Támogatja az ötvenes évek osztályharcát, tagadja a kommunista diktatúrában elkövetett bűntetteket az a radikális baloldali csoport, amely az utóbbi hetekben valósággal berobbant a nyári uborkaszezon idején a szlovák belpolitikai életbe. Megkapja a magáét a Polgári Konzervatív Párt (OKS) néhány politikusa is, akiket egyszerűn csak a bűnös burzsoá propaganda embereinek tartanak és remélik, hogy az OKS politikusainak hasonló sorsban lesz részük, mint a kommunista rendszer egykori ellenfeleinek. A youtube-ra feltett videón a Forradalmi Kommunista Párt (FKP) halállal fenyegette meg Szlovákia miniszterelnökét és több szlovák politikust, nagyvállalkozót.

 A szélsőbaloldali erők megjelenése nyilván összefüggésben áll a polgári konzervatívok szándékával, miszerint Szlovákiában 2011 szeptemberétől nemcsak a nácizmus bűneinek tagadása, de a kommunista diktatúra idején elkövetett bűntettek el nem ismerése is büntethető tétellé válna. A törvény megszavazása után a radikális baloldalikak azonnal harcra szólították híveiket és megtorlást ígérnek. A youtube-ra is felkerült videón többek között halállal fenyegették meg Iveta Radičová miniszterelnök-asszonyt és több politikust, nagyvállalkozót ugyanis az FKP  támogatja és szükségesnek  tartja az osztályharcot a proletárdiktatúra fenntartása érdekében.

A megfenyegetett képviselők egyelőre nem reagálták túl a radikálisok videó-üzenetét. Ondrej Dostál (OKS) például az egész esetet szópárbajnak tartja, az esetleges támadástól nem fél, nem kér rendőri védelmet sem. A videón megjelent az előző Fico-kormány belügyminiszterének fényképe is. Robert Kaliňák (Smer-SD) szerint, 1989-ben a véleménynyílvánítás teljes szabadságát is kivívták, amelyet törvényekkel szabályoznak, így a szólás szabadsága nem sértheti mások szabadságát sem. A volt belügyér szerint az ilyen eseteket a rendőrség figyelemmel követi. A szlovák rendőrség hivatalos még a videó megjelenésének napján leszögezte, hogy a csoport megfigyelés alatt áll és szükség esetén készek a bavatkozásra.

A hír kapcsán utánanéztünk a rendszerváltás utáni, szlovákiai szélsőbal történetének a kilencvenes évektől a kétezres évek végéig. Szlovákiában a baloldali irányultságú csoportokat elsősorban az anarchista-, antiglobalista-, radikális környezetvédő- és a punk kultúrából (az ún. punkáčok) érkező emberek alakították. A csoportok gyakran változtak, jellemzőjük, hogy vezetőik gyakran több csoportban is részt vettek. A különböző csoportok tagsága gyakran szinte teljesen lefedte egymást. Fő céljukat a fasizmus elleni küzdelemben és a nemzetek feletti politikai-, gazdasági intézmények vagy a globalista rendszert szimbolizáló gazdasági társaságok (pl: WTO, McDonald´s, Shell) elleni harcban jelölték meg. Érdekes momentum, hogy az elmúlt, majdnem húsz évben hír sem jelent meg radikális kommunista szervezetekről, vagy forradalmi szocialistákról. A csoportokra (pl: Antifa) nem volt jellemző valamiféle ideológiai kidolgozottság, harcos fellépéseik kimerültek a szélsőjobb akcióira adott válaszokban, illetve nagy antikapitalista, antiglobalista megmozdulásokon való részvételen.

A szlovák kommunista és marxista szélsőbal szárnyához az 1989 és 2008 közötti korszakban többségében marginális vagy már régen nem működő csoportokat lehet felsorolni. A REVO – Forradalmi Komunista Ifjúság (REVO – revolučná komunistická mládež) a REVO nemzetközi kommunista ifjúsági szervezet szlovákiai sejtje volt, jelenleg már csak Csehországban működnek. A marginális csoportok között említhetjük még a Szocialisták Ifjú Szövetségét (Socialistický zväz mládeže), amely a kétezres évek végén aktivizálta magát és több akció megszervezésében részt vett, együttműködik a Szlovák Kommunista Párttal, önálló kiadványt adnak ki Vzdor néven. Szlovákiában az egyetlen jelentős, szervezett marxista szélsőbaloldali szervezet a Szlovák Kommunista Párt (Komunistická strana Slovenska), amely  nevével az egykori Csehszlovák Kommunista Párt szervezeti egységének jelöli magát, de paradox módon nem tartja magát annak “egyenesági” örökösének. Ennek oka, hogy a Bársonyos Forradalom után a szlovák kommunista párt vezetésében Peter Weiss - hasonlóan a magyarországi MSZP-hez – és a reformszárny került vezető szerepbe. A megújuló folyamatot elutasító ortodox kommunisták 1992-ben – a történelmi KSS elnevezéssel - létrehozták új, saját ortodox kommunista pártjukat.

