palesztin-raketa.jpg

Egy hideg novemberi reggelen, majdnem kiesett a reggeli kávé a kezemből, ezt olvasom: már csak az a kérdés, mikor lesz palesztin állam. Szavazást tartottak az ENSZ-ben "Palesztináról", ahol a cseh diplomácia kiválóan szerepelt: megalkuvás nélküli nemmel szavazott. Köszönjük. De miért mondott Csehország nemet Palesztinára? (Fotó: Öntudatos palesztin demokraták)

A Cseh Köztársaság meggyőződése, hogy az egyetlen cél, azaz Izrael állam és egy független, demokratikus, egységes és életképes palesztin állam békés és biztonságos egymás mellett élése, csakis közvetlen tárgyalások útján valósítható meg. A megfigyelő státus létrejötte csak a közel-keleti békefolyamat újabb késlekedéséhez vezethet” - áll a cseh külügyminisztérium közleményében. "A cseh diplomácia azon a véleményen van, hogy a palesztin államiságot nem egyoldalú lépésekkel, hanem a közel-keleti béketárgyalások felújításával kell megteremteni. Az ENSZ döntése rosszul időzített és semmi jót nem fog hozni” - ezt már Pavel Fischer, a cseh külügy politikai igazgatója tette hozzá a cseh állami rádió péntek reggeli adásában. „Ez a mi következetes politikánk, soha nem tartjuk hasznosnak az egyoldalú lépéseket, Csehország nemmel fog szavazni”. - jelentette ki még napokkal a szavazás előtt Karel Schwarzenberg, cseh külügyminiszter, akit egyébként a szavazás után a Reuters ügynökség "szélsőségesen (sic!) Izrael-barátnak" nevezett.

A hírekből aztán kiderült, csak kilenc állam vette a bátorságot, hogy szembenézzen azzal a világméretű támogatással, amelynek segítségével megfigyelő államra emelték "Palesztina" státusát. Egy olyan állam kérdésében döntött a többség, amelyet iszonyat kínos államnak nevezni. Tekintsünk el most attól a ténytől, hogy a kijelölt területnek nagy részét izraeli biztonsági erők felügyelik. Még csak arra a kérdésre se keressük a választ, hogy vajon melyik terrorista frakció akarja hivatalosan "Palesztinát" képviselni. Sajnos a helyzet az, hogy az ENSZ csak úgy magában, egy olyan alakulatról döntött, amely folyamatosan és nagy hangon kiabálja a világ felé, hogy a vele szomszédos államot meg kell semmisíteni, és egyáltalán: joga sincs a létezésre. Ezen az egyszerű és napnál is világos tényen még az a körülmény sem változtat, hogy a "palesztinok" különböző képviselői itt meg ott néhol bátortalanul azt próbálják sugallni, hogy azért ezt annyira nem is kell túl komolyan venni, értik ők a viccet, csak nem szeretik - hogy egy haverjukat idézzem hirtelen.

Az úgynevezett "palesztinok" számára Izrael ugyanis valami olyasmi, amelynek soha nem is kellett volna létrejönni. Ezt a nézetet tömegesen támogatják az egykori és mai kommunisták és az egykori és jelenlegi neonácik is. Éppen ezért ezek a csoportok mindig is azon a véleményen lesznek, hogy az Izrael ellen alkalmazott terror bárhol, bármikor teljes mértékben indokolt. A helyzet az, hogy az ENSZ szavazáson ezt a szélsőséges álláspontot támogatta az országok túlnyomó többsége. Voltak persze olyan tagállamok is, amelyek ilyen-olyan okok miatt tartózkodtak a szavazáson, ezek többségét pusztán opportunizmusnak tudom be. Például Németország, amely egyrészt a mai napig bűntudatot érez, teljesen indokoltan, a holocaust miatt, másrészt viszont napi szinten retteg a német földre érkező milliónyi muszlim bevándorlótól.

Ízlelgessük a szavakat: csak kilenc ország gondolta úgy a világon, hogy ez megengedhetetlen, köztük a Magyarországgal történelmileg és kulturálisan megannyi hasonlósággal rendelkező, visegrádi tagállam, Csehország. Ezekben a napokban belpolitikai szempontok miatt sem éreztem volna haszontalannak, ha világosan tudtára adja a magyar diplomácia: kinek az oldalán állunk. Magyarországnak is helye lett volna ebben a kis létszámú csoportban, amely világosan kijelenti: terroristák által ellenőrzött, uralt ország akármilyen státusa teljességgel elfogadhatatlan és abszurd. Az is világos, hogy a döntéssel Csehország sokak szemében most egy kevésbé szimpatikus állammá vált, egy dolog azonban elvitathatatlan Prágától: véleményüket már bejelentették, a speciális cseh-izraeli kapcsolatokról a Puskás stadionban elkövetett verbális attak kapcsán a dotohon már írtam.

Az elmúlt napok sorozatos Jobbik botrányai után világosan láthatjuk: olyan emberek örömködnek a döntés kapcsán, akik primitív antiszemita beszédüket a témával kapcsolatban egyszerűen propalesztin beszédre cserélik - anélkül, hogy közben tényleges változás történt volna gondolkodásukban.

Érdemes felsorolni azokat az országokat, ahol mindezt felfogták: USA, Kanada, Panama, Nauru, Marshall szigetek, Paulu, Mikronézia, Csehország, Izrael.

Izrael, you are not alone!

164 komment

Címkék: #csehszlovák #csehország #hülyearab #izrael #úgynevezett palesztina #karel schwarzenberg

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr134939241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalmár 2012.12.01. 19:10:00

Off:
Azon a képen, hogy a bánatba fogják beletenni a rakétát a csőbe?
A stabilizátor szárnyakkal kétszer akkora, mint a lyuk....
Furcsa kép.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.12.01. 19:10:08

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Seggfej, a te hozzászólásodból pedig csak annyi maradt ki, hogy két különböző személyről beszélsz!

Pavol Fisher: a cseh km politikai igazgatója

Jan Fischer: az EBRD alelnöke és cseh köztársaság elnök-jelölt

Taxomükke (UK) 2012.12.01. 19:14:53

Van, akinek jó ez a helyzet.
Pl. a fegyvergyártóknak és -exportőröknek biztosan.

poa ogapo 2012.12.01. 19:15:02

Itt most palesztinozni vagy zsidózni lehet?

Mindkettő megy, egy kis románozással szlávozással együtt.

Gyors választ kérek: egy szabad piréz.

Lovas nemzet 2012.12.01. 19:20:21

@Kalmár: A Moszad sem figyelhet minden apróságra, amikor képeket gyárt, ne kötözködj!

shitgun 2012.12.01. 19:21:12

Látom nagy itt a háborgás, aki most jött ide először a főoldalról, és nem érti, mi ez, annak elmondom, hogy szimpla trollkodás, a blogger régen szlovák fociról írt, ami ugye a kutyát nem érdekli, aztán elkezdte alázni a magyarokat, erre jött a flém, most mióta helyzet van Izrael környékén, áttért a provokatív zsidóseggnyalásra, gondolom egekben az olvasottság, írónk pedig húzogatja a fütykösét boldogan a szájhabzó kommentekre. Nem érdemes foglalkozni vele, max röhögni rajta.

freetibi 2012.12.01. 19:21:15

ZS-abszurd: Palesztinának nincs joga a létezéshez, mert "folyamatosan és nagy hangon kiabálja a világ felé, hogy a vele szomszédos államot meg kell semmisíteni, és egyáltalán: joga sincs a létezésre."

Izrael azt csinálja, amiről a palesztinoknak beszélni sem lenne szabad.

Egyik kutya, másik eb.

rezvez 2012.12.01. 19:21:30

@Kalmár: No, ez az amit nem tűr a politika és az újságírás. Meglátni, és szóba hozni ami nyilvánvaló. Ködösíts! (árnyalj, hogy a "többség" kihallja belőle amit ő akar).
Jeszenszkynek is ez a baja.

Sírköves Slomó 2012.12.01. 19:29:18

@Csehszlovák Kém: Tévedtem.

Arra viszont jó volt hogy lebuktál hogy zsidó vagy, ami az írásaidból persze eddig is átjött!

....:DDD

SillyKohn 2012.12.01. 19:29:26

@hindpilot:
Lehet, hogy neked gyanús, de Schwarzenbergék egy fejedelmi dinasztia, a X.századig visszavezethető családfával. A háború előtt kb. fél Csehország az övék volt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.01. 19:29:35

@RAMBO:

"Tessék mondani, hogyan is keletkezett Izrael állam? Hány terrorista is volt a vezetői között? Hány háborús bűnös?"

- A magyar állam keletkezésekor hány barbár szadista állat volt a vezetői között? Ki saját rokonát megölette a legbarbárabb módon.

