A NER és a magyarok.

Három megnyert választás után ősszel mindenki a Miniszterelnök Úrra várt, amikor kirobbant a kitiltási botrány és a magyar kormány gyakorlatilag külföldön megbukott, elveszítette nemzetközi hitelét. A miniszterelnök napok óta nem szólal meg, és szervilis lakájmédiája is csak napokkal később jutott szóhoz, a legerősebb konteo-bajnokok, Magyar Nemzet, Stier Gábor, Pesti Srácok, Huth Gergely, Deutsch Tamás.

A Fidesz-kommunikáció alaptrükkje: akaszd ki a cinizmusmérőt!

Ezeknek a "jobbos" megmondó embereknek a véleménye, amely nemcsak a "Nyugat" ellen szól, alapvető bizalmatlanságot, bizonyos esetekben paranoid megközelítést mutat. Figyeljük meg a technikájukat, nagyon ügyes: minden olyan nyugati megjegyzést, észrevételt, figyelmeztetést olyan állításokkal próbálnak kétségbe vonni, és a közvéleményt megtéveszteni, amely rendszerint még kevésbé hihető, mint az eredeti álláspont.

Ezeknek a szélsőséges véleményeknek sok közös vonása van: bizonyos tények elhagyása, bizarr, az ellenkező véleménnyel szemben felvett harciasság és hajthatatlanság, a jó és a rossz bizonyítékok egybemosása, kvázi-intellektualizmus, kicsavart logika, elfogultság és érzelmi többlet - e jellemzők a jelenséget már a pszichológiában az összeesküvés kategóriájába sorolják.

Összeesküvés-elmélet a gyakorlatban, mint a Fidesz Maslow-piramisának legalsó rétege.

A konspirációs elméletek lényege, hogy az, ami első látásra, hallásra ésszerű magyarázatnak tűnik, tulajdonképpen egy tökéletesen kidolgozott hazugság, maszk. Természetesen azok az emberek, akik "megvilágosodtak", kivétel nélkül titkos információk alapján jutottak el e "tudásig", amely a tudatos összeesküvést leleplezi. Az analitikus pszichológia szempontjából ugyanakkor a jelenség a reménytelenség és a tehetetlenség projekciója, amelyet egy "külső hatalomra" vetítenek.

A motivációk nagy része az emberi tudattalanból származik, mivel a hordozó rögeszméje épp a nem tudáson alapul, ezért vetíti ki ezt a külső ellenségre. Persze itt most nemcsak az aktuális botrány kapcsán keletkezett kormányzati reakciókra gondolok, hanem a mindenkori NER-kommunikáció alapvetéseire és a kormányt támogató magyar nacionalisták lelkiállapotára.

Ez Orbán hatalmának első lélektani alapja.

Az amerikaiakkal vagy korábban Brüsszel szemben folytatott nevetséges kommunikációnak van egy másik pszichológiai alapja is. Az ugye alapvetés, hogy egy nemzet karakterét alapvetően befolyásolják a történelmi sikerek, kultúrájuk, de a történelmi traumák és fordulópontok is. Amíg a sikeres teljesítményeket a magyarok mindig kiteszik a kirakatba, addig a nemzet tudatalattijában az elnyomott fájdalmak gyülekeznek.

Evolúciós szempontból e stratégiának van értelme, mert a pszichét az állandó éberség állapotába állítja, amely mindig készen áll egy újabb trauma kivédésére vagy egy esetleges megsemmisülés kivédésére. Magyar szemszögből ez a külső ellenségtől való félelem kulturális komplexusának aspektusa erősen keveredik a személyes felelősségvállalás kérdésével. Márpedig ez az együttállás egyszerűen tökéletes egy rezsimvezető számára. Orbán és talpnyaló rezsimszolgái biztosítják az absztrakt és örök külső ellenség ideáját, miközben a vezérnek erőt és hatalmat kell felmutatnia.

Ez Orbán hatalmának második lélektani alapja.

A magyar nacionalistákra és a NER népére szintén jellemző, hogy minden megoldást vezérétől várnak el, ezért cserébe, benne feltétlenül megbíznak. Másképp és rövidebben: minden hatalmat a kezébe adnak. A magyar nacionalisták a mai napig így képzelik el a demokráciát is: a rezsimvezér akarata egyben a nép akarata. A rendőrség, a bíróságok vagy a média éppen ezért nem az embereket, hanem a vezért és politikáját szolgálja.

A magyar nacionalistáknak a mai napig nehéz felfogni, hogyan lehetséges, hogy egy demokratikus folyamat során felfedjék saját gyengeségeiket, hibáikat, sőt lépni egyet annak kijavítására. A sajátjaink kritizálása, saját kormányunk teljesítményének kritizálása nem fér bele. A magyar nacionalistákat nem szabad gyengeségeikre emlékeztetni, miközben ők maguk minden egyes kis lépést előre csodaként élnek meg, egy fél dicséretért már pajzsra emelnek a Duna jegén. Éppen ezért hiányosságaik álcázására való törekvés roppant nyilvánvaló.

Ez Orbán hatalmának harmadik lélektani alapja.

