Jágr, Havel, Kundera, Krteček – legnagyobb valószínűséggel ezek a legismertebb cseh személyiségek. Legtovább közülük a Kisvakond jutott, tavaly még az űrben is járt az Endeavur fedélzetén.  A Kisvakond papája 2011-ben töltötte be 90. életévét, de a karácsonyt már nem élhette meg. Zdeněk Miler neve elválaszthatatlanul kapcsolódik össze a animációs filmek egyik  legnépszerűbb szereplőjével, Krtečkkel, azaz magyarul a Kisvakonddal. A kíváló cseh művész és rajzfilmrendező alkotói pályájának nagy része a Kisvakond történeteit mutatja be. Ezen kívül több, mint negyven, gyermekek számára készült könyv, összetévesztehetetlen stílusban készített illusztrációs munkák köthetők nevéhez.

Krtek történetein fél évszázada nemcsak a csehországi gyerekek több gernerációja nőtt fel, de a vakond roppant népszerű Németországban (Maulwulf), Angliában (Mole), Skandináviában és az ázsiai térségben is. Így vagyunk ezzel Magyarországon is, az olvasók nagy részének emlékezetében kitörölhetetlen emlékként van jelen a csak hangutánzó szavakban - »Jů«, »Tady, tady« a »Pá pá« - beszélő, és az idén 55. életévét betöltő, Kisvakond több története.

Minden bizonnyal Krtek ma nem létezne, ha azon a bizonyos napon Miler úr, nem esik hasra egy vakondtúrásban a kladnói erdőből kifelé sétálva. Egy oktatófilmet kellett volna leforgatnia, amihez nagyon nem volt kedve, unalmasnak és száraznak találta a forgatókönyvet, amely arról szólt, hogyan készül a vászoning. Végül megszületett Krtek alakja és a filmet 1956-ban bemutatták. A kis főszereplő pedig egyből belopta magát a gyerekek, a felnőttek, de a velencei filmfesztivál zsűréjének szívébe is, ahol Miller úr elnyerte a fesztivál fődíját.

Azóta számos munka fűződik még nevéhez, az eladott könyvei száma meghaladja az ötmilliót, számos díjat - köztük életműdíjakat - söpört be, 2006-ban Vacláv Klaus tüntette ki a legértékesebb állami kitüntetéssel. A szlovák blog is csatlakozik a megemlékezőkhöz egy interjúval, amelyet Jan Stern készített 2004 febrárjában a művésszel.

 

- Mikor kezdett el festeni?

- Festegettem már az általános iskola harmadik osztályában is. Egyszer egy különös dolog történt ott velem. A tanárunk azt mondta az órán, hogy fessük le a Řípet (Říp – 455 méter magas hegy, a cseh modern nacionalizmus egyik szimbóluma, a csehek ősapáinak bejövetelével kapcsolatos legendákhoz kapcsolódik - CSK), amelyet Mikoláš Aleš ( MA – a XIX. századi cseh modern nacionalista festészet jelentős képviselője, amolyan “cseh” Munkácsy - CSK) rajzolt meg. Aztán a tanár egy órára eltűnt a teremből. Később visszatért és megnézte ki, mit festett. Nálam hosszan megállt, nézte a festményem, majd szó nélkül távozott a teremből. Öt perc múlva azonban újra kinyílt a terem ajtaja és hat tanár lépett be. Ráadásul az asztalomnál álltak meg! Körbeálltak és ők is megbámulták a képet, amit festettem és rettenetesen megdícsértek. Ez a dícséret irányított engem örökre egy bizonyos irányba. Önnek lehet érdekes, hogyan képes egyetlen dícséret egy gyereket ennyire befolyásolni. Viszont én attól a pillanattól kezdve ki nem engedtem a tollat a kezemből, állandóan rajzoltam és rajzoltam. Ami aztán egy egész életre kitartott. Konkrétan ez azt jelentette, hogy 20 és 60 éves korom között több, mint 16 órát rajzoltam naponta.

- Hogyan jutott el a rajzfilmekig?

