AHA558830_Z_FO02100653.jpg

Ismerd meg a mai napon 70 évvel ezelőtt kirobbant, Magyarországon ismeretlen antifasiszta ellenállás történetét. 

Ismeritek azt a viccet, hogy a szlovákok több hónappal, a csehek egy nappal a második világháború vége előtt keltek fel a nácik ellen, a magyarok pedig megépítették a Megszállási Emlékművet? Eközben állandó téma, vajon miért kerültek a szlovákok a győztesek oldalára, amikor a háborús Szlovák Állam vezetősége hasonló klerikális keresztény-konzervatív, antiszemita, a náci Németországgal szövetséges rendszert állított fel, mint Magyarországon Horthy Miklós és társai.

Posztunkban az ún. Szlovák Nemzeti Felkelés legvitatottabb, legérdekesebb és legellentmondásosabb pontjait járjuk körbe, illetve röviden ismertetem az esemény utólagos értékelése körül kialakult főbb irányzatokat, frontvonalakat is.

1944 augusztus 28-ról 29-re virradóra tört ki 70 évvel ezelőtt a Szlovák Nemzeti Felkelés. A németek az összes fronton már nagyon rosszul álltak, közeledett a náci összeomlás. 1943 szeptemberében megbukott a fasiszta Olaszország, 1944 augusztusában náci szövetségesei ellen fordult Románia és Bulgária is és Magyarországon is hasonló lépéseken gondolkoztak. Teljesen logikus volt, hogy az átállás gondolata a Tiso-féle Szovák Állam legfelsőbb vezetésében is felmerüljön.

Főszerepben a hadsereg és nem a partizánok

2069849-img-slovenske-narodni-povstani.jpg

Amikor az orosz hadsereg elért Krakkót, az első tervek szerint a Tiso-kormány katonai diktatúrát kiáltott volna ki, amely felajánlotta volna segítségét az érkező szovjet csapatoknak. Persze, eközben már javában szervezték az ellenállást a partizán csoportok és puccsot készített elő Ján Golian, a szlovák hadsereg illegalitásba vonult egyik parancsnoka is.Ma már tudjuk: a szlovák hadsereg és a partizánok között nagyon feszült viszony uralkodott.

felkelésben résztvevő katonai parancsnokság megpróbálta felügyelete alá vonni a partizánokat, de ez csak kis részben sikerült. A partizánok nagy része saját szakállára, magánháborút folytatott a németek ellen. A felkelés kitörése pillanatában a szlovák hadsereg nagy része elvesztette hitét az ország vezetésében, ezért német parancsnokság alatt a szlovák hadsereg maradékait újraszervezték. A németek oldalán folytatott harcokból sokkal nagyobb részt vállalt a Hlinka Gárda, ez a szervezet az utolsó pillanatig együtt gyilkolta a felkelőket és a harcok elől bujdosó zsidó származású embereket. 

A katonai ellenállás kialakulásában segített, hogy 1944 júniusától a szovjetek nagy számban dobáltak le - többek között - a szlovák területekre is olyan ejtőernyősöket, akik az ország destabilizálását elősegítő gerilla csoportok vezetésével bíztak meg. Ugyanakkor a szlovák katonai ellenállást szervezők addig nem indították volna meg a harcot, amíg nincsenek rá tökéletesen felkészülve. Csakhogy a szlovák és más országokból érkező partizánok nem hallgattak a szlovák katonai ellenállást szervezőkre, nekik szovjet parancsnokaik adták ki a nem túl komplikált parancsot: öljetek németeket, robbantsátok fel a hidakat, alagutakat. A tervezett felkelést nem készítették elő száz százalékosan, így az idő előtt, a szlovák területek pacifikálásával megbízott német katonák megérkezésekor indult be az események láncolata.

Tehát a Szlovák Nemzeti Felkelés nem az ellenállást tervező tisztek elképzelései alapján robbant ki, hanem egy reakció volt Szlovákia német megszállására.

