14531hp2.jpg

Ultrák, jól elqurtátok! Magukról megfeledkezett magyarok és bolgárok miatt lesz zárt kapus meccs két kelet-európai derbi. Az eset nemzetközi visszhangja és a kemény büntetés mutatja: Magyarország az európai antiszemitizmus központja, a poszt címe pedig egy svejki idézet, még mielőtt.

Örömteli hír járta be kedden a világsajtót: az FIFA szigorú, de megnyugtató döntést hozott, első körben úgy tűnik, a magyar-román meccset zárt kapuk mögött játsszák. A döntésnek azok magyar és bolgár szurkolók örülhetnek igazán, akik szerint fontos, hogy a stadionok lelátóin nehogy már a fajgyűlölet és a nemzetek közötti gyalázkodás legyen a hangadó. A témában korábban több büntetést is kirótt az illetékes nemzetközi szervezet az ukrán-lengyel Eb idején, úgy tűnik a labdarúgó nemzetközi szervezet nem a Fidesz kettős beszéde és a Jobbik rasszizmusa mentén, hanem továbbra is elkötelezetten lép fel a faji, vallási és nemzetiségi gyűlölködés és kirekesztés ellen. Ezzel is példát mutat a magyar szerveknek (pl: MLSZ, stadionban alkalmazott biztonságiak): így kéne.

Másrészt – valószínűsíthetően sokadmagammal - meglehetősen bosszús is lettem a hír hallatán, hiszen több külföldi barátommal terveztem hónapok óta, hogy kilátogatunk a budapesti Puskásba, ahol minden bizonnyal izgalmas és a továbbjutás szempontjából is fontosnak ígérkező kelet-európai derbi várt volna ránk. Ez most a jelek szerint nem jön össze, egy fasza sportélmény helyszíni megtekintéséről kell most lemondanunk, köszönhetően néhány magáról megfeledkezett szardarabnak. Szégyen és gyalázat, elmehettek a picsába kedves magyarországi ultrák (ezen a csatornán - web1899hu – ők a video feltöltői!): miattatok sok tízezer ember marad azon a bizonyos napon szórakozás nélkül! Köszönjük.

Sajnos látni kell: a magukból kivetkőzve zsidózó, magyarul beszélő, náci szardarabok semmiben sem különböznek azoktól a magyarozó, szlovákul beszélő, náci szardaraboktól, akiknek mindenről csak az (ti. a magyar) jut eszébe, például Dunaszerdahelyen. Persze, ahogy Szlovákiában a lelátói „magyarozás”, Magyarországon a lelátói „zsidózás” maradt évtizedek óta komolyabb következmények nélkül – lásd: MTK-meccsek - a szarcsimbókok nagyon felbátorodtak. Akinek fontos a határon túli magyar (de bármilyen) kisebbség érdekképviselete, nem viselkedhet másképp hazájában sem: a mérkőzés után a dotohora megírtam véleményem és kitettem aztokat a videokat, amelyen egyes szurkolók minősíthetetlenül viselkedtek. Ismert: miután elénekelték a magyar himnuszt az izraeli nemzeti ima alatt „mocskoszsidóztak” és auschwitzi vonatozást emlegettek.

A posztot és a videókat átvette az index.hu blogketrece, a hvg.hu, aztán a nyomtatott sajtó, magyarországi, szerbiai és izraeli bloggerek, a MAZSIHISZ és a Szombat, majd végre napokkal később, amikor már az izraeli média – Haaretz és a Jerusalem Post - is felkapta az esetet. Öt nappal a poszt megjelenése után magyar kormány és az MLSZ is reagált az esetre a Hírcsárda által bemutatott sablonos bocsánatkérő bullshitgenerátorral összerakott szöveggel, fantasztikus. A jelek szerint itt náci szardarabjaink ezen a ponton azt hitték, vége a történetnek, de a FIFA nem így gondolta. Jött a hidegzuhany, lett nagy hiszti. Történt ugyanis, hogy a nemzetközi labdarúgó szervezet Magyarországot antiszemita, Bulgáriát rasszista (egy dán fekete játékost gyaláztak a bolgárok) bemutatója miatt zárt kapus Vb-selejtezők lejátszására és pénzbüntetésre ítélte, nahát. Íme néhány cikk, ahol a szerkesztőség "tanult" a történtekből: Zsidók miatt lesz zártkapus az oláhok elleni találkozó, A zsidók bosszúja: nézők nélkül kell lejátszani a magyar-román Vb selejtezőt, stb.

Úgy fest, szélsőjobboldali és az ultra szubkultúrában úgy gondolják, hogyha szidok egy kisebbséget – amit egyébként azért tehetek meg (CSK: egy nagy büdös lófaszt teheted meg, gyökérgyerek!), mert demokrácia van – majd miután a megsértett kisebbség, teljesen jogosan fellép az őt sértegetők ellen, azok hirtelen megsértődnek és durcásan az előbb egyébként általuk sértegetett kisebbségre mutogatnak: brühühű, miattatok ülök a szopórolleren. Ez azért így nagyon vicces. No meg persze full real történet, ezek a faék egyszerűségű emberek tényleg így gondolják! Egy kérdést azért fel kell tenni: egy olyan agy, amit köpőcsészének se nagyon használnak civilizált közegben, vajon mennyit érthet meg a mostani FIFA döntésből? Azon kívül, hogy számára a „mocskoszsidózás” és a „büdösrománozás” egyenlő a demokráciával – és ennek betiltása a liberális diktatúra bizonyítéka – mennyire lehet nevelő hatású, visszatartó erejű? Bele tud-e gondolni, hogy egy nacionalizmus nélküli, demokratikus közegben, ahol őt nemzetisége miatt atrocitás éri, a támadó fél retorzióra számíthat?

Vona Gábor, aki mostanában egy teljesen megroppant szélsőjobboldali pártocska elnökeként hívei számára két top témában – „cigánybűnözés” és „mocskoszsidók” – próbál valamiféle politikai üzenetcskéket megfogalmazni, hazudik, amikor ezt írja felhívásban: „Ilyen a foci világában nemzetközi meccseken nem csak Izraellel, de bármelyik országgal megesik, ha idegenbe megy.” Nem sokkal a budapesti meccs előtt, Izrael válogatottja Csehország válogatottjával találkozott, szintén barátságos mérkőzésen. Olvastam a cseh sport-, és szurkolói oldalakat, de vajon miért nem találtam olyan felhívást, amely az izraeli válogatott elleni tüntetésre, skandálásra szólított fel?

A cseh szurkolók nem tartották provokációnak vagy nem akarták bojkottálni a meccset, nem hordtak palesztin és iráni sálakat, zászlókat. Mert ne legyünk naivak, ezek az antiszemita drukkerek előre tudták, miért mennek oda, hogy csak egy hozzászólást idézzek – több héttel (!) a meccs előtt: „A televiziós közvetítés hangját vajon hányszor fogják majd lekapcsolni a stadionban harsogó Mocskos zsidók! Mocskos zsidók  Takarodjatok! - szólamok miatt? Mindenesetre remek véleménynyilvánítási lehetőség az országfoglaló cionista megszállók irányába, még ha a labdarúgó csapatukat nem is közvetlenül érinti az ügy.” (2012. július 21., 22:02). Persze Vona most a kivetítőt is kifizetné, gyorsan rátelepedett pártjával a döntés miatt kiakadt ultrák dühére.

A Videoton szurkolói köcsögök, állapítottam meg az EL-kiesés estéjén, a hisztis drukkerek bejegyzéseit olvasva a Gent Facebook oldalán. Mit lehet most mondani? Ezúttal a FIFA Facebook üzenőfalára néztem fel, megint nem csalódtam, hozzátok a formátok: megint köcsögök vagytok. A fagyi visszanyalt, csak stílusosan: elqúrtátok, ultrák! Persze, tudjuk, "a cigányok" állatok, "a zsidók" a magyar föld tulajdonosai, "a román" meg szőrös talpú, de most legalább biztosan nem lesz tavasszal magyar-román boksz a pesti utcákon. A zsidózó ultrák miatt nem fogjuk az egész stadiont hallani: „Ki nem ugrál, büdös román, hej, hej. Amit kaptatok, megérdemeltétek. Csendben, alázatosan kérjetek azoktól bocsánatot, akik miattatok nem mehetnek ki a helyszínre drukkolni.

280 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr915007359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 03:29:58

De reggel van.
Mellesleg annyira tudtam hogy az indexes bérbloggerek közül te leszel az első, aki cikket ír erről, már a hír másnapján, hajnali 3-kor!
Ez az igazi csehszlovák tempó!
Volt szerencsétlenségem kinn lenni ezen a botrányos minőségű Magyarország - Izrael meccsen, pont a keménymag szektora mellett voltam, szóval első kézből tapasztalhattam azt, amit a most jajgató Júdea Népe Front nem.
Volt zsidózás, az igaz, de simán a tűréshatáron belül mozgott, nem volt érzékelhetően több gyalázkodás, mint egy mezei kelet európai derbin.
Jah igen, a meccset egyébként egy szlovák bíró vezette, azért ő is kapott rendesen, nem csupán azért, mert bíró volt, hanem azért is, mert szlovák.

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 03:30:18

Na és ez?
sport365.hu/files/upload/image/Zseni%C3%A1lis%20Tekn%C5%91s%20%C3%9Ar/gy%C5%B1l%C3%B6l1.jpg
Nálunk egy kurva transzparens sem volt.
Magyarul szidtuk a magyarul nem beszélő zsidókat. NA BUMM!

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 08:29:22

Ki ez a képen, a Johnny Depp?
Ez gondolom a következő filmjéből van, amiről még nem hallottam. Végre nem valamiféle Jack Sparrow bohóckodás.
Kit fog alakítani, azt a bírót, aki a botrányos Slovan - DAC mérkőzést vezette?
Még akár jó is lehet, csak ne Tim Burton rendezze.

2013.01.09. 08:29:34

"Örömteli hír járta be kedden a világsajtót: az FIFA szigorú, de megnyugtató döntést hozott, első körben úgy tűnik, a magyar-román meccset zárt kapuk mögött játsszák. "

Örömteli??! Mi a francot keres egy ilyen külhoni senkiházi blogja magyar oldalon? Posztolj odahaza! Ja, hogy egy ilyenért levernék ott a vesédet?

gmihaly@citromail.hu 2013.01.09. 08:37:33

Nincs "tűréshatár", a FIFA szerint "Zéró tolerancia" van. Ezt jó tudni és figyelembe kéne venni. A foci túl nemzetközi ahhoz, hogy ezt hanyagolják a hazai szurkolók, akik a lelátón magatartásukkal az "országimázs" rombolóivá süllyednek.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.09. 08:37:47

@WhyCantITouchIt?: ezzel az egész balkáni anyázással a meccseken az a baj, hogy rettenetesen kispolgári. mondjuk az is érdekes, hogy simán átlépsz a zsidózáson, mondván, "tűréshatáron belül" mozgott. javaslom, ezt a tűréshatárt majd akkor emlegesd, mikor ugyanezt kiabálják magyarokra

tandíjmentes viktor 2013.01.09. 08:38:00

Az összes ilyen,a szülőhazája ellen bloggoló patkány IRL adatait nyilvánosságra hoznám!

saci02 2013.01.09. 08:38:09

@WhyCantITouchIt?: Csak erdeklodom: ha az anyadat szidom angolul, vagy olyan nyelven, amit nem ertesz, de masok igen, az is NA BUMMM?!?!?!

felcsutisuttyo 2013.01.09. 08:45:30

NAGY KÁR...PEDIG MILYEN JÓT lehetett volna határon túli magyarul röfögő szőrőstalput... Románozni:DDDDDD

szvsz 2013.01.09. 08:48:38

"Tudod mit, bohóc? Neked meg a kurva anyád!"
Zsidócigányszlovákbuzi. Ja, nem olvastam a postodat.

Ringlósztár 2013.01.09. 08:48:47

@tandíjmentes viktor:
és mit tennél vele, megtanulnád?

mg007 2013.01.09. 08:48:55

ne vegyétek túl komolyan ezt a szánalmas kis trollbloggert
mindenen a provokálás, gondolom erre élvez, ha már a lányok rá se néznek

Sir Galahad 2013.01.09. 08:49:15

Egyrészt a szerzőnek igaza van, a rasszista ultrák mindenütt a világon, így Magyarországon is képesek otrombán viselkedni. Gazdagabb országokban ezt a problémát nagyon szigorú, egyben nagyon költséges biztonsági rendszerekkel szorították vissza, amelynek - ha jól tudom - a lényege az, hogy minden szurkoló csak arcképes igazolvánnyal mehet be, és meccs közben kamerák pásztázzák a nézőteret; aki tapló módon viselkedik, azt arcról beazonosítják, majd a további meccsekről kitiltják. Amekkora hörgés van a focival kapcsolatos beruházások ellen, kétlem, hogy egy hasonló költséges programot jó szívvel fogadnának nálunk - amúgy nem volna haszontalan. A szerző bevezetőben szereplő egyik mondata (Magyarország az európai antiszemitizmus központja) viszont legalább olyan sértő és akkora bunkóság, mint amit az ultrák kiabáltak a magyar-izraeli meccsen. Itt is vannak antiszemiták meg tahó szurkolók, a világon mindenütt úgyszintén, legfeljebb másutt több a pénz kordában tartani őket.

Pepibubó 2013.01.09. 08:49:31

"egy olyan agy, amit köpőcsészének se nagyon használnak civilizált közegben, vajon mennyit érthet meg a mostani FIFA döntésből?"

Persze, hogy semmit. Az ilyen lépés azoknak az amúgy még írni-olvasni tudóknak szól, akik a holdudvart képezik. Nem a köpőcsészefejű magnak, az élő fegyvernek, hanem azt azt tartó "ideológiai" háttérnek.

Meg a "szélesebb holdudvarnak", mert ugye azért, ahol mégiscsak demokrácia van, ott az ilyesmi a nép közegében és valamilyen szintű megegyezésével zajlik.

Lesből Támadó Szárítókötél 2013.01.09. 08:53:36

@tandíjmentes viktor:

Nem a szülőhazája ellen bloggol, hanem pusztán jogilag állampolgártársának tekintett szardarabok ellen. Magyarként kikérem magamnak, hogy ezeket a mocskokat azonosítsák a szülőhazámmal. Ahogy az utcáink része az eldobott csikk, a kutyaszar és a levizelt kapualj, így sajnos a magyarság egy kis, ámde annál hangosabb részét képezik a a poszt által emlegetett idióták: el kell viselni őket is, de nyugodtan lehet róluk posztot írni.

Elim 2013.01.09. 08:53:50

Általában ostoba provokációnak tartom a szerző gondolatait, azonban ezúttal teljes mértékben egyetértek. Egy kicsit még enyhe is a döntés, örülhetnénk, hogy nem kaptunk még egy kis pénzbüntetést is...

Pepibubó 2013.01.09. 08:53:56

hanem azt azt tartó "ideológiai" háttérnek.

=

hanem az azt tartó "ideológiai" háttérnek.

Papageno68 2013.01.09. 08:54:12

Zéró tolerancia van? Igen.
Volt zsidózás? Igen.
Ránk magyarokra duplán odafigyelnek? Hát igen.
Ergo, borítékolható volt a szankció? Igen.
Minden más csak indulatos szócséplés.

bat4 2013.01.09. 08:58:33

Szarok a dotohos pofádba.

Lesből Támadó Szárítókötél 2013.01.09. 08:58:57

@WhyCantITouchIt?:

Nem tudom, melyik a szánalmasabb:

1. Azért szidjátok magyarul, mert ahhoz is seggek vagytok, hogy a "célközönség" számára kicsit is érthető nyelven közöljétek a gyűlöleteteket. Látod, látod, az általad linkelt képen még a román ultrák is egy szinttel feljebb vannak nálatok az evolúcióban...

3. Az a struccpolitika, miszerint, ha nem érti valaki a szidalmazást, akkor az igazából meg sem történik.

ErrOr 2013.01.09. 08:59:23

@Elim: 40 000 € büntit kaptunk asszem

Lesből Támadó Szárítókötél 2013.01.09. 09:01:04

@WhyCantITouchIt?:

Amúgy tetszik, mennyire nem érzed, miről is a szól a poszt, ha szerinted a kérdéses meccsen:

a) "volt zsidózás, az igaz, de simán a tűréshatáron belül mozgott"
b) "nem volt érzékelhetően több gyalázkodás"
c) "meccset egyébként egy szlovák bíró vezette, azért ő is kapott rendesen, nem csupán azért, mert bíró volt, hanem azért is, mert szlovák"

Mi lenne, ha mondjuk becsajoznátok vagy valami ilyesmi, hátha csökken a frusztráció?

sypso 2013.01.09. 09:01:10

@WhyCantITouchIt?: A gyűlölünk titeket nekem simán tűréshatáron belül van. Neked mi a gondod vele?

bög 2013.01.09. 09:01:23

@Elim: kaptunk, 40k svájci frank. Fellebbezünk amúgy, hátha enyhítenek vmit, mert ez így nagy kibaszás a pár nulla IQ-s miatt. A bolgárok Máltával játszanak, nekünk viszont ez a sorsdöntő hazai meccs.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:05:15

@WhyCantITouchIt?: "Volt zsidózás, az igaz, de simán a tűréshatáron belül mozgott"

Húúú, de seggbe kúrnálak, úgy tűréshatáron belül! :)

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.01.09. 09:05:29

"Magyarország az európai antiszemitizmus központja..."

Szemenszedett hazugság!

Ma Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, Budapest pedig az európai zsidóság fővárosának számít.

De a természetesen erről nem elég tényként beszélni, ezt adatszerűen bizonyítani is kell, és én pontosan ezt fogom most tenni.

Tessék:

„A budapesti közösség nemcsak az ország, hanem egyúttal Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége is: a 23 működő zsinagóga és imaház mellett egy egyetem (az 1877-ben alapított Országos Rabbiképző Intézet a Rabbiképző Karral és a Tanárképző Karral), egy főiskola (az Amerikai Alapítványi Iskola épületében 1995-től működő Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának Budapesti Tagozata), egy szabadegyetem (1993 óta a Yahalom Zsidó Szabadegyetem), három iskola és három óvoda (a hitközségi keretben működő 1919-es alapítású Anna Frank Gimnázium; az 1990-ben létrejött, hitközségi támogatását élvező, de önálló iskolaként működő Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola és Óvoda; az amerikai segítséggel közös fenntartásban ugyancsak 1990-ben alakult Amerikai Alapítványi Iskola; a Budapesti Zsidó Hitközség Ben Yehuda Óvodája és az Orthodox Óvoda), egy kórház, két szeretetotthon és több temető van az izraelita felekezet birtokában vagy befolyása alatt. (Ez az adatsor nincs ellentmondásban a 5. táblázat információival, mert az csak a kimondottan felekezeti kezelésű oktatási intézményeket tartalmazza.)”

