meghivo_leva.jpg

Csúnya pörgő-forgó rugásra sikerült és betalált Szávay „öszödi beszéde”. Bizony ezt a szart nem lehet már visszalapátolni a lóba. Az MKP-s vénemberek meg elmehetnek a búsba, Lúzernagyi egyelőre marad, hello, megérkezett a szlovmagyar Jobbik!

Hatalmas visszhangot váltott ki tavaly novemberi Neonáci szlovámagyarok című posztom, amelyben egy csallóközi városkából származó mintegy nyolc-tíz fiatalról írtam, akik Prágában éltették hangosan Szálasit és mocskos zsidóztak rendületlenül. A posztot felháborodás, kommentözön, és 521 megosztás követte, ami még a legolvasottabb szlovákiai magyar honlapon is jelentős mennyiségnek számított. Mindenki értetlenkedett, biztosan kitaláltam a figurákat, egy nem létező jelenségről írok, ilyen nincs a Felvidéken!

Másnap a már sokat látott-hallott Barak Laci megírta: a névsorolvasás megtörtént, mindenki nézett, mint a moziban.

Csupán négy hónnappal vagyunk arrébb, novemberi kritikusaimtól esetleg egy jól hallható „Csehszlovák Kémnek igaza volt” félmondatot szívesen hallanék. Annyi történt, hogy a jobbikos elvtárs ráhúzta a vizes lepedőt kedves vianovás elvtársaira. Aki nem tudná, Szávay Nemzetpolitikai Kabinetvezető (ez a posztja a figurának, holt komoly! - csk) elmondta a Jobbik “öszödi beszédét”: közölte, számukra amúgy a felvidéki magyarok szart sem jelentenek, az MKP-s öregek is nézzék már meg, nincs-e véletlenül kint, végül bejelentette: a nemrég alapszabályt módosított és önálló szervezetként működő Via Novában jobbikos fordulat történt.

szavay_istvan.jpg

Fotó: Szávay Nemzetpolitikai Kabinetvezető, a Via Nova keltetője

Chuck Norris pörgő-forgó rúgása kellemesebb simogatás lehetett Bruce Lee állán, mint az ex HÖK-elnök belső jelentésének nyilvánosságra kerülése, amely komoly zavart okozott az új utat keresők és az MKP logót kínosnak érzők táborában. Először a NER fejőstehén csecsén csüngő álcivil Terepasztal szóvivő vezette bumm.sk kapcsolt, nagy a baj: gyorsan kijött egy kérdőjeles reakióval, amelyben mentegetni próbálta az “állítólagos jobbikos dokumentumokat”, Tokár megérezte, jó nagy darab kula került a palacsintába. Nyilvánvaló hazugságokkal teljesítette túl a penzumot – kedvenc alcímünk, amely a Szávay anyag ellenkezőjét állítja: “Felvidéken rosszul áll a Jobbik, de fontosak a felvidékiek “ - de elismerjük: hasznos iparosmunkát dobott össze, ezért kapja a baksist.

Tokár finoman cizellált, elterelő hadműveletét aztán gyorsan agyonvágták az elszakított nemzettest legújabb bohócai: először csak a vicc kategóriájába tartozó Csonka Ákos, Nemzetpolitikai Kabinetvezető (ez a posztja a figurának, holt komoly - csk), avagy “Samu pincsikutyája” mondta fel a leckét, hajnalban maga Samu István, a Via Nova országos elnökhelyettese, nem mellesleg az MKP országos elnökségének tagja is összeszerencsétlenkedett egy nyilatkozatot a Facebookon, amelyben természetesen bagatelizálni igyekezett a budapesti híreket, “bekajáltatós – politikai celebhír”, bla-bla-bla.

