Marek Heinz, a 2004-es Európa-bajnok bronzérmes cseh válogatott, Magyarországon játszott a 2009/2010-es szezonban a Ferencváros színeiben. A játékos akkor úgy nyilatkozott, hogy a magyar stadionok és a pálya állapota nagy hátrányt jelent a játék szempontjából. A magát futballbarátnak kommunikáló jelenlegi kormány, élén a miniszterelnökkel, az utóbbi hónapokban több, új stadionról beszélt: ígérnek új Puskást, új Albert és új Loki-stadiont is. Orbán, a pletykák szerint, legutóbb már Leisztigert kapacitálta egy új diósgyőri stadion építése érdekében és lehet, hogy lesz új pécsi stadion is?

A magyarországi stadionberuházások kapcsán röpködnek a milliárdok. A 45 ezres Puskás stadiont 35 milliárdból, az Albert stadiont 10-12 milliárdól, a Loki-stadiont 12,5 milliárdból ígérik a magyarok felépíteni. A három stadionra szánt összeg átszámítva nagyjából cca. 6 milliád cseh koronát jelentene. A gyanútlan olvasó pedig nem érti: Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében, honnan lesz mindenre pénz. Futballbarát bloggerként a csehországi stadionfelújításokat jártuk körbe, milyen stratégia alapján, mennyi pénzből, milyen támogatással és mekkora stadionok épülnek egy nagyjából hasonló futballkultúrájú és hagyományú országban. Eredményesség tekintetében nem áll meg a két nemzet labdarúgása közötti párhuzam, a csehek lassan évtizedek óta jobban teljesítenek.  

A legutolsó EB-selejtező után, pótselejtezővel kijutottak az EB-re. Idén, 2011-ben elkövették azt a bravúrt, hogy utánpótlás válogatottjaik mindegyike bent volt Európa legjobb nyolcas döntőjében. Az U20-as korosztály az ezüstöt, az U19-esek a negyedik helyet szerezték meg. Korábban a dotoho.blog összehasonlította a magyar és cseh korosztályos válogatottak szereplését, amely alapján kiderült, hogy a cseh fiatal korosztályok mindegyike erősebb ellenfelekkel és több meccset játszott az adott időszakban. Ezúttal, kicsit részletesebben, a cseh stadionfelújításokat járjuk körbe. Talán a csalódás is kisebb lesz Magyarországon, ha mégsem épülnének meg a beharangozott létesítmények.

A cseh nemzeti stadion - nem aktuális

Szó nincs nemzeti stadion felépítéséről Csehországban, bár a neten találtam egy a szurkolók között mérsékelten népszerű petíciós weboldalt. Itt az aláírók kijelentik, hogy ragaszkodnak az ország egyes számú stadionjának felépítéséhez és szavazatukkal egyben megjelölhetik az általuk legszimpatikusabb tartott helyszínt, ahol a stadionnak fel kell épülnie. Összesen 10469-en szavaztak. Legutoljára 2006-ban merült fel komolyabban, a Paroubek-kormány idején, egy nemzeti stadion építése. Akkor a Letnán, a Sparta stadionja helyén képzelték el, a 35-40 ezer fő befogadására tervezett stadiont, amely 2,5-3 milliárd koronát felemésztő stadiont - a korabeli tervek szerint - 2010-ben nyitották volna meg.

Miután a prágai projekt bebukott, 2008-ban felmerült, hogy az átalakítás előtt álló Za Lužánky stadion lehetne a nemzet új stadionja - Brünnben. Végül mindkét építkezést a gazdasági világválság sodorta el. Miroslav Pelta, a Cseh Labdarúgó Szövetség elnöke 2011 novemberében továbbra is kategórikusan kizárta egy ilyen stadion felépítését: Csehország jelenlegi gazdasági helyzetében ez nem reális. Anyagi forrásaikat a megyei és alacsonyabb osztályú labdarúgásra, illetve professzionális labdarúgás színvonalának emelésére használják. (A képen a Letnára tervezett Nemzet Stadion látványterve 2007-ből).

Plzeň – Štruncovy sady

A pilzeni csapat jelenleg a BL-ben vitézkedik, stadionjuk felújítását már 2011-ben megkezdték. A magyar szurkolók számára is emlékezetes hely – itt játszottak Németh Krisztiánék az olaszokkal az U19-as EB-döntőért – teljesen átalakul: a főlelátó kivételével teljesen lebontják a  lelátókat, eltüntetik a pályát körbevevő futópályát, szögletesítik a stadiont, és teljesen kicserélik a gyepet is, amelyet Hollandiából rendeltek meg. A felújítás második szakasza a majd hatvan éves főlelátó átalakítása és azt körbevevő két torony felépítése lesz. (A felső képen a látványterv, az alsó fotón a 2011 novemberi állapotok látszanak, először 2012 márciusában fogad ellenfelet Pilzenben a hazai csapat).

Ki finanszírozza és miből:  Helyi önkormányzat
Mennyibe kerülne:  357 millió korona (cca. 3,5 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2012 március, végleges kialakítás, tornyokkal: 2013
Mennyi lenne a férőhely: 12500

Hradec Králové – Malšovická arena

Egy új stadion felépítéséhez Hradec Kralove városában állnak legközelebb. Az ECE gazdasági társulat nemcsak a stadiont építettné meg, de annak környékéről is gondoskodik: az új edzőközponton kívül, szabadidő-, és kereskedelmi központot alakítanak ki. A stadion részben abból a 250 millió koronából finanszírozzák, amelyet a telek eladásából kap a helyi önkormányzat az ECE-től. A többit a cég állja, ráadásul, azt is vállalták, hogy a következő évben újabb 176 millió koronát tesznek be az egyesületbe. Az építkezés időtartalmát maximum 1 évre becsülik. (A képeken az új stadion látványtervei).

Ki finanszírozza és miből:  Helyi önkormányzat + ECE társaság
Mennyibe kerülne:  450-650 millió korona (cca. 4,5-6,5 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2013
Mennyi lenne a férőhely: 12000
 

Ostrava – Městský stadion Vítkovice

A legnépszerűbb vidéki klub, a “cseh” Diósgyőr stadionjának sorsa évek óta rendezetlen Ostraván. A Baník csapatának 2008-ban is albérletben kellett már játszani, amikor részleges átalakításokat végeztek Vítkovice elnevezésű stadionjukon. Még abban az évben gigantikus tervek kerültek napvilágra: a csapat egy teljesen új 30 ezer férőhelyes stadiont kapna, amelyet 1,5 milliárd koronából építettek volna fel Svínov városrészben.

