Az interneten kommentelőket hideg zuhanyként érte a hír, amikor a Velvet rovaton eltűnt a hozzászólás lehetősége. Szeretnénk magyar barátainknak bemutatni, hogy Szlovákiában miként próbálják a trollkodás lehetőségét beszüntenteni. Az áprilisi próbaüzem után, a májustól élesben működő, a világon egyedülálló, több szerkesztőséget is magába foglaló, részleges fizetős módszer eddig – úgy tűnik – meglehetős sikerrel működik.

Mi a titok? Egy fizetős alkalmazás bevezetése után, kevesebb, nem az aktuális poszthoz illő komment jelenik meg április óta Szlovákiában az internetes beszélgetésekben. Az ún. Piano projectnek köszönhetően érezhetően megcsappant a trollok jelenléte a fórumokon. Pozitív eredményekről számolt be a szlovák médiában Stefan Hríb, a .tyzden hetilap főszerkesztője és a jobboldali-liberális Sme politikai napilap szerkesztőségében is hasonló véleményen vannak.

Mi a rendszer lényege? Aki nem fizet, az egy nap csak három kommentet küldhet naponta egy oldalra, egy adott felhasználónévvel. A rendszerben részt vevő szlovákiai sajtótermékek visszajelzéseiből kiderül, hogy már az első napon meglátszott az új rendszer jótékony hatása és az azóta napvilágra került vélemények szerint is csökken a negatív hozzászólások száma. A Piano projectről és annak szlovákiai gyakorlati alkalmazásáról angolul itt olvashattok.

De mi is ez a Piano? Szlovákia kilencHospodárske noviny, SME, Pravda, Týždeň, Mediálne.sk, Deník Šport, TV JOJ, PC Revue a MeeToo.sk. - legnagyobb szerksztősége hozta létre azt a projectet, amely segítségével a tartalomszolgáltató weboldalak olyan különböző funkciókat tehetnek fizetőssé, mint az oldalmotorral lehetséges cikkeresés (ami ugye google-val simán megtehető), videotartalom, archív anyagok elérése,  vagy éppen a kommentek, a hozzászólások elérehetősége, szabályozása: egy nap csak három hozzászólást küldhet a felhasználó ingyen egy usernévvel. Ezen kívül az újságírók bizonyos cikkei is csak fizetés után tekinthetőek meg.

Nyilván mindenkit az árak érdekelnek. A Piano rendszer havi díja 2,90 euró, ami nagyjából 770 forintnak felel meg. Általános vélekedések szerint Szlovákiában ezt az árat korrektnak tartják azok, akik ezzel is szeretnék támogatni kedvenc híroldalukat, és komolyan gondolják hozzászólásaikat. A fizetés módját is kényelmessé tették a felhasználók számára: paypal, bankkártya vagy akár sms is játszik.

 

A szlovák internetes újságoknál a program pozitívumának tartják, hogy a legagresszívabb hozzászólóknak semmilyen esélyt nem hagynak az ámokfutásra, azaz, hogy szétoffolják a cikkeket. Az új rendszer két lehetőséget nyújt a trolloknak: vagy folyamatosan új felhasználónevet hoznak létre, vagy kockáztatják, hogy a Piano befizetése után végleges kitiltást kapnak, amivel elveszítik befizetett pénzüket. Az eddigi gyakorlat értelmében, akik megszegik a korrekt hozzászólásra vonatkozó szabályokat, azokat a moderátorok azonnal bannolják akár befizették a pénzt az új rendszerbe, akár nem.

Az általános szabályozás szerint Szlovákiában nem megengedettek a vulgarizmusok, fenyegetések, faji és vallási megkülönböztetésekre vonatkozó megjegyzések. A különböző oldalalak statisztikái azt mutatják, hogy a rendszerre szükség volt, mert aki rendszeresen követi a szlovák sajtót tudhatja, hogy minden oldalon a leglátogatottabb hírek a zsidósággal, romákkal, homoszexuálisokkal vagy éppen a szlovákiai magyar kisebbséggel kapcsolatosak. A Sme napilap cikkeihez átlagosan, naponta mintegy ötezer hozzászólás érkezik.

