Csalódottsággal olvastam egy hónap elteltével a mandíneres srácok válaszát. Ugyanakkor a magyar töréntírás nacionalista fabuláit kétségbeesetten újrafogalmazó írásuk mellett találkoztam izgalmasabb, előremutatóbb reakciókkal is (Nyelv és tudomány, töriblog.hu, Demmel József), amelyek közelebb vihetnek az egyébként rendkívül érzékeny téma – lásd kommentek nagy része – jobb megismeréséhez, megértéséhez.
Agent Ungur-Vhailor párosnak a magyarosítás bagatelizálásáról
„A poszt szerzői mindenhol nacionalizmust vélnek felfedezni csak Magyarországon nem. Ez a tény önmagában arról árulkodik, hogy a poszt szerzői éppolyan nacionalisták akiket kritizálni próbálnak, ezért képtelenek belátni, hogy ugyanazok a jelenségek működtek és működnek a térség minden országában.” – fejeztem be A miért kínos beismerni a magyarosítást? című posztom és a mandineres srácok válaszait elolvasva, innen is kell folytatni. Pszihológiai alapvetés, miszerint az emberi gondolkodás egyik alapvető tulajdonsága, hogy a dolgokat egy lényegesnek tartott szempont(ok) szerint kategorizálja. Agent Ungur vagy éppen Csehszlovák Kém is kisgyerek kora óta felosztja, csoportosítja, véleményezi az embereket, különböző külső, látható jegyek, belső tulajdonság, vagy öröklött kategóriák, de ugyanazon kognitív elv alapján. Úgy kétszáz év óta az egyik legelterjedtebb ilyen kategória a nemzetek, fajok alapján történő felosztás. Nem kell ahhoz rasszistának lenni, hogy az embereket például egy kevésbé lényegi tulajdonságuk, például bőrszínük alapján kategórizáljuk. Egy roma esetében feltételezzük (hisszük), hogy belsőleg különbözhet tőlünk bűnözési hajlam, civilizáltság, vagy éppen intellektuális téren és ennek kiváltó oka, hogy látjuk: más a bőre színe. Nemzeti kategóriák esetében még a bőr színe sem különösebben fontos: elég ha valakiről halljuk, hogy szlovák, magyar vagy éppen zsidó és máris beindul a folyamat, ami alapján aktivizálódnak bennünk bizonyos elképzelések, milyen lehet az az ember.
Egy dolgot biztosan állíthatunk: a jelenség létezése az emberiség történelmében napjainkig bizonyítható. A különböző diszkriminációs intézkedések, kitelepítésk, betelepítések, vagy etnikai, vallási, faji, törzsi, kaszt alapon történő népirtások, mind az emberi gondolkodás egy lényegesnek tartott szempont alapján történő kategorizálás alapján következett be. Ha továbbgondoljuk, beláthatjuk, hogy az egy lényegesnek tartott szempont alapján történő együttműködés, csoportszerveződés a modern nacionalizmus működésének az esszenciája, alapja. Emlékeztetőül, vitaindító posztuk magyarosítást bagatelizáló üzenete ez volt: "Az 1920 előtti Magyarország nem volt tökéletes. Nemzetiségpolitikája nem volt okos. A kor francia, brit, német, szerb vagy éppen román gyakorlatához képest azonban egyáltalán nem volt elnyomó" Sajnos, kedves Agent Ungur ez egy relativizáló állítás, amellyel mentegetitek a korabeli magyarosítást, tehát nem ismeritek be annak valós súlyát. A csernovai áldozatok és a bezárt gimnáziumok számát összehasonlítani, méricskélni más, korabeli diszkriminációból fakadó veszteségekkel mérhetetlen cinizmusra vall, mert ezek szerint rajtatok kívül mindenki tisztában van a "Nincs itt semmiféle szlovák nemzet" kijelentéssel, a nemzetiségi iskolahálózat elsorvasztásával, és a korabeli állami szintről érkező, mindennapos, kisebbségeket érintő basztatással és az elmagyarosodom vagy disszidálok elnevezésű dilemmával.
