek miatt amúgy általában Amerikában is ugranak (ahogy ha jól tudom, azoktól az idiótáktól is elvették a gyereküket, akiknek a gyerekük egyszer ott bóklászott éjjel az út közepén, és majdnem elütötte egy busz). A mondvacsinált okok pl. azok, amelyeket a BirkaIzé (folyamatosan más néven szerepel, úgyhogy sose tudom megjegyezni az aktuális nickjét) által linkelt cikkekben is leírtak: elfenekelés (nem gyerekverés, csak elfenekelés!), a gyerekek házimunkára való "kényszerítése" (ami kamaszodó gyerekeknél szerintem igenis normális), meg legfőképp a "keresztény radikalizmus" (ha már pünkösdiek, elmondom, hogy a Hitgyülit egy kimondottan káros szektának tartom, csak a szcientológusok károsabbak náluk, de addig, amíg a szülő a gyerekeit nem erőszakra neveli és nem hanyagolja el, addig az állam igenis kussoljon és ne szóljon már bele, hogy mit tanítanak a gyerekeknek otthon, mert ilyen már volt nálunk is vagy 45 évig, és nem vált be). Ráadásul mint mondtam, messze nem ez az egyetlen eset, kb. egy tucatnyi hasonlóról tudok, és a legtöbb esetben mindenféle bizonyíték nélkül cselekedett a norvég gyermekvédelem (gondolom, ők maguk is tudták, hogy bűncselekményt követnek el, ezért mentek rendőri segítséggel, nehogy valaki még véletlenül is ellenkezni próbáljon). Egyébként az egyetlen dolog, ami ezekben az ügyekben közös, az az, hogy csak külföldiekkel merik ezt megcsinálni: minden egyes alkalommal külföldi családokról/vegyes házasságokról volt szó (még egy amerikai csajjal is képesek voltak ezt megtenni).
Csak mellékszál, de amikor erről az egészről az egyik ismerősöm tudomást szerzett (addig a pillanatig lelkesen tanult norvégul és vállalt ottani munkákat), hirtelen igen-igen fontos lett neki, hogy családostul Norvégiából inkább Angliába költözzön (ő küldte nekem az első, témába vágó linket is)......

Namir 2016.01.04. 21:40:06

@pamut: Nem tudom neked apád mit tanított, de Ákos speciel ezt mondta:
"Ez nem azt jelenti, hogy nő és férfi nem egyformán fontosak."

Mivel támadod az Ákos által elmondottakat, ezért nem értesz egyet ezzel a kijelentéssel.
Tehát szerinted nő és férfi nem egyformán fontosak.
Te egy aljas n@ci vagy.
Ez ilyen egyszerű.

CoolKoon 2016.01.04. 21:43:57

@evighed: Ja és még egy dolog: MINDEN, magára valamit is adó családügyi szakember azt mondja, hogy a szülőktől elválasztott testvéreket nem szabad egymástól különválasztani. Ehhez képest a másik közös pont az ügyekben (azon kívül, hogy bevándorlókkal kapcsolatos), hogy a testvérek szétválasztását mintha a Barnevernet a legfontosabb feladatának tartaná (mindig az első lépések között szerepel). Már csak ezért is erősen kétlem, hogy jóhiszeműen járnának el.

CoolKoon 2016.01.04. 21:45:44

@Namir: Igen, aztán pár mondattal arrébb többször is az ellenkezőjét bizonygatta pl. a bibliai meg a biológiai/anatómiai példájával.

pamut 2016.01.04. 21:53:30

@Namir:
Nagyon béna a kiforgatási kísérleted, de sajnos csak magadat égetted le vele.

Én ugyanis egyáltalán nem forgattam ki Ákost, az ő szó szerinti álláspontját írtam le és kérdeztem rá.

Idézem az Ákos-riportból:
"Riporter: Megütötte egy szó a fülemet, amikor azt mondtad, hogy emancipáció. Holott egy kilencven valahányas videóban kijelentetted, hogy nem hiszel az emancipációban, a férfi-nő közötti egyenjogúságban. És erről téged, amíg élsz, senki nem fog meggyőzni.
Ákos: Igen, egyetértek magammal, annak ellenére, hogy ezt ma tilos kimondani."

Te miért vagy egy aljas náci? Annak neveltek vagy csak elaljasodtál idővel?

pamut 2016.01.04. 21:55:24

@CoolKoon:
Te miről beszélsz?
Idéznéd hol hoztam szóba a bibliát vagy a biológiát akár csak egyszer is?

Namir 2016.01.04. 21:59:14

@CoolKoon:
Tehát nem értesz egyet Ákos ezen mondatával: "Ez nem azt jelenti, hogy nő és férfi nem egyformán fontosak."
Akkor te is aljas n@ci vagy.

