00.jpg

Nagyon megijedtek a „jobboldalon”: Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól Kolozsvárott. Az MSZP elnöke olyan területre merészkedett, amelyet huszonhárom éve a magát „jobboldalnak” nevező populista-"jobboldali" oligarcha vindikál magának: Erdély és a hatuma. Bagatellizálják, jelentéktelen villámlátogatásként, olcsó szavazatszerző akcióként írnak fideszes bértollnokok Mesterházy kolozsvári látogatásáról, pedig nem az. A Mandiner már kétségbeesetten a szavazókat listázza. Ha az MSZP ügyesen politizál és végigviszi a Kolozsváron elkezdett meccset, megtörténhet, amire senki nem számított: a Fideszt hazai pályán verik meg.

Tisztázzuk rögtön az elején: Magyarországon nem a szocialista párt kezdett a hatuma közösségekre úgy tekinteni, mint potenciális szavazótábor. A Fidesz határon túli magyar szavazókra vonatkozó nyomorult elképzelésének valódi céljáról 2004-ben a sikertelen népszavazás és a 2006-os választási kampány során hallhattunk először, amely a 2010-es NER-időszakban teljesedett ki a kettős állampolgárság ultimátum-szerű bevezetésével. Ismerjük el: a Fidesz sikeresen csinált egységes agendát pártpolitikájából és „nemzetpolitikájából”, ma az egyik nem létezik a másik nélkül. Ezen a kisajátított mezőn bukkantak most fel a szocialisták. Hol is?

A Fidesz-féle „nemzetpolitika” elméleti alapvetésével gyakran találkozhatunk, kevésbé szofisztikált módon megfogalmazva, a jobboldali portálokon: bezzeg a románok és a szlovákok, ők összefognak, ott még a baloldal is „nemzeti”, náluk nincsenek „hazaáruló” pártok, csak egy egységes magyar nemzetállam jelenthet stabil hátországot a hatumának is. Azon kívül, hogy Szlovákiában és Romániában is hazaárulózzák egymást a pártok, komolyabb problémám azzal a nemzetépítő elitpózzal van, hogy most akkor a „nemzetépítő” laboratóriumban kiméricskéljük-kiadagoljuk, milyen a még megfelelő öntudat, nem ellenséges, nem kirekesztő, de azért legalább olyan erős, mint az irigyelt, de egyáltalán nem ismert román vagy a szlovák öntudat, így gondozzuk a mi kis magyarjainkat. És így születnek meg a helyi kis papírkutyák.

Csak a puffin ad neked erőt és mindent legyőző akaratot, Charlie Firpo szelleme lengi be a Kárpát-medencét már két éve, ez lett az új nemzetpolitikai jelszó, sokan csak a puffint hiányolták a határon túl és Budapesten, ezt találta meg Németh Zsolt a magyar külügyminisztériumból a Fico kormányában: erősebb, tehát jobb partner. A nem túl szofisztikált diplomáciai elképzeléssel utoljára alapiskolában találkoztam: a vékonydongájú Hézinger Lacika mindig a nagydarab, bőrkabátos Müllerrel haverkodott. Kísérteties módon az új baloldali-populista szlovák kormány egyre-másra követi a jobboldali-populista Orbán kormány intézkedéseit, legutóbb épp az iskolák államosításának ötlete merült fel – magyarországi minta alapján. Similis simili gaudet?

De nézzük, milyen a „nemzetpolitika” a terepen, Fidesz-módra. Romániában tiszta a képlet, hatalmasat bukott a párt, a székelyek véleményét megtudhattuk a választások során, a Fidesz még Erdély történelmét sem ismeri, hogyan választana már meg a székely egy nacionalista Szászt? Az udvarhelyi bukás után az erdélyi kiemelt nemzeti Paprikajenci magyarországi adóforintokból kapott néhány milliárdot, de vajon miért nem az erdélyi iskolákat, színházakat, könyvtárakat támogatjuk Magyarországról, nem ez lenne a dolgunk? Kínzó kérések ezek.

Szlovákiában tanulhattak a romániai fideszes Patyomkin-pártok bukásából, nem akarnak ők párttá válni. A politika nem, de a taktika más: álcivil úthenger formájában próbálják Berényi emberei elhitetni a szlovákiai magyar választópolgárokkal az összefogás jól hangzó meséjét. Dehogy akarnak ők összefogni, orbáni júdáspénzen „tengetik” sorsuk a Tóth Károly által felügyelt Fórum Intézetben, amely nem mellesleg az elmúlt években hirtelen kiemelt nemzeti lófasz lett, alanyi jogon dotálja őket a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Vajon lehet-e olyan tenyérbe szarni, ahonnan a baksist kapjuk?