390433.jpg

Izgalmas és meglehetősen provokatív felvetés lehet, hogy az esemény korabeli elnevezése - Szlovák Nemzeti Felkelés - mennyire tekinthető helytállónak, hiszen a harcokban tucatnyi, más nemzetiségű - magyar is! - harcos részt vett, ráadásul a katonai műveletek nem terjedtek ki az egész ország területére. Lehetséges, hogy éppen ezért jobb lenne Németellenes vagy Rezsimellenes Felkelésnek nevezni? Egy azonban biztos: Szlovákiában emlékművet nem a német megszállás, hanem az az ellen harcolók érdemeltek!

Lehetséges volt az ellenállás kormánykörökből is

Kevesen tudják:a szlovák ellenállást nemcsak a partizán és illegális katonai csoportok tervezték, de Ferdinand Čatloš, a szlovák kormány honvédelmi minisztere is! Magyarországon sokszor érv Horthy Miklós tehetetlen és németeket mindenben kiszolgáltató politikájának felmentésére, hogy "nem tehetett abban a korban mást". Éppen ezért lehet tanulságos Ferdinand Čatloš története. Ahogy Horthyék, Čatloš és köre is a kiugrást fontolgatta. A front közeledtével várható volt - ahogy Magyarországot is - hogy Szlovákiát megszállja a német hadsereg. A német vezetőség - ahogy Magyarországnak is - megüzente Szlovákiának, hogy ne fejtsen ki ellenállást a bevonuló német hadsereg ellen. 

Hogy ne derüljön ki az ellenállásban betöltött szerepe, a németek által foganatosított parancsot Čatloš nem írta alá, ezt Tido J. Gaspar, a Propaganda Hivatal elnöke tette meg. Čatloš ugyanakkor még az állami rádióban elmondott egy felkelés-ellenes beszédet, majd felszólította a szlovák katonákat, hogy ne álljanak ellen a németeknek. Rögtön ezután, szeptember 2-án, autóba ült és Besztercebányába hajtott, ahol már folyt a felkelés. Čatloš arra számított, hogy csatlakozhat a felkelőkhöz. Az már persze a miniszter személyes pechje volt, hogy Golian parancsnok letartóztatta és átadta a partizánoknak, akik végül Moszkvába küldték. Čatloš végül 1947-ben jöhetett vissza Csehszlovákiába, ahol öt év börtönre ítélték. 1972-ben halt meg Túrócszentmártonban, hivatalnokként dolgozott.

Ez akkor egy kommunista cucc volt vagy valami más?

A magyar olvasónak bizonyára nem jelent újdonságot, amikor azt mondom, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés történetét az utókor meglehetősen változatosan dolgozta fel. Első és legfontosabb: nagyon jó dolog, hogy ma egy ilyen eseményt állami szinten megünnepelnek. Másodszorra érdemes azért azt tudatosítani, hogy az ünnepet több alkalommal is megpróbálták kisajátítani a különböző politikai irányzatok, nincs ez ma sem másképp. Az ünnepet először a kommunisták "privatizálták". Ezekben az években az esemény legfontosabb üzenete az volt, hogy a felkelést a kommunisták robbantották ki, szervezték meg és vezették a végső győzelembe, míg a harcok legnagyobb részét a partizánok vívták meg, természetesen sallangmentes győzelmeket aratva.

A demokratikus rendszerváltás után a felkelés értékelése is megváltozott. Először is, több dokumentum és visszaemlékezés került elő, hogy a partizánok bizony több esetben öncélúan harcoltak és alkalomadtán szükségtelen gyilkosságokat is elkövettek. Az eseménysor átértékelésére is sor került: ma már Szlovákiában is köztudott, hogy a felkelés nem egy kommunista ügy volt, ráadásul a felkelés erejét nem a partizánok, hanem a felkelő hadsereg adta.

Szlovák kultúrharc: nacionalisták vs “csehszlovákok”

Szintén a rendszerváltás után erősödött meg, mint minden szélsőséges áramlat Kelet-Európában, a neoludák történelemszemlélet. Fontos tudni, hogy a Szlovák Állam korabeli elitjének (ludákok) nagy része 1945 után kivándorolt és soha nem tért vissza Szlovákiába, ugyanakkor viszonylag termékeny publikációs tevékenységet folytattak. Napjainkban, elsősorban e publikációs tevékenység alapján, Szlovákiában is újjáéledt a ludák-gondolat, amelynek több képviselője is van a szlovák történésztársadalomban (neoludákok). Az ő tevékenységüket leginkább a magyarországi etnikai nacionalista, revizionista történetírás képviselőinek munkásságához tudom hasonlítani: a nemzetállamban hisznek, nacionalisták és sok esetben a szélsőjobboldallal szimpatizálnak.

