praha.jpg

Rendkívüli állapotot hirdettek ki a gyorsan emelkedő vízszint miatt Csehországban. A miniszterelnök este hat órára és rendkívüli kormányülést hív össze. Eddig egy halottról tudunk és három eltűnt személyről. Prágában vasárnap délután nyolc metrómegállót bezártak, több helyen nem jár a tömegközlekedés sem. 

Posztunkat folyamatosan frissítjük! + Képriport!

Ústi nad Labem: nem sikerült megtartani az Elbát.

23:13 Lužec nad Vltavou faluban mind a 108 házat elöntötte az árvíz, az embereket kitelepítették, határozatlan ideig nem mehetnek vissza otthonaikba. Az áradás azért következett be, mert a gátak megrepedtek.

23:00 Hořína u Mělníka falu összes háza víz alatt, ez mintegy 141 lakhelyet jelent és a zooparkot. A település teljesen víz alá került 2002-ben is.

20:30 A cseh állami tévé meteorológusa mondta az esti híradó után: az Elba Ústí nad Labem és Děčín településeken röviddel éjfél előtt tetőzik! Az árvíz egyébként az ústi régióban több, mint 50 települést érint jelenleg.

17:15 Mělníkből jelenti a ČT: Az Elba vízszintje végre csökken, óránként két centit apad a folyó, amely pillanatnyilag 910 centiméteren áll. Ez a vízszint pont a gát magasságának felel meg, a szakemberek szerint ha a következő órákban 20 centit csökken a vízszint a gát elbírja a víz nyomását, ellenkező esetben gondok lehetnek, íme:

474575.jpg

Kora délutáni összesítés után, eddig összesen 19 ezer embert kellett otthonából kitelepíteni az árvízveszély miatt Csehországban - írja az idnes. Durva.

14:00 Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból és Luxemburgból is felajánlották segítségüket a tűzoltók cseh kollégáiknak - adta hírül a cseh hírtévé.

13:15 Mělník: továbbra is állandósuló veszélyről beszélnek a városkát illetően a cseh hírtelevízióban, de hozzáteszik: az Elba vízszintje lassan apadni kezdett. Déli 12 órakor ez az érték 918 centiméter volt. A polgármester szerint a gátak nyolcvan százalékos telítettségen állnak.

Děčín belvárosa és a Tyrš-híd szerda reggel nem sokkal kilenc óra előtt:

CEN4ba8fb_decin.jpg

09:30 Időjárás: jelenleg Morvaországban és Sziléziában esik - ez a két országrész eddig nem szenvedett komolyabb károkat - a cseh területeken viszont ismeretlen eredetű égitest bukkant fel az eloszló felhők között: süt a nap és kék az ég! Pálinkás jóreggelt, mindenkinek.

09:06 Mělník: folyamatosan erősítik a tűzoltók a megroskadt gátakat. Ctirad Mikeš, a város polgármestere bejelentette: a szükséges felszerelések és bevethető emberi munkaerő rendelkezésére áll, viszont több időre lenne szüksége.

08:44 Az árvízveszély miatt eddig Csehországban 19094 embert evakuáltak, nagyjából felét az Ústi régióból, harmadát Közép-Csehországból. Közvetlen életveszélyből 492 embert mentettek ki a cseh tűzoltók!

01:45 Ústí nad Labem Střekově városrészében éjfél előtt fél órával átfolyt a víz a mobilgáton. Ez még itt para lehet, de most megyek aludni.

01:18 Prágában a Moldva kedd reggeli vízszintjéhez képest 80 centit apadt. Éjfél után fél órával ez az érték szerdán már csak 467 centiméter volt.

00:45 Letöltöttem a Trónok harca 9. részét, megnézem, hogyvolt és jövök vissza. Addig is egy jó hír a nap végén: az időjósok szerint az árvízzel leginkább fenyegetett észak-cseh területeken éjszaka nem fog esni, taps!

00:23 Ústí nad Labem központját lezárták a városi tömegközlekedés előtt és korlátozni fogják a városon átmenő vasútforgalmat is. A töltéseket úgy alakították ki, hogy akár a 11,1 méteres vízszintnek is ellenálljon.

00:05 Észak-Csehországban az árvíz miatt pillanatnyilag mintegy hatezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül - jelentette Soňa Hollingerová, a ČEZ szóvivője.

23:30 Melnikben az Elba folyó vízszintje már nem emelkedik, de nem is apad, a gond az, hogy a meglehetősen magas vízállású folyó folyamatosan amortizálja a megépített védelmi gátakat. Helyi tűzoltók jelenleg is dolgoznak a gát megerősítésén, homokzsákokkal próbálják a szivárgást csökkenteni.

cr_zaplavy_melnik_3.jpg

23:10 Ústí nad Labemben a folyó vízszintje már a Béke teret nyaldossa, amelyet még egyelőre védenek a homokzsákok. Egyelőre a városi tömegközlekedés még zavartalanul üzemel, de várhatóan az éjszakai órákban lezárja a teret.

474186-1.jpg

18:54 Melnikben a vízszint már csak 16 centivel marad el a gátak magasságától. Az Elba várhatóan két óra múlva tetőzik a városban, a vízszint az előrejelzések szerint további 10 centimétert emelkedik. A védművek tehát elvileg kitartanak, de tény, alaposan kicentizték az illetékesek. 

16:00 Korábban egy kommentelőnk jelezte, hogy a hétvégén Hrenskoba indult kirándulni. Reméljük, nem tette:

11:35 Petr Bendl mezőgazdasági miniszter elrendelte, hogy a Moldva folyó duzzasztói 100 köbméter/másodperccel csökkentsék az áramlási sebességet, mivel az Elba alsó szakaszainál a folyó továbbra sem tetőzött, amely várhatóan minden eddigi mért vízszintmagasságot megdönt majd.

11:28 Zeman elnök felajánlását - miszerint a prágai vár őreit is bevethetnék az árvízi küzdelemben - a prágai válságstáb egyelőre nem igényelte. Prágában jelenleg mintegy 300 katona van terepen, jelenleg a Stromovka parknál dolgoznak.

11:07 O. Bubeníček, Ústi megye kormányzója nem zárja ki további, több száz ember evakuációját, a térségben az Elba még mindig nem tetőzött.

11:00 Jó hírek a prágai állatkert rajongóinak: a Zoo felső része már szerdán látogatható lesz, sajnos az árvíz által elöntött alacsonyabban fekvő terület egy darabig nem láthatjuk. A gorillák viszont jövő héten már visszaköltözhetnek prágai lakóhelyükre!

10:55 Legsúlyosabb árvízveszély jelenleg Észak-Csehországban fenyeget: Petr Nečas cseh miniszterelnök útban van a térség felé, a nap folyamán Úžice, Zálezlice, Kralupy nad Vltavou, Terezín és Ústí nad Labem településeket látogatja meg. 

Prágában javult a helyzet és apadni kezdtek a folyók Dél-, és Nyugat-Csehországban is.

Keddi első videónk is a jelenleg árvíztől legsúlyosabban érintett északi országrészből érkezett, Děčín:

10:40 Evakuáció északon: Ústi megyéből összesen 6000 embert kellett kitelepíteni, ezekben a pillanatokban fejeződik be Litomerice érintett területeinek kiürítése, korábban Ústi nad Labemből és Děčínből evakuálták a lakosság egy részét.

10:20 Liberec megyében kérik a rendkívüli állapot feloldását, mivel a térségben minden folyó apadni kezdett. A tűzoltóságnak kedden már csak két településen kellett beavatkozni.