De a magyar mindig is "zsidóbarát" nép volt, ellentétben a te szláv testvéreiddel. 1868-os magyar emancipációs törvény egyedülálló volt a térségben, és még a fejlett országok mércéjével mérve is élenjáró volt.

Miért él ma Budapesten 100 ezer zsidó, és miért nincsenek zsidók Prágában, Pozsonyban? Azért, mert a szláv testvéreid örömmel odadobták a zsidóikat a német gyilkológépezett karmaiba. Mi egészen a háború utolsó szakaszáig (a német követelések ellenére is!) védtük a magyar zsidókat, és csak 1944. május 5-én ragasztották ki a német megszállók Budapest falaira a zsidók gettózásáról szóló parancsukat.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:05:36

@HUN_Sector: "Posztolj odahaza"

Ő idehaza van. Te lépted át a normalitás határát.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.09. 09:05:42

@WhyCantITouchIt?: Az általad belinkelt kép kapcsán kérdezem: egyébként tett ebben az esetben feljelentést az MLSZ, vagy egyáltalán bármelyik magyar hivatalos szerv?

Matróz Kommandó 2013.01.09. 09:05:54

@Sir Galahad: egyetértek. Sőt igazából az élet minden területén hasonlóképp működnek a különbségek.
Nem azért közlekednek szabályosabban (udvariasabban) az osztrákok, mert úgy születtek, hanem azért mert rengetek a kamera, rendőr és szigorúan büntetnek stb. Sokkal hatékonyabb és persze drágább az ellenőrző rendszerük. Persze ebbe születnek bele, így szocializálódnak stb. Pontosan ugyan úgy utálja egy kisebbség a buzikat, zsidókat, törököket vagy a cigányokat mint máshol (sajnos), de tudnak viselkedni, mert sok a veszteni valójuk. Nem az emberek mások, csak épp a jómód lehetővé teszi a drága és szigorú társadalmi kontrollt. Amire nálunk Kelet-Európában sajnos nincs pénz és akarat.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:06:01

@tandíjmentes viktor: "Az összes ilyen,a szülőhazája ellen bloggoló patkány IRL adatait nyilvánosságra hoznám!"

Kezdjük mindjárt a tiéddel!

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:08:45

@felcsutisuttyo: "szőrőstalput... Románozni"

Én speciel az ízlésesen boropvált szőröspinájut nyalogatni szeretem.

Ha te arra gerjedsz, lelked rajta.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:11:08

@mg007: "gondolom erre élvez"

Na, legalább kettőtök közül valaki élvezi.

LINOLEA 2013.01.09. 09:16:15

@HUN_Sector: vigyázz te is a vesédre, hunocska

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:16:44

@Sir Galahad: "(Magyarország az európai antiszemitizmus központja) viszont legalább olyan sértő és akkora bunkóság"

Miután a kétharmad testületileg foglalt állást Bayer cigányozása mellett és szerinted a szerző bunkó vagy sértő akkor te viszont SEGGFEJ vagy.

Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl 2013.01.09. 09:37:27

Nagy gratuláció a posztért kedves blogger kolléga. Rég olvastam már egy ennyire általánosító, leegyszerűsítő, sztereotip, gyűlölködő posztot. Ettől még Slota mester is megnyalta volna mind a tíz ujját.

De egy dolgot nem értek. Miért csak az ájlópai ántiszemitizmus központja vagyunk? Miért nem rögtön a világé, naprendszeré?

Ne fogja vissza magát a szerző, ne legyen ilyen felületes, hiszen rengeteg jelzőnk van még közkézen. És ha igazán jól csinálja, egy ilyen írással akár még az Amerikai Népszava publicistája is lehet Önből! Hajrá, van hozzá tehetsége.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:42:21

@YNWA: "de tényleg, ez akkor miért van teljesen rendben?"

Ez szerinted teljesen rendben van?

Hülye.

Jimbo75 2013.01.09. 09:42:29

Nem hittem, hogy hazaárulásban is lehet még lejjebb süllyedni, de úgy látom ennek a szlovák bérencnek ez is sikerült....

Sir Galahad 2013.01.09. 09:42:35

@okostojgli: Gondolkoztam, reagáljak-e valamit a hozzászólásodra, de szerintem semmi szükség rá: te magad minősíted benne magadat a stílusoddal, ami egyben megadja a szavaid értékét is.

-Sarq- 2013.01.09. 09:42:51

Elítélem a zsidózást, de amit te ezen a blogon művelsz, az közönséges felforgatás. És büdös a szád.

(a moldáv-magyar meccsen olvasott kiírásokról persze bölcsen hallgatsz, a románok "Mennyi ideig marad a szar egy magyar anyában?..." kiírásról persze bölcsen hallgatsz, Boateng napokban történt esetéről és az őt(!) elítélő UEFA nyilatkozókról persze bölcsen hallgatsz, a szerb-angol meccset hasonló mértékű következmények nélkül végighuhogó szerbekről persze bölcsen hallgatsz)

2013.01.09. 09:42:58

@LINOLEA: Miért is? Mert jön egy magad fajta hableány, akitől félnem kéne? Brühühü

2013.01.09. 09:43:16

Hát akkor adj még a szlovák pofájára is, és az is megtudja majd, hol a helye. Te kib. rohadék. Meg még a téged nyaló sok magyargyűlülő istentelen szemét ... A nagy semmiért gyűlöltök minket, teljesen értelmetlenül.

Hiszen mit ártottak, mit vétettek a magyarok nektek, úgy mégis? Mi rosszat tettünk, vagy tettem, akár én is, mit vettem el tőletek, mivel bántottalak meg titeket, he?

Tán én vettem el a hazátokat, a házatokat, tettelek földönfutóvá, idegen nép szolgájává, én köptelek le, és gyaláztam az anyádat, én döngöltelek-e meg háborúban és békében egyaránt, én vittem-e ki tőled a nemzeti-, meg a magánvagyonodat, az utóbbi fél évszázadban, úgy, hogy 4-5 nemzedék is felnőtt már azóta, ...

akik, ha esetleg előtte volt is egy kis nemzetiségi macera, (bár azért mondjuk én azt, amit már Mohács óta műveltetek a magyarral, a törökkel, meg az osztrákkal békés egyetértésben, egészen a kiegyezésig, no, azt sem becsülném alá)

... már végképp semmit sem tehetnek semmiről ???

Annyira, hogy mást se hallok-olvasok évek óta már, mint hogy az édes anyanyelvemen gyalázzák az édes hazámat. Ezért, és többnyire csak ezért lettem libsiből az, ami ma, és mostmár maradok is ez, örökre, köszönd meg magadnak is, de tahó.

És ha esetleg moderálgatni akarnál, mert valahogy úgy látod, túl érzékennyé tettél már, te is, meg a hasonló "lelkületű" társaid is, akkor a kedvemért ezt ne tedd meg, légy olyan szíves. Mert még a végén még azt hinném, hogy kellemetlen neked, ha valaki végre a teljes szívéből szól hozzád.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 09:43:32

@Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl: "Miért nem rögtön a világé, naprendszeré?"

A párhuzamos univerzumokat kihagytad.
Meg a negyedik dimenziót.

Várjunk csak, talán épp azt sérelmezed, hogy nem ti vagytok a legnagyobb antiszemita szardarabok?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.09. 09:43:38

@YNWA: Az általad belinkelt kép kapcsán tőled is kérdezem: egyébként tett ebben az esetben feljelentést az MLSZ, vagy egyáltalán bármelyik magyar hivatalos szerv?

kristoof 2013.01.09. 09:45:38

Én nem innen Pestről a "huszonegyből" osztom észt, még mielőtt!?

Tökéletesen megérdemeljük! Kéne még pár ilyen pofon ennek az országnak, hogy tudjuk hol a helyünk! Több meccsről kellett volna kitiltani ezeket a büdös parasztokat.

Amúgy meg úgysem jutunk ki a VB-re, akkor meg nem mindegy?

Atrox 2013.01.09. 09:47:48

@YNWA: azért, mert létezik egyfajta kettős mérce, avagy nem egyenlő bánásmód. Ha valaki a zsidókat nem szereti, gyűlőli, arra van egy külön szó is: antiszemita. Ha valaki valahol azt nyilatkozza, hogy nem szereti például a magyarokat, akkor az egy egyszerű egyéni vélemény, abból semmilyen kára nem fog származni, nem lesz a világ előtt megszégyenítve, hogy "antihungarista" vagy valami hasonló, mert nekünk igen kicsi az érdekérvényesítő képességünk. Ilyen egyszerű :)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 09:53:07

Egy senkiházi köcsög fikázza a magyarokat, ez ugyanolyan rasszizmus, mint amiért jöttek a zártkapuk...

Amúgy meg a TUDJUKKIK ellepték már a FIFA vezetőségét is, így egy eccerü párbeszédér is ugyanígy bezáratták volna a stadiont:
kérdező: Hé haver, kikkel jáccunk?
válaszoló: Hát a ZSIDÓKKAL

Ennyi, ezér már jönnek a zárt kapuk, mert az illető arcán nem üdvözült mosoly volt amikor kimonta a "szent" szót! :-)

Hol a határ? Meddig vélemény, mikortól uszítás? Az egyének érzékenysége határozza meg a szólásszabadság határait?

Lóf@szt a s@ggébe a sok gumiszabályt hozó politikusnak, és mégnagyobbat azoknak a liberálbolsevik gennyedékeknek, aki ezzel visszaélnek!

2013.01.09. 09:53:12

@Csehszlovák Kém: www.origo.hu/sport/magyarfoci/20110907-az-mlsz-nem-tiltakozik-a-gyuloletkelto-moldovai-transzparensek-ellen.html
Az mlsz-től nem lehetett mást várni, csicska szervezet. Most legalább fellebbeztek, de amilyen a sportdiplomáciánk, ha csúnyán néznek rájuk, egyből visszavonják.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.01.09. 09:53:28

Az érthető és helyeselhető, hogy a bloggazda szerint a fajgyűlölet elítélendő (szerintem is az, bárki ellen is irányuljon), de ennek a FIFA-döntésnek örülni???
Az a baj egyébként, hogy ebből a döntésből nem csak az ultrák fogják azt kiérezni, hogy a FIFA is pártosan dönt. Aránytalan egy továbbjutás szempontjából döntő tétmeccset zárt kapuk előtt játszatni egy barátságos meccsen történtek miatt.

Régi Péter 2013.01.09. 09:53:54

Dotoho, remélem nem gondoltad komolyan hogy vmi erkölcsi győzelmet arattál. Az ellenséges csapat szidalmazása az ultrák által legismertebb futball szurkolói magatartás, ami teljesen általános, egyáltalán nem magyar sajátosság. Az ügyre saját bevallásod szerint is te hívtad föl a figyelmet, te nagyítottad föl, és állítottad be úgy, mintha ez egy "nácimagyar" sajátosság lenne. Az ügy kapcsán az a tévképzet keletkezett, hogy az összes magyar szurkoló zsidózott. Mivel az ügyet te nagyítottad föl, te toltad be a közbeszédbe, voltaképpen te vagy a hibás, hogy nem nézhetjük meg a román-magyart. Te ugatsz a gyűlölködésről, meg a kirekesztésről, olvasd már el a cikked címét. Szemét alak vagy.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 09:54:02

@-Sarq-: Ezt úgy hívják kettős mérce!

A jelenkori magyar politikát így bünteti a karvalytőke, ez a bosszú azért mert a fityisz belepancsolt a levesükbe....

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.09. 09:54:10

@Atrox: @YNWA: Még mielőtt a "kettős mérce" legendájába menekülnétek, harmadszorra is megkérdezem, mert eddig nem kaptam választ: a belinkelt kép kapcsán egyébként tett ebben az esetben feljelentést az MLSZ, vagy egyáltalán bármelyik magyar hivatalos szerv?

Várom a választ!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.09. 09:54:33

Örök hálám neked barátom !

Lépten nyomon tapasztalom hogy a magyarság tudat kihaló félben van.

A kommunista diktatúra hellyel közzel sikeresen elhitette velünk magyarokkal, hogy mi bármikor bárki által büntethetőek vagyunk, el lehet venni tőlünk földeket, területeket, FIFA meccseket ... bármit.
Bármit büntetlenül mitöbb jogosan indokoltan.

Hála neked, így a hogy a kommunista diktatúrát messze meghaladó módon folyamatosan fikázod, alázod, degradálod a magyarságot, büntetéseket ostorcsapásokat követelsz, majd ezen örömködsz, ...

Szóval ilyenformán kezd felébredni az egészséges nemzettudat, mely ráébreszti az embert, amíg magad fajta patkányok támadják a nemzetet, addig érdemes és kell is magyarnak maradni, mert különben a magadfajta tetvek eltapossák az országot.

Az hogy néhány szélsőséget is felébreszt a heveny gyalázkodásotok, magyar ellenes förmedvényetek, tekinthető járulékos tehernek.

És pont leszarom ezeket, mint problémát, amíg te és mások, a magyarság puszta létét veszélyeztetitek.

kristoof 2013.01.09. 09:54:41

@kristoof: "Én nem innen Pestről a "huszonegyből" osztom észt, még mielőtt!?"

Nem, nem, hanem DE! :-) :-)

Melchi Zadok 2013.01.09. 09:55:11

először is, köszönjük annak a sok kisfaszú, jelentéktelen életű, örök vesztes jobbikos náci csürhedéknek, hogy ismét címlapon lehetünk.
másfelől az összes ilyen kőtahó primitív büdösszájú szarházit beköltöztetném egy palesztínok lakta lakónegyedbe, ha már palesztínáznak, csinálják rendesen.

viszont ezért a címért te szaréletű tótspion máris megkaptad a büntetésed. nyomorult életedben sosem lesz olyan perc, amit kiélvezhetnél anélkül, hogy közben ne a magyarokhoz kellejen hasonlítgatnod magadat.
hiszen nélkülünk ti szlovákok rögtön lengyelek vagy csehek vagytok.
ez a ti nemzeti "identitásotok", a kb hatvan karakteres történelmetekkel együtt...

balf.sz 2013.01.09. 09:55:42

Pár focihooligán magatartása miatt most akkor aztán adni kell minden magyar pofájára. (Gondolom az egész indeksz szerk. ezen dolgozik). Tegnap kiderült még a blogon, hogy a magyarok nem is tudnak pörköltet csinálni, meg gulást, a világ legjobb ifjú focistája szlovák, a következő pedig cseh lesz Puskás-Díjjal. A krumplit pedig Kolumbusz lopta ki Szlovákiából amerikába 1492-ben, mert ott is megkívánták a sztrapacskát. Ami amúgy finom. A Tokaji aszút pedig mindenki tudja, hogy Tokaj hegy -ami szlovák- déli lankáin terem.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 09:55:52

@okostojgli: Majd ha anyádat felkoncolja néhány koheró, miután többször is megcsinálta, esetleg a fiadat leölik a kocsmában mint egy barmot, utána kíváncsi leszek a véleményedre ostoba barma a világnak!

Miért visznek valakik kést a szórakozóhelyre?
Miért fenyegeti a bűnöző családja az áldozat családját, ha az áldozat terhelő vallomást mer tenni?
Hol az együttélés határa?

Csukják le Bayert rasszizmusért, és csukják le a fenyegetőket életveszélyes fenyegetésért, bűnpártolásért....

DezInf 2013.01.09. 09:56:28

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Ez azért hihetetlen Stefi! Amennyiben most olvasnám első írását kezdenék hinni is magának. Az a gond,nem ez az első írása.
Kormányülés lesz ma ?
Ennyit a hivatali ügymenetről......

A FIFA-nak szabályai vannak. Túl sok pénz forog a fociban ahhoz,hogy figyelembe vegyék a mi nemzeti sajátosságainkat. A nézőközönség tolarencia küszöbe a mérvadó ( persze a reklám a lényeg,ezzel a bevétel).
A közönség-reklámipar nem vevő a nacionalista,rasszista felhangokra,
Zéró tolerancia.
Akinek nem teccik,nem kell a FIFA tagjának lenni.
Olyan mint az EU. Nem lehet úgy tagnak lenni,hogy csak a támogatás kell feltételek nélkül,a többibe meg senki se szóljon bele.
Aki FIFA tag az tartsa be a szabályokat,ha nem tartja be megbüntetik,amikor már tarthatatlanná válik akár ki is zárhatják. Nem kötelező a tagság. Azért előnyei is vannak :)

MiGeo 2013.01.09. 09:56:37

a bünti jogos, hisz vannak játékszabályok amiket be kell tartani, a címadást nem tartom szerencsésnek, elég provokatív és általánosító, ami viszont azért bosszantó, az az, hogy most felénk (jogosan) működik a büntetés, míg más országok türhő szurkolói által tett hasonló megjegyzések után néha nem történik semmi, így elég kettős mérce szaga van a dolognak, és ráadásul nem is túl következetes a dolog...

Silent Bob 2013.01.09. 10:01:51

@Csehszlovák Kém: A zsidók tettek feljelentést?

kifordított nagyanyó 2013.01.09. 10:02:00

Hát nem vagyok egy nagy zsidóvédő,de ezt igazán nem kellett volna előadni ott a stadionban.
Másrészről viszont nem szeretem ha lenácziznak.

2013.01.09. 10:02:08

@melchi zadok: honnan tudod hogy nem mondjuk lmp-s hőbörgők voltak, vagy mszp-sek? Lehet hogy fkgp párttagok. Egyiken sem láttam jobbik kitűzőt, így az általad mondottak pusztán spekulációk.
Az is lehet,hogy fidesz provokátorok.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 10:02:19

@WhyCantITouchIt?: "Volt zsidózás, az igaz, de simán a tűréshatáron belül mozgott, "

nincs tureshataron beluli zsidozas. itt basszatok el, hogy azt hiszitek, hogy lehet olyan, hogy "csak kicsit terhes a lany"

nem a zsidozas MERTEKEERT buntetnek, hanem mert egyaltalan zsidoztak.

@post: azt hiszem, kicsit most te is tullottel a celon a provokacioval, nem gondolod?

hopptarisznya 2013.01.09. 10:02:41

remélem a kuruc.info lehozza a neved, és akkor megnézzük, hogy ki kap a pofájára.

Melchi Zadok 2013.01.09. 10:02:49

@Matróz Kommandó: Nem azért közlekednek szabályosabban (udvariasabban) az osztrákok, mert úgy születtek, hanem azért mert rengetek a kamera, rendőr és szigorúan büntetnek stb.

ez totál off, de akkora baromság, hogy....