Nézzük most, mit mondanak az új rendszer kritikusai. Az egyik legnagyobb ellenérv a Piano ellen, hogy sokan inkább szakítanak kedvenc híroldaluk látogatásával, minthogy fizessenek. Az eddig nyilvánosságra került számok azt mutatják, hogy a látogatottságban valóban történt visszaesés, bár ezt az érintett újságoktól úgy magyarázzák, hogy itt a nyár, az emberek több időt töltenek kint a szabadban, mint a számítógép előtt. A Sme újságban korábban, a nagyobb hírek után, több, mint tízezer hozzászólás esett, jelenleg ez a szám alig éri el a százat.

Fontos megjegyezni azt, hogy ez a rendszer eddig egyedülálló az egész világon. Nem volt még olyan internetes híroldal-csoport, amely közösen összefogott volna, hogy fizetős módszerben kínálja szolgáltatását vagy szabályozza a hozzászólások menetét. Bár az elmúlt évben próbálkozott ezzel a The Times és a Sunday is, de ott az egész cikk tartalmáért kellett fizetni. Az amerikai The New York Times is fizetős módszert alkalmaz, de náluk tíz cikket el lehet elolvasni egy hónapban ingyenesen.

A hírek szerint Szlovákiában eddig mintegy 1200 panasz érkezett a rendszer ötletgazdáihoz, volt olyan elégedetlen olvasó is, aki azzal fenyegetőzött, hogy az alkotmánybíróságra fog menni az ügyel. A dotoho.blog mindkét félnek igazat ad. Az, hogy a nem odaillő hozzászólásokból kevesebb lesz, mindenképpen pozitív és üdvözlendő. De a másik dolog, hogy sokan vannak, akik eddig azért szóltak hozzá, mert ez a hobbija, és miután fizetős lett az esemény, ezt nem biztos, hogy továbbra is megteszi. Maga a BBC is csodlákozott a jelenségen, az angolok szerint elveszik a motiváció az emberekből, hogy hozzászóljanak a hírfolyamokhoz. Összességében kíváncsiak vagyunk, ugyanez a rendszer működne-e Magyarországon.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr713059207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.07.13. 21:05:36

A fő kérdés az, hogy a hozzászólás jelent-e plusz értéket az oldal gazdáinak. Ha igen (SEO körökben azt mondják, hogy az ingyenes long tail tartalom a cikkek alatt jól jön), akkor ők vesztenek többet, ha a trollok kiszűrésével az értékesebb tartalom is megcsappan.

Én nem fizetnék a kommentelés lehetőségéért. Komolytalan, hogy a userek ingyenesen állítanak elő tartalmat az oldalon, és ezért még fizetni is kelljen.

mxplanet 2011.07.13. 21:11:46

mar 10 eve mondom hogy tul olcso lett a net :( fizetosse kene tenni minden forumot

Ipari-antidepresszió 2011.07.13. 21:12:20

Most is fizetnek azért a kommentelésért, csak net előfizetés formájában, meg áram, meg számítógép beszerzési költsége, stb..

freesleep 2011.07.13. 21:18:38

nem értem, miért öröm egy oldalnak, ha kevesebb a komment

2002 2011.07.13. 21:23:53

@freesleep: Egy olyan nagy látogatottságú oldalnak mint a SME, ez mindenképpen hasznos dolog. Hobbim a különböző hírekben a hozzászólások megfigyelése, ki hogyan reagál az adott hírre. Sajnos nehéz volt az értelmes hozzászólásokat kihalászni, mivel minden harmadik komment troll által íródott. Most tényleg sokkal jobb a helyzet.

lujo22 2011.07.13. 21:29:55

Sztem előbb utóbb nálunk is el fog terjedni. Az internetes sajtó miatt a nyomtatott sajtó egyre jobban visszaszorul, mert az drága és lassú. Másrészt a netes reklámbevétel nem ad elegendő pénzösszeget, h nívós cikkeket írókat meg tudják fizetni.
Vagy marad a bulvársajtó a szar, sekélyes cikkeivel, és a tartalomért 3-4* kattintás után jutunk el, vagy az információért fizetni kell.
De az se lenne baj, ha a kommentelésért kellene fizetni kellene, mert akkor végre a sok IQ bajnok elmaradna, aki csak annyit tud, sunáznám, leszarnám, stb.