Agent Ungur-Vhailor párosnak az Uhorsko és Maďarsko felosztásról
Az Uhorsko és Maďarsko felosztás esetén szó sincs semmiféle ördöngös szlovák mesterkedésről, a fogalmak tartalmi változásának meg nem értése váltja ki a nagyfokú értetlenséget. Ezen kívül nyilvánvaló különbség van a két államalakulat nacionalista koncepciója (állami vs. kultúrális) között is. Röviden, újra: a szélesebb értelmű, mai szóval, nemzetek feletti uhor (Hungarian, ungar, hungarus) fogalmat az etnikai magyar politikai elit kisajátította és tette etnikai magyar fogalommá. Nem vagyok naív, tudom, hogy előbb vagy utóbb a kialakuló szlovák nacionalizmus hatására a szakadás mindenképp bekövetkezett volna, de ahogy írom korábban, az etnikai magyarrá tett hungarus státust pont az etnikailag nem magyarok próbálták megtartani, azonusulási pontokat keresve a korabeli történelmi Magyarországgal, Uhorszkóval. Az azonosulásra viszont csak egy esélyük maradt: ha magyarrá válnak. Ez volt elfogadhatatlan a korszak nem magyar nacionalista elitei számára. Az egykori nemzetiségek nyelvében is ekkor történik meg a finom áthangolás Uhorsko és Maďarsko elnevezések között, éppúgy, ahogy azt etnikai magyar elit is végrehajtotta korabeli nemzetkoncepciójának jelentéstartalmában.
Kiss Gy. Csaba állítása önmagában értelmetlen, féligazságot állít, miszerint a szlovák romantikus nemzeti ideológia igyekezett nyelvileg is elválasztani egymástól a történelmi országot (Hungária, Uhorsko) a szlovákok által lakott kisebb hazától. Kiss Gy. Csaba elhallgatja, hogy a magyar romantikus nemzeti ideológia pedig igyekezett tótjait, rácjait, oláhjait beolvasztani, így, nem is lehetett ezeknek a nem magyar nemzeteknek más lehetősége, mint a különbséget tenni nyelvileg Uhorsko és Maďarsko között. Az elnevezések tartalmának újraértelemzésével kapcsolatban jelen posztom végén továbbgondolásra érdemes, érdemi javaslatokat is teszek. Amikor Uhorsko és Maďarsko felosztásról beszélek, nem védelmembe veszem a szlovák nacionalizmus alapkoncepcióját, hanem bemutatom, hogyan alakult ki. Erről felejtkeztetek ti el. Kedves szerzőpáros, szándékaitokkal ellentétben pont a magyar nacionalizmus legendáit mutatáttok be, nekem csak rá kellett mutatnom. Az sajnos nem vitaindító, hogy leporolom és újrafogalmazom a nacionalista fabulákat, oszt’ jól megmondtam. Ezzel akarjátok megállítani a szlovákiai magyarok asszimilációját? Tényleg?
A Terra Incognitának
Demmel József, a Terra Incognita alapítvány nevében fejtette ki véleményét, amely a legközelebb áll a dotoho.blog.hu álláspontjához. Hasonlóan blogunkhoz, ők is megcáfolták a mandineres srácok nyilvánvaló tárgyi tévedéseit, csúsztatásait (Czambel Sámuel, szlovák nyelvű sajtó, a magyarul is megtanult Šoltésováékról), illetve bírálta a magyarosítás relativizálását. Az írás végső konklúziója is előremutató, miszerint “meg kell szabadulni prekoncepcióinktól, meg kell ismernünk a másikat és a közös múltat anélkül, hogy be akarnánk bizonyítani, mi vagyunk a jobbak”, viszont olvastam volna ennek gyakorlati megvalósításáról. A dotoho.blog.hu véleménye az, hogy a százötven-kétszáz éve felépített nacionalista narratívák alapján nem lehet párbeszédet folytatni. Az utóbbi években megrendezett szlovák-magyar történészkonferenciák bebizonyították, hogy egy adott történelmi eseményt (pl: Trianon) mennyire külön értelmezési síkon látják a felek, megakadályozva ezzel az érdemi párbeszédet. A poszt bevezető részében új szempont bevezetésére tettem utalást, a téma bővebb kifejtése újabb posztot érdemelne.