A helyi önkormányzat, az új stadion tervét, anyagi okok miatt, végül 2011 januárjában határozatlan időre felfüggesztette, és visszatértek a vítkovicei stadion felújításának ötletéhez. A legfrissebb hírek szerint az átalakítás 2012 júliusában indul a bontási munkákkal, jelenleg a dokumentációs munkák folynak. A városi önkormányzat 100 millió korona támogatást kért az Oktatási, testnevelési és ifjúsági minisztériumtól.

Ki finanszírozza és miből:  Helyi önkormányzat + állam
Mennyibe kerülne:  246 millió korona (2,46 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2012-2013 - főtribün, végleges állapot: 2014
Mennyi lenne a férőhely: 15 000

Sparta – Generali arena

Stadionfelújítási munkálatokra készül a leggazdagabb prágai klub is. A két évvel ezelőtt elfogadott tervek szerint a főtribün teljes átépítésére kerülne sor. A felújítás magában foglalná új skybox, VIP-páholyok és a stadion jelenlegi 22 ezres befogadó képességének megnövelését 25 ezer férőhelyre. Egyúttal a másik három tribünt is teljesen befednék.

A stadion szóvivője szerint, az átépítések előtt szeretnének mindent technikailag és anyagilag is száz százalékig előkészíteni. A szóvivő a médiában azzal bíztatta a Sparta szurkolókat, hogy a Slavia szurkolói is nyolc évet vártak végül az új stadionra, de megérte. Az előzetes tervek szerint az átalakításokat a következő nyári szünetben oldanák meg, hogy az átalakítások ne zavarják a szurkolókat a kényelmes szurkolásban. (A felső képen a jelenlegi főlelátó látható).

Ki finanszírozza és miből:  ?
Mennyibe kerülne:  ?
Mikor lehet kész: ?
Mennyi lenne a férőhely: 25000

Bohemians 1905 – Stadion Ďolíček

A prágai zöld-fehérek stadionjának felújításáról már 2002 óta beszélnek. A 2010/11-es futballszezonban a Cseh Labdarúgó Szövetség a pályát  játékra alkalmatlanra minősítette. A szurkolók és a csapat a Slavia új stadionjába kényszerültek. A zöld-fehér klub szurkolói nem békültek meg a helyzettel. Megalakították a Hazai Tizes Társaságot, amely a 10. kerület két nagy klubja - Slavia és Bohemians - ultrái, szurkolói együtt, közösen támogattak, hogy a Ďolíčka-stadiont rendbehozzák.

A 2010-es önkormányzati választásokon több, mint 42 ezer szavazatot kaptak, így a Hazai Tizes három képviselőt be tudott juttatni a 36 tagú képviselő-testületbe! 2011 novemberén három lehetséges megoldást terjesztettek be a polgármester elé a társaság képviselői, az átalakításokra vonatkozó minimalista, közepes és a legmerészebb elképzeléseket tartalmazó tervet. A stadion jelenlegi értéke 80 millió korona, a jelenlegi tulajdonos hajlandó eladni az önkormányzatnak a területet. Jelenleg a felújítás mértékéről folynak tárgyalások a polgármester és a Hazai Tizes Társaság képviselői között.

Ki finanszírozza és miből:  kerületi önkormányzat + jelenlegi stadion tulajdonos
Mennyibe kerülne:  35-360 millió cseh korona (350 millió-3,6 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2013
Mennyi lenne a férőhely: 10000

 

Cseh másodosztály: Fűtött pálya, fedett lelátók

A cseh első ligában tett rövid, rekonstrukciós-körképünk után, érdemes körbenézni a cseh alacsonyabb osztályban is. Fűtött pálya, fedett lelátók - szólnak a magyar vagy egy szlovák első osztályú csapat által is megirigyelhető, nem is annyira már csak tervek, és megvalósult építkezések.

Chomutov – Letní stadion Chomutov

Az egykori szovjet laktanya területén, egy angliai stílusú kiszolgálóhelység áll már tavaly óta Chomutov városka kulturális- és sportközpontjában. Szintén tavaly áprilisban adták át ugyanitt a település hokistadionját. Jelenleg teljes erőbedobással halad a futballstadion építése is. A szomszédos atlétikai stadionnal együtt, az új létesítmény 260 millió koronába kerül. Az összeg nagy részét az Európai Unió támogatásából kapja vissza a város.

Az FC Chomutov új stadionja a helyi szövetség minden kritiériumának megfelel. A stadion fűtött gyepet kap (!), a pályát körbevevő négy lelátó mindegyikét befedik. Építészetileg érdekes megoldást alkalmaznak a főlelátó esetében, amely íves alakú lesz és a közeli téli stadion sziluttjét másolja. A polgármester annak is örült, hogy végre megoldódnak a telekgondok, mivel a sportközpont területe nem volt a város tulajdonában, de a stadion a város tulajdona lesz és fenntartását is a település vállalta.

Ki finanszírozza és miből:  a városi önkormányzat + EU
Mennyibe kerülne:  260 millió cseh korona (2,6 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2012 nyara
Mennyi lenne a férőhely: 5000

 

Karviná – Městský stadion

Minden valószínűség szerint átépítik a második-ligás Karviná település stadionját is. A főlelátó rekonstrukciója már két évvel ezelőtt megtörtént, előreláthatólag a munkálatok 2012-ben folytatódnak tovább, az összes lelátó befedésével, illetve új klubhelység kialakításával. Nem várhat magára a stadion kiszolgálóegységeinek átalakítása, ezek már nem ütik meg a cseh második liga színvonalát sem.

Az átalakítások megkezdését 2012-re tervezik, de hogy pontosan mikor, az csak az anyagiakon múlik. A munkálatok anyagi fedezete ugyanis nagyobb része az EU-tól érkezne. A kisváros vezetése egyelőre nem tudja, mikor utalják át nekik a 270 millió koronát. Ugyanakkor már beadtak támogatási kérelmet az állam felé, így remélhetőleg hamarosan megindulhat az építkezés Karvinában is.

Ki finanszírozza és miből:  EU + a cseh állam
Mennyibe kerülne:  300 millió cseh korona (3 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2013
Mennyi lenne a férőhely: 6500

  Ustí nad Labem – Městský stadion

A város jelenlegi stadionja hivatalosan sem az első-, sem a második ligás körülményeknek nem felelt meg. A klub a labdarúgó szövetségtől azonban még az idei évre kivételt kapott és indulhattott a második ligában. Azzal a feltétellel, hogy 2011 végéig rendelkezniük kell olyan tervekkel, amely a stadion 2012-es végleges átalakításáról szól. Ez elsősorban a katasztrófális állapotban lévő főlelátóra vonatkozik. Az átalakítási tervek már elkészültek, az engedélyek megvannak.