Rive 2011.07.13. 21:43:01

- az anonimitás valamilyen szintű korlátozására felépítve több hasonló próbálkozás is üzemel: nyilván mindnek van előnye és hátránya is.

- a fizetős tartalomszolgáltatás OK, de a tárgyalt felhasználásban ~ a többi felhasználó által kreált tartalomért szed pénzt a szolgáltató...

Májkül 2011.07.13. 22:12:45

A szlovákok már megint beelőztek minket! :D
Remélem nem védték le valami szabadalommal a módszerüket, mert a hazai oldalakon is kellene valami módszer a troll írtásra.

Bozdurgán 2011.07.13. 22:23:04

A trollokat a tartalommal lehet irtani.Egy történelmi, vagy egy komolyzenei blognál vannak trollok? nincsenek. A Velvet nagyon rossz példa volt mert ők magát a mellékletet szerkesztették olyan stílusban, hogy magát a Velvetet is trollok írták trolloknak. Obszcenitás, igénytelen hírek, igénytelen stílusban.

A fizetős média meg nem a trollok ellen jó, hanem az igénytelen újságírás ellen. Pl. egy lap ha nem a kattintásszámtól függene, hanem az előfizetőktől biztos nem tenne egy elemző cikket címlapra az eu SZARBAN van címmel,nem lenne sem baszás, sem dugás, mert nem lenne előfizetőjük. Én nagy drukkere vagyok az előfizetéses rendszernek.

Styxx 2011.07.13. 22:24:45

@lujo22: Ha beválik szerintem is sanszos, hogy Mo-ban is átveszik, ha a Sanoma, Index és még pár nagy portál megegyezik. Szlovákiában is azért vágtak bele a legjobb tudomásom szerint, mert viszonylag kis nyelvi piac, nehezebb megkerülni a nem túl sok nagy portált. Egy angol, kínai, spanyol, német stb. volumen mellett a magyar se túl nagy nyelvi közösség. Az online médiának így is nagy átka, hogy fizetni max. a hirdető akar. A trollokkal meg kell tanulni együttélni és legyinteni, ha minden marad így, a hozzáadott értéket tartalmazó kommentnek meg örülni.

Dr Kangörény 2011.07.13. 22:36:22

A kommentek szépen leképezték a társadalom szerkezetét.
Ezt lehet mesterségesen befolyásolni és örülni magunknak, hogy de jó, nálunk mindenki értelmes, kulturált, jólszituált kommentelő.

Csakhogy ez nettó baromság, kb azzal egyenértékű, mintha mindenhol csak a poszttal egyetértő kommenteket hagyja bent, a töbit kimoderálja.

Így jutunk el (vissza) a kommunizmusba, ahol papíron úgy nézett ki, mindenki mindenben egyetért.

Aztán kiderült, hogy egy lófaszt ért egyet mindenki, és jött a nagy pofára esés.

Wild Colonial Boy 2011.07.14. 00:26:32

"A kommentek szépen leképezték a társadalom szerkezetét."
Nem képezték le, mert a társadalom töntő többsége ahhoz az átlaghoz tartozik, aki nem nagyon kommentel, az internetes fórumokon meg a extrémebb kissebség irogat. Ha igaz lenne amit írtál, egy-két itteni fórum egy olyan társadalmat képezne le, ahol csak szélső jobb és bal létezik.

viktor134 2011.07.14. 01:02:26

@lujo22:
nemár. a sunáznám, a leszarom, a danúznám a legjobb hozzászólások. :)

lujo22 2011.07.14. 01:31:37

@Kangörény_: Sztem az internet tömegessé válásával lett egyre gyakoribb a bunkóság, tahóság. 2000 előtt, az iNteRNeTTo korában, még a Fórumokon nem volt ennyi frusztált, még lehetett vitatkozni, még majdnem mindenki ismerősként üdvözölte egymást.
Ugyanez volt pl. a külföldi turistáskodás idején a 80-as évek közepén. Ha egy magyar találkozott egy másikkal külföldön, a reflektorral villantott neki. Ma ha vmi műszaki segítséget kérne, szó nélkül elmegy mellette.