Ezek a történészek (például: František Vnuk) erősen relativizálják a Tiso-korszakot, zsidó-mentő politikusnak állítják be magát Josef Tisot és rendszerét, amelyben nem mellesleg magas életszínvonalon élt az katolikus szlovák nép. Összeesküvések, konteo-elméletek féligazságok és elhallgatások mentén összetákolt történelemszemléletük egy fő állítása a Szlovák Nemzeti Felkelés tagadása. A neoludákok szerint ugyanis egy nemzet nem kelhet fel saját állama ellen. E gondolatot vallják magukénak a Kotleba-féle neonácik és a Nemzeti Emlékezet Intézetének fiatal történészi gárdája is.

A szlovák történetírás progresszív képviselői, akik a Szlovák Tudományos Akadémia intézetében dolgoznak, azonban a mai napig nagyon élesen elhatárolják magukat a történelem - így a Szlovák Nemzeti Felkelés - régi típusú (vörös) kommunista és új típusú (barna) neoludák értelmezésétől. Többek között azért, mert Szlovákiában, Magyarországhoz hasonlóan, a kommunista félmúlt mai napig az aktuálpolitika része, a magyarországi értelmiséghez hasonlóan a szlovákiai értelmiség is képtelen a helyén kezeni - szembenézni - kommunista korszakával. Másrészt ezeket az embereket a ludákok - akik szintén képtelenek voltak szembenézni a szlovák történelem fekete foltjaival és szégyenletes eseményeivel - általában "neokommunistának" vagy "csehszlováknak", azaz magyarországi politikai argóval kifejezve, "balliberálisnak" nevezik/tartják.

29 komment · 1 trackback

Címkék: #csehszlovák #antifasiszta #vörös hadsereg #történelemhamisítás #fasiszta #szlovákia #besztercebánya #szlovák nemzeti felkelés #ludák #partizánok

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr786648089

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kicseszett Fővárosi Törvényszék 2014.08.30. 06:41:57

  A törvények betartásának látszatával működtök, de közben a bankokhoz hasonlóan éppen ellenkezői vagytok annak, aminek lennetek kellene. A bankok nem védik és gyarapítják a pénzünket, hanem trükkösen ellopják. Sőt még más vagyonunkat is, ha nem védjü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pienaar 2014.08.30. 05:33:15

OFF: Az ünnepük alkalmából ma szerintem fél Szlovákia a Magas-Tátrában túrázott. A Hrebienoktól a Skalnate Pleso felé haladtam és nem értettem hogy mi ez a pénteki tömegnyomor, ilyen emberáradatot a hegyi útvonalakon mint ma eddig csak a lengyel oldalon láttam.

GERI87 2014.08.30. 05:33:33

"vajon miért kerültek a szlovákok a győztesek oldalára, amikor a háborús Szlovák Állam vezetősége hasonló klerikális keresztény-konzervatív, antiszemita, a náci Németországgal szövetséges rendszert állított fel, mint Magyarországon Horthy Miklós és társai."

Amiért Jugoszláviát is újra létrehozták!
Érdekek.
Végül is újra a csehszlovák állam keretei közé kerültek, ami meg ugye elvileg szövetséges ország volt.
A Független Horvát Állam is cinkos bábállam volt, de mivel ezek (Szlovákia is) náci "kreálmányok" voltak ezért nem kezelték őket valós, szuverén bűnösként, ez volt a szlovákok szerencséje, semmi több!
Ennyi erővel Kínát is felelősségre lehetett volna vonni mert területe egy része, Mandzsúria, japán bábállam volt.

A felkelés persze becsülendő tett volt, a magyar helyzet meg más volt.

Amúgy döbbenetesen korrekt cikk, magyar fika nélkül...csoda:)

miketbeszéltek 2014.08.30. 05:33:38

Na végre, provokálás helyett ismeretterjesztés!