****************
Egyébként nem bizonygatott semmi rosszat, a Bibliára hivatkozva sem, csak arról beszélt, hogy férfinek és nőnek más a szerepe. De ezt ti úgysem értitek. Már a férfi és nő fogalomnál elakadtok. Ajánlom figyelmetekbe A.Huxley: Szép új világ könyvét.

Szóval hagyjuk a hülyeséget.

*************************
Az interjú 45(!) perc volt, és persze a kutya nem hallgatta meg, de az ostobák kiragadtak belőle egy(!) mondatot, annak az értelmét kiforgatták eredeti értelméből az ellenkezőjére, és azóta is ezen sikongatnak.

Ákost nem kell megvédeni, de a hülyeség ellen fel kell lépni. És minél nagyobb a hülyeség, annál inkább.

Namir 2016.01.04. 22:05:55

@pamut:

A kutya ugat, a karaván halad.
:)

Jó éjszakát!

CoolKoon 2016.01.04. 22:07:25

@pamut: Azt Namirnak írtam, nem neked. De ha rákattintottál volna a hivatkozott nick-re, akkor láttad volna a hozzászólást is, amihez írtam.

pamut 2016.01.04. 22:12:21

@CoolKoon: rákattintottam, és az egy olyan komment volt amit nekem írtak, ezért vettem magamra. de ha félreértés volt akkor bocs.

pamut 2016.01.04. 22:14:08

@Namir:

Valóban, hiába ugatsz, Ákos kerek-perec beismerte hogy nem hisz az emancipációban, a férfi-nő közötti egyenjogúságban.

Szégyen, gyalázat, de hát ha Ákos ilyen, akkor ilyen, úgy látszik a középkorban ragadt szellemileg. Csak a nőnemű családtagjait sajnálom, főleg a kislányait....

CoolKoon 2016.01.04. 22:20:15

@Namir: Egyetértek, viszont saját maga tagadta meg ezt a mondatát azzal, amikor azt kezdte bizonygatni, hogy márpedig a férfi és a nő anatómiailag is különbözik, meg a Bibliában sincs benne stb. Ezek a kijelentései ugyanis egyértelműen ütik azt, miszerint "Ez nem azt jelenti, hogy nő és férfi nem egyformán fontosak."
A gond elsősorban azzal van, hogy Ákos igencsak leragadt annál, hogy elkezdte azt boncolgatni, hogy márpedig egy nőnek mi a szerepe. Én speciel még férfiként se tűröm, amikor valaki azt ecseteli nekem, hogy szerinte mi az én szerepem (ilyenkor úgy nézek az illetőre, mintha buggyant lenne). Egy nőnek megmondani ugyanezt (gondolom) legalábbis ugyanennyire vérlázító.
A teljes interjút azért nem hallgatta meg senki, mert Ákos irtózatosan túlcicomázza a gondolatait, és megpróbál folyamatosan "húdemélyenszántó" gondolatokat közölni a hallgatósággal 45 percen át. Normális embernek meg ehhez nincs elég türelme, se lelkiereje. A sikongatás elsősorban azért volt, mert előtte Kövér Sültparaszt László (aki az éppen aktuális Fideszes leckét mindig a lehető legotrombábban tudja csak felmondani) már egy kicsit "megdolgozta" a jónépet, és a kijelentésével kapcsolatos mémek már kezdtek felfutni. Na ekkor robbantak szinte további bombaként Ákos kijelentései is. És hogy kiforgatták a szavait? Ezt speciel nem annyira nehéz, ha az elmélkedéseiben maga az interjúalany is önellentmondásba keveredik.....

Namir 2016.01.04. 22:38:24

Emancipáció = Egyenjogúság és NEM EGYFORMASÁG

Ami épp azért fontos, mert nem vagyunk egyformák: férfiak és nők, gyerekek és öregek, stb. valamiben különböznek, akár más a szerepük (dolguk) is. Na, és?!

Viszont aki fél a különbözőségtől, vagy nem tudja kezelni, esetleg összekeveri és behelyettesíti az egyenjogúsággal, annak még sokat kell tanulnia.

pamut 2016.01.04. 22:57:28

@CoolKoon:
"Én speciel még férfiként se tűröm, amikor valaki azt ecseteli nekem, hogy szerinte mi az én szerepem"

Igazad van, ezt senki sem tűri akinek van egy minimális önbecsülése és méltósága, akár férfi akár nő.

Ákosnak azonban nem forgatták ki a szavait, sőt, tulajdonképpen még mázlija is volt, olcsón megúszta, mert a sajtó nem a leggázosabb kijelentését kapta fel. Mindenhol azt idézték hogy szerinte egy nőnek mi lenne a dolga, stb., de azt nem, amikor nyíltan kijelentette hogy nem hisz "az emancipációban, a férfi-nő közötti egyenjogúságban".