- Soha nem akartam rajzfilmet csinálni, festményeket szerettem volna festeni. Amikor kijrártam a főiskolát, csak azért mentem el a zlíni rajzfilmstúdióba dolgozni, hogy meglegyen a mindennapi megélhetéshez szükséges bevételem. Egész pontosan 1942-től dolgoztam ott. Aztán jött a háború és csak néztem, hogy újra Prágában vagyok, ahová nagyon nem vágytam. És egyre csak festményeket akartam festeni. Csakhogy abban a korban az emberek nem vásároltak túl sok képet, így hamarosan újra a rajzfilmeknél kötöttem ki, a prágai stúdióban. A háború után az intézmény élére Jiří Trnkát (Profesor Jiří Trnka, cseh bábkészítő, illusztrátor, filmrendező, a cseh animációs filmek egyik megalapítója – CSK) hívtuk meg, aki szerencsére ezt elfogadta. Bár ő még mindig bábos szeretett volna lenni elsősorban, később el is talált oda, de ekkor, néhány évig, mindenki csak a rajzfilmekért bolondult.

- Hogyan dolgozott együtt Jiří Trnkával?

- Trnka szenzációs volt, igaz, én őt már első képe óta szerettem, amit láttam tőle. Fantasztikus rajzoló és előadó is egyben. Amikor megérkezett a rajzfilmesekhez, egy teljesen más környezetet, légkört alakított ki. Képzelje el, hogy amikor megtudtam, hogy nálunk dolgozik, onnantól kezde egy órával hamarabb mentem dolgozni és egy órával később indultam haza a munkából. Velem mindig korrektül viselkedett, mivel kedvelte azokat az embereket, akik képesek voltak alkotni. Egyébként egy nagyon kedves ember benyomásást keltette, igaz túl sokat nem beszélt, de amikor megszólalt annak mindig ott volt a helye. Egyszer végig kellett hallgatnom, ahogy Pojarral beszél, aki épp egy filmen dolgozott, és szerette volna, ha Trnka, mint az intézmény igazgatója, kifejti a készülő alkotásról véleményét. Ezt Trnka nem tette meg, úgy beszélt vele, mint barát, a baráttal. Ha nem tetszett neki valami, őszintén elmondta, soha nem tett közzé utasításokat, parancsokat, megrendeléseket, mintha főnök lenne.

- Hogyan született meg a legendás Kisvakond?

- Trnka működése idején (1948-ban – CSK) készítettem először önállóan filmet a Milliomosról, aki ellopta a napot (O milionáři, který ukradl slunce). Ez az a film, amiről már el mertem mondani, hogy egész jól sikerült. A velencei filmfesztiválon is díjazták, és bár csak második helyezést ért el, de hála istennek, ez nagyon sokat segített. Tudja, ha valamit magad csinálsz, a többiek mind kicsit irigykedni fognak rád. Anélkül a velencei ezüst nélkül nem tudtam volna tovább forgatni. A velencei elismerésnek köszönhetően azonban elkezdhettem dolgozni egy újabb filmen. A filmsúdióból érkezett hozzám egy forgatókönyvíró, aki azt mondta: itt van egy mese, aminek a címe A vászoningről (O plátěné košilce), nem akarod megcsinálni? A mese arról szólt, hogyan készül a vászoning. Elolvastam, nem tetszett. Gépekről szólt, ez a gyerekeknek túl száraz lett volna. Nem utasítottam vissza az ajánlatot, de tudtam: át kell ezt még dolgozni. Hosszasan gondolkoztam és azt mondtam: a történetbe muszáj beletenni valamilyen figurát is, amely mozgatja a történetet. Csakhogy, milyen figurát? Valami újat szerettem volna kitalálni, de az ötvenes években Disney már elfoglalta az összes kisállat alakját, úgy tűnt, nekem már semmi nem maradt. Törtem a fejem, eltelt egy hét, két hét, három hét... Ekkor az már világossá vált számomra, hogy a végtelenségig nem nyújthatom el. Egy nap azt mondtam magamnak: most akkor bemegyünk szépen az erdőbe egy nagy körre, és ha az idő alatt semmilyen épkézláb ötlet nem jut eszembe, akkor átadom a témát másnak. Így sétáltam hát az erdőben, és amikor elindultam kifelé, ötlet nélkül, hirtelen megbotlottam és elestem. Megnéztem közelebbről, min botlottam meg, ami nem volt más, mint egy vakondtúrás! Egyből világossá vált: ez az, egy vakond, ez lesz a figura! Valósággal hazarepültem, levettem a könyvespolcról Brehm összest és kikerestem a vakond fejezetét. Kezdeti lelkesedésem gyorsan alábbhagyott, hiszen az ott talált állat nem volt valami szép. A vakond tulajdonképpen egy olyan egér, amelynek nincs füle, nincs semmilye, csak néz ki a fejéből. Elkészítettem az első rajzokat, egy héten át gyötrődtem vele, míg végre létrejött egy rajzfilmek számára is felhasználható figura. Ez azonban nem volt olyan egyszerű. A vakondnak nincsenek színei, fekete és szürke. Végül tettem az orrára egy piros pöttyöt, amely az egyetlen szín a figurán. És a vakond alakja életre kelt. Utólag bebizonyosodott, hogy ez egy rendkívül jó ötlet volt. A filmhez visszatérve: az eredeti inget végül kicseréltem zsebes nadrágra és gépek helyett állatokat helyeztünk a történetbe. (Jak krtek ke kalhotkám přišel, 1957)