És nézzük, mit mondanak a helyi szlovmagyar papírkutyák. Egy „nagyívű évértékelőben a „nyelvtörvény furcsa módosításáról” olvasunk, noha nem tudom vajon egy a magyar nyelvet magánhasználatban bárhol megengedő törvény kapcsán a szerző milyen furcsaságokra gondol. Váratlan fordulat-e, ha az állam elvárja, ha hivatalaiban az államnyelven szólaljanak meg polgárai? Ma eljutottunk odáig, hogy sehol nem kell félni senkinek Szlovákiában, ha magyarul szólal meg, a nemzetiségi sajtó a földrajzi neveket magyarul közölheti, Komáromban magyar egyetem működik. Emlékszem, Meciar idejében a magyar himnuszt sem lehetett elénekelni, nem olyan régen volt ez.

Egy éve láthatjuk a webkettes médiában a kétnyelvű Szlovákia mozgalom különböző akcióit is. Ezek az arc nélküli papírkutyák háborús hadszíntérré formálják át azt a virtuális teret, ahol szerintük már csak gerilla módszerekkel lehet a gumicsontot rágni vagy a levonót ragasztani. A kétnyelvűség fontos kérdését holmi underground mozgalommá fokozni, ez az, ami pontosan megfelel a többségi nemzet nacionalistáinak, akik a jelenséget nem tekintik magától értetődőnek, hanem egy olyan állapotnak, ami veszélyes a szlovák társadalomra, egyszóval harci logikát kíván. Végül ne feledkezzünk meg arról a közhelyről sem, hogy amire nincs igény, azt kár erőltetni.

Miközben a jobboldali verbális gyűlöletkampány egyelőre kimerül 2004 december 5. imamalomszerű emlegetésével, Mesterházy figyelmébe ajánlom: úgy semmi értelme belekezdeni az egészbe, ha megcsinálják az inverz-Fideszt, ha lesznek emeszpé-közeli kutatóközpontok, pártocskák és kedvenc politológusok, és álcivil mozgalmak. Így közel az idő, hogy az MSZP pártgyűléseken is emeszpé-logós nagymagyarország alakú fatányérból eszik a kölest, kalocsai mintás felespohárból isszák Attila Ostorát, és a szónoklatok előtt az Ómagyarország, miért nem süt bömböl a hangfalakból. Vagy rosszabb esetben Miskolcon gyanúsak lesznek a románul beszélő önkormányzati munkatársak. Ha így lesz, az MSZP nyitása maximum az eddigi pártpolitikai megosztást véglegesíti és látványosan rögzíti a határokon túl is.

Az nem kérdés, hogy a liberálisoknak is világos válaszokat kell adni ezekre a jelenségekre, eszköztár, definíciók léteznek, tolni kell gyerekek, tolni kell. Meglepődnénk, milyen sokan nem hisznek már a határon túl az Isten-Haza-Család bullshitben és a magyar nemzeti hip-hopban, csupán elégedettek, hogy bárhol munkát vállalhatnak Európában, élvezik a kitágult világot, utazhatnak kedvükre, gyereket nevelhetnek és nagy ívben szarnak a Fidesz-féle „nemzetegyesítésre“ vagy „nemzetpolitikára“ és valószínűleg a szavazásra is. Miért mennének el szavazni, ha magával a kettős állampolgárság ultimátumával sem értettek egyet?

 A jelenlegi magyarországi rezsim nemzetpolitikai narratívája csupán elrabolt területeket lát és a magyar nemzet legendás egyharmadát. Ez pedig nem más, mint egy virtuálisan megalkotott világ, amelyben a hatuma, mint egy elrabolt tárgy jelenik meg. A következő Európa-barát magyar kormánynak el kell kerülnie azokat a csapdákat, amelybe a Fidesz beleesett és magával rántotta a hatuma közösségek egy részét. Mert ugye nem baj, ha vannak olyanok, akiket a Fidesz-féle nemzeti narratíva nem érdekel? Panaszkodik az erdélyi papírkutya kampánykalauzában, hogy a magyarországiak egyből korondi köcsögért mennek, Házsongárdi temetőbe ugranak be és székely bácsit nézegetnek. Tempetőfi is csupán arról feledkezik meg, hogy azt a mentális teret, amelyet a differencált látásmód hiánya jellemez, pont a Fidesz-féle „nemzetpolitika” hozta létre.

Sajnálatos, hogy 2010-ben, egy pillanatra az MSZP és az LMP is támogatta ezt a Fidesz-féle nacionalista politikát. Hiba volt, mert etnocentrikus, kirekesztő harccal lehetetlen nyerni a határokon kívül is. Mondjuk ki: a Fidesz lassan egy évtizede erőltetett „nemzetpoltikája” azért álságos és roppant veszélyes, mert a hatuma létezését veszélyezteti, kizárólag sunyi választóvadászatot takar, ezzel párhuzamosan szétveri, megosztja a szomszédos országok magyar közösségeit, legszomorúbb következményként pedig a határon túli magyar közösségek létszámának egyébként sem acélos, rapid népességfogyását generálhatja.

