Üdvözöljük a szocializmus arany korszakában! Kiárusítottuk szlovák koronánkat olyan EU-s gazdasági problémák miatt, amelyet nem mi okoztunk, de mindennapi munkánkkal nekünk kell érte fizetnünk - így lázadnak a szlovákok az euro ellen, és nemrég már az egyik kormánypárt elnöke is felvetette az ország esetleges kilépését az eurózónából. Csapás lenne a szlovák gazdaságnak és társadalomnak, de a B-terv létezik.

 

Továbbra is fennáll a lehetőség, egyben képesek lennénk visszatérni a koronához – reagált a Hospodárské novinyben, a karácsonyi ünnepek alatt, Ivan Šramko, a szlovák nemzeti bank egykori elnöke Richard Sulík, a szlovák parlament és a SaS liberális párt elnökének szavaira, aki szerint Szlovákiának fel kell készülni a korona újbóli bevezetésére is. A B terv tehát létezik északi szomszédunknál, de a nemzeti bank jelenlegi vezetése nem véleményezte érdemben az egykori bankvezér szavait: Nem fogjuk kommentálni azokat a lehetőségeket, amelyek arról szólnak, hogyan állítsuk vissza a koronát – nyilatkozta Petra Pauerová a bank szóvivője.

Šramko szerint a korona megjelenése halálos csapás lenne a szlovák gazdaság számára. Felmérések szerint, kétszáz millió euróba fájna Szlovákiának, ha ma visszatérnének az egykori szlovák pénznemhez. Ezen kívül várható lenne az import áruk, a banki szolgáltatások árának emelkedésére és a régi-új pénznem vásárlóértékének csökkenésére. Markéta Šichtařová, a Next Finance gazdasági társaság igazgatója szerint ugyanakkor az átmenet lehet békés és nyugalmas is: minden a körülményektől függhet, hogyan és mikor intene búcsút Szlovákia az eurózónának.

Vegyük mi is sorra a lehetséges forgatókönyveket!


1-es számú forgatókönyv: Pokol Szlovákiában

A korona újbóli bevezetése katasztrofális következményekkel járna, ha Szlovákia drámai és egyelőre előre nem látott okok miatt hagyná ott az eurózónát. Például: összeomlik az euróövezet. A bizonytalan körülmények hatására a piac a koronát biztosan lertékelné – ez a pénznem jelentős gyengüléséhez vezetne. A koronában félretett megtakarítások nem érnének sokat, a cégek és a magánszemélyek kivinnék Szlovákiából vagyonukat. A központi bank valószínűleg a kamatok emelésével reagálna a helyzetre, hogy az emberek otthon tartsák megtakarításaikat.

Ez a fejlemény pozitív lenne a betétesek számára, de negatív következményekkel járna a hitelesek táborában. Számítani lehetne óriási méretű tőkekivonásra is – tulajdonképpen arról a tőkéről van szó, amelynek segítségével Szlovákia gazdasága az utóbbi években remekül produkált – amely előre nem látható következményeket okozna az árfolyam alakulásában is. Előrejelzések szerint a szlovák korona akár tíz százalékkal is gyengülhet. Ezt a forgatókönyvet igazán pozitívumként csak az exportotientált cégek élnék meg, hiszen termékeik külföldön olcsóbbak lennének. Ugyanakkor az emberek vásárlóereje biztosan csökkenne.

 

2-es számú forgatókönyv: sokk az ipar számára

Egy másik szcenárió szerint az eurózóna elhagyása nyugodt körülmények között is megtörténhet Szovákiában. E forgatókönyv feltételezi, hogy a saját pénzhez, egy időben, több ország is visszatérne. A piacok nem reagálnának a változásokra pánikszerűen, sőt a korona kismértékben erősödhet is. A tényleges váltást csak a pénztárcájukban érzékelnék az emberek, ahol más bankjegyeket és érméket találnának. A változás a betéteket nem érintené. A kamatoknak nem kellene szükségszerűen emelkedni, amennyiben nem emelik meg az árakat - de erre az elkövetkezendő két évben nem kell számítani.

Ez a forgatókönyv viszont káros következményekkel járna a szlovák ipar számára, mert északi szomszédunk exportja drágább lenne külföldön. Mindkét forgatókönyv esetén az üzletmenetben hatalmas költségek jelennének meg, amelyek a pénznem váltása miatt keletkezne. Ezeket a költésgeket azonban nagy mértékben a bankok ügyfeleivel fizettetnék meg. Az előrejelzések szerint a mindenapi élelmiszer ára nem drágulna meg, hiszen anno az euro bevezetése idején sem indokoltak élelmiszeripari termékeknél megfigyelhető áremelkedést az új pénznem megjelenésével. Akkor ez az összeg 6,6 millió eurot tett ki.

 

Milyen árfolyamon?

További kérdéseket vethet fel, hogy milyen árfolyamon váltanák vissza/át a koronát. Szakértők egy része úgy gondolja, hogy egy esetleges pénzügyi összeomlás esetén, csak az eurózóna egyes országai térnének vissza korábbi pénznemükhöz. Egyszerűen csak vissza kellene térni a 30,126-os korona vs. euro árfolyamhoz, amelyen egykor megtörtént az átállás. Mások szerint nem kizárt az 1:1-ben való átváltás sem. Technikailag is sokkal egyszerűbb lenne. Jelenleg Szlovákiában Sulíkon kívül minden politikus a koronára való átállást egyszerű spekulációnak tartja. 2011-ben kiderülhet, hogy a meglévő problémák mellett keletkeznek-e újabb válsággócok, például hogyan alakul a spanyol gazdaság helyzete. Rosszabb esetben eddig nem is sejtetett változások következhetnek be az eurozóna életében.