09:54 A legfrissebb jelentések szerint jelenleg több ezer háztartás maradt elektromos ellátás nélkül Csehországban. Az áradásokkal legsúlyosabban érintett körzetekben elzárták a fő gázvezetékeket is. A mobilhálózatok ugyanakkor problémamentesen működnek az ország egész területén. 

09:51 Komoly a helyzet Křešice és Litomerice településeken, a Václav Kovařík, Křešice polgármestere szerint nem lehet már olyan lakóépületet találni, ahonnan száraz lábbal jönne ki.

09:48 Křešice és Litomerice településeken az Elba folyó sajnos átfolyt a gátakon, de a vízmagasság még így is 50 centivel elmarad a 2002-es árvizi katasztrófától. A kitelepítéseket pillanatokon belül kellett végrehajtani Nučnice, Křešice és Třeboutice falvakból, amely mintegy ezer embert érintett.

09:40 A kitelepített lakosok sok helyen attól tartanak, hogy kirabolhatják üresen hagyott lakásaikat. A cseh rendőrség reggeli sajtótájékoztatója szerint eddig egyetlen egy fosztogatásról vagy bármilyen vagyoni károkozásról nem érkezett bejelentés.

09:23 A prágai állatkert mintegy 150 milliós kárt szenvedett, az első felmérések szerint. Ez mintegy 1,2 milliárd forintnak felel meg.

09:22 A cseh kormány kedden délelőtt megkezdte tárgyalásait az Európai Unióval, milyen ütemben szabadítsanak fel pénzt a Szolidaritási alapból a károsultak javára. Az Eu a károk összértékének 2,5 százalékát fedezi, amennyiben a végső összeg átlépi a 22 milliárdot, a brüsszeli támogatás is növekedhet.

09:08 Krapuly nad Vltavou településnél a Moldva tetőzik, a településnek mintegy 3500 embert kell kitelepítenie pillanatokon belül - jelentette be Petr Holeček polgármester.

09:05 A prágai válságstáb jelentése szerint a villamos és busz mentesító járatok a az előzetes tervek szerint, rendben működnek. A cseh fővárosban jelenleg 56 útlezárásról tudunk.

Izgalmas felfedezést tettem: a Prágában élő expat társadalom angol nyelven dicséri a tömegközlekedési vállalat eddig munkáját, míg a csehek inkább elégedetlenek a mentesítő járatok működésével.

08:56 Kedd reggel hat óráig a cseh tűzoltóság összesen 8340 embert evakuált, jelentette be a tűzoltóság szóvivője. Hétfő éjszaka Közép-Csehországban és Prágában kellett embereket kitelepíteni.

08:26 Michaela Pohůnková, a krízisstáb szóvivője bejelentette, hogy a Moldva teljes csehországi szakaszán a folyó tetőzött, és megkezdődött a lassú apadás. Jelenleg a Lužnice és a Nežárka folyók mentén élők élnek át drámai pillanatokat.

08:25 Melnikben a tetőzést várják, már csak mindössze 60 centi hiányzik, hogy átbukjon az Elba a gátakon. A folyó közel kilenc méter magas.

07:30 A melníki krízisstáb rendkívüli döntéssel elrendelte Mlazice és Pšovka városrészek azonnali evakuálását: a mintegy 1500 ember a kitelepítésre előírt csomagját viheti magával, és ajánlott a terület minél hamarabbi elhagyása. Délelőtt 11 órára a rendőrség a körzetet teljesen lezárja és nem térhet vissza senki, a rendelet feloldásáig. A polgármesteri hivatal kéri, hogy a lakosok szigorúan kövessék a rendőrök és a tűzoltók utasításait - áll a település honlapján.

07: 24 Az összes folyó vízszintje lassan apadni kezdett A pilseni körzetben. A Radbuza és az Uhlava már tetőzött. Ugyanakkor a meteorológusok jelentése szerint a térségben kedden újra jelentős csapadék várható. 

06:52: Mělník polgármestere bejelentette: a helyzet nagyon komoly, de amennyiben a Moldva Prágánál 3200 köbméter hozammal tetőzik, mi is túlélhetjük az áradást.

06:42 Mělníknél csupán 80 centiméter hiányzik és a kiönt a folyó. Az eseményeket a helyiek webkamerán követhetik.

06:20 A prágai Karlin városrész vezetősége az éjszaka folyamán elrendelte, hogy a lakosság csomagoljon össze egy esetleges kitelepítés miatt azon a területen, ahol 2002-ben a kiömlő folyó elöntötte a lakóházakat. Erre végül nem került sor.

06:00 Reggel hat órakor tetőzött a Moldva a cseh fővárosban 3210 köbméter vízhozammal, másodpercenként. Túljutott a tetőzésen a Berounka folyó is, amely Prágától délre okozott eddig sok gondot. Keddi nap folyamán várható, hogy a Moldva lassú apadásba kezd. A harmadik fokozatú árvízvédelem természetesen még érvényben marad.

18:50 Prága 8. kerülete sms-ben értesítette a lakosságot, hogy komolyan fontolgatják a kiürítéseket. Korábban már szó volt Karlin és az Invalidusok városrészek részleges evakuálásáról.

Gyülekező pontok, kitelepítés esetén, 8. kerület:

evakuációs.jpg

Eino81 Prágában élő olvasónk küldte a következő videót, amelyen épp azt látjuk, hogyan rakják össze Holesovice északi részén a katonák a mobilgátat. Éles szemmel én még azt is kiszúrtam, hogy a videó elején a nemrég megnyílt Restaurace Marina söröző albán-kanadai tulajdonosa sunyít bele a kamerába!

Szily Laci bácsit a villamos és a hattyú különversenye ihlette meg: Áradás: a természet visszafoglalta Prágát

De mi a helyzet a prágai Zoo körül? Megírtuk: Víz alatt a prágai állatkert

Eközben Prágában, hazafelé:

7256_486435531429410_242986339_n.jpg

Hétfő délutáni félelmetes légifelvétel a megduzzadt Moldva folyó és az ideiglenes gátak küzdelméről a Károly-híd közelében. Nem szakadhat át.

karolyhid.jpg

16:04 A Ct24 jelenti: rosszabbra fordult a helyzet Rokytce és Liben (Prága 8. kerülete) térségében, nyilatkozta a kerület polgármestere. A lakosságnak lélekben fel kell készülni a kitelepítésre, tette hozzá.

Nem bírják abbahagyni a csehek a viccelődést az árvíz idején sem:

mustek.jpg

Durvul a helyzet Mustek megállóban

15:20 "Minden megyeszékhelyről megerősítették, hogy a lehetőségekhez képest az egész ország területén jelenleg stabilizálódik a helyzet" - jelentette be Jan Kubice cseh belügyminiszter a hírtelevízióban a Központi válságkezelő stáb rendkívüli ülésének végén.

14:44 "Ez egyszerűen katasztrófa. Tapasztaltnak mondhatjuk magunkat, 2003-ban átéltük az eddig legnagyobb áradást, de ez a mostani felülmúlja legzordabb elképzeléseinket is"  -ezt az Elba vízgyűjtő területén található, Křinec na Nymbursku település polgármestere Milan Moc mondta. A faluban 1300-an laknak, és már egyik háztartásban sincs áramszolgáltatás.