2011.07.14. 02:34:25

Sziasztok!
Annak idején, csetelő korszakomban alakult ki bennem a vélemény, hogy egy publikus oldalon nincs helye a moderáció semmilyen formájának. A moderáció minden formáját hazugságnak tartom, akkor is, ha az néhány, vagy kimondottan sok ember kedvének, hangulatának tesz eleget. Sérti az internet egyedülálló szabadságát, vagy akár, ahogy jobber (hülye) barátaink mondják, szabadosságát. A cenzúra (ó, bocs, moderáció) önámítás, hamis kép kialakítása, lószar. és mi lesz akkor a következő? kóterbe velem, ha az utcán bazmegelek? mert logikus, hogy ez lesz belőle, csak idő kérdése. két dolgot javaslok helyette: az ember viselje csak a nyilvánosságba lépés sokszor idegesítő velejáróit, de elsősorban gondolkodjon el rajta, mit tehetne érte, hogy kevesebb troll jőjjön szembe. mert viccesnek tűnhet, de nem az: a társadalom, ezen belül az egyes ember a hibás.

gitáros 2011.07.14. 03:24:09

@spontan:
Esetleg ha megfordítod: fizetsz, hogy eljusson a véleményed (no és persze saját oldalad reklámja) a közönséghez?

lujo22 2011.07.14. 06:02:00

@killersalmons: sztem vmenyire kell szűrni. Egyre több ember él vissza vele a net korlátaival. pl. egyes ffiak bosszúból volt feleségük aktfotóit teszik fel, ahol megadják a telefonszámát is. De láttam 15-16 éves lányok képeit közösségi oldalakról lementve, h feltegyék egy másikra, ahol fiúk minősíthetetlen kommentekkel látják el. Legfinomabb, h leqrvázzák őket. Vagy virágnyelven kábítószert árulnak, bűncselekményt szerveznek, stb. Tudom, nehéz hatért húzni, de vmi ésszerű határ kell!!

lujo22 2011.07.14. 06:13:41

@lujo22: visszaélés a net korlátlanságával. :-)

Samott 2011.07.14. 06:57:17

De azert azt lassuk be, hogy ez nem a trollok ellen szuletett, hanem hogy noveljek a beveteleiket. A trollok visszaszorulasa egy kellemes mellektermeke ennek az alapvetoen gusztustalan modszernek. Remelem valaki meglatja a lehetoseget, es nehany ingyenes oldallal tonkreteszi ezt a rendszert... mert igen szomoru jovot vazolna fel a felhasznalok szamara, ha ez sikeres lenne. A tokom se fizetne azert, ami eddig ingyenes volt.

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2011.07.14. 07:13:05

@Samott: és akkor marad Julcsi néni és Béla bácsi főzőblogja mint hírforrás

roadrunner 2011.07.14. 07:16:15

@lujo22: Te egy tipikus idiota vagy.
Az internetnek az a lenyege hogy mindenki azt ir amit akar.
Ha sunazni akar akkor sunazik.
A moderacio cenzura.

roadrunner 2011.07.14. 07:22:01

@lujo22:
Ki a faszt erdekel a 80-as evek eleje?
Ti ven faszok csak ezzel tudtok jonni?
Akkoriban meg nem volt telefon es kicsivel egyszerubbek voltak az autok?
Miert allnek meg egy magyarnak az autopalyan?
Egy: veszelyes.
Ketto:tilos
Harom: van mobiltelefon,hivja az erre szakosodott automentoket.
Negy:nem tudok senkinek motort cserelni az autojaban.