Samu szerint “bizonyos körök aknamunkájáról van szó”, akik “kikezdték a Jobbikot” és “belekeverték a határon túli magyarokat”, a Tudjukkik, igaz Pista? A legviccesebb mégis az a rész, amikor Samu és hűséges pincsije Csonka, a Via Nova pártokfelettiségét (ti. nemzetpolitika!) mantrázza. Ezzel a dumával egy kurva porszívót nem fogtok eladni, srácok! Legalább vegyétek már le a Fb-ról a nagymagyarországos pólókat, öveket és kitűzőket, vagy töröljétek a kommenteket, amelyek Samut Vona Gáborhoz hasonlítják. A Szálasi nótát éneklitek-e? Büszkén hangoztatjátok, a magyarországi pártokkal egyenlő távolságot tartotok, de vajon ismeritek-e Kósáné Kovács Magda vonatkozó bon-motját?

2012 január, ifjúságpolitikai találkozó Erdélyben, résztvevő az IKSZ, a Jobbik ifjúsági szervezete, Szávay országgyűlési képviselő (Jobbik) és a Via Nova néhány tagja. 2012 márciusában Cegléden vezetőképzőt tartott a Jobbik Ifjúsági Tagozata, amelyen először jelentek meg határon túli szervezetek is, mit ad isten Szlovákiából a Via Nova volt a szerencsés kiválasztott, még ilyet. 2012 április végén Szávay felszólította a kormányt, hogy “gyakoroljon nyomást Szlovákiára” és álljon ki Gubík és sorstársai mellett. A szlovák választások után 2012 májusában Szávay már konkrétan Gubíkhoz és a Via Novásokhoz köti az MKP teljes megújulását. 2012 júniusában A VN által megrendezett Kapocs Ifjúsági Táborra ők hívták meg Szávay Istvánt és Répás Zsuzsa helyettes államtitkárt, kiderült: a nemzetpolitikai alapkérdések többségében egyetértés van a Fidesz-KDNP és a Jobbik között, de a Jobbik bírálja a megvalósítások módját. Fantasztikus. 2012 novemberben Gubík már a budapesti Jobbik IT vendége, ahol kijelentette, “csak egy erős Magyarország mentheti meg a Felvidéket”. A magyar mainstream médiába még egy névmagyarosítási akcióval kerültek be, és szolidarizálnak székelyzászlóval is. Jé, ez biztosan véletlen: Szávay István, történész és országgyűlési képviselő március 15-ét Léván, Gubík szülővárosában ünnepli. A család, akiknek bejött a magyar-biznisz: a rendezvényen énekel, Gubík Marika (Gubík László édesanyja), ki mondta, hogy nem éri meg magyarnak lenni?

meghivo_leva2.jpg

A tallózott események pontosan reflektálnak Szávay szavaira: „hosszú távon azonban el kell szakadnia a kiöregedett, jórészt alkalmatlan MKP-s vezetőktől, és egy új, nemzeti radikális pártot kell alapítania. Ez jelenleg még kérdéses, magunk segítjük és siettetjük ezt a folyamatot.” A még most is kétkedőket gyorsan eligazíthatja a hírt kommentelő fajtársak szerencsére sokkal nyíltabb véleményalkotása. A hírt megszellőztető ATV-vel nem is kell foglalkozni, mivel egy “szélsőségesen magyarellenes alakulat szócsöve”. Vagy: “mennyi manipulative birka él itt, a Jobbik ilyen kijelentést a felvidéki magyarságról biztos nem merne tenni”. Muha.