Itt olvashatjátok a hvg.hu-nak írt helyszíni összefoglalómat, a legfrissebb adatok alapján: "Bizarr, apokaliptikus látvány" - helyszíni jelentés Prágából

Drámai képek dél-Prágából, Radotín, Cernosice városrészek, hétfő délelőtt:

DÉL-PRÁGA6.jpg

DÉL-PRÁGA4.jpg

DÉL-PRÁGA2.jpg

DÉL-PRÁGA.jpg

DÉL-PRÁGA5.jpg

DÉL-PRÁGA3.jpg

Sárfehér kommentelőnknek küldjük ezt a képet: a teljes környék már víz alatt, ennyit értek a libeni védművek, amit látott:

1778555_praha-vltava-povodne-povoden-liben-zaplavy.jpg

14:25 A prágai Hůrka lakótelepről is néhány száz embernek el kell hagyni lakóhelyét, illetve Kralupy nad Vltavou településről is a kora délutáni órákban indul meg a lakosság kitelepítése - hangzott el a hírtelevízió adásában.

14:12: Zbyněk Stanjura közlekedési miniszter bejelentette: "válsághelyzetben mindig érvényes, aki gyorsan ad, kétszer ad. Tárcánk kész 1,3 milliárd cseh koronát elkülöníteni a rendkívüli helyzetre való tekintettel, amelyeket a gyorsforgalmi és alacsonyabb rendű utak, a vasúthálózat védelmére és az esetleges károk enyhítésére ajánlunk fel."

13:31 Tizenegy óráig a cseh tűzoltóság összesen 7015 embert evakuált és 256 személyt menekített ki közvetlen életveszélyből. Éjféltől a tűzoltók mintegy 670 rendkívüli esetben avatkoztak be, többségében technikai problémát javítottak ki, vagy az árvízzel összefüggésben embereket mentettek ki a veszélyzónából - jelentette be Nicole Zaoralová a cseh tűzoltóság szóvivője a hírtelevízióban.

13:11 Délelőtt tizenegy órás adatok szerint 6400 főre emelkedett a csehországi evakuáltak száma. Legtöbben az Ústi régióban és Közép-Csehországban hagyták el az árvíz miatt lakóhelyüket - jelentette be a cseh hírtelevízió.

13:01 Az Európai Unió Szolidaritási Alapjától kér segítséget Csehország, Németország és Ausztria a hatalmas áradások okozta károk enyhítése miatt. Az Európa Bizottság azonnal bejelentette: készen áll az említett országok megsegítésére - hallottuk a cseh hírtévén.

12:42 Vladimir Valenta arról is beszélt rendkívüli sajtótájékoztatóján, hogy az emberek szerezzenek be az árvíz sújtotta helyeken megfelelő víztartalékot.

12:29 Az árvíz egyelőre nem fenyegeti Prága ivóvízellátását, a víz minősége megfelel a higéniai előírásoknak - jelentette be a cseh hírtévén Vladimír Valenta közegézségügyi biztos. A cseh vízművek ugyanakkor telephelyein megnövelte a klórozást és a közművek ellenőrzését.

12:19 Az árvíz vagy kidőlt fák miatt már több, mint húsz vasútvonalat zártak le, Közép-, Dél-Csehországban és Pilzen környékén.

12:13 Közép-Csehországban már 1150 embert evakuáltak, és több mint 100 utat le kellett zárni. Az Elba és a Moldva a megyében folyamatosan emelkedik.

12:09 Az árvíz miatt több mint húsz postaállomást bezártak Csehországban, ezért bizonyos településekre nem tudják kézbesíteni a küldeményeket.

12:07 A legmagasabb készültségi fokozatot jelentették be az Elba mentén három településen: Výrov, Cidli a Mrlina.

Ne kiabáljuk el, de egyelőre a mai nap jól néz ki: reggel kilenc óta Prágában a Moldva szintje egy centit sem emelkedett!

vodnystav.jpg

12:20: A prágai állatkert igazgatója jelentette: az állatok evakuálása rendben megtörtént, egy kisebb balesetet leszámítva - eltört a lába egy pelikánnak - komolyabb fennakadások nélkül helyezték biztonságosabb területre kedvenceinket.

Prága, hétfő délelőtt:

10:50 Eredetileg azt feltételezték, hogy a Moldva hétfőn reggel hét órakor tetőzik, de a legfrissebb információk szerint erre a délutáni órákban lehet számítani. Mindenki a gátakra!

Tettünk egy karikát a városban: Prága egy alacsony költségvetésű amerikai katasztrófafilm díszletét idézi. Óriáshüllőkkel és idegen lényekkel egyelőre még nem találkoztunk, de majdnem minden sarkon rendőrautó áll, állandó a szirénazaj, la levegőben helikopterek köröznek. A magasabban fekvő városrészek útjain, a külvárosi hidakon rengeteg autó áll, az alacsonyabb fekvésű területekről menekítették fel őket. Folyamatosan esik, az emberek láthatóan idegesebbek, mint egy átlagos hétfői napon. 

10:20 Eddig Csehországban 2695 embert evakuáltak otthonából és 208 embert kellett megmenteni a közvetlen életveszély miatt - jelentette a cseh tűzoltóság szóvivője. A halálos áldozatok száma eddig négy fő, de két fő esetében még vizsgálják, hogy biztosan az árvíz következtében halt-e meg. Az árvíz következtében hétfő reggel már több ezer cseh háztartás áramszolgáltatás nélkül maradt, és az eddigi fejlemények tükrében további áramkimaradások várhatók, elsősorban Észak-Csehországban.

Bevetik a német hadsereget! Bár Magyarországról egyelőre feltűnően nyugodt hírek érkeznek, eközben Németországban soha nem látott árvízről beszélnek, a bajorok egyenesen példátlan katasztrófát várnak! Hétfőre virradóra Németország déli és keleti részén tovább emelkedett az összes folyó vízszintje. Passaunál a legdrámaibb a helyzet: a Duna kilépett medréből és elöntötte a város központját. A meteorológusok várakozásai szerint a Duna és az Inn a reggeli órákban elérheti az 1954-ben mért, történelmi maximumot. Hétfő reggel az Inn 9,6, a Duna már 12 méteren állt. Passau belvárosában kikapcsolták az elektromos szolgáltatást, és a reggeli órákban megérkezett a német hadsereg is a helyszínre, egyelőre 150 fővel. Passaun kívül legalább további tíz városban drámai a helyzet Bajorországban, ahol az iskolák zárva maradtak, és nem közlekednek vonatok sem.

Eddig négy halott az árvíz miatt! Azonosították a rendőrök azt az ötvenöt éves férfit, akit vasárnap este szedtek ki a mentőegységek a Úpa folyóból Trutnovnál. Még szintén vasárnap két halott került elő Třebenice egyik összedőlt nyaralójának romjai alól, míg a negyedik áldozat egy nyolcvankét éves férfi, aki a Mokřany patakba - Benešov mellett - fulladt bele.

Nem hagyta el a cseheket a bajban humoruk: nevessünk magunkon árvíz idején is!

1778362_.jpg

Zeman a dalai láma szobránál: Indulok menteni!

1778332_.jpg

Eladom garázsban őrzött autóm. Megnézhető Libenben, holnap Melnikben.

1778329_.jpg

Ikea

Tragédia: a 2002-es nagy prágai árvíz során elpusztult és azóta milliárdokért felújított prágai állatkert egy része újra víz alatt! A fotót a Zoo igazgatója, Miroslav Bobek lőtte hétfő reggel hat órakor.

Prágában a helyzet drámai: hajnal 4:30 óta újra folyamatosan esik:

Untitled.jpg

BRÉKING!: Kollégám jelenti: a taxik ma rendkívül kedvező tarifával vállalnak fuvart Prágában! Már ha egyáltalán siker szabad kocsit fogni, ugyanis a cseh fővárosban tömegközlekedni hétfő reggel hardcore és sci-fi!

