CZ.jpg

Fejlődés és a Nyugat vs. ellenforradalom és provincializmus - ez a cseh elnökválasztás legfontosabb üzenete.

Előttem van, ahogy kinyitják a jobboldaliak a Magyar Nemzetet vagy bármelyik jobboldali weblapot, félelmetes, hogy mennyire nem működik a Fidesz ellenség/barát felismerő rendszere. Ennek oka, hogy mi, magyarok, csak úgy, mint a többi nép, roppant képmutatóak  vagyunk, és különböző, egyszerűen előhívható bűnbakokat teremtünk. Ezek: az absztrakt zsidó, a mindenhová elérő liberalizmus, és a baloldal. Ja, meg a FIFA. A message roppant egyszerű, zsidóval, liberálissal, baloldalival rendes magyar ember nem barátkozik, más esetben fél, retteg. Eközben tumblrerezünk a zinterneten, mekibe járunk hamira, high-enden hallgatjuk a Pink Floydot, klubokban a dj-settet, 3D-ben nézzük a Hobbitot, az esti rohamivást a folyók menti gátrendszeren futjuk le, pulzusmérőnkön lessük a leadott kalóriákat. Képzeljük el annak az embernek a lelkiállapotát, aki naponta használja a modernizációs vívmányokat, eközben neveltetése, tanulmányai, szülei, a templom és az iskola arra nevelte, hogy ezeket gyűlölje. Mi ez, ha nem színtiszta kognitív disszonancia.

Mert a konzervatívok ellenforradalomban élnek, innen a különleges érzékenység Horthy ellenforradalmi rendszerére, csak az megy át a két korszak között felállított „nemzeti” csillagkapun, ami kolbásszagúan provinciális, amely szembemegy az építéssel, a fejlődéssel. És ugyanez működik a pártpolitikában is. Roppant kínos lehet mostanában nemcsak fideszmagyar szavazónak, vagy jobboldali sajtómunkásnak lenni. Gondoljunk bele, Ponta, Fico, Kaczynski, Zeman legjobb magyarországi barátjának hivatalos sajtójáról van szó. Kell az ellenség, ott a magyar, itt a diákok, eh. Vagy éppen a romák. Ki ne emlékezne arra a nem nagyon híresztelt, de legújabb kori magyar történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjára – hello, neonáci szlovmagyarok! – amikor Krasznahorkaváraljára, a kisebbségi sors minden dimenzióját átélő, helyi magyar lakosok behívták falujukba a 2005-ben még a rozsnyói Kossuth szobrot köpdöső Marian Kotleba neonáci szlovákot, hogy tegyen rendet a cigánysoron. Kínos. Meg lehet magyarázni? El lehet ezt logikusan fogadni? Aligha.

Úgy szeretném, úgy akarom elolvasni azt a posztot bármelyik nagyon konzervatív oldalon, vajon hogyan magyarázzák: Fico, Ponta, Kaczynski után Zeman is bekerült az Orbán Viktor Baráti Társaságba? Itt van rögtön a szofisztikáltan konzervatív fos maiorom a cseh elnökválasztással kapcsolatban, legújabb posztjában írja: „(a csehek) választottak egy maguk közül való igazi szocialistát – a posztszocialista térség kortünete, még mindig”. Vajon mi lehet az oka, hogy álkonzervatívjaink és álkeresztényeink folyamatosan félrebeszélnek, pózőrködnek, tényleg nem látják, a cikk tulajdonképpen Orbánról beszél? Egy pillanatra összeomlott a Mandiner is, egy nappal a cseh köztársasági elnökálasztás után, a jobboldali az baloldali, írják. Gyönyörű. A jobboldalon elhallgatják a cseh elnökválasztást, persze, kurvára nem érdekel senkit, mi? Miközben a kormány kommunikációját olvasva, dagad már a büszke magyar kebel: jéé, a térségben mindenki Orbánt utánozza.

hun.jpg

Mert hát, ugye, kik is ezek az emberek. A Ponta-kormány mandátumát magyarellenes intézkedésekkel kezdte meg. Fico miniszterelnök magyarellenes nacionalista kirohanásait már régóta ismerhetjük. Most éppen az európai szocialisták teljes jogú tagságát élvezi, visszavették. Kaczynski és a minap megválasztott Zeman német-ellenes kiszólásait sem részletezem, ez utóbbi, együtt Ficoval, nem enged a Benes-dekrétumokból sem. Ócska nacionalisták mind. Akárcsak a turul szobor alatt pöffeszkedő Orbán. Ne legyenek kétségeink a közös nevezőről: Ponta az alkotmány eltiprásában, Fico a nyugdíjreformban, oktatáspolitikában, Zeman legújabban a gazdaságpolitikában mondott a magyar miniszterelnök gondolataihoz kísértetiesen hasonló törekvéseket. A pártszínek tökéletesen elhalványultak, a dolgot önmagát nézzük: Közép-Európa népeinek legalantasabb ösztöneire, a népek közötti gyűlölködésre építik politikájukat.

Alsó kategóriás resti párbeszédeinek színvonala, primitív nacionalizmus és a kínzó érzés, amely minden nap belénk hasít, ebben az idegen világban. Ez a cseh elnökválasztás legfontosabb üzenete a posztkommunista országok számára: az angolszász típusú "jobb" és "bal" pártfelosztás kialakulása még várat magára. Mondjuk ki: Zeman és Schwarzenberg csatája lejátszható lenne bármelyik kelet-európai országban, a fő törésvonal ugyanis nem jobb és baloldal között, hanem a nyugat hívei és a 21. század körülményeihez esztetizált, minden nap roppant kínosan feszengő, magukkal állandó ellentmondásba keveredő, a 19. századi nacionalista gondolkodás támogatói között áll fenn. Fejlődés vs. Ellenforradalom. A cseh elnökválasztás második fontos üzenete a magyarországi liberálisoknak: mindezek ellenére a csehek egy olyan korban és régióban, ahol növekszik az idegengyűlölet és a sovinizmus képesek voltak 45 százalékos arányban egy olyan jelöltre szavazni, aki a progresszív nyugati gondolkodást és értékeket képviseli. Nem vagyunk egyedül, dotoho Schwarzenberg!

SK.jpg

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr925052511

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.30. 11:39:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalahadin 2013.01.30. 13:07:48

Nem reméltem, hogy a szerzőtől magyarázatot kapunk rá, hogy az általa folyamatosan ajnározott, fantasztikusan felvilágosult, toleráns és úgy általában tökéletesnek kikiáltott csehek körében hogyan lehetett választást nyerni az ördög kénköves bűzét árasztó benes-dekrétumok ügyével. Az ugyanakkor több, mint elgondolkodtató, hogy megpróbált úgy tenni, mintha Schwarzenberg győzött volna, pedig a szikár valóság, hogy bizony-bizony az érvényben lévő legnácibb típusú jogszabályok megvédelmezésével választást lehetett nyerni a fény országában is. Biztosan nem könnyű ezt megemészteni, de úgy tenni sem kéne, mintha másképp történt volna.....