Röviden: valódi szlovák-magyar párbeszédről csak abban az esetben beszélhetünk, ha meghaladjuk a jelenleg mindkét oldalon döntően uralkodó nacionalista narratívákat. Ezt csak egy radikális váltással lehet elérni. A “nemzet” fogama ebben az esetben ne legyen több, mint bármely más össztársadalmi kategória, például: egy társadalmi réteg fogalma. Ha elfogadjuk, hogy a múltnak nincs egyetlen igaz értelmezése, nem lehet kijelenteni, hogy mi történt pontosan, a történelem nem egyfajta lineáris utat bejáró, rendkívüli eseményeket, személyeket, “nemzeteket” egymás után bemutató leírás, akkor jöhet létre, a különböző társadalomtudományok segítségével, egyfajta érdemi párbeszédnek és a kritikai elemzés folyamatának lehetősége, amelyet egyébként a szakirodalom analitikus történetírásnak nevez. Ez az irány a történetírást a különböző társadalomtudományok segítségével, a narratív elemek helyett, kritikai elemzés alapján műveli és legfeljebb "csak" azt tudja megmondani mi az, amit a források alapján gondolunk, hogyan történhetettek az események ugyanakkor ellentétben állnak a nemzeti ideológiák működésének eredményeivel, ami a tradícionális nemzeti történetírásnak felel meg (lásd: a Mandiner vitaindító posztja).
A töriblog.hu-nak
A toriblog.hu szerzőjének is köszönöm a kommentjét, sajnos azt nem tudtam külön rádlinkelni. Felhívom DSI Builder figyelmét, hogy posztjaim “nem politikai szempontokat vesz figyelembe”, és nem a “szlovák álláspontot” képviselik. Jól mondja, “a magyar történész szakma, beleértve a politikai paletta minden ágához vonzódókat is, nem használ megkülönböztető terminus technicust a történelmi Magyarországra és a trianoni Magyarországra” – bár árulkodó gondolkodásáról, hogy a politikai paletta alapján osztja fel a történésztársadalmat. Ugyanakkor nem értek egyet azzal, hogy a magyar történész társadalom nem tesz különbséget az elnevezésben. Ezt ugyanolyan történelmietlennek tartom, mint amikor egy több száz évvel ezelőtti eseményt a jelenlegi szlovák állami határokkal ábrázolják. Az elnevezésekez fűzött kiegészítését köszönöm, de nem önmagában a magyar nép önelnevezése (magyar) és a későbbi, mások áltak a magyarokra tett népnevek (onugor) különbözősége, hanem a modern nacionalizmus megjelenése és a magyarosítás által kiváltott XIX. századi jelentésváltozás értelmezéséről van itt pontosan szó. Abban az időben pedig a hungarus szó alatt már a horvát és más szlávokat is érthettek, saját magukat nevezték így, addig, amíg a modern magyar nacionalizmus hatására le nem szűkült a szó jelentéstartalma.