- Akkor a Kisvakond még beszélt, később már nem. Miért?

- Igen, abban a filmben a Kisvakond még beszélt. Így volt. Amikor a filmet befejeztem, újra Velencébe indultam - életem városa. Ráadásul ezúttal a fődíjat is megkaptam, amellyel egyúttal minden ajtó megnyílt számomra. A studió vezetése szerette volna, ha még két filmet csinálok a Kisvakonddal, ha már ennyire megszerettem. Így forgattam le még két filmet (Krtek a autíčko, 1963 és Krtek a raketa, 1966), még mindig teljesen egyedül. Ezeket a filmeket is indították különböző nemzetközi filmfestiválokon, amikor a nyugat-németek (West Deutsche Rundfunk) is felfedezték maguknak. Olyannyira megszerették a Kisvakond alakját, hogy felkerestek: Miler úr, megrendelnék öntől tizenkét újabb rajzfilmet a Kisvakond alakjával. Természetesen borzasztó szerencsésnek éreztem magam, másrészt pedig nem tudtam, mit fogok ezzel a helyzettel kezdeni. A legnehezebb rész számomra a történetek kitalálása volt, így együttműködésre hívtam jó néhány szerzőt. Talán három történetet is írt Ivan Klíma - ma már híres író - újabb hármat Hana Doskočilová, és a többit J. A. Novotný a barrandovi filmgyár forgatókönyvírója. Végül megcsináltam mind a tizenkét részt, de ezekben már nem engedtem a Kisvakondot beszélni, mert akkor szinkronizálni kellett volna Németországban. Bennehagytam néhány hangulatszót, ahogy a Kisvakond mosolyog vagy csodálkozik. Abban az időben két kislányom is volt, akik nagyon szépen mosolyogtak. Felvettem mosolygásuk és ezt használtam a filmhez. Ez a mosoly hallható az összes Kisvakond epizódban, így lányommal a mai napig találkozom a Kisvakond filmekben.

- A Večerníček (ez a csehszlovák Tévémaci intró a mesék előtt) 40. évfordulója alkalmából a Cseh Televízió internetes szavazáson kérdezte meg a közönséget kedvenc meséjéről és a Kisvakond a második helyen végzett a Krkonoši tündérmesék (Krkonošské pohádky, 1974) után. Olyan klasszikusokat előzött meg, mint Rumcájsz (1967) vagy a Maxipes Fík (1976). Mit gondol, miért szerették meg a Kisvakondot így az emberek?