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2013.01.30. 13:11:50

@kesztió: Szegény amerikaiak, franciák, oroszok, izraeliek.

Justinianus_Magnus 2013.01.30. 13:18:33

"Képzeljük el annak az embernek a lelkiállapotát, aki naponta használja a modernizációs vívmányokat, eközben neveltetése, tanulmányai, szülei, a templom és az iskola arra nevelte, hogy ezeket gyűlölje. Mi ez, ha nem színtiszta kognitív disszonancia."
Képzeljük el annak az embernek a lelkiállapotát, aki naponta szembesül azzal, hogy mindaz, ami mellett kiáll, nem ér egy hajítófát sem, így önmagát beteges provokátorként tudja csak kiélni, hogy mindazt, ami másoknak fontos, de számára nem, azt bemocskolhassa. És hiába vágyik arra, hogy normális életet éljen, elfogadva másként gondolkodó embertársait, mert neveltetése, tanulmányai, szülei, a templom és az iskola arra nevelte, hogy ezeket gyűlölje. Mi ez, ha nem színtiszta idiotizmus...

2013.01.30. 13:18:38

@Csehszlovák Kém: és melyik szerző mongolozta a magyarokat?

dany82 2013.01.30. 13:18:56

Most esik le, hogy Te milyen retardált vagy. Szerinted a konzervatív, a jobboldali, a Fideszes vagy hovatovább a vallásos elutasítja a modern technikát és azok vívmányait???

Te neked ez hogy jött ki? De tényleg.

Te tényleg azt hiszed, hogy egy Fideszes lovon akar járni és hátrafelé nyilazva akarja meghódítani Párizst, hogy aztán este gyertyafénynél imádkozzon Szűz Máriához kegyeletért?

Te beteg vagy... :D

Még szerencse, hogy én jobboldaliként nem gondolom azt minden baloldaliról, hogy csak lopásból és hazugságból tud megélni és hogy egyetlen célja az osztályellenség megsemmisítése a gulágokban... vagy hogy a liberálisok célja a buziság és drogfogyasztás kötelezővé tétele és pedofilia engedélyezése. :)

Gaius Plinius Secundus 2013.01.30. 13:20:16

A modern progresszivizmus Európa legnagyobb rákja, ez a mindent mindig "megújítani" akaró ideológia ami tulajdonképpen a kulturális marxizmus újracsomagolt, újra eladható verziója.

A "népek barátsága", a "kultúra szubjektivitása", a "nincsenek sztereotípiák" című szövegek, az "összefogásra van szükség" permanens szószólói, akik csak azokkal szeretnének összefogni, akik egyetértenek velük, akikkel "nincs baj". Nincs még egy olyan oldal, amely annyira megkérdőjelezné a másik oldal létezésének jogát, mint ez.

Azt a nevetséges dolgot már fel sem hozom, hogy egy bizonyos nem éppen európai nép bizonyos nem éppen európai mentalitást magukkal hozó képviselői beszélnek folyton arról, hogy mi "illik" az európai politikában, és mi nem. Tudni illik a 19. századi nacionalizmus volt Európa fénykora, és ha nem tévedek ez a nacionalizmus volt az, ami Brit vagy a Francia Birodalmat vezérelte, elég nagy sikerrel.

Az eddigi tapasztalatokat levonva a neoliberalizmus (én főleg így hívom ezt a neomarxista progresszív-baloldali álliberalizmust) sajnos vesztett a "19. századi nacionalizmussal" szemben.

Még a 19. században is nagyobb volt a szólásszabadság, mint manapság. Akkoriban csak a királyt nem lehetett szídni, ma már egész népeket sem szabad.

Justinianus_Magnus 2013.01.30. 13:23:16

@Pan Modry: Ezek szerint a '90-es években volt a magyar országgyűlésben "modern, progresszív párt". Melyik volt az szerinted?

csárli hárper 2013.01.30. 13:23:26

@dany82: "szerinted mely népet gyűlöli Orbán?"

a magyart...

dany82 2013.01.30. 13:29:03

Kedves Csehszlovák Kém!

A csehek és a szlovákok olyan szinten vannak jelenleg, mintha nálunk egy politikai erő a zsidótörvények megerősítésével kampányolna és nyerne.

Természetesen ez Magyarországon elképzelhetetlen. Mi egy fejlett, értelmes és nyitott nép vagyunk, több mint 1000 éves történelemmel, sokszor bizonyított szabadságszeretettel, amelyre méltán lehetünk büszkék. Nyilvánvalóan szégyen, hogy szomszédaink között még mindig tombol nácizmus, de ettől még szerencsére a kormány nem fordít hátat, nem utasít ki és nem ítél el kollektíve népeket. Még akkor sem, ha azok ragaszkodnak a magyarság megbélyegzéséhez.

HgGina 2013.01.30. 13:29:18

@dany82: félreértetted. Ez önkritika volt. Tavaly óta sokat fejlődött a kis Pötsch.

Mannlicher 2013.01.30. 13:29:33

@fran7:
Lehet, hogy én látom rosszul de egy ilyen régió kialakítását nem nekünk kellett volna kezdeményezni? A nyugati államok nem hoznak létre egy olyan társulást helyettünk ami számukra konkurencia lehet.

Muad\\\'Dib 2013.01.30. 13:29:57

@kesztió:
Képzeld, amikor pl. az olimpián a sportolók a nemzetük színeiben versenyeznek, akkor pont arról szól, hogy igyekeznek a legjobbak lenni, de nem azért, mert utálják a másikat. És, ha szerinted ezen emberek közül mindenki menjen orvoshoz, ha büszke, hogy a hazájának érmet szerzett (vagy csak elindult a versenyen), akkor igen alacsony szellemi nívóról teszel tanúbizonyságot.
Az pedig már felvetést sem érdemel, hogy az előző évszázadból semmit sem tanulva az internacionalista söpredék (meg a hozzád hasonló szalon internacionalista), továbbra is a szent igazság megmondóinak hiszi magát. És ezen az sem változtat egy jottányit sem, hogy a soviniszták is pont ugyanazt az ostoba mantrát ismételgeti, ami az előző évszázadban annyi szenvedést okozott.

nyehehe 2013.01.30. 13:31:55

valaki érti a poszt lényegét?

Mária 2013.01.30. 13:32:50

@Cecan Basescu:

"aki nem budán lakik és szigetre jár futni, hanem mondjuk borsodban egy zsákfaluban, az rohadtul nem azért lesz fidesz-jobbik szavazó, mert rühelli a zsidókat és a különböző népcsoportokat, "

Budáról írsz?

Aki egy borsodi zsákfaluban lakik, az NEM szavaz a Fideszre, mert:

- nincs munkája

- ha van munkája, akkor fillérekért dolgozik, mert senki nem akar befektetni a régióban, és még érettségivel, vagy diplomával se kell senki sehová, úgyhogy az a pár üzem, ami még van, a jelentkezők krémjéből válogathat, hogy párszáz forintos nettó órabérért hajtsa ki a belet a nyomorultakból

- ha van munkája, akkor brutálisan lecsökkent a nettó bére az egykulcsos adó miatt

- látja az éhezést és a mélynyomort

- nem hiszi el, hogy aki akar, az talál munkát

- nem hiszi el, hogy a közmunka az valódi munka

- nem hiszi el, hogy a cigányok azért nem találnak állást, mert nem akarnak dolgozni

- nem hiszi el, hogy minél jobban utálja valaki a cigányokat, tótokat, rácokat, svábokat, szerbeket, stb., annál több lesz a fizetés, annál több lesz a munka és annál jobban pörög majd a gazdaság.