A szájon vágás ezért járna.

Na kezitcsókolom!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr175033814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Turhoparaszt 2013.01.22. 10:29:27

Öregem, teljes természetességgel mosol össze teljesen különböző dolgokat. Elvesztetted a maradék hiteledet is :)

petraeus 2013.01.22. 13:08:57

Azert ezt kifejthetned picit bovebben, mi is a gond a ketnyelvusegert kuzdo aktivistakkal? Korrekten, civilizaltan, demokratikusan kuzdenek.
Az utolso felmodatod, viszont sulyos gondolkodasbeli korlatokra mutat ra, hogy erted azt, hogy amire nincs igeny azt kar eroltetni??? Akkor ezek szerint ha valamire nincs (gondolom en merheto) "igeny" akkor azt hagyjuk a francba, azt ne eroltessuk??? Ki donti el kinek az igenye szamit es hol huzod meg a hatart? Ha demokratikus es korrekt eszkozokkel kepesek felrazni a kisebbsegi magyarokat akkor miert ne tennek meg, miert ne teremthetnenek igenyt? Miert ne valtoztassak meg az emberek velemenyet, preferenciait? Mi a gond a valtozassal? Ha ez ennyira zavar teged kezdj ellenkampanyba es gyozd meg a kisebbsegi magyarokat, hogy ez teljesen folosleges es jo az egynyelvu orszag.
Erdemes azon is elgondolkoznod, hogy hany olyan ugy van amire "nincs igeny, kar eroltetni:" megis a tarsadalom egy resze (altalaban a velemyformalo ertelmiseg - jobb vagy bal) megprobalja keresztulverni, mert hisz a valtozasban, a fejlodesben.
A neked (es persze minden europai gondolkodasu demokratanak) kedves temakkal peldalozva: Mekkora igeny van szerinted kelet-europaban rasszizmus mentes stadionokra? Cigany integraciora? Politikailag korrekt kozbeszedre? Noi egyenjogusagra? Csaladon beluli eroszak tiltasara? Meleg jogokra? Bevandorlok befogadasara, segitesere?
Nincs ra igeny, kar eroltetni, maradjunk olyanok amilyenk most is vagyunk, fasznak probalunk itt EUsat meg demokratat jatszani, vegul is kozejuk is lovethettunk volna...

2013.01.22. 13:29:03

"azért álságos és roppant veszélyes, mert a hatuma létezését veszélyezteti"

Nocsak, te a határon túli magyarok létéért aggódsz? Akarsz róla beszélni?

2013.01.22. 13:36:24

"Ezek az arc nélküli papírkutyák háborús hadszíntérré formálják át azt a virtuális teret"

megértem, hogy téged, akit Csehszlovák Kém néven anyakönyveztek, aki bátran kiáll a nyilvánosság elé, és higgadt, kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes írásaival gazdagítja a net világát, zavarnak az ilyen rejtőzködő papír harcikutyák

rinaldo-rinaldini 2013.01.22. 20:11:45

"...orbáni júdáspénzen „tengetik” sorsuk a Tóth Károly által felügyelt Fórum Intézetben..."

Toth Karolynak es a nagyon szinvonalas munkat vegzo Forum intezetnek semmi koze sincs sem a Fideszhez, sem Orbanhoz. Hogy tudsz egyaltalan egy ilyen szar marhasagot leirni ?

qqyyqq 2013.01.22. 20:12:31

( ha lehet most ne moderálj ki azért mert más a véleményem, elvileg újságíró vagyol, vagy miszösz )

Szerintem ezzel a bloggal nagyon benéztél valamit. Az MSZP megpróbálkozott egy gyenge kanosszajárással, amit rajtad kívül senki nem vett komolyan. Érdemes egyszer kimenni Erdélybe, beszélni véleménnyel bírókkal, látni fogod mennyit ért ez a PR akció. Talán még annak is gyenge volt, bocsánatot is kért meg nem is, hozott ajándékot meg nem is.

