Olyan fájin érezni, hogy nem vagyunk gyarmat: Horthy-szobor, Turul-szobor, Mága Vitéz, nem hiába, kormányunk nemcsak tudja, érti is az idők szavát, csupa nyitottság és modernség, a magyar történelem legszebb pillanatait idézik fel sorra, no, izzadnak már a károgók, aki a Sporting-verés után fideszotonozik, az nem magyar. Eközben Csehországban egy legendás rendszerváltóról nevezték el a prágai nemzetközi repülőteret: Václav Havel Airport Prague.
A cikk folytatását a hvg.hu Vélemény rovatában olvashatja, itt. Meg itt:
Eljátszottam a gondolattal: Göncz Árpád repülőtér – hogy tetszik? Máris olvasom a gúnyos reakciókat: normális vagyok? Árpi bácsi megosztotta a nemzetet, hiszen a kommunisták és a tudjukkik szekerét tolta. A magyar jobboldal nagy fabulája ez: a magyarokon kívül minden nemzet képes összefogni, bezzeg ha ezeknek olyan ellenzéke volna, bla-bla-bla. Az igazság ezzel szemben az, hogy például a cseheknél – de a románoknál, a szlovákoknál – is a nacionalisták ugyanúgy kiátkozzák „nemzetükből” a szerintük oda nem illő, „kártékony” elemeket, ugyanúgy léteznek a „hazaáruló, nemzetellenes” nemtudomkik, akiknek természetesen csak egy dolguk van: éket verni a vasárnap délelőtti misére vagy istentiszteletre járó, becsületes honleányok és honfiúk közé.
Nézzük most a cseheket, hogy ülte torát a nacionalista primitivizmus, a szűkkeblű, kirekesztő hazafiság az ünnepségen, olyan fideszes az egész. Tavaly decemberben Fero Fenič, szlovák (!) filmrendező vetette fel a prágai reptér elnevezésének ötletét, az ezt követő petíciót több mint nyolcvanezren írták alá. A reptér átnevezését a közvélemény-kutatások szerint a cseh lakosság hatvan-hetven százaléka támogatta, mások szerint az arány pont fordított. Idén januárban az átnevezés mögé állt a jobboldali kormánykoalíció is. Ugyanakkor a csütörtöki ünnepségre Václav Klaus köztársasági elnök, akiben egyébként egy friss közvélemény-kutatás alapján jelenleg a csehek hetven százaléka bízik, el sem ment a hivatalos átnevezési ünnepségre, Petr Nečas miniszterelnök, a polgári jobbközép ODS párt elnöke pedig véletlenül egy pozsonyi tárgyalásra volt hivatalos csütörtökön, biztos nagyon fontos volt.
Nem árulok el titkot, Orbán Viktor szellemi pajtása, Klaus elnök rajongótáborának szemében bizony az egykori cseh elnök egyszerű hazaáruló. A leggyakrabban előforduló vádak egyike, hogy a „részeges” Hável a NATO és az albánok oldalára állt, támogatta a „humanitárius bombázásokat”, a koszovói szerbek elüldözését szülőföldjükről. Hável másik nagy bűne sokak szemében, hogy bocsánatot kért a németektől a kitelepítések miatt. Álljunk meg itt egy pillanatra: érzi-e a magyar jobbos, milyen ostoba, etnikai alapú politizálásnak tapsikol otthon? Miért is várjuk el a csehek vagy a szlovákok bocsánatkérését az egyébként valóban szégyenteljes kitelepítések ügyében, amikor olyan miniszterelnökünk van Magyarországon, aki valójában a csehországi kritikus politika ellenfele?
Nézzünk már egy kicsit magunkba, felebarátaim. Miért hazaáruló és nemzetellenes az a liberális politika, amely nem csak önmagát képes meglátni, amely nem hiszi magáról, hogy a világ közepe, vagy legalábbis annak bokrétája, nem gondolja, hogy mindenki másnak kell alkalmazkodni hozzá, no, majd utána mi is szóba állunk veled, persze, ha csak mi akarjuk. Nem tetszik? Vannak jó ügyvédeink. Miért hazaáruló az a liberális, aki szerint el-kép-zel-he-tő, hogy nem biztos mindent jól csináltunk a múltban, lehetséges, mi is sárosak vagyunk, itt-ott? Csupán kérdések ezek, még nem fog fájni. A kenyér olcsóbb biztosan nem lenne, de elfogadom, sokaknak biztosan jólesne innen-onnan egy bocsánatkérés. A gond egyelőre ott van – ez már kicsit fájni fog –, hogy elitünk jelenleg úgy politizál, hogy elképzelte: ebben az országban ma mindenki Videoton-drukker.
Orbán, Klaus és csapata egyszerűen nem értik a modern demokratikus állam működési alapelveit, amely a sokszínűségen és az egyenlőségen alapul. Durvát mondok: ugyanezen az alapelven működik az Európai Unió is, amelyet mindketten olyan lelkesen kritizálnak. Ennek ellenére a cseh demokrácia más minőségű: a repülőtér csütörtök óta Václav Havel nevét viseli, Klaust a kritikus értelmiség kineveti, és az is biztos, utána még egy kocsmát sem fognak elnevezni. Klaus nem értett egyet politikailag Havellel, talán már a többség sem támogatta a reptér átnevezését, de a jobboldali kormány a kezdeményezés mögé állt, az esemény nem veszélyeztette a demokratikus alapértékeket, nem jelentett semmilyen veszélyt az államra nézve. Viktor durvábban tolja: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Meg kéne már mondani a Videoton főszurkolójának: a Hungáriában erőltetett nacionalista, nemzetállami logika ideje lejárt, ráadásul néhányszor már deresre verték és hurkásra csapkodták a seggünk. Hungária sincs már, csak kis-Magyarország, ha lehet a helyzet még viccesebb és izomszagúbb, amikor a budapesti repülőteret Franz Liszt után nevezik el.