- nem hiszi el, hogy ha valaki eltakarítaná az országból a cigányokat, tótokat, rácokat, svábokat, szerbeket, stb., akkor a magyar nemzetiségűek minden problémája egy csapásra megoldódna

Efféle ostobaságokat csak azok hisznek el, akik a Rózsadombról írogatnak.

2013.01.30. 13:37:08

@l_andras: Dehogy érted.

A szerző egy szélsőséges troll, aki a legbékésebb embereket is fel tudja idegesíteni. Aztán ha elküldik a picsába, elégedetten hátradől, hogy "ugye, hogy barbár, náci banda a magyar"

Sosem voltam Fidesz-szavazó, a Jobbikot mélyen megvetem, (az ún. baloldalt is), de az a fajta széllib. okádék, amit a szerző idehány, s ami legfeljebb néhány belvárosi hardcore szadeszes körében számíthat tapsra, az viszont taszít.

Nekem nem tragikus és kínos magyarnak lenni, ugyanis nem a politikai berendezkedés határozza meg az identitásomat.

Nem azért anyáznak erre a félhülyére olyan sokan, mert ennyi nacionalista lenne az országban, hanem azért mert ő azonnal lenacionalistáz, lenáciz, lefideszesez mindenkit kivétel nélkül, aki ellenvéleményt fogalmaz meg.

Tehát itt nem jobb-bal, konzervatív-liberális meccs zajlik, hanem egy nyomorult kis troll hadakozik nagyjából mindenki ellen.

Gaius Plinius Secundus 2013.01.30. 13:39:12

@Mária:
Már bocs, de logikailag kikövetkeztethető, hogy ha a cigányok nem jöttek volna Európába, mindenki másnak jobb lenne.

Úgy értem tényleg valaki nem így gondolja?

Te már valószínűleg nem emlékszel, de kérdezd meg egyes idősebb ma már cigány többséggel "megáldott" településeket, mi volt ott a cigányok betelepítése (és persze a kommunizmus) előtt.
Szatmárban fejlett világszínvonalú mezőgazdaság, almatermesztés, méhészet, erdészetek, ésatöbbi.

Manapság pedig cigányok által lelakott falvak megfélelmített idős magyarokkal.

Muad\\\'Dib 2013.01.30. 13:42:53

@Csehszlovák Kém:
Kár a régebbi posztjaidat posztolgatni. Már mindenki tudja, hogy neked a szarkeverés a kizárólagos feladatod. Aztán ezt hol némi pánszláv übermensch elmélettel, hogy szimpla gyűlöletkeltéssel, hol pedig mindenféle értelmetlen baromsággal próbálod elérni. Szerencsére nagyjából mindenki sejti (leszámítva a legsötétebb szélsőjobbosokat), hogy neked semmi közöd sem a csehekhez, sem a szlovákokhoz, sem a magyarokhoz, sem a zsidókhoz, meg úgy általában semmi ilyesmihez. Csak egy nímand provokátor vagy, normális ember nem kezd el miattad utálkozni erre vagy arra, tehát hiába tepersz...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.30. 13:45:05

@l_andras: Köszi! :)

Hátborzongatóan csodálatosak a kommentek a poszt szempontjából. Komolyan, ha nem látom, nem hiszem el, hogy ennyire betalált :P

2013.01.30. 13:51:19

@Mária: szerintem inkább a te véleményed hasonlít egy budai szociológuséra, aki kurva jól ismeri mindenkinek a véleményét és az indítékait, mert olvasott róla egy könyvet, amit a kollégája írt, aki szintén olvasott egyet.

Eddig mindenki alatt szar volt borsodi zsákfaluban élni, felesleges ezt pártokra kihegyezni.

Arra szavaznak, akiben éppen az adott helyzetben hisznek. Egy ideig a szociknak. Nem lett jobb a helyzetük. Aztán a fidesznek. Most sem jobb.

Akinek ötször ellopják a cigányok a tyúkjait, az jobbikos lesz. Csehszlovák Kém szemében ezzel persze azonnal nácivá változnak ugyanazok a választópolgárok, akik 2002-2010 között progresszív, felvilágosult baloldaliak voltak, de természetesen nem így van.

Ha a jobbik alatt is szar marad, akkor majd megint másra fognak szavazni. Már aki még elmegy egyáltalán.

2013.01.30. 13:51:29

@Csehszlovák Kém: tehát azt állítod, hogy te nem mongoloztál?

vigyázz, Hurvinyek, szamárfüleid fognak nőni

Muad\\\'Dib 2013.01.30. 13:52:16

@Csehszlovák Kém:
Te b+ tényleg arra vagy büszke, hogy sértegetsz mindenkit válogatás nélkül? Meg, hogy ez nem mindenkinek tetszik. De azon ugye fel vagy háborodva (jogosan, teszem hozzá), hogy meccsen mocskos zsidóznak. Ha esetleg holnap megjelenik a kurucon, hogy na ez betalált, mert mindenki kiakadt, akkor ugye rájössz, hogy egy szinten vagy velük...
Mellesleg mivel nekem történetes a legjobb munkakapcsolatom pont csehekkel van, a rend kedvéért megmutattam nekik a posztjaidat (na igen, némi angol nyersfordításban, mert sajnos nem beszéljük egymás nyelvét), és büszke lehetsz rá, hogy mindegyikük gusztustalan, aljas vacaknak találta...

ƒx 2013.01.30. 13:57:45

Na, a barlanglakó tót törpe megint megmondta a tutit.

Töksi 2013.01.30. 14:05:08

@Csehszlovák Kém: Tudod mi hátborzongató? A hülyeséged. Még provokálni sem tudsz rendesen :-))))
Tartok neked trolltanfolyamot, ha akarod. ;-)

l_andras 2013.01.30. 14:05:32

@gwr:
Ugyan a posztban ennél általánosabban van megfogalmazva, de én úgy értelmeztem, hogy egyszerűbb mást okolni (a szomszédot, és ez jellemző az egész poszt-kommunista közép európai régió minden országára), mint okulni a múlt hibáiból.
pl.: Megy a sírás-rívás Trianonról, de soha nincs egy nyikkanás arról, hogy mi vezetett ahhoz. (egy vesztes háborúnál több, például az, hogy nagy fejjel, arrogánsan kezeltül a kisebbségeket - a Habsburgok ki is tudták ezt használni ellenünk 48/49-ben, nem tanultunk abból sem) Magyarán: nem tanulunk a múlt hibáiból, hanem újraéljük a múlt hibáit - oszt nézünk bután, hogy miért szopat mindenki már megint minket, szegény magyarokat.
Aki meg más mond, az nem is magyar, hanem idegenszívű liberálbolsi.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:05:38

@okostojgli: na látod, ezt szabad előzetes moderációban egy gyurcsányistának.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:05:46

@Csehszlovák Kém: de uncsi ez is... Kertész Áki mond egy egetverő farokságot, ami ellen tiltakoznak, mire gyűlölettől bugyborékolva bejelentitek: a tiltakozás puszta ténye önmagában bizonyítja az igazatokat.