Oké, a másik mondata is gáz, de ez talán még gázabb, és ezt meg is úszta. Mázlija van. Főleg a nőnemű rajongóival, eggyel tőlünk nyugatabbra ahol a nők önbecsülése kissé fejlettebb, egy ilyen interjú után minimum a rajongói felét, a nőnemű felét elbukta volna, de a normális gondolkodású férfi rajongóit is, gyakorlatilag kettétört volna a karrierje.

Hát ez van, ebben az országban lehet hímsoviniszta középkori kijelentéseket tenni komolyabb következmény nélkül.

CoolKoon 2016.01.04. 23:21:40

@pamut: Nos, ebben szerintem abszolút egyetértünk :) Ami pedig az országot illeti, ez egy olyan "elvarázsolt" ország, ahol egy "vakkomondorozó", mindenkinek pofátlanul a szemébe hazudó, nőverő nyomorékot is simán újraválasztanak polgármesternek. Mégpedig annak ellenére, hogy a porfészkében valószínűleg MINDENKI tudja, hogy bűnös (hiszen kicsi a falu, mindenki ismeri), és hogy mekkora nyomorult. Valószínűleg elnézték ezt neki, minden bizonnyal azért, mert ők maguk is ezt csinálják otthon.
Ezek után van egy olyan érzésem, hogy az egész (Ákos elleni) felzúdulás csak értelmiségi (és legalább egy gimnáziumi háttérrel rendelkező) körökben volt jelentős, ennél a szintnél lejjebb vsz. még tapsoltak is (volna) neki (ha felfogták volna, hogy miről beszél).
Ezek után néha csodálkozok, hogy pl. Papp Réka Kinga egyáltalán ugrálni mer :)

pamut 2016.01.05. 00:47:53

@CoolKoon: eh, a vakkomondoros barmot ne is említsd, rosszul vagyok ha belegondolok hogy ilyenek vannak ebben az országban :((

na jól van, azt hiszem a lényeget alaposan körbejártuk, nagyjából ki lett vesézve ez a szomorú történet.

jó éjszakát.

evighed 2016.01.05. 08:39:43

@CoolKoon:
Tehát visszatérnék az eredeti hozzaszólasomhoz Bircamannak válaszolva, hogy Norvégia nem ultra liberális és pláne nem egy köztársaság. Igenis szigorúan betartatják a saját elveik alapján kialakított törvényeket és nem toleránsak pl. román gyereknevelés iránt. Ha valaki azért költözik északra, hogy itt majd az állam békén hagyja, az csalódni fog.

2016.01.05. 09:35:37

“Ha itt háború lesz, akkor mint mindig, a magyarok veszítenek”

A kormány trubadúrja szerintem is faszságot beszélt, de azért arra kíváncsi lennék, hogy a fenti komment hogy a picsába kapcsolódik a témához. Mitől lenne háború? Attól, hogy ákos szerint a nők dolga a szülés? Emiatt hadat üzen valaki Magyarországnak?

Az már csak külön pikantériája, hogy egy cseh azt írja, a magyarok mint mindig, veszítenek. egy cseh. A köztudottan világhódító nép gyermeke. Egy olyan népé, amelynek leghíresebb katonája Svejk.

N. Barbie 2016.01.05. 10:48:05

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Latom felszakadt a kultura te bohoc. :)
Maskor vedd be a nyugtatod, mielott irsz valakinek, hatha kicsit kulturaltabb leszel. :DD
Naci igy naci ugy, sok esz kell az ilyen okadashoz, persze, hogy miert is lennek naci azt ismet nem tudtuk meg. :)

N. Barbie 2016.01.05. 10:51:35

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Na, megegy ballib bohoc, aki azt hiszi, hogy ha sokszor ismetelgetett mar valamit akkor az el van ismerve. :) A sajat beteg aberracioidat ne vetitsd ram, mar mondtam. Vagy esetleg masold be a hozzaszolasom, ahol en "elismertem". :DD