Jock Ewing 2013.01.22. 20:12:44

szellemi fogyatékos bolgár gyuri bá irogatja ezt a posztot

komplikato 2013.01.22. 20:13:03

Azt, hogy a politikai sz*rkavarást nem kedveli a posztoló érteni vélem, de a kétnyelvű Szlovákia mozgalomban nekem igen is tetszett amikor ráléptek a Norbi Update tökeire, hogy mi lenne ha magyar nyelvű szóróanyag, árlista, stb. is lenne.
Azért már egy "húúú de magyar!" cégtől had legyen elvárás ha jószerivel magyar lakta területen értsen szót a vevőivel.

jtrencsenyi 2013.01.22. 20:13:14

Igen, azt láttuk, hogy mennyire tárt karokkal fogadták. Engem is a barátaim úgy fogadnak, hogy "hazaáruló", ha kedvesek, barátságosak akarnak lenni hozzám. Ja, várj! Mégsem... :)

www.youtube.com/watch?&v=HIKt82ItXv8

Steppenwolf 2013.01.22. 20:13:29

Csak azt felejted el kedves csehszlovák troll, hogy az erdélyi magyarok nem retardáltak és nem aranyhalak mint te, hogy ne emlékeznének arra, hogy pár éve az MSZP még ellenük uszította az anyaországi magyarokat és olyan gyűlöletpropagandával riogattak, mint a 23 millió román rémképe, vagy hogy a "románok" (mert akkor még nem erdélyi magyaroknak hívták őket a szocik) idejönnek és elvszik mindenkitől a munkát és itt fogják gyógykezeltetni magukat ingyé'.

Attól, hogy nyilvánvaló szavazatszerző kampánycélból Mesterházy tessék-lássék bocsánatot kért, még nem fognak a határon túli magyarok 180 fokot fordulni és zombiként az MSZP-re szavazni, még ha ilyen egyszerűnek is gondolod őket.

lyia (törölt) 2013.01.22. 20:14:10

"... megtörténhet, amire senki nem számított: a Fideszt hazai pályán verik meg."

Kedves dotoho, azt csak a Fidesz hiszi, hogy neki a "külhon" hazai pálya; a "külhoniak" ezt a nézetet nem osztják, mert ők saját magukat "belhoniaknak", magyarul otthoniaknak tartják.

Ha egy Magyarországi magyar politikus azt hiszi, hogy az "igazi" magyarok Magyarország jelenlegi határain kívül élnek, az gyógyászati eset.

A kanadai vagy ausztráliai magyar az csak afféle tiszteletbeli konzul, szeret minket, de nem költözne haza még akkor sem, ha Orpán Fiktor személyesen ígérné meg neki, hogy nem lesz semmi gond a svájci bankszámlájával.

A környékbeli magyarok persze jönnének, de azok meg nem kellenek a Fidesznek (itthon), mert nincs mit elvenni tőlük, csak a szavazatukat, az meg már megvan.

Szerintünk a mindenkori magyar kormánynak elsődleges feladata az lenne, hogy a "saját" határain belül legyen béke, szabadság, egyenlőség, és persze gazdagság!

Aztán, ha ez már mind megvan, jöhetnek a határainkon túl élők, akármilyen nemzetiségűek is.

Ha így járunk el, egyszer majd egyesül a világ a Pax Hungaricában, addig viszont pofa súlyba, bokafogás, és stratégiai szerződéskötés a 40 elefánttal, egérileg.

Dübörgünk, mint a pannon puma.

bigthereal 2013.01.22. 20:14:26

szép poszt volt, do tahó fiam, csak így tovább...

ezért a hatumáért megérdemelsz egy seggberúgást!

Gatinho 2013.01.22. 20:14:32

Kolozsvár nem Székelyföld, a székelyek lapáttal verték volna agyon ezt a szarházit.

Scagnetti 2013.01.22. 20:14:49

Ritkán mond igazat a Fidesz, de abban igazuk van, hogy Mesterházy bocsánatkérése (ami igazán még bocsánatkérés sem volt) szánalmas. Még akkor is, ha a Fidesz is csak a magyarkodásához használta ki a határon túliakat, a nemzetpolitikája meg finoman szólva is egy rossz vicc. A 2004-es szoci kampány volt annyira undorító, hogy ne felejtsék el máig sem az ott élők. Ezt saját tapasztalatból tudom. Azt sem lehet elhinni, hogy az MSZP bármit is megbánt volna, ez nem jellemző rájuk. Legfeljebb azt látták be, hogy ha a határon túliak szavazhatnak, az rájuk nézve igen rossz eredménnyel járhat, ezért most hirtelen érdekelni kezdte őket Erdély és az ott élők, de kizárólag a választás miatt. Egyébként leszarják, ahogy eddig is. Ha kampányolni kezdenek ott, az egy negatív kampány lesz, mivel magyar párt máshoz nem ért. Ezzel csak azt érik el, amit te is írtál, átviszik a határon a megosztottságot. Tehát reméljük, hogy nem teszik.
A Fidesz egyedül azon csúszhat el, hogy mivel ők is sok öngólt rúgtak most arrafelé, talán nem mennek el annyian szavazni, mint remélik. Ez könnyen megtörténhet. De a szociknak egy bocsánatkérésnél sokkal több kell ahhoz, hogy elfeledtessék azt a kampányt.

