csok_.jpg

Hisztizik az álszent, pszeudokeresztény másodperceket villantó, nemigazi politikai jobboldal Magyarországon, juj, felvették egy rendezvény VIP sátrában a Kedves Vezér lányait videóra, eszem-faszom megáll. Tanmese Csehországból.

Csehország – menő! Bárhol megcsavarhatod a spanglid, nem kerülsz börtönbe, de letartóztatják politikusaikat, ha korrupció miatt fülön csípik őket, egyneműként szabadon csókolózhatsz a buszon vagy a metrón, nem fognak homofób szélsőségesek megverni, és ha háziállatodban kárt tesznek, azt köteles a károkozó megfizetni.

Csehország nem menő! Elnökük egy részeges, láncdohányos svejki, azaz a suttyó cseheket pompázatosan megtestesítő figura, aki miközben orbáni módszerekkel építi le a fékek és ellensúlyok rendszerét, a cseh demokráciát, aláírja a kettős állampolgárság engedélyezését, beszól az osztrákoknak és a meleg katolikus professzornak, és simán kinevezi az embereiből álló szakértői kormányt.

A liberális Prága és bezárkózó cseh vidék izgalmas kettőse, főhőseink ez utóbbi világból érkeztek.

1517032_.jpg

Közel ülnek egymáshoz

Milos Zeman, mert róla van szó, elnökké választásának napján első nyilatkozatait egy csinos, fiatal szőke nő társaságában adta. Sokan nem ismerték fel a 68 éves elnök 19 éves lányát, Katerina Zemanovát, aki azért került apu mellé és a kamerák kereszttüzébe, mert anyu kikötötte: nem kíván az elnökválasztási kampányban aktívan szerepelni és a First Lady kötelező szerepét is csak minimalista lendülettel formázná meg: ez egyébként azt jelenti, hogy nincs Áldott húsvét, boldog föltámadás! Album sem a fácsén vagy karácsonykor konyhában tüsténkedés sem.

Képzeljük el: Orbán eldugja a lányát?

Kivel alszik az elnök lánya? Romantikus randin kaptuk el egy sráccal, egy órán keresztül titokban hallgatóztunk!írja az extra.cz, a cikkből megtudjuk, hogy a Vencel-téri Colosseum pizzeriában a fiatalok épp a bulvárlap főszerkesztője mellé ültek le, aki kihasználva a váratlan sztorit, maradt és fülelt. Megtudhatjuk, hogy a srác nem egy Belmondo, aki bárhol és bármikor megfektetné az elnök lányát, és azt is, hogy a Katerina testőrei meglehetősen távol csilleztek az őrzött személytől. Főleg a srác beszélt, az elnök lánya gyakran hangosan nevetett részletezi a lap főszerkesztője a váratlan eseményt, majd a cikk végén a biztonság kedvéért még egy kérdést is feltesz: Felismerik Katerina egykori osztálytársát? Tudnak róla valami érdekességet? Írjanak szerkesztőségünknek, e-mailcím.

udvarlo.jpg

Katerina és a titokzatos volt iskolai osztálytárs

A cseh bulvársajtó az elhíresült szájrapuszis kép után szexológusokat, pszihológusokat kérdezett meg, akik inkább színháznak és racionális számítsának jellemezték a jelenetet, mintsem perverz, pedofil mozdulatnak. Az elnök lányával foglalkozó cikkeiből megtudjuk hogy maga az Elnök lánya jelentette be: már nem szűz, sőt nemrég HIV-teszten is járt. Egy másik cikkből pedig szerencsére azt is megtudjuk, hogy Katerina már megtanult csábítóan pózolni, idézem a lapot, "egy ilyen szőkét ön is szívesen elképzelne kanapéján", de egy másik bulvárlapban ígéretes modellkarrierről beszélt fotói alapján egy modellstúdió fotósa. A cseh bulvárban is képesek olyan képtelen állításokat leírni, miszerint Katerina tulajdonképpen apja titkos szeretője, vagy az elnök lánya barátnőjével és annak barátjával él szerelmi háromszögben.

A neten nagy sikert aratott a 16 éves Katerina apja stílusát parodizáló felvétel

Földművesék arisztokráciája

Eközben Magyarországon, ha jól értem, adva van egy tipikusan kelet-európai, rongyrázó fesztivál, VIP-sátorral, ahol a celebteljesítményük és celebszületésük miatt érdemesek jelennek meg rendszeresen. Hajdú Péteről az Orbán-lányokig. Minő fájdalom, az egyébként formás, fugázható popsival rendelkező Orbán lányok nem villantottak mellbimbót, de még csak olyan bravúrt sem követtek el, hogy egymás köldökéből szürcsülték a tequilát, esetleg egy felcsúszott szoknyás-bugyivillantós seggrészeg beájulást sem produkáltak Fiala János mellett a VIP-sátor sarkában, szóval semmi, csak egy kis kuki-puni dörgölés, szendvicsben, ájvé. Ezeknek az embereknek egyetlen érdeme, hogy az apjuk a miniszterelnök, aki rendszeresen szerepelteti őket PR-kampányában. És ezen az alapon kerültek be a 444.hu beszámolójába is Palvin Barbara és Hajdú Péter közé.

Orbán Ráhel barátjáról Orbán Viktornak például ez jutott eszébe: “Kedves fiú, kedvelem, mert szereti a lányomat. De szögezzük le: mégiscsak olyasmi van nála, ami az enyém”. Katerina a cseh bulvár egy hasonló tartalmú kérdésére azt mondta, hogy a lányok gyakran olyan partnert választanak, mint az apjuk, az ő barátjának is erős karizmája lesz, ami azonban ellen fog tudni apja akaratának állni. És apámnak onnantól kezdve nincs beleszólási lehetősége dolgaimba.

De miért elviselhetőbb nagyságrendekkel a cseh matrix, mint a magyar, milyen minőségbeli különbség van a két hasonló, a liberális demokrácia intézményei ellen fellépő politikus világa között?

Zeman világa, minden retardáltságával együtt, valóságosabb, a mindennapok talaján álló többször házasodott férfi és egymást alig ismerő, más városokban lakó gyerekeinek, vallási bullshittektől mentes története. A Zeman-lány szabad akaratából vállalt szerepet apja köztársaság-elnöki kampányában és láthatóan nincs baja az egyébként elképesztő ökörségeket író bulvársajtóval, sőt egyenesen használja, kihasználja azt karrierépítés szempontjából. Melegfelvonulásra jár, HIV-fertőzötteket látogat meg, mint minden egészséges fiatal tinédzserlány csinos képeket készít magáról, pasizik, bulizik. Egyszóval a valóságban él, valóságos mozdulatai vannak, és ha erről a cseh bulvármédia beszámol, nem hisztizik, használja.

Az Orbán PR által teremtett (ál)vallásos-tradícionális utánlövésekkel létrehozott bódulat, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, nagycsaládos mesevilág. Az Orbán-lányok láthatóan szenvednek e nem kívánt szereptől, hiszen a cseh Katerinához hasonlóan ők is napjaink fiatal lányai, akik szeretnek bulizni és pasizni. Az Orbán lányok tragédiája, hogy végre egyszer, amikor valóságos mozdulatokat tettek, a valóságban éltek, gyakorlatilag kiestek, apjuk konstruált, mesterséges világából, elemi erővel tört fel a kognitív disszonancia és frusztráció: bizonyíték erre nemcsak a minapi videófelvétel ideges lereagálása, de maga Orbán apuka 2006-os elszólása is: "A gyerekeim kritikus megjegyzései elől azonban nehezebb elbújnom. (...) Ha valamelyik gyereket megemlítem, akkor megkérdezi: Én mikor engedtem meg neked, hogy rólam beszélj?

Az Orbán lányok tragédiája akkor következett be, amikor életükben először látszottak valóságosnak a médiában

Ha már a papa belerángatta lányait és fiát brutális politikai játszmáiba, nem kéne úgy csinálni, mintha ezért a gonosz mindent megmutató bulvárkamera lenne felelős. Ez ugyanaz a média, amely megmutatja az ájtatoskodó Orbán-család tojásfestését és koszorúkészítését, de mutatja azt is, ha az Orbán-punci egy kukihoz dörzsölődik. Igaza van TGM-nek, ne keverjük bele a családot, kezdhetné mondjuk ezt  a Kedves Vezér! Mert végül is: milyen alapon háborodnak fel ezek a polcelebgyerekek, amikor a tudósítás nem róluk, hanem a Balaton Sound VIP sátrában mulató ún. érinthetetlenekről szólt?

Ráchel, Sára, ezt dobta a gép, you have to live with this. Szégyen, hogy Csehországban még a faszfejek is európaiabbak, mint Magyarországon.

Yolo!!!!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr935406938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rózservóterz 2013.07.16. 15:08:42

Ráhel. Magyarul így írják, te szerencsétlen fasz.

meszena 2013.07.16. 15:34:45

Attól, hogy Orbán lányai szerepelnek néhány "hivatalosnak" szánt fotón, még nem lettek közszereplők.
És más politikus lánya, fiai, családtagjai sem.
Az eset a médiát minősíti, meg a minősítőket.
Pfuj.

LAVÓRVAGÁNY 2013.07.16. 15:34:55

@Rózservóterz: Dzsesszika. Magyarul így írják, aztán mégsem így van, ostoba gyökér.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.16. 15:35:00

Ha nem állnak neki letiltatni meg kamerát takargatni, akkor a kutyát sem érdekelt volna.

Steppenwolf 2013.07.16. 15:35:19

Ilyen egy ocsmány beteg szemetet már rég olvastam.
Attól még, hogy Orbán az apjuk, kötelező nekik elviselni, hogy a 444-esek mint valami cirkuszi látványosságot, videózzák őket ahogy magánemberként szórakoznak, hogy beteg, magát csehnek meg szlováknak képzelő bérbloggerek Orbán-puncizhassanak?

Netuddki. 2013.07.16. 15:46:36

@Rózservóterz: Dikkmá! Egy szerencsétlen orbánfarturkász szerencsétlen faszozik!

"Rózservóterz 0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.04.29. óta tag."

Rózservóterz 2013.07.16. 15:46:46

@LAVÓRVAGÁNY:
Te ostoba fasz, a Jessica magyarul írva: Dzsesszika. Nyomorult, nézz utána a dolgoknak, mielőtt okoskodsz. Az év legnagyobb faszkalapja eddig te vagy, még Kémet is előzöd, te sötét.

janper 2013.07.16. 15:46:57

Orban es bandaja kritikan aluli csapat, de a cikkiro meg egy sotet taho.