CoolKoon 2016.01.05. 11:03:45

@evighed: Igen. Bircaman sajnos minden államformát, ahol nem ilyen Fidesz-szerű "keresztény-konzervatív" képződmények tenyésznek az állam minden szintjét, liberálisnak, sőt ultraliberálisnak tart. Feltételezem, hogy pl. Svájcot is annak tartja, pedig náluk nagyobb nácik Európában nincsenek.
A saját elveik alapján kialakított törvényekkel nem az a baj, hogy nem veszik figyelembe a "román" (meg lengyel, meg amerikai, meg cseh, meg észt, meg indiai) gyereknevelési módszereket, hanem az, hogy a szabályaikat mintha a bevándorlóknál/vegyes házasságoknál alkalmaznák a legszigorúbban, ráadásul annyira vérlázítóan arrogáns (és gonosz) módon, hogy a szülőnek még csak lehetőséget se adnak a védekezésre, jogorvoslati lehetőség pedig nincs. Ez pedig egyszerűen NINCS rendjén. Ha valami családvédelmi rohadékok SEMMIFÉLE bizonyítékkal nem tudják alátámasztani az állításaikat (pl. azt, hogy a gyereket megrázták, nem igazolja se agyi CT, se MRI), akkor igenis mondhassa azt egy bíró, hogy "pofád lapos Barnevernet, és visszaadod a gyerekeket de azonnal". Máskülönben ugyanis nincs jogbiztonság, a szülők pedig inkább az önbíráskodáshoz fordulnak (pl. felbérelnek egy lengyel palit, aki szabályosan "elrabolja" a gyereket a nevelőszülőktől, hogy visszaszolgáltassa őket a vér szerinti szüleiknek), mivel másképp egyszerűen nem tudnak célt érni. Az pedig rendkívül visszataszító, hogy a szülőknek végső elkeseredettségükben erre kell vetemedniük (mert különben a büdös életben nem látnák viszont a gyerekeiket).

N. Barbie 2016.01.05. 11:07:09

@pamut: Na, akkor megegyszer, utoljara megprobalom megertetni veled, hogy mi az erveles.
Azt mondod, hogy pl. a plakatolas gyulolkodes. Valojaban ez csak egy allitas, egy kijelento mondat.
Erveles az lenne, hogy pl. az a plakat, amin az van irva, hogy ...... azert nem igaz/nem ugy van, mert....(es itt jon a magyarazat, nem, nem a lazalmaid meg a belemagyarazasaid, hanem tenyek, adatok)
Na ez az erveles es ilyet te nem irtal (ebben a cikkben legalabbis), csak keservesen mantrazod az allitasaid, es ha ezt a masik nem fogadja el tenynek/ervnek, akkor persze a masik a hulye. Nyilvan...
De ha mar mondjuk uszitas, irok egy peldat, csak hogy lasd mekkora ostoba hazug vagy.
Megyunk az uton sotetben, en szolok neked, hogy 10 meterre elottunk van egy nehezen eszreveheto godor, keruld ki.
Akkor en uszitottam a godor ellen? Gyulolkodtem a godor ellen? Vagy esetleg csak siman felhivtam a figyelmed egy varhato veszelyre?
Na ennyire egyszeru porra zuzni az ostoba ballib mantrakat. :DD

Ha ezekbol sem fogod fel, akkor feladom, probaltam a leheto legegyszerubben fogalmazni, hogy meg te is felfogd, ennel egyszerubben mar nem tudok.

evighed 2016.01.05. 13:58:23

@CoolKoon:
www.aftenbladet.no/nyheter/lokalt/stavanger/Anmelder-barnevernsjefen-2922870.html
"I det midlertidige vedtaket som ble fattet 11. mai i fjor, skriver barnevernet at de er bekymret for barna på grunn av vold i familien, og psykiske problemer hos en av foreldrene. Gutten på tre år har fått påvist utviklingsproblemer, og barne-og ungdomspsykiatrien har uttalt at det er sannsynlig at det kan skyldes vold i hjemmet."
Nem mintha védeni akarnám a norvég gyerek védelmiseket, de ebben a konkrét esetben (az indiai ügy) sem kapták vissza a gyerekeket a szülők, családon belüli erőszak miatt. A nagybácsi vitte őket vissza Indiába. Szóval nehéz ezt külföldről megítélni.