SillyKohn 2012.12.01. 19:32:43

@post:
"Panama, Nauru, Marshall szigetek, Paulu, Mikronézia"
Valóban illusztris társaság, csupa nagyhatalom :D Egyébként Palau lesz az, szerintem. Van vagy 20 000 lakosa (!). A Marshall szigeteknek talán 60 000 is. Nauru meg nincs 10 000. Mikronézia 110 000. Összesen nincs egy megyényi ember. :)

Dolgozónép 2012.12.01. 19:33:21

A kommunisták nem így gondolják - például én sem -, ez tévedés. A szovjet-éra vezetői igen, de azok nem "a" kommunisták. "Paulu" nevű országról én még nem hallottam, bár lehet, hogy műveletlen vagyok...

Conan The Librarian 2012.12.01. 19:37:34

"Például Németország, amely egyrészt a mai napig bűntudatot érez, teljesen indokoltan, a holocaust miatt, "

Lol! Mert teljesen indokolt, hogy pusztán születése okán egy mai huszonéves bűnösnek érezze magát azért, amit valaki más tett 70 éve. Ezt az idiótát.

profilo 2012.12.01. 19:41:13

"Egy hideg novemberi reggelen, majdnem kiesett a reggeli kávé a kezemből, ezt olvasom: már csak az a kérdés, mikor lesz palesztin állam."

Így érez egy vallási fanatizmustól nem mentes,erőteljes nacionalizmussal megáldott zsidó. Izraelben.számukra ez egy rémálom.Pláne a 67-es határok,ama bizonyos ENSZ határozat szerint.Pedig milyen „okosan” sikerült túlnyújtózkodni a takarónkon.
Mi az ,hogy a lenézett,megvetett „arabok(!)” önálló álammal rendelkezzenek azon a földön,melyet nekünk adott,ígért az Úr.

"A hírekből aztán kiderült, csak kilenc állam vette a bátorságot, hogy szembenézzen azzal a világméretű támogatással, amelynek segítségével megfigyelő államra emelték "Palesztina" státusát."

Ja.Az a szemét 138 antiszemita ország...Közöttük Franciaország,Spanyolország,Oroszország,Ausztria,Dánia,Norvégia…

És a „hős kilencek”:
Izrael, az Egyesült Államok, Csehország, Kanada, Palau, Mikronézia, Panama, a Marshall-szigetek és Nauru.

Röhej.
És miért nem írsz arról,hogy miért nem voltak bátrak szlovák barátaink?

„Egy olyan állam kérdésében döntött a többség, amelyet iszonyat kínos államnak nevezni.”

Olyan gyönyörű ezt így,egy toleráns blog oldalán látni….

„Az úgynevezett "palesztinok" számára Izrael ugyanis valami olyasmi, amelynek soha nem is kellett volna létrejönni.”

Az „úgynevezett betelepült-őslakos” zsidók is így gondolkodnak a még létre sem jött palesztin államról

"A cseh diplomácia azon a véleményen van, hogy a palesztin államiságot nem egyoldalú lépésekkel, hanem a közel-keleti béketárgyalások felújításával kell megteremteni.

És az izraeli diplomácia is.Béke csak úgy lehet,ahogy Izrael akarja,szeretné.Ezért most teljesen „nemegyoldalúan” a telepek bővítése mellett döntött.És ezt a közel-keleti béke érdekében.

Gratulálok ezen poszthoz.Napi betevő provokációadagod ezzel letudva.
Vigyoroghatsz a monitorod előtt…

Sírköves Slomó 2012.12.01. 19:51:53

Ez az írás annyira szánalmasan propagandaízü, hogy Bibi Netanjahu, Herzl Tivadar, Lehmann Löw Ábrahám vagy éppen Köves Slomó is elismerően csettintene a fitymájával.

lehuto 2012.12.01. 19:57:27

@Kalmár: Ja. Le kéne húzni azt a szar sapkát a szemükről. Egyébként a hátsó faszi meg a meleg fegyvercsövet szorítja a pöcséhez. És csodálkoznak, hogy nem bírnak a zsidókkal vagy 65 éve...

djangyu 2012.12.01. 19:58:01

@Taxomükke: nem is értem, egyébként hogyan magyarázza meg Csehszlovák Kém a német álláspontot, mikor a németek azért bőven adnak el haditechnikát Izraelnek (és nem érdekli őket, ha Tel-Aviv tiltakozik, mert ugyanazt a tengeralattjáró-típust eladnák mondjuk Egyiptomnak is), amit azért néha felhasználnak a palesztinok ellen és pont ezért már régen nem érdekli őket, hogy mit szólnak azok a csúnya muzulmánok milliói ehhez. A német bűntudat meg inkább inkább már más kérdés, az újnémet "nacionalizmus" része, hogy szembenéznek a hibáikkal, de ettől még büszkék arra, hogy németek. És egyre kevésbé van amiatt bűntudatuk - azzal együtt, hogy Izrael a modern Németország szövetségese.

@SillyKohn: mennyire balfékek néha a radikálisok, amikor német nevekre rásütik, hogy zsidó. Nem tudom, hogy Alfred Rosenberg-ről, az ónáci főideológusról, aki kidolgozta az ájraelméletet - és aki egyébként baltikumi németként nem is volt echte árja - hányan sütnék rá kapásból 100-ból, hogy zsidó, csak azért, mert zsidók is hordták ezt a nevet. Szerintem 80-an minimum.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.12.01. 19:58:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ha jól emlékszem, a magyarok nem mentek a római birodalomba robbantgatni azért, hogy Szvatopluk adja nekik az országát, hanem idejöttek és elvették.

flamer 2012.12.01. 19:58:31

@bastian: "Az, hogy ki a terrorista abban a térségben, az ugye kizárólag nézőpont kérdése."

Az, amikor szándékosan felrobbantanak egy civilekkel teli buszt, milyen nézőpontból nem számít terrorizmusnak?

Illés Béla 2012.12.01. 20:08:50

Az "uhurszkózás" után ezt is kifejthetnéd a GY E-n.
Úgyis félbemaradt egy vita veled,mivel megfutamodtál,itt meg kimoderáltál minket.
Milyen jellemre vall ez?

Nagyon_Komoly 2012.12.01. 20:08:59

Zak. 12:3
"És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; a ki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyűl ellene a föld minden pogánya."

Meg kell értenie mindenkinek, hogy nincs olyan, hogy Kelet- meg Nyugat-Jeruzsálem! Egy egységes Jeruzsálem létezik. Ez pedig Izraelé. Az egész balhé csak erről szól. Izrael most is megengedi bárkinek, hogy ott legyen, aki járt már ott láthatja, hogy fű, fa, virág odaköltözött már. Az egyetlen ország, amely ezt biztosítja.

Izrael valóban nincs egyedül. Ábrahám, Izsák, Jákob istene, Izrael istene velük van. Lehet szembe menni vele, de nem érdemes. Másfél éve volt egy látványos dolog. Sokan nem tudják, hogy Japán Izrael és Jeruzsálem ellenes nyilatkozatot tett 1 héttel az előtt a katasztrófa előtt, amiben 27000 ember halt meg. (ugyan Fukushima néven híresült el, de ugye az atomsugárzás miatt még senki nem halt meg, az emberek a földrengésben és a szökőárban haltak meg mind...)

Ebben a nyáldemokrata világban mindenki azt hiszi, hogy azt csinálhat, amit akar. De Isten Izraellel kapcsolatos tervével nem tanácsos szembe menni. Akár támogatjuk Izraelt, akár nem, Isten meg fogja menteni, és meg fogja tartani. A győztes oldal előre ki van hirdetve. Elég nagy balek, aki a vesztes oldalra áll...

ottomoll 2012.12.01. 20:14:55

@Kalmár: Ráadásul én úgy tudom, hogy Izrael Állam születése sem volt a törvényesség netovábbja. A huszadik sz. első felétől fogva illegális telepeket létesítettek a brit mandátumi területeken, illegálisan a brit kormány határozott tiltása ellenére telepítették be a zsidó lakosságot, konfliktusokat generálva ezzel az őslakosokkal. Később pedig az Irgun és Stern nevű terrorszervezeteik több merényletet is végrehajtottak brit célpontok ellen a térségben. Ezeknek a terrorszervezetenek a tagjai a mai napig hősöknek számítanak Izraelben. Egyikük-Mehanem Begin- később Izrael elnöke lett. Na ennyit arról, hogy ők milyen módszereket alkalmaztak államiságuk kiharcolására...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.01. 20:23:18

A helyzet sokkal bonyolultabb és veszélyesebb, mint látszik!

Nem csak egy pofon lett adva.. a magisztrátusnak...

Hanem vérszemet kaphattak azok, akiket ellenségeiknek tettek meg!

Izrael modern fegyverekkel akar kőbunkók ellen küzdeni... úgy, hogy nincs jogalapja rá...

Hozzászoktak ahhoz, hogy nekik mindent szabad, és ezután már reflex szerűen úgy is fognak cselekedni... hiszen nem rombolhatják le illúzióik hamis értékrendjét... főleg nem saját maguk számára...