8:20 Az árvizek miatt Csehországban már több, mint 150 útszakaszt zártak le. Reggel hat órakor a cseh út és autópálya felügyelet pontosan 152 járhatatlan út regisztrált. A lezárások leggyakoribb oka természetesen az árvíz, de több esetben előfordult, hogy az úton átfolyó sár vagy kidőlt fák miatt zárták le a gépjárműforgalmat. Többségében másod és harmadrendű utakról van szó, de vízátfolyások nehezítik a közlekedést a D5-ös autópályán is.

8:11 Erik Tabery, a Respekt főszerkesztője twittelte: Prága központja emberek nélkül. Nem sűrűn látni ilyet. Mint ahogy traktort sem a Malostranském náměstín.

1:56 Itt a hétfői, rendkívüli metró-menetrend! Reggel folytatom, de nem megnyugtató érzés, hogy házunk felett óránként helikopter húz el és még mindig esik. A wifi stabil, és talán már evakuáció sem lesz a környékünkön.

metro_hetfo.jpg

Így védik a metrómegállókat, ez itt Florenc. Ha busszal jársz Prágába, ismerős lehet.

Jelentéktelen alak kommentelőnk számára, aki hétfőn érkezik Csehországba, hogy Hrenskoban kiránduljon, rossz hírünk van: a közvetlen környéken több evakuációra is sor kerül. Ústí nad Labem városban kötelező evakuációt jelentettek be. Hétfő kilenc órára mintegy harminc utca lakosainak kell elhagyni házuk Střekov, Neštěmice és Ústí nad Labem-město városrészekben. További kitelepítésekre hajtanak végre Děčínben, České Kopistyben és Počáply na Litoměřicku településeken. Fél tizenegykor az Elba 630 centiméteren állt, egy óra alatt, több, mint 10 centit emelkedett. Szakemberek várakozása szerint az Elba elérheti akár a 10,5 méteres vízszintet is.

Kutna Hora, vasárnap késő délután:

00:26 Jiří Vávra, a prágai válságstáb tagja a cseh állami tévében bejelentette, hogy a fővárosban az első, második és ötödik kerület lakóit fenyegeti evakuáció. A hatalmas vízhozam miatt lezárták a Károly-hidat is, amelyen csak néhány kotrógépet láthatunk most: a pillérekre felakadó iszapot és egyéb törmeléket távolítják el.

23:30 Prága nyolcadik kerületében a lakosság és a gépjárművek önkéntes kitelepítéséről beszélnek a helyi elöljárók, ez a Liben és Karlin városrészekben élőket érintené. A kötelező evakuálásról még nem gondolkoznak.

23:10, Fuha, most írja ki egy kolléga a Facebook oldalára, hogy evakuálni fogják. Preventív. Itt lakik: Pavla Švandy ze Semčic utca, Prága.

A máskor nem is látható prágai Botič patakról twittelt Olda Neuberger négy órával ezelőtt:

 

Eino81 olvasónk kérdezte, vajon miért zárják le a prágai parkokat, nos, utánanéztünk, megvan az indok: biztonsági okokból, a kidőlő fák miatt! A tilalom feloldásig érvényes.

22:20 Most írt rám skype-on egy szlovák cimbora, Tescóból ment hazafelé, ha már arra járt, lesétált a Moldva partjára a Palacky-térig: "hát jön fel ember, elég durva látvány. A szemközti oldal kocsmái már víz alatt".

Mindenkinek ajánlom ezt a részletes interaktív térképet, amely az összes áradással kapcsolatos útlezárásról, eseményről hírt ad és megmutat, enjoy.

!!! Prágában élő olvasóink figyelmét felhívjuk, hogy a helyi tömegközlekedési vállalat a rendkívüli eseményre való tekintettel külön oldalon számol be a legfrissebb tömegközlekedési változásokról, klikk ide, angolul is olvasható!

21:40 Terezín polgármestere is evakuciót rendelt el a település bizonyos részeiről. Az érintett lakosságnak hétfő reggel hat óráig kell elhagyni házaikat.

21: 27 Jelenleg Prágában 27 utat zártak le, és további 5 útszakasz lezárására készülnek a rendőrök.

Részben kitelepítik a prágai állatkertet is! Hétfőn zárva lesz a prágai állatkert, az alsó szinten tartott állatok - gorillák, tapírok, pingvinek, teknősök - egy részét elszállítják biztonságos helyre. Hétvégén az állatkert dolgozói felkészültek a hétfői kemény menetre, elképzelhető, hogy az evakuálásra még az este folyamán sor kerül. Miroslav Bobek nyilatkozata szerint az állatkert dolgozói nem mentek haza és helyükön maradtak, többségük részt vett a 2002-es brutális pusztítást végző árvíz elleni küzdelmekben is.

21:25 A Prága közeli Štěchovice települést teljes egészében kitelepítik, jelent meg a község Facebook oldalán. A faluban mintegy 1800 ember lakik.

A prágai integrált tömegközlekedés aktuális helyzetéről Facebook oldalukon olvashatjátok a legfrisseb infókat!

21:15 BRÉKING: Minden prágai óvoda, általános-, és középiskola zárva marad hétfőn - jelentette be Tomáš Hudeček, megbízott prágai polgármester.

Vasárnap a metró este tizenegyig jár, hétfőn a metró a belvárosból eltűnik, így:

970965_488299284574224_1902210732_n_1.jpg

A város elöljárói jelenleg úgy számolnak, hogy a Moldva hétfői nap folyamán tetőzik Prágában.

Egyre több település Facebook oldalán jelenik meg ez a fotó, mit kell csinálni, ha evakuálásra kerül a sor.

970965_488299284574224_1902210732_n.jpg

Paula negyed kilences twittje szerint a Tesnovksy alagutat is lezárták a rendőrök!

Felkészül: Szlovákia! Az aktuality.sk frissített cikke szerint áradás fenyeget Szlovákiában is, ahol elsősorban a Duna menti magyarok lakta körzeteket - Galánta, Dunaszerdahely - fenyegetheti természeti katasztrófa. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet másodfokú riasztást  rendelt el a környéken. Ez azt jelenti, hogy az esetleges áradás komoly anyagi károkat is okozhat a környéken. 

Eközben Salzburgban:

Osztrák szakértők azt jósolják, hogy a 2002-es pusztító árvízhez hasonló mértékű lesz a mostani áradás is.

Internetes fórumokon közben már azt tippelik a prágaiak, hogy a következő lépés a városi hidak lezárása lesz. Baszki, hogy megyek munkába?

20:09 A prágai Városháza azonnali hatállyal megtiltotta öt nagy prágai parkba a belépést, ezek: Petřín, Zahrada Kinských, Letná, Stromovka a Vítkov. Értem én, hogy biztonsági okokból tilos a bemenet, de akkor hol fogom sétáltatni a kutyát?

19:59 Emelték a készültségi szintet a meteorológiai szolgálatnál a Közép-Csehországi régióban: a Moldvába folyó Mastník patak jelentősen megáradt.

19:45 Már 45 alkalommal kellett a tűzoltóságnak Liberec megyében segítséget nyújtani. Legtöbb esetben szivattyúzásról vagy kidőlt fák eltávolításáról volt szó.

19:36 A prágai fővárosi önkormányzat ajánlja az általános és középiskolák üzemeltetőinek, hogy hétfőn ne nyissanak ki. Az iskolások számára csaknem lehetetlenné válhat eljutni az iskolába a forgalmi korlátozások miatt. Közben Prága nyolcadik kerülete már döntést is hozott: a kerületi általános iskolák ajtajai zárva maradnak hétfőn.

19:35 Eddig különösebb lázongásról nem olvastam, ám a prágai Záběhlice és Hostivař városrészek már víz alá került háztulajdonosai erősen háborognak, hogy a rendőrség és a kerületi hiavatal nem értesítette időben a lakosságot a várható veszélyről.