Melchi Zadok 2013.01.09. 10:04:55

@HUN_Sector: ja tényleg igen, most már biztos, hogy lmp-sek voltak.

idióta...

Töksi 2013.01.09. 10:09:10

@melchi zadok: mivel nagyon hasonlókat akartam írni, egyszerűen csak csatlakozom mondandódhoz :-))

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 10:09:15

Úgy látom ez a tűréshatár duma sikeres volt, jóvan. :D

indapass90210 2013.01.09. 10:09:23

@hopptarisznya: "megnézzük, hogy ki kap a pofájára."

Ti is csak csapatosan vagytok olyan bátrak. Pont mint a.... kik is?

Ja igen, cigányok :)

Rodzservótersz 2013.01.09. 10:09:29

Remélem, a cikkíró hamarosan meghal.

2013.01.09. 10:09:35

@melchi zadok: húha, micsoda érveid vannak. Erre már nem is tudok mit mondani... hatásosabb mint a Chewbakka védelem: indavideo.hu/video/Chewbacca_vedelem

Elim 2013.01.09. 10:09:46

@Lesből Támadó Szárítókötél: @ErrOr: @bög: Oké, bocs, nem tudtam. Igazából így sem tartom inkorrektnek a büntetés mértékét. Mindig többnek kell lennie a büntetésnek, mint a hülyék elleni fellépés költségének, így lehet anyagilag is motivált a rendező fél a szabályok és normák betartatásában.

Töksi 2013.01.09. 10:10:03

@Csehszlovák Kém:
öttel feljebb ott a válasz: az UEFA megfigyelőnek jelezték, onnantól kezdve az ő dolguk, nincs szükség külön "feljelentésre"

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.01.09. 10:14:04

Ritka egy féreg vagy te Csehszlovák Kém.

Meggyőződésem, hogy egyik ultra se utálja jobban a zsidókat, mint te a magyarokat !

Mindent összevetve társadalmilag hasznos a magyar ellenes kampányod.

Munkádnak köszönhetően "Elválik a szar a víztől" itthon is, és határon túli magyarság egészében.

Aki a magadfajtát nem köpi le, nem vágja pofán élből, az lehet sok minden csak nem magyar.

jewdi76 2013.01.09. 10:14:13

Miért nem azokat tiltják ki a meccsekről akik zsidóznak, és miért az összes magyart? És ki tiltja ki a magyart magyarországon a magyar meccsről? És miért hagyjuk neki hogy kitiltson mindenkit? Mondom ezt úgy hogy elítélem a zsidózást, és a focit sem szeretem, de ha valaki ki akar menni, miért tiltják meg neki más fassága miatt?

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 10:14:22

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Ez egy focimeccs, nem pedig egy délelőtti pelenka nézegető műsor.

Mr. Mojo 2013.01.09. 10:14:58

Én csak annyit szeretnék tudni, hogy a blogot firkáló ember nem érzi-e megalázónak, hogy ide a hozzászólói nem írásai minősége, gondolatainak jól összeszedettsége és műveltsége okán érkeznek, mint ahogyan az Index blogketrecébe sem ezen ok miatt került ki, hanem csak az egyszerű provokációtartalma miatt? Perpillanat most ez a legnagyobb úszkáló szardara az index nevű pöcegödör felszínén, de hamarosan, ha nem tudsz még összehányni újabb ilyen erőltetett firkálmányt, az olvasottsági mutatód ismét a nullára fog redukálódni... Tiszavirág életű dolog ez, én mondom. Ha emiatt elszomorodnál, kérlek keress meg, majd megvigasztallak szívesen.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.09. 10:15:04

@Magánvéleményem: "Hol a határ? Meddig vélemény, mikortól uszítás? Az egyének érzékenysége határozza meg a szólásszabadság határait?"

A szólásszabadság nem sérthet senkit sem faji, sem vallási alapon. Főleg nyilvános eseményen, mert az bizony uszítás, és nem csak nálunk, hanem minden normális helyen a világban.

Illés Béla 2013.01.09. 10:15:23

Mi lehet az oka ennek ,a közönség egy kis része által hangoztatott Izrael ellenességnek?
Nem értem,hisz Izrael mindig is a béke szigete volt,nem konfrontálódott soha senkivel.
A fifa döntése nem lep meg,hisz ez a pártatlan testület,már többször kiállt hazánk mellett is,mikor a körülöttünk teljesen demokratikusan létrejött államok csapatai ellen játszva,felhangzott vagy megjelentek a Magyarországot sértő rigmusok.
A svejki idézet pedig teljesen rendben van,mivel megmutatkozik benne a szerző hazánkhoz való viszonya,így ez egy bátor és teljesen demokratikus álláspont.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 10:18:44

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ja hát megjött az egyik legvéresszájúbb liberálbolsevik is...

Te meg bárkit, nemre, vallásra, és etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül lenácizhatsz az elvtársaiddal együtt, és elvárod, hogy komolyan vegyenek.
Nevetséges lóf@szjóskák vagytok.
Általatok már le lett nácizva a fél ország, és csodálkozol, ha valaki elkezd úgy is viselkedni?

Ez akkor sem mentség a FIFA kettős mércéjére. A magyarokat büntetlenül lehet szidni, de ha valaki kiejti a szent szót, akkor jönnek a zárt kapus meccsek. Ha ez téged nem zavar, akkor te egy magyargyűlölő féreg vagy.

Töksi 2013.01.09. 10:26:56

@Sir Galahad:
Magyarországon egyedül az FTC vezette be az arcképes szurkolói igazolványt, enélkül sem jegy, sem bérlet nem váltható.
A stadion be van kamerázva, és a taplóság bizonyos foka után a biztonságiak kiemelik a parasztot (pl. tárgyak bedobálása).
Mondjuk rigmusokért még nem vittek el senkit. A mi szektorunkban idén egyszer próbált valaki huhogni, nagyon gyorsan bekussoltattuk. Tény, hogy sok fradista rigmus nem szalonképes, de azért a "ki nem ugrál, szar újpesti"-nél vagy az "újpesti cigányok, basszátok az anyátok"-nál durvábbak nem szoktak lenni, és az utóbbinak minden ellenező feltételezés ellenére sincs rasszista felhangja :-))
És ezek (sajnos) nem is fognak eltűnni egy ideig a lelátókról.

tcom 2013.01.09. 10:27:05

@Mr. Mojo:

Vajon te mit keresel itt? Miért hív téged egy "úszkáló szardara"?
Miért nem a kurucinfón értekezel, ha az index ilyen?

2013.01.09. 10:27:15

@Csehszlovák Kém: Már ne is haragudj, de pusztán a címadásod is kimeríti az uszítás fogalmát. Fizikai agresszióra sarkall a magyarság ellen. Lehet magyarázni, de ettől még ez van kiírva.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 10:27:49

@Csehszlovák Kém: Ha valakit a véleménye miatt lenáciznak, akkor aki a lenácizást elkövette ugyanolyan bűnöző, mint aki hangot ad annak, hogy rühelli az orkokat vagy a pirézeket.

Tehát, ha az én negatív véleményem bárki számára sértő, akkor én rasszista náci vagyok...
HA valaki felém fogalmazza meg azt a negatív véleményét, hogy én náci vagyok, és ez számomra sértő, akkor mi a helyzet?
Nekem miért kell eltűrnöm azt, hogy mindenféle liberális gennyedékek lenácizzanak, miközben az én véleményem ő szerintük törvényt sért...

Hol vannak a határok?
Milyen szabályok szerint lehet bárkit lenácizni a véleménye miatt?
Néhány szurkoló szóbeli fegyelmezetlensége miatt be lehet záratni egy stadiont?
Más országokban ugyanezt írásban is megteszik minden következmény nélkül?

Szerinted ez nem kettős mérce?

blah 2013.01.09. 10:28:00

A címhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy kurvára nem tanul a pofánverésből a csőcselék. Ilyen a természete, ostoba. Jellemzően nem a társadalom krémje nem éri fel ésszel, hogy mindennek megvan a maga következménye. Viszont így a nagytöbbség szív az idióta kisebbség miatt. Azt meg a többségnek kéne megérteni, hogy amíg nem közösíti ki az ilyeneket addig csak koloncként a nyakunkon fékezik a társadalom normálisabbik részét.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.09. 10:28:20

@Töksi: Ez az állítás azért nem igaz, mert a mostani eset kapcsán a FIFA nem lépett magától semmit közvetlenül a meccs után.

Egyéb nemzetközi szervezetek panaszkodtak a magyarországi antiszemita szurkolókra, ennek hatására vették elő újra az ügyet.

Kérdezem: hol volt Vona Gábor, a Jobbik és a sok turbómagyar szervezet a moldáv meccs után? Miért nem vitték végig az ügyet? Miért nem tettek feljelentést, hiszen minket mindig csak bántanak?

Ja, hogy azok csak "moldávok" voltak és túl sok szavazatot nem lehet velük kampányolva szerezni? Én kérek elnézést!

dagiiron 2013.01.09. 10:28:35

Mond haver, neked Fidesz fóbiád van? Egyébként elárulom neked, hogy nem az Izraeli Labdarugó Szövetség tett panaszt a FIFA-nál, hanem civil szervezetek, mely szervezetek magasan leszarták, hogy a Moldáv mecsen mi történt. Tudod, kettős mérce!! Szóval, jobb ha kussolsz, mert a nagy érzékenységed arra a mecsre nem terjedt ki (egy szavad sem volt ellene, pedig premier plánban látható volt a tévében), szóval nálad okés, ha a magyarokat mocskolják, de ha néhány hülye magyar másokat mocskol, akkor ki vagy akadva. Kettős mérce!! Ja, s így nem csökkeni fog az antiszemitizmus, hanem pont fordítva..

Cang 2013.01.09. 10:28:46

@melchi zadok: Az osztrákok nem úgy nőttek fel hogy utálom a rendőrt, utálom a másik közlekedőt, ezen kívül köpök a szabályokra. Nem egy estben igazoltattak már osztrák rendőrök Ausztriában járva, és hozzáállásban meg kultúráltságban fényévekkel járnak előttünk. Egyszerűen nem idegbeteg a banda, mint nálunk.

@poszter: "fasza" "szardarab" "picsa" mosd ki a szád angyalka, ilyen kifejezésekkel Te is csak egy idulatos idióta vagy, pont olyan, mint akik ellen olyan lelkesen lázadsz.

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 10:32:06

@Csehszlovák Kém: Jópofa duma, gondolom arról a bukaresti "értékelőd" nem fog szólni, hogy 90 percen keresztül gyaláztak minket, mert magyarok vagyunk, gyalázták a himnuszt, mert magyar, csak arról hogy milyen szépen elpicsáztak minket a románok.
Már látom előre, vmi tök cool címe lesz a cikknek: "Hej! Hej! Ezt beszoptad hülye magyar"...ah, tudom szar:(( Talán menne, ha én is részt vettem volna az 5 éves hogyan legyünk önelégült faszkalapok képzésen.
De nekem ez még mindig a tűréshatáron belül mozog, tetszeni nem tetszik, de ez van, nem úgy nálad, ahol az elvek hajlamosak elfelejtődni.
2013 szeptember 7.-én megcáfolhatsz.

belekotty 2013.01.09. 10:32:18

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Egy idióta picsa vagy. Azt hiszem ez tűrés határon belül van, nem?

Lajosforras 2013.01.09. 10:32:38

igazán örülünk, hogy minden nap minimum 2-3 blogbejegyzés emlékeztet rá,milyen csúnya antiszemiták meg rasszisták vagyunk,bizony. meg a k@rva anyánkat is,természetesen. meg elkúrtuk. meg szarok vagyunk.
nem baj, együtt tudunk élni a gondolattal,te mag kapj nyugodtan agyvérzést. írj még pár nagyon liberális posztot,szíved joga-egy demokráciában megteheted,gyökérgyerek (lmf).

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 10:33:15

@Csehszlovák Kém: Miért kell ezt külön keresztül vinni?
A jogvédő "egyéb szervezetek" miért csak egy-két kitüntetett kisebbség jogait védik?
Úgy tudom, minden nemzetközi meccsen jelen van a FIFA egy megfigyelője... miért nem járnak el minden esetben hivatalból?

Arcátlanul kettős a mérce. Ez az igazság!

Sir Galahad 2013.01.09. 10:34:38

@Töksi: "És ezek (sajnos) nem is fognak eltűnni egy ideig a lelátókról." Egyetértünk. De továbbra is azt gondolom, hogy emiatt nem lehet általánosítani, hogy "Magyarország az európai antiszemitizmus központja."

Töksi 2013.01.09. 10:36:38

@Csehszlovák Kém:
Akkor olvasd el a bolgárokra vonatkozó részt is, ott "hivatalból" intézkedett a FIFA, egyáltalán nincs szükség "feljelentésre", ha ez ellenőr észleli a problémát => mint Moldovában.
A magyar-izraeli meccsen valszeg az ellenőr nem észlelte, ezért lépett a FIFA csak bejelentésre.

"it was reported by both the referee and the Match Commissioner, that as well as two fireworks being thrown onto the pitch in the 7th minute, Denmark’s Patrick Mtiliga was subjected to racist abuse by a group of Bulgarian supporters each time he touched the ball after entering the field in the 54th minute."

Töksi 2013.01.09. 10:36:57

@Sir Galahad:
persze, hogy nem lehet általánosítani, de ez a kém már csak ilyen.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 10:40:11

@Sir Galahad: És mindaddig az is marad, amíg maradéktalanul meg nem fizeti a fityisz által okozott "kárt" a bankoknak, illetve azok tulajdonosainak.

Az antiszemitizmus bélyege nem a szélsőséges kisebbségnek szól, hanem annak a kormánynak, amelyik belepaccsintott a nemzetközileg elfogadott levesbe! Csak hát erről nem szabad beszélni, mert ez már antiszemitista és nácista vélemény és megnyilvánulás... :-)

Melchi Zadok 2013.01.09. 10:43:38

@HUN_Sector: ne haragudj, de egy nyilvánvaló baromságra nem fogok nekiállni érvelni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 10:43:52

@Töksi: Nyilvánvalóan kettős a mérce, ugyanis a helyszínen tartózkodó ellenőrnek a magyarok megnyilvánulása nem volt rasszista, csak egyes "túlérzékeny" csoportoknak, akik igyekeznek fenntartani az ország rossz megítélését, és mindenhol ha lehet feljelentenek mindenkit....
Ez olyan liberálbolsevik beidegződés... :-)

Muad\\\'Dib 2013.01.09. 10:44:04

Irkálhatsz te itt bármit, attól még pofátlan és undorító a fifa maffia ítélete. Persze a fifa/uefa maffiától senki nem vár sokat, de azért ez a legtöbb embernél már kiverte a biztosítékot. Kollektív büntetéssel a rasszizmus elleni harcban. Amolyan módosított himmleri gondolkodás: azt majd mi eldöntjük, mikor különböztetnek meg egy csoportot kollektíven, és mikor nem. Ha mi csináljuk az jó, ha ti az rossz...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.01.09. 10:44:24

@dagiiron:
Ha jól értem Csehszlovák Kém, jelen esetben arra akar utalni, hogy nincs az országban egy civil szervezet sem, mely a magyarok érdekeit kellően meg tudná védeni !
Vagy csak meg próbálná védeni.

Azaz azt mondja nem vagyunk elég nacionalisták.
Ezt csak azért nem írja le, mert ennek az ellenkezőjét szokta leírni.

De most épp csak ezzel lehet a magyar ellenes rasszizmus eltűrését magyarázni a FIFA részéről, így máshogy fogalmazva mosakszik a magyargyűlölő patkány !

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2013.01.09. 10:55:37

Dohotótocska, kijár néked egy jó nagy vizes hajókötél az arcodba.
A politika és a sport kézenfogva jár. Idehaza sokaknak van tele a tökük az israeli pénzesbűnözőkkel, hazai politikusokkal a kik júdeai kitűzőkkel pózolnak, a kiváltságos kisebbségek arogáns identitásromboló megnyilvánulásaival. Ez kap hangot a sporteseményeken is. Egy nyíltan agresszív országot nem hívok ide. Főleg nem akkor amikor ismerem az emberek véleményét israelről, de sajnos odafenn bőrkeményedés van a nyelvükön a kormánytagoknak annyi israeli segget nyaltak ki. Ez csak provokáció volt, vagy nevezhetjük egyfajta álszenteskedő a népek nagy barátságát hirdető fantazmagória szüleményének is.
Valóban a "buzi zsidók" nem modoros.... De mi vezetett idáig kérdem én. Valami oka csak van? Nem mentség semmire, de sajnos következmény.
A németek folyamatosan huhognak a négusokra, az angolok az utcán verik a nekik nem tetszőket, stb.
Ott nem merik bezárni a stadionokat, mert aznap kint van 50 ezer dühös szurkoló. Itt pedig? Nézzünk körül, önbecsülés a nullával egyenlő.
Aki pedig a saját hóhérát dicsőíti az végképp elveszett ember.

maybach 2013.01.09. 10:55:43

Azt nem értem minek kell ehez a foci.
Mondjuk amit helyette itthon nyomnak vagy 20-25 éve az nem is az.

VT Man 2013.01.09. 10:55:48

"Az eset nemzetközi visszhangja és a kemény büntetés mutatja: Magyarország az európai antiszemitizmus központja"

A posztolónak meg a jó édes anyukáját!

Bretschneider detektív 2013.01.09. 10:55:53

Viktor fociul ért, most fociul szóltak hozzá. Várom a válaszát.

Töksi 2013.01.09. 10:56:11

@Magánvéleményem:
Nem, szerintem az ellenőr nem észlelte az incidenst. Jó nagy stadion az, és valszeg messze volt, vagy ha nem, nem biztos, hogy tudott magyarul és így nem értette a mocskos zsidózást, vagy látta a szappanmutogatást. A palesztin vagy iráni zászló kifeszítése messziről is látszhatott, azok viszont egyelőre nem antiszemita jelképek :-)
Szóval ha maguk a félkegyelműek nem töltik fel büszkén a videót, hogy namostaztánjólmegadtukazsidrákoknak, akkor soha ki sem derül, mert a 12000 nézőből vagy 50-100 volt részese a dolognak. Mi, többiek 11900-an köszönjük, hogy nem buzdíthatjuk a csapatot, csak a tévé előtt. Persze még a fellebbezés eredményes lehet.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.09. 10:56:48

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Rosszul érted.

@Töksi: Ez nem általánosítás: az Eu legnagyobb antiszemita pártja a bp-i parlamentben van, soroljam még?