- Mert a Kisvakond nem agresszív. Békeszerető figura, mindenkivel meg tud egyezni, és mindekinek a barátja. Bevallom, a figura karakterébe egy kicsit magamat is beletettem. Végülis a színészek is legjobban saját magukat tudják eljátszani. A Večerníčeknek már szép hagyománya van. Nagyra értékelem Zdeňek Smetanát (animátor, forgatókönyvíró és képzőművész - CSK) is, aki megalkotta Křemílek és Vochomůrka (1968) figuráját. Az ő munkája nagyban hasonlított arra, amit én csináltam. Nagyon jó az Adolf  Born féle Mach és Šebestová sorozat (1982) is, de Petr Nárožný kicsit másképp forgat, ami tőlem távolabb áll. De természetesen a végeredmény kitűnő színvonalú. Nagyra értékelek mindenkit, aki ebben a nehéz műfajban alkot. Amikor értélekeljük ezeket a filmeket, figyelembe kell venni, hogy mondjuk amikor egy másodperc alatt kitörik huszonnégy ablaküveg - na, ezt mind meg kell rajzolni. Egy öt perces alkotás kapcsán ezernyi rajz készül, néha két, vagy három figurával, ez így már egy roppant nehéz munka.

- Ma már számítógépen kettőt klikkel és kész van.

- Ez ugyan önnek így tűnhet, de az új technikai fejlesztések már teljesen más irányban mentek el. Amikor számítógéppel kezdtem el dolgozni, azt hittem, hogy ebben van a jövő. Aztán már a németeknek dolgoztam, amikor megkértek: Miler úr, bármilyen ötletet kitalálhat, csak egyre kérjük: ne számítógépen csinálja, mert az hideg, rajzoljon kézzel! És igazuk volt. Tetszenek önnek a mai nagy Disney-filmek vagy a Pokémon típusú japán animációs filmek? A régi Disney-filmek nekem is tetszenek, mert azok hatalmas ötleteken alapultak. Az ötlet ugyanis a rajzfilmeknél mindgi a legfontosabb. Egyszerűen nem lehet nem szeretni  olyan rajzfilmeket, amikben Pluto kutya mágnest eszik. Az ember áhitattal csak azt leste a képernyő előtt, hogy a rendező milyen poénokat, gegeket talál ki, azokat hogy csűri-csavarja. Vagy amikor Pluto kutya kelteti ki a tojásokat és a kiscsirkék azt hiszik, hogy ő az anyjuk (Mother Pluto). Ebből aztán csak úgy ömlenek a vicces szituációk. Ez jelentette Disney felülmúlhatatlanságát és utánozhatatlanságát. Sajnos, ezek a legutolsó alkotások már nem ilyenek. Oroszlánkirály. Tudja, látni rajta, hogy nagyon jól megcsinálták őket, minden részletében a legfelsőbb szinten kidolgozott, de, hogy utána film is váljék belőle, az kellene, hogy önben a film megtekintése után valami megmaradjon. Ezek a filmek sajnos hidegek, nem melegítenek fel, mint Hófehérke vagy a Pinokkió története. Ezek a filmek száz év múlva is szépek lesznek, de az egész valahogy spekulált, hiányzik belőle a szív. Nálam mindig ez volt a legfontosabb, hogy a filmjeimben az érzelmi töltés működjön és az minél mélyebb legyen. Visszatekintve, ezt valószínűleg sikerülhetett is nekem elérni, és ezt nem azért mondom, hogy dicsekedjek, hanem, mert a mai napig találkozom olyan gyerekekkel - és ahogy az idő telik - egykori gyerekekből felnőtté vált emberekkel, akik borzasztóan szeretik a Kisvakondot. Náluk a Kisvakond egyben a gyengédség és az érzelem forrása is. A japán figurák egyáltalán nem tetszenek, mert mindegyik amolyan furcsa szörnyecske-szerű és szerintem ez nem jó. A rajzfilmek erősen hatnak a gyerekekre, nevelik őket, művészileg is befolyásolják őket. Azért vannak, hogy valami szépet lássunk és ne beszélő csontvázakat mozgó szemekkel. Ráadásul ezek a japán filmek gyakran már csak a pénzről szólnak és így elég sok agresszió is van bennük. Akkor már jobban bejön Tom és Jerry, amely az eltúlzott agresszióra épül, ami abban a kontextusban tiszta groteszk és az embernek jobb esetben ez le is esik.

- Ön szerint mire van leginkább szüksége egy gyereknek?