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.30. 05:33:44

A felkelés időpontjában Szlovákia nem állt német megszállás alatt, a szlovákok mégis deportálták a területükön élő zsidókat. (A németek csak a Trencin Zilina vonaltól nyugatra fekvő vékony sávot foglalták el korábban.) A felkelésre adott reakció volt az ország teljes német megszállása, amit kb. két hónap alatt vérbe fojtottak.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a felkelők számos esetben követtek el atrocitásokat a német kisebbség ellen is.

annamanna 2014.08.30. 05:33:49

"Magyarországon ismeretlen antifasiszta ellenállás"
Ezt nem értem. A mi családunkban is volt partizán. Még emlékszem rá: csöndes bagóspiás öreg bácsi, reszketett a keze. Erről a videóról: www.youtube.com/watch?v=F9sWzZUnV68 mindig ő jut eszembe.

Fejesrob 2014.08.30. 05:33:53

Egyébként te elhiszed ezt a marhaságot? Na persze, szlovák felkelés. Gondolom, ott is lehet kismillió partizán. Na hogyne, szlovák történészek.

A szlovákok egyszerűen fizettek Hitleréknek, hogy vigyék a zsidókat.

Mellesleg a szlovákoknál a kommunizmus nagyon-nagyon durva volt. Tudom, mert járkáltam ki. Szerencsétlenek, szerintem visszasírták a németeket.

hhh. 2014.08.30. 05:33:57

Ennyi hülyeséget írni és ilyen szorgalmasan! Azért szórakoztató.

Eudocimus Ruber 2014.08.30. 05:34:02

Ennél egyszerűbb a képlet. Már 1920-ban a győztesek oldalára kerültek, 1945-ben szinte semmi sem változott, akkor nem rajzoltak új határokat. Csak kapott Csehszlovákia egy dunai hídfőt Pressburgnál. De talán nem ezek miatt, amit itt leírtál nekünk.

William Shockley 2014.08.30. 05:34:11

Ferdinand Čatloš. Ezt hogy kell ejteni? Ferdinánd Csatlós?

JohnHenry 2014.08.30. 05:34:12

ez egy baromi zavaros poszt lett.

röf 2014.08.30. 05:34:18

"Ismeritek azt a viccet, hogy a szlovákok több hónappal, a csehek egy nappal a második világháború vége előtt keltek fel a nácik ellen, a magyarok pedig megépítették a Megszállási Emlékművet? ..."

Nem, nem ismerjük. Miért? Van ilyen vicc?
Inkább kérdezd meg, él-e Schrödinger macskája.

miketbeszéltek 2014.08.30. 12:57:23

Vicces, hogy Ausztria is szegény áldozatként jött ki a buliból....

geriszab (törölt) 2014.08.30. 12:58:27

@Eudocimus Ruber: igen, ennyi a történet lényege, az 1. vh utáni status quo-t állították vissza a nagyhatalmak, a Csehszlovák állam örökösének nem Tiso Szlovákiáját tekintették, nem büntették az egész Csehszlovák területet

a csehek miért szívtak volna a szlovákok miatt, ha már megint egy brancsba terelték őket?

a jugók se szívtak egyben a horvát fasiszták miatt, összegyúrták őket megint, belső tisztogatással, elnyomással levezették a feszültséget, kivégeztek sok embert, de a "jugó népet" nemzetközi szinten nem bélyegezték meg a horvátok fasiszta kilengése miatt

a franciák se szívtak a kollaboránsok miatt kollektíve, pedig nagyságrendileg több volt a kollaboráns francia, mint az ellenálló, csak hát ahogy az lenni szokott, utólag mindenki ellenálló, partizán lesz, legalábbis papírt akar erről szerezni
a franciák is pár évtizede dörgölték a franciák orra alá baloldali franciák, hogy a nagy francia ellenállás egy gaullista mítosz volt csupán
a kollaboráció volt a tipikus, ahogy szinte mindenütt
sőt ugye önkéntes francia SS egységek a végsőkig harcoltak a Führerbunker védelmében...