Töksi 2013.07.16. 15:47:21

Aranyapám, én beütöttem a google-ba, hogy "Orbán Ráhel Balaton Sound" és semmiféle hisztit nem találtam. Baloldali médiumok csámcsognak egy kicsit, de sem egy Magyar nemzet vezércikk, sem egy Orbán tiltakozás... A videó is visszakerült. Mi is a gond?
A lányok nem akarták, hogy felvegyék őket, odatették a tenyerüket... hú vazze, ez mán aztán a magyar prosztóság hovatovább netovábbja... bezzeg a cseh elnök lánya. Testőrökkel jár fagyizni, jajj de cuki egy ojróper leány az :-)

Töksi 2013.07.16. 15:51:16

@Steppenwolf: nézd, ez nem egy házibuli volt, hanem egy fesztivál, ahol eleve nem kifogásolhatja a látogató, ha lefotózzák. Ha mégsem tetszik neki, akkor elbújik, eltakarja az arcát a tenyerével, vagy végső esetben símaszkot vesz (ezt pl. egy focimeccsen nem tehetné meg ;-))

Steppenwolf 2013.07.16. 15:55:12

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Hiába, na. Nem lehet olyan érvelő és kifinomult a stílusom, mint a tied. :)

Netuddki. 2013.07.16. 15:55:37

De, hogy a poszthoz is hozzászóljak.
A probléma alapvetően az, hogy ezek a "magyar" megélhetési politikus tetvek szóban eljátsszák a szent, igazmondó, példás erkölcsű embert. Miközben folyamatosan pont az ellenkezőjét csinálják mint amilyen képet beállítanak magukról.
De az orbánékkal a legnagyobb probléma az, hogy miközben papolnak itt a nagy keresztényi "értékekről", beleszólnak a magánéletünkbe, folyamatosan ócsárolják azokat akik egy kicsit is másképpen viselkednek mint amit ők (szóban) elvárnak. Másoktól persze, nem is maguktól.
Ugyanis szemrebbenés nélkül néznek el és csinálnak köztörvényes bűncselekményeket, mint a trafikmutyi, vagy a kedvenc focicsapat közpénzekből történő kistafírungozása.
Hogy jönnek ide az orbán lányok? Nagyon egyszerű a dolog. Az ország több mint a fele által utált vajda lányai. Akikről már terjengett egypár pletyka a papa hátszelével kapcsolatban. Ennyi.
Az meg, hogy dörgölőzik ki nem szarja le. Ezt csak a kificamodott ízlésű média fújta fel. Mindenki volt fiatal és az átkosban is ugyanígy szórakoztunk. Persze akkor még jóval kevesebb pia és drog nélkül...

Steppenwolf 2013.07.16. 15:55:47

@Töksi: Valóban, viszont ha nyilvánvaló módon tiltakoznak a felvétel készítése ellen, azt utána igazi prosztó dolog leadni. Ez etikai kérdés.

Töksi 2013.07.16. 15:55:50

@kovi1970: Na bazmeg, te meg eleve 12431 hozzászólással születtél ide. De legalább 25-tel, mi?

Töksi 2013.07.16. 15:55:52

@LAVÓRVAGÁNY: Tök mindegy, te hogy írod a Dzsesszikát, te félkegyelmű, az Orbán lányt Ráhelnek hívják, nem Ráchelnek. Remélem, tiszta.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.07.16. 15:56:09

Hát igen. Ambivalens érzéseim vannak, mert lennék én bulvársajtó, akkor éhen döglenék, mert nem erre izgulok. Ha rajtakapnám táncoláson a főnök lányát, odaköszönnék oszt mennék tovább.

Majd megint az okos filozófusok megmongyák.

Az én véleményem, hogy a videó levetetése nem volt elegáns. Nem kéne ekkora támadási felületet adni. Felvették? Oszt mi van? Lányok, táncolnak, egyelőre fiúkkal, olyanok, mint mi. Attól nem lette "olyanok, mint mi", hogy levetették a videót. Vagy levették vagy mivan?

Maradok ennyiben.

Szupercella a biliben. Ki vette volna észre pl. Lomniczit a képernyőn, ha nem blur-özik ki?

van_itt_valaki? 2013.07.16. 16:09:30

Há nem tudom, szerintem annyira nem "formás, fugázható popsival rendelkező" lányok ezek. Kövérkések inkább. Aki szereti a szúrt malacot, annak, vagy Pistának esetleg jó lesz.

röf 2013.07.16. 16:10:01

Van ennek a BLOG-sorozatnak egy masszív, ostobaliberál- és egy mégmasszívabb, magát űberokosnak tartó ostobaliberál kommentelő magja.
Ugyanakkor van ennek a BLOG-sorozatnak egy tenyérbemászó jelensége, ez a sehonnan sehová nem tartó, magát bregyónak sugalmazó (felénk a hülye tótokat hívják így) állandó szerzője.
Tőle érdeklődöm tisztelettel.
Mi faszt akartál kezdeni ezzel a bloggal, azon kívül, hogy mocskolsz mindig mindenkit, aki látott már magyar zászlót, és hallott már magyar himnuszt.
Ki a fasz ad neked fizetést ezért?
Foglalkozzál a kis hámozott pöcörőddel a téren a homokozóban.

Töksi 2013.07.16. 16:10:09

@Steppenwolf: nem értek egyet, ne haragudj. Ha nem akarja, hogy rákerüljön egy ilyen vagy egy másmilyen felvételre, akkor nem megy oda. Ez az egyetlen megoldás. Nem azt mondom, hogy nekem bejön ez a bulvárbuziság, de van, akiket az ilyen hírek érdekelnek, az újságíró meg végzi a dolgát, és kielégíti az ilyen igényeket. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy a bulvárújságíró a legundorítóbb állatfajta a Földön, de marha egyszerűen el lehet kerülni vele a találkozást: nem olvasol Blikket meg hasonlókat :-)

krj 2013.07.16. 16:10:16

én örülök, hogy a dekadens soundon nyomták a lányok és nem az állami párválasztón. ha a tömegben elvegyülve táncolnak, senkit sem érdekel, de a vip lounge ilyen hely. felveszik videóra, aki ott van. rajtuk kívül még vagy száz ember. rogán tóni is. minek ez a kispolgári prüdéria?

Aegopolis2 2013.07.16. 16:10:34

Ez a cikk egy hatalmas tévedés.

Ennél még a közismerten Orbán-fan hvg is értelmesebb cikket írt.

Kivancsi 2013.07.16. 16:10:37

inkabb dugja el a lanyat mint megdugna :):)

embertelen brambertalan 2013.07.16. 16:10:42

nyihihi...

vip meghivoval maganeletet elni egy tizezres tomegrendezvenyen...

"es ezt igy hogy?" :DDD

Rózservóterz 2013.07.16. 16:10:46

@kovi1970:
Kurva anyád Orbán farturkásza. Maradok tisztelettel.

sírjatok 2013.07.16. 16:12:00

@Rendíthetetlen Álamkatona: "Az én véleményem, hogy a videó levetetése nem volt elegáns."

a youtube automatikusan leveszi, ha páran bejelölik, hogy sértő tartalom. Akkor egy moderátor megnézi, és eldönti, hogy tényleg az-e. Megnézte, nem volt az, visszarakta.

Szeret mindenki sötétautót meg orbánmaffiát vizionálni, velük szemben meg a bátor européer jutúbot, aki bátran mégiscsak visszarakta a videót, csak ez rohadtul nem így volt.

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg. Szerencsére itt senki nem dönti el, hogy megjelenik-e a hozzászólás.

Khonsu 2013.07.16. 16:17:09

Ahogy látom a kamera takarásból látható, hogy nem a papa tiltakozott, hanem ők nem akartak szerepelni. Innentől teljesen mindegy kinek a lányai nem illik leadni, nekik is jár a magánélet. Szerintem Orbán miatt így is többet szerepelnek mint szeretnének. Ezt a felvételt is csak miatta kapták fel, amúgy semmi érdekeset nem csinálnak rajta. Nem is értem miért lett ebből hír.

apro_marosan_petergabor 2013.07.16. 16:42:37

A cikkből megtudtuk:
- nem ember s apa, kinek lánya nem jár homoxeszuális felvonulásokra
- hasonlóképpen nem európai, ki már nem volt HIV teszten
- s főképpen teljesen niemand, ha nem vált el legalább 3x, nem csámcsognak a magán életén a bulvárlapok
- azt is megtudtuk, hogy Zéman, igazi tökös szoci, hiszen lányáról megírták a lapok, sokan a hátára fordítanák
- az is látható, akkor jó elnök egy elnök (legalább is a cikkíró szerint) ha folyamatos táplálékot ad a liberó és bulvár sajtó kitűnő, lehetőleg kevert nemi identitású(itt az összes rövidítés)
tollforgatóinak

Szerencsétlen cikkíró, hol a liberális toleranciád, ha még azt is a szájadra veszed, ha valaki nem a Te dekadens életfelfogásod szerint teszi ki, "villant" azt, amitől nem biztos, hogy boldog lennél, ha nejed, lányod, párod, vagy legközelebbi nőrokonod tenné... S megtartaná magának azt, ami az övé, a magánéletét?

Ez, az álliberális gondolkodás, ahol a szabadság és a szabadosság zagyván keveredik, bizony csak a népesség néhány százalékának sajátja.

Honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy ennek a néhány %-nak a nevében képletesen földbe döngöld azokat, akiket nem is igen ismersz, s valószínüleg a kisujjuk is többet ér, mint a Te egész munkásságod, nem létező értékrendeddel együtt?

Pályaelhagyó autóversenyző 2013.07.16. 16:47:04

@Khonsu: hmmm, felvenni nem illik.

kozzetenni meg egyenesen jogserto.

---

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.07.16. 16:55:51

Tragikus a magyar nyelvoktatás mostanság. Hát, senki nem érti, hogy ez a poszt nem az Orbán-lányokról szól, hanem Viktor hozzáállásáról?