Populizmus, vagy intő jel?

A korona újbóli bevezetéséről szóló polémia Szlovákiában még december közepén robbant ki. A Fico szavazók által csak egyszerűen Soros György szlovákiai képviselőjének tartott Richard Sulík, a Hospodárske noviny gazdasági napilap hasábján megjelenő publicisztikájában megjegyezte, hogy itt az idő, amikor Szlovákiának el kell készíteni a korona újbóli bevezetéséhez szükséges tervet. Ivan Mikloš, szlovák gazdasági miniszter úgy reagált, hogy mindig készen kell állni minden lehetőségre, de mindent meg kell tenniük, hogy az euro erős maradjon. Iveta Radičová, miniszterelnök-aszony szerint a jelenlegi gazdasági események nem szabad, hogy befolyással legyenek rájuk és pánikot sem kellene kelteni. Szerinte a helyzet nem egyszerű, de hosszabb távon az euro inkább előnyt, mint hátárnyt jelent a szlovák gazdaság számára. Tóth Richard, a Privatbank fő elemzője szerint az eurózónából történő kilépéssel Szlovákia elveszítené a közös pénznem által biztosított védőburkot. Nicolaus Heinen, a Deutsche Bank elemzője szerint egy ország nem hagyhatja ott az eurózónát anélkül, hogy az Európai Uniót ne hagyná el. A közös európai pénznem összeomlásának felvetése színtiszta populizmus – szerinte.

 

Megvédeni értékeinket

Végül időzzünk néhány gondolatot a szlovák belpolitikai életet felpezsdítő Sulík-féle publicisztikából. A kormánypárti politikus szerint az EU nem alkalmazza az euro bevezetéséhez megkövetelt szigorú feltételeket minden országban. Az európai bizottság válságkezelését felelőtlennek minősítette. Most épp Görögországot mentik meg elsősorban a külföldi bankok nyereségeiből. A görögök harminc éve költenek többet, mint amennyit az ország helyzetéből fakadóan megengedhetnének maguknak. Görögországot felelőtlen szocialista kormányok vezették, pont olyanok, amilyen nálunk is nemrég megbukott, miközben a bankok szépen megszedték magukat úgy, hogy fizetésképtelenség esetén extra kamatokat számláztak ki. Írországban hasonló történt azzal a különbséggel, hogy a bankok még kaszinóztak is, hogy hatalmasra felfújták az ingatlan-buborékot. Ráadásul az állam ebben támogatta őket, először az ellenőrző mechanizmusok gyengítésével, majd később állami garanciák megadásával.

 

Az eurózóna vezetői akkor viselkednének felelősségteljesen, ha a bankokra hagynák a keletkezett pénzügyi hiány kezelését, és nem pedig újabb és újabb pénzt termelnek úgy, hogy az ECB kötvényeket vásárol az EU tagállamaitól. Ez ugyanolyan felelőtlenség, amikor a többi ország átvállalja egyes országok adósságát, mert így ezek az országok is bajba kerülhetnek. Ilyen módon ugyan meg lehet menteni Görögországot, Írországot, talán Portugáliát is, de hogy ezt a módszert alkalmazzák Spanyolország megmentésére is, az egyszerűen hazárdjáték lenne az euróval. Nem beszélve Olaszország "megmentéséről": a taljánok adóssága ugyanis csak pont kétszer akkora, mint a görögöké, íreké, portugáloké és spanyoloké - összesen. Itt az idő, hogy Szlovákia ne dőljön be a az eurózóna vezetőinek üres fecsegéseinek és készítsen egy B-tervet, amely a szlovák korona újbóli bevezetéséről szólna. Hiszen mi túl kicsi ország vagyunk, hogy befolyásolhassuk az EU működését, de legalább próbáljuk megvédeni azokat az értékeket, amelyeket a Szlovákiában élő emberek létrehoznak, alkotnak.

 

Kremnica (Körmöcbánya), ahol először vertek eurót a Kárpát-medencében

68 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr712545285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

transistor 2010.12.30. 05:01:25

Nagyon örülök neki hogy nem hagytad abba a blogot a VB után. A színvonal rendkívül magas, és a téma (tótok) mindig érdekes.

A szlovák koronával kapcsolatban nincs véleményem, mert nem tudom mi lesz 5-10 év múlva.
Az mindenesetre elgondolkodtató hogy mi lesz ha a Spanyolok és az Olaszok bedőlnek. Nem hiszem hogy vigyorogva fizetnék ki azt is a Németek és a Franciák (ha jól tudom ők nettó befizetők egyébként is). Egy ilyen esetben könnyebben képzelek el elegáns "na menj a picsába most már" hozzáállást.

csoko20 2010.12.30. 07:51:04

Érdekes, hogy a hülye tótoknál vannak forgatókönyvek, meg elképzelések.
Mi meg egy nyomorult céldátumot sem tudunk mondani...

xxyati 2010.12.30. 07:52:41

Nagyon jó az írás! :-))

xxyati 2010.12.30. 07:53:36

@csoko20: Őőőő.. ahogy a dolgok állnak én egy olyan 2050-re gondoltam. :-))

hattyú 2010.12.30. 07:57:43

Sulík össze-vissza beszél, annak az embernek sem agya (a látszat csal...), sem gátlásai nincsenek, egy igazi bulvár politikus, aki majdnem annyira populista mint Fico. A Hospodarske Noviny-s cikke nevetséges, 50 soros populista szöveg, aminek az utolsó sorai a legjobbak "...aby sme výrazne ovplyvnili konanie EÚ, musíme aspoň chrániť hodnoty, ktoré vytvorili a tvoria ľudia žijúci na Slovensku."