De ne hagyjuk említés nélkül a jobbikos “öszödi beszédre” született eddigi legőszintébb reakciót, amely Gubík Lacika nevéhez fűződik. A vianovás vezető, egyszeres állampolgár-mártír látványosan besértődött, mert a Gyurcsány Ferenccel majdnem vitába szálló Ripacs Olivér színész-vállalkozó, egyszeres állampolgár-mártír és újabban az antiszemita Tiso-féle szlovák állam elitjével összejátszó, alibista grófról elnevezett díj tulajdonosa is, kiposztolta a Facebookra az “állítólagos” hírt, amihez ugye az ő társadalmi, polgári szervezetének (ti. nem párt!) semmi köze. Ezt azért ennyivel nem lehet megúszni, Lacika - ha ez számít - a gigászok csatájában a parameter elvtelenül Olivérnek ad igazat, bizony jó lenne ezt meg/kibeszélni és nemcsak annyival elintézni, mint ahogy Samu haverod írta: “Azt, hogy a magyarországi politikai pártoknak mik a belső politikai céljai, azt mi nem tudhatjuk, nem is vállalhatunk érte felelősséget”. (Sic!!!) 

Pista, Dunaszerdahelyen a Fico tette a kezedbe az Árpád-sávos zászlót? Lacika, milyen érzés a Jobbik megfuttatott zsebnácijának, hasznos idiótájának lenni? Srácok, azt tudjátok, hogy a Jobbik milyen pártokon felül álló, kirekesztő nemzetpolitikát képvisel Magyarországon? Persze, hogy tudjátok. De hogy van pofátok elmenni a kisebbségi magyarok közé és összmagyarságról, pártok feletti össznemzeti összefogásról beszélni, amikor keltetőtök gazdája Magyarországon folyamatosan romaellenes és antiszemita politikát folytat? Kotleba mellett mikor fogtok felvonulni Krasznahorkán? Nem érzitek egy pillanatra magatokat szarul, hogy ugyanazt a nacionalista bullshitet böfögitek fel minden nap, mint egykor Slota vagy újabban Fico? Kedden újra bebizonyítjátok Érsekújváron, ugyanolyan betonfejű nacionalisták vagytok, mint a Hasáb, közös fotó, pacsi meglesz? Szükségetek van egymásra, innen is gratulálok, megint ott fogtok bohóckodni tízen, holnap a Sme cikket ír rólatok, az egyszeri szlovák meg azt látja, Ficonak megint igaza volt. Ez lenne a Nova Via? Ez egy régi, szarszagú zsákutca.

Szávay böszmesége és nagyfokú tahósága akár átcsaphatna kellemes paródiába is, de még közel sincs vége, a szerencsétlen hasznos hülyék mindent megtesznek, hogy totálisan lejárassák magukat. A végére pedig egy sokkoló eset. Csak néhány hete történt, hogy Budapesten nagy port vert fel a jobbikos HÖK-ösök botrányos listázása jobbikos vonzódása. Nem lehet véletlen, hogy Szávay kiemeli belső jelentésében a Selye János, az egyetlen szlovmagyar felsőoktatási intézmény Hallgatói Önkormányzatával ápolt baráti viszonyt, akik segítségével már sok fiatalt el tudnak érni. Kémeim jelentik folyamatosan, például a Selyén tanító jobbikos tanár már azt mondja, nem autonómia kell, mert az hazaárulás, helyette terület-visszacsatolásokra lenne szükség, egyébként pedig a magyarságnak rá kellene végre jönni, hogy legnagyobb ellenségei a zsidók - kérem szépen, hogy a ménnydőrgős ménkűbe lehet egy ilyen ember a Selyén tanár?

Miért hagyjátok, hogy ilyen szlovmagyar neonáci nevelje fel gyerekeiteket?

Az első "termés" már beérett, itt van nektek a Via Nova, a szlovmagyar Jobbik! 