A villantgatos faszsagot meg el lehete felejteni.
Nekem nem villogtasson akit nem ismerek.
Lehet hogy egy kocsog.

serwer 2011.07.14. 08:00:59

Én viszont azt gondolom, hogy ez a módszer a legkevésbé szól a trollokról.
Azt azért tudjuk, hogy ezek a hírportálok itthon is a hirdetői pénzekből élnek, miért csökkentenék a látogatottságukat ilyen módszerrel?
Az ok inkább az egyre erősebb "bannervakság", amit ráadásul jól megtámogatnak adblockerekkel is.
Tehát az egyre több internetelőfizető és látogató ellenére egyre kevesebb az átkattintás.
Inkább a kieső reklámbevételeket próbálják pótolni a portálok.
Kíváncsi lennék, hogy pl. a velveten hogy alakult a látogatottság a kommentek tiltása után.

Samott 2011.07.14. 08:20:18

@blöki.hu: dehogyis, piacgazdasag van, idovel kialakulnak az alternativ forrasok. Mondjuk az erthetetlen, hogy a lapkiadok miert a zenekiadok doglodo modelljet akarjak masolni.

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2011.07.14. 08:25:24

@Samott: szerintem az a furcsa, hogy egy szolgáltatást ingyen adnak

Nem a copy-paste hírmásolásra gondolok, hanem pl elemző cikkek írása, illusztrációk, animációk készítése, videók, újságírók fizetése akik elmennek a parlamentbe, hogy interjút készítsenek a politikusokkal stb

Samott 2011.07.14. 08:29:51

@blöki.hu: nincs semmi ingyen, nem tunt fel hogy hirdetesek vannak altalaban a cikkek korul? Az RTL se "ingyen" van, orankent lenyomjak a 8-10 perc reklamjukat az ingyenes musor mellett.

Exploiter 2011.07.14. 08:32:08

@serwer:

"Kíváncsi lennék, hogy pl. a velveten hogy alakult a látogatottság a kommentek tiltása után."

Tuti mélyrepülés.
Ez már évmilliók óta idegesített az index fórumon is, meg úgy általában az ilyen megmondóoldalaknál: belepofáznak, mit kommenteltsz, miközben azért léteznek, mert kommentelsz.
Szóval hanyagoljuk az erkölcsösködést, meg a trollozást. Rohadt álszent dolog ez.

mahet 2011.07.14. 08:33:26

@roadrunner: Bizony az ilyen faszokat ki kell moderálni a faszba. Lehet, hogy a ti fasza tanyátokon ez a divat, de jellemzően nem faszoznak az emberek az utcán sem.

Így mész vásárolni: "Kérek egy liter tejet te fasz"?

(tudom, don't feed the troll)

Maisie MacKenzie 2011.07.14. 08:54:31

A fizetős mód nem a trollokról szól, hanem a pénzről, a bevételről.

A trollok meg visszaszorulnak majd az internet segglyukába.

Ha hozzászólni csak teljes névvel, fényképpel és min. száz, nem kamu ismerőssel lehetne csak, akkor is csökkenne a trollok száma.

bagamoyo 2011.07.14. 08:58:03

Persze, hogy el fog terjedni.. Pénz van benne.

MetálFater (törölt) 2011.07.14. 09:01:13

És ki, milyen osztályozás szerint állapítja meg, hogy ki a "troll"?

Ez a szó gyakorlatilag mit jelent a szlovákiai média szerint?

"...kiderül, hogy már az első napon meglátszott az új rendszer jótékony hatása és az azóta napvilágra került vélemények szerint is csökken a negatív hozzászólások száma."

Hja, hogy erről van szó!
Nem tetszik a negatív hozzászólás?
Ezek szerint, ha segget nyalok az adott posztnak, nem vagyok troll, de ha ellentmondok, netán bírálni merészelek, már az vagyok.

Adjunk a szólás-, és véleményszabadságnak!