:D Ezen jót nevettem...micsoda megható duma. Ó mamma! A szegény szlovák emberek és az ő nagyszerű értékeik amiket létrehoztak. Azemberek, ókönnyeslett a cemem. Megszakad a szívem, ezt Slota, vagy Fico is írhatta volna. Biztosan irigylik ezt a cikket! Na mindegy, én jót nevettem az egészen, ahogyan Ivan Miklos is mondta: "mindig kell, hogy legyen terv", és ez igaz is és minden gazdasági szituációra igaz. Ennél többet tenni nem lehet, Sulík úr reméljük nem pisil a lepedőre éjjel félelmében.

Persze Magyarországon hálás téma cikkezni az eurozóna problémáiról, mert itt képtelenek lesznek még 20 év múlva is bevezetni az eurót, emiatt minden növeli az önbizalmat, ami az euróval kapcsolatos negatívum - vagyis jó dolog kárörvendeni. Ugyebár.

Amúgy jó írás volt, tetszett és a Plán B is kell, hiszen az eurozóna problémái valósak, csak nem mindegy ki, mikor és hol hozakodik elő ezekkel a témákkal... Ha pl. Ivan Miklos beszélne erről akkor komolyan venném, de így csak bulvár.

Dr.Traktor 2010.12.30. 08:10:18

@hattyú: fölösleges rugdosni a döglött lovat szvsz.

csoko20 2010.12.30. 08:31:59

@xxyati: A mieink titokban abban biznak, hogy bukik az euró :))

Akkor majd az aktuális nagyokos előáll learatni a babérokat, hogy ők tudták és kiszámolták és kalkuláltak és megfontoltan vártak:)))

Mondjuk, ha 5 éve eurónk lenne, nem lenne ilyen szar a deviza hiteleseknek...

kicsijuti 2010.12.30. 08:50:21

"felelőtlen szocialista kormányok vezették, pont olyanok, amilyen nálunk is nemrég megbukott, miközben a bankok szépen megszedték magukat úgy, hogy fizetésképtelenség esetén extra kamatokat számláztak ki."

Mintha nálunk is pontosan ez történt volna, hiába ez a Sulik nem hülyegyerek. Bár a franciáknak meg a németeknek valószínűleg többe kerülne, ha hagynák bedőlni a spanyolokat, íreket meg portugálokat. Ráadásul, ha nem hallgatnak a németekre az előbb említett országok és nem vezetik be a megszorításokat akkor azzal ők is rosszabbul járnának. Az euró bukásával mindenki rosszul járna.

roki 2010.12.30. 08:51:28

@hattyú: "Persze Magyarországon hálás téma cikkezni az eurozóna problémáiról, mert itt képtelenek lesznek még 20 év múlva is bevezetni az eurót,"

Jelzem, hogy a csehek sem vezették be...vajon miért?

Amúgy északi szomszédainkra nem vet jó fényt az az érvrendszer amit arra hoznak fel, hogy miért kellene kilépniük.
Egyértelműen az ő érdekük dominál a közbeszéd szintjén amit kimondatlanul szembeállítanak a közösség túlélésével is akár.

Jó, jó, mindenki így gondolkodik, de nem teszi ennyire nyilvánvalóvá, mert hiszen ezzel érdemtelenné válik arra is, hogy őt segítsék mások, ha egyszer bajba kerül.

Úgy tűnik, hogy Szlovákia azért lépett be a közös pénzrendszerbe, hogy ott megmutathassa, hogy ő az a versenyző, akire egész biztosan nem lehet számítani soha, ha tényleg baj van.

Egyébként azt gondolom, hogy az igazi oka a kiválás latolgatásának, hogy Szlovákiának versenyhátrányt jelent az euró, főleg úgy, hogy Magyarország jelentősen gyengítette a fizetőeszközét.
Aki euróban akar befektetni, de pláne a frankban állók számára hihetetlenül olcsó minden ami forintért érhető el.
A materiális javak, munkaerő olcsó, az adókat alacsony pályára teszik, ezzel szemben Szlovákiában az eurótól igen feszes a költségvetés és adót kell emelni, mert nincs pénzük igazából semmire.
Radicová 5.7 km autópályát vállal be, ezzel a tempóval 20 év kell, hogy összekössék Pozsonyt Kassával.
Hátravannak jelentős költségeket felemésztő hidak és alagutak...

kicsijuti 2010.12.30. 08:53:42

Ha bukna az euró az magával sodorná a még két erősnek mondható gazdaságot is (német francia), és akkor dőlne minden mint a dominó. A CHF meg szárnyra kapna, és az is mindenkinek rossz lenne.

mojszipupi 2010.12.30. 08:56:50

Most olvastam h nálunk 2019 előtt nem lesz euró. Ha még akkor lesz mihez csatlakozni

roki 2010.12.30. 09:02:41

@kicsijuti:

>>Ha bukna az euró az magával sodorná a még két erősnek mondható gazdaságot is (német francia)

És mi lesz?
Az olajországok, USA,Kína akkor majd sliccgombokért veszik az Airbust, BMW-t, Mercit?
Már most is dübörög a német gazdaság, mert gyenge az euró a dollárhoz képest, ha netán bedőlne az euró, akkor pedig a világ akár egy darab csavart is tartalmazó kütyüjét mind itt gyártanák.