én amúgy először évekkel ezelőtt egy szlovákiai magyar ismerősömtől hallottam a besztercebányai felkelésről, hogy próbálják most nemzeti színben feltüntetni, korábban meg kommunistának

aeidennis 2014.08.30. 12:59:58

Hát igen, a magyarok mindig is le voltak maradva a hős szlovákokhoz képest.
Amikor Lengyelország ellen már 3 szlovák hadosztály harcolt, a magyar parlament még mindig a vasútvonalak átengedésén mélázott.
Amikor a magyarok még mindig a kassai bombázás miatt vakargatták a fejüket a hős szlovák hadsereg már több száz kilométert tett meg a végeláthatatlan szovjet sztyeppén. És amikor a magyarok még mindig a sárga csillag paraméterein vitatkoztak, a szlovákiai zsidók már két éve a nagy földi légkörzés részévé váltak. Még szerencse, hogy a németeknél nem volt hasonló felkelés, különben egyedül Magyarország viselte volna a II. világháború minden felelősségét.

jog-ász 2014.08.30. 13:00:13

marha nagy győzelem lehetett, velünk együtt nyögték a dicső szovjet világot, összezárva egy művi országban, mondjuk öröm az ürömben hogy csehszolovákia legalább vér nélkül tudott szétválni

GERI87 2014.08.31. 15:26:30

@aeidennis:

Ez nem arról szól hogy ki a nagyobb farkú nemzet.
Szlovákia egy bábállam volt akkor, egy kényszer szövetséges, amelyet területi veszteségek is érték 38-ban, tehát koránt sem mondható hogy érdekük lett volna a háború a németek mellett.
A Lengyelország elleni támadásban is azért vettek részt mert német "gyarmat" voltak, nem pedig potenciális szövetséges (mint mi).
Érthető, hogy amint lehetett átálltak.
Ők a felkeléssel és átállással tudták hogy csak nyerhetnek, nálunk nem volt ekkora inspiráció (na meg a földrajzi viszonyok sem voltak olyanok: sűrűn lakott sík vidék).

@jog-ász:

Őket legalább nem mondták évtizedekig az ideológusok "az utolsó náci csatlósnak"!
Ennyivel kevesebb összenemzeti frusztráció, a hozzá társuló tagadó/ önmarcangoló sérelmekkel.
Meg egy kis plusz tiszta lelkiismeret hogy "hát mi is, de azért még is csak"
Nekünk meg marad a "kérem minket megszálltak, nem tehetünk semmiről.." magyarázkodás.

Most mennyivel szembenézhetőbb, feldolgozhatóbb lenne a múlt, ha lett volna egy 56-hoz hasonló népfelkelés, egy kis "náci/nyilas picsázás a Bakonyban"... hát nem?

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.31. 15:27:11

@jog-ász: Ráadásul Csehszlovákia közel sem volt az az idill a szlovákok számára, ahogy azt egyesek sugallják.
Csehország '39-es német megszállására épp az adott jó ürügyet, hogy a Csehszlovákián belüli nemzetiségi feszültség odáig fajult, hogy a központi prágai kormányzatnak a hadsereget kellett bevetni a szlovák önállósági törekvések letörésére.
Ennek köszönhető az első-de jure-független Szlovákia, valamint annak, hogy Horthy nem fogadta el Hitler azon ajánlatát, hogy együtt támadják meg CSsz-t, pedig így az egész szlovák területet megkaphatta volna.

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1938_augusztus_21_horthy_elutasitja_hitler_csehszlovakiai_ajanlatat/

...

drisa 2014.08.31. 15:27:44

Biztos fáradt vagyok, de olyan összefüggéstelen ez a poszt.

Čatloš nem tudom miért lenne pozitív személy, szerintem mindig oda állt, ahonnan többet remélhetett. Amikor futott a német szekér, nagyon segítőkész volt ott is, például vaskeresztet kapott a lengyelországi hadjáratban.

Ez a felkelés-történet is még mindig ellentmondásos, mint minden itt Közép-Európában. Amit én tudok: valóban a német megszállás ellen robban ki, de a német megszállás azért következett be, mert a partizánok Rózsahegyen német lakosokat mészároltak le.

Lakossági támogatás nem sok volt (ennyit arról, hogy nemzeti), mert nagyjából mindenki tudta, hogy önálló Szlovákia csak a németek jóvoltából létezik, ráadásul a hadimegrendelések miatt jól ment a gazdaság, az életszínvonal emelkedett.