Bakker...

lujo22 2011.07.14. 09:03:37

Sztem ami fizetős lesz, oda csak az megy, akit érdekel, és sok őrült nem veri ott a nyálát. Mondjuk a Világgazdaság portálon egy cikk után eddig sem gyülekeznek a trollok,mert az írás a szellemi képességeiket meghaladja. :-) A Velvet meg csak azért van/volt, h a felkeltő cím miatt sokan rákattintsanak, és az audit-on eldicsekedhessen portál, nálam ennyi a látogatottság, én a hirdetők szempontjából ennyire vagyok értékes.

belekotty 2011.07.14. 09:18:41

@Kangörény_: Maximálisan egyetértek.
A szlovákok megvalósítottál az internetes NENYI-t. :-))

belekotty 2011.07.14. 09:23:26

@MetálFater: "Ezek szerint, ha segget nyalok az adott posztnak, nem vagyok troll, de ha ellentmondok, netán bírálni merészelek, már az vagyok."
- Nézd meg pl az Index tudományos fórumát! Aki a hivatalos tudománynak ellentmond, arra rászállnak a helyi törzstagok, majd addig basztatják amíg mond valamit amiért a moderátorok rögtön kihajítják.

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2011.07.14. 09:24:15

@Samott: pont az a lényeg, hogy az internetes sajtó (újságírók, fotósok stb) nem tartható fenn pusztán az online hirdetésekből (legalábbis ezt mondják, én meg elhiszem).

Ha megnézed a google és a Facebook már így is elviszi a hazai online hirdetési keret kb 20%-át és csak nőni fog, áramlik ki a pénz Magyarországról.

Maisie MacKenzie 2011.07.14. 09:28:39

@blöki.hu:

Mert a kattintásszám önmagában nem elég!

Hiába nézi meg a hirdetést x fő, ha annak a 95%-a féleszű idióta troll, frusztrált állat, akinek nincs se pénze, se hajlandósága a vásárlásra.

Szakosodni kell, külön trolletetőket kellene létrehozni, csak az a baj, hogy a troll nem tartja magát trollnak és utálja a többi trollt! :-)

belekotty 2011.07.14. 09:34:20

@Exploiter: "általában az ilyen megmondóoldalaknál: belepofáznak, mit kommenteltsz, miközben azért léteznek, mert kommentelsz.
Szóval hanyagoljuk az erkölcsösködést, meg a trollozást. Rohadt álszent dolog ez. "
- Pontosan. A legjobbak azok az oldalak, ahol várni kell egy kicsit röfinként és van szűrés lehetőség. A trollokat egy idő múlva senki sem olvassa. Schindler Pistáját például aki állandóan zsidózik, régen nem látom olyan oldalakon ahol van szűrés, míg máshol megállás nélkül tekereg. Több nickemen szűrve van, de azzal sem látom a szűrhető oldalakon, amiken nincs.

pontien 2011.07.14. 09:35:06

Nulla forint lesz ebből a bevétel. A torrentezés és az adócsalás országában ebből pénzt várni nagy lúzerség.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.14. 10:14:18

Vicces, hogy mennyire meg van arról győződve a többség, hogy a "szúrnám a fosóját" meg a "már megint egy köcsög indexes cikk"-szerű kommentektől lesz az oldalnak több bevétele meg úgy általában jobb.

Avatar 2011.07.14. 10:19:30

@lujo22: Ez ma már a 4. hozzászólásod volt csak ehhez a posthoz, és az adatlapod szerint máshova is írtál. Tessék szépen fizetni, vagy holnapig fogd vissza magad.
Tetszene?

Korábbi kommentedben írtad:
"egyes ffiak bosszúból volt feleségük aktfotóit teszik fel, ahol megadják a telefonszámát is."
Amennyiben a volt feleség nem járult hozzá, akkor ez rendőrségi ügy, nem a tárhely szolgáltató feladata utánajárni. Analóg azzal, mintha fénymásolt aktfotókat ragasztana ki az utcán.

"De láttam 15-16 éves lányok képeit közösségi oldalakról lementve, h feltegyék egy másikra, ahol fiúk minősíthetetlen kommentekkel látják el."
Ha önként kirakták a fotókat publikusan, akkor mi a probléma? Hogy nem mindenkinek az jut róla eszébe, hogy "jajj de csinos, tisztességes kis menyecske vagy te"?
Képzeld, múltkor a kocsmában a szomszéd asztalnál minősíthetetlen megjegyzéseket tettek az utcán járkáló miniszoknyás gimis lányokra...

