Nem félünk Hollandiától - ez az általános jelszó a szlovák táborban. Bár, Robbent nem sikerült úgy semlegesítenetek, hogy ne játszon ellenünk, de a csapatnak valóban nincs mit már vesztenie. A csoportból való továbbjutással teljesítették titkos vágyaikat a srácok, nem marad más hátra, mint, hogy meglepetést okozzunk.

 

Szeretnék az ellenfelet meglepni és megizzasztani a Tátra harcosai. Erre minden lehetőségük meg is lesz, ha azzal az ellenálhatatlan játékkal rukkolnak elő, amit az olaszok ellen mutattak csütörtökön a Tót Tankok. Nem fenyegeti őket az esélyesség terhe sem: ahogy az olaszok, így a hollandok ellen sem ők a mérkőzés esélyesei - papíron. Léletanilag ugyanakkor nagyon rendben van a csapat, arról nem is beszélve, hogy újabb támogatókkal gyarapodott csapatunk.

Nekünk szurkol az alpesi csapat blogja körül csoportusuló keménymag, bár többeknél kiverte a biztosítékot a fő-kolompos és tovább drukkolunk friss szerelmünknek, Szlovákiának, mert ők egyrészt igazi tökös legények, másrészt ők az új, jobb Magyarország mondata, mi természetesen ezzel maradéktalanul egyetértünk és várunk minden nati-fant táborunkba. Bár a laalbirroja blog egyik szerzője holmi olcsó reklmáfogásként jellemezte a derék svejciak pontos világlátását, de mi szemernyit sem kételkedünk abban, hogy náluk nem csak a sajt jobb, mint Hollandiában.

Az pedig már egyenesen a röhej kategóriájába tartozik, ahogy a paraguayi blogger írja egy kommentjében, csapatában Magyaroszágra ismert a VB-n. Muszáj megjegyeznünk, hogy ilyen könnyű csoportjuk a magyaroknak még egyetlen egy világbajnokság alatt sem volt. Érdekes személyiségfejlődésen ment keresztül egyébként a magyar szurkolósereg egy jó része is. A végig korrektül kommentelőkről most nem szólnék. De vannak olyanok is, akik kezdetben tudomást sem vettek a szlovák jelenlétről a VB-n, de aztán néhány jól irányoztt kérdésünk után kiderült, hogy stocholm-szindrómás, buzi, köcsög, hárommadaras tótok vagyunk, akik a zsindexen provokálnak. Az olasz meccs után aztán mindenki gratulált, jólesett, köszönjük. Legújabb, hogy igazából mákosak voltunk, könnyű selejtezőcsoportból jutottunk ki a VB-re, az olaszok csak 17 percet fociztak ellenünk, Új-Zélandot meg kellett volna verni és különben is rohadjunk meg, most jön az utolsó meccsünk. Uvidíme! - mondja a szlovák. Meglátjuk.

Jelentem, már néger rajongóink is vannak köztünk, a ghánai hiplájfos arcok emígyen üdvözölték a szlovák vendégszurkolókat az amerikaik elleni meccsen, hogy azt mondja, hogy: Üdvözlet a Szlovák Bajnokoknak! A két szurkolótábor közötti jó kapcsolat minőségét pedig mi sem tükrözi jobban, mint a sok mindentől véres szemű, de barátságos csokifiúk egy Hajrá Ghána, hajrá Szlovákia! felkiáltással köszönték meg a felvidéki támogatást az amerikaikat hazaküldő meccsük után.

A magyarok elleni meccs fényében érdekes és megfontolandó Vladimír "buzi firkászok" Weiss (képünkön), aki szerint bár a hollandok a favoritok, játékosai képesek lehetnek megismételni olaszok elleni teljesítményüket. Az ellenfelet teljesen más karakterűnek tartja, mivel a hollandok fő taktikája, hogy előbb maguknál tartják a labdát, altatják az ellenfelet és annak védelmét, aztán hirtelen és keményen leütnek. A mester példaként a tulipánosok korábbi mecseit hozza fel, ahol öt esélyből ötöt kihasználva, minimális erőbedobással jutottak tovább csoportjukból.