Mérges 1234 2012.12.01. 20:23:39

Liberálisnak vallom magam, de Izrael elmehet a fenébe.

Ha a mi naykunkba varták volna őket, aztán most arról kellene dönteni, hogy Magyarország egyáltalán álam-e, és létezzen-e. Lehet nem lenne ennyire hülye a posztoló.

Ez egy kurvára kényes kérdés, nehéz igazságot tenni, de aki útána olvas, az hamar belátja, hogy inkább a palesztinoknak van igazuk.

Ja és persze nem véletlenül teroristák ők.

Az ilyen szemellenzős faszokat, mint a poszoltó mindkét oldalon írtani kellene.

ob.szerver 2012.12.01. 20:23:59

Megfigyelő státusz! Ez aztán a diadal. Reméljük, hogy a palesztinok átérzik a státusszal járó feléjük áradó bizalmat és megtiszteltetést, és felhagynak pár rossz szokásukkal. Ezentúl a rakétaütegeiket nem óvodákba telepítik. Ha kivégeznek embereket állítólagos kémtevékenység miatt (tárgyalás megvót?) akkor a holttestüket nem húzzák végig motorral a városon. Ha egy terrorista felrobbant egy buszt izraeli civilekkel, akkor nem tör ki népünnepély. Meg ilyenek.

kuvtim 2012.12.01. 20:27:48

Végre. Egy józan, korrect helyzetkép 'petraeus'-tól. Ritkaság ezen a blogon, beleértve a blogíró cikkeit. Gratulálok!

djangyu 2012.12.01. 20:41:17

@Nagyon_Komoly: jaja, a zsidók titkos csodafegyvere, esetleg az elveszett Frigyláda... a szovjetek is rettegtek tőle, épp ezért engedték meg hosszas unszolásra, hogy az oroszországi zsidók kivándorolhassanak.

A baj ezzel az, hogy '56-ban a szovjetek atommal akarták megszórni a Szueznél harcoló angol-francia-izraeli csapatokat, vagy akár magát Izraelt, ha nem fejezik be a támadást. Úgy látszik, akkor nem bíztak Istenben. Pedig bízz magadban, és Isten is megsegít.

Megsúgom: egy Istene van a kereszténynek és zsidónak. Csak a keresztény még az arámi fiút, Jeshuá-t aka Jézus-t is Isten mellé rakta, hogy így válassza el magát a zsidó teológiától - aztán persze ez változott a reformáció alatt is, meg az új neoegyházak alatt, de az Isten maradt közös.

fehérfarkas 2012.12.01. 20:42:01

A cikk szerzője összekeveri Gázát a Palesztin Hatósággal, amely Ciszjordániát jelenti és a pacifikálódott Fatahot (és nem pedig a Hamaszt, amely csak Gázában van hatalmon). Az ENSZ a ciszjordániai Palesztin Hatóságot vette fel megfigyelő tagnak.
Ráadásul már tavaly ősszel felvette volna, csak akkor Izrael és az USA megzsrolták az ENSZ-t, azzal, hogyha meg merik szavazni, akkor az USA nem finanszírozza tovább az ENSZ-t (és mivel az ENSZ költségvetésének az USA a legnagyobb finanszírozója, így tavaly még több állam engedett a zsarolásnak és visszalépett, de idén 138 ország döntött úgy, hogy mégis megszavazzák).

Gázából indulnak ki a rakétázások és nem a Palesztin Hatóság területéről. Gáza és Ciszjordánia között Izrael állam fekszik és nincs fizikai összeköttetés Gáza a és PH területe között.

Persze Gáza sorsát is rendezni kellene, mert jelenleg a világ legnagyobb szabadtéri börtönének nevezik, mivel izraeli katonai blokád veszi körbe szárazföldön (itt még 8m magas betonfal is súlyosbítja a helyzetet), levegőben és tengeren, ami persze a gázaiaknak teljes joggal nem tetszik. De én most nem Gáza helyzetéről és nem a gázai konfliktusról írok, hanem a cikk található tárgyi pontatlanságokról, ami miatt az egész cikk következtetése és ENSZ meg a palesztinok elleni kirohanása hibás. Semmi más, mint zsigeri indulat józan racionális érvelés helyett.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.01. 20:42:31

Azért elég vicces, hogy már megint úgy kel ki valaki az antiszemitizmus ellen, hogy közben ugyanazokat a gondolatsémákat követve iszlámozik, és még idézőjelbe is teszi a palesztin szót, jelezvén hogy szerinte ők nem is léteznek. Az, hogy a Jobbik és hasonszőrű alakulatok az Izraelellensség paravánja mögül zsidóznak, nem jelenti azt, hogy mindenki náci aki nem lelkesedik azért, hogy Izrael Gázában a világ legnagyobb szabadtéri börtönét üzemelteti. Martin Walser nagyon jól fogalmazott, amikor az "Antisemitismuskeule" szót használta. Itt erről egy egész jó írás:

www.spiegel.de/politik/deutschland/kritik-an-israel-inflationaerer-gebrauch-des-antisemitismus-vorwurfs-a-869280.html

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.01. 20:45:04

@Mérges 1234:

Ez nem olyan egyszerű! Dédnagyapám Pávai Vajna Ferenc volt, a felesége izraelita hölgy! Övéké volt fél Magyarország, de a Horthy korszak alatt ez a család másképpen gondolkodott... Horthy jobbkeze volt... amikor a fúrások során, elemezte a kőzetmintákat és a vizeket, rájött arra, hogy a Kárpát-medence üledékes és roppant mérgezőek a vizek és földek nagy része!

Majd rájöttek arra, hogy a magyarokat kevésbé mérgezi, így kivonulót fújtak! A vagyon nagyrésze vissza lett juttatva Magyarország számára... amit a terménykereskedelemmel kerestek....

Sajnos gazdasági hatalom nélkül az azután következő eseményeket már nem tudták megállítani... De Magyarországra Izraelita nem fog jönni.. mert azóta rájöttek, hogy igaza volt...

fehérfarkas 2012.12.01. 20:52:17

@Csehszlovák Kém: "Érdekes, hogy mennyire érzékenyen érintett, amikor a Hamasz és a Palesztin Hatóság közös felelősségéről beszélek, ugyanakkor az nem zavar, amikor Abbas úr csak vádaskodik. Palesztin mártírokról beszél, palesztin ártatlan áldozatokról beszél, de egy szóval sem említi azokat, akik kiprovokálták és folyamatosan táplálják a jelenlegi konfilktust - és itt most már nem csak a Hamasra és más gázai terroristákra gondolok, hanem de Iránra és Libanonra is,ahonnan folyamatosan érkeznek a fegyverek a régióba."

Ennek mi köze a Palesztin Hatósághoz?
Az ENSZ döntése a Palesztin Hatóságról, és annak a hatása alá tartozó területről szólt: Ciszjordániáról.
Gáza területileg és politikailag is teljesen független Cidszjordániától.
Irán és a libanoni Hezbollah a gázai Hamaszt támogatja és nem a ciszjordániai Palesztin Hatóságot.
Ciszjordánia területleg és lakosságilag is nagyobb Gázánál.

Persze a gázai probléma ettől még létezik, de az egy teljesen más ügy.
Gondolom te sem szereted, amikor a felvidéki magyarokat összemossák a szlovákokkal, vagy amikor a cseheket összemossák a szlovákokkal, vagy amikor Csehországot összemossák Szlovákiával, vagy amikor egyesek még mindig Csehszlovákiát emlegetnek.
Azért mert a palesztinok tőlünk messze vannak, attól még lehetne náluk sem fekete-fehéren, hanem racionálisan, tényszerűen látni a dolgokat.

Roden333 2012.12.01. 21:08:08

Gyerekek ez egyszerű. Meg kell szüntetni a konfliktusok okait, vagyis mindkét országot.
Ja, és ezt a holokauszt témát már érdemes lenne nyugdíjjazni. Hány bőrt(kárpótlás, pénz-vagyon visszadás etc..) húztak már le a résztvevők, túlélők, illetve azok örökösei. Ja, meg a mai németeknek baromira nincs közük ahhoz, amit a nagyfaterjuk csinált kb 70 éve. Én is mondhatnám, hogy a nagyfaterom beszolgáltatásai után, adjátok csak vissza kamatos kamatostul amit elvettek tőle.

xenuka 2012.12.01. 21:08:22

Zsidók ti erre már nem emlékeztek?

Lódzi gettó - 1942. szeptember 4.

Az özvegy és gyermektelen Chaim Rumkowsky a maga hatvan évével az idősebb zsidók közé számított a gettóban és valami oknál fogva azt hitte hogy egy zsidó államot irányít. Imádta a közel 160.000 embernek otthont adó gettót, amelyet saját birodalmának tekintett.

Ez a hatalommániás kretén barom zsidó ott és akkor ezt mondta a többi zsidónak:

"Apák és anyák: adjátok nekem gyermekeitek!"