Klasszikusokat csak pontosan: Csak a puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot
Ja és Charlie Firpo helyett ugye Charlie O'Brient akartál mondani? :)

rinaldo-rinaldini 2013.01.22. 20:15:08

"Végül ne feledkezzünk meg arról a közhelyről sem, hogy amire nincs igény, azt kár erőltetni."

a ketnyelvusegert kuzdo aktivistakra egy kicsit nagyobb igeny van, mint a viccblogodra. :D

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.01.22. 20:15:16

Nagyon kellene az OPNI, egy fasza belső hálózattal. Ott megértenék ezt a nettó agyhalált, sőt még kezelnék is!

din viesel (törölt) 2013.01.22. 20:28:11

hulyegyerek,mar megint ontod magadbol a sotetseget...

ki "fosta ossze" magat???
a 10%os tamogatottsagpt alig elero,szintelen-szagtalan hazmesteritol meg a hateves vivcsike sem ijed meg...

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2013.01.22. 20:28:52

vedd már észre csehszlovák főfaszkém hogy belőled Uhrin Benedeket csinál valaki a zsindexnél. Egyszerűen annyira zsírhülye fasz vagy, hogy valakinek ez gecire bejön és tol téged, mert szarrá röhögi magát azon hogy egy ilyen gyökér identitászavaros mesümed fos vagy. Legalább vállalnád föl, hogy zsidó vagy aki utál mindenkit meg mindent ami nem zsidó csak ne takargasd már magad ilyen szar lepedőkbe bazdmeg.

yatumux 2013.01.22. 20:29:20

Rendszeresen leadja az index. Tehát vagy fiztnek nekik vagy az index szerkesztősége írja ezt a blogot. Amúgy dühtől csöpögő frusztrált és semmi értelme. Mindenesetre. Én még a bolgargyuribacsit is vegighallgatom de ezt az ipsét azonnal betakarnám! :)

Kösz a halakat! 2013.01.22. 21:00:30

Inkább foglalkozz te szerencsétlen a kétes hírű Ivan Gasparovicoddal, a rejtályes vadászbalesetével, meg azzal, hogy leszarja a szlovák alkotmányt.

index.hu/kulfold/2013/01/17/eljarast_indulhat_a_szlovak_allamfo_ellen/

3dom'f'speech 2013.01.22. 21:02:04

tévedsz buzigyerek, röhögünk rajtad és rajtatok, a balliberáltakon, meseszarházi megint bohócot csinált magából :)

J.László 2013.01.22. 21:20:31

Ez a dotoho a Benes unokaöccse?

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.01.22. 21:20:49

@Somló November: Ez az Uhrin Benedekes hasonlat kimondottan találó :) Régebben azt hittem, egy jobbos provokátor írja a blogot, hogy még hülyébbnek állítsa be a baloldalt, de lassan kezdek gyanakodni, hogy ez a fiú komolyan gondolja. Amúgy vendégként írt más blogon, kifejezetten érdekes, szórakoztató sporttárgyú posztot, szóval ilyen idiot savant a pasas.
Sajnálom egyébként azokat, akik megpróbálnak vele komoly vitát kezdeni, tökéletesen értelmetlen dolog, ő a blogoszféra Dániel Pétere, a baloldal Tomcatje, röhögni lehet, sőt kell rajta, de komolyan venni semmiképp sem szabad.

sánta vas 2013.01.22. 21:25:00

Hát szerintem meg Mesterházyék ijedtek meg. Rájöttek ugyanis, hogy a határon túl leadott 100-200 ezer szavazat bizony döntő lehet (Hiszen az elmúlt évtizedben több választás is 70- 80 ezer szavazatont dőlt el.) Ez a legutóbbi kétségbeesett és szánalmas próbálkozás is erre utal Mesterházy részéről. Csakhogy külhoni magyarság emlékszik ám a szocialisták ocsmány viselkedésére(apropos hol a 23 millió román munkavállaló?) a kettős állampolgársággal kapcsolatban, és nem kétséges, hogy ki mellé teszik le a voksukat döntő többségben..
Az Mszp 2004-ben rövidtávú politikai érdekei oltárán áldozta fel annak a lehetőségét, hogy a külhoni magyarság köreiben elfogadott párt legyen.

Amidazophen 2013.01.22. 21:28:07

Szájon vágás nem ártana?
Kevés. Itt már herélni kell.

sánta vas 2013.01.22. 21:50:24

A nyelvtörvény kapcsán pedig azt el kell mondani, hogy nem csak a hivatali nyelvhasználatról van szó, hanem az állami intézményekben történő nyelvhasználatról általánosan. Így például iskolákban és óvodákban is. Kiváncsi volnék ,hogy a hazai és nemzetközi liberális közvélemény mekkora balhét rendezne, ha mondjuk a Magyar Parlament tiltaná a roma nyelvhasználatot az iskolákban?
Vagy ha a francia vezetés a szlovák kormányéhoz hasonló húzásokat engedne meg magának az elzászi német kisebbséggel szemben. Ezen kellene egy kicsit elgondolkodni..