Pan Modry 2013.01.30. 14:06:02

@Justinianus_Magnus:
@Justinianus_Magnus:
Akkoriban meg igencsak fiatal voltam, de ugy gondolom hogy a Fidesz a kezdetekkor viselt magan progressziv jeleket. (persze mindezt abba a kontextusba kell helyezni, hogy ami a 90-es evekben progressziv volt, ma mar nem feltetlenul az).

Persze az igazsag resze az is, hogyha pofazasrol volt szo akkor az szdsz is valamelyest progressziv volt, de utana kormanyon bebizonyitotta hogy valojaban nem az. A Fidesz csak az evtized vegere kerult kormanyzati pozicioba, es egy valamelyest relative nem rossz elso ket ev utan, lenyegeben rosszul kormanyzott.

trucker81 (törölt) 2013.01.30. 14:06:45

Én nagyon sajnálom, hogy a szerző mindenből ugyanazt hozza ki: a magyarok nácik, a szlovákok-csehek-akármilyen szlávok meg a világ legfelvilágosultabb népei.

A hülyeséget elítélem korra, nemre, felekezetre, politikai meggyőződésre, nemzetiségre és bőrszínre való tekintet nélkül. Butaságokat beszél a posztoló, és ha valaki erre felhívja a figyelmét, akkor élből náciz. Gyakorlatilag ez az egyetlen érve. Neki ez kell ahhoz, hogy helyén érezze magát a világban, tudja, hogy jó úton jár és persze mindenki más téved.
A liberalizmusnak a csírája sincs meg benne, tipikusan olyan, mint amilyennek leírja a magyarokat, akik szerinte sunyik, korlátoltak, ostobák és melldöngetők. Ezzel gyakorlatilag önmaga jellemzését adta meg.

Köpköd, fröcsög, provokál és amikor azt mondják neki, hogy hülye vagy, ülj le, akkor önelégült mosollyal nácizhat...

Nem tudom milyen lelki trauma miatt sodródott így ki az élete, de érdekes alany lehetne egy pszichiáter számára.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:06:55

@Muad\\\'Dib: tökéletesen igazad van. Ez egy gyűlölködő gyurcsányista.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:07:03

@Gaius Plinius Secundus: ezzel jól megvigasztaltad azt, akinek cigányok lopták el az uborkáját.

suteru 2013.01.30. 14:07:18

Úristen...ez nagyon beteg.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:10:17

@Pan Modry: az SzDSz? Villámsebesen progrediált. A gang túlfelén álló, lifegő ajtajú budiba.

trucker81 (törölt) 2013.01.30. 14:11:01

Ja, most veszem észre, hogy ez egy troll blog, ahol nem a kommetálók, hanem maga a posztoló a troll. Elnézést, mi vagyunk a hülyék, őt az élteti, ha etetik. Ha ignorálnánk, akkor két hét alatt felkötné magát, mert annyira hiányzik az életéből a szeretet, a kötődés, az értelmes elfoglaltság, hogy ilyen trollblogban éli ki magát.
Na viszlát, én nem szerzek neki örömet.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:11:08

@trucker81: csodálatos összefoglaló - mindjárt egy egész típusról...

Pan Modry 2013.01.30. 14:11:31

@Cecan Basescu:
Es itt jutunk el az emberek korlatoltsagaig. Amit ti ciganybunozesnek neveztek, annak nem a ciganysag az oka, ez csupan kovetkezmeny.
A rendszervaltas ota nem cigany ulnek javareszt a parlamentben, nem ciganyok a rendorsegi vezetok. Az bizony az o felelosseguk - es ezen keresztul a valasztoke - , hogy egy olyan rendszert hoztak letre ami nem kepes az ilyen jellegu koztorvenyes buncselekmenyeket megelozni.

Mar megbocsass, de a kisrendort mi a fasz fogja motivalni hogy megvedje a kisembert a kisstilu koztorvenyes bunozoktol, ha latja es tudja hogy a nem kisstilu, valoban nagy korrupcios buncselekmenyeknel a sajat fonokei szemet hunynak, esetleg asszisztalnak.

Mert nagyon sajnalom azt a gyereket akitol elveszik a szendvicset az iksolaba, de egy ilyen buncselekmeny lopikula egy kozbeszerzesi korrupciohoz kepest, sot 100.000 ilyen buncselekmeny is lopikula.

A magyarok mondjak hogy a hal a fejetol buzlik, en ugyanezt vallalati pszichologianak nevezem.

an hero please 2013.01.30. 14:11:38

@l_andras: Hogy lehet ilyen közhelyes baromságot írni?

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:13:42

@Csehszlovák Kém: szerintem szeretnél te is valamilyen faszkalap lenni, csakhát te egy semmilyen faszkalap vagy.

piciacko 2013.01.30. 14:13:51

magyarnak lenni tragikus és kínos?
te kis gyökér,akkor miért a ...ért írsz magyar nyelven,magyar weboldalon,magyaroknak,hiszterolib-gyűlöletkeltő blogot???
miért fizetsz a magyar nyelvű indexnek,hogy kitegyék nap mint nap a betűhányásaid???
hmmm???

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:13:58

@Pan Modry: sőt, aki bűnöz, az az áldozat, mondják. A jogvédők.

Farkantoán Chatpartner 2013.01.30. 14:17:54

@an hero please: úgy, hogy szabad neki. Így sikerült élnie a szabadságával.

rakaz 2013.01.30. 14:26:49

Ez egy tökéletes kórkép közállapotainkról. Gratulálok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.01.30. 14:26:54

@Csehszlovák Kém: igen, kézenfekvő. Mindenesetre mindketten egész jól beszélitek a magyar nyelvet.

Sörjárőr 2013.01.30. 14:27:05

Ismét egy már címében, válogatás nélkül sértő poszt.
Ez egy kommentvadász trollblog.

Töksi 2013.01.30. 14:32:07

@Pan Modry: Majdnem oké, amit írsz, de... pl. Berlin vagy Köln egyes területein simán elveszik a német gyerek szendvicsét a török kölkök, és ugye azt azért nem állíthatnánk, hogy a német kisrendőr a főnökei korrupciója miatt nem tudja megvédeni a kisembert :-))
Ami meg a bcs-k összehasonlítgatását illeti, az zsákutca. Szerintem bárki szívesebben elvisel egy lezsírozott közbeszerzést, mint egy ellene irányuló piti rablást.

Mária 2013.01.30. 14:48:51

@Gaius Plinius Secundus:

"Már bocs, de logikailag kikövetkeztethető, hogy ha a cigányok nem jöttek volna Európába, mindenki másnak jobb lenne."

Már bocs, de ez ostobaság.