E korszak legaktívabb, többé-kevésbé legális, akcióikat mindig előre bejelentő baloldali csoportja a Csehszlovák Anarchista Föderáció (Československá anarchistická federace) néven vált ismerté. Több alkalommal közösen akcióztak a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezettel. A szélsőbaloldali csoportok között önálló egységet képeztek a radikális környezetvédők, akik sokszor különösebb szervezeti háttér nélkül exponálták magukat. Esetükben a legnagyobb problémát az államhatalom abban látta, hogy sokszor a társadalom többségének szimpátiájával találkozó ügyeket képviselnek, de olyan módszerekkel, akciókkal, amely a közrend megzavarásához, és magántulajdon rongálásához vezetett.  Szélsőséges környezetvédelmi baloldali sejtről tudunk Túrócszentmártonban (Martin) és Kassán (Košice). Mindkét városban az Animal Liberation Front helyi sejtekkel képviselteti magát. Szlovákiában a szélsőbaloldali csoportok közé sorolják az antiglobalista akciócsoportokat is, de ezek különösebb szervezett keretek nélkül léteznek. Egy a kétezres évek közepén készült felmérésből kiderült, hogy a szlovák társadalom jobban tolreálja a baloldali szélsőséges csoportokat, mint a jobboldali radikálisokat.

A szélsőbal paradigmaváltásán kívül Szlovákiában a mostani eset azért is kapott különösen nagy visszhangot, mert az események közvetlenül a norvég szélsőjobb merénylet után történtek. A közvélemény egy része meghökkent a forradalmi kommunisták megjelenésekor, mert Szlovákiában általános vélemény, hogy az országban nem léteznek szervezettebb radikális baloldali csoportok, nem jellemző a szélsőbalos gondolkodás. Mások egyenesen kétségbevonják az FKP csoport valódi létezését és csak a jelenlegi miniszterelnök igencsak megcsappant népszerűségét emelni hivatott, fizetett PR-akciónak vagy valamelyik jobboldali kormánypárt unatkozó ifjúsági szervezet médiahekkjének tartják az ügyet. A dotoho.blog.hu megtalálta őket a Facebookon, úgy tűnik, a csoport létezik, és valós személyek állnak mögötte. A Forradalmi Kommunista Párt weboldalán 2009 óta jelennek meg posztok. Édemes azonban felhívni a figyelmet a szlovákiai politikai baloldal egy “speciális” tulajdonságára: az európai baloldaltól eltérően, amely az első és második világháborúk nacionalista, rasszista és etnikai ellenségeskedésével szembenézett, a szlovákiai baloldal nyíltan vagy rejtve képviseli ezeket az eszméket, alátámasztja ezt az előző Fico-Slota kormány négy éves működése is.

Peter Zajac (Most-Híd) kormánypárti parlamenti képviselő, irodalomtudós úgy gondolja, a baloldali radikálisok a bolsevizmus óta mindig a kollektivizmust és a proletárdiktatúrát dicsőítették. Így az egyén szabadságjogaira és a nézetek pluralitására épülő polgári demokrácia szemszögéből az összes kommunista mozgalom, rezsim csak szélsőséges lehet. A kommunizmus négy évtizede sokak számára mindennapi tapasztalat volt, és olyan mélyen beivódott a kollektív tudatba, hogy a “valódi szocializmus” rendszerét ösztönösen nem úgy látják, mint egy szélsőbaloldali eszme rendszere. Ebből következik, hogy a szlovák társadalom kollektív tudatában nem létezik “szélsőbaloldal”, ezért nem lát különösebb veszélyt a szlovák társadalom olyan a terrorizmust támogató szélsőbaloldali diktátorok esetében, mint Kaddáfi, Chevez vagy éppen Lukasenko. A dotoho.blog ezt annyival egészítené ki, hogy Szlovákiában a szélsőbal csoportok – összehasonlítva szélsőjobboldali szervezetekkel – eddig nyilvánosan soha nem léptek fel polgártársaik szabadságjogai ellenében. Feltételezhetjük azonban, hogy a szélsőbaloldal céljai elérésének érdekében, a pluralista demokráciát és a polgári szabadságjogokat éppúgy korlátozná, megszűntetné, mint a szélsőjobb.

 

(Következő posztunkban a szlovákiai szélsőjobb rendszerváltás utáni múltjáról, jelenéről adunk bemutatót)

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr673167550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bergeroth 2011.08.21. 15:51:20

Mindenhol vannak elmebetegek.
Az ilyeneket viszont azonnali börtönnel sújtanám, már csak a fenyegetés miatt is, ami az egybiteseknek bőven elég indok egy kis hőbörgésre.
Vagy mondjuk egy életfogytig tartó bányába kőfejtőnek, valahol Namíbia környékén.