Parajpuding 2013.01.22. 22:03:52

Látom összejött itt a narancsorkok színe-java. Már majdnem kiadtok együtt egy 20-as IQ hányadost.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.22. 22:15:36

„Váratlan fordulat-e, ha az állam elvárja, ha hivatalaiban az államnyelven szólaljanak meg polgárai?”

Hm. AZ állam. Melyik állam? Mert demokratikus állam semmi ilyesmit nem vár el soha. Eszébe se jut. Azért van a hivtala, hogy ügyeket intézzen, amilyen módon tud, nem, hogy a fölynével basáskodjon. Ha más nyelven, akkor úgy, ha más nics, maga által fizetett tolmács igénybevételével, hogy így oldja meg az államnyelven esetleg nem tudó kisebbségi állampolgár akármilyen ügyét ami miatt ott jár.. Úgy, nem az ún. államnyelv használatának (Úr! Teheti!) megalázó kényszerítése útján. Bizony, nagyon liberális úr, akiből itt kibújt egy adag autoriter. Nem baj ha elnyomó, ha magyart nyom el, igaz? Csak a magyar legyen szörnyen illedelmes és tudja hol a helye, igaz? Miért lenne így? Nekem ez fura.

sánta vas 2013.01.22. 22:37:55

@Parajpuding: Ha nincsenek érvek, marad a másik pocskondiázása. Tipikus bolsi-libsi taktika..De már lejárt az időtök(Hála a jó istennek!)

sánta vas 2013.01.22. 22:38:08

@ByA: Pontosan erről van szó. Ha a magyar kormány harmadannyit engedne meg magának, mint a szlovák, az itthoni liberális urak tajtékoznának a dühtől.
Ám ott rendben van. Jó öreg kettős mérce..

komplikato 2013.01.22. 22:38:31

@yatumux: OFF: Én még mindig azt gondolom, hogy pár kiemelt blogot leszámítva, automata rendszer dobálja fel a blogokat vagy olvasottság vagy reagálások száma alapján. A tematizálás is automatikus, érdemes figyelni a nem politikai témákat is. Olyat még nem láttam, hogy 0 perces olvasatlan blog jött volna fel.
A Napraforgót kivéve, de az is okkal történt. /OFF

komplikato 2013.01.22. 22:38:45

@sánta vas: Ez oké, de a Fidesz kavarásaira is emlékeznek mind három országban amikor beleköpött a belügyeikbe.

Pont ezért volt elgondolkodtató, amikor az RMDSZ feldobta a témát anno, hogy lehet ők is indulnak 2014-ben ITT. :D
Egyből érdekes meccs lenne.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2013.01.22. 22:55:51

te cigány kutya dotohu gyere ide egy kibaszott nagy sallerért

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.22. 22:56:29

Kár ezért a dotohóért. Kár, hogy azt képzeli, az ostoba, csak zászlólengetésből, mellverésből álló, korlátolt befelé forduló magyar nacionalizmusnak a magyarellenesség, magyar gúnyolás, magyar lenyomás az alterntívája. Pedig nem. Az önbecsülő, másokat egyenjogúaknak tekintő, de a sajátjáért, jogaiért öntudatosan és ha kell vidáman, kedvesen, közvetlenül kiálló szabad szellemű magyar naconalizmus/nemzeti érzés az alternatívája. Ez az ami hiánycikk.

A kétfelől gyalázkodés üres, sehova sem vivő dolgok. Még megtérhetsz. A magyarnak nics mindig igaza, de – nem is ritkán – van amikor igaza van. Olyankor nem kell ellene fordulni. Olyankor mellé kell állni. Ezt értsd meg! Ne megfelelni akarjál, igaz légy!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.22. 22:56:43

@sánta vas:

Igen. Ilyesmiről szól a következőm. (nem a kapu döngetéses. utána)

2013.01.23. 08:54:03

@ByA: Nem tudom, én Angliában élek, de a hivatalokban sehol sem lehet lengyelül, pakisztáni vagy indiai nyelvjárásokban ügyet intézni. Még a közlekedési utasítások is angolul vannak kiírva. Hát persze, hogy szegény lengyel tilosban parkol! De Cornwall-ban is angolul írnak ki mindent, nem cornish-ul, biztos a turisták miatt!!!!
Szegény gael-ek is hogy el vannak nyomva!
Azt sem értem, hogy miért nem lehet francia nyelven ügyeket intézni Németország dél-nyugati területén?
Nomeg az USA! Az lenne a minimum, ha spanyolul is énekelnék a himnuszt, nem?