kicsijuti 2010.12.30. 09:10:33

@roki: nem hiszem hogy a németek elviselnék azt az elétszínvonal csökkenést ami ezzel járna, valószínűbb hogy ők is elmennének tüntetni mint a görögök, (illetve akkor már spanyolok, portugálok….)Ezek németek nem kínaiak, ezt ne felejtsd el:). Enm fog megbukni az ojró ez tuti.

jozicsenko 2010.12.30. 09:20:23

miért kerülne többe?

ha bedől spanyolország, bedől

ja, szopás

meg megszívják a franciaországban és németországban is jelenlévő tőkeerős bankok is

s legyünk őszinték: amikor mentenek, nem a zemberekért mentenek, hanem a bankokért: tessék hagyni, hogy a három legnagyobbat bukó bankot eltemesse az ár

másképp: a banki alkalmazottak is alkalmazottak: 12 hónapra kapnak fizetést, nem? plusz pénzt akkor kapjanak, ha van tényleges, hosszú távú eredmény: legyen pl a portfoliójukban lévő cuccoknak 10 éves szinten reál hozamuk: akkor kaphatnak zsetont pluszba

egyébként meg lehet takarodni dolgozni máshova: vár a mezőgazdaság, a szénbánya, az ipar: akik oda mennek dolgozni, valszeg szintén hosszú távra terveznek...

charlie 2010.12.30. 09:26:06

Főleg, hogy Kína is az euroban latja a jövőt, nem a dollárba. Abba kezdtek el attenni tartalekaikat.

finalNmbr 2010.12.30. 09:36:19

semmi, euro bukni fog. most az egyszer örülök, hogy az mszp is töketlen volt és mégjobban kitolta az euro csatlakozás idejét..no offenz magánvélemény csak

roki 2010.12.30. 09:46:12

@kicsijuti:
Arra utaltam, hogy a németek nem tudnak bedőlni a mostaninál sokkal jobban.
Egész egyszerűen technológiailag annyira fejlettek, hogy a termékeik bárhol bárkivel szemben piacképesek és mivel ehhez méretük is van, valamint komplex a gazdaságuk, a németek mindig tudnak annyit exportálni, ami kell a durván olcsó alapanyagok importjához.

Ha a németek krumplit használnak fizetőeszköznek, akkor sem tudnak csődbe menni.

kalapácstollú 2010.12.30. 09:46:35

Ma reggel beszéltem az asszonnyal, mi sem állunk valami jól.
:(

whoamiohmy 2010.12.30. 09:49:50

Még hogy Szlovákia rosszul járna, ha buknák az eurót! Röhög a vakbelem. Mint MINDENHOL ahol bevezették az eurót, Szlovákiában is előállt az a helyzet, hogy a monetáris kontroll elvesztése miatt egyből felére csökkent az életszínvonal, ugyanis mindennek az ára kétszeresére nőtt. A németek pontosan ugyanígy jártak az euróval annak idején, ezért hívják az eurót azóta is Teuronak (teuer = drága).
Az euróval tipikusan a felső tízezer járt jól, a tőkéseknek valóban egyszerűbb és nyereségesebb az eurózónában tevékenykedni, mint azon kívül. De mint mindig, attól, hogy nő a GDP, még nem jár jól mindenki, sőt. Például Magyarország elvileg 1998-ban reálértékben átlépte az 1990 előtti GDP szintjét, mégis SOKKAL rosszabbul élünk, mint az átkosban. Lehet, hogy nagyobb a választék és több a GDP, de mint mindig, a kapitalizmus előnyeit a kapitalisták élvezik és a többi osztály fizeti meg.

whoamiohmy 2010.12.30. 09:53:43

@roki: A németek szívtak az euróval, de tény, hogy mint a második világháború óta folyamatosan, most is rajtuk áll vagy bukik Európa gazdasága. Ha ők kilépnek, akkor az EU-nak annyi. Márpedig ki fognak, már Merkel is folyamatosan játszik a kilépés gondolatával - lásd állandóan ezzel fenyegetőznek, ha valamelyik másik fél (általában a franciák) keménykedni akarnak velük.
Ez kb. olyan, mint amikor a válság kapcsán megkérdezték a bankárokat, hogy hogyan lehetséges az, hogy pl. Angliában a legtöbb befektető 10% adót vagy még annyit se fizet, miközben a bankokat takarító személyzet 20%-ot fizet. Erre elmagyarázták, hogy ők ugye odamentek az angol kormányhoz, és azt mondták, hogy most vagy adtok adókedvezményt (Angliában 52 fontmilliárdosból 32 SEMENNYI jövedelemadót nem fizet), vagy elhúzunk innen máshova. Ha a takarító ment volna oda, hogy na, akkor én most elmegyek a Kajmán-szigetekre takarítani, akkor közölték volna vele, hogy jól van, menjél.

Jeff 2010.12.30. 10:17:40

"Csapás lenne a szlovák gazdaságnak és társadalomnak"
Ez biztos így van, de nekem is nagy csapás lenne, és ez jobban zavar :)

Jeff 2010.12.30. 10:18:53

@kovacsjancsYYYZZZ: Szlovákiában is előállt az a helyzet, hogy a monetáris kontroll elvesztése miatt egyből felére csökkent az életszínvonal, ugyanis mindennek az ára kétszeresére nőtt.
Ez egy jó nagy baromság, azt hiszem erre mondják. hogy a tények ismerete nem homályosítja el az éleslátásodat...

sarius 2010.12.30. 10:27:02

@Jeff: ez nem "jó nagy baromság", hanem vegytiszta kreténség. A kommentelő vélhetően életében nem járt a Dunától északra, viszont határozott jellem és van véleménye :).

Anti Anyag (törölt) 2010.12.30. 10:30:57

Valahol genyóság nem belépni az EU övezetbe, de egyáltalán nem baj, ha legalább 5 évig nem lépünk be.