CoolKoon 2016.01.05. 16:38:15

@evighed: Uff, a cikkből végül is kiderül, hogy még súlyosabb a helyzet, mint hittem. A cikk végén mintha azt írták volna, hogy valamilyen feljebbviteli bíróság még fellebbezés után is a Barnevernet-nek adott igazat. Arra lennék kíváncsi, hogy ebben a konkrét esetben mit jelentett a "beredskapshjem", valami ideiglenes nevelőszülőket, vagy árvaházat-e. Ami pedig ebben a konkrét ügyben sántít, az az, hogy azonnal elvették a gyerekeket, de az a bizonyos nagybácsi is csak 11 hónap után kapta meg a gyerekek felügyeleti jogát, méghozzá nem kevés cirkusz árán. Ráadásul még ha a nagyobbik gyerekre valahogy rá is tudták húzni a családon belüli erőszak nyomait, mindenféle bizonyíték (pl. külsérelmi nyomok, CT/MRI vizsgálat, BÁRMI) nélkül elvitték a négyhónapos csecsemőt is, ami igencsak aljas (és durva) dolog. Normális helyeken szoptatott csecsemőt csak a legvégső esetben szokták elvenni az anyától, tehát akkor, ha az anya megpróbálta megölni, állandóan sír, egyértelmű külsérelmi nyomok vannak rajta (esetleg belső sérülések) stb. Ezeknél meg úgy látszik, elég volt a gyanú árnyéka is, amit a nagyobbik gyereknél tapasztalt "utviklingsproblemer"-ból következtettek ki. Már nem azért, de ez egy kicsit olyan, mintha arrafelé már némi feltételezés is elég lenne ahhoz, hogy házkutatást tartsanak az illetőnél (ahol aztán megtalálnák az "elrejtett dollárt"....). Elárulom, hogy mit szoktak normális helyeken csinálni: az iskola/óvoda/bölcsöde jelenti, hogy valami nem kóser. A gyámhivatal (vagy akárki) erre kiküld a családhoz egy családgondozót, aki eljár hozzájuk, elbeszélget a gyerekkel, és úgy általában figyeli, hogy mi történik, meg hogy mi változik. Ha a szülők együttműködőek, akkor jó, ha a gyerek állapotában javulás áll be (vagy ha mittudomén, fél, egy stb. év után se áll be változás, javulás, de rosszabbodás se), akkor az ügyet lezárják. A rendőrséget (meg a szülők felügyeleti jogának a megvonását) csak akkor vetik be, ha a szülők ellenségesek, nem engedik be a családgondozót, fenyegetőznek stb. Ehhez képest az ÖSSZES, Barnevernet-tel kapcsolatos esetben (amit eddig olvastam) az volt a közös, hogy a szülőket semmiről se kérdezték, a felügyeleti jog megszüntetését a szülők meghallgatása (és előzetes megfigyelés) nélkül hozták meg, ráadásul a döntésről a szülőket csak utólag tájékoztatták. Akárhogy is, ez egyszerűen nem normális. Az a szerencséjük, hogy vsz. sose lesznek EU-tagok, így igazából számonkérhetőség sincs.
Már nem azért, de ezek után tényleg nem csodálkozok azon, hogy a kollegámnak hirtelen nagyon sürgős lett, hogy elköltözzön Angliából. Van ugyanis egy pici lánya, akit mindennél jobban szeret....

Bircaman meg itt hadovált arról, hogy Norvégia ultraliberális meg mittudomén. Hát ez nem ultraliberalizmus, hanem konkrétan rendőrállam, némi nácizmussal is megspékelve (ugye az összes történet külföldi/vegyes családokról szól....).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.05. 18:00:40

@CoolKoon:

"mindenféle bizonyíték (pl. külsérelmi nyomok, CT/MRI vizsgálat, BÁRMI) nélkül elvitték a négyhónapos csecsemőt is"

A prevenció fogalmát ismered?

Ha egy szülő bántalmazza az egyik gyerekét, feltétlenül okos dolog megvárni, amíg a csecsemőn is megjelennek a "külsérelmi nyomok"?

CoolKoon 2016.01.05. 21:07:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Prevenció? Sejtések, vagy a legjobb esetben is IGEN gyenge közvetett bizonyítékok alapján? Úgy tudom ugyanis, hogy a nagyobbik gyerek NEM mondta, hogy bántották volna, és külsérelmi nyomok rajta se voltak. Szerintem a családvédelmis odaküldése is a megelőzés része, aztán ha a szülők nem nyitnak ajtót, na AKKOR jöhet a rendőrség. Olyan nincs, hogy preventív jelleggel jönnek a rendőrök. Illetve van, de annak Magyarországon Recsk (jobb esetben a Lipótmező), Csehszlovákiában pl. Jáchymov (híres uránbánya van ott), a Szovjetunióban pedig festői környezetben a GULAG átnevelőtábor-hálózat valamelyik "kirendeltsége" lett a vége. Jogállamban viszont ilyen nincs. Az pedig mindennek a teteje, hogy ezt az eljárást egy jogállamban(?) még a feljebbviteli bíróság is jóváhagyta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.05. 21:14:51

@CoolKoon:

De olyan van, hogy preventív céllal gondozásba veszik a gyereket. Nem kell ahhoz az, hogy verjék.

Stefánia kisasszony teutonordikus parasztlány 2016.01.05. 21:44:43

@N. Barbie: Travikám! Ha valaki férfinek mondja magát amikor női nicknevet választ magának, ráadásul hülye picsaként viselkedik, az bőven elég beismerésnek.

CoolKoon 2016.01.05. 22:09:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szopós babát is? Azonnal? Súlyos indok nélkül? Ezt valahogy erősen kétlem....

pamut 2016.01.05. 22:52:28

@N. Barbie:
Látom nálad az ostobaság kitartással párosul, és az eltökéltséggel, hogy a végtelenségig hajtogatod a hülyeségeidet, amiket természetesen nem vagy hajlandó felülbírálni. Nem baj, én segítek neked, végtelen a türelmem, hátha egyszer észhez térsz.