Vagy ha nem, akkor ugyanezzel a fura logikával az is kikövetkeztethető lenne, hogy ha az ősmagyarok maradtak volna a seggükön az Urál aljában, az nekik is jobb lett volna, meg mindenki másnak is jobb lett volna.

Eggyel kevesebb náció keverné a szart Európában, ahelyett, hogy békében élne a többi néppel és dolgozna.

campobaszo 2013.01.30. 14:56:46

@Farkantoán Chatpartner: "ezzel jól megvigasztaltad azt, akinek cigányok lopták el az uborkáját."

Mert boldogok azok,akiktől magyarok lopnak.

Mária 2013.01.30. 14:57:01

@gwr:

"Akinek ötször ellopják a cigányok a tyúkjait, az jobbikos lesz."

Lószart lesz jobbikos. Legfeljebb, ha mínuszban van az IQ-ja, de akkor nem kell hozzá tyúklopás, hogy jobbra álljon, elég, ha bömböl a nemzeti rock, masíroznak a félkatonák meg habzó szájjal fröcsög nekik valami ostoba szónok. Mert az olyan BIZTONSÁGOT ígérő dolog.

Maradhatsz gyenge, maradhatsz felnőttbőrben flangáló kretén egy nyolcéves gyerek értelmi színvonalával, nem kell felelősséget vállalnis e magadért, se azokért, akik körülötted élnek.

Majd jönnek a gárdisták, és megvédenek téged. Mögöttük meg majd jönnek a politikusok, és mindent elrendeznek helyetted, hogy tudatos és öntudatos, kérdező és számonkérő állampolgár helyett kretén idióta maradhass.

Ezekkel a fasiszta trükkökkel lehet csoportot képezni, nem a tyúkok lopkodásával.

Pan Modry 2013.01.30. 14:57:16

@Töksi:
E berlini, kolni peldad nem egyeb, mint egy izolalt problema a nemet allam mukodeseben.

"Ami meg a bcs-k összehasonlítgatását illeti, az zsákutca. Szerintem bárki szívesebben elvisel egy lezsírozott közbeszerzést, mint egy ellene irányuló piti rablást."
Ha kimesz az utcara szamolnod kell valamekkora statisztikai valoszinuseggel hogy egy piti rablas aldozata leszel. Ha ez a statisztikai valoszinuseg nagy az annak a mutatoja hogy az altalad valasztott vezetok rosszul vegzik a munkajukat. Egy piti rablas tarsadalmi kara minimalis, sok piti rablas tarsadalmi kara sem merheto egy lezsirozott kozbeszerzeshez. Egy jo vezetot az kulonboztet meg egy atlagprolitol, hogy kepes ugy donteseket hozni ami az ossztarsadalmi erdekeket szolgalja.

Raadasul a lezsirozott kozbeszerzesek egyik kovetkezmenye lehet az ha megno annak a statisztikai valoszinusege hogy ki leszel rabolva.
Ugyanis az elcsalt kozbeszerzeskor a kozpenz nem a kozt szolgalja tobbe, kozvetlen anyagi hatasa peldaul egy forrasmegvonas a rendorsegtol (anyagi resz), illetve a pszichologiai hatasa, ha az alsobb szinteekn dolgozok latjak vagy tudjak a fenti szinten a korrupciot, akkor ok is basznak a munkajukra.

Mária 2013.01.30. 15:06:26

@Gaius Plinius Secundus:

"Te már valószínűleg nem emlékszel, de kérdezd meg egyes idősebb ma már cigány többséggel "megáldott" településeket, mi volt ott a cigányok betelepítése (és persze a kommunizmus) előtt.
Szatmárban fejlett világszínvonalú mezőgazdaság, almatermesztés, méhészet, erdészetek, ésatöbbi."

Na persze.

És most miért nincs se mezőgazdaság, se almatermesztés, se méhészet, se erdészet, se bármi más Szabolcsban?

Nyilván a cigányok miatt. Ugye?

Még véletlenül se azért, mert az Antall-kormány az összes többi idióta jobber támogatásával melldöngetve vonult ki az orosz piacról, ahová azelőtt vitték az élelmiszert, ami a magyar földön termett, és magyar munkásnak adott megélhetést. Ugye?

Meg még véletlenül se azért, mert a magyar gazdák később uniós támogatással vágták ki a gyümölcsfáikat, csakúgy, mint máshol a szőlőket, meg a szarvasmarha-állományt, hogy felmarkolhassák érte az egyszeri pénzt? Miközben röhögve küldték el a munkásaikat? Ugye? Erről se az ökör magyar tehetett, hogy pármillió égből hullott potya forintocska miatt tönkreverték a teljes magyar gazdaságot, és utcára tettek sokszázezer magyar munkást? Erről is a cigányok tehetnek? Ugye?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.01.30. 15:10:27

@Muad\\\'Dib: A helyedben fellapoznám a Wikipédia idevonatkozó passzusát:

„A nacionalizmus (…) legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztály, párt, vallás) való tartozást, kötődést.”

hu.wikipedia.org/wiki/Nacionalizmus

Nos, ha az illető sportoló számára fontosabb az, hogy hazájának szerzett érmet, mint az, hogy a szívós munkája eredményeként rendkívüli teljesítményre volt képes és ezt méltóképp megjutalmazták, akkor tényleg MENJEN ORVOSHOZ.

(ha lenne formázási lehetőség, akkor az utóbbi két szó pirossal, [b]félkövéren[/b] és aláhúzva szerepelne)

teknoc erno 2013.01.30. 15:12:48

Szeretem a blogodat, de most pontatlan voltál. :)

"Mert a konzervatívok ellenforradalomban élnek,"

Magyarországon NEM létezik releváns, tömegesen mérhető konzervativizmus, amely, ha lenne egyáltalán nem jelentene maradiságot (foltokban azért van, pl. Bokros Lajos egy igazi konzervatív-liberális politikus), sőt... a magyar helyzetre nem lehet a jobb és baloldali, vagy liberális fogalmakat sem használni, mert nincsenek ilyenek sem - szardobálás van, primitív, elemi indulatok, gyűlölet, mániás hazudozás, védekezési mechanizmusok, szembenézni képtelenség stb. irányítanak mindent, a nagypolitikától a médián át a hajléktalan szálókig. A magyarországi helyzet leginkább egy elmegyógyintézeti analógiával lenne leírható, számba kellene venni az elmebajok típusait és ezeknek a definíciói jól leírnák azokat a viselkedési mintákat, amiből összeáll ez a társadalom. Haosnlóan mint a Állatfarm-ban, csak ez más lenne, Legvidámabb elmebarakk... Aki pedig "normális" (sic. hüJe szó) az vagy elmenekül, vagy megdöglik, vagy kicsinálják - ennek persze semmi köze a mostani kormányhoz, ez már régóta így megy, ma csak nagyon látványossá lett, mert a Fidesz tényleg a "vak vezet világtalant" alapon próbál "gyógyitani"... hisztérikusan reagál minden kritikára, csak az erőt ismeri és gátlástalan. Az MSZP-s kormányok inkább a fű alatt mutyiztak, loptak és csaltak, ma már gátlástalanul mehet minden, nem gond - ez persze nem rosszabb, csak más :D Ez az elmebaj egyébként a szlovákiai magyar közösségbe is importálva lett az elmúlt években, úgy 2005-től sacc/kábé. Oda is átkerült minden elmebaj, paranoiai, önmagukba roskadó begyagyulás :D - pedig sokáig azt hittem, hogy a szlov. magyarok hagyományosan egészségessebbek mentálisan, nyitottabbak, már a kisebbségi létüknél fogva is, de ez elmúlt, ha volt ilyen egyáltalán... igen, magyarnak lenni ma tragikus, kínosnak nem annyira kínos, mert én például nem szégyellem magam mások miatt, és sok normális ember is van - művészek, írók, szabók, sofőrök :)