19:21 Prága ötödik kerületében is felkészültek az evakuációra, jelentették be a helyi önkormányzatnál. A Jiráskov híd alatti átjárók már víz alá kerültek, a Mlada Front Dnes főszerkesztője viszont még látta a kocsijából a hídtól nem messze a korábban tervezett gátak alapjait. Nem épült meg.

19:22 A rendkívüli kormányüléssel egy időben bejelentették, hogy a pardubicei megye kivételével minden országrészen rendkívüli állapotot vezetnek be, Nečas miniszterelnök 300 millió koronát - mintegy 3,6 millárd forint - szabadított fel az elsődleges károk enyhítésére.

Nem véletlenül voltak morcosok egy órával ezelőtt a magyarok a hotel előtt: este 18 órakor leállították a vonatközlekedést Csehország fő vasúti csomópontján: Kolinban állnak a vonatok, így aki Berlinbe szeretne eljutni mostanában, váltson repülőre!

Vasárnap délutáni állapot, ezúttal Svoboda na Upou településről jelenti az idnes:

Megtaláltam a youtube-on azt a videót, amely vasárnap készült és egy eddig ismeretlen férfit látunk felvételen, aki az árvíz miatt megbokrosodott Berounka folyón (Prágától délre) próbálta ki szörfdeszkáját. Annyi mindenki számára világossá vált néhány másodpercen belül, hogy a kísérlet nem sikerült. Az első sikertelen kísérlet után kimászott és újra megpróbálta a hátborzongató kísérletet, de a habok megint csúnyán elnyelték a vakmerő extrém sportost. A hírek szerint pont ezen a környéken tűnt el a folyóban három ember, ebből kettő csónakkal borult fel a megvadult vízen.

Durvul a helyzet Prágában is, ma délután ennek a szobornak még a derekáig ért a víz - lásd: képriport - az idnes legfrissebb fotója szerint már nyakig vagyunk a vízben:

cr2.jpg

WTF!!!

19:20 Kivittem a kutyát sétálni, kiabáló magyarokra lettem figyelmes egy szálloda előtt, amely az egyik árvíztől leginkább fenyegetett kerületben található. Az volt a bajuk, hogy nem szóltak időben a hotel alkalmazottai nekik az árvízről, így erősen kétséges tovább tudnak-e vonattal menni Berlin felé holnap. De legalább a kutyám tetszett mindegyiknek, bezzeg két amerikai diáklány még közös fotót is lőtt róla.

18:38 Adam Halmoši, Prága hatodik kerületi önkormányzati szóvivője bejelentette, este hét óra után megkezdik Sedlec városrész evakuálását.

18:32 Az E.ON társasághoz vasárnap este hat óráig tizenöt áramkimaradásról szóló bejelentés érkezett. Az árvíz miatt a cég eddig 35 trafóját állította le.

18:17 A cseh hír tévé bejelentette, hogy a třebonicei halálos áldozatok száma két főre emelkedett, nemrég találtak még egy holttestet a nyaraló romjai alatt, amelyet néhány órával ezelőtt a megduzzadt vízállás rogyasztott össze.

18:12 Vlastimil Picek védelmi miniszter bejelentette, hogy kész a védelmi vonalak mentén azonnal 2000 katonát kivezényelni, hogy egy esetleges gátszakadás után a rendet fenntartsák és a károkat elhárítsák.

Eközben Petr Pavel a cseh hadsereg vezérkari főnöke hozzátette, hogy szükség esetén Olomoucból és Rakovníkból is indíthatnak mentőegységeket.

Találtam egy fasza térképet a Cseh Hidrometeorológiai Intézet honlapján az időközben több, mint 50-re emelkedett aktuális veszélyzónákról:

Jelmagyarázat:

zöld - elsőfokú
sárga - másodfokú
piros - harmadfokú
lila - harmadfokú, közvetlen veszélyhelyzet

cr.jpg

18:01 Milan Křístek, a prágai tömegközlekedési vállalat igazgatója bejelentette: hétfőn egészen biztosan nem jár a metró Prága központi részein. A leginkább érintett szakasz a C jelzésű piros vonal, amelyet szinte teljesen lezártak.

17:50 A Moldva magas vízszintje miatt a prágai tömegközlekedési vállalat hétfő reggel öt órától lezárja a sárga és zöld metró belvárosi megállóit is Dejvická-Náměstí Míru, Smíchovské nádraží-Českomoravská és Pražského povstání-Ládví között.

17:47 Segítség érkezik a morva-sziléziai területekről a cseh országrészekbe: harminckét szakember, nyolc autó és tizenkét felfújható csónakot bocsátanak a cseh kollégák rendelkezésére a keleti országrészből. Josef Babka a morva-sziléziai területek helyettes kormányzója szerint a környéken nincs közvetlen veszélyhelyzet, de munkatársaik bármikor készen állnak egy esetleges mentőakcióra.

17:41 Zdeněk Bursa, az Ostrov autókemping üzemeltetője bejelentette, hogy a megáradt Jizera miatt a Cseh Paradicsom területén két tábort ürítenek ki, amely mintegy húsz embert érint, akiknek sikerült gépjárművel és vonattal elhagyni a veszélyzónát.

17:33 Drahoslav Ryba, a Cseh Köztársaság Tűz-, és Mentőszolgálatának igazgatója a cseh hírtévének elmondta, hogy e pillanatig összesen 1300 esetben kellett beavatkozniuk, terepen pedig jelenleg több, mint tízezer tűzoltó kollégája tartózkodik. Legnagyobb a készültség Közép-Csehországban, ahol eddig mintegy 800 esethez riasztották a szolgálatot.

Közben Jan Kubice cseh belügyminiszter közleményt adott ki, amelyben kérte, hogy a következő napokban mindenki fokozottan ügyeljen biztonságára, egyben kérte a vízisportok szerelmeseit, hogy lehetőleg ne induljanak el a megáradt folyószakaszokon.

A kommentelő Omelette du fromage nevű trollnak hívom fel külön a figyelmét arra a nem túl bonyolult összefüggésre, hogy egy megáradt folyó minden érintett országban beköszön. A legfrissebb hírek szerint árvízveszély fenyegetheti egész Közép-Európát. Németországban, Svájcban és Ausztriában az elmúlt napok esős időjárása miatt legalább négy ember halt meg, és ugyanannyian eltűntek. Az ausztriai Ettanau falucskából száz embert evakuáltak a nap folyamán.

Passaunál a Duna vízszintje most vasárnap tíz méterre nőtt, mutatom: 

Metro2.jpg

Angela Merkel német kancellár az árvizek sújtotta tartományokban teljes mértékben támogatja a mentési munkálatokat, és adott esetben kész a hadsereg bevetésére is, hiszen jelenleg egész körzeteket vágott el a külvilágtól a hirtelen bekövetkező áradás. A passaui védelmi bizottságnál úgy számolnak, hogy a Duna vízmagassága vasárnap estére elérheti a 10,5 métert is!

17:17 Petr Korch önkéntes tűzoltó beszámolója szerint a megáradt Černá folyó a Benešov nad Černou városka melletti dél-cseh třebíčkai gyerektábort fenyegette, de a helyi erők sikeresen kimenekítették a tizennégy táborlakót. A gyerekeket autókkal szállították el a közeli iskolába, ahol három óra melegedés után hazaszállították českobudějovicei otthonaikba.