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.01.09. 11:11:56

www.origo.hu/sport/focivilag/20130108-zart-kapuk-mogott-a-magyarroman-vbselejtezo.html

"A FIFA.com-on megjelent keddi közlemény szerint a FIFA-hoz a Futball a rasszizmus ellen nevű mozgalom európai szervezete, valamint a bécsi Izraelita Hitközség és a Simon Wiesenthal Központ fordult panasszal a meccsen történtek miatt."

Barátságos meccs volt.
Világbajnoki selejtezőn kell letudni a büntetést, egy több szempontból fontos meccsen; egyrészt a maga a selejtező miatt is fontos, másrészt a magyar-román mindég egyfajta sajátos presztízs meccs a történelmi eseményék okán(van ilyen páros még a világon ezer).

Egyéb kérdés?

Ha más nem fel, kell jelenteni a román szurkolókat akik magyar ellenes feliratot tettek ki Kisinyovban, mivel később kiderült, hogy nem moldáv szurkolók csinálták , hanem valamelyik Bukaresti klub ultrái.Szóval akkor a román-magyar is zárt kapus lesz, ha nem sz*rfaszú a FIFA.

Töksi 2013.01.09. 11:12:02

@Csehszlovák Kém: sorold. Előtte hasonlítsd össze mondjuk a Franciaországi antiszemita incidensek súlyosságát és számát az itteniekkel.

WhyCantITouchIt? 2013.01.09. 11:12:10

Milyen cím az, hogy "Adj a magyar pofájára és tudja, hol a helye"?
A blogod nem áll másból, mint színtiszta magyar ellenességből, és te akarsz itt moralizálni?:D
Nagyon hiteles.

clegane 2013.01.09. 11:12:15

tetszik a cikk hangneme, csak így tovább.

esefe 2013.01.09. 11:12:20

De szar tótozni tudunk. És igazunk is van. A tótok szolgák.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.09. 11:12:27

"Persze, ahogy Szlovákiában a lelátói „magyarozás”, Magyarországon a lelátói „zsidózás” maradt évtizedek óta komolyabb következmények nélkül – lásd: MTK-meccsek - a szarcsimbókok nagyon felbátorodtak"

Hű, de 1& értek ezzel! L. Dr. Dávid Ibolyka, igazságügy-miniszter "Nem értek a focihoz" válasza arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a focipályákon zajló rasszizmusról. Talán kicsit komolyabban kellett volna venni a dolgot. :(

kemény keleti kommentelő 2013.01.09. 11:20:32

Végre a dísztribün testőrök nélkül mehet meccsre.

Mice42 2013.01.09. 11:20:43

fyi: Van olyan link a szövegben, ami nem működik (C drive-ra mutat az URL: file:///C:/Users/csk/Documents/...)

Nagyzee 2013.01.09. 11:20:52

Már várom a nagy leleplezést arról, hogy ez valójában a Modoros hardcore testvérblogja.

dajong 2013.01.09. 11:26:43

Az MLSZ kussoljon! Minek kellet a zsidókat meghívni? Most nyugi lenne.

mann 2013.01.09. 11:26:49

Anyám idősebb mint Izrael. Én öregebb vagyok mint Szlovákia. Izrael Ázsiában van, de Európában játszik futballselejtezőket.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 11:33:34

@VT Man: lehet, hogy az anyukajat aposztolonak, de ettol fuggetlenul mar mindennapos tema europaban egy kis gyoker orszag, ahol ciganyirto hadjaratokat szerveznek, parlamenti kepvisleok zsidoznak, forabbit vernek a nyilt utcan, focimeccsbol antiszemita dzsemborit rendeznek..

tudod, ha cikinek erzed, akkor ne csinald es allits le mast is, aki csinalja.

ha ocsmany a keped nem a tukor a hibas...

Bretschneider detektív 2013.01.09. 11:33:47

@WhyCantITouchIt?: A Švejkben mondja ezt Vodička, az öreg árkász, amikor visszaemlékezik magyarországi kalandozásaira.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 11:34:11

@Magánvéleményem: "utána kíváncsi leszek a véleményedre"

Sajnálom, hogy addig viszont nem.
Úgyhogy kinyalhatod.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 11:34:17

@Muad\\\'Dib: dehogy pofatlan.

igy kell banni az osszes rasszistaval/antiszemitaval. mindenhonnan kinezni, kitiltani, kizarni oket, amig nem bizonyitjak, hogy erdemesek az emberi fajba valo tartozasra. a szep szavak nem mukodnek, mert csak visszaeltek vele. most jon a kitiltas. es vannak meg mas lepcsok is;-)

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 11:34:23

@Sir Galahad: "Gondolkoztam, reagáljak-e valamit a hozzászólásodra"

Nekem nem kell, biztos, hogy seggfej vagy.

Papageno68 2013.01.09. 11:34:29

@TrueY: Dávid Ibolya tudtommal arra válaszolt, hogy mi a véleménye arról, hogy a Fradinak és az MTK-nak is Várszegi a tulajdonosa (akkor éppen).
Mondjuk a szurkolói rasszizmust azzal együtt komolyan kellett volna venni.

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 11:38:19

@dagiiron: "nálad okés, ha a magyarokat mocskolják"

Persze, hogy okés, piréz vagyok.

Buzi-e vagy?

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 11:38:31

@Muad\\\'Dib: "fifa maffia"

Akkor Orbán maffiózó. Hétfő óta mindenképp.

Lajosforras 2013.01.09. 11:38:37

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: így van,rekesszük ki,mert szélsőséges! nem paradox ez kicsit...? :)

Lajosforras 2013.01.09. 11:38:42

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: így van,rekesszük ki,mert szélsőséges! nem paradox ez kicsit...? :)

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 11:49:31

@kemény keleti kommentelő:

:)

És arra is esély lesz, hogy a főkretén képe alá végre ne Gyurcsányt és Bajnait feliratozzanak.

Sir Galahad 2013.01.09. 11:49:35

@okostojgli: Mi az üzlet abban neked, hogy még rá is duplázol, amikor szegénységi bizonyítványt állítasz ki magadról? Bár, ha jól esik: egészségedre!

okostojgli (törölt) 2013.01.09. 11:49:39

@mann: "Anyám idősebb mint Izrael. Én öregebb vagyok mint Szlovákia."

Nekem a bátyám erősebb mint te.
Gyere ki a hóra!

"Izrael Ázsiában van, de Európában játszik."

Már bocsi, de amikor Európában játszik akkor pont nincs Ázsiában.

平八 2013.01.09. 11:52:23

"Magyarország az európai antiszemitizmus központja"
Hahahaha, persze. Antiszemitizmus, a tuti ütőkártya. Lassan le kéne szokni erről, mivel ilyen nem létezik. Nincs ilyen kifejezés, nincs ilyen szó, ez nem valós indok. Olyan, mint az asdiufhsadjhfkj. Nincs ilyen szó, nincs jelentése, értelmezhetetlen, kitaláció. Pedig nem bonyolult szerintem ezen már illene továbblépni 2013-ban.
Amúgy, ha minden egyes selejtezőn lenne büntetés emiatt, soha nem lenne közönség focimeccsen. Bizony, ez a foci és a b-közép velejárója. Régen is volt, most is van, a jövőben is lesz itt is, Angliában, Németországban, Lengyelországban, Svédországban, Svájcban, Amerikában, Mexikóban, Brazíliában, MINDENHOL.
Ez csak a mélyen tisztelt posztíró ópiummal átitatott tévképzete, hogy csak itthon, csak nálunk van ilyen. Ebből is látszik, hogy a témában (foci, szurkolótábor, jobboldal, stb.) teljességgel inkompetens és a Nahát magazin szintjén termeli a tényként alkalmazott kamu baromságokat. Bezzeg, amikor a moldávok magyaroztak, semmi nem lett az egészből, milyen érdekes... vagy amikor az ukránoknál kifütyülték a néger játékost... Jééé... nagy ívben leszarta mindenki, de ha a magyarok egyszer zsidóznak... azt már nem lehet és büntetni kell.
Kettős mérce? Igen.
Lehet "bosszúról" beszélni? Határozottan.

Viszont egy pozitív hozadéka van az egésznek: te sem leszel kint ellenünk szurkolni. Így lesz a legjobb mindenkinek.

-Sarq- 2013.01.09. 12:02:21

@Csehszlovák Kém:
Azok a "moldávok" bizony bukaresti románok voltak. Valószínűleg tisztában vannak ezzel az illetékesek is, ezért volt érdekük, hogy PONT ez a meccs legyen zárt kapus.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 12:02:27

@Lajosforras: nem.

ha valaki jogsertest kovet el, akkor jogfosztassal szoktak sujtani erte. igy mukodik a torveny es a jog. ha valakinek ez nem tetszik, akkro ne kovessen el jogserteseket. pl ha meccsre akar menni, akkor ne viselkedjen alavalo allat modjara es figyeljen a szomszedaira is, azok se legyeneek alavalo allatok, kulonben mind mehettek a tv ele szurkolni. ezt hivjak felelossegnek. tudtok felelossegteljes ember modjara viselkedni, vagy nem? ha igen, lehet szurkolni, ha nem, akkor nem lehet szurkolni. egyszeru ez...

mann 2013.01.09. 12:02:32

@okostojgli: Megyek, bár nem értem miért ez a válasz, hiszen nem véleményt, hanem tényeket írtam.

Izrael állam területileg Ázsiában található. Ez is tény. De valamiért mégsem az Ázsiai Labdarúgó Szövetség által szervezett futballselejtező tornákon szerepel, hanem Európában.
Erős bátyád biztos tudja a választ arra, hogy ez miért lehet vajon....

2013.01.09. 12:18:23

A buta zsidók vajon felfogják, hogy mostantól az is utálni fogja őket, aki eddig nem foglalkozott velük?

Csak így tovább zsidók, így kell szítani az ún. "antiszemitizmust".

GoldScorp (törölt) 2013.01.09. 12:44:21

Ez a tót még a post címét is lopta Joe Esterhas-tól. "Ha meglátsz egy magyart az utcán, menj oda, és vágd pofon! Ő tudni fogja, hogy miért kapta."

"A magyarok erőszakosak, az öngyilkosságig szenvedélyesek, túl gyorsan mondanak ítéletet, szűklátókörűek, antiszemiták és rasszisták."

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 12:44:27

@mann: "De valamiért mégsem az Ázsiai Labdarúgó Szövetség által szervezett futballselejtező tornákon szerepel, hanem Európában."

es?
torokorszag is reszt vesz a kulonbozo eb-ken.

nincs_nick 2013.01.09. 12:44:32

@Csehszlovák Kém: Miért írsz olyan dolgokról amikhez nem értesz? Nem az első olyan posztod, ami teljes fogalmatlanságról tesz tanúbizonyságot.

A nemzeti labdarúgó szövetségek nagyon ritkán (szinte soha) nem jelentgetik a hasonló eseményeket a Fifa-nak és most sem az izraeli szövetség tett bejelentést, hanem egy szervezet. A magyarázat egyébként egyszerű, minden meccsen van olyan, amiért zárt kapus büntetést lehetne kiosztani és a szövetségek meg nem szeretnek a saját fészkükbe piszkítani. Az ellenőrök is ezen szemlélet szerint dolgoznak, csak a nagyon indokolt esetben van bejelentés.

Magyar vonatkozású példa (Fradi BL szereplése), hogy a '95-ös Madrid-Ajax meccs horogkereszt erdeje után sem tett feljelentést az Ajax, mert abban a minutumban lépett volna a Madrid az Ajax "zsidó" (ők hívják így magukat) ultráinak viselkedése miatt...

Itt most annyi történt, hogy valakik feltűnés viszketegségből meglökdösték a bilit. Egyébként a bejelentés egyik legfontosabb eleme nem a gyalázkodás, hanem az iráni(!) zászló volt...

Btw, ha már focival akarsz foglalkozni, javaslom inkább azon témák boncolgatását, hogy miért nem tesz semmit az uefa/fifa már 10 éve a focit megfertőző fogadási csalások ellen és miért gáncsolják vajon minden lehetséges módon az objektív bíráskodást segítő rendszerek bevezetését...

Gavble61 2013.01.09. 12:44:37

Antiszemitizmus közponja Magyarország?
A zsidóknak itt olyan kultúrális életűk va,mint,sehol máshol(még izraelben sem).Tavaszi-nyári zsidófesztivál,a világ második legnagyobb zsinagógája,a kultúrális élet is tele van velük(ami önmagában nem baj,mert vannak nagyon jók),de ez a hisztéria keltés nevetséges,és idegesítő.Talán magukba is kellene a hibát keresni,mert,valahogy a történelem során,sehol sem kedvelték őket,hogy is van ez????

Tom Bradley 2013.01.09. 12:44:40

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: ja, és a főrabbit nem verték, csak beszóltak neki

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 12:44:44

@平八: "Lehet "bosszúról" beszélni? Határozottan."

persze, hogy lehet. hiszen alapvetoen a jog es torveny megtorolo intezkedeseket alkalmaz jogsertes eseten, azaz elkovetsz egy jogsertest es azert bosszut all a sertettek neveben. igy mukodik. ha valaki betor hozzad, ellopja az autodat, elveszi a tarcadat akkor a jog es torveny ezert helyetted all bosszut a megszabott kereteken belul. ne tessek ezen csodalkozni. evezredek ota igy megy mindenhol a vilagon.
a fifa szabja meg a szabalyokat?
igen.
a fifa deklaraltan fellep a rasszista/antiszemita megnyilvanuylasok ellen?
igen.
a magyar szurkolok reszerol bizonyitottan megtortentek ezek amegnyilvanulasok?
igen.

akkor ennyi. legyetek ra buszkek:-)

kar a szart polirozni, attol meg szar marad.

Tom Bradley 2013.01.09. 12:44:48

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ezzel szemben a fejlett nyugati demokráciákban (Olaszország, Franciaország) a hatóság látja el a cigányok baját, ergo nem kell külön "hadjáratokat" szervezni.

Lajosforras 2013.01.09. 12:44:52

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: égbekiáltó. tudod,engem csak az zavar,hogy elveszett az arányérzék és az országban jogszolgáltatás van,nem igazságszolgáltatás. ez sokkal jobban idegesít, mint hogy zárt kapuk mellett játszanak egy meccset néhány ordibáló miatt,akinek a tiltással nem fogják megváltoztatni a véleményét.
nem mellesleg ezzel az intézkedéssel nem azokat büntetik,akik majd ordibálnak minden más fórumon,ahol csak tehetik,hanem azt,aki amúgy szívesen jár meccsre.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 13:05:50

@Lajosforras: "égbekiáltó. tudod,engem csak az zavar,hogy elveszett az arányérzék és az országban jogszolgáltatás van,nem igazságszolgáltatás"

igazsagszolgaltatas nem lehetseges, mert az igazsag szubjektiv. ahany ember, annyi igazsag van.

qrisz 2013.01.09. 13:05:53

z s i d ó ezt a szót kimoderálja?

Ambiorix 2013.01.09. 13:05:57

FIFA? Az véletlenül nem az a kőkorrupt nemzetközi maffia, amihez képest a szicíliai Cosa Nostra csak ipari tanuló lehet? :)

Kotkodus 2013.01.09. 13:06:05

ironikusnak tartom az itt megjelenő vélemények nagy részét. vicces, hogy milyen sokan magukra veszik azt a bizonyos inget, amelyet a szerző - az én olvasatomban - csak egy szűk kisebbségnek ajánlott felvételre.
aki ezt a cikket sértőnek érezte magyarságára nézve, az inkább nézzen a tükörbe és gondolkodjon el azon, hogy mennyivel ér ő többet, mint a mocskolódó moldávok...

a címválasztást én tükörként értelmeztem, amellyel a szerző felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy amíg mi nem tudunk kulturáltan viselkedni, addig ne számítsunk kulturált viselkedésre velünk szemben.

a sok kettős-mércét emlegető kommentelőnek pedig felhívnám a figyelmét arra, hogy mindenkinek a saját portáján illene először rendet tenni, mielőtt a másik portáját ellenőrizni kezdi. persze a másikat szidni könnyebb, mint szembenézni hibáinkkal (óvónéni! nem én kezdtem, ő kezdte!)

sajnos a kommentekből az is kiderül, hogy a fifa büntetésének semmilyen pozitív hatása nem lesz, mert a magyar közvéleménybe egy adag képmutatás és egy kis mocskoszsidózás azért simán belefér: sajnos sokan - ahelyett, hogy elítélnék azt a kisebbséget, akik szabályellenesen és kulturálatlanul viselkedtek - nem értik miért büntet minket a fifa (és mást miért nem...). sajnos ez a kulturális éretlenség jele és sajnos magyarként nem vagyok túl büszke ilyenkor...

a fentiektől függetlenül kérem tisztelt honfitársaimat, hogy neheztelés és sportszerűtlenség nélkül EGYÜTT szurkoljunk nemzeti válogatottunknak a tv képernyője előtt, ha már egy (csak remélni merem) kisebbség elvette tőlünk a helyszíni buzdítás lehetőségét! és legközelebb, ha valaki kifütyüli mellettünk az ellenfél himnuszát egy SPORTESEMÉNYEN, legyen bátorságunk rászólni, hogy ilyet nem illik (és próbáljunk meg e magatartásunkban elkülönülni a balkáni viselkedésformáktól... vagy legalább ne csodálkozzunk, ha a világ közvéleménye oda sorol minket és akár büntet is ezért).

qrisz 2013.01.09. 13:06:12

igen úgy látom moderáció van ez kicsit sem náci, előbb a kiválasztott bizottság eldönti-hogy megjelenhet-e :) Ha magyargyalázásról van szó tuti megjelenhet.

qrisz 2013.01.09. 13:06:24

Uram isten mennyi fekáliás blogger írogat itt a zsindexen, mint ez a csehszlovák kém nevezetű sejthalmaz. Felvilágosítalak: Magyarországon zsidó-cigány nácizmus van. A szigethalmi cigók legyenek a szomszédaid. meg az összes megélhetési antiszemitázónak és rasszistának. Azok adnának a pofádra,csak hogy téged idézzelek. És még azt sem tudnád utána hol a helyed.

arizmendi 2013.01.09. 13:06:31

arról még nem láttam hírt, hogy az MLSZ a videok alapján áthárítaná a 200 milliós (40.000 szurkoló x 5000 Ft) elmaradt jegybevételt a palesztinokra...

1 360 803 (törölt) 2013.01.09. 13:06:43

Ez a blog sokat tesz a normális, nemzeti magyarságtudat felélesztéséért a Gyurcsányt, és a hazai balliberális oldalt is megszégyenítő magyargyűlöletével.