sánta vas 2013.01.23. 08:54:39

@komplikato: Tehát szerinted az, hogy a külhoni magyarok szavazhatnak az anyaországi választásokon, (mint ahogy ezt megtehetik pl. az elzászi német nemzetiségűek a németországi választásokon, vagy a dél-tiroliak a saját anyaországukban), az azonos azzal, hogy egy romániai magyar nemzetiségi párt elindul a magyar választásokon. Azért ennek fuss neki mégegyszer.
Az meg,hogy a Fidesz más pártokat favorizált az RMDSZ-szel szemben, nem fogja azt jelenteni, hogy az egyébként RMDSZ szavazók az itteni anyaországi választáson ne a jobboldalra voksolnának. Pontosan 2004 miatt fognak így tenni, amikor a magyar baloldal kimutatta a foga fehérjét..

horrorpornó bábszínház 2013.01.23. 08:54:47

@Scagnetti:
Szerintem te kevered 2002-t (külföldiek munkavállalása) meg 2004-et (kettős állampolgárság).

És nem te vagy az egyetlen.

wilson77 2013.01.23. 08:54:55

Kedves Nemzet!

Én viszont igen kedvelem a posztoló írásait.
Hajrá!

-wilson

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 17:37:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Azt mondanám, ha már egy helyen vagyunk, hogy látogass meg, nem azért, hogy bármit megbeszéljek veled, mert gazemberekkel nics nekem mit, csak, hogy úgy vághassalak a hazug szájadon, hogy leesel a lépcsőn. De nem tehetem, mert nagyon komolyan veszik errefelé az állatvédelmet. Micsoda egy szmét! Merthogy neked, anyád szégyene (bizonyára), az, hogy a sajét országában élő, onnan másikba kéyszerített százezrektől elveszik az az anyanyelv használat lehetőségét, sőt bizonyos körülmények között még büntetik is érte, az ugyanolyan, mint, hogy nem írják ki Angliában a bevándoltak és létogaók nyelveinek sok tucatjain, hogy bal, meg jobb!

A legjobb mentséged az idült idiotizmus lehetne. Ha fönnáll, persze mindent visszavonok aljas és geci voltodról, mert akkor nem tehetsz róla, csak beteg vagy és hülye.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 17:37:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nagyon kiakadtam azon, hogy mikkel merészelsz próbálni másokat megtéveszetni, és miért. Úgyhogy kiegészítés. Panaszolod azt is, a hazugségsorozatodban, hogy a gaelek elnyomják Angliában. Hogy ez miben állna rejtély, de még inkább az, hogy hogyan lehetséges, ha ilyenek nem is élnek Angliában. Skóciában élnek, illetve mésik változatuk Írországban. Üldöznék őket a skótok? Újság újság hátán! A kutya sem bántja őket, hazug úr. Walesben viszont a szín angol nyelvű területekn is (ez ott a többség) kötelező az állam részéről abszolút mindent két nyelven kiírni, közreadni, angolul és velsziül. Ez a valóság, hazug geci úr.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 17:38:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Már megbocsáss, de mintha fogalmad sem lenne miről beszélsz, hiába élsz Angliában. (Vajon hány perce?) Amiket idehordasz erről, ostobaság. Azért az, mert ahol kisebbségek sokasága él, föl sem merül, hogy mindnek a nyelvén ki kellene írni bármit is hivatalokban. Betelne a fal, hogy úgy mondjam, te mellébeszélő, másokat megtéveszteni igyekvő piszkos hazug, de legjobb esetben fölszínes, a dolgok megértése nélkül ugató tájékozatlan hülye. Senki nem igényli, hogy nyelvek sokaságán legyen kiírva akármi, mert ez eleve érdektelen is. nem így működnek a dolgok, ezen semmi sem múlik, általában nem is megy senki ilyen helyre személyesen. Ugyanakkor ha valaki nem tud angolul, arról meggyőződhetsz, hogy lesz számára tolmács, nem kioktatás lesz, hogy ez itten az Állam Hivatala, beszélj az állam nyelvén különben megbüntetünk. Segítség lesz, azonnal, vagy később a lehetőségek szerint. Az ő anynyelvén. És a hivatalok rendszeresen jelentetik meg a kiadványaikat olyan helyeken ahol ennek értelme/haszna lehet a kliensek számára, pl a helyi tanácsoknál, nyelvek sokaságán, adott esetben lengyelül is. Tudniilik én valóban itt élek, Londonban méghozzá évtizedek óta, és veled ellentében odafigyelek. Az informáltságod szintjéről annyit, hogy egy évszázadok óta kihalt nyelven (Cornish) reklamálsz információt. Tényleg, Magyaroszágon is ciki van, semmi sem áll rendelkezésre eraviszkuszul. És ezzel akarod igazolni egy jelentős területeken saját nyelvterületén van hogy színtisztán élő nemzetiség elnyomását, hátrányos megkülönböztetését, rohadék piszok.