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr645127995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.12. 11:52:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kacor_király 2013.03.12. 12:18:31

Aki lusta lenne végigolvasni ezt a roppant unalmas hadoválást, annak összefoglalom a cikk lényegét:

náci, náci, náci, NÁCI, NÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁCI, NÁCINÁCINÁCI mindenki, aki elégedetlen a magyarok helyzetével Szlovákiában!!!!!!!!!!

petraeus 2013.03.12. 14:10:17

Hat ja, nacik vannak mindenhol, micsoda hir. A radikalizalodas egy eleg jol vizsgalt es megertett terulet (persze nem politikusok, csehszovakkem bloggerek es a zemberek kozott), nincs olyan tarsadalom amelyik mentes lenne a radikalis elemektol, miert pont a kisebbsegi magyarok lennenek kivetelek...?
Persze fontos ezt a jelenseget leirni, feldolgzoni, beszelni rola, meg akkor is ha az ilyesmire ugrik az altalaban is kisebbseg ellenes szlovak/roman kormanyzat, tarsadalom. (Mennyire szanalmas volt ahogy rogton ugrottak a Csatary ugyre pl. Ficoek szivesen rendeznenek egy jo kis koncepcios targyalast neki, hogy bemutassak milyenek is a magyarok). Mr. "plagi batyo" Ponta is rogton osszemosta az ellene tunteto 300 jobbikost a marosvasarhelyi 30.000 es tuntetessel (ahol bizony voltak radikalis magyarok is).
A Sellye egyetemes tanar esete nagyon riaszto, azt mutatja, hogy se a tarsadalomban, az allamban meg vegkepp, nincs meg az akarat es a kepesseg, hogy tavol tartsa a szelsosegeseket az iskolaktol, van erre pelda magyarorszagon is, pl. az erpataki iskola esete. Nagyon durva jobbikos propaganda megy ott es angyon ugy nezz ki, hogy ez senkit se zavar az allamigazgatasban, gondolom hasonlo eseteket lehetne talalni szlovakiaban is. Romaniaban keresgelni se kellene sokat, ott ahol avram ioncurol iskolakat neveznek el...

Amit a szlovakoknak ebbol fel kene, hogy fogniuk, az az hogy ha nem rendezik megnyugtatoan a magyar kisebbseg helyzetet elobb utobb egy ilyen agyhalott jobbikos elkezd gyilkolaszni/felrobbantja magat valahol...
Persze valoszinutlen, hogy szlovak/roman barataink barmit is tanultak volna a Magyarositas/Trinanon kerdeskorbol, vagy az elmult 50 ev europai tortenelmebol. Elmennek a falig aztan majd sipakolnak, hogy megy a hirig...

Plumper_ 2013.03.12. 14:10:41

Kacorkirály: összefoglalom a lényegeteket: aki nem gyűlölködik a zsidók, romák, szlovákok, románok, négerek, pirézek stb. ellen, az nem is magyar.
aki kritizálja a gyűlölködőket, az nem magyar.
aki békét, jogállamot és demokráciát akar, az nem is magyar.

Kértek egy kis sósavat az arcotokba? 2013.03.12. 15:04:34

@Plumper_:
és aki nem szereti az orbándiktatúrát, az gyurcsányt és libajnait akarja a magyarok nyakába ültetni!
Annyira meghatóan egyszerű a gondolkodásuk.

ErrOr 2013.03.12. 15:04:42

@Plumper_: aki meg nem azt mondja, amit a a tudjukkik mondanak, azok antiszemiták, nácikok, ja meg fasiszták is.

hopptarisznya 2013.03.12. 15:04:53

Ez az olvashatatlan fos mit keres megint az index címlapon?

regress 2013.03.12. 17:34:41

@hopptarisznya: honnan tudod,hogy olvashatatlan?olvastad?ha igen akkor hazudsz mert olvasható,ha nem olvastad ,akkor honnan tudod?

R.T. Flakfizer 2013.03.12. 17:49:01

@jöttem láttam mentem:
csöki! miért nem vitatkozol? ha vannak a témában érveid, elő velük - még tán meg is tudsz győzni, ha ügyes vagy. de ez amit leírtál - hehh - szánalmas.

2013.03.12. 20:08:46

@regress: nagy forma lehetsz bulikban.