17:12 Tomáš Chalupa a már felállított központi válságkezelő stáb vezetőjének várakozásai szerint Prágában, hétfőn napközben, akár a másodpercenként 3000 köbméteres vízhozamot produkálhat a Moldva folyó. Emlékeztetőül: a 2002-es nagy prágai árvíz idején ugyanez az érték 5300 köbméterre szökött fel.

17:11 "A legdurvább időszak még előttünk van!" - ezt a cseh környezetvédelmi miniszter mondta a krízisstáb tanácskozásán, hallottam a cseh hírtévében.

17:09 Csak a mai nap Közép-Csehországban 15-25 miliméter, Észak-Csehországban 20-40 miliméter, nyugaton és délen 10-20 miliméter eső hullott - jelentette a Cseh Hidrometerológiai Intézet.

17:03 Szükségállapotot jelentett be öt órakor a Prágai Gázművek is, és erre készül az Energetikai Vállalat is: Prága és a fővárostól délre eső Beroun folyó környékén a következő napokban akadozhat a gáz-, és áramszolgáltatás, jelentette a cseh hírtévé Petr Hulobec a Prágai Energetikai Vállalat szóvivőjének sajtótájékoztatója alapján.

17:00 Petr Nečas miniszterelnök a hadsereg beavatkozását kérte a veszélyeztetett körzetekben. A morva területekről tűzoltóautók indultak meg az árvíz által leginkább sújtott dél-cseh területekre. Tomáš Hudeček (TOP09), Prága megbízott liberális polgármestere bejelentette, hogy a főváros területén a legtöbb helyen már állnak vagy éppen befejezik a árvíz sújtotta területeken a mobilgátak felépítését.

Miroslav Kalousek pénzügyminiszter (a liberális TOP09 tagja) még kora délután bejelentette, hogy a kormány 1 milliárd cseh koronát - mintegy 12 milliárd forint - különít el az árvíz elleni küzdelmekre.

16:28 Ústi nad Labemnél embereket mentenek ki házaikból, az előrejelzések szerint hétfő hajnalra itt a folyók szintje elérheti a 10,5 métert is, a probléma az, hogy a gátak mindössze 10 méter magasan épültek meg.

16:27 Prágában sajtótájékoztatót tartottak a helyi "BKV" központjában, az elhangzottak szerint egyelőre most nem az a kérdés, hogy mikor indul újra a metróközlekedés a város teljes területén, hanem hogy egyáltalán elindítják-e a járatokat a városban - ezt délután négy óra után mondta Milan Křístek.

Metro.jpg

Prágában vasárnap fél háromtól nem áll meg a metró Florenc, Křižíkova, Invalidovna, Palmovka,  Malostranská, Staroměstská, Vltavská és Nádraží Holešovice megállókban az árvízveszély miatt.

16:20 Liberec megyében leállították a vonatközlekedést bizonyos szakaszokon a felázott pályák miatt. Nem járnak a vonatok például Liberec és Česká Lipa között.

16:18 A prágai Na Františku kórházból 70 beteget evakuáltak és a főváros más kórházaiban helyezik el őket.

Nagyon komoly a helyzet Prágában, Csehországban: a Moldva vízmagassága elképesztő sebességgel nő, jelenleg másodpercenként 1500 köbméteres vízhozamot produkál, amely harmadfokú árvízkészültséget, azaz rendkívüli állapotot jelent.

A folyó szakaszán megkezdődtek az árvízvédelmi munkálatok, az elmúlt órákban Prága több részén nem járnak a villamosok és a buszok sem, és másfél órával ezelőtt (fél háromkor) lezártak nyolc metrómegállót is.

Az idnes portál jelentette, hogy a csehországi árvizeknek megvan az első halálos áldozata is: a Prága melletti  - egyébként egy zseniális minisörgyárral is rendelkező  - Třebonicében a mocsaras területen álló víkendház dőlt össze, a romok alatt egy női holttestet találtak.

Országszerte öt megyéből, legalább négy tucat helyről jelentettek közvetlen veszélyállapotot. A hirtelen jelentkező árvízveszély miatt vasárnap este hat órára a cseh miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze. Nemrég másik három ember eltűnését is jelentették, ők az árvízi területeken próbáltak raftingolni.

Képriport:

Beroun

JAV4b989e_103149_1182030.jpg

Tilos a belépés

MBB4b99bc_radotin_berounka_topic.jpg

Ez nem a Berounka

MBB4b99f8_klima_sporkuvmlynjpg.jpg

Ebben a malomban egy darabig nem őrölnek

MBB4b995c_meix_hostivar.jpg

Bármikor megzavarhat az ár

MBB4b99b6_cernosice_berounka_topic.jpg

Tengelymosás

csMBB4b99bd_radotin_berounka_topic2jpg.jpg

Mózes, a csiga

Prága

praha2.jpg

Mala strana

praha3.jpg

Mobilgát 1

praha4.jpg

Mobilgát 2

praha5.jpg

Derékig ér

komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr645340424

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Omelette du fromage 2013.06.02. 16:56:44

Mondd csak: rád a csehek (vagy szlovákok) nem kíváncsiak?
Azért kérdem, mert olybá tűnik, hogy azért vagy itt, mert nem.
Jól mondom?

TibiStok 2013.06.02. 17:24:38

@Omelette du fromage:
A blog tanúsága szerint a csehszlovákok roppant felvilágosult népek, így nyilván nem kíváncsiak a Kém alpári fröcsögésére.

val 2013.06.02. 17:36:34

@Omelette du fromage: Index címlap nélkül neki tuti a halál. :)

kúrórudi 2013.06.02. 18:03:52

@Omelette du fromage:

és rád ki kíváncsi? szerintem senki te pöcs

Eino81 2013.06.02. 18:35:15

Az előbb jártam az utcán, esik az a rohadt eső már napok óta, még vagy másfél méter kell a felső rakpartig, és csak a 17es villamos nem jár, mert annak a vonala a folyó mrntén fut nagyjából. A cangaút, ahol szoktam járni, na az a víz alatt van már. Még agyalnom kell, holnap hogy megyek dolgozni... Vagyis mivel :)

kennyking 2013.06.02. 18:35:33

Pár éve pont akkor voltam Prágában, amikor az a baromi nagy árvíz volt, elöntötte a part menti metroállomásokat, a kis szigeten az éttermet.Remélem idén nem lesz ekkora katasztrófa.Sok szerencsét az árvíz fenyegetetteknek !A képek alapján nem vagyok optimista.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.06.02. 18:35:45

Az árvíz kegyetlen dolog. Akárhol szabadul el, megállíthatatlanul, gátlástalanul pusztítva áthömpölyög mindenen, ami az útjába kerül. Ebben a minőségében erősen hasonlatos pl. a németekhez. A cseheknek a további katasztrófát megelőzendő, be kéne hódolniuk az árvíznek, és az 1942-es prágai nácibarát tömegdemonstráció mintájára rendezniük kellene egy legalább 200 ezer fős szimpátiatüntetést az árvíz mellett. Hiszen tudjuk, hogy velünk, rebellis magyarokkal szemben ők csinálják jól, mert ezzel a módszerrel mindig megússzák a romba döntést.

Leon61 2013.06.02. 19:48:14

@Omelette du fromage: _én_ azért vagyok itt, mert érdekel mi van "csehszlovákiában". te meg gondolom azért mert anyádéknak nem volt pénzük mozijegyre.

Cavalcanti 2013.06.02. 19:48:24

Elárasztották a Kossuth téri mélygarázs félkész munkaterületét, mert a Duna felől érkező megnövekedett víznyomás állítólag betörhet. Ez durva. Hát......... Kitartást a cseh, és a szlovák embereknek.

gabesz7004 2013.06.02. 19:58:32

"18:12 Vlastimil Picek védelmi miniszter bejelentette, hogy kész a védelmi vonalak mentén azonnal 2000 katonát kivezényelni, hogy egy esetleges gátszakadás után a rendet fenntartsák és a károkat elhárítsák."