Geci vagy. Azért ekkora istentelen barmot mint te vagy, ilyen piszkot, még ilyen környezetben is riktán látni, pedig hemzsegnek a minden rendű és rangú hülyék!

yidvags 2013.01.23. 17:38:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: ugye tudatosan kevered a bevándorlókat a nemzeti kisebbségekkel?

sánta vas 2013.01.23. 19:40:49

@wilson77: Sajnos ez sokmindent elárul rólad..Ne legyél rá büszke!

sánta vas 2013.01.23. 19:41:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: Csakhogy más arányt képviselnek Angliában a különböző bevándorló csoportok, és más arányt a magyarok Szlovákiában (kb. 10%), akik ráadásul területileg is elkülönülnek, és aktívan használják anyanyelvüket.
A nyelvtörvény szlovákiában pedig nem csak a hivatalokra vonatkozik, ahogy ezt egyesek sugallják, hanem az állami intézményekre általánosan. Tehát például az oktatási intézményekre is.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 19:41:22

Az utolsó három beírásomat fordított sorendben küldtem be, nem lehetne őket ilyen értelemben megváltoztatni? (Csak az elsőt közülük kellene kicserélni az utolsóval). Logikailag nem mindegy. Ha megtörténik, akkor persze a jelen szöveg törlendő.

Kösz.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 21:15:16

@sánta vas:

A poén az, hogy demokráciákban efféle nyelvtörvény, úgy ahogy van, egészében elképzelhetetlen. Az egész törvény szelleme tekintélyelvűséget áraszt, elnyomó jellegű. Ha bármiféle nyelv törvény elképzelhető egy demokráciában, az csak és kizárólag a kisebbségi nyelv, vagy nyelvek ÉRDEKÉBEN, és VÉDELMÉRE lehetséges, nem az ellenkezőjére, vagy pedig – néha – olyan jellegű, ami egészében független minden kisebbségi kérdéstől.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 21:15:30

@sánta vas:

Ez így van, de ő még ettől függetlenül is valótlanságokat hord össze. Szavát se hidd! Ami úgy van, az is mésként van úgy mint beállítja, és mást jelent. Lásd tőlem előbb. A kedvencem, hogy milyen ciki, nicsenek föliratok Cornishul. Miért lennének? Régen kihalt a nyelv. Vannak mozgalmak a föltámasztására, de anyanyelvű cornish személy nem létezik.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.23. 21:15:44

@sánta vas:

Hagyd el, az alak tudatlan hülye. Én már meg is bántam a neki írásaimat. Kár volt ennyi figyelmet fordítani rá. Csak egy kicsit földegesedtem, hogy egészen meghamisítja az angliai viszonyokat és, hogy miért. De kaki a fejére a legpraktikusabb.

petraeus 2013.01.24. 19:35:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Te szerencsetlen, az 5 perce angliaban elo szlovakn is tobb segitseget es lehetoseget kap az allamtol, mint egy magyarn (mondjuk ebben az altalanosan alacsony szinvonalu allam is benne van...)
Itt egy hivatalos angol leaflet szlovakul kulon a bevandorloknak:

www.hmrc.gov.uk/migrantworkers/slovakian.pdf

13 nyelven lehet letolteni:

www.hmrc.gov.uk/migrantworkers/

ha a szemelyes interjun akadsz el (pl. NI szam igenyles) felhivjak a tolmacs kozpontot es ingyen bermentve fognak szinkrontolmacsolni...

Az oshonos walesi kisebbseg nyelvet pedig mindenhol hasznalhatod az osszes hivatalnak muszaly walesiul is tudni, pedig meg walesben ie csak kb. 20% erti valamilyen szinten a walesit...
A skot fuggetlensegi szavazasrol ne is beszuljunk, a szlovakok mar az autonomia szotol is a kalasnyikovert nyulnak...

sánta vas 2013.01.24. 19:35:58

@ByA: Nagy-Britanniát tényleg nem lehet párhzamba állítani Szlovákiával.
A briteknél ugyanis nincsenek nyelvüket aktívan használó nem bevándorolt kisebbségi csoportok. Az eredeti walesi vagy gael nyelvet ma már egyáltalán nem használják a hétköznapi élet szintjén,és az érintettek közül is igen kevesen ismerik.
A szlovákiai nyelvtörvény abszurditását konkrét példával is lehet szemléltetni, hiszen rendelkezései alapján ha az ügyfél és az ügyintéző is magyar anyanyelvű,akkor is a szlovákot kell használniuk a szóbeli kommunikáció szintjén is. Miért is van erre szükség?
Nemcsak alapvető kisebbségi jogokkal megy szembe, hanem a józan ésszel is.

yidvags 2013.01.24. 19:36:04

@ByA: mindegy, szerintem így is több szót pazaroltál rá, mint amennyit érdemel
süti beállítások módosítása