Liszt ugyanis soha nem volt etnikai „magyar”, német anyanyelvű volt, sőt egyes szlovák források szerint még szlovák nyelven is beszéltek otthon. Liszt „hungarus”-tudatú volt, amit egyébként többször is hangsúlyozott, például franciául: „Je suis hongrois”. Elérkeztünk egy régi problémához: a magyar nyelv nem hajlandó különbséget tenni etnikai és politikai állampolgárság között, pedig lenne rá megfelelő szópárunk: hungarus – magyar, Hungária – Magyarország. Más európai nyelvek is különbséget tesznek a középkori eredetű, többnemzetiségű államalakulat és a mai Magyarország között.
Liszt annyira volt etnikai „magyar”, mint például a szlovák Ludovít Štúr, sehogy. Ugyanakkor Liszthez hasonlóan Štúr is „hungarusnak” vallotta magát, mivel Hungária állampolgára volt. A magyar gyakorlat/fordítás alapján Štúr is „magyarnak” számítana, ami nyilvánvalóan nem igaz, hiszen ő a szlovák emancipációs küzdelmek egyik fő alakjaként vonult be a történelembe. Ugyanakkor nem vitathatjuk el sem Štúr, sem Liszt „hungarus” állampolgárságát, de ezt a 19. századi magyarosítás jegyében „magyarra” fordítani nyilvánvaló történelmi anakronizmus, képtelenség, udvariatlanság.
Persze, elméletileg létezik egy harmadik opció is, a Liszt Ferenc repülőtér elnevezéssel az egykori Hungária többnemzetiségű mivoltát hangsúlyozták és vállalták fel a döntéshozók, utalva a mai Európai Unió egyik alappillérére, a kulturális sokszínűségre. Ezt azonban maga Schmitt Pál cáfolta meg, aki a döntés idején köztársasági elnök volt: Liszt „magyarnak született, élete minden pillanatában magyarnak érezte magát”. Lófasz a seggedbe, Palikám. Nagyjából itt van az a pont is, ami miatt szomszédjainkkal a mai napig nem tudunk érdemi együttműködést folytatni, ami miatt a magyar diplomáciáról mindenkinek két szó jut eszébe: arrogancia és gőg.
A mai magyar politikai közgondolkodás legnagyobb tragédiája, hogy százötven-kétszáz éves, elavult nemzetállami kategóriákban gondolkozik – egy modern és demokratikus, szabadpiacon alapuló világban. Orbán igazi bűne, hogy mesterségesen fenntartja a magyar lúzertudatot és tanult tehetetlenséget, így meghatározva ezzel a magyar lélek lényegét: már megint jól beszoptuk – magyarok vagyunk! Legnagyobb ünnepeink elvesztett csaták évfordulói, van már Trianon-emléknap is, ahol beleverik a gyerekbe, ha nem búsulsz velünk kötelező módon, nem vagy jó magyar.
Úgy néz ki, jelenleg a nemzethez fűződő lojalitás hiánya azt jelenti, ha nem örülök együtt az állam vezetőivel és nem értek egyet a kormánypárti politikusaink elképzeléseivel. Ha nem akarok szomorkodni Trianon kapcsán vagy épp kinevetem a legújabb Turul-szobrot, megkérdőjelezik a magyar nemzethez tartozást. Úgy néz ki, a jelenlegi elitnek és megmondó embereinek lövése sincs a demokratikus játékszabályokról, amelyek egyik alapja a különböző vélemények tiszteletben tartása, és ugyanazon az alapon gondolkoznak, mint a szélsőjobboldal.
Nincs már magyar föld és magyar élet és igazság, nem száll fel az ég felé már rég magyar ima és a Turul sem, senki nem érti ott kint. De oda mész nyaralni, ahova akarsz, oda mész dolgozni, ahova akarsz, ott élsz, ahol akarsz, mert összejött egy fasza meló, arra emlékezel, akire akarsz, és azzal találkozol, akivel akarsz. Talán kicsit köszönhetően Hávelnek és… Orbánnak is. Előbbit elismeri és ismeri a demokratikus világ és csütörtök óta méltán viseli a prágai nemzetközi repülőtér nevét. Ez utóbbi már csak szakállas grúz pópákat ölelget, no meg az arab világban is jó haver.
Ahogy a cseheknél, úgy a magyaroknál is a társadalom nyolcvan százaléka eltöröltetné az adókat, vagy pogromokat szervezne azok ellen, akiket gazdag embereknek tartanak. A magyaroknak erről már papírjuk is van: Orbán Viktor bizonyította be a tézist egy népszavazáson. És nem vagyunk büszkék modern történelmünkre, a közelmúltunkra sem, nem becsüljük meg értékeket felmutató közéleti szereplőinket. Tanuljunk a csehektől és a lengyelektől, a gdanski Lech Wałęsa repülőtér után, itt van a prágai Václav Havel repülőtér is. Ellentmondásos megítélésű, a történelem vesztes lapjaira tartozó alakok újbóli felkarolása és egy soha nem létezett, teljesen magyarnak tartott ország megidézése helyett, a progresszív, nyitottságot kedvelő, művelt, Európában gondolkodó személyekkel érdemes reprezentálni a magyar népet.
Szent István, Széchenyi István, Göncz Árpád…