Szerintem előbb megadják magukat! :)

igyálfagyállót 2013.06.02. 20:05:46

Köszönöm az infokat, követni fogom a blogot. Csütörtökön kellene átviharoznom Prágán Berlin felé, remélem addigra normalizálódik a helyzet!

Eino81 2013.06.02. 20:37:27

A parkbezárásról azt gondolom, hogy lehet, hogy oda akarják evakuálni az embereket, mert azok magasan vannak?? Nem tudom, csak egy gondolat. Holesovice lapos, remélem, itt nem akarnak evakuálni...

Eino81 2013.06.02. 20:50:37

Ha jön a hídlezárás, asszem jön az a nem várt szitu, hogy otthonról kell dolgoznom... Nem örülnék neki. Barátnőm meg be se tudna jutni dolgozni... Reménykedjünk, hogy eddig nem jutunk el, elég stabilak ezek a hídak...

balfa 2013.06.02. 20:50:46

szerintem a szörfös arc egész jól tolja egy darabig

balfa 2013.06.02. 20:50:55

illetve az első szörfös, mert ketten vannak

jelentéktelen alak 2013.06.02. 21:10:44

Egyébként is tudok együtt érezni a bajba jutottakakkal, de most...
Holnap indul a repülő Prágába, egy hónapja le van minden foglalva. A terv szerint bérel autóval mennénk Hrensko-ba 2 napot csavarogni, majd vissza Prágába várost nézni 3 napra.

Tud valaki tippet adni, hogy mennyiben fog módosúlni a program?

Előre is köszi az ott lévőknek.

petraeus 2013.06.02. 21:10:58

@Eino81: Inkabb az ellenkezoje, az egyiket peldaul teljesen elontotte a viz 2002 ben, es ha jon az ar kurva nehez az embereket ilyen oriasi parkokbol kimenteni, foleg hogy alig van magas epitmeny es alig lesz rendor is, hogy ilyen nagy helyeket atfesuljenek. Ha evakualnak akkor fedett helyre kuldenek, sportcsarnokok, iskolak, stb.

Amadeus62 2013.06.02. 22:00:30

Sürgősen vásárolják fel a város sörkészletét és nem lesz gond!

" BRÉKING: Minden prágai óvoda, általános-, és középiskola zárva marad hétfőn - jelentette be Tomáš Hudeček, megbízott prágai polgármester."

Barom. Miért kedden, szerdán...jobb lesz ?! Ezek sem az eszükről híresek. Vagy Közép-Európában tényleg jobb nem kijózanodni? (Hrabal után szabadon)

Eino81 2013.06.02. 22:05:38

@petraeus: Stromovkát még értem, mert az a Víz mellett van, no de Letna, vagy Petrin? Azok hegytetőn vannak...

jelentéktelen alak 2013.06.02. 22:16:49

@exkalibur: Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor nem megyek oda. Akkor inkább a mindig esős, de most napsütéses és száraz Írország... :-)

De ha már egy hónapja megvan a repjegy, hotel foglalás, stb. Csak akkor hagynám ki, ha muszály...

Muszály?

hot-spot (törölt) 2013.06.02. 22:58:08

Biztos hogy a helyén marad a parlamentünk?Csak mert a mélygarázst meg kitúrták ott alatta,azt jön a víz.

petraeus 2013.06.02. 22:58:24

@Eino81: Nem vagyok szakerto de szerintem az lehet mogotte, hogy ha felmesz azokba a parkokba akkor lehet le mar nem tudsz jonni, mert az alacsonyan fekvo teruletek viz alatt vannak, es akkor menthetnek ki, ezt akarjak gondolom elkerulni.

hot-spot (törölt) 2013.06.02. 23:04:07

10,5 méteres a víz?
A rakpart hány méteres?
Nem kéne azt megmagasítani?Csak mert amióta megépítették,már kicsit más lett a helyzet és jön az É-sarki víztömeg a nyakunkba.

gabesz7004 2013.06.02. 23:14:55

@jelentéktelen alak: Autó helyett motorcsónakot bérelj!

Honzi 2013.06.02. 23:42:15

@jelentéktelen alak: Hrenskot felejtos, ha minden ugy megy mint 2002-ben akkor talan helikopterrel eltudsz majd oda menni.... Jo lesz majd neked itt Pragaban, majd bejarod a kulvarosi panledzsungelt, azok egy resze talan szaraz lesz.

jelentéktelen alak 2013.06.03. 00:42:18

@Honzi: Köszi az érdemi választ. :-(

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.06.03. 00:54:24

@jelentéktelen alak: Hétfőn reggel tetőzik a Moldva Prágában, a metrók nem járnak a belvárosban és rengeteg útszakasz le lesz zárva. Ennyit tudunk most, reméljük nem lesz nagyobb baj. Amennyiben Hrenskoba mész, hát nem tudom: folyamatos esőzéseket ígérnek, nem jó ötlet most Csehországban nyaralni :)

@igyálfagyállót: Bizakodjunk!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.03. 08:44:38

ekozben magyarorszagon arrol irnak, lehet nem fog jarni abkk hajo meg a kettes villamos
nehogy nagyobb baj legyen

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 09:11:22

@hagyma: Budapesten annyiból jó a helyzet, hogy a felső rakpartig van hely, hova emelkednie a víznek.

Ettől függetlenül a Batthyány téren minden árvíz komoly gondokat okoz, amelyekről kivülről nem szerzünk tudomást.

Akkor van nagybazmeg, ha a felső rakparti mellvédet is átlépi a folyó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 09:15:50

Ugyan nem Csehszlovák téma, de mi lesz Drezdában?

2002-ben ez volt. Állítólag ez magasabb.

www2.klett.de/sixcms/media.php/76/dd_hauptbahnhof.jpg

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Blaues_Wunder_Hochwasser_2002.JPG

www.diercke.de/bilder/omeda/501/g100760_014_2.jpg

@Csehszlovák kém: Utolsóhoz. Ilyen térkép nincsen Prágáról? Elég fárasztó mindig guglizni, mikor leírsz egy utcanevet.

hot-spot (törölt) 2013.06.03. 09:31:19

@hagyma: 10,5 méteres árhullámtól?
Ugyan,ez meg sem kottyan Budapestnek.Simán legyűrjük.Teli van lyukakkal a város,majd ott elfolyik (4-es metró.)

Tyrion Lannister of Caster 2013.06.03. 12:06:03

Kitartást a cseheknek! Az árvíz nem vicc, ha nem kedveljük is a Dotoho stílusát, ez ilyenkor nem számíthat.

bbwd 2013.06.03. 12:24:29

a csehekért nem kár...

álljanak szembe a vízzel, és hivatkozzanak a benes-dekrétumokra!

Muad\\\'Dib 2013.06.03. 13:43:35

@bbwd:
Aki látta már hozzászólásaimat, az tudja, hogy én aztán nem rajongok ennek a blognak a primitív stílusáért, meg folyamatos ferdítéseiért, de te öregem, egy ritka nagy tahó vagy.

Tüncike_ 2013.06.03. 13:43:56

Véleményetek szerint csütörtökre normalizálódik a helyzet, vagy biztosra vehetem, hogy a hosszúhétvégénknek lőttek?! Kezdek barátkozni a gondolattal hogy a 4 napos kirándulást is evakuálni kell erről a hétről!
Mit mondtok, totál off, hogy csütörtökön már el lehet jutni Prágába?