Pan Modry 2013.01.30. 15:13:08

@Farkantoán Chatpartner:
Na, ez az amivel peldaul en sem ertek egyet. Aki koztorvenyes buncselekmeny kovet el, azt meg kell buntetni a hatalyos torvenyek szerint.

Ilyen esetekben a bunozot aldozatkent feltuntetni totalis inkompetenciara vall, kulonoskepp az allami mukodes inkompetenciajara, marpedig a vezetoket tobbsegeben a nem cigany lakossag valasztja, es ezek az inkompetens vezetok sem ciganyok.

Az pedig hogy sokan a ciganyokat latjak mint a problema okat, az nem egyeb, mint az ilyen tipusu emberek totalis korlatoltsaga, akik keptelenek megkulonboztetni az okot a kovetkezmenytol.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.01.30. 15:20:27

@Panther_V: Hát bazmeg, amerikaiakra, franciákra, izraeliekre de főleg oroszokra hivatkozni? Megöl a röhögés.

Soroljak fel neked egészséges(ebb) nemzettudatú népeket? Szlovének, finnek, norvégok, izlandiak, új-zélandiak. Egyik sem a szuperhatalmi státus vágyálmától szokott elélvezni, mint a sok idióta, akiket felsoroltál, éppen „csak” a térségükben kiemelkedő teljesítményt nem a trikolór szüntelen lobogtatásával, hanem szerénységgel és szívós munkával érték el.

Minden idők egyik legértelmesebb, magyar politikusszájból elhangzott mondat Kovács László merjünk kicsik lenni”-je volt. De nem, ti aztán nem jól akartok élni, hanem büszkék és hatalmasak akartok lenni, mert nem az a legfaszább dolog a világon, hogy szerethető, élhető országban magas életszínvonalon élj, hanem, hogy nagy, befolyásos nemzet fia légy. Milyen kár, hogy ezzel csak röhögtetitek magatokat…

Gaius Plinius Secundus 2013.01.30. 15:22:42

@Mária:

Hát ne is haragudj, de tudtommal a magyar államalkotó nemzet, a cigányság meg nem. És a cigányság sohasem volt az.

Mond nekem egy dolgot, ami miatt pozitív, hogy a cigányság itt van Európában.

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2013.01.30. 15:41:25

Azt jól értem, hogy mi magyarok, de közülünk is legfőképp Orbán a hibás azért, mert a nacionalista mucsai jelöltre szavaztak cseh barátaink? :)

Poborsky 2013.01.30. 15:43:13

Az a baj, hogy teljesen félreérted az egész helyzetet.
Több írásodat elolvastam a cseh köztársasági elnök választásról. Egyrészt több a tárgyi pontatlanság: pl. Franz NEM szólította fel a híveit, hogy támogassák Zemant, valamint Dienstbier személyesen szintén NEM támogatta őt a második forduló előtt (HVG).
Ami viszont fontosabb, hogy nem értesz ahhoz, amiről írsz. Pl. az, hogy a TOP 09-et az SZDSZ csehországi megfelelőjének tartod. De nem érted sem Klaus sem Zeman politikáját. Az, hogy egyedül a hatalom imádata irányítja őket(HVG), annyira primitív vulgárpolitológus megközelítés, hogy kommentálni sem érdemes. Azért persze utálod őket.
Ami szomorúbb: még a Herceget sem érted meg.Pedig a rajongója vagy. El kellene olvasnod néhány beszélgetést vele, pl. a választások második fordulója előtt a Lidové noviny közölt vele egy hosszabb beszélgetést. A Mlada Fronta (magazin) pedig néhány hónapja. Ebből világos lenne talán még a te számodra is, hogy egy konzervatív politikusról van szó. Olvass utána, hogy önmagát definiálja így, valamint, hogy mi az a négy alapelv, amit a legfontosabbnak tart a saját maga számára. Jó olvasgatást!
Persze a gond nálad ennél is mélyebben van. Szerinted csak fehér(nyugat/nyugatos) és fekete(populista nacionalisták) léteznek. Ezért írsz folyamatosan hülyeségeket és kevered össze a politikusokat. Lehetnél egyébként egy kicsit pontosabb, mert nem értem, hogy a progresszív liberális nyugat alatt, aki követni kell, valójában kit és mit értesz. Franciaország: 75%-os adó, Anglia: állandó unióból való kilépéssel való fenyegetés, Olaszország: Berlusconi.....
Azért mert felesleges szabadidőd van, még nem kellene politikai "elemzéseket" írnod. Többet kellene olvasnod és gondolkodnod. Írni viszont sokkal kevesebbet!

zajos1 2013.01.30. 15:50:58

@I_Isti: Akkor olvass: index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/

www.tutiblog.com/2013/01/es-ezt-igy-most-hogy-hahaha-imf.html

A XIII. ker. polgármestere nem engedte átadni a hajléktalan szállót! (MSZP-s)

@Mária: És arról se felejtkezzél el, hogy a fizetés egy ötágú csillagos papír és nem pénz volt, a gazdákat az állam fizette ki...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.30. 16:11:59

@dr Sör Kálmán: Nem.

@Poborsky: Konkrét tények nélkül állítasz hetet-havat, kijelentgetsz kategórikusan bullshiteket, már megint magad alá csúszik a szar, mint a múltkor.

Franz világos ukázt adott a rá szavazóknak egy interjúban kire (Zeman) szavazzanak, keress rá.

Dientsbier valóban ódzkodott, de szavazói tudták a dolgukat, itt elolvashatod, kik szavaztak Zemanra, elég világos: zpravy.e15.cz/domaci/politika/zemana-volili-priznivci-kscm-cssd-dienstbiera-i-bobosikove-951521

Továbbá: a TOP09 egy neoliberális gazdaságpolitikát képviselő párt, amely Magyarországon az SZDSZ volt. Ez szerintem világos azonosság. E párhuzam tagadásával már a múltkor is próbálkoztál, akkor sem jött össze.

Klaus-Zeman: várom az okos teóriád, mégis, miért támogatta Klaus Zemant! Jó nagy pofon ez szépen megkreált világképednek, tudom én, de akkor is, erőltesd meg magad.