Netuddki. 2013.07.16. 16:55:58

Ennyi ütődött fidesztrollt! Gyűlnek mint legyek a szaharára...

stf! 2013.07.16. 17:03:27

Ezek szerint elkezdődött.
Mert amikor már minden próbálkozás
alól kicsúszik valaki, akkor jön az ősi fegyver: támadd a gyerekeit, majd megtörik. Nagyon nem kedvelem OV-t,
de ezt most nem kívánom neki.
Mert ez már nem visz sehova...

Netuddki. 2013.07.16. 17:03:37

@Lord_Valdez: Fidesztrolloktól mit vársz? Báncsák a Ráhelkát! Videjózzák, meg kiteszik a juhtyúkra, meg nem szalonképes szavakkal illetik. Brühühü...

Meg a blogíró is csak addig igaz magyar amíg a fideszre szavaz, amúgy meg kuss neki, ne pofázzon itten má' bele a magyarok ügyeibe, na...

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.16. 17:03:53

@röf:

Hámozott? Ergo zsidó?

Bregyó meg ostoba-libsi?

Nem te vagy véletlenül az a hülye gyerek, aki határon túli "magyarként" megkapta a magyar (kettös)állampolgárságot az én KONTÓMRA, és ezekután te szar bevándorlóként még engem mocskolsz az én országomban?

Nem érzed magad egy kicsit szemtelennek...bregyókám?

gigacherry 2013.07.16. 17:04:10

@apro_marosan_petergabor: Kiragadsz részleteket és azokon lovagolsz. Minden itt leírt dolog példaként szolgált, miket csinál az, aki nem álszent, aki vállalja magát (bevallja, hogy nem szűz, és igen, HIV-tesztre menni sem bűn, inkább óvatosság). Aki vállalja önmagát úgy, ahogy van, az európaibb, mint aki nem.
Mi az a szabadosság egyébként? Hogy az embernek nem csak egy szexpartnere volt életében, vagy hogy táncolt már úgy, mint az Orbán-lányok pl.?

Netuddki. 2013.07.16. 17:04:14

@Rózservóterz: "Kurva anyád Orbán farturkásza. Maradok tisztelettel."

Nem is tudtam, hogy anyámnak van orbánfarturkásza...
Muhaha!

lutria 2013.07.16. 17:04:23

Az író ne csodálkozzon ha a "fugázható popsiért"felkeresi a TEK,jobb ha nem áll ellen mert még megsérülhet,és a zsaruk önvédelemre fognak hivatkozni...:)

kurgan 2013.07.16. 17:04:29

@Steppenwolf: ha nem akarsz bulvárhírekben szerepelni->ne menj vipsátorba bulizni. fogd már föl hogy pont azért lehettek ott mert ŐK AZ ORBÁN-LÁNYOK. mit nem lehet ezen felfogni? ha celebnek képzelik magukat a zapjuk miatt, akkor ne csodálkozzanak ha celebként kezeli őket a sajtó. pláne ha az apjuk világerkölccsősznek képzeli magát.

csakhalkanszólok 2013.07.16. 17:04:33

Szánalmas a poszt, mint utóbbi időben egyre többször.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.16. 17:13:53

@lutria:

"Az író ne csodálkozzon ha a "fugázható popsiért"felkeresi a TEK"

Te öreg, te fenyegetözől?

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.16. 18:10:52

Úristen, de sötétet vagytok ti csehek ...

平八 2013.07.16. 18:11:15

"A neten nagy sikert aratott a 16 éves Katerina apja stílusát parodizáló felvétel"
Hahaha, nagy siker aratott azt megnézték négyezren, az aztán tényleg nagy siker FŐLEG az internet viszonylatában, tényleg.
Így kell szarul manipulálni, a poszt meg unalmas, száraz és végig tele van önellentmondással.
Következőt!

szuperkrumpli 2013.07.16. 18:11:34

A témát illetően ez az eddigi legjobb poszt!
Ha az ájtatos keresztény mű fotókat kipakolják, akkor fogadják el, hogy "levadássza" őket a bulvár média! Nyilatkozhattak is volna és akkor azt mondták volna, hogy milyen cool az Orbán sisters, ahogy V. ker Tóni is oda tudott állni a kamera elé bézbólsapiba a feleségével!
Bármilyen piszlicsáré inforól van is szó az emberek nem szeretik ha azt el akarják "lomniczinzi" közTV stílusban!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.07.16. 18:11:40

Annyira szórakoztató nézni a fanok vergődését, ahogy védik zsigerből azt amit nem is kellene :)

2013.07.16. 18:11:47

jó írás, egyet tennék hozzá:
"mégiscsak olyasmi van nála, ami az enyém"
aki ilyet mond az egy barom

béla a görög (törölt) 2013.07.16. 18:11:58

Én speciel örülök, hogy nem kell a médiában Orbán kölykeivel foglalkoznom...
Ha az apjukból indulok ki... őt is csak kis állóképen nézem maximum, mert sugárba hányok tőle.
Örülj ha kevésbé szarszaguak a parasztjaitok és szerényebbek a tolvajaitok.
Az a szarszag ami a parasztból és arrogancia ami a tolvajból jön az a gyerekén de még az unokáján is ott lesz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.16. 18:12:03

Ez a vadbarom mást sem tud, mint Szovjetuniót és az Eu-t öszemosni:
"Orbán: Megnézzük, hogy
a gyerekek megvannak-e az udvaron

Ha az EU és Oroszország közeledéséről hallunk."

s 2013.07.16. 18:12:10

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: "fugázható popsiért"
Hát . . . ezt sem egy meleg burkoló mondja . . . ha érted hogyan gondolom.

csakhalkanszólok 2013.07.16. 18:12:44

@Csehszlovák Kém: Érvek? Nem gondolnám hogy itt fontosak lennének. Azt se gondolom hogy neked fontos lenne.

Számomra az egész cikk vontatott, alig jön ki belőle miért is kellene szarul éreznünk magunkat idehaza.

Bezzeg a szuper Csehország!

Nekem már az is szánalmas volt hogy akárki lánya riszálja magát és ebből hír lesz. Az erre viszontválaszok, meg külön szánalmasak.

Uborka szezon van na, mit is szépítsünk rajta. De akkor meg nem kell írni és kész!

Ja, és "kistáska" édes ükapád térgye kalácsa :-)

röf 2013.07.16. 18:12:52

@Csehszlovák Kém:
" @csakhalkanszólok: hallgatom az érveid, kistáska!"

A szarszagról sem szokták megmagyarázni, milyen érvek szólnak amellett, hogy büdös...?

titanvuki 2013.07.16. 18:12:58

@kovi1970: Áruld már el nekem légyszíves, hogy mi a faszomra tudsz abból következtetni, hogy valaki mióta tag és hány hozzászólása volt eddig?

s 2013.07.16. 18:13:03

@stf!: "Nagyon nem kedvelem OV-t,
de ezt most nem kívánom neki."

Tokaj szőlővesszein valakinek azért csepegtetik a nektárt. Annak ezt is bírnia kell, tudod? Nincs ingyen ebéd.

röf 2013.07.16. 18:13:11

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
"Nem te vagy véletlenül az a hülye gyerek, aki határon túli "magyarként" megkapta a magyar (kettös)állampolgárságot az én KONTÓMRA, és ezekután te szar bevándorlóként még engem mocskolsz az én országomban?..."

A te kontódra maximum egy kannás kisfröccsöt kaphatna a hajléktalantársad.
Aki megkapja a magyar állampolgárságot, az nem feltétlenül bevándorló, lehet, hogy kiválóan érzi magát továbbra is otthon, pl. Hargita megyében, Csíkszeredán.
Én nem személy szerint téged mocskollak, csak az ilyen tökkelütötteket, mint te.

komolytalan samu 2013.07.16. 18:13:38

Ó hogy b+, ezt a nyálas erőszakot, amit itt a logika szép tudományán elkövettél édesöcsém.

Szóval a fácsén, instagrammon szexifotókat posztoló cseh államfruska életszerű és menő, a felvágósmucsai magyarbuliban táncoló magyar viktorlányok (nemceleblányok, -értsd nem árulja magát- fugázásához európai értelemben is gratulálok, + eszementül vicces, amikor ilyen osztályvigyázz okoskák szlengbloggal keményítik az imidzset, mert a tetkó már visszaharapna).

Egyél knédlit, ne gondolkozz! A knédli nem támad, nem röhögnek ki érte! A knédli veszélytelen.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2013.07.16. 18:14:00

"az egyébként formás, fugázható popsival rendelkező Orbán lányok"

Kész, a TEK-egység útban van a lakásod felé, kezdhetsz a földre feküdni.

Firk 2013.07.16. 18:14:36

Mi van? A cseh elnök lányát véletlenül kihallgatta egy bulvárlap főszerkesztője és ettől ő már sokkal jobb fej lett, mint a magyar miniszterelnök táncoló lányai? Sőt még parodizálta is az apját egy kalózvideón? Ez kemény, Csehország ettől európaibb hely, mint hazánk, ez már tuti. Még a vezetőik 19 éves lányai is eljárnak a melegfelvonulásra... Bakker de jófejek ezek. Na persze a vidék ott is prosztó, de a prágai politikusgyerekek, azok aztán jól adják. Nem beszélve arról, hogy a melegek is smárolhatnak a villamoson (persze csak Prágában) úgy, hogy nem szólják meg őket... De durván fejlett társadalom az ott a mi provinciális tanyavilágunkhoz képest! Itt, mucsajban a miniszterelnök lányai fiúkkal táncolnak (ahogyan fiúkkal találkozgat Zeman lánya is, csak ő európaibb módon, cukrászdában, nem egy popfesztiválon...) És az itteni politikuscsemeték nem örülnek neki, hogy ország világ látja, hogy kikkel táncolnak... De durván provinciális ez basszus. Nem beszélve arról, hogy az itteni állatvédelmi törvény az biztosan rosszabb, mint a cseh. És Orbán elmondja, hogy a lányai kritikusak vele. Ez milyen prosztó... Csak én nem értettem ezt az írást, vagy tényleg valami igazán elfogult, önmarcangoló határontúli, magát szégyellve ugyan, de magyarnak valló baloldali aktivista hülyeségéről van csupán. Pedig annyi politikai ügy van, de tényleg... Persze azzal nehéz jönni, hogy éppen most nevez ki az elnök a Parlament ellenében kormányt az előző meg egy korrupciós ügy miatt úgy bukott meg, hogy az ügyészséget nyíltan politikai célokra használták az ellenfelei...

s 2013.07.16. 18:14:40

@Steppenwolf: Manyup. Az etikai kérdés. Teccik tunni?

s 2013.07.16. 18:14:43

@kovi1970: Minden kezdet nehéz . . .