Úgy tűnik, a magyar nacionalistákban minden eddigi történelmi korszakhoz képest jobban beleégett, hogy a Nyugat, de már a környező országok is, milyen színvonalat értek el. Bár ma ezt már nem divat Magyarországon hangsúlyozni egyes kormányzati körökben és politikai táborokban, nem mondják ki hangosan, de a nyugati fejlődésben mégis látnak valami vonzót, amely egy kicsit talán már mágikus is a számukra. Mint két, egymással rivalizáló testvér esetében, Magyarországot a Nyugat saját elmaradottságára emlékezteti minden pillanatban, éppen ezért inkább elhatárolódnak tőlük, befelé fordulnak, vagy harcolni kezdenek ellenük.

A nyugati világgal való összehasonlíthatatlanság miatt, a magyar pszichében szakadás következik be: az ismeretlen sötét rész az "ellenségre" reflektál, a pozitív oldal a hősies, büszke önazonosságtudahoz szolgál használati utasításként. Ezért képzelik el a magyarok a nyugati demokráciát saját projekciójuk alapján úgy, hogy itt nyugati államok által lefizetett újságírók, civil szervezetek magyarellenes propagandát folytatnak és, hogy az USA bombázni készül.

Ez Orbán hatalmának negyedik lélektani alapja.

A magyar ördögi kör

A magyar nacionalista történeti gondolkodás erősen kollektivista. Az 1918-1920-as történelmi események, Trianon, majd a történelmi traumákat elmélyítő Horthy-korszak, végül a második világháborút követő Kádár-rendszer, ez utóbbi csak látszólag csillapította az indulatokat. Az Orbán-rezsim 2010-től etnikai alapon próbálja centrális erőterét létrehozni, csakhogy a 21. században már sokkal több identitás létezik, mint 100 évvel korábban.

Orbán politikája a történelmi traumák újjáélesztésére és arra a vakhitre alapoz, hogy a magyarok erősebbek, jobbak, ellenállóbbak, mint azt valójában magukról gondolják. Ezzel együtt egy olyan általános eufóriát hoz létre, amelyben elhihetjük: elég követni a hatalmon lévőket és minden jóra fordul.

Ez Orbán hatalmának ötödik lélektani alapja.

Eközben, azt is érezhetjük, a magyarok nagy többsége itt már nem hisz el semmit, nem tudja elképzelni, hogy történhet bármilyen pozitív változás az országban és egyfajta áhitattal hagyta ott 2014-ben a hatalmat azok kezében, akik erőt sugároztak. Egy mai magyarországi egyszerűen nem tud hinni saját képességeiben, és jellemzően attól fél, hogy bármilyen személyes döntése - nevezzük most így - káoszhoz vezethet. Vegyük már észre az isten szerelmére, hogy a hatalmon lévők pont erre a tehetetlenségre bazíroznak!

Ez egy ilyen ördögi kör: az állami pénzen irányított és támogatott propaganda öntudatlanul indoktrinálja a magyar emberek lelkébe a “ti semmit nem tehettek már itt” érzését. Ugyanakkor az alap, hogy a magyar ember elég nagy érzelmi kilengésekre képes, hiszen a bennük élénken működő komplexusok igencsak erős érzelmeket szülhetnek. Ez olyan félreértéseket okozhat, amelyek elérik az össeesküvés-elméletek szintjét és olyan tömegesen, hogy mint nemzet, önálló életre kelhet.

Ez Orbán hatalmának hatodik lélektani alapja.

A demokrácia varázsa és súlya

Pedig ha a demokratizálódási folyamatot egy folymatos építkezésnek veszem, akkor bizony néha előfordul, hogy ellentétbe kerülünk saját árnyékunkkal, elképzeléseinkkel. Csak egy totális önkritika és egy minél teljesebb önismeretre való törekvés eredményezhet változásokat. Az Orbán-kormány folyamatosan megpróbálja eltüntetni saját árnyékát, fenntartja és működteti az évek alatt kiépített rendszerhazugságokat, amelyek előbb-utóbb teljesen blokkolják a demokratikus haladást.

Platón és Szókratész óta tudjuk a görög-keresztény kultúrkörben, hogy a polgárnak gyakorlatilag kötelessége saját kormányát kritizálni. Vannak olyan elmaradottabb társadalmak - például az orosz vagy a magyar - ahol az emberek többségében ez a gondolat még mindig nagy kihívást jelent. Egy tömegtársadalom átalakítása individuálissá mindig az egyes fejekben dől el, ez egy egyéni harc, amely soha nem egyszerű. Jung mondta: a folyamat hasonlatos egy labirintusból való kijutáshoz, ugyanis a kijutáshoz vezető út megtalálásához néha vissza kell térni.

Magyarország most épp visszafelé tart, csak a legutolsó hónapok eseményeinek tükrében is. Ha egy kicsit távolabbról nézem az eseményeket úgy tűnik az orbáni zsákutcás politika nem más, mint saját magunk keresése a demokrácia labirintusában. Ráadásul azt is megmutatja, milyen fontos dolog keresni, összehasonlítani, kérdezni és főleg: nem félni attól, hogy néha tévedünk. Nincs magyar kivételesség, de nincs ostromlott vár állapota sem: a magyar nemzet is fokozatosan individualizálódik, és tapasztalati úton ismeri meg a demokrácia különböző, mélyebb aspektusait.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!