Köszönet érte!!!

Rwindx 2013.01.09. 13:06:48

"Adj a magyar pofájára és tudja, hol a helye"

A posztot nem olvastam el, nem is érdekel, de akkora büdös náci rasszista disznó vagy mint ide Nagyvárad.

Kiflee 2013.01.09. 13:06:53

a 2010-es vébé idején valahogy nem zavarta a FIFA-t, hogy egy Matthew Booth nevű játékost folyamatosan kifütyültek, rasszista alapon a hazai nézők. pedig a saját válogatottjukban játszott ráadásul. csak fehér volt és kopasz.
amikor a Ronaldo-t buzizta a több ezer magyar ultra, az is elég sértő volt. de minket valahogy éppen az antiszemitizmus miatt büntetnek csak meg. ez annyira várható volt... Izrael egy békés, demokratikus állam, és Magyarország jó barátja. Ezt olyan nehéz megérteni, ultrák? (amúgy pedig tényleg lehetne a saját csapat buzdítására fordítani az energiákat, és alapjában véve tényleg pár száz hőzöngő hülye miatt szivattak meg minket Simonkáék.)

mann 2013.01.09. 13:09:09

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Apró, alig látható és igen nehezen érzékelhető különbség, hogy Törökország azért mégiscsak rendelkezik területekkel Európában.
Foci oldalról nézve pedig, a török válogatott és török foci van annyira erős, hogy szinte minden selejtezősorozatot behúzna Ázsiában még hosszú évtizedeken keresztül. Izrael messze nem képvisel ekkora játékerőt. Ausztrália esete erre jó példa.

bigthereal 2013.01.09. 13:13:13

végre valami jó hír, dotahó fiam, amire ki tudod verni párszor...

azért megnéznélek irl

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 13:13:35

@Tom Bradley: tenyleg
egy masik 70 eves oreget vertek el azert, mert zsido mer lenni..

a forabbinak "csak" beszoltak, mert zsido mer lenni.

kivancsi vagyok, mi lesz a kovetkezo, akiket terrorizalnak majd..?

zsido gyereklanyok? zsido ovodasok?

el kellene menni ezeknek egy krav maga edzotaborba es ott zsidozni, beszologatni es verekedni;-)

2013.01.09. 13:13:39

egy aprócska baj van csupán a nagytudású tót szerző által üdvözölt döntéssel, mégpedig az, hogy egyetlen dologra nem alkalmas: a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemre.

paparázó 2013.01.09. 13:14:16

Ez a blog tökéletesen beleillik a Népindex stílusába....

mann 2013.01.09. 13:17:54

@Kotkodus: Téves. Kiderült a mérkőzés után, hogy nem moldávok, hanem Bukarestből odautazó ultrák mocskolódtak azon a meccsen.
A 'mindenki sepregessen először a saját háza előtt' dologra annyit, hogy zsidó szervezetek tették a feljelentést, miközben Izraelben szinte népirtás folyik. Nem kellene nekik először otthon rendet teremteniük? Az ottani történések nem akkora súlyúak?
Vajon Izrael rendelkezik atomfegyverrel? Valaha elfogja ezt ismerni? Nem zsidó létemre bevándorolhatok Izraelbe? Kaphatok ott teljes jogú állampolgárságot valaha?
stb...

Sörjárőr 2013.01.09. 13:18:03

Utálom, hogy a "magyar"-t minden szűkítés, megkülönböztetés nélkül használod a címben. Ez a posztcím így önmagában is gyűlöletet kelt északi szomszédainkkal szemben, és sérti gyűlölködéstől mentes honfitársaimat.
Hatásvadásznak persze hatásvadász, de ha ilyen olcsó a becsületed, csak csináld.

Drago Brutic 2013.01.09. 13:18:23

Ez a blog lassan pornóbloggá válik: ez is a legzsigeribb ösztönöket stimulálja. AKi csak magyarozni/tótozni/zsidózni/oláhozni kíván, ide bátran beböfögheti. A magam részéről a francba küldöm azokat az idiótákat, akik miatt (kb 5 év után először) nem mehetek ki a válogatottnak szurkolni. Mellesleg felerészt tótként.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 13:23:08

@mann: a focihoz nem ertek, nem tudom, melyik csapat mennyire eros.

en a focit alapvetoen nagykepu, tulfizetett bunkok cirkuszanak tartom, nem nezem, nem kovetem, nem tamogatom. tehat ebben nem tudok nyilatkozni.

de kivancsi vagyok, hogy az antiszemitizmuson kivul mi mas oka van annak, hogy izrael ne jatszhasson az eb-n, mikor az orszagot konkretan europai zsidok alapitottak. kulturaja es az orszag demokratikus berendezkedese is jelentosen kozelebb van europaehoz, mint azsiahoz. tul sok vizet sem zavar, meg azt sem lehet baj, hogy allandoan elviszi a kupat europabol. az egyetlen "problema" az, hogy jonnek az antiszemitak, zsidoznak, ezert megbuntetik oket. de en egyet ertek a fifaval, hogy nem izraelt kell kizarni a meccsekrol, hanem a zsidozokat. az, hogy "mit keresnek itt" egyszeruen nem indok.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 13:23:14

@gwr: "egy aprócska baj van csupán a nagytudású tót szerző által üdvözölt döntéssel, mégpedig az, hogy egyetlen dologra nem alkalmas: a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemre."

dehogynem

amikor mar n+1 eve nem jarhattok majd meccsekre es a szponzorok sem adnak egy likas petakot sem a csapatoknak, akkor majd atgondoljatok szepen:-)

radikalisviccek 2013.01.09. 13:23:49

köszönjük a posztot, nagyon hasznos:)

Ugye vannak az úgynevezett "billegők", akik éppen kicsit elbizonytalanodnak abban, hogy az ő értékrendjük, világnézetük melyik irányvonalhoz, ideológiához áll közelebb.

Csehszlovák Köcsög elvtárs* komoly szerepet vállalt abban, hogy ezeket a billegőket a vállalhatatlan, gusztustalan provokációjával elundorítsa ettől a velejéig rohadt liberális mosléktól, amelyben jómaga is fetreng (némi tót-zsidó nacionalizmussal fűszerezve).

*És Dopeman és Balavány-kelevény és Örülünkvincent és Gréczy-geci meg a többi senkiházi jöttment

ja mellékeltem néhány román drapit, csak a poén kedvéért
http://szuperblog.hu/wp-content/uploads/szuperblog/román.jpg

magyarnak korsó, tótnak koporsó!
(bocs, ez is egy idézet, még mielőtt)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 13:24:02

@Sörjárőr: "sérti gyűlölködéstől mentes honfitársaimat."

igy van

nem jo a cim. sot, a cim kifejezetten szar.

Kotkodus 2013.01.09. 13:25:44

@mann: földrajztudományi szempontból egy ország ahhoz a földrészhez tartozik, amelyiken nagyobb területekkel rendelkezik. sem törökország, sem oroszország nem minősül európai országnak földrajzilag.

persze lehet a kivételeket elfogadni és lehet más kivételeket nem szeretni, ez szíved joga.

szerintem labdarúgás szempontjából az számít, hogy melyik földrész szervezetének a tagja egy ország.

viszont elgondolkodtató és sajnálatos, hogy a magyar foci legnagyobb nk. szenzációja manapság, hogy rasszista viselkedés miatt kitiltják a közönséget... puskás, bene, albert emléke ennél többre illene, hogy kötelezzen minket...

még egyszer köszönjük meg az "ultráknak", hogy egy jó kis zsidózásért cserébe nehezebb helyzetbe hozták a nemzeti 11-ünket! biztos megérte...:(

kohn-orsós-munteanu-francois 2013.01.09. 13:35:19

büdös szarházi véglények miatt zártkapus lesz egy fontos meccs
lehet itt anyázni egymásra, de nem változtat semmin
én inkább azon lennék, hogy tépjük ki a nyelvét ezeknek a férgeknek

Töksi 2013.01.09. 13:35:40

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Sajnos nem így van. Megszűnhet az antiszemitizmus, rasszizmus, erőszak a stadionokban, viszont odakint ugyanúgy tovább él. Lásd Anglia, Németország => stadionokban példás rend, a szurkolók viszont a mai napig városokat vernek szét - na meg egymást :-) Nálunk ugatás, cigányozás a stadionban, odakint max 1-2 ustawka, és évente 2x a Fradi - Újpest idején metrószétverés. Egyébként a stadionon kívüli fociélet még európai összehasonlításban is kifejezetten békés.
Ez az egész színtiszta üzlet, megint az angol példa: ha balhé van a stadionban a prolik miatt, a középosztály nem megy meccsre, nem vesz ajándéktárgyat, a klub részvénytársaságok nem lesznek nyereségesek. Fosnak ezek magasról a zsidókra meg a feketékre is, hidd el :-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 13:35:45

@mann: meg megkerdeznem, hogy kazahsztan es azerbajdzsan is menjen a europa-bajnoksagrol?

legutobb reszt vettek mindketten.

is 2013.01.09. 13:41:01

@jewdi76: talán mert a labdarúgó szövetség, aki azt az előző meccset szervezte, nem lépett fel ott helyben, azonnal, erővel. az MLSZ-t büntették, nem téged. lesz TV közvetítés, láthatod a meccset. csak az MLSZ-nek nem lesz jegybevétele. minek mennél ki, ha megy a TV-n a meccs? csak nem zsidózni? vagy zsidózást hallgatni?

is 2013.01.09. 13:47:25

@gwr: és a börtön sem alkalmas a bűnözők ellen, szóval a börtönt is csukjuk be. a tolvaj fejét simogassuk, a zsidózó ultrákat meg fogadjuk legközelebb virággal.

van még ilyen hülyeség a fejedben?

Kotkodus 2013.01.09. 13:47:47

@mann: 1. összemosod a politikát a sporttal, ez nem szerencsés (a fifa sem viktorka miatt büntetett minket - bár lehet, hogy te ezt is elhiszed...)

2. az, hogy egy másik faszként viselkedik, az nem jogosít fel téged arra, hogy te is fasz legyél... (óvónéni! nem én kezdtem, ő kezdte...)

3. végül: megtörtént a tömeges rasszista megnyilvánulás a stadionban?
vannak erre előre lefektetett szabályok?
láttál a rendezők részéről látványos beavatkozási kísérletet, vagy esetleg voltak preventív eszközök (a várható és neten előre beharangozott) szabálysértés megakadályozására?

4. mi volna az alternatív javaslatod, hogy legközelebb a szervezők jobban betartsák a nk. szabályokat?

lehet sírni, hogy velünk mindig mindenki igazságtalan, azonban én - mint kulturáltan viselkedő magyar állampolgár - soha nem találkoztam külföldön a magyarokat támadó kijelentésekkel. valamiért ez mindig azokkal fordul elő, akik nem tudnak viselkedni...

azt meg külön szégyellem, hogy ez a balkáni magatartásforma tömeges védelemre talál egy blogon... valójában nincs ezzel gond, csak én azt szerettem volna hinni hazámról, hogy mi kulturálisan nem a balkánhoz tartozunk... de majd valahogy megbirkózom ezzel a tévhitemmel is...

Töksi 2013.01.09. 13:55:57

@is: Voltál te már focimeccsen? A szurkolók túlnyomó része nem zsidózni jár oda. Két célból mennek ki: szórakozni, azaz testközelből nézni a meccset, és buzdítani a csapatukat. Az üres nézőtér a magyar válogatottra nézve lesz a legnagyobb csapás, hihetetlen energiát tud adni a hazai szurkolótábor - most nemhiába örülnek a románok...

Flúgatlan 2013.01.09. 14:01:34

A zsidózó szurkolókhoz nőtt "fel" színvonalban a cikk írója. Mindegyik egyoldalú, szemellenzős, idióta. És egy nép ellen fröcsög a szájából/billentyűzetéből a gyűlölet.

2013.01.09. 14:11:36

@is: tudtommal börtönnel - jó esetben - kizárólag a bűnelkövetőt büntetik. De javíts ki, ha tévedek, igazán szívesen fogadom a bölcsebbek tanítását.

2013.01.09. 14:11:45

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

a többes 2. személyért járna egy elküldés a picsába, de inkább nem teszem.
Látatlanban is tudom: biztos, hogy nem zsidóztam többet nálad életemben.

Az, hogy szerinted kizárólag antiszemiták és rasszisták tartják baromságnak az ítéletet, töéletesen alkalmassá tesz, hogy a dotoho blog díszpolgárává avassanak.

az utolsó bögreharcos 2013.01.09. 14:21:28

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

A cionisták a tűzzel játszanak...

Kotkodus 2013.01.09. 14:21:33

a sok felháborodott honfitársam miatt még egyszer el kellett olvasnom a bejegyzést, hátha másodszorra találok a kulturált magyar állampolgárt támadó, vagy őt sértő passzusokat... nem találtam másodszorra sem.

szerintem aki ezt a bejegyzést a magyarság elleni sértésnek fogja fel, az azt gondolja, hogy mocskoszsidózni és auschwitzozni az bőven belefér egy nk. sportesemény kereteibe. és ha nekik igazuk lenne, akkor - ugyanezen az alapon - mind a bejegyzés címe, mind a román/moldáv huligánok rigmusai igazságtartalommal bírnának...

egy kulturált önérzetes magyar azt reméli, hogy nem a rasszista viselkedésünkkel kerülünk a nk. sportsajtóba, hanem kiváló sportolóink eredményeivel. HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Jaffar 2013.01.09. 14:21:37

Nagyon rendban van a poszt. Persze a sok turbómagyar most sértve érzi magát és bizonygatja, hogy lám-lám mégis van zsidóösszeesküvés, de csak azért, mert a legtöbb annyira egybites gondolkodású és annyira sötét, hogy fel sem fogja a lényeget. Jujj, bántanak minket, szegény magyarokat, pedig nem is zsidóztunk olyan sokat (legalábbis ahhoz képest nem, amekkorát illett volna ilyen esetben..). Ráadásul minket azonnal megbüntetnek, a többieknek meg elnézik... Ugyanmár kérem. Miért fáj a turbómagyaroknak, ha öket szopatják, miközben ök pont ugyanazt teszik az általuk oly mélyen gyülölt ellenségeikkel (pl. cigányok, vagy romákkal). Hol van a sok turbómagyar, amikor legyilkosoznak MINDEN cigányt? Akkor miért nem tiltakoznak? Miért csak akkor, amikor lenácizzák az egész országot?
Az a baj, hogy nálunk teljesen normális az, ha zsidózunk, cigányozunk. Már meg sem hallja az ember. Egy kis zsidózás elfér. Bezzeg, ha a magyart szidják, akkor mindjárt borul a világ.

Kapjátok be az összes turbómagyar mind, mert a ti hülyeségetek miatt szív ismét az ország.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 14:21:42

@hümhüm: ki mondta, hogy a zsidok kozott nincsennek ugyanugy balfaszok, ahogy vagytok ti nekunk?:-)

eppen errol szol a sztori. a zsido is, a magyar is ember. cska a viselkedes kulonboztet meg. ti szarember modjara viselkedtek. teljesen lenyegtelen, anyad itt szult, a kozel-keleten, vagy egy repulon a csendes-ocean felett. teljesen mind1, hogy anyad hol szuletett, vagy az anyad anyja. a viselkedesed hatarozza meg az ertekedet, nem az, hogy hol es minek szulettel.

ottomoll 2013.01.09. 14:27:02

Hát, ilyen alapon elég sok zártkapus meccset kellene tartani Európa szerte. Akár válogatott, akár klubszinten. Utóbbira jó példa mondjuk egy Ajax-Feyenord meccs...
Szívesen végignézném az izraeli válogatott utóbbi években történt vendégszerepléseit. Hány meccsen volt antiszemita hangulatkeltés, és ezek közül mennyi vont maga után ilyen retorziót? Költői a kérdés..Azt meg se merem kérdezni, hogy a mostanában olaszországból hallható néger játékosokat érő rasszista inzultusoknak lett e ilyen következménye.
Úgy látszik a boldogult szdsz olyan, mint a lefejezett csörgőkígyó. Még holta után is képes marni. Azért remélem hamarosan végleg az enyészeté lesz.
Az, hogy a honi balos média örömtüzeket gyújt persze undorító, de megszokott.

Steppenwolf 2013.01.09. 14:27:25

"Adj a magyar pofájára és tudja, hol a helye"

Te tényleg ennyire retardált vagy? Ezzel a címmel ugyanúgy egy nemzet ellen keltesz gyűlöletet, mint azok az ultrák, akiket "szardarabnak" hívsz.

Szóval ezek szerint te nem is egy identitásválságban küzdő bérblogger vagy, hanem egy szardarab? Öngól volt ez a poszt, mint az összes eddigi epehányásod.
Csak arra lennék kíváncsi, ki dug téged az Indexnél, hogy minden provokálásod címlapra kerülhet.

1vidéki 2013.01.09. 14:27:52

Azt gondolom, hogy óriási hibát követett el az MLSZ, amikor Izrael válogatottja ellen "barátságos" mérkőzést szervezett a holtidényben. Miért? Szakmailag mi indokolta ezt? Miért nem lehetett egy hasonló kvalitású más válogatottat Bp-re hívni? Mondjuk Lettország, vagy Ciprus, esetleg Észak-Írország csapatát?

Nem tudták, hogy a honi szurkolótábor kemény magjában messze felülreprezentáltak a szélsőfasiszta, zsigerből antiszemita, primitív emberek, akik kihasználják egy jó kis zsidózásra, indul a vonatozásra ezt a meccset?

Súlyos hibát, bűnt követett el az MLSZ azzal is, hogy eddig -bajnoki meccseken - eltűrte ezt a fajta ordenáré tahóságot.

Most meg itt vagyunk - zárt kapus lesz a legfontosabb meccs.

Mondjuk, mivel kint voltam az Újpest-Steaua meccsen 2009-ben, és láttam, tapasztaltam, hogy sokan -a legprimitívebb, gyülölködő egysejtüek közül - a román szurkolókat dobálni, balhézni, szidalmazni, egyszóval gyűlölködni mentek ki a Megyeri útra, olyan arcok, akik soha máskor nem mennek Újpest meccsre, de erre a meccsre "nagy hazafinak" érezték magukat, azt gondolom, hogy a magyar-román sem lett volna botránymentes.