Töksi 2013.07.16. 18:15:05

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Hát ha lutria valami góré a TEK-nél vagy a Fideszben, belügyben, stb-ben, akkor igen (de még akkor is csak burkoltan), ha csak egy mezei júzer, akkor semmiképpen nem értelmezhető az a sor fenyegetésnek.

Töksi 2013.07.16. 18:16:23

@gigacherry: Szerintem kb. mindenki úgy saccolja, hogy Orbán idősebbik lánya már nem szűz. Na de mi a faszért lenne az európaiság mércéje, hogy erről beszél vagy sem valami szar szennylapnak?

Rózservóterz 2013.07.16. 18:16:28

Kistáska, Istenem, 5 éves vagy, te szardarab geci?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.07.16. 18:23:26

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: látod tesó, ennyi!!!! :)))))))))

@szuperkrumpli: köszi tesa, szerintem is, kurvajó írás!!!!

@lutria: A TEK jöhet, vannak jó cseh kommandós haverjaim, yolo!!!!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.07.16. 18:32:12

mondjuk én messzire elkerülöm az olyan lányokat akik "szendvicsben táncolnak"

de persze ez itt off

Drago Brutic 2013.07.16. 18:40:40

Ezt a posztot valahogy én sem tudnám védeni. Most mi is az európai? Hogy nem csinálunk politikát politikusgyerek intimszférájából. De te pont éppen ezt teszed, ítélkezel, minősítesz. Nem követtem nagy figyelemmel ezt a szánalmas ügyet, de azt látom, hogy ezt a videót mindkét oldal felhájpolta. Erre te csinálsz belőle plusz nemzeti összehasonlítást. Hogy a cseh elnöklány miért jobb fej, mint az Orbán lányok. De végtére is mi közöd hozzá? És mi van, ha nem jó fejek? Nevetséges az egész. És írom felerészt szlovákként: ez az übermens stílusod, mégha ironikus is, egyre inkább erőltetett. Európai ember nem gondolja állandóan, hogy a másik alábbvaló.

órarugógerincű felpattanó 2013.07.16. 18:41:06

@Csehszlovák Kém: Ezt a színvonalat bazmeg. Apukád meg erősebb mint az övé, mi. Ráadásul a "cseszlovák" kommandós barátaid meg 24/7-ben arra várnak, hogy mikor kell téged megvédeni. Sírni tudnék az ilyen fogyatékosoktól.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.07.16. 18:48:20

@endike: tesó, ne izélj már, a hármas, többpatronos estéket nagyon lehet csapatni!!!!

apro_marosan_petergabor 2013.07.16. 18:48:33

Nos a magyar alkotmányban szó van a keresztény gyökerekről.
Ebben a tanításban, mely 2000 év alatt meglehetősen letisztult, stabil az értékrend, nem relatív. Nem baj az, ha annak a lánya, aki sokat tett egy ilyen alkotmányért, illetve módosítom, természtes, ha úgy is viselkedik.
Az, hogy pár mocskosszájú, elvtelen halódrinak ez csipi a szemét: sebaj, lehet sorakozni majd a választófülkében s keresztet tenni Lopcsány, Bajnai vagy Mesterházy neve mellé. S ha nem lesz elég, majd 5 év múlva újra...
De el is lehet gondolkodni ezalatt az öt év alatt - hú de jó, hogy nem jött össze...

a rettegett drótos 2013.07.16. 18:48:49

Tökéletesen igazad van, frusztrál is a dolog nagyon, ez valahol az én szégyenem is, mármint hogy ugyanúgy Magyar vagyok mint az a 2/3, aki megszavazta Vikit.
Ja, nem.

Réminger 2013.07.16. 18:49:02

csak nekem van olyan hosszútávú memóriám, hogy emlékszem az esetre, mikor a hívatlan indexes srácok farkasházy retyóját posztolták a netre, aminek a tulajdonos annyira nem örült?

akkor az volt a mantra, hogy ez a sajtószabadság, és tűrni kell, pláne, mert ők libsik, az olyanok meg állítólag ezt szeretik (mondjuk úgy libsik azok, mint kim jong-un, de mindegy).

most meg a gonosz média, fujj, mert a kiccsajok magánemberként szórakoztak ám a vip-sátorban, megélhetési celebek között, szülői igazolással, fotózni nem ér...

szóval illene választani egy álláspontot. akinek meg nem megy, keressen egy új stadiont, és hemperegjen kicsit a friss fűben ahelyett, hogy csak a hülyeséget önti az internetbe.

miller draft 2013.07.16. 18:59:37

Azt remélen nem csak én érzem költői túlzásnak, hogy a cseh csemete ígéretes modell karrier előtt áll. Nagyjából pont egy középszerű szürke egér. Nála a cseheknél még a pornóvonalon is ezerszer jobbak vannak.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.07.16. 19:12:26

Egy ilyen rákel nevű izrael kompatibilis geci ne bulizzon az én adómból

Netuddki. 2013.07.16. 19:15:14

@titanvuki: "Áruld már el nekem légyszíves, hogy mi a faszomra tudsz abból következtetni, hogy valaki mióta tag és hány hozzászólása volt eddig?"

OK. De csak mert ilyen szépen kérted. Lássuk:

"titanvuki 0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.07.02. óta tag."

- Hó elején regeltél. Csak nem kivágtak az előző nickeddel valami miatt a blog.hu-ról? Miért szoktak valakit kvágni? Zsidózás, cigányozás vagy trollkodás vagy zsidózó, cigányozó trollkodás. Nem szeressük.
- Vagy csak elfelejtetted az előző nicked, jelszavad? E miatt nem kell újra regisztrálni. IQ hiány. De erről nem tehetsz, maximum együtt élsz vele.
- Ha ennyi hozzászólással évekkel ezelőtt regeltél volna, és főleg libsizel, látványosan túrod a zorbánék hátsóját, akkor vagy fizetett bértroll lennél vagy csa szimplán hülye. Nem szeressük. Főleg, hogy orbánfart túrni egyre kevésbé menő mostanában. Sőt!
- Aztán a legvalószínűtlenebb verzió szerint, kb. másfél hónapja van interneted. Szóval akkor ennyi hozzászólással inkább húzd meg magad, illedelmesen szóljál hozzá a blogokhoz, szokjad a légkört. Aztán jó pár ezer hozzászólás után, amikor már a törzsközönség megismerte a nickedet lehet emberkedni, vagy nem. Főleg ha még a tojáshéj a hátsódon van...

Netuddki. 2013.07.16. 19:17:55

@Réminger: Mellesleg az ilyen bulikon mindenki annyira engedje el magát amennyire szeretné, hogy mások is lássák. Nemcsak ország-világ, hanem apuka, anuta meg a főnöke. Sajna ez már csak egy ilyen világ...

ezüstszem 2013.07.16. 19:21:21

Lehet, hogy álszent az amit te annak látsz,(azért vannak kételyeim, mivel te írod) de a te mocskos agyad és szád undorítóbb minden álszentség felsőfokánál. Gyakorlatilag egy állat vagy.

titanvuki 2013.07.16. 19:47:45

@kovi1970: Kihagytad, hogy nick-et váltottam, mert meguntam a régit.

lüke 2013.07.16. 20:56:24

mi ez a szemibulvár katyvasz:
ki fia ,lánya fial fiala?

ob.szerver 2013.07.16. 20:56:44

@apro_marosan_petergabor:

"Ebben a tanításban, mely 2000 év alatt meglehetősen letisztult, stabil az értékrend"

Le merném fogadni, hogy letisztult, stabil fidesz szavazó vagy. A magyar történelem egyik legamorálisabb, legaljasabb, leghitványabb bűnbandájáé.

A letisztult, stabil értékrendeddel.

Rich.mond 2013.07.16. 21:09:11

@miller draft: Szürke egérnek nem mondanám, de azért az álomnő erős túlzás.

angyalföldi partizán 2013.07.16. 21:09:24

@kovi1970: baszmeg,te arra menőzől,hogy a monitor előtt zabálsz,figyelsz,rejszolsz?ezt a házmester tempót tartod olyan nagyra?
Marxra mondom,te debil vagy,de legalább van társaságod.

komolytalan samu 2013.07.16. 21:16:48

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: a fanok nem érdekelnek.

Az alapsztori megítélése meg ingatag. Teljesen jogos lenne Viktor orra alá dörgölni az álszentséget, de a két csaj akkor se közszemély. A családból lecsorgó ilyen-olyan előnyökkel sem az.

Teljesen kulturáltan írtak erről hvg-től, Parti-Nagyig, az itteni házigazdán viszont megint kitört a heveny identitásfosás és telederilálta a cikket begombázott párhuzamokkal, meg székrekedéses csehmagyar hülyeségversennyel.

És nem ismerek komolyan vehető felnőttet, aki kistáskának szólítja a bármekkora gyökér kommentelőt.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2013.07.16. 21:30:26

Nem csalódtam ebben az ügyben sem a képmutató, átszellemült vezéróvó-imádó, rezsimaszlagevő, ál-istenhívő, haszonleső buta fidesznyik banda véleménnyilvánításában. Pökhendi együgyű népszamarak vagytok, akin Orbán, Lázár, Csányi Simicska focicsapat halálra röhögi magát minden áldott nap. Ti igazi rezsicsökkentettek vagytok, szellemileg.Ez tény. Kár vele vitatkozni, mert ellenkezésetek csak kiemeli vészjóslóan egysíkú elmétek mosottságát.
Ezek a lányok egy olyan helyen buliztak jót, ahova én személy szerint a lábamat be nem tenném, tekintettel, hogy tehénszarba sem lépek szánt szándékkal, nemhogy pöcegödörbe. Mitől is ne szabadna a mai világban bárkiről bárhol felvételt készíteni amikor éppen emberi módon viselkedk?Nekik is csak hosszas mosolygás és táncikálás után esett le a tantusz, hogy hoppá mi nem is vagyunk olyanok mint a többi ember... A pápa kezét csókolgatni azt lehet kamerák ájtatos kíséretében. Lehetett. mert az "jó". Táncolni pasikkal? Hűűűha! Ez aztán már nem való a pórnép szeme elé! Mi lesz majd ha királykisasszonnyá választja őket a nagyon demokratikus országgyűlés? Mi lesz a királyfi kérőkkel? Ajjaj lebukás! Szerintem teljesen felesleges a csehekhez hasonlítani ezt az egész magyar valóságot, mert ez amit mi húsz éve gyártunk és gyártunk magunknak, különböző korruptnál-korruptabb senkiházinál-senkiházibb politikai elittel, származástól és egyéb pedigrétől teljesen függetlenül. Az ügyben várom a KDNP, magas erkölccsel rendelkező vezéreinek lóháton tett kimagaslóan fontos gondolatáriáját!.
Visszakanyarodva még egyszer a fideszre. Vannak köztetek értelmes rendes emberek. Azok nem így reagálnak egy teljesen reális gondolatvetésre.

komolytalan samu 2013.07.16. 21:30:34

@Lord_Valdez: Nyilván arról szól, de ez annak is egy öncélúan abuzált képzavar.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2013.07.16. 21:42:15

@apro_marosan_petergabor: Kedves trafikos letisztult gondolkódó! Szerinted ez a politikai-áljobboldali bizniszkatyvasz ez egy alkotmány??? Elment, na nem is ment, egyszerűen elvették az eszedet.

