Képzeljék el, hogy Tel-Avivban egy a magyar zsidó deportálások áldozataira emlékező vagy Pozsonyban egy szlovákiai népviseleteket bemutató, hagyományőrző rendezvényen megjelenik egy saját értelmezés alapján összeállított, népviseleti ruhát viselő magyar állampolgár, aki a vidéki magyar zsidó kultúráról vagy a Dualizmus kori szlovák szokásokról érdeklődik az ott megjelentek között. Vagy képzeljünk el egy szlovák állampolgárt, aki Magyarországon a kitelepített felvidéki magyarok rendezvényére látogat el és egykori településükről faggatja őket, táncol idős népviseletbe öltözött asszonyokkal. Alighanem a többség bolondnak nézné az illetőt és az akciót provokációnak minősítené. Csakhogy az eset megtörtént Augsburgban a szudétanémetek éves népviseleti seregszemléjén, amelyről dokumentumfilm is készült. A várható reakció sem maradt el: a film provokál, magával ragad, véleményalkotásra késztet és megbántja belénk nevelt nacionalizmusunkat.
"Majmot csinált a csehekből a szudétanémetek előtt", "a cseh televízió kínos és ostoba műsorában", egy "megalázó dokumentumfilmmel" Martin Dušek 1978-as születésű, fiatal rendező. A mindőssze 26 perces filmet érdemes megnézni, aki beszél csehül, németül: Mein kraj (Az én népviseletem). A nagyszerű, vicces, inspiratív alkotás tele van epic jelenetekkel, amolyan dotohosan odaver a cseh és a szudétanémet nacionalizmusnak is, úgy, hogy közben az alkotó nem beszél egy szót sem politikáról. A BBC World Service szerint az alkotás "rendkívül szórakoztató dokumentumfilm, amely egyúttal komolyan törekszik a közép-európai nemzeti identitás megtalálása is".
Az észak-cseh Česká Lípából (Böhmisch Leipa) származó Dušek maga áll a kamera elé, hogy sajátkezűleg készített népviseleti ruhájában ellátogasson a minden évben megtartott Sudetenlandsmanschaft seregszemlére, ahol a világ minden pontjáról összegyűlnek az egykori kitelepített szudétanémetek és hozzátartozóik. A szerző kínzó kérdésekre keresett választ: találni fog-e az eseményen szülővárosából kitelepített embereket? Be fogják-e fogadni őt ezek az emberek? Honnan származik a česká lípai népviselet? (A képen Dušek mellett Miss Česká Lípa sétál a város szimbólumában, az állítólagos, helyi népviseletben).
A film egy ügyes felfedezéssel kezdődik: Dušek megállapította, hogy a szülővárosában minden évben újrajátszott vásárokon, ünnepnapokon megjelenő helyi "népi" folklórt, hagyományt, népviseletet a háború utáni nacionalista hangulatban "fedezték fel", hozták létre mesterségesen, miután a német lakosságot kitelepítették. Ütős jelenetsorok következnek, ahol a Hana Moudrával, a település polgármester-asszonyával beszélget hivatalában a "többszázéves" és "időtlen" helyi "népviseleti" ruha előtt, amely során kiderül, hogy a település első embere sem tud semmit e hagyományról és csak felolvasni tudja a vitrinben őrzött népviselet mellé kitett ismertető-szöveget.
Dušek nem adta fel, meglátogatta Ladislav Smejkalt, a helyi múzeum történészét, aki szerint a történelem Česká Lípában 1946-ban kezdődött, a múzeumban látott tárgyakat pedig az "elődeink" készítették. Amikor Dušek konkrétan rákérdez a történésztől, hogy a kitelepített szudétanémetekre tetszik gondolni, akkor az zavartan dadogni kezd és kijelenti, hogy ezt nem így mondja, hogy "németek", hanem "elődeink, akik itt nekünk mindent megalkottak". "Mi pedig valahogyan kidobtuk őket..." - teszi hozzá Dušek. Epic. Aztán a narráció alatt a kisvárosban megtartott ünnepnapról mutatnak képeket, ahol a népvisleti ruhába öltözött felvonulók után, indiánfejdíszben (!) masíroznak emberek. Talán pontosan azért, mert "Česká Lípá történelme sokkal több, mint csak az urán" - ahogy a polgármester asszony is nyilatkozta?