Geonczeol Gyula Felvidek 2013.03.12. 20:46:10

A cikkiro elfelejtette megemliteni az altala tamogatott es Benes altal 1945-ben AMNESZTIABAN reszesitett tomeggyilkosokat, akik a Felszabadito Szovjet Voros Hadsered nyomaban a magyar falvak lakossagat tobb helyen elhurcoltak es tomegsirokba lovoldoztek.
A cikkiro a maga gyava, provokativ, sztalini, osztalyharcos, panszlav-rasszita, rakosista, bolsevik stilusaban provokal nem veletlenul a gyava csehszlovak kommunista tomeggyilkosok es kommunista besugo utodaik nyomaban.
A cikkiro ezek fogadatlan prokatora.
Azonkivul az osszes nemzetiseg a maga dolgaival foglalkozzon es a magyarokat hagyja beken.
A levai temetoben azok a magyarok vannak tomegsirban eltemetve az emlekmu mogotti hosszu sirban, akik 1849-ben aprilisaban a Nagysalloi csataban sebesultek meg es a levai korhazakban sebesuleseikbe haltak bele. Az emlekmuvet a kommunista korban ujitottuk fel es mentettuk meg.
El a kezekkel a magyaroktol.
Akinek nem tetszik, hogy a magyarok szulofodjen elhet, menjen mashova es hagyjon minket beken. Es foleg ne hazudozzon es provokaljon.
Akkor a magyarok, akiktol a csehszlovak rezsim megtagadja az oktatast esetleg nem foglalkoznak olyan dalokkal, ami valakinek nem tetszik.
Bar az egeszbol annyi latszik: Aki magyarul enekel az fasiszta.
Ezt azert halljuk elegszer a versaillesi- Balfouri "bekerend" nagy bajnokaitol. Magyarnak szuletni is fasizmus. Ilyenekre vallo uzenet. Meg mas hasonlo, az ostelepes magyarokat fajgyulolettol csopogve tamado hosoktol. A levai csemadok meg azt hiv meg, akit akar.
Mint levai es Csemadok tag Levan ezt csak ugy megjegyzem.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2013.03.12. 20:46:47

remélem ezt a köcsög blogírót levadássza valaki azok közül akiket állandóan nácizik! nehogy valaki vérdíjat tűzzön a fejére akkor lenne csak nagy pislogás :D

vmalcsik 2013.03.12. 20:59:50

El kell menni Protektorat Böhmen und Mähren székhelyére. Ha jól tudom ott él ez a toleráns, libsibibsibolsi magyargyűlölő. Kádárkolbászt feldugni a seggébe, utána belelőni Moldvába!

Mesterlövész 2013.03.12. 21:35:01

Fúú bazze, nagyon kemények lettek ezek a zsideszes kommentelők mostanság!!!

drbenegabor 2013.04.02. 01:03:41

@Csehszlovák Kém: Nagyon találó neved van, én nem is tudnék jobbat.
Kár hogy a kémeket feljavító gulágok nagy részét már bezárták az elvbarátaid Sztálin halála után. Neked ott lenne a helyed, de azért imádkoznék érted, mert mi magyarok ilyenek vagyunk. Még a legvadabb magyargyűlölőért is tudunk imádkozni. Ja és írásod után mintha te lennél nemzeti szocialista, vagy nemzetellenes szocialista? Mindegy. BG

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.04.02. 09:56:52

@drbenegabor:
"Nemzeti szocialista, vagy nemzetellenes szocialista? Mindegy."

Hát épp ez az, hogy rohadtul nem mindegy. Pont a nemzet a hiba.

Bundasian 2013.04.02. 18:25:39

Te felvidéki vagy, kicsiny csotányka? Most-hidas ifjusági szervezetet, ahol nem szégyen a szlovák iskola, meg az asszimiláció összes jele, miért nem szidod, te fasz? Ha hallgatnál és nem pofáznál bele olyan dologba, amihez 1. közöd semmi 2. csak ártani tudsz, sokkal okosabb ember látszatát keltenéd, te istenverte debil.
süti beállítások módosítása