MosoMasa 2013.07.16. 21:42:34

Akkor csehországban kell lakni, azt kell figyelni, a magyarokkal meg nem kell foglalkozni, ha nem tetszik.
Kibaszott unalmas ez a folytonos nyekergés, hogy a faqszomban nem unjátok még? Főleg magatokat?

modoros.blog.hu/2013/07/07/a_magyargyulolo_magyar#more5394313.

Indriq 2013.07.16. 21:51:43

@Réminger:
"csak nekem van olyan hosszútávú memóriám, hogy emlékszem az esetre, mikor a hívatlan indexes srácok farkasházy retyóját posztolták a netre, aminek a tulajdonos annyira nem örült?

akkor az volt a mantra, hogy ez a sajtószabadság, és tűrni kell, pláne, mert ők libsik, az olyanok meg állítólag ezt szeretik (mondjuk úgy libsik azok, mint kim jong-un, de mindegy)."

Már bocs, de ezen nagyon felröhögtem... a VIP páholytól kezdve a dörgölőzős táncon át a fugázhatóságig minden megvolt, de te überelted, hogy egy szintre hoztad az orbán lányokat farkasházy retyójával....
Amúgy egyetértek a hozzászólással, de nem vagyok naív.Egy egység sugarú fideszesnek az álláspontja, hogy ork bán az isten. Szóval nem elvhűek hanem hithűek.

Netuddki. 2013.07.16. 21:59:41

@angyalföldi partizán: Balfaszkám! Csak nem magadra ismertél? Muhaha!

Csapos35 2013.07.16. 22:31:56

Csehszlovák Kém! Nekem úgy tűnik be akarnak taposni a Sound homokjába. Itt a kezem, de csak az egyik, a másikban egy Balatoni világos van neked (ne válogass, az is jobb, mint sok ezek közül a fentiek közül). Szóval, szerintem nagyon jól látod szitut. De ennek sajnos történelmi hagyományai vannak. Úgy hívják, hogy polgárosodás. Amikor magyar dzsentri a 20 szd. első felében az asztalon táncolta el a maradék vagyonát, és magyar proli (nem a József Attika féle proletárra gondolok) példaképnek tekintette, a cseh polgár dolgozott, tanult, gyarapította a vagyont. Tudom Csehországban még ma sem koleno a kerítés, és nincs sör és Beherovka csap a lakások nagy részében. Különben soudny a posztjaid.

paraszthajszal 2013.07.16. 22:39:57

@Csehszlovák Kém: CsK = Bede M. vagy ez csak 444/matula stílusparódia?

Amúgy szegény Sárát+Ráhelt meg a többi gyereket sajnálom ugyan, hogy a papa foglalkozása miatti celeb státuszuk belemászik a magánéletükbe, de azért az ebbõl eredõ elõnyök (l. Ráhel egyébként tök átlagos dolgozatának különdíja, VIP-jegy a Balaton Soundra, Orbán Gazsit beveszik a Vidi II-be stb.) azért csak kompenzálják ezt a hátrányt.

fran7 2013.07.16. 22:55:25

@Csapos35: Erről jut eszembe az egyszeri árva története, aki a Horthy korszakban látta kávézni a szerencsétlen sorsú József Attilát, miközben ő épp az egyetemre és munkába igyekezett és nem értette, hogy miért sír annyira az az ember, akit a gonosz Horthy rendszer Bécsben és a Sorbonne-on tanítatott, félárvaként. De egyetlen lehetőséget sem tudott kihasználni, sem a külföldi oktatást, sem a Baumgarten díjakat. Mondjuk azért, ha életedben egyetlen Krúdy novellát olvastál volna pontosan tudod, hogy nem táncolták el a vagyonokat az asztalon a dzsentrik vagy ha tették is, akkor ugyanezt tették a cseh és szlovák barátaink is.
Másrészt azt tudathasadást, amit a magyar közélet produkál, ahol hír lehet Teddy wécéje és ő ezt édesanyja emlékének meggyalázásának tekinti, mire a másik oldal válasza Heller Ágnes outfitjére nem más mint az Orbán lányok tánca a barátaikkal, vagy tudja a búbánat kikkel, ezt a tudathasadást ha nem látnám, nem hinném el.Biztos ezeket a témákat érdemli a magyar közélet? Én szerintem nem ezt érdemlem meg.
Gorilla ügyről, Penta vállalatról, cseh ügyészség elfogultságáról vagy el nem fogultságáról olvasnék ebben a blogban. Ehelyett kapjuk ezt. Biztos jó ez neked Csehszlovák Kém?

kentauri 2013.07.16. 22:55:39

@titanvuki: Vagy többszörösen, bebizonyosodott, hogy baromságokat irkáltál és nem akartad, hogy később szembesítsenek vele mekkora barom vagy.

zila5 2013.07.16. 22:55:45

@h.kovacs:
Örülök, hogy észrevetted a lényeget.
Szegény MSZP-vel már nem ilyen elnéző a Viktor.
Igaz, azoknál 8 évig volt valami, ami egyébként az övé. :D

zembertelen 2013.07.16. 23:05:02

A Hüvelyk Mutyi lányai tabuk a méiának?
Az anyjuk meg kimegy a tüntetőkhöz beszélőre?
Kép zavar van vagy a kép zavar?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.16. 23:28:48

Van ebben a posztban valami megható. Adott egy ember, akinek annyi a mondanivalója, hogy HÜLYE ORBÁN!, és szeretné ezt tudatni velünk. Mivel ezt már valószínűleg számos alkalommal elmondta, aktuális körítést keres a szlogenjének. És elmondja, hogy a cseheknél mi van. Valamint hogy Orbán biztos másképp csinálná. Valamint hogy Ráhel fiúja, aki tudja, hogy pöcs újságírók és frusztrált bloggerek próbálnak majd valahogy belekötni, szeretné a barátnőjét megvédeni valami surmótól. A videón nem tudom lejátszani, de mivel nem lett belőle országos főhír, nem lehet túl érdekes.

Ha valaki ráérne, megtehetné a világnak nagy szívességül, hogy összegyűjti ebből a posztból, hogy mit is tudtunk meg Orbánról. Szerintem két rövid mondat lesz, de hátha én rosszul látom.

Orbán eldugná a lányát? Nem tudjuk, még nem derült ki. A posztból sem. Egyébként ha igen, akkor megérteném.

Az USA ugye a demokrácia élő mintapéldája, jól tudom? Ott hogy is zajlik a dolog az elnök családja körül?

Hajdú Peter 2013.07.16. 23:45:19

Elkepeszto, hogy az mszp szamara nincs az a melyseg, nincs az a pocegodor, vagy dogkut, amiben orommel meg nem martozna.
Elkepeszto, hogy az mszp mostmar odaig sulyedt, hogy egy politikus csaladjat gyerekeit tamadja.
Mi lesz a kovetkezo lepes, emberrablas ? Az mszp tuszul ejti az Orban csaladot, es csak akkor engedi el oket, ha Orban Viktor lemond a miniszterelnoksegrol ? Felelmetes, de mar itt tartanak, es mindezt europa unios tamogatassal.

zo1ta 2013.07.17. 00:40:51

Kémecském, egyébként kurvára nem értem a posztod lényeget, de azt azért megkérdezném, hogy Csehszlovákiában vannak olyan volumenű fesztiválok, mint a Balaton Sound, Sziget, EFOTT, Volt vagy a Campus fesztivál?

pisda 2013.07.17. 00:59:31

@zo1ta:

Szerintem nincs. De jobb megélhetés, jobb gazdaság és sokkal jobb SÖR van!!!!!!!!!

gazsi72 2013.07.17. 02:18:33

te mekkora büdös köcsög vagy és alapvető dolgokat sem értesz, el sem magyarázom neked, mert te csak azért lételez, hogy provokálj...féreg vagy kispofám nem értem miért beszélsz te egyáltalán magyarul

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.07.17. 02:35:11

én képtelen lennék ezeket a teremtményeket anélkül megdugni, hogy ne a húsos, harcsafejű dagadt pocakos gonosz törpe vezér képe ne lebegne közben a szemeim előtt, erőteljes kolbásszag kíséretében.

sparklie (törölt) 2013.07.17. 08:56:45

En innen a tavolbol semmilyen jobboldali hisztit nem eszlelek. A baloldali blogok erosen nyomjak a temat, hogy huha, az Orban lanyok proliskodtak egy proli fesztivalon. Hat szerintem mar eleve az gaz, aki elmegy a Soundra...
A balosok meg egy kicsit tematizalni akartak a szendvicsben tancolast, ami veloban primitiv dolog, de szerintem rajottek, hogy ok ennel durvabb dolgokat csinalnak fesztivalokon, igy aztan a hir mar nem is hir. Legalabbis egy nap utan mar mindenki csak asit rajta.
En is elszornyulkodtem, hogy uristen, szendvicsben nyomjak a csajok, aztan rajottem, hogy ennel sokkal nagyobb bajok vannak Magyarorszagon.

@Csapos35: Megsugom a magyar dzsentri folyamatos asztalon tancolasa egy irtozatos okorseg. A tobbseguk hivatalt viselt vagy gazdalkodott, nem Javor Pal filmes mulatozasai voltak a jellemzoek a mindennapi eletben. Nem kell mindent elhinni, amit a mult rendszerben a dzsentrikrol hallottal.