A plakátkampány - és nem csak az, hanem az egész hisztéria, politikai nyilatkozatokkal, állandósult félelem- és gyűlöletkeltéssel együtt - maga a vegytiszta uszítás, riogatás, félelemkeltés, gyűlöletkeltés. Ez olyan nyilvánvaló mint a nap.

Pl. azzal riogatnak, de szó szerint a plakátok hogy meg kell védeni az országot. Ez az aljas uszító hazugság azt sugallja egyértelműen hogy az ország támadás alatt áll, azaz háborúban vagyunk, el akarnak minket pusztítani vagy elfoglalni, de legalábbis hatalmas károkat okozni, rombolni, szörnyű veszélyben az ország. Ez az a totálisan szürreális, légből kapott, aljas hazugság természetesen nem igaz, soha nem is volt igaz, de az emberek ősi ösztönére építve, azt extra adag gonoszsággal kihasználva félelmet kelt: hogy nem vagyunk biztonságban, támadás alatt állunk, veszélyben vagyunk. És aki támad az nyilván ellenség, hisz egy háborúban mindig egy félelmetes ellenség a támadó fél aki ránk tör, ha pedig az egész hazát támadják akkor pláne.

Ez persze csak egy kiírás, de a többi is ezt az üzenet erősíti erősíti teljesen tudatosan felépítve (ja, és félj hogy a melódat is elveszik - hahaha), na meg a fideszmaffia nyilatkozatai is, pl. hogy: itt Európai kalifátus lesz (Rogán maffiózó), vagy hogy: jön az új Trianon (Lázár maffiózó), és még sorolhatnám, maga a maffiafőnök, a legaljasabb szarzsák Orbán egyszerűen a terroristákkal mosta összes a menekülteket, akik ugyebár szintén gyilkos ellenségek.

Tehát ismét:
Teljesen NYÍLT, letagadhatatlan gyűlöletkampány, uszítás, félelemkeltés.

Nem mellesleg az uszítást a hatályos törvények büntetik, persze fideszesek a törvény felett állnak, szóval nem csak lophatnak szabadon de uszíthatnak is szabadon.

Ez az egész amúgy a vegytiszta Goebbels-módszer: ők PONTOSAN ugyanezen logika alapján uszítottak, ugyanígy félelmet keltettek, ugyanígy riogattak (csak ők a zsidókkal nem a menekültekkel). Egy az egyben ugyanúgy, le se lehet tagadni.

Az hogy te mindezt nem látod nem hogy magadtól, de még többszöri külső segítséggel, szájbarágós magyarázatokkal sem, az annak a bizonyítéka hogy vagy szellemileg károsodott vagy, vagy te is az uszítók aljas maffiájának a hazug és gonosz tagja vagy.

Ha gondolod leírom ezeket a nyilvánvaló tényeket, ezt a förtelmet, ezt a kegyetlen gazságot amit Orbánék művelnek, hátha 82-edjére majd felfogod. persze ha tudatosan hazudod el, akkor 100-adjára is hazudni fogsz...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.05. 22:59:10

@CoolKoon:

Meg fogják várni, amíg agyonverik a szülők?

Igaz, a magyar jogrendszerben előfordulhat, lásd pl. a fénnyel etetett (és éhen halt) másfél éves kisfiút, ám vannak országok, ahol jobban működik a gyermekvédelem.

CoolKoon 2016.01.05. 23:21:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, te is biztos örülnél neki, ha a gyámhivatal pl. a szomszéd (házmester..) vagy a tanár feljelentése alapján (pl. csak azért, mert nem tetszett neki, hogy kiálltál a gyereked mellett, és mert egy ostoba hólyag) egy szép napon se szó, se beszéd elvinné az ÖSSZES gyerekedet, láthatási jog nélkül, igaz? Vagy azt hiszed, hogy (Norvégiában) ez veled nem történhet meg? Hát igen, azok a szülők is azt hitték.....
Ami a "fényevő" idiótákat illeti, ott sajnos tényleg súlyos mulasztás történt (mert a gyereket a testsúlyvesztés láttán ki kellett volna emelni a családból, és hagyni, hogy csak a család többi - felnőtt - része dögöljön bele az agybajukba). Viszont nem hiszem, hogy közvetlenül az egész rendszer lenne a hibás, mert a családgondozónak fel kellett, hogy tűnjön, hogy a gyerek egyre csak fogy, és hívnia kellett volna a rendőröket, hogy a felügyeleti jog megvonásának érvényt szerezzenek, ha kell (amit valószínűleg nem tett meg, mert túlterhelt volt/leszarta/nem figyelt oda, vagyis mulasztást követett el). De azt sem lehet, hogy már a legkisebb sejtésnél is elvegyék a gyerekeket (ennyire még az amerikai gyámhivatal se hülye, pedig néha azért ott is elszalad velük a ló).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.06. 00:20:57

@CoolKoon:

"Persze, te is biztos örülnél neki..."