- Egyértelmű válasz: érzelmekre. Szép és érzelmi szituációkra. Rettegek attól az érzéstől, hogy a társadalom teljesen más irányba megy, mint amerre haladnia kellene. Tapasztalható egyfajta érzelmi válság.A családok szétesnek, a család, mint intézmény tulajdonképpen már nem is létezik, megszűnt jellemformáló erő lenni, megszűnt létezni, mint a társadalom alapköve. Ezt nem lehet befolyásolni, ezért szeretném filmjeimben valami olyasmit adni a gyerekeknek, ami nekik hiányzik: nyugalmat, biztonságérzetet, érzelmi hátországot. Tudom, mi az a legjobban hiányzik a gyerekeknek a legszűkebb pátriámból is. Unokám is van már, mert szüleik elváltak és nálam lakik. Mint ahogy manapság mindenhol megfigyelhető ez. Ma az emberek veszekednek és azonnal szétmennek. Nem értem. Három évet kellett egy kórházba járnom, ott találkoztam nővérekkel, akik egészen szenzációsan néztek ki, amolyan tökéletes nők voltak, és mindegyik mondja nekem, hogy rossz férje van, vagy már elváltak, vagy éppen a válás előtt állnak. Ez engem roppant bántott. Éreztem, hogy fájhat ez a gyerekeiknek. Mert nekik biztosan fog hiányozni az érzelmi alap. Ezt szeretném pótolni a Kisvakonddal, legalábbis törekedni rá.

- Mondják, a mai gyerekek agresszívabbak, mint korábban.

- Azt hiszem, igen. Meggyőződésem, hogy ebben a televízió nagy szerepet játszik. A képernyőn ma már minden lehetséges. Minden nap nézem a híreket, hogy mi történik a világban, és mindig csalódott vagyok, mert csak revolvereket, késeket látok, mindig meggyilkolnak, lelőnek valakit így aztán az lesz a vége, hogy mindig kikapcsolom a tévét. Ha mindig valami agresszív és kellemetlen dolgot dugnak a gyerek orra alá, nem tudom elképzelni, hogy az milyen jót hozhat, milyen pozitív élményt kelt benne. Én már egy öreg vénember vagyok, de ha csak egy órát nézem ezt a borzalmat, érzem, hogy rám is negatív hatással van. Manapság sokat beszélnek a génekről, valami biztosan van is benne, de én úgy gondolom, hogy a nevelés és a megfelelő környezet többet tehet, mint ahogy azt ma elképzeljük. Röviden: amit beleteszünk a gyerekbe, az lesz belőle.

- Egyáltalán, milyen érzése van a mai világgal kapcsolatban?

- Én még az első köztársaságból vagyok, valahogy nekem az a korszak jobban tetszett. Az emberek akkor, valahogy tisztábbak voltak. Ma már sokan félnek akár csak kihajolni az erkélyükről is. Én is féltem minden nap a tizenhat éves unokám, hogy a környékünkön ne támadja meg valaki. Szeretnék ezekre a rossz jelenségekre valamilyen orvosságot felírni, de sajnos egyet sem ismerek.

- Talán mégis ismer és ott kezdte el ezt a gyógyítást, ahol tudja: a gyerekeknél. Egyébként: nem szeretné, ha a Kisvakonddal újabb filmek születnének, amelyet  már másnak kellene megrajzolnia?

- Ezt nem nagyon szeretném. Sokan gyakoroltak rám ez irányban nyomást, de azt mondom, ha valaki folytathatná, azt nemcsak jogilag is át kéne adnom. Amikor Disney meghalt, a stúdiójából eltűnt szelleme és a keze, de a szíve is és keletkezett valami nagyon más. Ezt ott nagyon ügyesen kitalálták, létezik egy bizonyos Disney stílus, de ahogy korábban is mondtam már, valami más jött létre, valami hiányzik az egészből.

- Van egyáltalán szerzői jogvédelme a Kisvakond alakjára?