Érthetően rettentő sírás a zsidó tömegben...

Megint gettóba akartok kerülni?

Egyiptomban az ókorban, a mai hollandiában és angliában a középkorban és szinte egész európában a legújabb korban ezt kaptátok.

Nem tanultok?
Nem?

Mindenképpen addig ugattok, görénykedtek, provokáltok amíg

MEGINT MINDENKI

beleegyezik, hogy újra rettenetesen picsánrúgjanak titeket?

Hülye zsidók vagytok!

Roden333 2012.12.01. 21:16:37

@djangyu: Igazából csak 1 Isten van. Bármelyik vallást nézed. Egy vakhitű muszlim egyiptomi munkatársam mondta h: Ők elismerik az összes prófétát (Jézus sztük próféta) De a korán az az utcsó írás, ha úgytetszik utolsó kinyilatkoztatás Istentől, ami AZONOS bármelyikünkével. Már ha egyisten hívö az ember és nem ateista v egyébb vallású. Hindu vallású fönököm szerint is 1 föIsten van, ha úgytetszik.

fehérfarkas 2012.12.01. 21:17:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem értek veled egyet, mert Arafatot a hidegháborús amerikai és szovjet külpolitika emelte olyan magasra (őt találták meg tárgyalópartnernek az izareli-palesztin konfliktusban, aki a palesztinokat képviseli). Akkoriban a Fatah még nem a mai békés korrupt bürokratikus szervezet volt, hanem egy jelentős katonai szárnnyal rendelkezett, ami a környező arab országoknak nemhogy nem tetszett, de kifejezetten ellene voltak (pl. a szomszédos Jordánia fogadta be a legtöbb palesztin menekültek, de az 1966-os incidens után, amikor a Fatah katonailag elfoglalta Ammant és a jordán hadseregnek nagy vérveszteség árán sikerült csak visszafoglalni a fővárost, után a Fatahot és tagjait Jordániából kiűzték - a békés palesztinok viszont maradhattak).
Az USA feltétele volt az, hogy a palesztin kérdés rendezéséhez a palesztin oldalt Arafattal képviseltették (mondig őt hívták meg a tárgyalásokra, és őt ismerték el hivatalosan), így a többi arab ország is kénytelen volt Arafoatot elfogadni hivatalos tárgyalópartnerként ebben a kérdésben.

Abban viszont igazad van, hogy Arafatnak valóban volt karizmája, és a tömegmédiát nagyon jól tudta használni, ami révén úgy tudta eladni magát, mintha ő lenne a palesztin érdek valódi képviselője. És a Nobel béke-díjjal ezt az imázsát még tovább növelte. (mondjuk szvsz annak a Nobel béke-díjnak pont annyi értéke van, mint ahogy Manacheim Begin és Anvar Szadat is kaptak ilyet = politikailag a nyugat számára fontos vagy és ezzel ismerjük ezt el)

bajnai zordon 2012.12.01. 21:20:45

A nagy szlovák királyok, államférfiak, innovátorok, de legfőképpen Nobel-díjasok nevére mondom, hogy itt ma megdőlt az egy bloggerre eső pofánhugyozások száma !! Persze kellett ehhez egy ilyen igazi primitív posztoló, hasonló szintű agyszüleménye is, de ez akkor is maradandó ! Mit fog ehhez szólni Szabó Z. meg Sixx ? Nem félsz, hogy megrakják a kis hájas popsidat ? Vagy már alig várod ? Hejj, de jó látni ezt a kozmikus lebőgést !

Numi, na mi? Numida! 2012.12.01. 21:21:09

Hmm, én simán el tudom képzelni, hogy szó sincs Izrael szimpátiáról, hanem egyszerűen csak rebellis nemzeti kisebbségnek látják a palesztinokat Prágában, és attól tartanak, hogy ha elismernék Palesztinát, az nagyon áttételesen de a Benes-dekrétumok visszavonásának kérdését is felvetheti... Ez meg akkora tabu a cseheknek, hogy akkor már szarnak a palesztinokra is, amíg Izrael sem ismeri el őket. Még a ciszjordániai telepesítés is a Szudéta-vidék elcsehesítésére hajazhat Prágából nézve...

Kristl 2012.12.01. 21:29:09

Panama, Nauru, Marshall szigetek, Paulu, Mikronézia

Ezek gyakorlatilag az egyesült államok (USA) gyarmatai

Jockfan 2012.12.01. 21:29:20

Néhány rövid észrevétel:

Palesztinát/ a palesztinokat lehet idézőjelben írni, de ők legalább felvállalják nemzetüket. És mi a helyzet az európai zsidósággal?

Izrael, mióta az eszemet tudom (50 vagyok), háborúban áll. Miféle béketárgyalásokról beszélnek?!

A csehek többnyire megalkuvók. 1938-ban is különösebb ellenállás nélkül fogadták azt, hogy Hitler annektálta őket, mert az volt politikusabb hozzáállás. Erről ennyit.

paraszthajszal 2012.12.01. 21:29:27

@fehérfarkas: ez az ENSZ-döntést tekintve nem teljesen van így, mivel a palesztin javaslat szerint a `67-es határokat kell alapul venni, a megalakítani kívánt palesztin állam Ciszjordánia és a gázai övezet lenne együtt. Más kérdés, hogy Abbaszék a gázai rész felett nem gyakorolnak ellenőrzést, ahogy Ciszjordánia nagy része is IDF- (katonai) igazgatás alatt van.

Roden333 2012.12.01. 21:29:35

@ob.szerver: Igazad van. Mondom, hogy mind a két bandát le kell gyalulni a sárgaföldig, földjeiket sóval behinteni és bészántani. Hírmondó se maradjon. Problem solved.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.01. 21:42:14

Ja még ehhez is valamit:

"Például Németország, amely egyrészt a mai napig bűntudatot érez, teljesen indokoltan, a holocaust miatt, másrészt viszont napi szinten retteg a német földre érkező milliónyi muszlim bevándorlótól"

Ez például egyáltalán nem igaz, a németek nem "rettegnek", és ott ki is alakult egy nem elhanyagolható török értelmiségi középréteg, akik vallásuk megtartása mellett tökéletesen beilleszkedtek a német társadalomba. Sőt, az utóbbi években éppenhogy az figyelhető meg, hogy Németországban szültetett törökök visszatelepülnek Törökországba, és ennek a német politika egyáltalán nem örül. Az ilyen Pro Köln-féle iszlámofób alakulatok meg teljesen marginálisak, nincsen tömegtámogatásuk. Nálunk meg mi van? Jön ez a Németh Sándor, mond egy olyat hogy "az iszlám nem az erkölcsről, hanem a hatalomról szól", és a sok humanista értelmiségi, akik pl. holnap mennek tüntetni a zsidózó jobbikos ellen, meg se pisszent. Pedig ez a mondat semmivel se másabb, mintha azt mondta volna valaki, hogy "a zsidó vallás nem az erkölcsről, hanem a pénzről szól", vagy valami ilyesmit.

fehérfarkas 2012.12.01. 21:43:15

@Zöldövezeti:

az állításoddal szemben a tények:
1948/49-es háború idején 700.000 palesztin menekült el (és a mai napig sem ők, sem a gyermekeik, unokáik nem térhetnek vissza a szülőföldjükre, amely ma Izraelhez tartozik),
1967-ben 300.000 palesztin menekült el (és ők sem sem térheznek vissza a mai napig, meg az ő gyermekeik sem, unokáik sem),
ez így együtt 1 millió elüldözött ember (meg ma 2012-ben a leszármazottaik is ugyebár), akiknek meg van titlva, hogy szülőföldjükre visszatérjenek

mokkaczuka 2012.12.01. 23:00:11

Előzetes moderáció, itt, és ennyi mocsok nácit hagysz dagonyázni, haver?

mokkaczuka 2012.12.01. 23:00:24

@porthosz: Takarodjon át mind a gecibe Jordániába, azt az államot ugyanis palesztin államnak hozták létre, és lakosságának a háromnegyede palesztin. Tíz éven belül úgyis megdől a monarchia, koncként akár oda is lehet vetni a mukinyulaknak.

NIL7 2012.12.01. 23:00:42

A helyes és helytelen megítélésében abból indulhatunk ki jó eséllyel, hogy Magyarország született vesztes és romlásba dönti önmagát (ez default). Tehát a nyerő stratégia mindig az ellenkezőjére fogadni mint amit Mo tesz. Dehát ugyebár senki nem teheti az ellenkezőjét annak amit csinál, mert akkor már az lenne az ellenkezője amit csinál. A túlélés garanciája kívülről figyelni mindezt - például Csehországból, vagy bárhonnan máshonnan.

genius loci (törölt) 2012.12.01. 23:00:57

"Izrael" egy elvakult terrorcsoportok által alapított állam, ami máig harcban áll az ott őslakos arabokkal, akiket itt most látom, hogy zárójelben palesztinoknak neveznek.
Talán végre lesz Palesztina, annak ellenére, hogy 8 állam ezt nem szeretné.