REM. 2013.07.17. 08:57:01

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Jajj de szegény szerencsétlen hülye is vagy te. Ő nem bevándorló. Pont úgy megérdemli a magyar állampolgárságot, mint Te. Természetesen édesanyád, aki vélhetően strichelt esténként és a részeges apád egy szót sem szólt neked Trianonról, így nem tudhatod, hogy mi az, de szellemi képességeid minimális értékének tudatában, inkább olvasnod kéne, mint kommentelni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.17. 08:57:34

Na, kb. félig bírtam elolvasni.

Te idióta!

Írsz, és írsz, és írsz, és írsz, de lényegében nem mondasz semmit.

Megismétlem: a mondanivalód egy nagy büdös franc.

Lehet, hogy van benne értelmes tartalom, de ezzel a lecsóval, azzal, hogy mindent összekutyulsz, lenullázol mindent. Te tényleg ennyire hülye vagy?
Amúgy ez érvényes a mai libsibolsi propagandára általában.
Ezért fogtok megbukni 2014-ben is.
Mert speciel én támogatnám a melegek egyenjogosítását, de amikor a kutyák jogait is mantrázáátok, meg a cigányokért is lándzsát törtök, meg a zsidókat is véditek, eg harcoltok a fasizmus és a nácizmus, meg a keresztény fundamentalizmus, meg az iszlám terrorizmus, meg a kapitalista kizsákmányolás, meg a.., meg a ... isten tudja mi ellen, ... na ezek mind kioltják egymást.
Nem harcoltok ti semmi ellen, csak fényezitek magatokat, buzi magamutogatók.
Pfúj!

lobster thermidor 2013.07.17. 08:58:31

@Androsz:

"Az USA ugye a demokrácia élő mintapéldája, jól tudom? Ott hogy is zajlik a dolog az elnök családja körül?"

Obama vs. Orbán
Ez bizony egy komoly összehasonlítás volt! Attól tartok elfeledkeztél arról az apróságról, hogy kizárólag a nevük kezdőbetűjében lehet fellelni némi azonosságot!

zila5 2013.07.17. 08:59:00

@Hajdú Peter:
Szerintem kiegyezhetünk abban, hogy ha ezek a leányok most éppen aljasuk meg vannak támadva, akkor viszont ebben az országban diktatúra van.
Hihetetlen ez az érzékenység amikor valami kitalált bántikálásról van szó, közben meg úgy röpködnek a választékos szép magyar jelzők a feltételezett felé, mint megannyi ágyúgolyó.
Pláne, hogy tökmindegy, hogy a nép itten a virtualitiben min veszekedik évek óta, attól még fent nagyon szépen kialakul a rend nélkülünk is. Nem kellünk mink ahhoz már, nyugi. :)

Occam beretvája 2013.07.17. 08:59:17

Aki nem szeretne közepes minőségű de fiatal csajokat megdugni az búzakereskedő.Boldogult úrfikoromban
volt hogy nekem is eszembe jutott dugás közben a csajszi őse,de az az anyja volt.
Finom kis 40-es milf.
Befért volna a csapatba. :-)

silenceCZ 2013.07.17. 09:01:38

kedves szerző, nem tudom, hogy Te melyik Csehországról írtad a cikkedet. Itt, abban a Csehországban amelyikben én élek ( Aš városa és Bukovec település között ) a dolgok picit másként működnek.

1. az államelnöknek van egy exhibicionista lánya, aki kissé már sok és a bulvár számára is kezd érdektelenné válni. Ellentétben a volt miniszterelnök gyerekeivel, akokről csak azt tudni, hogy vannak.

2. ne nagyon bízz a cseh kommandós haverjaidban, tudod azok mostanában azzal vannak elfoglalva, hogy cigány-ellenes tüntetőket vernek Duchcovban vagy České Budějovicén

3. a Zeman lány nem lehet a "bezárkózó cseh vidék hőse", mert születésétől fogva Prágában él

Nem folytatom, mert fölösleges. Te szintén csak egy "jófej" szeretnél lenni és görcsös igyekezetedben nem veszel tudomást a realitásról. Amennyiben a blogon van meseszekció, próbálkozz ott.

lobster thermidor 2013.07.17. 09:02:33

Néhány megszólaló alapvető tévedése ott van, hogy nem vadászott senki, az Orbán lányokra. Őket leginkább a TEK vigyázza, és az őrző - védő egység kisbuszán közlekednek, tehát még megközelíteni sem egyszerű őket egy hétköznapi lény számára. Hozzáteszem, hogy természetesen mindez közpénzből megy.
A 444 arra járt, és ha már észrevette a jókedvtől majd kicsattanó lányok produkcióját, hát felvette és közkinccsé tette. Tele vannak a különböző bulvároldalak hasonló videókkal, de érdekes módon azon senki nem háborog, hogy különböző celebek, és akár egyszerű emberek is felkerülnek oda, ráadásul nem mindig nekik hízelgő módon, és helyzetben.
Jó lenne ha mindenki megértené, hogy Ráhel, és Sára pont olyan magyar állampolgárok, mint bárki más. Nincs kétféle állampolgárság, de különösen nincs más elbírálás azért, mert ők az egyébként nem mindenki által kedvelt miniszterelnök lányai. Részesülnek életük során elég kiváltságban, és kedvezményben, amit a papa biztosít nekik a mi pénzünkből, ezért bizonyos helyzetekben szerényebb viselkedés volna illő a részükről. Persze lehet, hogy a rossz reakció, a kamera felé tett heves tiltakozó mozdulat az elfogyasztott alkohol hatásának köszönhető, mert ha jól sejtem egyik nagy fesztivál VIP részlegében sem mérnek pasztőrtejet egydecis kis műanyagpohárban.
Tudomásul kellene venniük a lánykáknak, ha a jégre léptek, még akár el is csúszhatnak!

kifordított nagyanyó 2013.07.17. 09:02:39

Neked minden szar ami magyar.
Miért pont ez tetszene?

**büdösmackó** 2013.07.17. 09:03:03

Nem vagyok az a korlátolt alak, de ennek a posztnak az íróját remélem előveszik.

dotoho.blog.hu/2013/07/16/orban_dugja_a_lanyat?

És remélem előveszik az index főoldal szerkesztőjét, aki ilyen linkcímmel kirakta a címlapra.

És nem, nem azért mert Orbánról vagy a lányáról szól, semmi köze a kommentemnek a tartalomhoz.

Egyszerűen ocsmány. Hányinger. És szomorú.

kapusedző 2013.07.17. 09:03:18

@apro_marosan_petergabor: Te olyan hajnali gyerek lehetsz. Tudod, fele geci, fele húgy...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.07.17. 09:03:46

Úgy látom, hogy a kedves trollsereg értelmi képességeit meghaladta a poszt, ezért lefordítom egyszerűbb nyelvre:

Van a politikus, aki felvázol egy álomvilágot. És van a politikuscsemete, aki viszont a való világban éli a maga életét.
Nem csináltak az Orbán-lányok semmi rosszat, teljesen átlagos fiatalok. Csak, épp ez az apjuk elképzeléseibe nem illik bele. És itt a probléma, hogy az apjuk világképébe nem illenek bele a valódi fiatalok.

Ez a "nem közszereplő" dolog roppant álszent, ugyanis Orbán pl. elhurcolta őket a pápához és ott fotózkodtak überájtatosan.
www.miniszterelnok.hu/galeria/magankihallgatason_xvi._benedek_papanal/#
Tehát, ha épp arról van szó, akkor Viktor maga is bevonja a családját az imidzsének építésébe.

Kék az ég 2013.07.17. 09:03:53

@Androsz: "Az USA ugye a demokrácia élő mintapéldája, jól tudom? Ott hogy is zajlik a dolog az elnök családja körül?"

Úgy hogy a média végig Bush két lányának buliban ivása, meg egyéb nagyon is magánéleti vonzódásain csámcsogott.

Miért? Mert ELLENTÉTE ANNAK amit apuci politikája közölt.

Hat csak így!

__________________________________
www.origo.hu/nagyvilag/20010428bush.html
__________________________________

Kék az ég 2013.07.17. 09:04:13

@ Igaza van TGM-nek, ...

Most igaza van? Érdekes nem irt ilyet Farkashazy feleségének wc kapcsán, se Gyurcsány gyerekeinek polgári kipecese kapcsán.

De érdemes elolvasni TGM mit irt az első Orbán-kormány alatt!

Igazabb mint valaha...:-0
_________________________________
magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas_gaspar_miklos_be_vagytok_szarva-55299
_________________________________

Kék az ég 2013.07.17. 09:04:35

@komolytalan samu:

Ha nem szervezett volna országos rendezvényt akkor nem lenne közszereplő.

Ha az apja ne teszi azzá húsvéti videókkal, nem lenne az.

Ha az iskolájának igazgatója nem kezet csókolva érettségiztette volna le (amit ugyanúgy elfogadott mint az Apja is a kézcsókokat a nyugdíjas öreg emberektől és néniktől), nem lenne az.

Ha nem kapott volna mar akkor ballagására is kituntetest ahogy most is a csinovnyikoktól, akkor nem lenne az

De miután mind ezek megtörténtek, miért is ne lenne az?

__________________________________
elnoksegtudositoi.eu/rovatok/esemeny/interju-orban-rahellel-az-europa-kemping-egyik-foszervezojevel/

napifix.postr.hu/jon-a-csalad-orban-rachel-es-szajer-fanni-nagy-belepoje
__________________________________

mandiner.hu/cikk/20130330_gyertyacsillarral_keszul_orban_a_husvetra
___________________________________

Kitüntették Orbán lányát
Borsonline, 2007.05.08. 07:30

A virágcsokrok mellé kitüntetést is kapott ballagására Orbán Ráhel, Orbán Viktor volt miniszterelnök lánya. Az ifjú hölgynek, elismerése jeléül még az iskola igazgatója is kezet csókolt.

Városmajorért Érdemérmet kapott Orbán Ráhel ballagására a Városmajori Gimnázium igazgatójától. A kitüntetést a diákok közösségi életéért végzett munkájáért kapta a Fidesz elnökének legidôsebb lánya, aki idén érettségizik a budai gimnáziumban. A ballagáson természetesen a Fidesz elnöke és felesége is ott volt és szemtanúk szerint büszkén figyelték, ahogy Rasi átveszi a díjat.

