Szégyen! Sokk! Amatőrök oktatták a csapatot - nem éppen finom szavakat használ a szlovák média nemzeti válogatottjukkal kapcsolatban. A dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntős csapata szégyenletes teljesítménnyel szenvedett vereséget a FIFA ranglista 131. helyén tanyázó Luxemburg válogatottjától. Isten irgalmazzon nekünk Spanyolországban, fohászkodik a cseh média a horvátoktól kapott lecke után. Čech, a csehek klasszis kapusa még soha nem kapott négy gólt a válogatottban.

 

Áthatolhatatlan ködben küldte pályára Weiss mester fiait. A szlovák csapat meglehetősen támadó szellemben, három csatárral állt fel. A játék azonban egészen máshogy alakult. A nemrég világbajnokot verő szlovák játékosok, lassan, körülményesen, pontatlanul, ötlettelenül játszottak és képtelenek voltak meglepni az ellenfelet. Luxemburg csapata határozottan és jól védekezett, és gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. A második félidőben vezetést szereztek a szlovákok Jendrišek révén. Csakhogy a hazaiaknak sikerült kétszer is válaszolnia.

Mindkét esetben az elalvó szlovák védelem mellett pontosan célzó Da Mota gondoskodott a hazai csapat számára szenzációs győzelemről. Luxemburg tizenkilenc meccs után volt képes nyerni. A szlovák válogatottban Marián Kello és František Kubík debütált. Vladimír Weiss szövetségi kapitány, a mérkőzés után csak annyit mondott, hogy nem szeretne a végeredményből messzemenő következtetéseket levonni, hiszen olyan körülények között játszottak, amilyen. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a mérkőzés egyetlen gólját sem láttam a kispadról. Ugyanakkor ez nem lehet kifogás a csapat gyenge teljesítményére - idézte a mestert a TASR szlovák hírügynökség. A szurkolók persze már gunyolódnak, és a soron következő Európa-bajnoki, Andorra ellen sorra kerülő selejtezőt már csak El Classicónak nevezik.


 

Luxemburg - Szlovákia 2:1 (0:0)

Gólok: 60. a 81. Da Mota - 55. Jendrišek, Sárgalapok: 39. Weiss ml. 83. Šesták (szlovákok), játékvezető: Olivier Thual - Fredji Harchay, Laurent Stien (franciák)

Luxemburg: J. Joubert - Schnell, Blaise (36. Martino), Hoffmann, Mutsch - R. Peters (58. Da Mota) - Payal, Bettmer - Gerson, Ch. Leweck - A. Joachim (90. Siebenaler)

Szlovákia: ifj. J. Mucha (77. Kello) - Pekarík (68. Kubík), Pečalka, J. Ďurica, Hubočan (40. Šesták) - Karhan, Kucka (64. Zabavník), Weiss ml. (64. Stoch) - Hamšík, A. Nemec, Jendrišek

 

 

Mérkőzés utáni nyilatkozatok

Erik Jendrišek, csatár a szlovák csapat egyetlen gólszerzője: Már a gólom előtt is volt két remek lehetőségem, amelyeket normális körülmények között biztosan értékesítek. A gól előtti szituációban Marektől kaptam egy passzt, a kapussal egyedül voltam szemben, és sikerült mellette gólt lőni. A vereség bosszant, felér egy igazi pofonnal. Mint világbajnoki résztvevő, egyszerűen nem kaphatunk ki Luxemburgtól. Át kell gondolnunk a mérkőzést, mert hamarosan jön az Andorra elleni selejtező mérkőzés és a pontokat senki sem fogja ingyen odaadni.

Ján Ďurica, a szlovák válogatott védője: Nem lehet kifogásokat keresnünk, hiszen mindkét csapat számára ugyanazok voltak a feltételek. A köd és az egyenetlen pálya egy dolog, sajnos a teljesítményünk értékelhetetlen. Ellenfelünk jó néhány osztállyal gyengébb csapatnak számít, tőlük kikapni valóságos pofonként hatott, szégyen volt. Mindent előről kell kezdenünk.  Barátságos mérkőzésen vagyunk túl, amelyen megmutattuk, hogyan nem szabad többé fociznunk.

Peter Pekarík, szlovák válogatott védő: A luxemburgiak nagyon jól zártak hátul és kellemetlen ellentámadásokat vezettek, amelyek problémát okoztak. Kapujukat nem is láttam, csak magam elé. Rendkívüli körülmények között fociztunk, de ez nem ment fel a szégyenletes eredmény alól.