"Vagy virágnyelven kábítószert árulnak, bűncselekményt szerveznek, stb."
Ez megint rendőrségi ügy, ha ilyet tapasztalsz, tehetsz feljelentést, akárcsak ha az utcán próbálnak neked kábítószert eladni.

Avatar 2011.07.14. 10:29:55

@blöki.hu: Csinálj jobb hirdetési szolgáltatást, mint a Google, és akkor majd hozzád áramlik a sok pénz.

@Maisie MacKenzie: A TV-ben a Mercedes reklámot megnézők 99,99%-ának nincs se pénze, se hajlandósága Mercit venni, mégis szokott a Mercedes hirdetni. Ugyanez igaz az utcai óriásplakát előtt elhaladókra, napilapot olvasgatókra, stb. A reklám piac már csak ilyen... Az interneten ezekhez képest elég jól célzottan lehet hirdetni.

Ja a posthoz: Szerintem egy igazi troll simán beregisztrál 100 nevet (troll00-troll99) és máris van napi 300 beszólása. A böngésző úgyis megjegyzi a login/pass-t, nem olyan nehéz váltogatni köztük.

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2011.07.14. 10:44:41

@Avatar: rögtön csinálok "jobb" vagyis népszerűbb hirdetési szolgáltatást, ha te megmászod Magyarországon a Mount Everest-et. Csak ide kell hordanod a hegyet, mi az akadálya?

Van *némi* versenyelőnye Amerikának, ha meg kinn csinálom akkor meg én is kiszipkáznám a pénzt.

Maisie MacKenzie 2011.07.14. 11:42:15

@Avatar:

"A TV-ben a Mercedes reklámot megnézők 99,99%-ának nincs se pénze, se hajlandósága Mercit venni, mégis szokott a Mercedes hirdetni."

Tévedsz! A Mercedes kedvenc márkája egy bizonyos körnek, akik sajnos többen vannak, mint 0,01%! :-)

Lamborghini tv reklámot láttál-e már?

lujo22 2011.07.14. 12:25:00

@Avatar: Önként tették fel ezek a szerencsétlenek -volt aki még a 14. életévét sem töltötte be-, de utána olyan szövegkörnyezetbe tették fel, hogy volt, aki utána teljesen összeomlott. Mert ők csak kicsit idősebbnek, nagyobbnak akartak látszani, mint valójában. Egyébként a médiahatóságnak, meg a sok szülői felháborodásnak hála, megszüntették a külföldi szerveren lévő blogot.

sexmachine 2011.07.14. 12:42:03

Amit eredetileg újságírásnak hívtak, azért fizetnék is, sőt a kommentelésről is lemondanék, de az ebben az országban ritka. Így olvasom akkor a trollnak kikiáltott usereket, akik sokszor érdekesebb dolgokat írnak, mint az itteni újságírócskák.

varvizib 2011.07.14. 16:49:14

A Velvet és a többi kamugyár, bulvárszenny esetén nem a kommentezést kellene szabályozni, hanem úgy ahogy van betiltani magát az újságot.

Avatar 2011.07.14. 18:41:00

@blöki.hu: Volt magyar fejlesztésű keresőprogram a Google megjelenése előtt, és az iwiw is idősebb, mint a Facebook. Megfelelően menedzselve ezek is válhattak volna uralkodóvá.

@Maisie MacKenzie: De azoknak már van Mercije, és nincs szükségük még egyre. Majd csak modellváltás után... ;)

@lujo22: Te holnapig nem is válaszolhattál volna!

Maisie MacKenzie 2011.07.15. 09:17:41

Párbeszéd a Srbija Insajd kommentei között:

- A balkáni szefárdokról már úgyis volt poszt, a cincárokkal/arománokkal kéne kezdeni. Aztán jöhetnének a goracok meg az "egyiptomiak" is akár.

- Engem is érdekelne, sosem hallottam ezekről a népekről.

Erről eszembe jutott egy kézenfekvő trollszűrési lehetőség: pár kérdéses űrlap hozzászólás előtt a témához kapcsolódó kérdésekkel. Ha kiguglizza a válaszokat már tanult valamit!
süti beállítások módosítása