Általában reagálnék, arra, hogy többek szerint előző posztjaimban valamiféle hivatalos szlovák álláspont érvényesülne, sőt, posztjaim a szlovák propaganda (sic!) első teoretikus lépéseit láthatjuk, ami arra irányul, hogy megbontanak valamiféle mindig is létező, egységes jelenséget. Biztosíthatok mindenkit, ugyanúgy látom a szlovák nacionalizmust mint a magyart, mivel hogy nacionalizmus mindkettő. Természetesen előfordul - ahogy itt a korábbi kommentekben is bőven lehetett olvasni - hogy úgy tűnik, nyíltan vagy burkoltan a "magyarokkal" vagy a "szlovákokkal" szemben vagyok elfogult es védem ez egyiket, támadom a másikat amikor az egyik vagy a másik nacionalizmusról beszélek. Te Stockholm-szindrómás punkvakond na mert a szlovákokról miért nem mondod el ezt vagy azt, hogy ők is nacionalisták, és meg kétszer nagyobbak. Azért értem, legtöbb embernek az fáj, szúrja őket amikor nacionalizmus kritikát hallanak, mert a nacionalizmus olyan mélyen benne van gondolkodásukban, hogy önkénytelen azonosulnak vele. A dotoho.blog.hu azonban éppen azért szólalt meg, mert a vitaindító poszt a szlovák legendák cáfolataként csupán magyar legendákat sorolt fel. Később Vhailor kinyilatkoztatása alapján aztán kiderült, hogy tulajdonképpen valamiféle aktuálpolitikai szándék vezeti őket.
A Nyelv és Tudománynak
Reagált a Mandiner-Dotoho vitára az egyébként is izgalmas posztokat megjelenítő Nyelv és Tudomány oldal is. Fejes László posztjában elismeri, hogy bizonyos szövegkörnyezetben „miért hasznos, ha megkülönböztetjük az uhort és a magyart: lehet, hogy valakinek az identitása kötődik Magyarországhoz (Uherszkóhoz), de nem magyar nemzetiségű. Szlovákul tehát mondhatjuk, hogy Pavol Országh Hviezdoslav bol uhorský básnik 'Pavol Országh Hviezdoslav magyar (uhor!) költő volt', magyarul ezt csak meglehetősen körülményesen tudnánk leírni: mondhatnánk 'magyarországi'-nak, de ez meglehetősen furán hangzik.” Fejes az ilyen helyzetekben az egyértelműen szlovák alakból származó Uhorszkó alak helyett a latin eredetű Hungária (hungarus) kifejezéseket javasolja, ha a szerző szükségét érzi írásában a fenti jelenségek megkülönböztetését. A dotoho.blog egyértelműen radikálisabb álláspontot képvisel: számunka a mindenkori különbségtétel (pl: Hungária/Uhorszkó vs. Magyarország, Madarsko) lenne az előremutató és elfogadható, ugyanakkor - elfogadva Fejes javaslatát - nyitottak vagyunk a latin elnevezés használatára is.
Ezzel párhuzamosan a szlovák nyelvben pedig az 1918 előtti Szlovákia elnevezésére “severné Uhorsko” (észak-Hungária), “severné stolice Uhorska” (Hungária északi vármegyéi) lehetne a logikus lépés. Ezek a szlovák kifejezések a korabeli szakirodalomban teljesen bevett, szinoním szófordulatai voltak a “Slovensko” elnevezésnek 1918 előtt. Ezt a fordulatot azonban csak abban az esetben lehet végrehajtani, ha az 1918 előtti Hungária (Uhorsko, Hungary, Ungarn) a hivatalos nemzeti/nacionalista magyar történetírásban, a magyarországi közbeszédben, kultúrális életben megszűnik kizárólagosan magyar nemzeti terület lenni és Hungária (Uhorsko, Hungary, Ungarn) felfogása megszűnik kizárólagosan magyar (nemzeti) államként létezni. A jelenlegi szlovák nacionalista történetírás Uhorskora, szintén, mint magyar nemzeti területre tekint, de Uhorsko állami keretét széttörte és létrehozta a szlovákok állami területét, mint nemzeti területüket. Amennyiben a Slovensko és Uhorsko elnevezéseket sikerül újradefiniálni – azaz: egyik területet sem úgy közelítjük meg, mint “nemzeti” – abban az esetben sikerülhet a fent említett jelentéstani változtatások keresztülvitele.
A nemzeti állam történelmi korszakokon átívelő gondolatának a koncepciója a nemzeti történetírás elsőszámú feladata. Ennek a szemléletnek az átértékelése döntő áttörés lenne a szélesebb értelemben vett Közép-Európában is, a vitáknak erről kellene szólnia. Magyarok, szlovákok, készen álltok rá?