Mário Pečalka, szlovák válogatott védő: Nehéz egy ilyen mérkőzés után megszólalni. Annyit tudok hozzátenni, hogy minden rossz volt: a pálya, az időjárás és a játékunk is. A talaj nagyon egyenetlen volt, de erre összességében nem foghatjuk a végeredményt. MIndkét csapatnak ezekkel az adottságokkal kellett megküzdeni és a hazaiak a végén jobban bírták. Nagyon csalódottak vagyunk, nem így szerettük volna kezdeni az új évet. Remélem időben észbe kapunk még a selejtező mérkőzések előtt és agyilag is összeszedjük magunkat. 

 

Videó-összefoglaló, (köd már az első perctől, gólok az ötödik perctől):

 

Isten óvd meg a spanyol rohamoktól a cseh válogatottat, mert amennyiben Bílek mesternek igaza van és a spanyolok egy osztállyal még jobbak, offenzívebbek, mint a horvátok,  csapat csúnyán megéghet az Ibériai-félszigeten. A csehek már most remegve várják a március végén Granadában sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőt. Sportújságírók már arról polemizálnak, legjobb lenne a meccset valamikor máskor lejátszani. A horvátok elleni, Pulán megvívott mérkőzés kimondva-kimondatlanul a cseh védelem teszteléséről szólt. A horvátországi körülményekkel, és a horvát csapat támadó felfogása révén próbálta a cseh kapitány modellálni csapatának, hogy nagyjából milyen körülményekre számíthatnak Spanyolországban. A teszt során azonban a cseh csapat totálisan leégett, és a 4:2-es eredmény a lezserül és könnyelműen játszó haza csapat jóvoltából még így is nagyon hízelgő a cseh csapatra nézve.

 

Sokkolta a mérkőzés eleje a cseheket, hiszen a hazai csapat a 12. percben már két góllal vezetett. A horvátok, szokásukhoz híven, a biztos vezetés tudatában lazára vették a figurát, így a szimpatikusan küzdő cseh válogatott Sivok góljával szépített, majd a félidő vége felé, a már hónapok óta sérülésmentes Rosicky egalizálta az állást egy sistergő bombával. Gyönyörű támadás során szerezték a horvátok harmadik góljukat a második félidő közepén, majd a Bílek-csapat a játékrész utolsó negyedórájára teljesen összeomlott.  A sok nehéz mérkőzést háta mögött tudó Chelsea kapus sem állt a helyzet magaslatán, amikor egy kósza labda miatt elhagyta kapuját. A kapus passzát lekezelni sem tudó Polák hátvédről azonban majdnem a félpályáról kapták a csehek negyedik és teljesen demoralizáló gólukat.

 

Bílek mester a mérkőzés után úgy nylatkozott, hogy a mérkőzés kapcsán pofonról azért nem beszélne, de muszáj a fejüket felemelni. Rengeteg egyéni hibát követtünk el, és ezt egy olyan minőségi csapat ellen, mint a horvát, egyszerűen nem tehetjük meg. Egyértelmű, hogy egy hónapunk van védelmünk megerősítésére, ha ettől szebb eredményt akarunk elérni a világbajnok spanyolok ellen.

 

Horvátország - Csehország 4:2 (2:2)

Gólok: 10. Eduardo, 13. Kalinič, 61. Kalinič, 75. Iličevič - 20. Sivok, 45. Rosický. Játékvezetők: Orsato - Tonolini, Di Fiore (olaszok). Sárgalapok: Kalinič - Kadlec. Nézők: 10 000. 

Horvátország : Runje - Srna, Čorluka (46. Lovren), Šiminuč, Pranjič (46. Strinč) - Iličevič (81. Vrsaljko), Rakitič, Vukojevič (46.Dujnovič), Kranjčar - Kalinič (63.Jelavič), Eduardo (46.Petrič). Trenér Bilič. 

Csehország: Čech - Pospěch, R. Hubník, Siok, Kadlec (77. Limberský) - Hübschman, Polák - Petržela (57. M. Hubník), Rosický (63. Štajner), Pvlašil ( 69. Polák, 82. Rajnoch) - Rezek (46. Necid). Trenér Bílek.

 

 

Petr Čech csaknem a félpályáról kap gólt:

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr722650682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.10. 08:21:51

Ezt is innen kell megtudnom! Meg kell becsülni azt a 2-0-át, úgy látom :)

Koldun 2011.02.10. 20:23:01

Kém barátom, Ďurica nem kapus :S Vagy ironikusan értetted?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.02.10. 22:34:41

@Koldun: késő volt, nagy volt a köd, benéztem, javítva, köszi :)

Tomi9046 · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.02.10. 23:04:20

Hm élvezet azt látni, hogy szenvedtek a szlovákok :P Luxemburg viszont évről évre jobban teljesít!

Maisie MacKenzie 2011.02.11. 08:01:18

"Áthatolhatatlan ködben küldte pályára Weiss mester fiait."

A luxemburgiaknak nem volt köd? :-)

2002 2011.02.11. 10:15:33

de de. Csak nekik volt radarjuk