Természetesen sorban meg kell várni, amíg minden egyes gyereket elkezdenek bántalmazni. És mindig csak a bántalmazottat elvenni, a többit meghagyni a szerető szülőknél.

Ennek logikája alapján a közlekedési bűncselekmény elkövetőjének csak azon autó vezetését kellene megtiltani, amellyel a bűncselekményt elkövette, ám a jogosítványát nem lenne szabad elvenni. Más autót továbbra is vezethetne mindaddig, amíg azzal is el nem követ bűncselekményt.

"Viszont nem hiszem, hogy közvetlenül az egész rendszer lenne a hibás..."

Az egyedi hibák is az egész rendszer hibáira mutatnak rá.

"De azt sem lehet, hogy már a legkisebb sejtésnél is elvegyék a gyerekeket"

Te csak a végleteket, a feketét és a fehéret ismered? Ócska érvelés részedről. Részemről meg ennyi a vita veled, alkalmatlan vagy a korrekt vitára.

CoolKoon 2016.01.06. 01:15:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igaz, az a kb. tucatnyi eset, ami a Barnevernet kapcsán a neten kering, mind kitaláció, és az a sok hazug újságíró is biztos felült annak a rengeteg kacsának. És bár kézzelfogható bizonyítékok a Barnevernet részéről nem igazán voltak (mert ha TÉNYLEG olyasmivel érveltek, hogy a gyerek kézzel eszik meg hasonlók, az tényleg eléggé szánalmas), de mégis én vagyok a hibás, hogy a sejtésekre épülő, koncepciógyanús ügyek miatt felháborodok. Tényleg, fölösleges is vitáznom veled (nem is tudom, minek kapcsolódtál egyáltalán bele), hiszen szemmel láthatóan képtelen vagy levenni a rózsaszín szemüveget. Talán majd egyszer, ha megéred, hogy a páréves gyerekedet elveszik tőled azért, mert kézzel eszi a pizzát/csirkecombot, vagy mondjuk azért, mert valami gondozónő úgy ítéli meg, hogy nem kielégítő a közted és a gyerek közti szemkontaktus (IGEN, ilyen is volt, nem én találtam ki), esetleg valami más, abszurd marhaságért.

Az autóvezetéssel kapcsolatos dolog meg egy NAGYON rossz példa. Ott ugyanis már a legkisebb kétely esetén is elutasíthatod a bírságot, és akkor bíróságnak kell kimondania, hogy jogos volt-e, vagy sem. Az eljárás lezárultáig viszont nem kell fizetned. A Barnevernet-es ügyekre vetítve ez olyan, mintha egy sejtés miatt becsöngetne hozzád a rendőrség, és elvinnék az autódat, anélkül, hogy megmondanák, hogy egyáltalán mivel vádolnak. Aztán amikor kiderül a vád, akkor is annyira gyenge lábakon áll, hogy egy mezei ügyvéd körberöhögné. Ennek ellenére a bíróság a rendőrségnek adna igazat (még egy fellebbezés után is), és bár az egész ügy abszurd, nem szolgáltatna igazságot senki. Áh, mindegy.

Csak nehogy az ezekben az ügyekben (is) utazó lengyel magánnyomozónál kuncsorogjál egy szép napon, hogy ugyan már segítsen elhozni a gyerekeket Norvégiából......

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.06. 10:10:50

Azon töröm a fejem, vajon a K. Ákost habzó szájjal leszóló libsik miért hallgatnak, mint szar a fűben, amikor a nőket molesztáló kölni muszlim hordáról kellene véleményt mondani. A K. Ákost itt és másutt ócsárló vérlibsi kommentelőket és bloggereket valahogy nem látom elítélni a muszlim agysebészek és atomfizikusok tettét.

N. Barbie 2016.01.06. 11:00:26

@Stefánia kisasszony teutonordikus parasztlány: Ertem, tehat beismeres az tenyleg nem volt, tehat hazudott a haverod, de csak lokod tovabb a rizsat...unalmas...
Az meg nem az en hibam, hogy ostobasagod ellenere okoskodsz, mert nem tudod, hogy a Barbie egy nemet csaladnev... :)

N. Barbie 2016.01.06. 11:10:47

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Igen, ugy elbantal velem, hogy erre mind futotta a szellemi teljesitmenyedbol:
"Na aztán te ne ugassál! Letelt a két hét? bassza meg!"
Ja, meg a sajat ferde hajlamaid eroltetned ram mar tobb hozzaszolasban.