Jelenleg a klub vezetése a várossal tárgyal az anyagiakról. Nehézségeket okoz, hogy a város 1,7 milliárd koronás adósságba keveredett. A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, a becslések szerint jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, úgy, hogy az nem befolyásolja a csapat hazai mérkőzéseit. A hírek szerint a Sportminisztérium 70%-ban, a város 30%-ban járulna hozzá az átalakítási munkálatok anyagi forrásához. (Felső képen az átalakítás utáni, alsó képen a jelenlegi állapot látható).

Ki finanszírozza és miből:  állam+ helyi önkormányzat
Mennyibe kerülne:  117 milló korona (1,17 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: 2012
Mennyi lenne a férőhely: 4000 ülőhely a főlelátón

 

Brno – Stadion Za Lužánkami

A jelenleg másodikligás klub 2002 óta a Srbsko nevű stadionban játszik, de a helyi szurkolók soha nem szerették, mivel nagyon nehezen megközelíthető. A városvezetés 2008-ban éppen ezért felelevenítette a kilencvenes években már egyszer felmerült nagyívű terveket és a nagy hagyományokkal rendelkező Za Lužánky elnevezésű stadion teljes újjáépítését, a római Kolosszeumra hasonlító, 30 ezres modern stadion kialakítását javasolta, amely az UEFA elitkategóriájában is megállná a helyét. Akkor a stadion átadását 2012-re ígérték. Miután a prágai Letnán bedőlt a Sparta stadionjának kibővítésére vonatkozó elképzelés, az újjáépített brünni stadion lett volna Csehország nemzeti stadionja.

Bármilyen stadionépítés anyagi fedezete és a véglegesnek kommunikálható stadion terve egyelőre nem tisztázott. Jelenleg a város egy bírósági ítéletre vár, amely eldöntené a helyi önkormányzat és a Czech City társaság között évek óta húzódó jogi vitát, kié a telek, ahol az új stadion állna. Az összeg egy részét állami támogatásból szeretnék biztosítani, de Brünn városa eltökélet abban, hogy a futballt visszahozzák a Za Lužánky stadionba. További látványtervek. (Alsó képen: a stadionukat visszakövetelő brünni szurkolók menete).

Ki finanszírozza és miből:  ?
Mennyibe kerülne:  1,5 milliárd korona (15 milliárd HUF)
Mikor lehet kész: ?
Mennyi lenne a férőhely: 30000

Most – Fotbalový stadion Josefa Masopusta

Új stadiont szeretnének Most városában is, igaz ellentmondásos nyilatkozatok születtek az ügyben. A jelenlegi stadion hivatalosan mindenkinek megfelelt, a klub egykori elnöke, Jan Kabíček, két évvel ezelőtt, egy teljesen új stadion építésére tett javaslatot. Az akkori tervek szerint az újonnan épülő stadiont és a hozzá tartozó telket egy magánbefektető vásárolta volna meg és a befolyó összegből lehetett volna az új stadiont felépíteni. A tervekből egyelőre nem lett semmi. A klubnak közben új elnöke lett,  Stanislav Salač jelenlegi vezető szerint a stadionépítés Moston egyelőre nem aktuális. Igaz, azt is hozzátette, hogy az új elnökség még nem állt fel teljes létszámban, de szerinte a jelenlegi stadion megfelelő állapotú.

Ki finanszírozza és miből:  ?
Mennyibe kerülne:  ?
Mikor lehet kész: ?
Mennyi lenne a férőhely: 8000

Korábbi felújítások, átalakítások

Végül, röviden tekintsük át, hogy milyen nagyobb beruházások, stadionépítések, történtek a tízmilliós Csehországban az elmúlt néhány évben.

Sigma Olomouc – Androva Arena

Az egyik legjellegzetesebb stadionja Csehországban az Olomouc csapatáé, alakjáról már messziről felismerhető. A stadion 2010-ben részleges felújításon, a déli lelátó befogadóképességét növeték, mintegy 2000 fővel. Illetve ott alakították ki a skybox létesítményt is. A beruházás 130 millió koronába (1,3 milliárd HUF) került, az állam a költségek harmadát állta.

FK Baumit jablonec – Chance Arena

Talán a legmodernebb stadion Csehországban. Teljes rekonstrukciója 2006-ban lett kész, egyetlen negatívuma a viszonylag kevés néző fér el a lelátón, összbefogadóképessége: 6280 néző. A felújítás – amelynek során többek között a futópályát is megszüntették – összesen 100 millió cseh koronába (1 milliárd HUF) került. Egy mikrórégió számára ideális stadion, amelynek tulajdonosa a város.

1.FC Slovácko - Městský stadion Miroslava Valenty

A Jablonec pályája mellett a másik elsőosztályú stadion Csehországban, amely egy kítünő regionális sportközpont is egyben. Alacsony befogadóképessége nem engedi meg, hogy nagy nemzetközi meccseket játszanak itt, másrészt a cseh válogatott már lépett itt pályára. Egy futballszurkoló és játékos számára is tökéletes hely. Az átalalítás három évig tartott, 2003-ban adták át ünnepélyesen. Összesen 250 millió koronába (2,5 milliárd HUF) került a felújítás, amelyből 100 milliót az állam vállalt.

FC Vysočina Jihlava

Egy negyedrészt felújított stadion, amelyre eddig 54 millió koronát költöttek: Az összegbe a 2500 férőhelyes északi lelátó és azt ezt körbevevő két torony megépítése, a füves pálya cseréje és a stadion környéki parkolóhelyek kialakítása fért bele. A Jihlava városa 35 millió koronával tudott beszállni az 54 millió koronába kerülő első fázisba. Az építkezés egy éven keresztül tartott, 2006-ban adták át a nagyközönségnek az új lelátót. A felújítás II. szakaszáról egyelőre nincs szó, jelenleg a város birtokában lévő stadion bérleti díját – havi 200 ezer cseh korona - keveslik az önkormányzatnál, az egyesület pedig nem hajlandó többet fizetni. Az utolsó hírek szerint a város felmondta a szerződést a klubbal. A stadion teljes kiépítését - 2006-ban - 210 millió koronára (2,1 M forint) tervezték.