Kanada, USA, Izrael: érthető. A kis szigetállamok meg USA bábok, kb távirányítással működnek Washingtonból, Csehország meg mindig úgy viselkedett, mint egy részeg kocsis, primitíven, aljasul, gyáván, ártatlan németeket lincseltek meg és űztek el, most éppen az EU-val szemben emberkednek, de azt is ostobán teszik szerencsétlenek, igaz, a hőbörgésnek tétje nincs, súlyuk semmi, megtehetik, de őket minősíti ez a viselkedés.

Nem érzem úgy, hogy Izrael mellé kellene állnia Magyarországnak, de Csehországnak is kb. annyi köze van a témához, mint a magyaroknak, csak a magyarok belátták ezt, a csehek meg játsszák a nyamvadt kis egeret, aki ott "dübörög" az elefántok mellett a hídon és kihúzza magát büszkén, hogy mekkora zajt csapnak így együtt.
A csehek tét nélkül beböfögtek valami mosdatlan szájszagút a levegőbe... kellemetlen, de elmúlik. Kicsit hülyének nézi őket a világ, de nem lesznek kukoricára térdepeltetve a csehek ezért.

Amúgy nincs egy régi ENSZ határozat, ami kimondja, hogy egy zsidó és egy palesztin államnak kell létrejönnie? Akkor meg?

xenuka 2012.12.01. 23:01:11

A németek leszarják és utálják a zsidókat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.01. 23:01:15

@fehérfarkas:

Nem tudom, mikor lesz egy újabb Barak-i ajánlat az asztalon, de egy olyan ajánlatot egy 'Arafat' tud otthon a népnek eladni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.01. 23:01:22

@djangyu:

"A baj ezzel az, hogy '56-ban a szovjetek atommal akarták megszórni a Szueznél harcoló angol-francia-izraeli csapatokat,"

- Persze, meg el akarták adni a holdat a vogonoknak.

Nagyon_Komoly 2012.12.01. 23:01:35

@djangyu: először olvasd el a Bibliát párszor, aztán formálj véleményt a zsidóság és a kereszténység témakörében... nem sikerült még csak megközelítened sem a valóságot. Sajnos Magyarországon legalább 100x annyi ember tartja magát kereszténynek, mint aki tudja valójában, hogy mi is az... (Azaz olvasta már párszor a Bibliát, és hasznosítja is a saját életében az olvasottakat.)

Az oroszországi aliázásnak azért egészen más oka is volt. Sokan zsidónak adták ki magukat, és ragadozásra használták ki a lehetőséget (maffiózók). Azóta szigorították meg nagyon az aliázás feltételeit... és valószínűleg Oroszország szerepe még nem ért véget. Az arabok nagy szövetségese lehet, mivel a hadseregük 40%-a már ma is iszlamistákból áll, akkora volt a bevándorlás...

A 2. templom "üzemelésének" körülményei miatt a Frigyládának a Templomhegyben kellene lennie mind e mai napig. Valószínűleg ott is van. És én gyanítom, hogy 67 után egy illegális ásatásnál talán meg is találták azt, amikor a mai "Nyugati Fal Alagút" helyről beástak a hegy alá. Megérinteni senki nem merte, hatalmas zavargás is tört ki akkor, és visszatemették a járatot. Ez a szép nagy lyuk még mindig ott van az oldalán... akár találtak valamit, akár nem, érdekes történet.

Az egészben a legérdekesebb az, hogy az elmúlt pár évben teljesen megváltozott a zsidók hozzáállása a Templomhegyhez. Most az a "divat", hogy majd a Messiás felépíti a templomot, és nekik nincs vele dolguk. A Templom Intézet egy "szekta" lett a szemükben, akik viszont fel akarják építeni, és minden évben le akarják tenni az alapkövét. Nem a Sziklamecset helyére akarják tenni, hanem mellé, mert van egy olyan változat is, hogy azt rossz helyre építették, és a Mória-hegyének teteje odébb van, ezt jelzi is egy kis "tető" északi irányban. Talán ezért sem tolonganak a jelenleg iszlám ellenőrzés alatt álló Templomhegy megszerzésére. Ásni sem lehet, bár az Alaxa mecset bővítésekor nagyon sok anyagot kiloptak a hegyből az arabok, és szeméttel vegyítve és bedarálva a Hinnom völgyébe szórták. Szerencsére a zsidók begyűjtötték, és kb. 70%-os a feldolgozottsága. Rendkívül sok lelet került elő, sajnos bedarálva, de sokan dolgoznak rajta, komoly eredményei vannak. Ettől rettegnek az arabok, mert minden lelet bizonyítja a valódi történelmet. A Dávid városa helyén történő ásatásoknál sem véletlenül van az a pár arab család halálosan befenyítve iszlamisták által, ha eladják a zsidóknak a házukat, azonnal megölnék őket. Persze sokra nem mennek vele, mert annyi minden előkerült már az elmúlt évtizedekben, hogy csak a struccok nem veszik észre, hogy ki a terep eredeti jogtulajdonosa.

De hamarosan meg fog változni. Izrael ismét sok katonai csodát fog átélni annak ellenére, hogy várhatóan cserben fogják hagyni szövetségesei (a napi problémákat leszámítva a Góg-Magóg háborúja, azaz Izrael természeti kincseinek megszerzési kísérlete most van soron...), hogy visszatér a hitük, és felépül a 3. templom. Ekkor viszont jelenkori történelmünk a Biblia szerint egy új fejezetbe fordul át.

Jeruzsálem egyik legmókásabb helye a Siloám tava. Évszázadokon keresztül az arabok és a katolikusok ölték egymást szó szerint, hol katolikus templom, hol mecset állt a feltételezett helyén. Most mecset áll ott. Pár éve viszont megtalálták az igazi helyét a tónak, 200m-re odébb. A terület nagy része görögkatolikus tulajdonban van, ők pedig nem engedélyezik az ásatásokat. Érdekes kérdés, hogy vajon mi érdekük fűződhet ehhez, holott Jézus egyik csodatétele kötődik hozzá igen rafinált módon, azaz aki kereszténynek tartja magát, azt érdekelné, mi van ott a föld alatt...

Viktus 2012.12.01. 23:01:48

@porthosz:

A népesedési adatok alapján 50 év múlva ez a probléma megoldódik Izrael is újra palesztin lesz. Az ortodoxokat leszámítva elég gyér a zsidóság szaporodási kedve, mint a többi fehér népesség esetében a bolygón. Előbb gondolkoznak mielőtt bedugják a palesztinoknál meg mindegy eggyel több üldögél pucér fenékkel a sarokban.

Viktus 2012.12.01. 23:01:51

Blogger ezek szerint egy tót-zsidó? :P

Plumper 2012.12.01. 23:02:02

a fröcsögő, hazudozó, hamasz-irán támogató gyilkos nyilas jobbikos bérretegtetőknek üzenem, hogy a ti levegőtök fogy igen gyorsan...

petraeus 2012.12.01. 23:02:10

@fehérfarkas: Korulbelul hasonlo szamu zsido hagyta el a muszlim orszagokat.
Mondjuk izrael nem menekulttaborban tartotta oket, hogy AZTAN lehessen mutogatni a vilag kozvelemenyenek, mint ahogy az arab allamok tettek.
A visszateres joganak emlegetesE ures retorika, mindenki tudja, hogy arrol mar gyakorlatilag lemondtak, meg a karterites is csak ugy kerulhet szoba ha az arab allamok is karpotoljak az eluldozott zsidokat.

Kuku 2012.12.01. 23:02:20

A PH és Hamasz közti viszonyokat nem ismerőknek javaslom olvasásra a Hamasz Fia című könyvet. A Hamasz egyik alapítójának fia (Moszab Hasszán Juszef) legbelsőbb infókkal, történelmi sorrendben írja le az eseményeket. Külön kitér a PH árnyoldalaira és a Hamasz kettős megítélésére. A leghasznosabb, és leginkább első kézből érkező források egyike. Elképesztően tanulságos, bár még csak a felénél tartok.
Csehországnak elismerésem, a palesztinoknak pedig elég bátorságot kívánok a harag elhagyásához. A második intifáda előtt visszautasított oslói ajánlat óta az ő térfelükön van a labda.

salamander 2012.12.01. 23:02:58

"Izrael állam és egy független, demokratikus, egységes és életképes palesztin állam békés és biztonságos egymás mellett élése, csakis közvetlen tárgyalások útján valósítható meg."

(Természetesen nemzetközi jogilag is egez egy nonszensz.)