A szlovák - magyar gazdasági különbségekről meg annyit, hogy kb. ugyanolyan a két ország. Nekünk jóval több az adósságunk nekik viszont fejletlenebb az infrastruktúrájuk.

Azonnal be tudnánk vezetni az eurót, ha az államadósság lecsökkenne, ezt azonban nem fogják elkapkodni.

papamaci1 2010.12.30. 11:45:47

"a taljánok adóssága ugyanis csak pont kétszer akkora, mint a görögöké, íreké, portugáloké és spanyoloké - összesen."

Nofene. Akkor nagyobb a baj, mint gondoltam. Ha a magánbankok nem hajlandók pénzt áldozni -átkos "bankadó"- és a megmentések mind a nyugdíjalapokból lesznek finanszírozva-Írország- akkor bizony az EU-nak kampec. Egy követ én is dobok a sírjára. És jól beletaposom-húsz évig hazudtak, nem csak nekünk, minden keleti országnak.

papamaci1 2010.12.30. 11:49:22

@csoko20: A devizahitellel egy baj volt. Nem kellett volna felvenni. Lehetett volna - mondjuk-magyar forintban eladósodni . Akár.

papamaci1 2010.12.30. 11:51:04

@roki: Képtelenek leszünk 20 év múlva bevezetni az eurót. Hát persze. Már csak azért se, mert addigra nem lesz EU....

AFF-672 2010.12.30. 12:05:39

csoko20!

"Érdekes, hogy a hülye tótoknál vannak forgatókönyvek, meg elképzelések.
Mi meg egy nyomorult céldátumot sem tudunk mondani..."

Ezekszerint pont a magyarok a hülyék.
4-es metró, euró stb egyik sem jött össze.
A szlovákoknak több eszük van. Mi az eurót Burkina faso vagy Etiópia után fogjuk bevezetni kb.

Halál Bika 2010.12.30. 12:14:43

@kovacsjancsYYYZZZ: "ugyanis mindennek az ára kétszeresére nőtt"

Benzin euróban olcsóbb Szlovákiában mint itthon. Sőt, a sör is, nemrég voltam. Megy úgy általában nem tűnt drágának.

Minek nőtt az ára kétszeresére???

Lrdx 2010.12.30. 12:38:37

@papamaci1: .. és a mai árfolyamon fizethetnék is kb. ugyanannyit, mintha annó nem HUFban vettem volna fel ugyanazt. 7 évig meg 1,5x-esét annak, amit a frankért.

A helikopter meg én vagyok.

Szarazinda 2010.12.30. 12:49:26

@kovacsjancsYYYZZZ: ennyi sületlenséget hogyan lehet összehordani. Ez a tipikus információmorzsákból összegyúrt, de annál megdönthetetlenebbnek gondolt érvrendszer, némi közismert klisével megspékelve. Fodrászüzletekben és taxikban lefolytatott magasröptű közgazdasági elemzések tipikus példája.

Ilyenkor mindig megrettenek (hogy mondjak én is egy jó nagy közhelyet), hogy az ilyeneknek szavazati joguk van.

Maradjunk annyiban, hogy az árak emelkedésére és tökéletes stabilitására is van példa az euró áttérés kapcsán, azokban az országokban, ahol volt is némi emelkedés (főleg kerekítésből adódóan), az sem volt jelentős, egyszeri inflációs tételként jelent meg, és sokkal inkább volt kimutatható a zemberek percepciójában, mint a valóságban. Mindenki mondta, ettől pánikoltatta a nagyérdeműt a sok nagyokos, hát persze a zemberek márcsak zemberek más országokban, hát elhitték (a zember már csak olyan állat, hogy fél a változásoktól és a negatív dolgokat inkább elhiszi, a magyar meg különösen, már előre hallom a nagy észosztást, ha végül itt is lesz átállás euróra).

Szlovákia egyébként pont arra volt példa, hogy az átállás gyakorlatilag nem okozott áremelkedést.

Felére csökkent az életszínvonal, meg mindennek az ára a kétszeresére nőtt. Honnan veszed ezt a baromságot??? Átjött Párkányból a haver és előjött a kisember siráma? Valahogy így képzelem:

- Hogy vagy Józsikám, milyen az élet az euróövezetben?

- Ne is mondd János, eddig legalább úgy éreztem, hó elején van némi pénz a zsebemben, de ezzel az euróval ez lehetetlen. Hiába mondják, hogy nem drágult semmi, én a pénztárcámon érzem, minden a duplájába kerül Janikám, hidd el, ezzel is a bankok jártak jól.

Jánosunk meg elhitte, neki ne magyarázzon a sok nagyokos közgazdász.

schwarzenéger 2010.12.30. 13:03:50

Pedig nagy gáz van az euro körül és én személy szerint nem szeretném az eurót!

És ahogy előre látszik lehet nem is érjük meg!
Nem a korom miatt Hanem most az látszik hogy maga az eurozóna szétesik nemsokára!

_Toto_ 2010.12.30. 13:10:11

@csoko20: Céldátumot, de minek? Most, hogy a friss beszállók is a kiszállásban gondolkodnak.
Várni kellene ezzel 1-2 évet, hogy kiderüljön, megmarad-e egyáltalán az euró.

Nem fogják nekünk könnyen elfelejteni a 2006-os 11%-os hiányt, meg azt ahogy átvertük a világot ennek az eltitkolásával.