 SK Slavia Praha - Synot Tip Aréna Eden

Nyolc éves álma vált valóra a Slavia szurkolóinak, amikor 2008-ban átadták az új stadionukat. A fedett, 21 ezer fő befogadására képes stadion 1 milliárd koronából (10 milliárd forint) épült fel két év alatt. Ma már tudjuk, hogy az átadás után több, kisebb javítást, módosítást még el kellett végezni a stadionban. A cseh válogatott itt lép pályára általában és idén a Pilzen csapata is itt játszotta a BL-mérkőzéseit. A stadiont külső és belső forrásokból finanszírozták, például kötvényeket bocsájtottak ki.

A stadion megtérülését az átadás pillanatában (2008 május) tizenöt évre becsülték. A stadion befektetője az akkori tulajdonos E Side Property Limited társaság volt, amely az Eden stadionhoz köthető, reklám, marketing és PR tevékenységgel foglalkozott - a beruházás anyagi forrásának biztosításáért cserébe. Ez a támogatási minta működik az a müncheni Allianz Arena esetében is. A stadionnak azóta új többségi tulajdonosa van, a pletykák arról szóltak, hogy az E Side vezetői a stadiont értékén alul értékesítették volna.

FK Teplice - Na Stínadlech

Csehország egyik legmodernebb stadionja. A Sparta és a Slavia stadionok után a harmadik legnagyobb befogadóképességgel rendelkezik: 18428 nézővel. Az UEFA minden előírásának megfelel, nemzetközi és kupamérkőzések lejátszására is alkalmas, csak nagy kár, hogy az északi tribünt csonkán hagyták. A stadion nagy része fedett. A stadiont 1996 és 1998 között újították fel, több, mint 200 millió cseh koronából (2 milliárd forint).

Összegzés

Csehországban kevesebb pénzből, többnyire kisebb lelátókkal, de több stadion újult meg és alakul át éveken belül. Jelenleg tíz klub készül a teljes/részleges átalakításra vagy már javában folyik a munka. Az ottani klubvezetők összesen - az eddig nyilvánosságra hozott költségvetési számok szerint - nagyjából összesen 2,5 milliárd cseh koronát hajlandók költeni a stadionok felújítására/felépítésére.  A jelenlegi futó beruházásoknál, a költségek nagy részét a helyi önkormányzatok izzadják ki, esetenként együttműködésben egy nagyobb céggel. 

Nagyvonalúan átszámolva, ez az összeg valamivel több, mint 25 milliárd forintot jelent, amely megegyezik az új debreceni (12,5 milliárd) és a fradi (10-12 milliárd) stadionokra szánt összeggel. Csehországban a két magyarországi futballklub stadionjának árából minimum hét (!) stadion újulhat meg. Csehországban ráadásul az állami szerepvállalás, szoros együttműködésben az Európai Unióval, csak az alacsonyabb osztályban látványosabb. Posztunk végén a kétezres években korábban végrehajtott beruházásokat vettük górcső alá. A hat stadion ára/felújítása nagyjából 1,8  milliárd cseh koronába került, nem kizárólag állami támogatásból megfinanszírozva.

54 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr243434799

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megszorítás: további 670 millióért veszünk stadion-beléptető rendszert 2011.12.12. 13:40:11

Becsült értéken nettó 669 millió forint értékben írt ki gyorsított tárgyalásos eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) stadionbiztonsági rendszer tervezésére és üzembe helyezésére. Pedig van már nekünk olyan raktáron 4 milliárdért....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baliquez 2011.12.12. 09:06:51

Magyar stadion többe kerül mert magyar politikus többet lop. Merünk nagyok lenni.

csoko20 2011.12.12. 09:07:02

"A gyanútlan olvasó pedig nem érti: Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében, honnan lesz mindenre pénz."

Átlag magyar tudja, hogy amit a kormány megígér, annak általában az ellenkezője valósul meg. Tehát stadion tuti nem lesz, max. abban bizhatunk, hogy az árát nem nyulják le teljesen....

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.12.12. 09:13:06

Nem rossz összeállítás. (Mondjuk én feleslegesnek érzem a provokatív felütést, a tartalom maga is épp eléggé "provokál", de tudom, hogy ezt hiába mondom...).

Mondjuk a már megvalósított beruházások nem tűnnek túlzottan impozánsnak, igazából a Slavia és a teplicei komoly, a másik három amolyan "helyi érdekű" dolog...

A tervek esetén meg az a tanulság, hogy ugyan láthatólag a cseheknél is működik az, hogy az álmok és a valóság között van némi különbség, az azonban látszik, hogy sokkal realistább népség lakik odaát.

Végezetül megjegyezném, hogy 1 korona 12 forint, azaz kb. 20%-al alábecsülöd a cseh költségeket.

xk2spv 2011.12.12. 09:41:14

Nem láttam egyetlen kész stadiont sem, ez a poszt -csakúgy mint a magyar stadion-rekonstrukció- makettekről szól. Meg a tervezett költségvetésről. Az árak alapján igen bolondos népség ez a böhmisch. Komolyan gondolja valaki, hogy ennyi pénzből európai szintű stadionokat fog építeni :D? Egyébként szívesen elolvasok mindent, ami arról szól, hogy máshol mit-hogyan csinálnak, de az arrogáns-provokatív (rossz értelemben vett k-európai) stílussal keres magadnak egy cz-s domént, és ott hirdesd az igét csehszlovákul!

csedo 2011.12.12. 10:26:16

Itt Pécsett, a helyi első osztályú csapat tulajdonosa (MD - nem Miles Davis, sajnos) azt nyilatkozta néhány hónapja, hogy abból a (virtuális) pénzből, amit a Puskás-, meg a debreceni stadion felépítésére szánnak, meg lehetne oldani a komplett magyar első osztály pályáinak "téliesítését", vagyis alácsövezés, vízelvezető-rendszer, meg ilyesmi. Ja, akkor nem lehetne a hosszú téli szünetre fogni a gyatra focit?

AdamKos 2011.12.12. 10:29:35

@xk2spv: szia! kifejtenéd, hogy miért érezted provokatívnak a cikk hangvételét? én nem éreztem annak és eléggé meglepődtem azon hogy milyen éles, fenyegető (keress magadnak cz domént) hangnemben válaszoltál.

csoko20 2011.12.12. 10:55:48

Azon is el lehet merengeni, hogy pár éve Kósa még csak 3-4 milliárdért kuncsorgott, hogy legyen egy BL-re alkalmas stadionjuk.
Akkor most miért kell a triplája???

pandacsökiboborján 2011.12.12. 11:00:58

Ezek szerintem ilyen béna focival rendelkező országokban ostoba kiadások. Még akkor is,ha magánbefektetők,cégtulajok adják össze,mert ők is hasonlóan az államhoz,a társadalomtól veszik el a pénzt...

wilson77 2011.12.12. 11:27:19

Tisztelettel és nem provokatív célból üzenem xk2 kollégának, hogy menjen, és keressen magának egy nagyonnagymagyar domaint, ott kifejtheti azt, hogy ki és miért támadja s tépi szét nemzettestünket. F.