Érdekes, hogy senki más nem rendezheti tárgyalások útján - amit mellesleg lassan 70 éve próbálgatnak de nem sikeres - rendezni a másik országgal alapvetően nem legális - mondjuk ki: egyoldalú háborús viszonyát.
Az egy dolog, hogy a Balfour egyezmény is felülvizsgálatra szorulna. másik dolog, hogy nem így kell rendezni egy államok közötti konfliktust!
Hát ha vannak nemzetközi békefenntartók akkor miről beszélünk? Csak cipruson, a Balkánon lehetnek békefenntartók? A közel-keleten nem? Vajon Izrael lenne maga a "békefenntartó"? (A leghülyébb ember is tudja, senki sem lehet saját ügyében bíró ["nemo iudex in sua causa"])
Látnunk kell: ott ahol évtizedek óta háborús konfliktus van, ott valakinek érdekében áll a konfliktus fenntartása, mert így folyamatosan a figyelem és a világsajtó központjában lehet - természetesen mindig a megtámadott és a elnyomott szerepében tetszelegve.

Az már csak hab a tortán, hogy ez a törpe de erőszakos és nagyon felfegyverzett állam álszent módon mondja, hogy arról nem tehet, hogy nagyságrendekkel nagyobb modernebb és erősebb a hadserege amint az őt "folyamatosan" kőkorszaki eszközökkel támadó szomszédos államé. Ő nem él vissza haderejével hanem "sebészi pontossággal" "csak" a csúnyákat lövi ki. (Hát a világ tisztességes és értelmes része döbbent csendben figyeli, hogy ez a görény állam hová pofátlanodik még el - az USA áldásos támogatása mellett -, lassan egy újabb világháborúba sodorva mindannyiunkat...)

Palesztina joggal áll ellen ennek az erőszakos kiszorítósdinak, melynek alapja az olaj területi dominanciája.

Kérdés: nem lehetne Izraelt leszerelni és más államok békefenntartóival egy azonnal rendezést végrehajtani?
Meddig akarjuk még nézni, hogy "ezek tárgyalgatnak", ott ahol már rég nincs miről tárgyalni? (Persze erről ne a zsidókat kérdezzük, hanem a nemzetközi joggyakorlatban kialakult szokásjogot tekintsük át és cselekedni kellene, végre!

***

dosagy18 2012.12.01. 23:03:04

@kvadrillio: Azt is tudhatnád akkor, hogy egyedül azért nem jött létre Palesztina 47/48-ban, mert ők nemet mondtak erre a határozatra. Izrael meg elfogadta. Ilyen egyszerű a képlet.

Measurer 2012.12.01. 23:03:17

@Numi, na mi? Numida!: Ebben is lehet vmi, mindenesetre Izrael barátsága mind Cseh(szlovákiával), mind a 100 leggazdagabb osztrák közé tartozó, cseh külügyminiszter Fürst Karl Schwarzenberggel európai viszonylatban is különlegesnek mondható.Egyébként, ha Schw. nem fejedelmi sarj, talán osztrák külügyminiszter is lehetett volna.
www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/155961#.ULpphGeAaSp

magyar ember teli szájjal 2012.12.01. 23:03:29

Az egyetlen 'úgynevezett "palesztin" ', akit ismerek, épp Prágában él, kb 40 éve űzhették el őket, Szíriában élt egy darabig de ott ugyanolyan szemetek voltak velük mint Izraelben. Úgyhogy itt kötött ki.
Nem szerencsés az általánosításod, az jön le belőle h egy ostoba fasz vagy.

Viktus 2012.12.01. 23:35:50

@fehérfarkas:

Visszatérnének vége lenne Izraelnek. Az kb. olyan történelmi szükségszerűség Izrael részéről, mint a csehek részéről volt a németek kitelepítése.

genius loci (törölt) 2012.12.01. 23:36:01

Ki lettem moderálva? Pedig nem is írtam csúnyát :(
Vagy itt nem divat a szólásszabadság, demokrácia?

Na azért leírom még egyszer: nem oszt, nem szoroz, hogy Csehország mit böfög a éterbe, elszáll, súlya nincs, attól sem lesz nagyobb ász, hogy az USA mellé áll a világ közvéleményével szemben.

Amúgy a terrorizmusban a palesztinok a zsidóktól tanultak mindent. Stern csoport (Lehi csoport), Haganah, Irgun stb. elég nagyban nyomták a mészárlást, robbantásokat, gyilkosságokat, politikai tisztogatást. Ha a történelem szeszélye folytán a palesztinoknak adnak államot, nem a zsidóknak, akkor máig ilyen zsidó terrorbandák garázdálkodnának a Közel-Keleten. De ők esélyt kaptak arra, hogy állami vezetőként tisztára mossák a kezeiket a palesztin, brit stb vértől. A palesztinok meg kénytelenek voltak a zsidó halálbrigádok taktikáját átvenni. Nyilván ők is szívesebben élnének saját államban, aminek saját hadserege van.
Ahogy a zsidó terrorbrigádok vezetői is miniszterelnökök, elnökök, tábornokok lettek hirtelen, úgy majd a palesztinok is átvedlenek politikussá, ahogy lesz államuk.

Viktus 2012.12.01. 23:36:19

@petraeus:

Nem mondtak le ne írj olyasmiről amiről fogalmad sincs. Sőt direkte tartják az "arab" testvéreik őket táborokban, mint a pakliban egy jolly jokert amit időnként bedobnak, ha kicsit fanatizálni kell saját népüket a belpolitikai helyzet miatt egy kis iszlám nacionalizmussal Izrael elsöprésére. Közben pedig az a helyzet a palesztin olyan, mint Európában a cigány ... mindenhol utálják őket. Nagyon akartak volna v.mit kezdeni a menekültek kérdéskörével pl. az arab olajországokban adhattak volna munkát a milliós ázsiai munkaerő felszívása helyett.

Viktus 2012.12.01. 23:36:26

@dosagy18:

A palesztinokat nem kérdezte akkor sem a kutya sem. A szomszédos arab országok maguk közt szerették volna szétosztani a területet lásd. pl. Jordán Királyság-Egyiptom a palesztinok, és szépen szét is osztották a palesztinoknak ítélt területeket. A gyalog szerepét töltötték be a sakktáblán csak néhanapján odadobták koncként. Maga a palesztin terrorizmus is ebből indult ki az olajsejkeknek egyszerűbb-olcsóbb megoldás volt saját népük felé prezentálni, hogy pár terrorszervezetet tolnak pár millióból, mintha milliárdokból kellett-kellene megoldani a palesztinok helyzetét.

genius loci (törölt) 2012.12.01. 23:36:33

@ob.szerver: azért az izraeli terrorkülönítményeket sem kell félteni ám, az az ország, ahol Baruch Goldstein-t nemzeti hősnek tekintik, nem mondható, hogy békés lenne

a palesztinok a zsidóktól tanulták a robbantásos merényleteket, csak a zsidók utána kaptak egy kis csúcstechnológiát az amerikai hitsorstársaiktól, persze ingyen
most ha valaki foszforbombákkal bombáz gyerekeket a levegőből, akkor az hős katona, aki meg köveket dobál páncélosokra, az terrorista?

bajnai zordon 2012.12.01. 23:36:39

@mokkaczuka: hihetetlen, hogy mindig előbújik a szarból egy olyan féreg mint te, és nácizik azért, mert mások fel tudják fogni amit te szegényes iskoláztatásod okán-folytán képtelen vagy . Ugye szerinted - meg a többi - hozzád hasonló nagyon alulművelt, gerinctelen szararcú szerint, a palesztínok mellett kiálló 139 ország is náci ? Te, elbaszott gyökér, mi az anyátokért nem követtek már el kollektív öngyilkosságot ? Tudod, mielőtt a sok "náci" hatalomra jut ?!

genius loci (törölt) 2012.12.01. 23:36:48

@petraeus: az azért erős túlzás, hogy Izraelben tárt karokkal fogadták a zsidó menekülteket
jemeniek, észak-afrikaiak, etiópok elég erős diszkriminációnak voltak, vannak kitéve, konkrétan táborokban éltek, gettókban
ma sem csípik ám egymást olyan nagyon a fekete és a fehér zsidók, pláne az orosz "zsidók" elég nácik a többivel szemben is

mondjuk az orosz zsidók nagy része sose volt zsidó, csak gazdasági okokból ment oda bajt keverni

Sírköves Slomó 2012.12.01. 23:36:57

@Viktus: Nem lesz semmi probléma ha Palesztínában baj lenne a zsidóknak több terve is van.

Felmerült Magyarország és Texas is mint következő zsidó állam, nem is véletlenül. Amerikában ugye nem újság hogy zsidó irányítás van már 100 éve befogadnának akármennyi zsidót, Texassal viszont nem bírnak, megmaradtak konzervatív 'mucsaiparasztnak' fegyvert hordanak és nem vevők a libsi mócsingra. Dafke a zsidók őket nézték ki. Magyarország(tágabb K-medence) a másik kedvenc, ugyanazon okból. A magyarok agya még most sincs teljesen átmosva, itt még sok munka vár rájuk.