Tenyleg, micsoda lehengerlo, intelligens hozzaszolasok...ja, nem, csak ismet biozonyitottad, hogy a szemelyeskedes a max. amire a csokott agyad kepes, a kis hugiddal egyutt :DD

N. Barbie 2016.01.06. 11:11:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ugyan, kovetkezetesseget varni ballibbantaktol? Szep alom. :)

N. Barbie 2016.01.06. 11:18:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mar csak azert sem, mert azzal elismernek, hogy honapokig hazudtak a mindenfele jolnevelt, viselkedni tudo agysebeszek es mernokok tomegerol. Erre meg ezres nagysagrendbe randaliroznak Koln-ben.
Imadom, mikor a valosag mindig hatalmas pofonokat ad az alomvilagban elo ballibsiknek. :D

BéLóg 2016.01.08. 22:33:14

@pamut: Elég ha te hazudol, nem kell mást biztatni rá. Remélem már tervezed hogy családostul (ha van), de lehetőleg minél több nőrokonnal együtt kimenjetek a Kölni Karneválra, hátha a te seggedbe is jut egy ujj a muzulmán agysebészektől, atomfizikusoktól és mérnököktől.
Szánalmas égő rongy!

pamut 2016.01.08. 23:19:00

@BéLóg:
:DDD
Szedd be a gyógyszereid te szerencsétlen barom :D

BéLóg 2016.01.09. 00:06:52

@pamut: Rongyika! Ne az én egészségi állapotom izgasson, hanem a várható kölni abúzus amire gondolom már előre izgulsz!
Mekkora égés ez nektek szarszövetek, amit most a világ számos városában megrendeztek, nem csak nektek, nem csak ott és főle nem csak most.
Tényleg kíváncsian várom a Kölni Karnevált, mi lesz belőle.

De remélem tényleg ott leszel szélesre tárt tárt fej- és farpofákkal!

pamut 2016.01.09. 00:31:17

@BéLóg: Megnyugodhatsz agyhalott, leszarom az egészségi állapotod, tőlem habverővel is habosíthatod az agyad bár ahogy elnézlek ezen már túl vagy.
Köln miatt meg izguljanak a németek, tudod Köln NÉMETORSZÁGBAN van akármeddig is hisztiztek hogy ez magyar ügy. Nem, nem az, ha idegrángást kapsz akkor se az, és ha más országok ügyei miatt akarsz hisztizni szívesen sorolok neked még országokat ahol nagy bajok vannak.

Na, verd tovább magad a földhöz rinyagép.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.09. 09:51:26

@BéLóg:

Nem értem ezt a nagy felháborodást a kölni és - elég soká tartott, amíg a liberális demokrata és 100%-ban szabad német sajtó megírta - sok más ny-európai nagyvárosban megrendezett iszlám kulturális fesztivál miatt.

Ami történt, az a leendő újnémet polgárok kulturális és nemzeti identitásának kifejeződése - olyan, mint nálunk a húsvéti locsolkodás -, és mint ilyet, a német rendőrségnek nem tiltania, hanem támogatnia kellett volna. A kulturális és nemzeti identitás megőrzéséhez való jog ui. alapvető emberi jog, ezt holmi rinyáló német nőstények miatt nem lehet korlátozni. Amúgy is, a menekültek csak azt kezdték csinálni, amit Merkel vár tőlük: javítani a német népesedési statisztikát. Azok az idióta germán Brünhildék meg nem fogják fel, hogy dugás nélkül nem lesz gyerek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.09. 09:57:28

kuruc.info/galeriaN/egyeb/merkel1615.jpg

A kormány egy új nemzetet választott magának.
Legfőbb ideje, hogy mi pedig egy új kormányt válasszunk magunknak.

BéLóg 2016.01.09. 20:37:27

@pamut: Megnyugodtam Égő Rongy, megnyugodtam. Mondjuk ELŐTTE tanácsoltál nekem gyógyszereset, de gondolom erre már nem emléxel.
Kár hogy olvasni se' tudsz, hiszen én azt kérdeztem, készülsz-e már menni Kölnbe, tudod, NÉ-MET-OR-SZÁG-BA a karneválra és reménykedsz-e abban, hogy a legújabb termékükből a Kölnisch Fingersből a fekete, az arab vagy a Tausendeine Silvesternacht verziót kapod-e, H-Turul.

S csakis a te kedvedért:
(Very magat, very magat nagyon földhöz, földhöz. Rinyamachine, rinyamachine.
Na jó ez így neked?)

BéLóg 2016.01.09. 20:43:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ahogy máshol is olvasható, végre nem kell elutazni a karib szigetekre, meg Indiába meg Egyiptomba, végre HÁZHOZ JÖTT a fekete farok és még fizetni sem kell érte.
Csak az a baj hogy nem a nyugdíj előtt álló kihasználatlan földeket pókhálózzák ezek az idehívott jóemberek. De hát ezen lehet segíteni akár szervezetten is, a németeknek ezt csekélység lenne megoldani.
süti beállítások módosítása