Érdemi rész: az összeállítás remek, bőséges.
Rossz hír az ellendrukkereknek: ezen tervek nagy része meg fog valósulni. Mert a csehek nem magyarok.

Egyébiránt sztem is felesleges kiadás focira költeni csillagászati összegeket, ha nincs az országban számottevő foci.

Kivlov 2011.12.12. 12:27:05

@csoko20:
Az úttest stadion 2 Mrd-ből felhúzták 10 éve. Akkor nem kellett volna leállítani a programot, hanem folytatni a többivel. Mert azóta nem ér 5ször kevesebbet a pénzünk...

kpetya 2011.12.12. 12:27:37

@csoko20:
minek több a 10%-a a 3nak vagy a 12-nek?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.12.12. 12:49:21

@AdamKos: Segítek, index címlap:
[Dotoho] Minek nektek új Puskás-stadion?
Két magyar stadion árából hét cseh stadion újul meg.

A hangvétel és a címválasztás is gáz, főleg úgy, hogy a cikk hangvétele közel nem ilyen (mondjuk nem olvastam végig, mert mint úgy, északi szomszédaink futballstadionjainak helyzetét magasról leszarom).

kerusz 2011.12.12. 12:49:44

Debrecenben új stadion épülne, a Fradinak is új stadiont terveznek a régi elbontásával. Ezek a cseh példák kivétel nélkül létező stadionok átépítéséről szólnak, ami azért más kategória. A reális összehasonlításhoz azt is jó lett volna látni, hogy milyen állapotban voltak a stadionok a felújítás előtt, milyen szintű átépítés történt.

A cikkben említett rekonstrukciókkal kb. a Megyeri úti stadion tíz évvel ezelőtti átépítése rokon, az akkor 1,4 milliárd forintba került (epiteszforum.hu/node/16346). A teljes egészében magánberuházásként épült új győri stadion és a hozzá kapcsolódó egyéb létesítmények ára cakkpakk 50 milliárd volt. (www.nol.hu/archivum/archiv-491056).

kerusz 2011.12.12. 12:50:35

@Kivlov: 1,4 milliárdból, és a 38 stadion átépítése 21 milliárd lett volna.

fran7 2011.12.12. 12:50:55

Lehet irigyelni a cseheket, de a magyar pályák legnagyobb problémája, hogy az elmúlt húsz-harminc évben nem nagyon nyúltak sok stadionhoz. Például a Vasaséhoz.
De a cikk beszélhetne mondjuk, a felépített megújított Eto, Vidi, Kaposvár, Zte, de akár a Szpari pályáról is. S nemcsak a Barbiról. De hát ugye a cikk koncepciója más volt. S a tények néha bezavarnak.

csintapala (törölt) 2011.12.12. 12:57:52

Eleve minek ide új stadion? Ehhez a szarhoz amit nálunk foci néven művelnek? Vagy mert a zorbánkirály focirajongó? Nincs pénz semmire, de stadion az k*rvára kell.

DVB 2011.12.12. 13:32:49

@xk2spv: A fenti listaban sok a makett, de a pilzeni, teplicei, Sparta, Slavia, Jablonec, Olomouc es Slovacko (Uherske Hradiste) letezo stadionok es a kepen szereplo allapotban vannak. A hangsuly valoban provokativ es nem latom en sem szukseget.

Ostravaban epp a napokban adtak el a Na Bazalech nevu stadiont ahol a Banik jatszik es nyaron fognak atkoltozni a vitkovice stadionban. Jelenleg kisse maskepp nez ki mint a fenti kepeken... www.google.cz/search?q=mestsky+stadion+vitkovice&rls=com.microsoft:en-us:IE-SearchBox&oe=&redir_esc=&um=1&ie=UTF-8&hl=cs&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=sPLlTu3tBqv24QSoodTIDA&biw=1280&bih=841&sei=sfLlTqODKIrJswbzsNigCQ

Terézágyú 2011.12.12. 14:17:25

@Aszteroida-bányász metal énekes:
"A hangvétel és a címválasztás is gáz, főleg úgy, hogy a cikk hangvétele közel nem ilyen (mondjuk nem olvastam végig, mert mint úgy, északi szomszédaink futballstadionjainak helyzetét magasról leszarom). "

Ja, hogy te viszont nem vagy cseppet sem provokatív... :)

dez01 2011.12.12. 14:17:43

A szomorú az, hogy nekik mindemellett van még rengeteg jégstadionjuk is:(

Kivlov 2011.12.12. 14:21:50

@kerusz:
Igen, tényleg az a pontos! 1,4 Mrd... most meg 10-12 egy darab. És nem is bánná az ember, ha azért lenne 10szeres, mert azóta az építő melós is 10szer annyit keres. Dehát szerintem még a dupláját is csak neccesen...

2002 2011.12.12. 14:29:23

@Kivlov: Jó, de a jégkorong nem magyar nemzeti sport.

Kivlov 2011.12.12. 14:32:53

@2002:
lesz*rom a jégkorongot.
3szor pályázutnk EB rendezésre, stadion nélkül...

Nagyzee 2011.12.12. 14:35:43

Ezek a cseh példák tényleg tanulságosak, de:

1. Magyarországon is volt pár a fentebbi cseh példákhoz hasonló stadionbővítés / felújítás(bár valószínűleg azért jóval kevesebb mint a cseheknél sajnos). Ezzel szemben a blogger ezekről említést sem tesz, azt a benyomást kelti, mintha a rengeteg jó ár/érték arányú cseh példával csak a két-három tervezett nagy projekt állna szemben magyar oldalon. (Amiből az Albert-stadion újjáépítése jelenleg egy bizonytalan ígéret csak. Mellesleg elég nagy hülyeség is szvsz, mert itthon a Fradi pálya a legjobbak között van, itt inkább felújításban kellene gondolkodni.)