NIL7 2012.12.01. 23:38:11

Magyarország egyetlen ésszerű döntése a fegyvereladás lenne valamelyik félnek - annak, amelyik többet tud fizetni érte. Még jobb és még ügyesebb politika, ha mindkét félnek szállíttana.

Ehelyett folyik a moralizálás a "zsidó banktőke" ellen, beleharapva az alamizsnát (hitelt) nyujtó kézbe.

Itt a hozzászólásokban gyakran látom a tehetetlenség kivetítését a palesztín konfliktusra. Hát jó ez Magyarországnak és a magyaroknak? Csehország a bátrabb és gyümölcsözőbb utat választotta amikor hivatalos véleményét megalkotta. Ez is mutatja, hogy felelősebb vezetői vannak ... Már nekik is.

k.o._laci 2012.12.01. 23:56:26

"Ráadásul már tavaly ősszel felvette volna, csak akkor Izrael és az USA megzsrolták az ENSZ-t, azzal, hogyha meg merik szavazni, akkor az USA nem finanszírozza tovább az ENSZ-t (és mivel az ENSZ költségvetésének az USA a legnagyobb finanszírozója, így tavaly még több állam engedett a zsarolásnak és visszalépett, de idén 138 ország döntött úgy, hogy mégis megszavazzák)."

ezt azért valljuk be ez a technikát Orbán Viktor is megirigyelné

Anomalocaris (törölt) 2012.12.01. 23:56:39

@genius loci: "az ott őslakos arabokkal"

Na ez meg már megint egy másik kérdés, az ugyanis nem vitatható, hogy a zsidók már az ókorban is ott éltek, és akkor nem voltak még ott arabok. Szerintem teljesen természetes, hogy a zsidók úgy gondolják, hogy joguk van ott saját államukban élni, de ugyanez a jog megilleti a palesztinokat is (meg egyébként a csecseneket, az ujgurokat, a kurdokat, a baszkokat, stb. is). Úgyhogy bármennyire is kapálódznak, csakis a kétállamos megoldás a járható út. És igen, Jeruzsálemet ketté kell oszatni, bármennyire is üvöltözik a Hitgyüli és társai, az a város ugyanis az iszlám harmadik legszentebb városa Mekka és Medina után. Az meg különösen mókás, hogy az izraeli kormány arról beszél, hogy ők aztán nagyon tárgyalnának, dehát ez a gonosz ENSZ-szavazás megakadályozza őket ebben, majd rögtön másnap hoznak egy döntést 3000 újabb telepes lakás létrehozásáról, ami nyilván nagyon előremozdítja a békefolyamatot. Mert ezt is sokan elfelejtik, hogy ez az évek óta folyó telepépítés teljesen illegális a megszállt területeken, de ha ezt valaki szóvá teszi, rögtön jön is az Antisemitismuskeule.

Viktus 2012.12.01. 23:56:55

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Ez elég gyenge magyarszki jobbik böfi ... a tény pedig az több osztrák kezében van magyar föld, mint zsidó kézben ... több ingatlan van német-holland-belga nyugdíjasok tulajdonában, mint zsidókéban.

Viktus 2012.12.01. 23:57:03

@NIL7:

Te nagy Humor Harold vagy. :D Izraelnek? mit? a 30 évvel ezelőtti szovjet haditechnikát ami a birtokunkban van? :D Izraelnek? :D :D :D

fehérfarkas 2012.12.02. 00:06:38

@petraeus: "A visszateres joganak emlegetesE ures retorika, mindenki tudja, hogy arrol mar gyakorlatilag lemondtak, meg a karterites is csak ugy kerulhet szoba ha az arab allamok is karpotoljak az eluldozott zsidokat."

az elüldözött zsidóknak járjon kárpótlás,
de csak és kizárólag az elüldözöttnek,
de azoknak, akik önszántukból aliyáztak Észak- és Dél-Amerikában, Etiópiában, stb helyeken élő zsidó társaik azoknak meg ne járjon),
nem tudom, hogy tudod-e, de pl. Szíriában az aliyázott zsidók üresen hagyott házait a szír rendőrség védi nehogy rablók és fosztogatók betörjenek oda és nehogy kirabolják azokat (ugyanis a szírek szerint az aliyázott zsidók bármikor visszatérhetnek, és joguk van a saját régi lakásaikba visszaköltözhetnek);
Egyiptomban meg az aliyázott zsidó kereskedők, földtulajdonosok és kereskedők a teljes vagyonukkal vitték Izraelbe, és ezzel az egyiptomi gazdaságnak is károkat okoztak

valóban volt néhány arab ország, ahol a palesztinok üldözésére válaszul az ottani zsidókon álltak bosszút - de a néhány arab országot összemosni mind a 16 arab országgal olyan mintha azt mondanánk, hogy a 40-es években minden európai ország üldözte a zsidókat
(arról nem is beszélve, hogy a legtöbb arab ország a 40/50/60-as években még angol vagy francia gyarmat volt - hiszen a többségük csak a 60-as és 70-es években vált függetlenné a gyarmati uralom alol)

Viktus 2012.12.02. 00:35:16

@k.o._laci:

Urban legends kategóriát leszámítva - ja sajnos azt hiszi a mi kedves vezetőnk, hogy olyan erő áll mögötte, mint pl. az USA ... mert egy kínai közepes város népességének "kétharmada" megválasztotta.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.02. 00:35:31

@Kuku:

"A második intifáda előtt visszautasított oslói ajánlat óta az ő térfelükön van a labda."

2000-es Camp David-i ajánlatra gondolsz? Szerintem.

de.wikipedia.org/wiki/Camp_David_II

petraeus 2012.12.02. 02:27:21

@fehérfarkas: Nem mosok ossze 16 arab orszagot, hol veresebb, hol kevesbe brutalis volt a zsidopolitika, de mindenhol eluldoztek a zsidokat. Tudomasom szerint egyiptomban is vagyonelkobzassal jart a dolog es sziria az egyik legkemenyebb hely volt a zsidoknak, de ha van forrasod linkeld be legyszi.
Termeszetesen nem az onkent aliyazott zsidokrol van szo, ott mi ertelme lenne barmilyen karteritesnek?
Egyebkent is pont azt irtam, hogy mindket fel szepen lemond karteritesrol/visszateresrol nem kell ezen rugozni.

ottomoll 2012.12.02. 02:27:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tehát nagyjából a stagnáláshoz elég. Viszont a palesztinoknál jóval komolyabb a szaporulat. Ismerős a helyzet...?

Viktus 2012.12.02. 02:27:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Igen szaporák a palesztinok, mert bizony most is élnek Izraelben jócskán nagyjából a lakosság ötöde ... ők meg az ortodoxok a legszaporábbak.

fehérfarkas 2012.12.02. 11:02:01

@petraeus: internetes linkeket erre nem tudok adni, mert egyrészt saját személyes tapasztalataimról van szó, amiket az általam bejárt arab országokban tapasztaltam, másrészt az arab orszgokbeli ismerőeim által meséltekről, harmadrészt pedig az arab országokkal és a Közel-kelettel foglalkozó nyomtatott könyvekben és tanulmányokban leírtakról van szó;
és ami mindháromban (saját tapasztalat + ott élők elmondásai + tanulmányok) egyezik, akkor abban lehet valami igazság - mindenesetre számomra ezek alapján megismert dolgok hitelesebbek, mint az Izrael-párti könyvek és cikkek szerzőinek írásai
(mondhatnék konkrét példákat, de akkor oldalakat tudnék írni róluk)

Szíriában a helyzet az, hogy Szíria és Izrael egymással ellenséges országok, amelyek nem kötöttek békét. Ebből kifolyólag a szír rezsim megtiltotta, hogy állampolgárai az ellenséges ország területére lépjenek (ez nemcsak a zsidókra vonatkozik, hanem minden szírre). Mivel a szíriai zsidók többsége alijázott a magasabb életszínvonalú Izraelbe, így ez a törvény a szíiában maradt zsidókat érinti elsősörban, akik a családjuk aliyázott tagjait meglátogatnák. Sajnos a szír törvények miatt nem tehetik, mert ellenséges országba nem mehetnek, és Izrael hivatalosan is ellenséges ország (mivel a mai napig nincs a 2 ország között békekötés).
(persze ez fordítva is igaz, Izrael is ellenséges országnak tekinti Szíriát, a Golán-fennsíkot a mai napig megszállás alatt tartja, és ő is csak nagyon kivételes esetben engedi, hogy izraeliek Szíriába, nem zsidó szírek pedig Izraelbe menjenek)

Egyiptomban 1954 és 56 után volt zsidók elleni megmozdulás, amikor 1954-ben az izraeli katonai titkosszolgálat egyiptomban élő zsidókat szervezett be, hogy kairói nagykövetségnél terrorista robbantásokat hajtsanak végre Egyiptomi terroristnak kiadva magukat, amivel Egyiptom ellen hangolhatnak sok országot (=Operation Susannah) Ezt az egyiptomi titkosszolgálat meghiusította azzal, hogy időben leleplezte a szervezkedést. Majd 2 évvel rá Izrael Franciország és Anglia segítségével megtámadta Egyiptomot és megpróbálta elfoglalni a Suezi-csatornát.
Nyilván ez a 8 év mély (=1948/49-es háború, 1954-es az izraeli katonai titkosszolgálat sikertelen Susannah hadművelete, és 56-ban az országuk megtámadása ) nyomokat hagyott az egyiptomiakban, és a saját zsidóikban árulókat láttak, akik a saját országukat (Egyiptomot) elártulták egy másik országnak (Izraelnek).