Míg az elismerés a “papírformának” megfelelôen került Orbán lányához, addig a szalagavatón sokan meglepôdtek, amikor az iskola igazgatója Szebedy Tas kezet csókolt Orbán Ráhelnek, a kitüntetés mellé.

__________________________________

jog-ász 2013.07.17. 09:04:47

szerintem meg ők is használják a médiát!!!csak balkáni módon, mert mi balkán vagyunk, a csehek meg inkább közép, észak europa.

ezeknek is ott jut eszükbe táncolni ahol mindenki csak jön megy, elég direktnek tűnik.

Kék az ég 2013.07.17. 09:04:58

@Hajdú Peter: Érdekes Gyurcsány gyerekei elleni Fideszes dolgoknál kussoltál ugye?

Aki elmegy egy össznépi bulihelyre az mit csodálkozik?

Vagy akit apja videózik, hogy milyen keresztény húsvéti, meg milyen országos rendezvényeket szervez a lánya.

Vagy az nem tetszik hogy az Orbáni 1000 éves keresztény család duma és a szendvicses riszálás nem illik össze?

mathe.aron 2013.07.17. 09:06:40

szevasz Kém!
Legyél cseh(szlovák) faszfej, én meg leszek kevésbé európai magyar!
csóközön!

BKV reszelő 2013.07.17. 09:06:47

@Steppenwolf: Igen. A következő buta kérdés?

@Réminger: Panaszkodik is orbán a kettős mércére brüsszelben, de nem hallgatnak rá! :D

Parajpuding 2013.07.17. 09:25:04

Ez egy jó írás. Nagyon jó. Nehéz mit hozzáfűzni. Esetleg annyit:
"Ezeknek az embereknek egyetlen érdeme, hogy az apjuk a miniszterelnök"
Ez érdem? Érdem, ha valakinek aljas szarházi az apja? Eljön az idő, amikor meg fogják szenvedni ezek a fiatalok az apjuk aljasságát. Majd amikor gyűlölettel, vagy lesajnálással a földre köpnek az emberek, ha megjelennek valahol. És saját apjukról a történelemkönyvben egy rövid mondatot fognak viszontlátni, miszerint a rendszerváltás utáni leghitványabb miniszterelnöke volt.

tangapapucs 2013.07.17. 09:26:48

Rohadtul nem téma Magyarországon az Orbán-lányok videója.
A cikkíró persze megpróbálja meglovagolni a semmit.

Kurva ciki ez az erőlködés, haver.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2013.07.17. 09:42:42

@lobster thermidor: Tökéletesen egyetértek veled! Egy dologban azonban biztosak lehetünk. Többet szegény csajoknak ilyen bulija nem lesz. Valószínűleg egy a nyáron tartandó rendkívüli és egyébként spontán parlamenti ülésen közfelkiálltással királykisasszonnyá nyilvánítják őket és így már nem bulizhatnak többet a pórnéppel. Szegények. Sha többé ilyen fesztiválra nem mehetnek szerintem. Majd lesz egy kicsit zártabb... Egyébként szerintem semmilyen nyilvános hisztit nem fog okozni a kedves Papa irányából. Erre megvannak a bértollnokai.Az más kérdés, hogy majd egy kis NAV ellenőrzés meg ilyesmi esetleg összejön annak aki filmezett, de ez demokrácia, egy kis ellenőrzés mindenkinek jár.

Lencsés István 2013.07.17. 09:49:10

" .... Szégyen, hogy Csehországban még
a faszfejek is európaibbak, mint Magyarországon. .... "

Az a szégyen hogy nem tudod hogy mi elsősorban MAGYAROK vagyunk , aztán európaiak ....

fran7 2013.07.17. 09:53:42

Megint halljuk, hogy ez a tánc nem illő a keresztény kurzus tagjaihoz. Mondjuk a tánc tiltását csupán kis neoprotestáns közösségek és az ortodox zsidók teszik meg. Ilyet én még nem hallottam katolikus, református és evangélikus püspöktől. Megint olyant kértek számon Viktoréktól, ami nem része annak, amit képviselnek, csupán a ti fejetekben. Van olyan része a keresztény közösségnek, ahol nagyon nem nézik jó szemmel az ilyen táncokat, de még nem ők vannak a többségben.

JohnHenry 2013.07.17. 09:57:43

a kommentek olvasása után jól értem-e, hogy valamelyik milliárdos közbeszerzésből csurrant-cseppent a fidesz-netkommandó megerősítésére is?

egyébként meg VIP-sátortól a falusi diszkóig megmondják előre, hogy pl. "az eseményről kép- és hangfelvétel készül, amelyen a jegyvásárlók is feltűnhetnek, de ezzel kapcsolatban semmilyen követeléssel nem léphetnek fel a rendezőség felé."

magyarán aki nem akar szerepelni, nem megy ilyen helyekre.

fran7 2013.07.17. 09:57:50

@Lencsés István: Tudod, kik sértődtek meg a félázsiai kifejezésen Magyarországon, akik Ázsiaiak és sokat éltaek Afrikában is? Vagyis az a népcsoport, amelyik teljes egészében ázsiai, s nem az Urál mögül jöttek.

_Epikurosz_ 2013.07.17. 10:25:13

@fran7: meg a tálibok. Megint mondom, hogy Mubarak.

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.07.17. 10:38:43

@fran7: Pityut nem kell komolyan venni, nezd meg a rola szolo blogot: lencsespityu.blog.hu

Hókarón a nyuszika 2013.07.17. 10:40:23

Te Ostoba Csehszlovák kém!

Nem érdekelnek az Orbán-lányok, mint ahogyan a cseh elnök gyereke sem.
Ebben az izadságszagú, nagyon gyenge postban van ugyanis egy olyan rész, ami alapján: "elmész te a büdös p*csába, te ostoba Csehszlovák kém"!
Mi az, hogy: "...(ál)vallásos-tradícionális utánlövésekkel létrehozott bódulat, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, nagycsaládos mesevilág."
Nem érdekel az Orbán család sem! Engem a Te egyszerű lelked érdekel. Mi fáj neked egy harmonikusan - lehet hogy vidéken élő - család (akár nagy család) ünnepvárásaiban? Mi az "ájtatos" egy koszorúkészítésben, vagy tojásfestésben? Az csak a Te, ostoba szegénységed, hogy ezt csakis egy mesevilágként tudod elképzelni.
Ugyanolyan jó a viszonyom a valósággal, mint a tradíciókkal! Ez a kettő csak az olyan ostobáknak mint Te, összeférhetetlen egymással!

Lencsés István 2013.07.17. 11:22:32

@fran7: Ez hogy jön a témához ? :)

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.17. 11:22:51

@REM.:

Elnézésedet kérem, még ha pallérozatlanul is "beszéltél" velem.

Érthető a felháborodásod, hiszen ebben a szemét Eu-ban egy integrálhatatlan szar bevandorlót csak egy másik integrálhatatlan szar bevándorló véd meg. Jelen esetben te a haverodat.

Tehát utoljára is elnézést...

Hókarón a nyuszika 2013.07.17. 11:22:57

Te Ostoba Csehszlovák Kém!

Nem érdekelnek az Orbán-lányok, mint ahogyan a cseh elnök gyereke sem.
Ebben az izadságszagú, nagyon gyenge postban van ugyanis egy olyan rész, ami alapján: "elmész te a büdös p*csába, te ostoba Csehszlovák kém"!
Mi az, hogy: "...(ál)vallásos-tradícionális utánlövésekkel létrehozott bódulat, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, nagycsaládos mesevilág."
Nem érdekel az Orbán család sem! Engem a Te egyszerű lelked érdekel. Mi fáj neked egy harmonikusan - lehet hogy vidéken élő - család (akár nagy család) ünnepvárásaiban? Mi az "ájtatos" egy koszorúkészítésben, vagy tojásfestésben? Az csak a Te, ostoba szegénységed, hogy ezt csakis egy mesevilágként tudod elképzelni.
Ugyanolyan jó a viszonyom a valósággal, mint a tradíciókkal! Ez a kettő csak az olyan ostobáknak mint Te, összeférhetetlen egymással!

kvasztics47 2013.07.17. 11:23:54

"sperike" nem egy barom állat, véletlenül?

kvasztics47 2013.07.17. 11:35:08

Ez a Hókaróka nyuszika, nem egy barom állat véletlenül?

fran7 2013.07.17. 11:35:17

@Lencsés István: Mert az egész ázsiaiak oktatnak ki minket az európaiságról, akik ugyanúgy bevándorlók Európában, mint mi magyarok. S beszélnek valami elképzelt európaiságról, ami soha nem létezett, de nekünk igazodni kell hozzájuk. Mert az ő mítoszaik fontosabbak, mint a másoké.

Bilbo 2013.07.17. 11:35:20

Kulturalt orszagban nem foglalkoznak a politikusok csaladtagjainak maganeletevel.

Nem ertem a cikk lenyeget. Miert europaibb az a hely, ahol ezt teszik. Nem europaibb, hanem bunkobb.

Ez valami magyarorszagi lelkibetegseg, hogy mas meg akor is jobb, ha rosszabb?

Hókarón a nyuszika 2013.07.17. 13:16:38

@kvasztics47: megpróbálom újra - az előző 2 valamiért nem jelent meg: Ez ám a megalapozott és frappáns válasz a leírtakra! Gratulálok Te egyszerű!

OftF 2013.07.17. 13:16:45

Hogy baszki, hány embernek nem tellett idén jegyre a Soundra, mind itt kommentel! :D

fran7 2013.07.17. 13:16:51

@Bilbo: Ez így ebben a formában, nem igaz. Úgy két évtizede az akkor még nem bulvár Nők Lapja szorosan követte minden idők egyik legcsúnyább kislányát Chelsea Clintont a felcseperedés és első randi útján. Olvashatjuk Michelle Obama legújabb outfitjének leírását. A demokráciában épp tudunk arról, hogy kábé egy politikus családja mit csinál. Szegény Keleti Györgyöt is csak arra kérték meg, hogy drogdíler fia miatt ne a titkosszolgálati bizottságban dolgozzon, nehogy valakik megzsarolják ezzel. Hiszen apaként egy pontotn túl nem tehet arról, mit csinál a gyereke. Itt is kell az átláthatóság. De egy ponton túl óvatosabbnak kell lenni, mert az ilyen dolgokkal tönkre lehet tenni egy ember életét. Nem a táncikálós videóval, hanem azzal amivel kommentálják a dolgokat.