Semmivel sem vagyunk jobbak a Görögöknél, nem kellünk mi az eurózónába. Most, hogy Viktor király osztogatja a pofonokat az IMF-nek akkor és amikor neki tetszik, pláne nem.
Kiírtuk magunkat az utóbbi 10 évben a komolyan vehető országok közül.

_Toto_ 2010.12.30. 13:11:55

@_Toto_: Egyébként egy, a london City-ben dolgozó bankár ismerősöm olyan pletykákról beszél, hogy Távol-Keleten nem fogadják el a turistákból az Olasz- Spanyol turistáktól az eurót, mondván az ő eurójuk sz@rt sem ér. Ez nyilvánvaló marhaság, de az is sokat jelent, hogy ilyen urban legendek keringenek Angliában.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2010.12.30. 13:19:56

Szerintem megbánták már az eurót, mint a kutya ami hatot fialt !

nem várt fordulat 2010.12.30. 14:00:46

@Anti Anyag: "Valahol genyóság nem belépni az EU övezetbe" ez aztán a tényekkel jól alátámasztott és dokumentált érv :)))

Miért lenne genyóság?
Szerintem kb. 0 azoknak az embereknek a száma, aki pontosan tudja, nálunk milyen drágulást okozna?

@Halál Bika: "Minek nőtt az ára kétszeresére???"

sok mindennek. emlékszem, amikor 15 éve voltam ott sítúrán, hugyé - sza*é lehetett megvenni bármit. mi leginkább sörre költöttünk :) és akkor egyszercsak szépen lassan elindult a drágulás.

az mondjuk igaz, hogy azóta nálunk euro nélkül is mindennek négyszeres lett az ára, nyilván ezért nem tűnik fel neked.

-----------

egyébként tetszik az írás, és az is, hogy normális társalgás folyik.

nem várt fordulat 2010.12.30. 14:06:57

@Szarazinda: és jánosnak lehet, hogy igaza van. tudod, a hangulatjelentések. tőlem aztán száz közgazdászból mondhat bármit száz egyhangúan, ha azt látom, hogy befizettem a rezsit, és csak annyi luxust engedhetek meg magamnak, hogy sima helyett sajtos párizsit veszek.

Sendmailto 2010.12.30. 14:07:57

hulyek a hatrafele nyilazok ha belepnek az euro zonaba
mar az euba is hulyeseg volt belepni.
a mai europai unio sajna nem az ami 5-10 ev elott volt...
anno csillogott a szeme a sok csoro keusnak=kelet europai= a nyugatot nezve.
meg lehet nezni a nyugatot manapsag
magayrorszag maradjon inkabb ott ahol most van .kelet europaban es ott probalja meg inkabb keleti es deli szomszedaival a helyi nemetorszag szerepet betolteni.
ami persze lehetetlen.
szlovakiaban nagy a siras most de meg mindig jobb mint magyarba .nalunk sok a kulfoldi multi .lassan eszbe kapnak a magyarok is igaz kellet hozza a viktorkiralynak nevezett forma visszaterese is..
de ahogy oreganyam mondta a szart nem erdemes lecserelni a fosra... :D

nem várt fordulat 2010.12.30. 14:18:12

@Sendmailto: "de ahogy oreganyam mondta a szart nem erdemes lecserelni a fosra... :D "

bölcs ember öreganyád. számomra ez a nap kommentje :)

Halál Bika 2010.12.30. 14:18:35

@karacsi_maci: "egyszercsak szépen lassan elindult a drágulás"

A drágulás nem feltétlenül rossz dolog. Pl ha a te termékedről vagy szolgáltatásodról van szó, gondolom örülsz ha drágábban el tudod adni.

Jók ezek az euro-t fikázó írások, csak azt felejtik el, hogy a Forint jóval kockázatosabb mint az euro...

Érdekes, hogy pl vezírünk is erős eurót szeretne. De miért? Merthogy biztos nem a frankhitelesek érdekében...
A hazai foglalkoztatottságnak, exportnak jót tenne, de jobb lenne egy erős forint. A forint 8-10%-kal alulteljesítő volt a régió többi devizájával szemben 2010-ben. Tehát a gyenge euró ellenére (közepesen) drága az euró.

Martian (törölt) 2010.12.30. 14:43:09

Évek óta megjósólható, hogy a jelenlegi EU belátható időn belül a történelem szemétdombján fogja végezni... sajnos, de mégis szerencsére!
:))

Lajkok · http://lajkok.com 2010.12.30. 15:15:02

Az Üvegtigrisben is bevezették újra a német márkát! :) Kéne venni, nem? :D

ja reklama 2010.12.30. 15:15:20

gáz az van:
szlovákiában is, ahogy csak itthon a leggyakoribb reklámtábla: na predáj/eladó.
az éttermek többsége bezárt.
sípálya közepén (!)11 eur/fő/éj a szállás (csak mi voltunk, csúcsszezon!), ugyanitt 3an 7 euróért ebédeltünk (kolbász, sonkás-sajtos lángos, káposztaleves, forralt bor, sörök)
ez a hely is na predaj, de legalább nyitva van még...

2010.12.30. 15:18:52

Talán megemlíthette volna a T. Szerző, hogy Körmöcbányán verték régebben az ott bányászott aranyból a MAGYAR aranypénzeket!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.12.30. 15:58:54

@tálca nélküli miniszter: Miért kellene kényszeresen hangoztatni ezt az alapinfót?
Tudja ezt minden szlovák és magyar, barátom :)
De te tudtad azt, h ott verték a SZLOVÁK eurót? :P

ursus artos 2010.12.30. 16:03:25

@ja reklama: mivel a faszom fogja az eurót szlovákiában elkölteni, mikor azért a pénzért ausztriában jobb, minőségibb szolgáltatást kapok.
Ez már csak ilyen.

ursus artos 2010.12.30. 16:05:43

Az euró hülyeség. Az az ország, amelyik lemond az önálló monetáris politikáról, az hülye. (Néha muuszáj játszani az inflációval.)
A szlovákok egyébiránt meg udvariatlanul viselkednek, mivel nem akarták kiveni a részüket a görögök megsegítéséből. Az nem járja, hogy az eurónak csak az előnyeit élvezzük, de amikor meg fizetni kell, az nem tetszik!!