Látom, nehéz szembesülni azzal, hogy holmi kitalált, látszólag különböző tartalmat sejtető elnevezésekkel (jobboldali, baloldali, kommunista, katolikus, zöld) működő politikusok, pártok tulajdonképpen ugyanarról a tőről fakadnak, mint pl a mai posztban felsorolt díszpintyek, nesze: Ponta, Fico, Zeman, Kaczynksi, Orbán.

Miért nem lehet azt vizsgálni, amit mondanak ezek a politikusok?

Elhiszem, hogy a jelenséget Magyarországról nézve meglehetősen egyedi szemmel közelítem meg, de ez a gondolkodás nyugaton és néhány szerencsésebb közép-európai városban, régióban, meglehetősen általános már. Azért visít itt mindenki, te is, mert lényegi dolgokra tapintok rá, amikor megkapargatom az emberek szemébe port hintő nacionalisták propagandáját.

ErrOr 2013.01.30. 16:12:10

@kesztió: csak magának akkor szerezne dicsőséget, ha saját pénzen nyerné az olimpiát. az olimpia még mindig a nemzetekről szól és nem az egyénekről. bizony az olimpia egy nacionalista alapokon nyugvó dolog. pont mint a foci vb eb stb.

2013.01.30. 16:12:15

@Mária: "Lószart lesz jobbikos"

hát, akkor biztosan én emlékszem rosszul, hogy valahogy 17%-ot szerzett a jobbik, és Borsodban ijesztően jól szerepelt.

Te nagyon jól tudod elméletben, hogy ki mit gondol, a tények viszont makacs dolgok.

Szoci szavazókból lett egy csomó jobbik szavazó. Aztán majd lesz megint más, ha éppen más ígér nekik megoldást, és még képesek lesznek hinni neki.

A különbség az, hogy amíg szocikra szavaztak, addig a jobbosok minősítették őket előszeretettel birka népnek és kommunista csökevénynek, most meg te gondolod, hogy vagy teljesen ostobák, vagy sima nácik.

2013.01.30. 16:14:40

@l_andras: "Aki meg más mond, az nem is magyar, hanem idegenszívű liberálbolsi."

látod, éppen erről van szó. Igazad van.

Csak ha te ezt nem tartod jónak (és ne is tartsd), és olvasgatsz itt egy kicsit, akkor látni fogod, hogy a szerző ugyanezt a szellemi szintet képviseli a "másik oldalon", vagyis imád általánosítani, és azonnal náci, fideszes, turáni faszkalap vagy mongol (nem vicces, Slota-hívek szavajárását használja ez a felvilágosult progresszív européer) lesz mindenki, aki ellentétes véleményen van.

aki lemocskostótozza: náci, rasszista
aki turáni faszkalapozik, vagy mongolozik: felvilágosult liberális

Töksi 2013.01.30. 16:14:47

@Pan Modry: Németországból elég jó vagyok... jó lenne, ha izolált probléma lenne, de nem az, német nagyvárosi jelenség, és pontosítok, nem állami-, hanem társadalmi probléma. Érdekességképpen: 2011-ben több, mint tíz mecsetet gyújtottak fel Németországban.
Igazad van a piti rablás-korrupció vonatkozásában, én azonban az emberek szubjektív biztonságérzetéről beszéltem. Ne várd el a szinte naponta áldozatul eső kisembertől, hogy majd várja meg, míg a korrupció visszaszorul, és aztán nem lesz rablás sem.

Töksi 2013.01.30. 16:17:13

@Mária: Ezt a sok hülyeséget sosem lehet már kiirtani a szoci buksikból? :-))

2013.01.30. 16:21:08

@Csehszlovák Kém: "meglehetősen egyedi szemmel közelítem meg, de ez a gondolkodás nyugaton és néhány szerencsésebb közép-európai városban, régióban, meglehetősen általános már"

:))))

Poborsky 2013.01.30. 16:21:43

Első olvasmánynak ajánlanám is:
zpravy.idnes.cz/pruzkum-lidi-volby-0a9-/domaci.aspx?c=A130130_090141_domaci_jw
Ami fontos és NE felejtsd el: GONDOLKODNI!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.30. 16:26:10

@Poborsky: köszi a linket, bár nem tudom, mire akartál vele utalni, tudott dolgok vannak benne ,h pl minden 5 Dienstbier szavazóból 4 Zemanra voksolt. Az meg, h a tufa nacionalisták nem akarnak olyan elnököt, amely összeköt és nem kirekeszt, szintén nem hat relevanciával.

Talán próbáld feldolgozni a poszt lényegi mondanivalóját, miért nem lehet a politikusokat annak nevezni, amik.

Az meg, hogy itt te szólítasz fel gondolkodásra, ezt már inkább nem is kommentálom, loller vagy :D

Mária 2013.01.30. 16:26:58

@Töksi:

Ez az, kedves, ha érveid nincsenek, személyeskedj :D

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.01.30. 16:37:24

@gwr: "Szoci szavazókból lett egy csomó jobbik szavazó."

A haszonleső magyar népből van a szavazó. Van 1 millió fundamentalista tálib, aki akkor is a mostani rablóbandára szavaz, ha ezzel mondjuk az ország pusztulását írná alá. Ezek ilyenek.
Van a számító, tolvaj, csaló réteg, amely arra szavaz, aki többet hazudik neki, lehetőleg magyarosch fossal leöntve.
Vannak a nyuggerek: ezek mindig többségben a dakota vezérre szavaznak, a kezét csókolgatják.
Van a teherhordó réteg, aki hátán viszi az országot: ezek egy negyede elhúzott külföldre, egy negyede még normális, egy negyedük kutyát sétáltat a többiek meg cigarettáznak.
Ebből soha normális ország nem lesz, erre nem volt elég ezer év sem. A pusztából kár volt idejönni, Ázsiában tágasabb volt...

Foxtrotty 2013.01.30. 16:40:30

@nyehehe:
Benne van a címében. A többit felesleges elolvasni

Mária 2013.01.30. 16:44:40

@Gaius Plinius Secundus:

"Hát ne is haragudj, de tudtommal a magyar államalkotó nemzet, a cigányság meg nem. "

Szerintem nem vagy tisztában az *államalkotó* nemzet fogalmával. Ráadásul a *kisebbség* és a *nemzetiség* fogalmát is kevered.

Az államalkotó nemzet azt jelenti, hogy egy adott közösség azonos állampolgárságú tagjai - akik egyébként kisebbségekhez, és/vagy nemzetiségekhez is tartozhatnak - egy közös államot alkotnak.

Nem pedig azt, hogy a valamilyen tulajdonságok miatt magát többségiként definiáló csoport alkotja az államot, amely "tevékenységből" ugyanazon állampolgárságú, de valamely kisebbséghez tartozó tagokat kizár.

A közösen alkotott államon belül vannak azután kisebbségek és lehetnek nemzetiségek.

Kisebbség az a csoport, amely olyan nyelvi, vallási, történelmi, egyéb jellemzővel, közös múlttal rendelkezik, amely nem jellemző az adott állam valamennyi tagjára.

A nemzetiség pedig ennek egy speciális alcsoportja. Amikor azt írod, hogy a cigányság nem államalkotó, nyilván arra gondolsz, hogy bár kisebbség, de nem nemzetiség, mivel a nemzetiség meghatározást olyan csoportokra értjük, amelynek van anyaországa.