- Van egy jogi képviselőm, de nem mindig egyszerű. Különösen a plüssállatok területén. Néhányan azt gondolják, ha a Kisvakondom kicsit megváltoztatják, az már egy másik vakond. Annál rosszabb: amikor valaki tudatosan meghamisítja munkád, hogy abból még csak véletlenül se az eredeti változat készüljön, miközben csak egy cél hajtja: minél inkább hasonlítson az eredeti formára. Más szóval mondva, élősködnek a munkámon. Például a Hamiro nevű cég. Feketén csinálják és amikor felszólítottuk őket, hogy hagyják abba, közölték: ez nem az én Kisvakondom. Mert éppen megváltoztattak rajta valami apróságot, kicsit nagyobb szemmeket raktak rá, vagy máshogy festették ki a talpát. Ezek baromságok. Sajnos állandóan meg kell védenem magam, jogi úton. Szeretném, ha a meghamisított Kisvakond eltűnne a gyerekek köréből. Szerencsére létezik pozitív együttműködés is: a Firma Moravská, szoros együttműködésben velem, elkészítette a filmek alapján a Kisvakond háromdimenziós mását. Mindig nagyon örülök, ha levelet kapok gyerekektől, amelyben a plüss Kisvakonddal fotózzák le magukat.

- Mi az ön mottója?

- Mindig törekedtem arra, hogy ne tékozoljam el a tehetségem, amit kaptam és végig elkísért életem útján. Ismertem egy nagyon tehetséges hegedűst, hatalmas adottságokkal rendelkezett. Aztán elkezdett inni és megölte magát. Vele együtt temették el azt hatalmas tehetségét is, amit a Jóistentől kapott. Én ellentétben a hegedűssel, el is akartam venni a Jóistentől mindent, amit csak lehetséges.

- Ön hívő?

- Tulajdonképpen igen. Tudja, ahogy az ember öregszik, annál inkább hívővé válik. Az élet során érhet sokféle kellemetlen dolog, fájdalom, szomorúság, de az embernek szüksége van néha egy kis pihenésre is.

Miler úr, nyugodjék békében!

9 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr703430780

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit várhatunk 2012-ben 2011.12.02. 11:01:39

Éhen halunk 2012-ben? Az Internetes munka is egy nagy ámítás? A 2012-es év jelmondata: „Ember küzdj és bízva bízzál”???

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M. móki 2011.12.02. 09:42:04

"Felvettem mosolygásuk és ezt használtam a filmhez. Ez a mosoly hallható az összes Kisvakond epizódban."
Azért a mosoly nem éppen hallható valami, maximum a nevetés, kacagás stb.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.02. 10:52:36

@M. móki: Hihi! Én is pont erre gondoltam!

Egyébként kár érte, én nagyon szeretem a vakondot! Krtek for president!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.02. 11:15:49

@M. móki: @TrueY: Nektek se volt gyerekszobátok, ha nem hallottatok még a hangos mosolyról :P

Kierkegaard Akciócsoport 2011.12.02. 11:40:44

@Csehszlovák Kém: Igen, igen! Én is emlékszem a Kisvakond mosolygós hangjára! :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.02. 12:50:24

@Csehszlovák Kém: Aztat híjják mifelénk kacajnak, nevetésnek! A mosoly per definitum hangtalan. :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.02. 13:39:51

@TrueY: Azt ugye érted felétek is, hogy húzzál már innen te okoskodó faszkalap? :P

Eino81 2011.12.08. 21:06:11

Én inkább azon szomorkodom, és ez a fontosabb, hogy ismét eltávozott egy nagy ember. Grafikusként nem tudom, elérek-e valaha ennyit, mint ő a találékonyságéval (vakondtúrásával) és egyszerűségével. A Kisvakond még mindig megtalálható a szobámban, része volt gyerekkoromnak. Nyugodjék békében! - Odpočívat v pokoji!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.07.07. 00:21:14

nagyon igaz amit a disneyről mond, meg a japán rajzfilmekről

2016.01.31. 01:57:16

Igenis, van "hangja" a mosolygasnak. Pl, ha telefonon beszelsz valakivel mosolyogva, a vonal masik vegen a masik szemely hallani fogja, hogy mosolyogsz. Kisvakond hangja, a "huuuuu"-jai, ugyanilyenek voltak, mosolygosak.
En is Nagyon szerettem/szeretem a Kisvakondot.
süti beállítások módosítása