Filhipposz 2010.12.30. 16:06:52

@roki: A BMW amerikai, de nem gond.

Filhipposz 2010.12.30. 16:13:31

@Csehszlovák Kém: Ha ellopják a pénztárcádat, nem érzel kényszert arra, hogy ezt az "alapinfót" ismételgesd a rendőrségen, ismerőseidnek? A csehek/szlovákok etnikai érvekre hivatkozva szállták meg a magyar felföldet, nem az aranyért. Ki mondta, hogy a területtel együtt jár nekik az aranyunk is? És ha már így van, miért lenne tilos az emiatt érzett fájdalmunkat leírni? Tény, ami tény: a tót pénzérméket magyar alapanyagból gyártják, és ezért egy fillért sem fizetnek.

Martian (törölt) 2010.12.30. 16:16:42

@Filhipposz: szerinted Bajorország és München (BMW = Bayerische Motoren Werke) Chicago környékén keresendő..??
:P

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.12.30. 16:31:47

@Filhipposz: Ugyanazt a nacionalista baromságot nyomod, mint szlovák testvéreid, magyar alapanyag, muha, mit ittál? Ez a város hajanán minimum három nemzetiságű volt, német, magyar és szlovák. Ez itt nem a Mónika-show, ne itt panaszkodjál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.30. 16:43:37

@roki:

Hát azért elég vicces, hogy azt ne mondjam pofátlan, hogy Szlovákiától (is) várták Görögország "megmentését".

"mert nincs pénzük igazából semmire."

Magyarországon sincs. Meg máshol sincs.

Minden "fejlett" ország hitelekből él.

A kínaiak közben meg szorgosan gyűjtögetik a dollárokat.

Szarazinda 2010.12.30. 16:51:08

@karacsi_maci: és azt látod? Valóban azt látod?

Jánosunk azt látja, hogy szlovákiában felére esett az életszínvonal, mert kétszeresére emelkedtek az árak?

Amikor még azokban az országokban, ahol egyáltalán kimutatható volt az euró bevezetésének inflációs hatása, azokban sem érte el még az egy százalékot sem az euróra való átállásnak tulajdonítható infláció?

A hőbörgő kisemberrel mindig ez a baj. Ő tudja, ő érzi. Akkor neki ne ugasson a sok közgazdász, aki az érzetnél egzaktabb módszerrel tud mérni.

A jólét (rosszlét) érzékelése ötezerszer szubjektívebb, mint azt gondolnád, csak ez már pszichológia és nem közgazdaságtan. Az átlagember sem egyikhez, sem másikhoz nem ért.

Filhipposz 2010.12.30. 16:52:19

@Csehszlovák Kém: Egy természeti kincs tulajdonjogát nem az határozza meg, hogy a bánya dolgozói milyen nemzetiségűek. Az orosz gyémánt tulajdonjogát senki nem kérdőjelezi meg, mert nem meri, pedig Jakutföldön van ugye. A körmöci és az erdélyi arany a hatályos jog szerint a magyar állam tulajdonát képezte 1920-ban, erről beszéltem. Idióta indulatokkal nem tudok mit kezdeni, ha akarsz valamit érvelj.

Szarazinda 2010.12.30. 16:53:56

@Filhipposz: magyar alapanyagból???? Szerintem avar alapanyagból. Vagy mittomén kik éltek azon a területen még korábban.

Nem beszélve arról, hogy Csehszlovák Kémnek teljesen igaza van. Fel kellene már fogni, hogy a trianon előtti Magyar Királyság minden volt, csak nem etnikailag homogén nemzetállam. Ez az, amit a történelmi tudást nagymagyar érzelmekkel helyettesíteni próbálók képtelenek felfogni.

Filhipposz 2010.12.30. 16:57:45

@Martian: Látom jártál általános iskolába, gratula. A BMW nagyon régóta többségi multi tulajdonban van. Az autók többségét Angliában, Oroszországban, Kínában, Dél-Afrikában és az USÁban állítják elő. Nem túl sok köze van tehát az Euróhoz.

Olvasni, tanulni, kommentelni. Ebben a sorrendben please.

tucano 2010.12.30. 17:03:10

Olaszországban biztosan volt brutális áremelkedés, az ingatlanok ára egyszerűen megduplázódott. Persze lehet, hogy ez a lufinak köszönhető, de mégis. Portugáliában meg szokásos depivel néznek szembe a dolgokkal, de ott van magántulajdon, meg nemzetközi kapcsolat(volt gyarmatok, stb) és óceán, annyira nem fáj az élet, mint Magyarországon.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.12.30. 17:03:20

@Filhipposz: Érvel a tököm olyannak, aki száz évvel ezelőtt él.

Kívánok ellenben minden kedves olvasómnak 2002 és Modor Tibi bloggertásaim nevében is boldog új évet, ma és holnap estére hatalmas hangulatot :)

A többit elolvashatjátok a www.sercsecs.cz blogon!

Üdv,
CSK

AFF-672 2010.12.30. 17:04:58

@Filhipposz:

Paraguay érméi is Körmöcbányán készülnek, tehát Dél-Amerikaába is jut a magyar alapanyagból...

