Góliszonyban szenved a cseh és a szlovák felnőtt válogatott. Ellentétben a jelenlegi magyar válogatottal, ahol több gólerős középpályás és csatár is a szövetségi kapitány rendelkezésére áll, a cseh Bílek mester és a szlovák Griga-Hipp edzőpáros számára igencsak szűk a merítési lehetőség a támadószekcióban figyelembe vehető játékosok köréből. 

A csehek a legutolsó világbajnoki selejtezőn gól nélküli döntetlent értek el, a szlovák válogatott pedig mindössze egy gólra volt képes az acélosnak semmiképp nem nevezhető László Csaba féle Litvánia ellen. Éppen ezért tűnik örömteli fejleménynek, hogy a a cseh és szlovák U21-esek többgólos győzelmekkel fejezték be a csoportküzdelmeket. Mindkét ország válogatottja számára a kiütéses győzelmek az októberi Európa bajnokságra való egyenes kijutást is jelentette.

Vereség nélkül fejezte be a cseh U21-es válogatott Jablonecben a csoportküzdelmeket, utolsó mérkőzésükön gólzáporral búcsúztak Jablonecben szurkolóiktól. A svájci sorsoláson ugyanakkor a cseh utánpótlás válogatott papíron csak erősebb ellenfeleket kaphat. Szily megmondta: Pospíšil - ő a jövő cseh válogatottjának legnagyobb sztárja lehet, őt a szukolók egy hangon követelik a nagyválogatottba, az egyébként szintén nem túl idősnek számító Kadlec és Darida helyett: hosszú átadásai, fifikás passzai élményszámba mennek.

Csehország - Wales 5:0 (1:0)

Gólok: 73. (11-esből) a 79. Tecl, 17. Novák, 60. Wágner, 68. Vaněk.

Játékvezetők: Aranovskij - Andrejev, Alochin (všichni Ukr.).

Sárgalap: Pospíšil

Nézők: 2138

Csehország: Valeš - Holeš, Frydrych, Čmovš, Novák - Daníček - Kopic (67. Tecl), Pospíšil, Pavelka (46. Vaněk), Vůch (75. Pázler) - Wágner. Szövetségi kapitány: Dovalil.

Wales: Cornell - Henley (77. Meades), Alfei, A. Taylor, Freeman - Bodin, Huws (77. Doughty), Lucas, Edwards (60. Bradshaw) - J. Taylor - Cassidy. Szövetésgi kapitány: Pace.

A 3. csoport végeredménye

1. Csehország 8 6 2 0 24:3 20

2. Örményrszág 8 4 3 1 11:5 15

3. Montenegró 8 3 2 3 14:8 11

4. Wales 8 3 1 4 7:10 10

5. Andorra 8 0 0 8 2:32 0

A dunaszerdahelyi Kiss Fülöp vezetésével a szlovák fiatalok az MTK játékosok számára ismerős seneci futballpályán intézték el ázsiai ellenfelüket. A cseh fiatalokkal ellentétben a szlovák U21-es válogatott továbbjutása némileg meglepetésnek számít, noha a kőkemény román csapat oda-vissza megverte őket a szlovák földön elért bravúros franciák feletti két gólos diadal és a több rúgott gól továbbjutást ért. A csapat motorja egyértelműen a pozsonyi születésű Robert Mak, ő a BundásLigában ontja a gólokat. Kiss, a csapat magyarja nem játszott rosszul, de jelenlegi klubjában, a Cardiffban a kispadot koptatja.

Szlovákia - Kazahsztán 6:0 (3:0)

Gólok: 14. a 45.+ Mak (11-esből), 37. Považenec, 69. Oršula, 88. Kolčák, 90. Lalkovič,

Sárgalapok: Kiss - Gorjačij, Kuat, Lissenkov

Játékvezetők: Dunauskas - Pipiras, Suziedelis (litvánok),

Nézők: 1500

Szlovákia: Šulla - Štetina, Gyömber, Kolčák, Čonka - Greguš - Mak, Greguš (21. Karaš), Žilák (77. Lalkovič) - Kiss - Mikovič (46. Oršula)

Kazahsztán: Tkačuk - Amirchanov, Achmetov, Gorjačij (75. Lissenkov), Omarov - Kožabajev - Kuantjev (58. Machambetov), Levin, Kuat, Sujumbajev (79. Ščotkin) - Beisebekov

A 9. csoport végeredménye:

1. Franciaország 8 7 0 1 19:2 21

2. Szlovákia 8 5 0 3 17:7 15

3. Románia 8 4 2 2 11:6 14

4. Kazahsztán 8 0 4 4 2:14 4

5. Lettország 8 0 2 6 1:21 2

Ami a lehetséges ellenfeleket illeti, természetesen ott lesz az összes nagy név, Spanyolország, Németország, Olaszország, Hollandia, Anglia és Franciaország, ezek a csapatok ellen túl sok esélyt nem látnak egyik országban sem. A cseh sajtó szerint legyőzhető ellenfelek közé tartozik Oroszország, Dánia, Szerbia, Svájc, Norvégia, Svédország. És természetesen Szlovákia. A két ország hagyományos rivalizálásának tükrében sokan szeretnék, ha a két csapat találkozna majd a csoportküzdelmek során, meglátjuk. Papíron a csehek mindenképp erősebbnek tűnnek, a szlovákok számára már az Eb-döntőbe jutás is nagy eredménynek számít.