Talán jobb is így, nem lesz késelés, verekedés, kődobálás a meccs napján, nem lesz büdös románozás, stb

Az MLSZ-nek nem kellene fellebeznie, tudomásul kell venni a FIFA döntését, örülni, hogy nem egész évre tiltották be a Népstadiont. Viszont minnél hamarabb bevezetni a szurkolói kártyát, kiszürni a bugris bunkók, antiszemita, cigányozó, rasszista arcokat, - vagy rájuk terhelni a büntetéseket, (pl. most ott van videófelvétel- azonosítani lehetne 100-200-at a fasiszta söpredék tagjai közül,és polgári peres eljárással rájuk verni a büntetés költségét)

Amúgy meg: "Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az" , sőt jász, tót, és kevés bunyevác felmenőim is vannak, zsidók sajnos tudomásom szerint nincsenek, de ha lennének sem szégyellném, sőt.
Bár olvastam már teoróriát arról, hogy a mai Irán területéről származó jászok, akiknek az oszétok a legközelebbi rokonaik, és a Kárpát-medencébe való betelepülésük után még 200 évig oszétul beszéltek, az egyik elveszett zsidó törzset alkotják..
Tehát, hogy zsidó vér is folyik az ereimben:..

Mindenestre a véleményem, hogy ezt a büdös, rothadt, náci csőcseléket valahogy kordában kellene tartani, és eltiltani a futballpályák környékéről is, a náci Jobbikkal együüt...

Szégyenkeznünk kell miattuk derék cseh, holland, dán, és európai barátaink előtt...
Szégyent hoznak a piros-fehér-zöld zászlókra ezek a barmok!
Ők a hazaárulók, a nemzet selejtje, akik miatt gyakran érzem úgy, hogy igaza volt Teleki Pálnak..(legpocsékabbak, leghitványabbak vagyunk)

ottomoll 2013.01.09. 14:29:20

@Gavble61: Többek között az ilyen húzásokkal sikerül majd a "fejlett nyugatnak" elérnie, hogy ez megváltozzon.Csinálják csak...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 14:29:32

@Töksi: "A szurkolók túlnyomó része nem zsidózni jár oda."

akkor tessek a maradekot is meggyozni arrol, hogy ha nincs zsidozas, van meccs, ha van zsidozas, nincs meccs...

annakidelyen david ibolya elintezte annyival, hogy "nem ert a focihoz". teljesen nyilvanvalo volt mar akkro, hogy ez lesz a vege, mint hogy az allando ciganyozasnak a ciganyvadaszat lett a vege. tudod, ezek a folyamatok a tortenelem soran mar annyiszor lejatszodtak lepesrol lepesre, hogy axiomakent kezelheto az, hogy ha ezeket a megnyilvanulasokat nem fojtjak el csirajukban, abbol balhe lesz. en sem azert ugatok annyit, mert zsido vagyok, vagy cigany vagyok, hanem mert tudom, hogy ezeknek keserves nyoges lesz a vege. ez az elso lecke. ha ezt nem tanuljak meg akiknek kell, jon a kovetkezo.

Tom Bradley 2013.01.09. 14:29:39

@kohn-orsós-munteanu-francois: vigyázz a szádra, mert hamar rádsütik, hogy antiszemita vagy te is

2013.01.09. 14:32:27

@Jaffar: itt inkább az a vicces, hogy a rasszizmus elleni harc fő szószólója en bloc mongolozza a magyarokat (Slota és az SNS nácijainak kedvenc szavajárása), ugyancsak általánosítva köcsögözi a Videoton szurkolóit valamilyen fórumon talált hozzászólások alapján, stb, stb.

Tehát a nagy antirasszista harcban ugyanolyan retorikát használ rendszeresen, amely ellen látszólag szeretne fellépni.

Ugyanolyan a gyűlölködő faszkalap, mint akik miatt a tiltás született. Csak neki elnézhető, mert ő a liberális demokrácia nevében gyűlölködik.

ottomoll 2013.01.09. 14:38:17

@Steppenwolf: Ezt a pofás dolgot már korábban is elsütötte szegény(kém).
Állítása szerint a cseheknél dívik ez a mondás. A cseheknél, ahol a férfiak(?)a német és a szovjet bevonulást is könnyes arccal asszisztálták végig az utcán ácsorogva. :)))

Steppenwolf 2013.01.09. 14:38:23

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Kár, hogy amikor magyarokat vernek a származásuk miatt Szerbiában, Szlovákiában, Romániában vagy Ukrajnában, az nem zaklat fel ennyire.
Úgy látszik genetikailag van belétek kódolva a kettős mérce.

canadien 2013.01.09. 14:38:35

Megértünk .Mert stílusodból és véleményed felsőbrendűségéből ítélve,a származásodat tekintve érintett vagy.Örülj.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.09. 14:38:54

@Töksi: "Fosnak ezek magasról a zsidókra meg a feketékre is, hidd el :-) "

szerintem nem fosnak ra, megha ezt igy meg lehet attetelesen is magyarazni.

es igy kellene a stadionon kivul is. aki nem tanulja meg empatiabol, annak bele kell verni a fejebe, hogy nem basztatunk masokat.

mondjuk gyongyosi miatt megvonni az unios tamogatas egy reszet az orszagtol most, hogy az ugyeszseg nem emelt ellene vadat...

es hasonlo eljarasokkal megertetni, hogy bizony, aki zsidozik, ciganyozik, niggerezik, stb, annak kevesebb jut, mert allatoknak nem jar annyi, mint embereknek.

Steppenwolf 2013.01.09. 14:39:11

@1vidéki:
"Talán jobb is így, nem lesz késelés, verekedés, kődobálás a meccs napján, nem lesz büdös románozás, stb"

Enélkül sem lett volna, mert ilyen magyar válogatott meccsen soha nem volt a magyarok részéről, még akkor sem, mikor a románok válogatott ocsmány és gyűlöletkeltő sértésekkel provokálták a magyar szurkolókat.

mann 2013.01.09. 14:43:11

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Megkérdezném, hogy hol is írtam azt, hogy menjen Izrael az Európa-i fociból?

@Kotkodus:

1.Nem, nem hiszem, hogy Ovi miatt kaptuk a büntetést és nem is írtam ilyesmit. Kéretik azt belelátni írásomba ami benne is van.

2. Valóban így van, óvodás a másikra mutogatás, ahogy az árulkodás is (jelen esetben gondolom a feljelentő szervezetekről te is hasonló véleménnyel vagy).

3. Igen volt zsidózás vastagon, ezt egy pillanatig sem vitattam. A rendezők alkalmasságáról van némi fogalmam, mikor közvetlen közelről néztem végig ahogy a szerb szurkolók hülyére verték őket az Üllői úton lejátszott Magyar-Jugo 1-7 alkalmával.

4. Sok követendő külföldi példa van előttünk, kétségem nincs, hogy ezek közül Oviék hipp-hopp átvesznek majd néhányat.
- kamerarendszer a stadionokban (beazonosítható az elkövető)
- megfelelően képzett rendezői gárda (a beazonosított elkövető pillanatok alatt kiemelhető)
- megfelelő törvényi háttér (a beazonosított, kiemelt elkövető néhány napon belül elítélésre kerül)

Ez működik nyugaton, nálunk is kellene működnie. Tudom, mert jártam már néhány stadionban és van némi fogalmam a fociról, néhány itt megmondóként viselkedő kommentelővel szemben. (ugye Sipi?)

Ez sport probléma, nem politikai. A politikának annyi köze van hozzá, hogy végre pénzt kellene biztosítania a szükséges eszközökre és kurvára nem lenne ilyen probléma a jövőben.
Addig marad nekünk a rasszistázás meg a sok magyarságában sértett ember önérzetessége... Biztos jó ez így valakinek, de nekünk kurvára nem.

Töksi 2013.01.09. 14:43:22

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Olvasd el az előzményt, mire írtam ezt.
A "nem lesz meccs"-ről meg neked írtam: hiába tisztítják meg a stadionokat, akiket kiszorítanak, egész Európában odakint folytatják, bizony még durvábban. A kluboknak meg az a lényeg, hogy fogyjon a MU meg a Bayren kitűző-bögre-zászló :-)

Mystes 2013.01.09. 14:53:53

@Töksi: Ez azért van, mert a zsidók miatt bűntudatuk van a nyugatiaknak, a magyaroktól viszont félnek.

Tehát nekik nyalni akarnak, minket meg eltaposni.

1vidéki 2013.01.09. 14:54:13

@Steppenwolf:
"Adj a magyar pofájára és tudja, hol a helye"

Azt hiszem, hogy az idézet Vodicka árkásztól származik, ha olvastad volna a Svejket (még nem késő), akkor derűs humorral fognád...azt hiszem, hogy a gyűlöletnek ehhez köze sincs.

Viszont, ilyen igazi futball-feeling:

www.youtube.com/watch?v=Cwf4DDwXDOA

Helyszín: HOFBRAU HAUS, München legrégebbi (500 éve müködő sörözője)
Időpont: 2006 VB....

Majd ha magyarok, és mondjuk románok békében így söröznek meccs előtt...akkor azt mondhatjuk, hogy valamit elértünk...

www.youtube.com/watch?v=Cwf4DDwXDOA

Mystes 2013.01.09. 14:54:23

@Muad\\\'Dib: Hát igen, nagy kérdés, hogy ez a Fifa döntés nem fedi-e teljesen a kollektív bűnösség-kollektív büntetés elvét!?

Márpedig azt nem lehet. Mert az fasizmus/rasszizmus.

A Fifának meg kellene erőltetnie az agyát, hogy valami más módszert találjon ki, de ez nem jó.

Töksi 2013.01.09. 14:54:33

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Én nem áttételesen magyarázom, hanem ez egy teljesen logikus következtetés. A FIFA, UEFA, a nemzeti szövetségek és a klubok elsősorban üzleti szempontból néznek a focira, és ha a rasszizmus rontja az üzletet, tesznek ellene.
"aki nem tanulja meg empatiabol, annak bele kell verni a fejebe, hogy nem basztatunk masokat."
Ez működik: vannak erre büntetőjogi passzusok.
A Gyöngyösi miatt megvonni, mert az ügyészség nem emelt vádat???? :-))) Én olvastam az indoklást, és megáll. Elbukott volna a bíróságon, mint a pinty. Amúgy ilyen alapon fél Európától meg lehetne vonni.
Az utolsó mondatod meg kicsit Bayeresre sikerült :-)

Mystes 2013.01.09. 15:04:28

@Mojzes Pál: A Fifát jól be lehetne húzni a csőbe ezzel, és színvallásra kényszeríteni. Ha a moldáv-magyar meccsen történtek még nem évültek el!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 15:04:36

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ha már Gyögyösizel, akkor idézd szó szerint azt is, amit mondott, hogy korrekt legyen a dolog, és mutass rá, hogy hol uszított. Nem mindenki követi a politikai mocskot ami a politikusok szájából kihullik.

Töksi 2013.01.09. 15:04:42

@1vidéki: Akkor valamit elértünk. Az őszi hokiszezonban az egyik Fradi-Érsekújvár (Szlovákia) meccsen feltűnt, hogy mellettünk három zöld-fehér sálas ipse akkor örül, ha a Fradi gólt kap, és nem örül, ha mi lövünk gólt. A II. harmadra leesett a tantusz, hogy ez a három őrült közénk állt be. (Érsekújvár is zöld-fehér klub). Azt mondták, ők 3-an jöttek csak drukkolni, a vendégszektorban tök ciki lett volna hárman lézengeni. Gyorsan hoztunk nekik is sört, és béke volt :-)

Tom Bradley 2013.01.09. 15:04:53

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: már-már Bayer Zsolt-i a szóhasználatod

nem döbbensz rá újraolvasva a hozzászólásod, hogy teis PONTOSAN UGYAN AZT csinálod (a tóttal együtt), mint azok, akik a stadionban állítólag kiabáltak?

na persze nektek természetesen bárkit le lehet állatozni

Tyrion Lannister of Caster 2013.01.09. 15:10:29

@Csehszlovák Kém:
"Ez nem általánosítás: az Eu legnagyobb antiszemita pártja a bp-i parlamentben van, soroljam még?"

Ez egy, Magyarországot lejárató általánosítás. Akár még magyarellenes uszításként is felfogható.

Amúgy tájékozódj jobban. A Francia törvényhozásban van az EU legnagyobb szavazóbázissal rendelkező antiszemita pártja, a Front National, amelynek vezetőjére a 2012-es francia elnökválasztások első fordulóján a szavazók 17,9%-a szavazott. Az északi országok muszlimellenes pártjai semmivel sem kevésbé szélsőjobb pártok, mint a Jobbik. Etnikai és vallási alapon akarják ezeket az embereket kiutasítani az országaikból, csakúgy, mint ahogy a Jobbik is tenné némelyik kisebbséggel.
Az antiszemitizmus egyik központja sajnálatos módon épp Izrael, ahol szisztematikusan üldözik a palesztinokat, akik szintén szemita nép. Így épp Izrael állam válik antiszemita hatalommá a világban, fél évszázada lágerbe kényszerítve több nemzedéknyi helyi lakost.

Kotkodus 2013.01.09. 15:19:13

@mann:
1. akkor örülök, hogy egyetértünk abban, hogy nem érdemes a sportot és a politikát keverni!

2. igazad van, én nem tettem volna feljelentést, jó példával válaszoltam volna a rossz példára, mert szerintem az frappánsabb, eredményesebb és elgondolkodtatóbb... más kérdés, hogy - sajnos - megalapozott joguk volt a panaszra és én ezt jobban szégyellem, mert én a magyar honfitársaim tetteit érzem inkább magaménak, nem a zsidó szervezetek magatartását (azért szégyelljék magukat ők).
3. a szervezők tevékenységének minőségét illetően is egyetértünk.
4. egyetértünk az alkalmazandó eszközök terén is, azonban én azt kérdeztem, hogy a fifa helyében milyen más eszközt alkalmaztál volna a szabálysértés büntetésére, miután a szabálysértés már megtörtént.

összességében szomorú, hogy párszáz hülye miatt a csapatunk nem jut az őt megillető támogatáshoz, de még szomorúbb, hogy sokan ebből megpróbálnak (mindkét oldalon) gusztustalan módon politikai tőkét kovácsolni, tovább verni az éket a magyar társadalomba és tovább borzolni az amúgy is viharos hazai kedélyeket. és számomra ez a legvisszataszítóbb ebben az egészben.

petraeus 2013.01.09. 15:36:13

Annyit azert megjegyeznek, hogy a Cseh-Izraeli meccset Ausztriaban jatszottak egy edzotaborban, nem Pragaban. A helyszin megnehezitette a helyi szurkolok balhezasat ami egyebkent se jellemzo a csehekre. Az atlag cseh foci szurkolo nagysagrendekkel kulturaltabb mint az atlag magyar. Mondjuk mas a hagyomanyuk, naluk a kommunista part tovabbra is stabilan 15% felett szerepel, arrefele nem a zsidok es a szlovakok/romanok az ellensegek, hanem az orok slager ciganyok/bevandorlok, plusz helyi sajatossagkent kifejezetten lenezik es diszkriminaljak az oroszokat es az ukranokat az egykor hozzajuk tartozo karpataljai ruszinokkal az elen.
Az igazsaghoz az is hozzatartozik, hogy az egesz kis kelet europai rasszizmust/sovinizmust sokkal "kulturaltabban" adjak elo joval kevesebb indulattal es tul sok nyilt agreszivitas nelkul. A mi holokauszt tagadasunk, relativazalsunk naluk nem jellemzo, ok ugyanezt a nemet es magyar kisebbseg masodik vilaghaboru utani deportalasaval/elnyomasaval jatszak el, illetve tovabbra se ertik miert bomlott fel az elso super demokratikus Csehszlovakia, miert nem akart az a sok halatlan kisebbseg megelegedni annyi joggal amennyit kaptak...

Kotkodus 2013.01.09. 15:36:35

@Steppenwolf:
"Adj a magyar pofájára és tudja, hol a helye"

bocsi de ez pont a görbe tükör akart lenni - szerintem...

az én olvasatomban ezzel próbálta a szerző felhívni a figyelmet arra, hogy akik kényesek a magyarság elleni kirohanásokra, azok ne sértegessenek más népeket...

egyébként pedig ez egy svejki idézet, amely egy 1. világháborús történet...

úgy látom neked nem tetszik amit látsz... pedig kedves barátom, csak tükörbe nézel... ;-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 15:36:42

@Töksi: "nem basztatunk masokat." erről a Nagy Lebowski jut eszembe (mármint a film egyik ikonikus beszólása):
Te mondád! Jézussal senki nem baszakodik!

:-)

Tyrion Lannister of Caster 2013.01.09. 15:40:14

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Törökországnak tényleges területei vannak a kontinentális Európán belül.
Tán ezért.
Izraelnek politikai határai még nincsenek Európában.

Érthető, hogy nem kívánnak a szomszédaikkal találkozni tétmérkőzéseken (ennek nem csak a aszomszédaik az okozói), mégis, eléggé fura. Ilyen alapon Marokkó is játszhatna Európában, hiszen szárazföldi határa van Spanyolországgal (Melilla és Ceuta enklávé városoknál).

1vidéki 2013.01.09. 15:40:57

Kol ód baléváv penímá,
nefes jehudí hómíjá,
úl(e)fa'até mizrah kádímá,
ajin leCijón cófíjá.
Ód ló avdá tikváténú,
hatikvá bat snót al`pajim,
lihjót am hofsí bearcénú –
Erec-Cijón (v)J(e)rúsá`lajim

"Ősidők óta mélyen a szívekben,
A zsidó lelke vágyakozva néz,
És előre vágy a kelet felé,
Még Sionra tekint a szem.

A mi reményünk soha el nem fogy,
Kétezer év ősi reménye,
Szabad nemzetként lenni a hazában,
Sion és Jeruzsálem földjén"

www.youtube.com/watch?v=NjfFpFW9OdA

Minden szavával egyetértek.
Csodálatos himnusz.
Ezt fütyülték ki az (Állatok)!

Pedig: (idézem): A Jobbik Magyarországért Mozgalom értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt.
Pártunk keresztény, értékelvű mozgalom, vagyis minden szavához, tettéhez, működése minden eleméhez az isteni törvényekbe és az egyetemes emberi értékekbe vetett hit szolgál forrásul.