Magyar példára átültetve:
képzeld el, hogy Magyország és Románia között van egy kis 1,5 éves háború = X. év. A háború vége (x. év) után 5 évvel (X + 5 év) a román titkosszolgálat a magyarországi románokat megpróbálja beszervezni, hogy budapesti nagykövetségek ellen terrorcselekményeket kövessenek el, és ezzel a nemzetközi közvéleményt Magyarország ellen fordítsák. Ezt a magyar titkosszolgálat szerencsénkre meghiúsítja. Majd 2 év múlva (X + 7 év) Románia 2 másik ország segítségvel megtámadja Magyarországot és a Tiszát megpróbálja elfoglalni. Nagy valószínűséggel az események után itteni magyarországi románokat is hazaárulással vádolnák a magyarok, akik a saját országuk (Magyarország) helyett az ellenséges idegen országot (Romániát) támogatják.
Szerencsére Magyarország és Románia nem ellenséges, de a fenti példát Egyiptom és Izrael 1948-56 közti analógiájára írtam, hogy így nézne ki, ha itt nálunk történt volna.

k.o._laci 2012.12.02. 11:02:10

ez vajon igaz?

Az ENSZ Közgyűlése azt követeli Izraeltől, hogy vonuljon ki az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkról, ne nevezze többé fővárosának Jeruzsálemet, és kezdjen béketárgyalásokat a palesztinokkal. A határozatot pénteken fogadták el.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.12.02. 11:02:54

@ottomoll: @Viktus:

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_term%C3%A9kenys%C3%A9gi_r%C3%A1ta_szerinti_list%C3%A1ja

2,1 kell a szaporulathoz.

Izrael 2,70 (ebben a táblázatban)
Ciszjordánia 3,05

Ez nagyjából egálban is lenne.

Gázai övezet 4,74 !!

Viszonyításképp: Hazánk 1,40.

Izrael és Ciszjordániában együttesen stabil marad az egymáshoz képesti arány. Nagyjából. A nagy gond Gázában lesz.

Nagyon régen, kb 25-30 éve volt egy riport a ZDF-en, ami azt taglalta, hogy a koszovói albánok többségbe kerülhetnek Szerbiában, és akkor a soknemzeti állam léte kerül veszélybe, mivel a koszovóiak mindig is Albániához akartak csatlakozni. Pár éve volt egy riport, mely Izrael sorsát taglalta hasonló megközelítésből. Izraelnek a demográfiai torzulás (Az arabok csak szaporábbak, mint ők) miatt sürgősen megoldásra van szüksége, mert abban a pillanatban, hogy a zsidók (Nem zsidózó célzattal) kissebbségbe kerülnek Izraelben, komoly bajba is kerülnek. Akkor fennáll a veszélye annak, hogy amit fegyverrel védtek-védenek immár lassan 70 éve, elveszítik egy választáson.

ottomoll 2012.12.03. 08:53:05

@NIL7: Izrael nem nagyon használ szovjet haditechnikát, a reguláris muzulmán hadseregek pedig jól el vannak látva.
Talán szállítókapacitások terén lenne keresnivalónk, de a magyar lobbiérőt ismerve ez sem túl valószínű. Izrael egyébként is szinte kizárólag amerikai, és saját fejlesztésű cuccokat használ.

ottomoll 2012.12.03. 08:53:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Viszont azt is hallottam,hogy a diaszpórából érkezőkkel is tudnak növekedni. Elsősorban az észak-amerikai közösségek rovására.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.03. 08:53:13

Pedig a képlet egyszerű ebben a kérdésben.

Az ENSZ megszavazott egy arab és egy zsidó államot.

Egyik fél sem volt elégedett. A zsidók azért nem, mert a terület egyszerűen védhetetlen volt. Az arabok meg eleve az egészet maguknak akarták.

Az arabok háborút kezdtek, dupla vagy semmi alapon, s vesztettek, semmi lett.

A zsidók az arabok hibáját meg ügyesen kihasználták: elvettek olyan területeket, melyeket az ENSZ az araboknak ítélt.

Azóta az arabok többször próbáltak az ügyet megoldani háborúval, sosem jött be. A 80-as évekre az arabok egy része immár belenyugodott a zsidó államba, ez lett a megegyezés alapja. Viszont a zsidók ma már nem hajlandók az eredeti állapot alapján tárgyalni.

Azóta meg a huzavona. Ráadásul időközben az arab oldalon a mérsékeltek kisebbségbe kerültek.

Viktus 2012.12.03. 08:53:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem lenne egálban, mert Izrael jelenlegi lakosságának az ötöde is palesztin ... és ott is ő reprodukciójuk jelentősebb meg az ortodox vallásos zsidóké. Ciszjordánia-Gáza meg a menekülttáborok megint egy külön történet.

Igen nem véletlenül nem kerül szóba a menekültek visszatérése az már most felborítaná teljesen a demográfiát.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.12.03. 11:43:53

@Csehszlovák Kém: erre egyszerűen nincs mentség, erdélyi magyarként különösen forog a gyomrom az ilyesmitől, miután mi is ízlelgethettük a Ceaușescu-érában a nyakunkra zúdított „telepesek” tömeges özönlésének örömteli pillanatait.

Még az sem mentség, hogy az izraeli telepesek szebben fogják a kést és a villát, mint az arab őslakosok, míg a román homogenizálási politika idejében ez pont fordítva volt.

Egyszóval, az újabb jeruzsálemi betelepítés szerintem már nem társadalmi-politikai kérdés, hanem pszichiátriai…

2012.12.05. 18:57:03

@petraeus: szép összefoglalás

nem véletlen, hogy reakció nélkül maradt a nagytudású blogszerző részéről

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.14. 18:16:06

@kesztió:

Megható, hogy te beszélsz pszchichiátriáról.

Elvetelemültebb, aljasabb kommentelőt nem nagyon láttam még a lebüdösebb tetves nácikat is beleértve. Na jó, utóbbiakkal holtversenyben vagy, sőt nem is tudom mi a különbség köztetek, erkölcsileg, ha egyáltalán.

Egyszer még úgyis pofánköplek, te mindenkit gyűlölő, önelégült szemét képmutató, eszed játszó szemforgató, hazug senki.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.14. 18:17:30

Sok bajom volt eddig ezzel a bloggal, de ezúttal kivételesen remek a poszt.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.14. 18:39:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Te mindig előadod pózolva a rettenetesen jól informáltat, és rendszeresen az derül ki, mindent félreértsz, mindenben vagy majdnem mindenben melléfogsz, mert az adatokat nem vagy képes értelmezni. Ez is ilyen:

„A zsidók az arabok hibáját meg ügyesen kihasználták: elvettek olyan területeket, melyeket az ENSZ az araboknak ítélt.”

A zsidók nem használtak kis semmit, nem vettek el semmit. Egyszerűen megnyertek egy háborút és az annak végén a harcok kimenetele által kialakult tűzszüneti vonal lett államuk de facto határa. A beállításod valószínűleg nem olyan aljas, amilyennek látszik, csak rutinszerűen buta.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.14. 20:38:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: @ByA:

Na jó, a buta túl erős volt, bocs. Mondjuk így inkább: átgondolatlan, földolgozatlan, fölszínes.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.12.14. 20:51:15

@petraeus:

Nem látod át eléggé, ismeregeid vagy egyoldalúak, vagy hézagosak, vagy mindkettő. Előítélstesek is, nagyon. Tudom ez kevés, ilyenkor joggal várhatnál részleteket, de elégedj meg most ennyivel, mert sok mindenről beszéltél és semmi módom a kívánatos részletességgel válaszolni. Túl időigényes lenne. A legföltűnőbb, az ún. 67-es határok emelegetése. Ilyen soha nem volt. Egyrészt mert ami volt tűzszüneti vonal volt, semmi sem indokolja az ahhoz való visszatérést, mésrészt mert ez sem Izrael és palesztínek között volt, hanem Irael és más országok között. Sőt, ENSZ biztonségi Tanács dönts is annak a megvéltóztatásáar utal. Úgy beszélni erről a vonalről mintha valami szent országhatár lett volna amit Izrael hódítóként átlépett, durva csalás. Ennek ültél föl. Ennyire van most időm, elnézést.