Sárfehér 2013.06.03. 14:14:38

Láttam múltkor Prágában, hogy ott Libeńnél a sziget környékén micsoda védműveket építettek, remélem, kitart. Mutattatták, hogy 2002-ben meddig ért a víz ott a libeńi főtéren. Szorítunk értük.

Ottani kollegám se tudott bemenni dolgozni (a Berounka völgyében lakik, gondolom, ott most nem jár a vonat), és bár magasan lakik, följött a pincéjében a talajvíz.

bbwd 2013.06.03. 14:14:44

@Tüncike_: és ha le is megy a víz, mit csinálnál ott?
néznéd a romeltakarítást?:)

Sárfehér 2013.06.03. 14:17:33

@Tüncike_: Ha el is lehet jutni, nyilván a sebeiket fogják nyalogatni, kár ilyenkor lábatlankodni.

Muad\\\'Dib 2013.06.03. 14:38:06

Egyébként tudja valaki, hogy miben merül ki a visegrádi négyek, plusz még néhány környező ország közös árvízvédelmi, meg katasztrófavédelmi regionális összehangolása? Mert néhány évente erről nagy hangon születik egy bejelentés, de eddig én konkrét eredményt nem láttam. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs is, ezért kérdezem, ki mit tud.
Mert ilyenkor lenne igazán hasznos, ha együtt tudnának reagálni, és segítséget nyújtani egymásnak azonnal.

Tüncike_ 2013.06.03. 14:38:08

Igen, ezen az állásponton vagyok Én is...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.03. 14:54:20

@Tüncike_: még ha el is lehetne menni, de mégis minek? A vélhetően rommá ázott belvárost nézegetni?
Lesz azoknak épp elég bajuk a hosszúhétvégéjük miatt aggódó fontoskodó turisták nélkül is....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.03. 15:00:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @hot-spot: a humort vettem, de komolyabbra forditva en eddig ugy tudtam, hogy a duna nem csak budapesti folyo

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 16:14:15

@Muad\\\'Dib:

Jó dolog ez a V4 árvízvédelmi összefogás.

Kár, hogy a négy ország 3 vízgyüjtő irányon terül el.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 16:18:28

@hagyma: Esztergomban a szigetet szerintem el fogja önteni, de a híd használható marad. Párkányban meg lehet nézni majd, hogy vizsgázik a mobilgát (Remélem a kikötői kisvendéglőt nem mossa el).

A kompok pár napig nem fognak járni Nagymaros-Visegrád illetve Szob-Pilismarót között.

Feltehetőleg a 11-es utat is le fogják zárni pár szakaszon. Főleg Dömösnél szokott gond lenni.

Szentendrén amit tudok, hogy keményen védekezni kell. Ugyebár elbontották a régi földgátat a belvárosnál, de nem tudom az új mobilgát kész lesz-e.

Nagytéténynél van egy Duna menti lakónegyed, ami komoly veszélyben van, de az tudtommal 2002 után kapott egy körgátat.

Körgátról jut eszembe, elképzelhető, hogy Kisoroszit is teljesen körbe fogja zárni a víz. Budapest alatt már nem vagyok annyira képben.

Visegrád és Szentendre között lesznek gondok, de szerintem katasztrófától nem kell tartani. Komolyabb helyzet inkább a Szentendrei szigeten várható.

Szobnál az Ipolyt is kicsit vissza fogja a Duna duzzasztani, az még okozhat kissebb bajokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.03. 17:48:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: legyen igazad es csak kisebb gondok legyenek
amit en olvasok, nekem ugy tunik, annyira nem veszik komolyan
mondjuk a honal is igy volt
de en csak az indexet olvasom es most mar irogatnak is rola
remelem nem lesz gond

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 20:04:17

@hagyma: Mire Magyarországra ér, valamelyest csillapodik (szétterül), illetve van pár vízlépcső is útközben, valamint a Szigetköz is rengeteg vizet felvesz. Ebben bízom.

hot-spot (törölt) 2013.06.03. 21:43:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha a Gellért hegy után kiegyenesedik a folyó,akkor még az M7-s is víz alá kerül.
És tudtommal a Gellért szállónál és a Rudasnál nem védi semmi.
A homokzsák ott nagyon kevés lesz.Nem tudom hány métert lehet a zsákokkal védeni,gondolom nem 8 métert?

hot-spot (törölt) 2013.06.03. 21:43:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na és mi a helyzet a mélygarázzsal a parlamentnél?Az mennyire nyúlik alá az országháznak vajon?Nem mossa ki vagy ilyesmi?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.03. 23:09:33

@hot-spot: hát, a kérdéseidet látva, az jutott rögvest eszembe, hogy megnyugtató a tudat, hogy Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn kolléga személyében egy echte árvízügyi szakértő is van köztünk.
Ja és katasztrófavédelmi is. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 23:09:58

@hot-spot:

A mélygarázst teleengedték, így benyomni nem tudja. Mennyire nyúlik a Parlament alá, azt nem tudom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.03. 23:10:01

@hot-spot:

A Rudasnál itt szokott feljönni, illetve minden olyan helyen, ahol az alsó rakpartra le lehet hajtani. Ezeket a helyeket viszont le lehet zárni. Látni a kőben a záróelem helyét.

maps.google.hu/maps?hl=hu&ll=47.489907,19.047532&spn=0.000456,0.000603&t=h&z=21&layer=c&cbll=47.489977,19.047452&panoid=GN6wrRHhu81cCvWsoIoNAQ&cbp=12,333.42,,0,0

Innen a Gellért felé folyamatosan emelkedik az út. A Döbrentei térnél ugyanígy le lehet zárni a rakpartot. A rakparti mellvéd tudtommal 10 méteres vízszintnek felel meg.

A víz felső rakpartra kiöntésénél sokkal nagyobb veszély a csatornák visszaduzzasztása (csapadékcsatorna), illetve az Ördög ároknak a visszaduzzasztása.

upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/1/18/Ordogarok-torkolat.jpg

hot-spot (törölt) 2013.06.03. 23:39:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Köszönöm a választ.És a Kopaszi-gát után mi védi a kerületet?A Budafoki út az gát is lenne?Mint ha túl alacsonyan lenne az egész, azon a részen.

red shield rapresentative 2013.06.04. 09:03:09

A németek, osztrákok, csehek és szlovákok, ha jól védekeznek, akkor nálunk lesz a legnehezebb feladat és a legtöbb víz.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 09:03:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát igen.D
Én is ilyen magasságra emlékszem.Ezek szerint simán megtörténhet,hogy az Andor utcán fog a Duna folyni.Klassz lesz.:)

Eino81 2013.06.04. 11:56:33

A prágai tömegközlekedésről: ma reggel meglepően gyorsan jutottam be a munkahelyemre a metrópótlóval.. :)

Eino81 2013.06.05. 08:48:12

Napsütés Prágában, egy napja nem esett semmi, maximum a prágai vízszint magassága... Reméljük, ennél már csak jobb lesz. Kollégám is hazamehetett, van végre víz a lakásában (mármint nem a folyó, hanem csapvíz), és a buszmegállója sem volt már víz alatt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.05. 22:50:46

uhh az a kép a gátról fenn, nagyon durva. Tényleg hajszálon múlik.

Nálunk meg majd csak ez után kezdődik az igazi tánc.
Nem elég, hogy Cukkerberg hazament, a Duna meg jön, "mer' a Duna az mindig csak jön" (by Pelikán Et.), de még a föld is rengett ma.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.09. 15:00:27

Hahó, mi újság felétek?
Most hallom a hírekben, hogy talán kezd kicsit normalizálódni a helyzet.. legalábbis Prágában.
süti beállítások módosítása