2. Amikor a cikk vége felé elérünk a Slavia példájához, egyszercsak kiderül, hogy egy hasonló nagyságú új stadion felhúzása Csehországban is kb. annyiba kerül mint itthon. A cseh stadion valamivel olcsóbb, de nagyságrendileg ugyanannyiba került, mint amennyibe az új debreceni stadion kerülne. Ha jól emlékszem, Debrecenben talán szállodát és/vagy konferenciaközpontot is terveznek a stadionhoz, és sülyesztett pályát akarnak talán építeni, hogy ne lógjon ki nagyon a stadion a Nagyerdőből. Mellesleg Debrecenben nem igazán opció a meglévő stadion felújítása, mert az Oláh Gábor utcán a 4 lelátóból 3 db mobillelátó, szóval nincs nagyon mire építeni.

(3. Az írásból kitűnik, hogy Csehországban is volt már téma egy új nemzeti stadion felhúzása. A románok meg pl. pont nemrég avatták a sajátjukat, ha jól rémlik. Szóval azért nem példa nélküli hülyeség a Puskás újjáépítésének terve, inkább csak rosszul időzített.)

Mellesleg szerintem egyáltalán nem kellene most állami pénzt költeni stadionok építésére. (A Puskásnak csak az időzítése rossz szvsz, később igenis szükség lenne az új stadionra, a klubcsapatoknak állami pénzen épített stadionok koncepciójával kapcsolatban viszont úgy általában is kétségeim vannak.) Szóval nem igazán védeném a tervezett magyar beruházásokat, de szerintem az összehasonlítás kicsit koncepciózus lett. Pontosabban a tervezett és elkészült projektek bemutatása nagyon is tanulságos, inkább a provokatív felütés az, ami nem teljesen indokolt szvsz.

2002 2011.12.12. 14:37:19

@Kivlov: Bocsánat, nem neked akart menni, hanem egyel feljebb :)

Amúgy nem annyira negatív ez, szlovákok is úgy pályázták meg a jégkorong vb-t, hogy a stadion pár nappal start előtt lett átadva. Ha Magyarország megkapta volna a rendezési jogot, biztosan ott is lettek volna stadionok.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.12. 14:59:36

@Nagyzee: 1. Sorolj fel, légyszi, akkor legalább hat olyan volumenű beruházást, amit a posztban említek az elmúlt évtizedből Magyarországról. Nekem a győri, a zte és az újpesti ugrik be. Cseh oldalon komplett stadionrekonstrukciók voltak, a meglévőt rombolták le a földig és a helyén alakították ki az új változatot.

2. Mint ahogy az is kiderül, hogy a forrást teljesen más helyről oldják meg... Ugyanakkor elkerülte a figyelmed, h a pilzeni, hradec kralovei stadion töredéke a fenti összegnek, a stadion mérete pedig inkább relevásabb lenne Magyarországra is, mint kitalált 20 ezres stadionok..

3. A koncepció az volt, hogy a két országban AKTUÁLISAN milyen beruházásokat terveznek és miből. Tessék, tied a pálya, ha valamit kihagytam volna magyar oldalról a felsorolásból.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.12.12. 14:59:45

@2002: "szlovákok is úgy pályázták meg a jégkorong vb-t, hogy a stadion pár nappal start előtt lett átadva. Ha Magyarország megkapta volna a rendezési jogot, biztosan ott is lettek volna stadionok."

Szerintem a szlovákok azért kapták meg a rendezést, mert hokiban a hét nagy nemzet egyike.

A magyarok már rég nem nagy focinemzet, tehát a dicső jelen nem elég indok ahhoz, hogy megkapjuk a rendezést. Persze meg lehet nulla eredményel is kapni a foci eb-t (ld. osztrák-svájci pályázat), de akkor ahhoz már nem elég a látványterv.

Tehát vagy eredményes csapat, vagy létezú minőségi infrastruktúra kell. Magyarországnak egyik se volt...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.12.12. 14:59:53

@2002: Na jó, van egy harmadik eset, ld. lengyel-ukrán pályázat, ami leginkább az ügyes lobbizás eredménye (fogalmazzunk finoman), de úgy látszik, Magyarország ebben is kispályás...

Démonmac1 2011.12.12. 15:21:54

A jelenlegi helyzetben, el kellene felejteni a stadionokat, és valami hasznosra költeni.

Nagyzee 2011.12.12. 15:27:48

@Csehszlovák Kém:

1. Az általad említett három mellett még a diósgyőrit, sopronit és a dunaújvárosit tudom említeni, illetve mintha Nyíregyházán is lett volna stadionfelújítás. Ez eddig 7. Lehet, hogy volt több is, nem követem annyira közelről a magyar focit, csak módjával. Amúgy mintha elsiklottál volna afelett, hogy én is azt írtam, hogy a cseheknél úgy tűnik sajnos sokkal több hasonló beruházás valósult meg mint nálunk.

2. Főleg önkormányzati pénzből. Az ugyanúgy közpénz, mégha egy fokkal szimpatikusabb is mint, amikor a központi költségvetés pénzéből megy.
A pilzeni nem teljesen új stadion, a főlelátó marad, és így ránézésre azon lehet a helyek fele-harmada. Mellesleg egy szóval nem mondtam, hogy ne lenne jobb a klubcsapatoknak kisebb léptékű stadionokban gondolkozni, és hogy ne lenne szimpatikus pl. a hradec kralovei stadion, csak annyit állítottam, hogy a Slavia példájából kiindulva ott sem lényegesen olcsóbb egy teljesen új stadion felhúzása az adott méretben.

3. Azért a cikkben bemutatsz jópár már elkészült beruházást is.

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2011.12.12. 15:55:45

na jó, sokkal több történt Csehországban pálya ügyben ez tény. Pedig a 2 ország lakosság tekintetében egy sinten mozog. Minden mocska, korrupciója, silánysága ellenére a cseh labdarúgás mégsem a dicső múltról hadovál napestig, haenm szerényen, gyakran rosszul, de csinál valamit. Valóban egyszerű, emberléptékű dolgokról van szó, nem légvárakról, "majd amikor újra dübörgünk" alapon épített 20 ezres álmokról. 12 500 a PLzen-é, pedig Debrecen méretű város és jobb a csapat.
Persze ilyenkor szép a csehek némete földhözragadtsága, máskor azonban ócskán, kicsinyesen kispolgáriak. A korrupció ott is félelmetes, mégis sajnálattal meg kell említeni, hogy a magyar gazdagok nem akarnak eredményes magyar sportot. Sőt, még egy olan remekül működő üzleti modellt sem próbáltak ki mint a Sparta-é, mely nyereségesen üzemel, észszerű körülmények közt.
Az Ostrava-i stadiont akkor hiszem , ha látom. A Zbrojovka még ennél is illuzórikusabb. Pedig valós 30-40 000 közönség is elérhető ott. Én még emlékszem Zbrojovka-Slovan derbire, amin 42 000 voltak 20 éve.
Kevés történt Magyarországon, na.