Dušek képtelen azonosulni ezzel a mesterségesen kitalált múlttal és elkészíti saját, meglehetősen bizarr, de saját múltjára utaló öltözékét, amelyet, többek között, a rendező egykori úttörőnyakkendőjéből, a félig szudétanémet származású nagyapjának bőrnadrágából, anyai nagyapjának Masaryk-féle sapkájából, és a nagypapa veterán Škoda Octavia hátsó lámpájából állította össze, hogy ebben az öltözékben jelenjen meg szülővárosának ünnepségén, majd az augsburgi szudétanémet találkozón is.
Már a megérkezés sem volt zökkenőmentes: a rendezők Dušek újságíró igazolványát kérték, amit később megmutatott. Dušek szerette volna akkreditálni magát a másnapi szudétanémet népviseleti seregszemlén, de a rendezvény szervezője megállapította, hogy ruhája nem népviselet, hanem "maskara", és nem akarta beengedni Dušeket, mert szerinte ez nem népviselet, hanem "összegyűjtött tárgyakból mesterségesen létrehozott műalkotás". Dušek erre megkérdezte: "de hát akkor mi a népviselet", mire a szóvivő dadogni kezdett, végül egy mögötte álló segíti ki: "az, ami történelmi, amire ránézel és szép, amit a nagyanyád nagyanyja is hordott". Jaj.
Végül a rendezők megengedték, hogy megjelenjen a másnapi seregszemlén, mivel "a szudétanémetek olyan kisebbség, aminek humoréréke is van." Sötétedéskor a parkolóban még egy szimpatikus volt kitelepített figyelmeztette, hogy neki személy szerint tetszik ez a performansz, de a szudétanémetek között vannak konzervatívabb beállítottságúak is, akik ezt az akciót provokációnak fogják tartani (15:45-nél).
Másnap aztán Dušek megkereste a szülőhelyéről kitelepített szudétanémeteket, hogy sajátos öltözékében felvonulhasson velük együtt, illetve, hogy utánajárjon a česká lípai népviselet eredetének is. Egy nő szólította le, akinek az anyja 1905-ben ugyanabban a városban született, ahol 1978-ban Martin (18:55-nél). Kiderült, hogy sem édesanyja nem hordott olyan népviseletet, amelyet Ceská Lípa polgármesteri hivatalában állítottak ki, de soha senki nem is hordhatta, mivel nem létezett! Ennyi.
És akkor megjelent a helyi Zagyva, aki herr Dušeket biztosította arról, hogy ő is Csehországból jött a rendezvényre, de megsérti jelenlétével a szudétanémeteket (19:40) és a cseh állami televízióban majd nevetségessé fogja tenni az itteni embereket. Úristen, mi azt hittük, ilyen érv csak Magyarországon létezik, de a csávó folytatta: - "Már hívtam is a német rendőrséget, hogy ezt az embert innen eltávolítsák! Fiatalember, maga bolond, maga a bolondokházába való!" És ezt bazmeg, belemondja a kamerába, mekkora, idejön Csehországból és leoltja a honfitársát németül, na jó nektek mondom, soha nem láttatok még faszfej jobbikost?
És már jöttek is a zöldkabátosok: - Jónapot, az ön akciója most véget ért. Mareket a felvonulók még mindig barátságosan fogadták, de elvonultak mellette, majd körbeveszi sok szigorú arc. Párhuzamosan hallottunk egy kis don't touch me!-t a kameramanntól, miközben a főnököt már négy rendőr cibálta a kijárat felé. - Én is szudéta német vagyok!;- Nekünk meg azt mondták, hogy el kell hagyni a rendezvény területét! itt mindenki őszinte ma, és azért látszik, hogy senki nem fog kibaszni nagyon a másikkal. Na, ennyi volt, faszit betették egy rabomobilba és el, Semir Gerkhan tuti szabin volt ma délután.