Úgy tudtam, hogy a keresztény Messiás, Jósua (Jézus) zsidó, az apostolok zsidók, a Messiás mamája Mirjám (másnéven Szűz Mária, vagy Boldogságos Szűz, akinek István király felajánlotta az országot, zsidó)

www.youtube.com/watch?v=NjfFpFW9OdA

mann 2013.01.09. 15:44:20

@Kotkodus: A FIFA tette a dolgát, a soron következő meccsre betiltotta a Puskást. Egy augusztusi barátságos meccs miatt a magyar válogatott számára a továbbjutás szempontjából létfontosságú meccsre esett pont a szankció.
Számomra az időzítés nagyon furcsa. Most hoznak nyilvánosságra egy novemberi döntést, miközben már lement néhány 'kevésbé' fontos meccs.
Kb. oda tapostak ahol a legjobban fájhat.
Nem tudom, hogy mit kellett volna a tennie a FIFA-nak, nem vagyok a helyükben, de talán szerencsésebb lett volna nem belenyúlni ilyen módon a versengésbe.
Egy korábban meghozott és kihirdetett ítélet, vagy egy szintén barátságos meccsre szóló büntetés talán szerencsésebb lett volna.
Így viszont nagyon sok embernél az ellenkező hatást érték el. Szerinted aki zsidózott az ominózus meccsen ezentúl visszafogja magát vagy még jobban fogja nyomatni ezután? Persze a kérdés költői :)
Egy idézet máshonnan:
"...a meccsen zsidózók, akinek az egész köszönhető, most azért mocskos zsidóznak, mert szerintük a zsidók miatt nem mehetnek meccsre, hogy újra zsidózzanak..".

Mystes 2013.01.09. 15:59:04

@Kotkodus: Ezzel a svejki idézettel az is a gond, hogy a Kém kiszélesítette a pofozandók körét. Nála az a lényeg: pofozd "a magyart". Pedig nem "a magyart" kell pofozni, hanem a bűnt.

Komolyan rasszista, magyargyűlölő az illető.

Kotkodus 2013.01.09. 15:59:48

@Steppenwolf: "Kár, hogy amikor magyarokat vernek a származásuk miatt Szerbiában, Szlovákiában, Romániában vagy Ukrajnában, az nem zaklat fel ennyire."

nem tisztem sipi védelme, de engem pl. igenis felzaklat, ha a magyarokat inzultus éri származásuk miatt (és itt nem a svájcban randalírozó videoton-drukkerekre gondolok...) és úgy gondolom, hogy az országnak meg kell védenie a magyarokat határon innen és túl.

más kérdés, hogy ilyenkor nem szégyellem magamat... szégyelljék magukat azok akik ezt helyénvalónak találják!
mi annyit tehetünk, hogy megpróbálunk jó példával szolgálni nekik. valakinek el kell kezdenie, mert különben "a szemet szemért elv egyszer vakká teszi a világot"...

Mystes 2013.01.09. 16:00:07

@1vidéki: A probléma ott van, hogy a "csehszlovák" (?) Kém Svejk derűvel átitatott, ironikus megjegyzéséből gyűlölködő, haragos, humortalan posztcímet csinált.

Nem mindegy, hogy _ugyanazokat a szavakat_ hogyan mondjuk!

A Kém nem értette meg Svejket.

1vidéki 2013.01.09. 16:01:37

@Steppenwolf:
"Talán jobb is így, nem lesz késelés, verekedés, kődobálás a meccs napján, nem lesz büdös románozás, stb"
Enélkül sem lett volna, mert ilyen magyar válogatott meccsen soha nem volt a magyarok részéről, még akkor sem, mikor a románok válogatott ocsmány és gyűlöletkeltő sértésekkel provokálták a magyar szurkolókat. "

www.youtube.com/watch?v=nrbOEEKjAMs

kisferko78 (FTC szurkoló írta:) Ha jól emlékszem itt a románokhoz szerettek volna bejutni a Lilák, de a rendőrök megakadályozták, hogy Újpesti MAGYARJAINK rendet vágjanak a román cigányok között. TISZTELET!
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!!

Igazad van, ez nem válogatott meccs volt. Hanem Újpest-Steaua Bukarest (és Fradi szurkoló véleménye)

Ilyesmi biztos nem történt volna, a magyarok nem olyanok, békések, kedvesek, csak a tűréshatáron belül mocskoszsidóznak, büdösrománoznak, kiváló emberek, Európa és a Világ tanulhatna tőlünk hazaszeretetet, toleranciát, stb..

Székely János köszöntése: www.youtube.com/watch?v=fMH07XdMg2w

Részletesen itt: www.youtube.com/watch?v=Ga5zAxyl0vU

Mystes 2013.01.09. 16:07:27

@Tyrion Lannister of Caster: Kíváncsi vagyok, hogy egy török-izraeli, szíriai-izraeli, iráni-izraeli, stb stb meccsen milyen indulatok lennének!

Persze, hogy inkább Európába járnak focizni...

Szar helyzet lehet az, ahol minden szomszédjával össze van veszve az ember!

Mystes 2013.01.09. 16:24:25

@mann: Tényleg rossz az időzítés. Ha kifogást találtak, akkor azt a következő meccsen kellett volna érvényesíteni! Nem várni vele fél évet és akkor random módra kijelölni egy meccset...

Teljesen életszerű egyébként, hogy a zsidó érdekvédelmi szervek "árulkodtak" a fifánál, mert a fifaellenőr aligha tudott magyarul. A zsidózást nem érthette. A füttyöket hallhatta, a hátatfordítást láthatta, az iráni zászlót láthatta. Mégis úgy ítélte, hogy ez még nem lépi át a küszöböt, máshol/máskor is van ilyen.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.01.09. 16:24:36

@Mystes:
Arany János: A fülemile
"Rossz szomszédság: török átok, S ők nem igen jó barátok"

1vidéki 2013.01.09. 16:24:47

@Mystes: "Szar helyzet lehet az, ahol minden szomszédjával össze van veszve az ember"

Ezt mi is tudjuk,hogy "szar", ugye románok, szerbek, szlovákok, ukránok (Kárpátalja miatt), bár igaz, hogy az osztrákokkal, szlovénokkal nem vagyuk összeveszve..sőt a horvátokkal sem, az Ő országuk egy az egyben szerepel a Nagy-Magyarország térképeken, ez biztosan tetszik nekik is.

amúgy meg Izrael is békében él a legnagyobb szomszédjával a Jordán Hasemita Királysággal, és van békeszerződése (1978, Camp David) óta Egyiptommal is..

2002 2013.01.09. 16:24:50

@Töksi: "Voltál te már focimeccsen? A szurkolók túlnyomó része nem zsidózni jár oda."

Én magyar válogatott meccsen életemben egyszer voltam a bolgár magyaron, és igazad van tényleg nem zsidózni járnak oda.

"Két célból mennek ki: szórakozni, azaz testközelből nézni a meccset, és buzdítani a csapatukat."

Ekkor szembesültem a magyar foci taktikájával, ugyanis az alapján amit én ott láttam a magyar focistáknak nem olyan szurkolás kell, hogy hajrá, vagy mindent bele. Először is elkezdődik az egész egy félstadionnyi "ki nem ugrál büdös román"-al. Utána látják ez nem válik be, átváltanak a "mocskos szlovákia, utálunk szlovákia" jelszavakra. Bemondó figyelmezteti őket, hogy abba kéne hagyni, akkor "kapd be a faszt", majd az egészet le lehet öblíteni egy "ki a faszom az a ján slota" gyönyörű mondattal. Amikor a bolgárok meg sorozatosan lőttek a kapura, akkor a fair play szellemében "egyszerűen senkik vagytok hejj hejj"

Tom Bradley 2013.01.09. 16:27:38

@Mystes: török-izraeli éppenséggel lehet

Jaffar 2013.01.09. 16:30:02

@gwr: Ez még mindig nem indok arra, ami történt a magyar-izrael barátságos meccsen. Úgy nem lehet védekezni, "hogy de ök is..". Legalábbis egy értelmes vitában ez nem valószínü, hogy elönyünkre válik. Majd, ha nálunk nem lesz ilyen, akkor verhetjük a tamtamot. Nem szoktam olvasni ezt a blogot, szal nem érdekel mi volt itt elötte, de ez a poszt teljesen rendben van.

ottomoll 2013.01.09. 16:30:04

@nincs_nick: Pontosan így van. Csak a mi helyzetünket súlyosbítják az egykori szdsz megmaradt csápjai. Időbe telik még, amíg ez a "kapcsolati tőke" teljesen elsorvad. Addig viszont nemzetközi szinten ott okoznak kárt, ahol tudnak.
Emiatt minket rendszeresen olyan dolgokért vonnak felelősségre, amiket más országoknak elnéznek.

Mystes 2013.01.09. 16:32:32

@1vidéki: Igen az izraeli és a magyar államhelyzet sokban hasonlít egymáshoz. Azzal a nagy különbséggel persze, hogy a mi szomszédaink azért haragszanak ránk, mert elvettek Magyarországból, Izrael szomszédjai meg azért haragszanak Izraelre, mert Izrael tőlük vett el.

ottomoll 2013.01.09. 16:37:29

@1vidéki: Jordánia... Komoly tényező a térségben :))). A korábbi korrupt egyiptomi kormánnyal kötött békeszerződést a most hatalomra került fiatal iszlamisták kissé sajátosan fogják értelmezni. (Mert hát legyünk őszinték a 80 milliós Egyiptomban a Facebook forradalom nem egészen úgy sült el ahogy azt nyugaton elképzelték.) A többi térségbeli állammal való izraeli viszony pedig nem szorul bemutatásra.
Egyébként ha Izrael egyszer játszhatba az EB-n, akkor mondjuk Libanon miért nem?

Töksi 2013.01.09. 16:37:44

@2002: Én meg minden héten meccsre járok, szóval nekem nem kell bemutatnod, mi folyik a stadionokban. De még egy Fradi meccsen is több a normális szurkoló, mint a huligán. Kivéve, ha az Újpest a vendég, mert onnan csak a huligánok mernek eljönni :-))
Úgyhogy azon az egy szem meccseden valszeg rossz társaságba keveredtél ;-)

Mystes 2013.01.09. 16:37:54

@Tom Bradley: Inkább ne. Bár az izraeliek, a holokauszt-üldözöttek, nem ismerik el a kurd népirtást, csakhogy kedvében járjanak a törököknek...

A szolidaritás nemzete!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.09. 16:57:52

@平八:
"Régen is volt, most is van, a jövőben is lesz itt is, Angliában, Németországban, Lengyelországban, Svédországban, Svájcban, Amerikában, Mexikóban, Brazíliában, MINDENHOL."

Tévedsz, máshol kiszűrik és börtönbe vágják a pálya közeléből is eltiltják a dühöngeni, örjöngeni meccsekkre járó narkós-alkoholista bűnöző állatokat.

Nálunk is megtehetné ezt az állam, hisz kamerák tucatjai veszik a vandalizmusukat, gyújtogatásaikat, esztelen örjöngéseiket, BKV amortizációikat, és a rendőrség midet arcról, névről ismeri, de nálunk az állam pénzeli, milliárdokkal támogatja a fociklubbokra rátelepedett párszáz fős bűnöző klánokat, azt a csürhét amelynek semmi köze a focihoz, csak tönkreteszi azt.

Kotkodus 2013.01.09. 16:58:01

@mann: már-már monty python-i az idézet... de sajnos találó...

tény, hogy a büntetés szigorú és sajnos az is tény, hogy nem fogja kulturáltabbá tenni azt a közönséget, azonban ez talán nem is a fifa dolga...

feltételezem ők olyan "motivációt" akartak adni a magyar szervezőknek, hogy azok egy kicsit összekapják magukat és nem csodálkoznék, ha a következő szankció (az átlag hozzászólások alapján sajnos várható) még szigorúbb lenne. feltételezem, hogy úgy gondolkodtak, hogy egy másik barátságos meccs zártkapúsítása nem jelentett volna kellő "motivációt" a rendrakásra. persze nem tisztem a fifa döntéseinek magyarázása, azokat magyarázzák meg ők!

egyrészt (remélem) így is megnyerjük azt a meccset, másrészt ki kell rekesztenünk a szélsőséges elemeket a stadionokból, hogy azok ne a gyűlölet, hanem a sportszerűség és a fair-play arénái legyenek.

az viszont szánalmas, hogy az emberek egy része nem a zsidózókat, vagy az mlsz-t teszi felelőssé mindezért, hanem a zsidó szervezeteket és a fifát.

Mystes 2013.01.09. 16:58:07

@Mystes: Bocsánat: az örmény népirtást _sem_ ismerik el.

Mystes 2013.01.09. 16:58:46

@2002: Ne haragudj Kém, olyan úgynevezett "kemény magról" beszélsz, akit csak a saját meggyőződése érdekel. Ilyenek mindig, mindenhol, az élet minden területén vannak. Ilyen vagy te is például. Ehhez a posztodhoz például rengeteg értékes és értelmes kritikát kaptál a kommentelőktől, de semmit nem fog rajtad. Évek óta teljesen változatlan vagy. Egyforma posztokat írogatsz.

Miben különbözöl akkor ettől a kemény magtól?

2002 2013.01.09. 17:07:01

@Mystes: Te tudsz olvasni? :D

Kotkodus 2013.01.09. 17:20:32

@Mystes: "Ezzel a svejki idézettel az is a gond, hogy a Kém kiszélesítette a pofozandók körét. Nála az a lényeg: pofozd "a magyart". Pedig nem "a magyart" kell pofozni, hanem a bűnt.

Komolyan rasszista, magyargyűlölő az illető."

tudod az idézetekkel az a baj, hogy - ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy melyik idézetről van szó - illik pontosan idézni... ezért sem szokás azokon változtatni, amikor idézünk...

mint fentebb elmondtam ez szerintem egy görbe tükör és aki ebben a mondatban nem látja ezt az összefüggést és nem tetszik amit lát, annak bizony - szerintem - a saját tükörképe nem tetszik...

és az egész cikk arról szól, hogy nem a magyarokat, zsidókat, szlovákokat, stb. kell utálni, hanem egymást tisztelve kell egymás mellett békében élni és az olyan elemeket, akik - frusztráltságuk, kevés eszük, vagy kisebbségi komplexusuk okán - gyűlöletet és tiszteletlenséget árasztanak ki kell rekesszük a közös békés magyar, zsidó, szlovák, román, stb. közösségből. az én olvasatomban pont arról szól a cikk, hogy a "bűnt" kell üldözni.

azonban simán lehet, hogy valami felett elsiklottam... idéznél nekem olyan passzust a cikkből, amelyik "magyargyűlölő"? előre is köszi!

Tom Bradley 2013.01.09. 17:20:41

@Mystes: na mondjuk mikor a közel-kelet egyetlen demokráciája lemészárolta a török segélyhajó legénységét, akkor örülhetett, hogy nem lett éles meccs belőle

Rodzservótersz 2013.01.09. 17:20:47

A kurva anyját a faszszopó szerzőnek.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.09. 17:20:56

@Mystes:

Szerintem ő nem kúrja el a focit, nem tökrészegen-belőve jár dühöngeni, őrjöngeni, állati ösztöneit kiélni meccsekre.

Nálunk a klubokkra rátelepedett megélhetési bűnözőklánok csak ezért mennek ki.

1vidéki 2013.01.09. 17:21:11

@Mystes: Sajnos, nem vagyok Közel-Kelet szakértő.

Viszont úgy olvastam, hogy Izrael területe mindössze 22.000 négyzetkilométer, kisebb, mint a Dunántúl fele. Ebből is 11 ezer négyzet km terméketlen sivatag (Negev)

Az arab országok összterülete mennyi is lehet? (Marokkótól Szaud-Arábáig, Jementől Irakig, stb?)

Most, ahogy ezután kerestem a google-n, ezt dobta ki: dzsihad.blog.hu/2007/12/16/izrael_teruletenek_otszorose_zsido_tulaj
(850 ezer zsidó menekült az arab országokból Izrael 1948-as megalapítása után, több mint 300 milliárd dollárnyi vagyont hátrahagyva...az arab országokban élő zsidók Izrael területének ötszörösét birtokolták, (és jogilag birtokolják mind a mai napig) ám földjeikről elüldözték őket)

", Izrael szomszédjai meg azért haragszanak Izraelre, mert Izrael tőlük vett el" ...hmmm... nem úgy volt, hogy az ENSZ 1947-es határozata szerint két állam, egy zsidó és egy palesztin jött volna létre, de ezt a zsidók igen, de az arabok nem fogadták el..
hu.wikipedia.org/wiki/Izrael

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.09. 17:21:21

Ja, ezt valaki olvasta már?
"Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke csak az MLSZ-től értesült a FIFA döntéséről."

sport.hir24.hu/labdarugo-valogatott/2013/01/09/orban-inkabb-nem-is-mond-semmit/~~fokusz

Orbán vagy hazudik, vagy teljes mértékben leszarják Csányistól a fejét a Fifaban.

Mystes 2013.01.09. 17:21:27

Egy (nemzetközi) próbapert megérne a Fifa ellen, hogy: amit csináltak az a kollektív bűnösség elvén alapuló büntetés.

Szerintem elvesztenék ezt a pert.

És ez elég motiváció lenne a Fifának, hogy más módozatokban gondolkodjon ezek után. Mondjuk büntetgetés helyett a helyi sportszövetséggel (MLSZ) kooperációban próbálja megoldani a kétségtelen problémát.

1vidéki 2013.01.09. 17:21:42

@Mystes:
Hát, hogy pontosítsunk...feltéve, hogy hinni lehet a wikipediának az örmény népirtás témakörben.

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96rm%C3%A9ny_n%C3%A9pirt%C3%A1s

1.Válaszul arra, hogy a török állam tagadja a népirtást, az örmény szórványközösségek aktivistái a világ országainak kormányainál szorgalmazzák a népirtás hivatalos elismerését. Máig huszonkét független ország (Magyarország nem), az Egyesült Királyság tagországát alkotó Wales[115] és negyven USA-tagállam adott ki olyan hivatalos nyilatkozatot, amelyben valóban megtörtént történelmi eseménynek ismerik el az örmény népirtást.

2.Izrael fennállásának első éveiben (Törökország Izraellel szemben tanúsított ellenséges magatartására válaszul) elismerte, hogy az örmény népirtás kapcsán párhuzam vonható a zsidóság elleni második világháborús népirtással. Legutóbb 1994-ben Joszi Beilin jelentette ki a Knesszetben, hogy Izrael genocídiumnak tekinti a történteket. Azóta azonban kerülik az izraeli politikusok ezt a kényes témát. Ennek oka, hogy – az Egyesül Államokhoz hasonlóan – Izraelnek is legjelentősebb muzulmán többségű, közel-keleti szövetségese Törökország. A kapcsolat megromlását nem kockáztathatja az izraeli vezetés. A törökök is igyekeznek megakadályozni a zsidó-örmény szolidaritást..

3. Nem lenne itt az ideje, hogy Magyarország is elismerje népirtásnak az örmény genocídiumot..
Az azeri baltás gyilkos kiengedése miatti bocsánatkérés részeként..