hüjeliba 2011.12.12. 16:47:44

@Csehszlovák Kém:
Az összeállítás jó, és érdekes. Köszi
További Mo-i felújítások:
Dunaújváros, Kaposvár, Nyíregyháza főlelátó, Fehérvár főlelátó és karéj felújítás, Akasztó...
de nem ez lényeg, hanem a megtérülés.
sajnos ilyen jegyár-nézőszám mellett nem lehet beszélni.Stadiont stadionnal hasonlítani nehéz, mert sosem tudjuk ,hogy milyen egyéb problémát kell még megoldani.

dez01 2011.12.12. 16:47:52

A magyar sportámogatás jelenleg (tisztelet a kivételnek) szintíszta pénzmosás és/vagy pénzszivattyú a támogató cégmenedzsmentjének.

Ergo nem kell másra számítani.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.12. 17:02:32

@Nagyzee: Diósgyőri, nyíregyházi stadiont sztem hagyjuk, nem kifejezetten látom, hogy annyira felújították volna (nem is került volna ugye szóba egy új diósgyőri stadion megépítése, ha elégedettek lennének a jelenlegivel). Ami Magyararoszágon megy felújítás alatt az inkább kármentés és állagfentartás, a posztomban kifejezetten nagyobb volumenű munkákra, tervekre koncentráltam.

2. Itt a Salvia stadion finanszírozására gondoltam, h nem az állam építette neki 1 milliárdért. Pilzeni: olvasd el figyelmesebben: gyakorlatilag új stadiont építenek. Az első fázis már lassan kész a lelátók háromnegyede kicserélve, a főtribün sem marad meg, az lesz a második fázis, lebontják teljesen és 2013-ig újjá lesz építve, lásd látványterv.

Örülök, h egyetértünk: ma Magyarországon totál felesleges 20ezres stadionokban gondolkodni, lásd nézőszámok. Adtál is egy ötletet, egy következő posztban a stadionok látogatottságát fogom kicsit górcső alá venni a térsgében :)

3. Bemutatok korábbi páldákat is, de ne felejsd el, hogy azok a 2008-as világválság előtt készültek! Érdekesség: a korabeli cseh sajtóban (azaz: a válság előtt) majdnem minden fejlesztés 20 ezres stadionról beszél (lásd ami megvalósult: Slavia, Teplice) ezt fogták vissza a jelenlegi 10-12 ezres léptékre ill. teljesen elvetették a nemzeti 35-40 ezre stadion felépítését, mert arra reálisan nincs pénz.

johevi 2011.12.12. 17:08:47

Nagyon fontos hogy legyen egy Puskás méretű stadionunk - na nem a focira - mert koncerteket lehet ott tartani...

muskotály küvé 2011.12.12. 17:19:16

Nem tudom, hogy milyen a pilzeni stadion, de a sörgyári múzeum éttermében felszolgált sör nagyon jó.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.12. 17:21:56

@jardajagr: Ez egy nagyon fontos komment!
Ostrava: úgy tűnik most egyenesbe fordult a dolog, a legutolsó sajóhírek szerint megvan a pénz a 15 ezres stadion kialakítására, ill. lemondtak az álmokról, a 30ezres multifunkci stadonról.

Most inkább most a szurkolók körében az borzolja a kedélyeket, hogy a vitkovicei stadiont (Ostrava morva része) akarják felújítani, ami ugye nem tartozik tradícionálisan a Baník táborához, ők a Bazaly stadionhoz (Ostrava sziléziai része) tartoznak..úgy, ahogy a Sparta a Letnára, a Slavia meg Prága 10-hez, stb..

kela-bá 2011.12.12. 18:20:33

Vajon mit kellene létrehozni, hogy mindenki elégedett legyen vele ?
További szép estét !

2011.12.12. 19:00:51

Azért kell nekünk stadion, hogy a fiuk többet tudjanak lopni. Amit loptak az még nem elég.
A 10% most 30 lesz, mi meg szopunk mint a torkosborz.
Igaz hogy a seggünk kilátszik a lyukas nadrágból, nincs mivel füteni az iskolákban, nincs mit enni a gyerekeknek a napköziben--de stadion, az kell.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.12.12. 19:01:32

@Terézágyú: Amilyen az adj Isten, olyan a fogadj Isten!
Van egy ilyen mondás mifelénk. A focit (meg minden sportot) leszarom, pláne a külföldit. Mivel engem nem érint, ez van.

Zuzzant 2011.12.12. 19:02:04

Nyilvánvaló, hogy ami lehetséges, az nálunk drágább, többe kerül, hiszen itt a Nokiás dobozokat fel kell tudni tölteni.

DE!

Ritka agyhalottnak kell ahhoz lenni, hogy elhiggyük, 2 milliárd Forintból, mindössze egy év alatt fel lehet építeni a fenti 3D-s makett stadionok bármelyikét!

Zuzzant 2011.12.12. 19:02:21

Még valami: nem értek egyet az olyan bloggerekkel, akik előzetesen kimazsolázzák a maguknak kedves hozzászólásokat a többit pedig ejtik a kukába.

Tragedy 2011.12.12. 19:02:34

Dotoho!
Azért, mert ebből az egyből több pénzt lop a ducénk (és csatolt pénztárnokai, pl. Közgép, stb) mint nálatok a hétből. A kő biztos, hogy gánti lesz.
Érted?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.12. 19:07:05

@Kentauró7: Kedves hozzászóló,
javaslom, nézegesd meg még1szer a pilzeni stadion képeit. 2011 májusában kezdték el a bontási munkálatokat. Az alsó képen a hét hónnappal későbbi, 2011-es állapotokat láthatod. A stadion átalakításának első ütemét hivatalosan 2011 márciusában fejezik be. A Slavia 20 ezres stadionját 2006-ban kezték el építeni, két évet mondtak az építkezsére, és 2008 márciust mondtak átadási időpontak, végül májusban adták át - két hónap csúszással. Nem bírom az olyan kömmentelőket, akik idejönnek okoskodni és fingjuk nincs a témáról.

kerusz 2011.12.12. 20:12:44

@Kivlov: De az újpesti stadion felújítása az akkori (2001 előtti) állapotáról a maira ma sem kerülne 10-12 milliárdba.

spion27 2011.12.12. 20:57:47

Lehet az se lenne hülyeség ha a látogatottabb helyeken 7-10 ezres stadionokat csinálnának, úgy hogy azok tele legyenek mindig.
Telsejen más lenne ha izgulni kéne hogy bejut-e vajon az ember a várva várt meccsre vagy ha tudja hogy úgyis lesz 8000 üres szék.

kifli 2011.12.12. 20:59:24

előbb legyen foci. utána jöhet a stadion.