Viccesek voltak a dokufilmre született cseh reakciók is, több lapban is olyan kritikák jelentek meg, amely alapján egyértelmű volt, hogy a cikkírók nem értették meg Dušek szándékát. A cseh Mandiner alibista, álszent nacionalista, egyébként full németellenes újságírója a Reflex hetilapban így írt: "ha az identitás-keresés úgy néz ki, hogy beöltözünk bohócnak, amit česká lípai népviseletnek nevezünk el, és ellátogatunk benne a szudétanémetek rendezvényére, az legalábbis butaság. Hála az égnek, hogy a németek udvariasan viselkedtek Dušekkel, megpróbálták megérteni, mit akar, de ez nyilvánvalóan nem sikerült. Éppen ellenkezőleg: a németek, ezek után jogosan, méltán gondolják, hogy ezek a csehek mekkora majmok, hogy ilyen dologokra képesek. A film végén a rendezők teljesen jogosan hívták ki a rendőrséget és tartóztatták le Dušeket, hiszen a bosszantó bolondok ellen meg kell védeni a normális embereket. Ekkor hangzik el a film legnagyobb szégyene és gyalázata, miközben Dušeket négy rendőr cibálja ki a rendezvényről az felkiált: "Ez kitoloncolás!" - megbántva ezzel a közelben álló, egykor ténylegesen kilakoltatott szudétanémeteket. Dušek nyilván elfelejtette, hogy a kilakoltatások során több ezer embert gyilkoltak meg, és, hogy a szudétanémetnél ez továbbra is mély nemzeti sérelem. Szükséges, hogy a szudétanémet kérdést bizonyos távolságból közelítsük meg, de ha a témában hülyét csinálunk a csehekből és a németekből az csupán merő rosszindulat".
Amint az látható, sokan nem értették meg Csehországban ezt a parádés tükröt, amelyet Dušek saját nemzetének is feltart. A film arról is szól, hogyan próbálták Csehországban eltörölni, átírni a múltat, ami a szudétanémet területeken, városokban tulajdonképpen 1946-ban kezdődött. Persze, a nacionalista görcsök feloldására szolgáló provokatív humort nem kötelező mindenkinek szeretni, de Dušek nagyon betalált kérdéseivel identitásról, önérzetről a szudétanémet kérdés kapcsán. Nagyon tanulságos volt megfigyelni, hogyan működött az önreflexió a fesztiválon részt vett szudétanémetek elsöprő többségénél, mennyire szimpatikusan válaszoltak a kérdésekre, látszott, hogy értik, mit akar Dušek kihozni a történetből és roppant vicces volt látni, mennyire okozott az önreflexió hiánya problémát néhány rendezőnél vagy a Csehországból érkezett "szudétanémet" cseheknél, akik a német közegben németebbek akartak lenni a németnél. Péládul Jan Šinágl, a csehországi Szudétanémet szövetség önjelölt szóvivője, aki végül saját földijére hívta rá a német rendőrséget és aki valójában bohócot csinált a németek előtt a csehekből. Briliáns jelenet, ahogy a németek védik a csehet, akit egy másik cseh akar kidobatni a szudétanémet találkozóról.
Dušek a nacionalista logika bemutatása mellett olyan pozitív magatartás mintákat is felmutat, amely talán az egyetlen módja lehet, hogy a cseh társadalom és a szudétanémet közösség megbírkózzon a kitelepítés témájának feldolgozásával. Akkor, amikor Európában (Franciaország, Görögország, Magyarország) a populista, nacionalista erők térnyerését látjuk, bármilyen hihetetlen, de ezekről az érzékeny témákat tudni kell politikamentesen kezelni. Amikor Dušek az idős, szudétanémet asszonnyal Ulrikével táncol, vagy szintén megható az a párbeszéd, amikor a cseh rendező a parkolóban egy kitelepített szudétanémettel a kölcsönös tisztelet hangján beszélget. Mert csak ez után lehet olyan mondatokat leírni és olvasni, hogy "a három milió polgártársunk kitoloncolása sok szempontból az egyik legnagyobb cseh nemzeti tragédia volt (...) többek között Benes segített Németországnak, az agrár-típusú, elmaradott Bajorországba több, mint egymillió új munkáserő érkezett, amelynek segítségével a tartományból Európa egyik legfejlettebb régiójává vált" (Jiří Loewy, szocdem publicista). Igen, és ezt lehetne megpróbálni a szlovák-magyar kapcsolatokban, vagy a magyar-zsidó párbeszédben is.
A filmet április 15-én adta a cseh közszolgálati, egyes csatorna ( ČT 1) 17:20 órakor, és a nagyszámú reakcióra való tekintettel április 20-án, főműsoridőben, megismételték.
Mein kroj (TV film)
Dokumentumfilm
Csehország, 2011, 26 min
Rendezte:
Martin Dušek