Súlyos veszteség nálunk, hogy Zdeno Strba sárgalapok miatt nem játszhat. Ő nagyon jól muzsikált védelmünkben az olaszok ellen. A dotoho.blog.hu szerint a kezdő tizenegyben kiválóan helyettesíthetné Strbát Juraj Kucka, de Kamil Kopúnek is, aki káprázatos gólt lőtt az olasz kapusnak. Weiss a témában tett újságírói faggatózást követően tett zseniális válaszát, amelyben szintetizálja Verebes mester, Garami Yoda Józsi bácsi és Vitár Róbert személyét muszáj szó szerint idéznünk: Két választásom van. Vagy az egyik válik valóra, vagy a másik.

Álljunk itt meg egy fél percre, Pekárik nyilatkozik a hollandok elleni meccsről. Szlovákul tudok előnyben!

 

Önbizalomban mindenesetre nincs hiány, a csapat hangulata egy csapásra megváltozott. Kucka (képünkön) a minap már azt nyilatkozta, hogy minden csapat más, de az olaszok játéka bejött nekik, mert lehetett velük játszani, de ilyenek a brazilok is, akár őket is megverhetik immár. Weiss mester lehet nem hallotta ezt a nyilatkozatot, ezért gyakoroltatta a hétvégi edzéseken a tizenegyesrúgásokat is. Ám ebből is lejön: az edző komolyan gondol akár egy hosszabbítás utáni oroszrulettre és továbbjutásra is, mint mondta: Kérem, itt már a negyeddöntőről van szó.

Folytassuk a babonákkal. A holland csapatban a világbajnokság alatt elteszik a borotvát: nem szedik le a szakálluk. Nos, ez a szlovák csapat háza táján pont fordítva van: minden meccs előtt alaposan megborotválkoznak. Na, de mit mondanak a hollandok leendő ellenfelükről? Bert Van Marwijk nyilatkozatai szintjén szó sincs a csapat lebecsüléséről. Ellenkezőleg. Szlovákok már megmutatták mire képesek, amikor kiütötték a selejtező során Lengyelországot, vagy Csehországot. Nem is voltunk nagyon meglepve, amikor legyőztek az olaszokat is. És éppen ezért, nem fogjuk őket lebecsülni.

Persze az is lehet, már beindult a híres holland altatás. Ők elsősorban arra figyelnek, hogy ne ismétlődjön meg 2006 és 2008, amikor a csoportküzdelmekből hibátlanlanul továbbjutottak, de Portugália majd Oroszország egyből kiejtette őket az egyenes kiesési szakaszban. Egy változás azért elképzelhető a hollandoknál is, persze mi ennek nem örülünk: a még Budapesten megsérült Robben pályára léphet van der Vaart helyén.

Beharangozónk egy Robben nyilatkozattal ér véget, amely arra is választ ad, mi a különbség a szlovák és magyar foci között: Lehet meglepi az embereket, de Szlovákiának nagyon jó csapata van. Bebizonyították ők ezt már korábban is, amikor az utolsó pillanatig harcban álltak a továbbjutásért a selejtezőkörben és most is. Ráadásul, ahogy az már többször bebizonyosodott, az úgynevezett kis nemzetek, sportügyekben egyáltalán nem nevezhetők kicsinek.

 


 
 

 

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr862114899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cork77 2010.06.28. 10:27:52

Neviem čo bude, ale uvidime! Do Slovensko! Majd megint hülyének néznek a szomszédok, hogy mit ordibálok ha nyer Szlovákia. :-)))

14Gus88 2010.06.28. 10:43:21

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz
Miénk lesz még Kassa, Pozsony, Eperjes

belga6 2010.06.28. 10:48:30

Remélem, nagyon durván kivégez titeket a holland elit alakulat!!!

diktatorikus kleptokrácia 2010.06.28. 14:25:46

mi lenne, ha összebútoroznátok 'flying dutchman'-nel, s a focibarátság jegyében együtt blogolnátok a meccs alatt?