Lent es fent (törölt) 2013.07.17. 13:17:02

szar. ettől többet ide soha.

dr.pupak30 2013.07.17. 13:17:20

Na csak az első bekezdésig jutottam el. Drogosnak lenni mióta menő? Te sem gondolod komolyan, hogy minden korrumpölt politikus lebukik és lecsukják. Azt meg főleg nem, hogy a minden háziállat bántalmazást kinyomoz a rendőrség. 3 mondat, amiből 2 jóindulattal erős csúsztatás, a drogos kijelentést inkább nem is kommentálom. Mindenestre a jellem jól kirajzolódik.

sirwalter 2013.07.17. 13:17:26

beteg vagy barátom, de ezt valószínűleg tudod magadról...

egyben kiváló cseh barátaim előtt is, és magyarként is szégyenkezem az ilyen idióta összehasonlítások miatt...

bigthereal 2013.07.17. 13:17:49

áááá, do tahó fiam,megint egy szar poszt, és megint egy olyan írás,a mivel belerúgsz Magyarországba...

honnan fakad ez a zsigeri gyűlölet?

az egyetlen értékelhető momentum a fugázható popsi volt...

Hókarón a nyuszika 2013.07.17. 13:17:52

@kvasztics47: Ez egy nyomós és átgondolt érv volt a leírtakkal szemben! Grat.!

Hókarón a nyuszika 2013.07.17. 13:18:03

@kvasztics47: Ez aztán egy nyomós érv volt a leírtakkal szemben! Grat.!

titanvuki 2013.07.17. 13:22:39

@kentauri: vagy nem. Vagy csak tegnap jutott eszembe, hogy kommentelni akarok.

Sadist 2013.07.17. 13:32:10

Na, akkor most az Orbán lányok jól furulyáznak-e, vagy sem? Mert táncolni, ahogy nézem, azt nem tudnak.

Hókarón a nyuszika 2013.07.17. 13:48:54

Na! Akkor fussink neki mégegyszer! Az - ezen blogban is amugy indokolatlanul sokat hivatkozott és amugy jócskán túlértékelt - "európai kultur körök" íratlan szabálya a blog-kommentek tekintetében: elolvas, értelmez - ha ez nem megy, akkor újra olvas, majd vitatkozik! Mondom VITATKOZIK! Mert mit is írtam - azon tul, hogy nem érdekelnek az Orbán gyerekek - "mi az ájtatos a tojásfestésben, meg a koszorúkészítésben"!? Meg azt is mondtam, hogy miért nem lehet elképzelni azt, hogy: egy családban (tőlem lehet nagy család is - annál jobb!) igenis összefér a valóság a tradíciókkal! Az hogy ez a gondolat liberális körökben nem "píszí" nem lepett meg! De ezt támadni és azoktól a családokat ezt a jogukat - nektek nagy jogvédőknek - elvitatni NETTÓ GONOSZSÁG!

Én_vezettem_? 2013.07.17. 14:23:47

talán nem csak én érzem, hogy ez egy "vihar a biliben" szitu, vagy inkább van/nincs rajta sapka.
Jó dolog, ha egy ország vezetőjét bírálják és krizálják, de ilyen dolgokba belekötni, hát nem tudom, elég gáz...
ÓÓÓriási szenzáció, hogy a két csajt felvették ahogy táncolnak fiúkkal (senki senkinek semmijéát nem fogta meg, még a kezüket is, hát kicsi dörgölés van, de ez ennyi érintkezés még egy szalagavató keringő/szalsza esetén is van). szóval az az érzésem, hogy a semmiből próbálnak valami óriási negatív dolgot kihozni.

Szerintem gyermekével támadni bárkit alantas dolog. Ennek ellenére amikor valakinek a gyereke lop, csal , hazudik, maffiába keveredik (Szűrös Mátyás), sikkaszt, hát az nagyon kellemetlen, és a szülőre is rossz fényt vet. De hogy egy nagykorú nő fiúkka táncol???
Mi lesz a következő hír, hogy egy politikus lánya smárolt valakivel, bezzeg az apja meg keresztény???
EZ az álszentség az én szememben.
Ha nem engedné bulizni a lányait, akkor azért lenne köcsög....... ahhh...
ez bénaság. Ami még rossz lehet benne, hogy ha valaki (mindegy melyik politikai oldalon) mindenért mindig csesztet egy polikikust, akkor egy idő után elveszti a kritika a hitelességét, és a jogos és fontos bírálatra is legyinteni fog mindeki... nem?

Én_vezettem_? 2013.07.17. 14:28:06

mi az ájtatos a tojásfestésben, meg a koszorúkészítésben"!
hát igen, sajnos igazi liberális már szinte nincs is, csak ál-liberális. Aki az elfogadás helyett, totális támadást, lejáarátás indít minden olyan értékkel szemben, ami neki nem jelent semmit.
Ez nem tolerancia hanem intolerancia. A semmi védelme a valamivel szemben, az értékek, tradíciók kigúnyolása, nyílt vagy rejtett törekvés azok eltörlélsére, a teljes relatívizmus megvalósítása érdekében... ahol minden relatív, mident szabad, kivéve ami ellenkezik azzal nagyon szúk vonallal, ami éppen trendi (ateizmus, vallásosság gúnyolása, homoszexualitás, melegházasság, kúltúra kigúyolása: ha nem értessz egyet hirtelen kiközösítenek és megtámadnak az ÚN. liberálisok, akik valójában fasiszták és a saját "értékrendjüket" erőltetik mindekire. Nem véletlen, az tesz így akinek nincsnek gyökerei, akinek van, az nem akar semmit másra erőletetni, mert ő jó helyen van a világban. Ilyen szempontból a véresszájú ál-libcsik és a jobbikos díszmagyarok nagyon közel állnak egymáshoz)

Vicsoripuma 2013.07.17. 17:05:17

Ez nem lehet komoly. Mert persze egy országot a miniszterelnöke és annak lányai jellemeznek a legjobban. Hát te miből vagy?

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.07.17. 17:05:30

@Sadist: És anyád jól furulyázik? Ez itt a kérdés..:))

Teragigamega lélek 2013.07.17. 17:05:40

Azért a legbetegebb mégiscsak az, amikor "pedofilnak" gondolja valaki azt, ha két ember egymás szájára ad puszit... ez már tényleg nevetséges.

Vicsoripuma 2013.07.17. 17:06:24

Ez nem lehet komoly. Mert persze egy országot a miniszterelnöke és annak lányai jellemeznek a legjobban. Hát te miből vagy?

bagir 2013.07.17. 17:16:59

Hát dotahó, ennél lejjebb már nincs, marha nagy szarszaga van a kommentednek, látod idevezet a tót felsőbbrendűségi erőlködés.

komolytalan samu 2013.07.17. 19:10:42

@Lord_Valdez: Ez meg amit lobster írt (ha ismeretlen seggeket lehet szabadon fotózni) megállná a helyét, de

Az hogy a kedves papa mibe vonja bele őket, milyen eszközként használja a családját, nekem még nem teszi elfogadhatóvá, hogy ugyanezt tegyem.
(azaz egyiket sem). A pápai látogatás alatt az egyik csaj még gyerek volt asszem, rajta számon kérni a közszereplő lét homályos határvonalait abszolút inkorrekt.

@lobster thermidor:

Ami az ismeretlen segg és duda fotózást illeti, azt pl én önmagában ízléstelennek tartom, ez ügyben a liberalizmusomat (meg mást is) felülírja a mindenkinek kijáró tisztelet (mindenki arra csorgassa, és azon röhögjön, amibe az alany belegyezett). A voyeurködés szabadságát nem gondolom a szabadságjogok okvetlen részének.

Ettől viszont teljesen függetlenül: a velveten kitett ismeretlen mell tulajdonosa azért számol el, amije van. És névtelenül. Nem a kazincbarcikai Kovács fogorvos kislányát teszik ki (a geci hentesét), és nem is apuka miatt.

Erős érv a tiéd, de azért nem a royalfush.

Tucker Dávid 2013.07.19. 18:14:01

Olvastam, séreltem, minden - de a bejegyzés webcímén csak most akadt meg a szemem. Zavarba ejtő. :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.07.20. 02:12:28

@komolytalan samu:
A helyzet az, hogy közszereplő, vagy sem, aki nyilvános helyre megy, azt lefotózhatják. Ezzel együtt kell élni.
Az más kérdés, hogy Tót Tibor a kutyát nem érdekli, míg a híresség igen.
Hidd el, hogy ez máshol se megy ez másként. Ha nem hiszed: google: prince harry drunk

komolytalan samu 2013.07.22. 20:57:57

@Lord_Valdez: Ez így so-so! A brit bulvársajtó közismerten (szerintem google nélkül is tudod) a sajtóvilág legalja, másrészt Harry herceg közpénzből (is) éli az életét, és akkor a királyi család szimbolikus szerepét is ideráncigálhatjuk.

Szóval ő spec pont nem a legjobb példa. A politikus csemeték közszereplő státuszát minden országban, - sokszor a politikus hozzáállásától függően kezelik, ami Viktornál erős határeset.

Mondjuk ez a táncika kurvára túl van lihegve, minden oldalról.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.07.24. 00:43:15

@komolytalan samu:
Legalja, legalja. Mutass nekem egy bulvársajtót, ami nem az. Amerikai, vagy olasz semmivel nem különb. Egyedül az orosz, de az is csak azért, mert Putyin családjáról irkálni igen egészségtelen.

A politikus csemeték nem közszereplők, de a bulvársajtó számára igazi csemegék, főleg, ha a kedves rokon által hirdetett eszményekbe nem fér bele a viselkedése.

Egyébként a sztoriban tényleg nincs sok spiritusz. Dörgölőzött, hát dörgölőzött. Itt egyedül Viktor hozzáállásán lehet csámcsogni.

Kék az ég 2013.07.31. 08:13:08

eldugna?

Épp most nyomjak agyba-főbe az esküvőt. Mert ugye nem közszereplő és ez a blikkes hír az kell.

Persze a szendvicses táncikáláskor hirtelen nem közszereplő ne legyen hír

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.01. 00:02:45

@Kék az ég:

És mi van akkor, ha az apja meglátta a szendvicses vidit, és ezért van most esküvő?
süti beállítások módosítása