Bergeroth 2011.08.21. 16:02:53

Mellesleg annyira rohadtul elegem van ebből a rengeteg erőszakból, ami egyre inkább csak terjed és terjed, hogy az leírhatatlan.
Ismeretlenek, barátok, rokonok gyilkolják egymást pénzért, hatalomért, bármi másért.
Annyi agresszió van az emberekben, hogy az egyszerűen rémisztő.
De a legrémisztőbb az, hogy egyre inkább rezisztenssé válunk és pl. szemrebbenés nélkül átlépünk az utcán fetrengő ember felett. Pedig lehet, hogy nem is hajléktalan, csak simán rosszul van.
El akarok menni erről a bolygóról. :/

kvadrillio 2011.08.21. 16:24:46

bizony, hogy nagyon sok ember tudatában nem létezik "szélső baloldal ".
Ezeknek az embereknek a tudatában a MA KIZSÁKMÁNYOLÁSI TECHNIKÁI ÉLNEK, mert ezek a tapasztalásaik.
És ezek szörnyűbbek minden régenvolt, elmúlt eseménynél.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.21. 16:30:01

Elég érdekes, mert a szlovákoknál lényegében stálinizmus volt 89-ig.

Ott aztán haraptak a komcsik rendesen.

kuki123 2011.08.21. 16:43:41

"de a kommunista diktatúra idején elkövetett bűntettek el nem ismerése is büntethető tétellé válna. A törvény megszavazása után a radikális baloldalikak azonnal harcra szólították híveiket és megtorlást ígérnek. A youtube-ra is felkerült videón többek között halállal fenyegették meg Iveta Radičová miniszterelnök-asszonyt és több politikust, nagyvállalkozót "

a komcsik már csak ilyenek

bár ők érdekes komcsik mert gyűlölik a magyarokat a cigót a zsidókat...

insert random 2011.08.21. 17:38:36

Egyébként mennyire komoly ez az egész fenyegetés? A linkelt videó egy Ivan Baranov nevű orosz énekes számát tartalmazza (neki az összes száma a burzsujok megöléséről szól, ld.: www.youtube.com/watch?v=W7Qht8OyxaU), erre vágták rá a szlovák politikusok képeit, ezen kívül volt még valamilyen fenyegető üzenet? Mert ez inkább tűnik egy unatkozó punk hülyegyerek videójának, mint valódi terroristák fenyegetőzésének.

Rókakígyó 2011.08.21. 18:16:05

a mogyorók utálata nem csak komcsi szokás

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.21. 18:26:54

@insert random: Hello. Figyeltem a legutolsó nyilatkozatokat. A rendőrség folyamatosan azt kommunikálja, hgy monitoringolják a csoportot, de amíg csak videokat pakolnak fel a netre és weblapjukon verbális üzeneteket fogalmaznak meg (ezek a a postban be vannak linkelve, ha tudsz szlovákul, olvasgasd), addig nem fognak beavatkozni.

A csoport egyik tagja, bizonyos Eugen Pivonka is nyilatkozgat már a szlovák bulvárban, szerinte Breiviknek csak a módszerei voltak rosszak, tipikus burzsoá megoldást választott (ti. ártatlanok lelövése). Pivonka szerint a jelenlegi gazd-i, politikai burzsoá rendszer percei (!) meg vannak számlálva.

Egyébként: a szlovák belpolitikában semmin nem szabad meglepődni, hirtelen jelentek már meg eddig is őrültek, bohócok. A netes közvélemény döntő többsége ezt a szervezetet is ilyennek tartja. A szlovák demokratikus berendezkedés szélsőséges/diktatórikus alternatíváját egyébként is csak a széljobbon tudták "megfogalmazni", teszem hozzá, eddig szerencsére különösebb részsiker nélkül. De erről majd a következő posztban.

dr. v.b.1990 2011.08.21. 19:43:15

Nem lehet,hogy róluk beszél a Fletó? :D

francov 2011.08.21. 21:04:42

Szélsőséges környezetvédelmi baloldali sejtről tudunk Túrócszentmártonban (Martin) és Kassán (Košice).
Azaz Kassán és T.szentmártonban ! Mi nye pepicki!

united skates 2011.08.21. 22:26:37

@Bergeroth: az a baj ezzel, hogy néha elég meggyőző többségbe tudnak kerülni azok, akik pl. elhiszik, hogy pl. ma, ott vagy itt, ebben az országban csak csalással, lopással, vagy csak simán értékteremtés nélkül, rombolással lehet valaki "burzsuj".
ha ezt könnyű elhinni (mint ahogy az), és tömegével szegényednek el emberek, családok (mint ahogy történik), miközben egy titokzatos "sikeres" (nem az) kisebbség ódikkal furikázik, akkor csak gyújtó szikra egy-egy ilyen sejt, amely a düh élére áll.
majd meglátjuk, van-e ilyennek táptalaja. szerintem egyébként még nincs, de lesz. megismétlődik megint minden.
ilyenkor történik az, hogy nem te küldöd őket a bányába, hanem ők gyújtják rád az ódit (vagy annak történelmi megfelelőjét).

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.22. 15:20:20

Azoknak, akik nem értenek magyarul, mégegyszer: hülyeségek beírása, anyázás, a másik elgurult gyógyszere való utáni érdeklődés, offolás esetén a komment röpül. Ha ezután meg még értetlenkedik is az illető, akkor ő is röpül 1 hétre. Faszér vagytok ilyen nehéz felfogásúak.