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2011.12.12. 21:49:15

@Csehszlovák Kém: nem tudom mire van meg a pénz, de a vítkovicei stadion atlétikai pályával rendelkezik. Nem a Baník stadionja a szurkeszek el vannak keseredve és csak abban bíznak, hogy Pavel Kubina átveszi a klubot. Hogy van-e pénze a Spartával konkurrálni képes klubot csinálni, nem tudom. Ezt-azt félrerakhatott az NHL-es évek alatt(még mindig aktív), mondjuk olyan Straka szinten, ami dobhat egy 12-150 millás költségvetést,bár fene tudja, nem tudom milyen okosan forgatta a pénzét. De a stadion már eladva. Pedig egy okos, tőkeerős tulaj itt pénzt tudna csinálni, nagyon jó a klub utánpótlás hagyománya, és hatalmas a szurkolói háttér. Szerintem 25 000-s stadion lenne az ideális.

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2011.12.12. 21:59:39

megnéztem, a Bazalynak annyi, az Ostrava Vítkovicén fog játszani egy Letzigrund jellegű, számára túl kicsi stadionban...
ja, a lényeg, minden cseh elsoő osztályú stadio kinéz valahogy...Liberecet kihagytad, vagy Mlada Boleslavot, sokkal szebbek,mint a magyar "felújítások". Bordel van ott is, de Hungary elkeserítő, valóban az ETO-n kívül semmi mozgás, csak a röhejes UTE stadion, amit úgy nyitottak meg, mintha minimum Bernabeut húzták volna fel.
A Bohemka stadionját megveszi az ökormányzat, már megszavazva.

Eino81 2011.12.18. 18:47:47

Az én kedvenc cseh stadionom a Synot Tip Aréna (Slavia vagy Eden Stadion), kivűlről is szép, leginkább egy amerikai baseball- vagy (amerikai)futballstadionra emlékeztet (vagy akármilyen más nyugat-európai hasonló létesítményre). És igaz, mivel hokinemzet, óriási hokiaránéjuk is van, az O2, kerek mint egy földre szállt UFO... Bár adott esetben nem nagy élmény nekem bejutni oda, ha épp nem BL-meccs van vagy egyéb nemzetközi, mert a hangulat, mármint a szurkolói viselkedés, már olyan néha mint otthon. UI: ha jól emlékszem, a Slavia is majdnem a Fradi sorsára jutott, és majdnem visszasorolták...

Kocsor Blokk 2011.12.19. 15:44:24

Mint a blog szimpatizánsa szeretném megjegyezni, hogy néha hajlamos vagy ám elszállni. Aprókat csúsztatsz. Mindig cseh oldalra, és így idealizált kép alakul ki.

Az, hogy a Plzen Prágában játszotta a BL-meccseit, mindent elmond a csehországi stadionhelyzetről, ami kétségtelenül jobb, mint a magyarországi (nem nehéz), de azért nehezen lehetne példaértékűnek nevezni.

Az összeállításból nekem az tűnik ki, Csehország küszködik, hogy tartani tudjon egy minimumot. Inkább csak az álmodozás megy, és hülyeségért ott se mennek a szomszédba.

A jihlavai stadion például komoly emlékműve lehet a középe-európai abszurdnak. Ha arra járok, biztos megnézem, mint ahogy a strahovi stadionba is elmentem. Óriási élmény volt, és ugye sz se Budapesten van.

A legfontosabb: az összegekkel több helyen sem stimmel valami. De nagyon nem! Építész ismerőseim szerint a magyarországi összegek szűkösen (lennének) elegendőek a tervezett stadionokra. Ha azt a jihlavai látványtervet meg lehetett volna építeni 2,1 milliárdból, valószínűleg nem csődölt volna be a projekt.

Az én számomra az se kiemelendő erény, hogy nincs nemzeti stadion. Főleg, ha figyelembe vesszük a cseh futball erejét.

Összegezve: Tanulságos az összehasonlítás, sokat lehet belőle tanulni. A magyar futballnál nem nehéz jobbnak lenni, de fölösleges még külön rátenni egy lapáttal.

Ha szabad javaslatot tenni, foglalkozhatnál a pozsonyi stadionhelyzettel is. Elvesztettem a fonalat. Meglepve láttam a múltkor, hogy a Slovan az Inter stadionjában játszik. Siránkoztak a kommentátorok a helyzeten, de a lényeget persze nem értettem.

Ezen kívül a strahovi stadion(ok) is megérne egy misét. Mi a helyzet most? Mi lett a "Rosicky" stadionnal, most, hogy a Slavia kiköltözött onnan?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.20. 14:02:48

E poszt megjelenése után két héttel akkor mindeki ébredjen fel, aki eddig nem tette volna:

"Az Országgyűlés kedd hajnalban elfogadta a 2012. évi költségvetést, a Ház Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága hétfői ülésén 19 igen szavazattal 4 ellenében támogatta a kormánynak a jövő évi költségvetés 320 milliárd forintos módosítására irányuló javaslatát.

Ez az origo.hu korábbi cikke szerint érintheti két hazai futballstadion sorsát is. A módosító javaslatok alapján a Puskás Ferenc Stadion és a Fradi-pálya felújítására kevesebb juthat. Erre 7 milliárdot szavazott meg a Parlament három hete, most ebből elvesznek hatmilliárdot.

A Napi Gazdaság cikke szerint mindez azt jelenti, hogy 2012-ben aligha kezdik meg a Puskás Ferenc stadion és a Fradi-pálya rekonstrukcióját. A lap szerint a debreceni stadion építése ellenben nem csúszik." (forrás: pepsifoci, összeállítás)

Andras1956,2006 2014.08.03. 16:41:05

MOCSKOS SZLOVAKOK A KURVA ANYATOK!!!

Andras1956,2006 2014.08.03. 16:41:13

Nehogy mar a mocskos csehszlovakokkal hasonlitsuk ossze magunkat. Se tortenelmuk, se semmijuk nincsen.

NINCSEN HAZA|TOK< SZLOVAKOK NINCSEN HAZA|TOK!!! NICNSEN HAZATOK!!!
süti beállítások módosítása