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 14:40:34

1.
hat errol csak sejteni lehet, h mit akartal irni:

... kiverte a biztosítékot a fő-kolompos és tovább drukkolunk friss szerelmünknek, Szlovákiának, mert ők egyrészt igazi tökös legények, másrészt ők az új, jobb Magyarország mondata, ...

2.
amit mondani akartal vele, az is fassag

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 14:44:53

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

egeszseges ertekrendu magyar nemzettudattal biro ember magyar csapat hijan

nemzeti-erzelmi alapon csak lengyeleknek vagy nemeteknek drukkol

flimo13 2010.06.28. 15:16:58

Miféle 6:1? Nem olvasom végig ezért a cikket, a bosszú szó meg nem szerepel benne a kereső szerint.

flimo13 2010.06.28. 15:17:33

@a nyugalom megzavarására alkalmas: németeknek semmilyen sportban, kivéve a világháborút.

Erős.Pista 2010.06.28. 15:20:17

Hajrá Szomszédság! Hajrá Szlovákia!
Nyomjátok le az elpunnyadt hollandokat!
Do toho!

Stoney Hill Billy 2010.06.28. 15:42:54

Ne feledjétek, hogy továbbra is
új-zéland szintű csapat vagytok...

ezanevemeskesz (törölt) 2010.06.28. 15:48:56

milyen magyarok te csehszlovák?! hajrá hollandok!

tiburi 2010.06.28. 16:36:48

Én mindig a szurkolok a szomszédoknak, ha már mi nem vagyunk bent.
Az olaszoknál X-re tettem, és azt hittem merész vagyok, bebuktam :)
Hajrá szlovákok!

monster18 2010.06.28. 17:24:02

pedig kurva jól játszanak a tótok, az angolokat megverték volna, az tuti

nagyhoho 2010.06.28. 17:35:17

találjátok már el azt a kibaszott kurva kaput basszátok meg

Logan Grimnar 2010.06.28. 17:39:15

2:0 Hollandiának! :-DDDDDDD

Tótok haza!!

Rat Racer 2000 2010.06.28. 17:46:37

Mehettek vissza a balettba ugrálni:D Most komolyan, volt, aki azt hitte, hogy ez a szarevő népség elverheti a repülő hollandikat? Hup Holland Hup!

monster18 2010.06.28. 17:48:54

hollandoknál köcsögebb népet még nem hordott a hátán a föld, majmok, hát kiknek drukkoltok ti, he??

2002 2010.06.28. 17:51:49

@Rat Racer 2000: A szarevő népség 2-1re kapott hollandiától.
Eközben volt 4 ordító helyzetük.

Míg a magyar válogatott 6-1re kapott. Csak nem savanyú a szőlő? :P

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.28. 17:55:10

Fantasztikus eredmány srácok! Köszönjük a meccset és a csoportból való továbbjutást. Sajnos Skrtelre egy darabig mérgesek leszünk, de a csapat teljesítménye minden várakozást felülmúlt.
Akik grattulálnak nekünk, azoknak köszönjük, akik meg nem, azoknak üzenjük, hogy lehet utánunk csinálni Koeman-csapat!

monster18 2010.06.28. 17:58:45

Gratulálok, szép volt, gyerekek!

Rat Racer 2000 2010.06.28. 17:58:59

@2002: Nem, a 2004-es eb óta nekik drukkolok. A hollandok is kihagytak nem egyet.

14Gus88 2010.06.28. 18:00:17

Nekem szimpatikus csapat ez a szlovák nem tudom mi ez a nagy ellenségeskedés köztünk :(

1kutya 2010.06.28. 18:22:45

@Csehszlovák Kém: no megvert benneteket a Jóisten, mert ekéztétek a La Albirroját!

adja az ég, hogy holnap este a paraguayi győzelem után képletesen a képedbe röhöghessek!

bsteve 2010.07.04. 07:56:35

tótok és fapapucsosok.... az lótúró!

gorillák meg tehenek a pályán.. na az már valami! :)

www.youtube.com/watch?v=O--NB3MtCr8