Szlovákia, Felvidék - vérmérséklet szerint a szükséges szó aláhúzandó - se maradt ki a jóból: hosszú évszázadok alatt kitermelte gyönyörű lányait, sportolóit. Lényeg: csak semmi photoshop és plasztika a csöcsbe. Ők is a szlovák labdarúgó válogatottnak szurkolnak és nem mellesleg gyönyörűek és a maguk sportjágában is eredményesek.

Ne feledjétek, szombaton ötkor Pozsonyban Costa Rica ellen játszunk barátságos meccset, aztán irány Afrika! Slovensko, do toho!

Daniela Hantuchova

 

Teniszező. Első mérkőzését 1999-ben játszotta, 2002-ben nyerte meg első tornáját. Három WTA tornán végzett eddig az első helyen, négy döntőben pedig második helyen végzett. 1,81 méter, és 56 kg. Karrierje során összesen eddig 6 746 695 $ - dollárt nyert. No, ennyi pénzért már én is lefotóznám.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lucia Dvorska

 

Sportgimnasztika. Négy éves korától járt gimnasztikára, később nagy dillemába esett - folytassa tovább a sportot, vagy a szépsége miatt elkezdje a modellezést. Ő az utóbbi mellett döntött és modellkedés alkalmával jól jött neki a gimnasztikai tapasztalat. Itt bizonyára arról lehet szó, hogy a fotósok értékelték, hogy jól tud mozogni és nem volt különösebb problémája a pózolással sem.

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr932056473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanyisanyi 2010.06.04. 19:11:08

Ezek nem szlovákok, maximum csehek.

Szlovák azok a csehek, akik tudnak magyarul...

2002 2010.06.04. 19:13:42

jajjaj, de azért szúrnád őket mi? :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.04. 19:30:09

@2002: Hantuchovának adnék néhány csuszát :P

khairon 2010.06.04. 19:37:46

még nem sunázta vona senki ?

Monarch (törölt) 2010.06.04. 20:19:23

En sunaznam mindkettot. Meg blokkolnam is.

faszharcos 2010.06.04. 21:38:32

basznivaló mind2, de főleg a huncutova

hjzgjkhjkl 2010.06.06. 17:39:52

A magyar lányok sokkal szebbek.

Egyébként sem nők alapján fogok történelmi és politikai kérdéseket megítélni.

kündü 2011.01.10. 15:36:37

Jó spinkók.

Ámdebár énnéköm nem is köll a Felvidékre mennni

A CÉLBÓL, minthogy Alberti-Irsárul származom, ami idén 300 éves....(Házat és zártkertet ököröltem ottvást.)

S tele van szlovák menyecskékkel...még 20-as éveimben tettem is az dógom, nem akarom most azt a türk szót leírni....