Filhipposz 2010.12.30. 17:07:59

@Csehszlovák Kém: Kösz a meggyőzőző és intelligens választ, látom, itt nem sokra megy az ember érvekkel.

@AFF-672: Paraguay nyilván fizet ezért, csak az a baj, hogy nem nekünk.

Martian (törölt) 2010.12.30. 17:50:00

@Filhipposz: "Olvasni, tanulni, kommentelni. Ebben a sorrendben please."

Ezt inkább neked ajánlom, mert először nem azt írtad, hogy "nemzetközi-multi", hanem "amerikai"... a cég alapítása, székhelye Münchenben található, tehát ha országhoz rendeljük, akkor inkább német mintsem amerikai.

Ugyanígy: attól hogy a Suzuki gyártat nálunk (is), még a cég japán marad!

Ha viszont azt néznénk, hogy a cégek leginkább hol gyártatnak, akkor szinte az összes multi kínai lenne!
:)

Úgyhogy inkább maradjuk az elfogadott bejegyzési-alapítási-cég székhelye kritériumnél, ha a cég nemzetisége szóba kerül.

Filhipposz 2010.12.30. 17:53:20

@Martian: Rendben, nyertél, pontatlanul fogalmaztam. A lényeg azonban nem változik: nem sliccgombért fogják az orosz milcsósok venni az X5-ösöket, mert most is Amcsiból veszik, dollárért. De azt hiszem, már nagyon OFF vagyunk.

charlie 2010.12.30. 20:01:51

@Csehszlovák Kém: Nono, mikor Körmöcbányán az aranykitermelés és pénzverés a csúcson volt - 13., 14. század - még nem volt olyan nép, hogy szlovák. Csak egy (nyugat-)szláv massza, mely ráadásul a Magyar Királyság felé volt lojális.

charlie 2010.12.30. 20:07:57

@Akitlosz: Kína az EUR-t gyűjtögeti lelkesen:
hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20101003_kina_euro
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/kina-nem-hagyjuk-cserben-az-eurot-329331
profitline.hu/hircentrum/hir/210238/A-kinai-miniszterelnok-helyettes-szavara-eosodik-az-euro
stb.

USD-ből már összegyűjtöttek 2,5 ezer milliárdot, ha úgy támadna úri kedvük ennyiből egy nap alatt romba dönthetnék az USA gazdaságát. Nesze neked hadsereg... (bár akkor ők is buknának valamit, azért is finanszírozzák tovább a dolgot)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.31. 12:25:58

@Csehszlovák Kém: ja, veselá vianoce, vagy valami hasonlót.

Az összeállítás nagyon szép lett, Kémkém. Különösen a körmöcbányai kép vett le a lábamról.

Az euróválság(?)ról: néha az az érzésem így a szlovák politikai elit viselkedését nézve, hogy még a XX. századi románoknál is sokkal ravaszabbak és jobban időzítenek. Ha jól tudom, a görögöknek végülis egy halért sem adtak - legalábbis ez volt az utolsó infó, amit tudok.

whoamiohmy 2011.01.01. 19:17:17

@Szarazinda: Eldöntötted a dilemmámat. Az utóbbi két hétben kb. 10-12 darab kommentet "merészeltem" ellőni kb. 4-5 különböző blogba, de ennek mától vége. Soha többet nem írok magyar blogba se posztot, se kommentet. Bárhova is írtam, mindenhol a tiédhez hasonló "osztásokat" kaptam. Summa summarum: magyar blogokon képtelenség intelligensen beszélgetni BÁRMIRŐL is.

Egyvalamit azért javasolnék: a jövőben ha olvasol a kommentek között valamit, amivel nem értesz egyet, akkor a VÉLEMÉNYT minősítsd, ne az EMBERT, aki a véleményt írta. Rendben van, hogy valamivel nem értesz egyet, még az is, hogy emiatt kritizálod azt, amit hülyeségnek tartasz. Ezért vagyunk itt, ezért blogolunk. Ki-ki a maga beállítottsága mellett érvel és próbálja meggyőzni a többieket a véleményéről. De hogy el akard szedni tőlem a szavazati jogomat azért, mert nem tetszik a véleményem, ez nálam kimeríti a nemzetiszocializmus fogalmát. És most nem foglak lenácizni, távol álljon tőlem, de ne is haragudj, senki ne csodálkozzon, ha Magyarországon nem akar működni a demokrácia, amíg az emberek így gondolkodnak, ahogyan te velem kapcsolatban. Márpedig a többség így gondolkodik. Érintkezik valakivel valamilyen fórumon, akinek nem egyezik a véleménye az övével, és az első, hogy minimum lehülyézi az illetőt, de sokkal valószínűbb, hogy ledisznózza, lekommunistázza vagy még a jó ég tudja, milyen válogatott becsületsértéseket vág hozzá CSÍPŐBŐL.

Szerinted lesz ebben az országban valaha is intelligens kommunikáció ÍGY? Lesz érdemi vita? Lesz bármire is normális megoldás, ha az első, hogy teli szájjal ordítotok, ha valaki olyasmit ír/mond/véleményez, ami nem tetszik????

És tudod, mit? Mea maxima culpa. Ha szerinted hülyeséget írtam, elnézést kérek. Sok barátom él Szlovákiában, ők valamennyien panaszkodnak. Nem vagyok közgazdász, a véleményem abszolút amatőr a témában. És ha nem tetszik, nem baj, sőt, KÉRLEK rá, hogy mondd el, mi a baj vele. De kikérem magamnak, hogy a szavazati jogomat vitasd azért, mert valamiben nem értünk egyet.