Mystes 2013.01.09. 19:22:41

@1vidéki: Az izraeliek azért vannak különösen kényes helyzetben, mert maguk is elszenvedtek genocídiumot.

Látszik azonban, hogy nem az elvek számítanak, hanem a politika. Az erő. Ha nekik a török érdek a fontosabb, akkor nem ismerik el.

Kotkodus 2013.01.09. 19:23:10

@Mystes: "Egy (nemzetközi) próbapert megérne a Fifa ellen, hogy: amit csináltak az a kollektív bűnösség elvén alapuló büntetés.

Szerintem elvesztenék ezt a pert.

És ez elég motiváció lenne a Fifának, hogy más módozatokban gondolkodjon ezek után. Mondjuk büntetgetés helyett a helyi sportszövetséggel (MLSZ) kooperációban próbálja megoldani a kétségtelen problémát."

aranyos, de naiv gondolat.
a fifa szabályzatban egyértelműek a rasszista megnyilvánulok ellen alkalmazható szankciók. ezeket a magyar tagszervezet aláírta, ezzel vállalva, hogy elfogadja a szabályokat és a szankciókat is. itt nem kollektív büntetésről van szó. a fifa csak az mlsz-t bünteti és a nézők az mlsz-en kellene, hogy számon kérjék a szervezési hiányosságokat.

a fifának nem feladata "kooperációban megoldani a problémát". sőt az mlsz-től sem azt várják, hogy megszüntessék a rasszizmust magyarországon... a fifa csak annyit vár az mlsz-től, hogy a stadionokban (nk találkozókon) ne legyenek tömeges rasszista megnyilvánulások... ha ezt képtelen teljesíteni az mlsz - végső sorban - akár ki is zárhatják az mlsz-t a fifából (és ezt minden nk döntőbíróság így látná szerintem).

az már csak egy magyar (balkáni) sajátosság, hogy ha a haverunk odaszarik az utcára, majd azokra haragszunk akik feljelentenek és megbüntetnek minket érte.

ha ennyire fáj ez a büntetés, írjál levelet az mlsz-nek és kérd rajtuk számon a balkáni viszonyokat! ha sok ilyen levelet kapnak talán történik nálunk is valami...

szép estét!
kot

2013.01.09. 19:23:40

@Jaffar: nem védekeztem, egyrészt mert nincs miért, márészt mert hülyeség is.

Te nem ismered, én olvastam már többször is. És bizony számít, ki mondja, amit mond. Ha rasszista rasszistázik, az hiteltelen. Én pl. elítélhetem a csőcselék zsidózását, mert nem gyűlölök senkit etnikai/vallási alapon, és nem hallhatsz tőlem rasszista szólamokat.

A blogszerző is megteheti persze, mert demokrácia van, csak attól még egy hangyányit sem lesz hiteles a véleménye.

Persze mindez csak akkor érvényes, ha egy CSK egy valódi frusztrált gyűlölködő, nemcsak egy az index által trollkodással megbízott kattintás-generátor. Mert - a címlapos szereplések száma alapján - ez utóbbit sem tartom elképzelhetetlennek.

petraeus 2013.01.09. 19:24:20

A Steau-Ujpest meccsi magyar ellenes transzperens (a hirhedt rasszista vicc a 9 honappal) miatt erdelyi magyarok tettek feljeletest a Romaniai Diszkrimninacioelleness Tanacsnal ami visszadobta az ugyet, arra hivatkozva, hogy az egy "tragarsag" volt ami a rendorseg dolga...
Az UEFA viszont egy picit kiakadt es befenyitette a romanokat, ket meccset kellett zart kapuk mogott lejatszaniuk...

ottomoll 2013.01.09. 19:24:32

Tanulság a többi ország válogatottai számára: ne kössenek le barátságos mérkőzést az izraeli válogatottal, mert könnyen ez lehet a következménye..
Az izraeliek majd játszanak Andorrával, meg San Marinoval. Számukra úgysincs tétje a selejtező mérkőzéseknek.

Mystes 2013.01.09. 19:24:36

@Mystes: Sajnos azt kell mondjam, hogy a jogtalanság (=kollektív büntetés) küzd a rasszizmus ellen.

1:1

B3T3G 2013.01.09. 20:03:37

Ilyenkor örülök, hogy az ország ekkora adósságban van. Különben már rég ránk mondták volna, hogy titokban atomfegyvereket rejtegetünk és jönne az attak. :D

Mystes 2013.01.09. 22:03:18

@Kotkodus: Hiába van bármi abban a szerződésben. Egy per esetén nyilván arra hivatkoznak, és igazad van, meg is nyernék talán. Ettől azonban még sem a szerződés nem korrekt, sem a probléma nincs megoldva. A Fifa nyilván erőpozícióban van, azt ír bele a szerződésébe, amit akar.

Jól mutatsz rá, hogy már itt, a kezdeteknél van elb@szva a dolog. Magába a szerződésbe van beleépítve a jogtalan következmény. A Trianoni szerződés sem lesz jó attól, mert aláírták.

Mystes 2013.01.09. 22:03:37

@ottomoll: Az biztos, hogy ezek után az izraeli válogatott nemigen fog többet játszani Magyarországon. Jó sokáig.

Ezt IS sikerült elérni.

Melyik ország tudja azt garantálni, hogy soha semmibe nem lehet majd belekötni? Hogy nem lesz néhány szurkoló sem, aki majd renitens? Én biztos nem garantálnám. Akkor inkább maradjanak otthon.

Büntetni a legkönnyebb!

2013.01.10. 01:01:05

Én nem voltam a meccsen, nem vagyok jobbikos, sem ultra, csak szeretnék az összes jóérzésű magyar (aki nemjobbikosgyűlölködőnáci) honfitársam nevében elnézést kérni. Szégyelltem magam, mikor megláttam/meghallottam a youtube-on a videót. 2012 Magyarország = 1930 Németország. Az megint más dolog, hogy felmentem a kurucra és olyan kommenteket olvastam a cikk alatt, amiért más országokban több évre börtönbe csukják az embert. Azok meg nyíltan garázdálkodhatnak és a hányásukat a másik képébe "önthetik". Mikor szabaudulunk meg ezektől a káros szélsőjobboldali férgektől? Nekem már nagyon elegem van belőlük, takarodjanak vissza az Urálba, az őshazába! A csodaszarvas már várja őket! Agyatlan náci szukafattyak...

ottomoll 2013.01.10. 01:01:24

@Mystes: Megleszünk nélkülük. Kismillió olyan képessségű válogatott van mint ők. Ezekután ha én mondjuk orosz, ukrán, vagy lengyel szövetségi kapitány lennék, erősen elgondolkodnék azon, hogy érdemes e Izraellel barátságos mérkőzést lekötni, ha antiszemita bekiabálás miatt ilyen súlyosan szankcionál a FIFA, és ezen egy későbbi selejtezőmérkőzés kimenetele múlhat esetleg. Szerintem innentől kezdve nem érdemes velük felkészülési meccset játszani. Lehet, hogy fordítva sül el majd a puska?

Wolfram 2013.01.10. 03:18:16

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "kulturaja es az orszag demokratikus berendezkedese"

na látod, ez a baj. az egyik...

Mystes 2013.01.10. 15:14:08

Kaptak egy feljelentést és azt nagy titokban megtárgyalták. Sutyiban a bunkerben.

Az ész megáll!

Ha AKKOR kiértesítik az MLSZ-t, és megkérdezik a véleményét, meghívják, akkor nem futnak bele egy ekkora aránytévesztésbe, mint most.

Mystes 2013.01.10. 15:14:19

A gáz az, hogy ha van egy feljelentés, akkor azután kivizsgálás és TÁRGYALÁS következik! Nem ítélethozatal, bazmeg.

Mi a Fifa? Bíróság? Nem bíróság? Mi a kutyafasza? Hoznak egy döntést feljelentés alapján? Amiről téged csak úgy szimplán kiértesítenek, mint a hidegzuhany?

Nem is védekezhetsz?

Ilyen a világon nincs! Csak diktatúrákban.

2013.01.10. 15:14:23

@messi24:

Szerintem meg kérj azoktól elnézést, akiknek az elműlt 60+ évben az Izráel és Barátai Zrt. (nyugaton és keleten egyaránt) adtak a pofájára, anélkül, hogy tudniuk kellett volna azt, hogy ezen kedves, igazhitű és szuperszabad bácsik szerint hol is van az ő helyük.

Amúgy meg mehettek vissza tik is a pusztába a még úgy-ahogy kosher kecskebogyót szedegetni, ami a mezopotám karavánok után maradt, valahol a Zagrosz-hegység, meg Uruk-külső között. Ti kicsit sem agyasabb, ám annál acsargóbb, gyűlülőbb és piszkolóbb, cionnácista Világurai.

Mystes 2013.01.10. 15:14:31

@ottomoll: Szarul sült el, mert pont azért jönnek Európába játszani, mert a környékükön nem játszhatnak senkivel. Namármost. Európában nemigen találsz olyan meccset, ahol ne lenne minimum ennyi bekiabálás. Ha erre ők ilyen szuperérzékenyen reagálnak, ezek után nyilván itt sem fogja fogadni őket senki.

Nézz meg egy Izraelen belüli klubmérkőzés-videót. Olyan rasszista beszólásaik vannak -egymásnak!-, hogy ahhoz képest a budapesti meccs kutyafasza volt.

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2013.01.10. 15:14:50

Nem mintha zsebnácikat védeném, de ilyen alapon hetente be lehetne zárni az összes stadiont, ahol komolyabb meccset rendeznek. Nem az a baj, hogy megbüntették az MLSZ-t, az eltúlzott mérték a probléma. Pár hülyét mindig lehet találni, a foci nem szinház. Ha küldenek valami pénzbüntetést, a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Egy-egy Ajax-Feyenoord, Lazio, bármelyik Ligue 1(huhogás) meccsen durvább dolgok hangzanak el, de még a bekamerázott Premiershipben is sportot csináltak belőle pl. a Manchester United nézői, hogy mivel tudják jobban megsérteni Benitezt(www.youtube.com/watch?v=bGgH7TH3W0A), de Lee Bowyer "pakiverése" is nagy sláger volt sokáig. A megnyilvánulás bunkó voltát nem vitatom, de a döntésnek örülni nem titkolt rosszindulatra vall.

Külön gratuláció az idióta MLSZ-nek és a túlmozgásos zsidó szervezeteknek is.

Mystes 2013.01.10. 19:06:01

A FIFA a Wiesenthal Központ bejelentése alapján járt el az ügyben, és az intézet "örömmel fogadta" a végső döntést."

Mi a következmény? Eddig Európába jártak focizni, mert a környékükön mindenki lenyelte volna őket keresztbe. Most már ide se fogják őket hívni, mert minden európai szövetség tanult a magyarok hibájából. Nincs az a lelátó, ahol garantálni lehetne a 100% antiszemitizmushiányt! Ki vállalja be a rizikót? (Esetleg elmehetnek Pápua-Újguineába focizni.)

Ezért fog elsorvadni az izraeli foci.

De Wiesenthalék azért "örülnek".

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.10. 19:06:04

@Mystes: azerbajdzsan es kazahsztan akkor miert jatszik az eb-n?

erosen azsiai orszag mindketto. meg annyi kozuk sincs europahoz, mint izraelnek. ok miert nem zavarnak?:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.10. 19:06:07

@Mystes: nincs kollektiv buntetes.

az mlsz-t buntettek meg egyedul. tudod, ha egy csaladban bebukik a csaldfo egy sikkasztassal es elviszik a rendorok es a birosag vagyonelkobzast allapit meg, akkor az nem kollektiv buntetes, hiaba szivja meg az egesz csalad.

ottomoll 2013.01.10. 19:06:09

@helgoland: Ez a büntetés eddig csak súlyos atrocitások esetére volt fenntartva. Most a FIFA átlépett egy határt, amely után bizonyos válogatottakkal kockázatos lesz barátságos mérkőzést játszani. Maga az izraeli szövetség vétlen az ügyben (hiszen nem ők éltek panasszal), hosszabb távon mégis ők ihatják meg a levét bizonyos jogvédő szervezetek túlmozgásos tevékenységének.
Remélem ezen a FIFA is elgondolkodik majd, és másodfokon eláll a zártkapus meccstől.

marczy 2013.01.10. 19:06:12

Nos a tényeknek kissé utánanéztem: azért a románok sem úszták meg. A gond ott van, hogy a bedobálást, ilyesmit, ami pedig akár veszélyes is lehet, általában szektorlezárással szokták büntetni, zártkapus meccset jóval ritkábban szabnak ki ilyesmiért.

Az antiszemita megnyilvánulás pedig olyan dolog, ami ellen küzdeni kell, de teljesen kiirtani nem lehet. Viszont nem mindegy, milyen eszközökkel történik mindez. Az arányos, célzott büntetés jó eszköz. Szektorlezárás, egyes "szurkolók" kitiltása. Ismétlődés esetén jöhet a zártkapus meccs mint súlyos büntetés. Ha a kitiltás lejárta után ugyanazt a szurkolót ismét elmeszelik, akkor már rá lehet verni a csapat büntetésének egy részét. Ez kellő visszatartó erőt jelentene, de mivel célzott, nem vágja tönkre egy egész ország futballszerető részének a szórakozását, nem okoz feleslegesen kárt az egyetemes futballnak.

A magyarországi antiszemitizmusról: szerintem nem erősebb, mint mondjuk a francia. Van egy szűk kör, akiknek a Nyugat mindent elhisz Magyarországról. Neveket inkább nem említenék. Elég azt tudni, kiknek engedték meg egyáltalán 1989 előtt, hogy a Nyugatnak tudósítsanak. Most meg a másik oldal nem jut szóhoz.

marczy 2013.01.10. 19:06:15

Itt kérem szépen nem kell az erkölcscsőszködés. Nem kér belőle Magyarország. Ez nem vezet sehova.

Mert egészséges magyar embernek hiába írkál a poszt szerzője vagy bárki, hogy először mindenki a maga háza előtt söpörjön. Mert 10 millióan laknak Magyarországon, és ebben a 10 millióban sajnos mindig lesznek magukat türtőztetni nem tudó barmok. Máshol is vannak, csak legfeljebb hatékonyabban szűrik őket.

Mert a rasszista vagy antiszemita megnyilvánulásokat tevőket kamerával kiszűrik kulturált országokban - de úgy, hogy hónapokra kitiltják a renitens szurkolókat a stadionból! Ahhoz azonban, hogy egy ilyen rendszert ki lehessen építeni és működjön is, más is kell. Például a mindenhonnan hiányzó pénz. Mert a szövetség részéről az akarat nem hiszem, hogy nincs meg.

Ezért a két gond közül a kettős mérce sokkal-sokkal nagyobb probléma, mint ha egy-egy csoport nem tud viselkedni. Ez utóbbit csakis az érintett csoport ismeretében és célzott büntetésekkel lehet orvosolni.

Mert a kettős mérce üzenete rendkívül kártékony.
A románok sem hülyék: ami itt történt, számukra azt üzeni, hogy NEKIK viszont, akiknek állítólag az ük-ük-ük-ükapjuk római légiós volt (Klúzs-)Napocában, mindent szabad, különösen igaz ez a vulgáris transzparensekre.

Ezek után a vulgár-dákoromán és hasonló bandák bátorítva érzik magukat bármiféle magyarellenes cselekedetre. Én ebben teljesen biztos vagyok.
Ha a "Mennyi ideig hordja egy magyar nő..." transzparenst követően csak feleekkora büntetést kaptak volna a románok, akkor itt most senki nem hápogna, de valószínűbb, hogy magából az ügyből se lett volna "ügy", mert vagy meg sem történik, vagy ha mégis, akkor meg a büntetés jogosságát nem vitatná senki.

Itt azonban nem ez a helyzet.
Ahogy az is mélységesen felháborít nagyon sokakat, hogy aki mindezt akárcsak burkoltan meg meri említeni, megnézheti magát (kitiltás stb.).

És még értelmesebb emberek is képesek ezen ügy kapcsán úgy viselkedni, mint akit darázs csípett meg. Vajon miért?

Mystes 2013.01.11. 03:58:49

@marczy: Az emberek szeretnek "harcolni", mint Dotoho is, mert addig is, amíg harcolnak, nem kell semmi pozitív, építő mondanivalóval előhozakodni.

Mondjuk olyannal, hogy mit és hogyan kéne értelmesen csinálni? Ehelyett megy a "taposd el az ellenséget" duma, ami persze ugyanolyan agresszió.

Az emberek ezért élvezik az ilyen blogokat.

De, meglesz ennek még a böjtje. és akkor majd szégyellni fogják magukat.

Mystes 2013.01.11. 03:59:02

@ottomoll: Wiesenthalék más farkával verik a csalánt.

PS:
Nem tagadva, ami történt, az nyilvánvaló, hogy pár tucat szurkoló műve volt az egész, amiről pont ők készítettek egy totálplánt, különben sem a pályán nem lehetett ebből érezni semmit, sem a játékvezető nem észlelte, sem a kontroller. A játékot egyáltalán nem zavarta meg.

A bolha lett felnagyítva elefánttá, ahogy Dotoho is mondta az elején, ebben neki oroszlánszerepe volt.

Mystes 2013.01.11. 03:59:31

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Most olvasom, hogy a Mazsihisz a következő kommünikét juttatta el a FIFA-hoz:
"Megértve a FIFA rasszizmusellenes törekvéseit és az MLSz-hez hasonlóan mélységesen elítélve az említett mérkőzésen történteket, kérjük a szövetség illetékes vezetőit, egy felelőtlen kisebbség sportszerűtlen cselekedetei miatt ne büntesse egy egész ország labdarúgásszerető közvéleményét. A magyar-román mérkőzés kitűnő alkalmat teremthetne arra, hogy felekezettől, származástól függetlenül minden magyar szurkoló közösen biztathassa a nemzeti válogatottat."

Bravo!

Mystes 2013.01.11. 03:59:36

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Engem egyik sem "zavar". Mondtam, hogy zavar?

Üdv

2002 2013.01.11. 11:30:49

@ottomoll: Ottomoll izraelért aggódik beszarok :D

Töksi 2013.01.11. 15:08:33

@Mystes: Ilyen nyilatkozat nem született.

ottomoll 2013.01.13. 16:07:41

@2002: Távol álljon tőlem az értük való aggódás,de a Fifa beláthatná, hogyha ennyire keményen reagál az antiszemita bekiabálásokra akkor ez sok ország számára kockázatossá teheti az Izraellel lekötött barátságos meccseket.
Elsősorban a kelet-európai országokra gondolok. Márpedig itt sok olyan csapat van amely Izraellel közel azonos játékerőt képvisel.
süti beállítások módosítása