Ocsmány idők voltak, sok polgári áldozat volt, 3/4-1/4 arányban a németek-felkelők miatt. Esetleg, ha párhuzamosan egy magyar felkelés is kirobban... Akkor talán most eggyel több olyan vérbefojtott harcunk lenne, amit a nyugat tétlenül szemlélt.

Le Orme 2 2014.08.31. 15:27:49

A kérdésre válaszolva: mert a szlovákok hitszegők, árulók voltak. Ilyen egyszerű.

Papageno68 2014.08.31. 15:27:58

Nem akarok együtt futni a jobbos falkával, de isteni szerencse, hogy a csehek és a szlovákok is felkeltek a vérivó teuton hordák ellen, így csak kicsit több területet csatoltak el (Cseh)Szlovákiától, mint az utolsó csizmanyalogató magyar csicskáktól. Mondjuk a felkelések így is tiszteletreméltóak, a mindig országnak leosztott Szovjet megszállás meg egyforma szívás.

Idősebb Lencsés István 2014.08.31. 15:28:06

@jog-ász: Én azt győzelemnek ítélem meg, hogy amikor még a magyarok még mindig a dunába lőtték a zsidókat, addig egy másik ország felvette a harcot a németekkel szemben.

Sárfehér 2014.09.01. 08:24:01

Imádunk a történelemben is sztereotip kategóriákban gondolkodni. Eszerint a partizán az magától kel fel, meggyőződésből és önállóan harcol . Ha sorozott partizánokról hallunk (mint a Szovjetunióban), akiket ledobnak valahol, ahol a sorozott partizánok további partizánokat soroznak maguk közé, akkor valahova másfelé szokás nézni, mert ez nem felel meg a sztereotip elképzeléseknek. Nyilván persze a sorozott partizán, akit a háború után kitüntetnek, befogja a száját. Ha adnak, fogadd el.

Magyarországon is voltak szórványos fegyveres ellenálló csoportok, ezeket - Szlovákiával és Jugoszláviával szemben - nem támogatták a szovjetek, sőt, a front áthaladtával kivégezték, megkínozták, a donyecki medencébe vitték őket kényszermunkára. Az egyik országban elhallgatják, a másikban legendát csinálnak belőle.

Való igaz, persze, hogy egy katonailag alig vagy nem megszállt hegyvidéken jóval könnyebb ellenállni, mint a medencében, ami 44-ben éppen a második világháború fő hadszintere. (Erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.) Másrészt a német típusú nemzeti szocializmus után a szovjet típusú nemzeti szocializmussal csöbörből vödörbe estünk, ezt mindenki előre tudta. Tényleg más lett volna a helyzet, ha az revizionista-irredenta Sztálin nem dönti el előre, hogy M.o.-t be akarja kebelezni, és engedi az angolszászok balkáni partraszállását.

Magyarországon jelentős létszámú volt a partizánszövetség, u.i. két tanú (ajánló) kellett a belépéshez. Amikor már kezdett komédiába fulladni a dolog, a hatvanas évek közepén leállították.

Egyébként a tényleges ellenállóknak minden oldalon tisztelet.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.09.01. 13:12:01

@Idősebb Lencsés István: 1.Ennek a felkelésnek az ideje alatt nem lőttek a Dunába zsidókat Bp-en.
2.A szlovák felkelés kezdetén nem voltak német csapatok a tisoi Szlovákiában.Ezt követően vonultak be.
3. Akkor miért nem volt felkelés , amikor bevagonírozták a szlovákiai zsidóságot? Holott-ahogy írtam - akkor mégnem voltak bent a németek. Míg nálunk a német megszállást követően követően történtek mindezek.

vasist 2014.09.08. 08:44:34

Aztán ismeritek-e a viccet, hogy a csehszlovákok jutalomként kapták azt a háború után, amit mi büntetésnek?

Emzé Periksz 2014.10.18. 14:41:47

A poszt minden szava hazugság. Szlovák nemzeti felkelés nem volt, ez mítosz.

Libernyák 2014.11.26. 20:01:36

Gondolom a slotákok is annyira voltak ellenállók mint a franciák, akiktől többen harcoltak a németek oldalán mint ellenük!