Persze, nincs új a nap alatt: ahogy 2010-ben, Németh Krisztiánék egyiptomi világbajnokságon elért bronzérme után a magyar közvélemény a nagyválogatottba követelte a Németh-Koman tengelyt, ugyanúgy szeretnék látni Szlovákiában a Mak-Žilák kettőst, Csehországban pedig a Pospíšil-Vůch párost a felnőtt válogatottban. Pedig a sors ezúttal is megadta a lehetőséget a magyar fiatalok számára, hogy csatlakozzanak a közép-európai hengerhez, de ezúttal a U21-es válogatott Kecskeméten mindössze két góllal verte az acélos lichtensteini válogatottat, kiestek. Vajon miért töketlenkedik megint a magyar utánpótlás?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr544769472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

corny 2012.09.11. 13:45:44

Jaj, drágakedves, dotaho, ugye ez is olyan liberális dolog, minden egyes alkalommal olyan összehasonlításokról írni, amivel a magyarokat lehúzhatod? Ez milyen újfajta liberalizmus? Ez egy meglehetősen etnocentrikus alapállás, amelyből kegyed provokál. Mi haszna van ennek, te mihaszna?

Kristl 2012.09.11. 13:53:44

Izé, ebben hol vannak csehszlovákok?

dez01 2012.09.11. 14:02:37

Várnék még 1 objektív írást az olimpiai szereplések hasonló összehasonlításáról.....

corny 2012.09.11. 14:03:28

Nekem pár perc, amíg elolvasom a böffeneted, aztán elfelejtem, milyen fura létforma is tenyészik a blog.hu-n, de neked mennyi időd veszi el? Ez a "liberális" jószolgálati tevékenység az életed egyik fő műve? Sanyarú életed lehet, állandóan infót gyűjteni, figyelni, mivel lehet provokálni. A neten kívül vannak barátaid? Van egy ötletem, tölts velük több időd, meglátod, milyen jó dolgok vannak még azon kívül is, hogy a monitor előtt próbálod a frusztrációd kezelni.

Elim 2012.09.11. 14:12:41

@dez01: Nálad a pont.
Az olimpiával kapcsolatban jött a biszbaszos cikkel, ahelyett, hogy a "csehszlovák" sportolók "töketlenkedéséről" és a magyar "úthengerről" írt volna.
A magyar siker ultranacionalizmushoz vezet, a szlovák meg jaj de sokkal jobb, mint a magyar. Mintha ott nem lennének futballhuligánok és rasszisták. (Pl. nem magyarországon kerítik körbe fallal (!) a romák lakta területeket. Csehországban pedig ugyanúgy masírozik a saját nyomorult gárdájuk.)

Elim 2012.09.11. 14:17:01

@Elim: Természetesen Magyarországon (nem kisbetűvel - laptop billentyűzet).

Shopping 2012.09.11. 16:02:12

visszatérve a focihoz, mivel onnan indultunk el:

Leírom a magyar foci helyzetét, és egyből rájöttök mi a baj.

MLSZ:

1.Csányi az elnök =nulla hozzáértés,csak pénz /ez a legkisebb baj

2.csányi első intézkedése egy bizottság felállítása, ahová CSAK az ő által megnevezett embereket nevezte ki(vitte a pereputtyát)

3.Mlsz-ben még mindig őskövületek ülnek/irányítanak, ők állítják össze a korosztályos válogatottakat, az edző csak báb

Innentől kezdve min csodálkozunk???

pl. Bozsik program. 400Millió ft keret.

Célja a szélesebb réteg bevonása, tehetségek felfedezése.

Valóság: játszatnak pár meccset olyan csapatokkal, ahol már eleve igazolt játékosok vannak. meccs végén csoki, alma mindenkinek.
400millió ft eltűnik...

hajrá magyarok!

Bálna_ 2012.09.11. 16:02:19

Kapaszkodhatsz bármibe, mint fuldokló a szalmaszálba te senkiházi, ami a nem is létező nemzeted nem is létező fölényét bizonyítja Magyarországgal és a magyarokkal szemben...

Várom én is az olimpiai leszereplésetek elemezgetését, pláne a magyar sportolók remeklésével összehasonlítva... de a Vidi-slovan meccs összefoglalóját sem olvastuk még... :)))) :P

Shopping 2012.09.11. 16:02:24

Hová lett a tényfeltáró komment-em??? :)

tudálékoska 2012.09.11. 16:02:45

Fantasztikus hírek, egészen fantasztikus hírek...
Te igazi hülye vagy már sry,a miért töketlenkedik a magyar utánpótlás kérdésre magad írtad le a választ gyépés barátom: akit érdemes volt beépítették őket a felnőtt válogatottba...
2010-es csapat nem U21es csapat volt azaz, ha a 19-20évesektől 2 éve elvitték a legjobbakat akkor most melyik csapat is utánpótlás nevelése jár előrébb? Ha a magyar már kész felnőttválogatott játékosokat termel(t) ki ?(költői a kérdés)

Čo ti jebe?

hugszi 2012.09.11. 16:02:53

Hogy mi miért nem? Mert erősebb csoportunk volt (olasz, török, ír)és későn állt össze a csapat.
süti beállítások módosítása