Az etnikum meghatározást ellenben olyan közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező csoportra is használhatjuk, amelynek nincs anyaországa, tehát nem nevezhető nemzetiségnek.

Jó lenne, ha tisztába jönnél alapfogalmakkal.

Foxtrotty 2013.01.30. 16:52:05

@kesztió:
Wikipediába bárki írhat. Különös előszeretettel hintik a máshol aligha elfogadtatható sarkításaikat a hozzád hasonló doktrinerek

Töksi 2013.01.30. 17:05:17

@Mária: Vannak érveim, csak ezen a felületen feleslegesnek érzem közzétenni őket. Na de címszavakban:
- rubelelszámolás vs. dollárelsz.
- EGK-s exportszubvenciókkal csökkentett nyugati mg-i termékárak az orosz piacon vs. magyar önköltség
- Fizetési hajlandóság (és képesség) az orosz fél részéről: kötöttek-e és ha igen, mennyiért egy magyar konzervgyárral hitelbiztosítást vagy inkább nem? Inkább nem ;-)
- A magyar mg-i termékek minősége messze elmaradt a nyugati termékekétől.
Összefoglalva: nem volt olyan hülye orosz külkeres, aki rosszabbat drágábban vett volna...

lüke 2013.01.30. 17:14:22

@Csehszlovák Kém:
meg,meg! meg lehet vizsgálni
s remélem az az eset lesz, hogy a németek kikövetelik a Benes -D. megsemmísítését s a szlovákok pedig ehallgatják,
( ez a hypotetikus teóriám a B-D unjós íveléséröl)

2013.01.30. 17:18:33

@Faszt vagytok ti lovas nemzet: "Ebből soha normális ország nem lesz, erre nem volt elég ezer év sem"

ha a világ egészét nézed, akkor inkább hálás lehetsz a jóistennek, hogy ide pottyantott, mintsem dühös rá.

Tízből legalább hét földlakó szarabb körülmények közt, szarabb kormányzat alatt éli mindennapjait, és szívesen elfogadná azokat a körülményeket, amelyek minket körülvesznek. Viszont tízből kevesebb, mint hét látja olyan szarnak a helyzetét, mint te.

Ettől még persze nem kell elégedettnek lenni, tapsolni meg pláne nem, de ez a saját nemzet iránt érzett és éreztetett mély lenézés marhaság.

Mária 2013.01.30. 17:34:39

@Töksi:

"Összefoglalva: nem volt olyan hülye orosz külkeres, aki rosszabbat drágábban vett volna..."

Nem venni, hanem eladni akartunk az oroszoknak, aranyam :)))

Vásárolni a hülye is tud.

Az orosz piacról viszont Antallék kormányzása alatt vonult ki melldöngetve a magyar, azzal, hogy mi nem exportálunk a ruszkiknak.

Azzal nem foglalkozott a sok idióta, hogy akkor ugyan hová a picsába fog exportálni a telített nyugati piacon.

Ahogy persze a magyarok feladták a jól bejáratott orosz piacaikat, azonnal elfoglalták a helyüket a "ruszkikkal" szemben kevésbé finnyás nyugati és keleti beszállítók.

A magyarnak meg maradt a melldöngetés. Kár, hogy melldöngetéssel se termelni nem lehet, se piacot szerezni, se munkát adni a magyaroknak.

komolytalan samu 2013.01.30. 17:35:41

Nagyjából kölcsönösen leszarjuk egymás véleményét (te valami jelentéktelen nacionalista tuloknak gondolsz, én meg egy nevetségesen beképzelt ostoba tuloknak téged), de ez izé itt fent nekem végre pontosan tisztázta azt is, miért.

Barátom, te ugyanolyan frusztrált, sikertelen (ahhoz képest amit magadnak elvárnál), gyűlölködő, szerencsétlen fasz vagy, mint a kurucinfón, barikádon görcsölő zsidózó, összeesküvéselméletező szerencsétlenek.

Csak más könyveket olvasol.

Pan Modry 2013.01.30. 17:47:56

@Töksi:
A partok ha nyerni akarnak ugy cselekednek hogy megkeresik a hatalmon megszerzesenek es a sajat meggazdagodasuknak a szuboptimumat.
Amennyiben a korrupcioval nem vesztenek jelentosen szavazatokat, ellenben pitianer dolgokkal igen, akkor ugy fognak cselekedni hogy a korrupciot elturik es csinalnak nehany kicsi kirakatugyet.
Amennyiben a mindennapi ember teljesen hatat forditana a korrupciot turo partoknak, onnantol a korrupcio hatarhaszna sokkal kisebb lenne, mint a korrupcio hatarvesztesege, tehat egy logikusan gondolkodo politikus a tettek szintjen is tenne ellene valamit, tobbet mint most.

Ameddig viszont a korrupcio egy magasabb szinten van, addig a piti buncselekmenyek is magasabb szinten lesznek, leginkabb a korrupcio jarulekos anyagi es moralis vesztesege miatt.

Egy nagyon leegyszerusitett peldat irok, elkorrumpalnak mondjuk annyi penzt, ami miatt a mai rendorok feleannyit keresnek mitn amennyit kereshetnenek es rosszabbak a korulmenyeik. Mit mond erre a kis beosztasu rendor? Szar fizetesert nem fogom itt baszogatni a helyi bunozoket, meg amugy is ott fent csalnak nagyban. Ennek a kovetkezmenye hogy a helyi bunozo nem lesz elkapva a bunozes utan, ellop valamit, a lopasnak ott az anyagi haszna, viszont nincs negativ kovetkezmenye, ez arra motivalja hogy megismetelje a cselekedetet, masokat meg arra motival hogy ok is ugyanugy tegyenek. Pavlov-i elmelet alapjan.

Cecan Basescu 2013.01.30. 18:01:58

@Mária: @Pan Modry:
Most jöhetnék, az "akkor költözz oda és meglátjuk" típusú replikával, amire elsütitek, hogy a mélyszegénység, a rasszizmus - Mária még hozzáteszi, hogy "és Orbán+jobb oldal" - a hibás, amire én válaszolhatok bármit ami nem egyezik a véleményetekkel, ti előhúzzátok a náci a kártyát és hátra is dőlhettek. Ezt a szívességet viszont nem teszem meg nektek.

Aranyos, hogy a posztot toló is inkább a narancsos képet rakta ki wikiről, pedig sokkal beszédesebb lett volna ez: hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Magyarorsz%C3%A1gi_v%C3%A1laszt%C3%A1s_2010_m%C3%A1sodik_helyezett_egy%C3%A9ni_jel%C3%B6ltek_p%C3%A1rt%C3%A1ll%C3%A1sa.png

Segítek: a lila a jobbik, a vöröset gondolom kitaláljátok. Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy akit kirabolnak az utcán, akinek ellopják a megtermelt/megszerzett javait, az rohadtul le fogja szarni, hogy "fent" mennyit lopnak és arra fog szavazni, akiről elhiszi, hogy lokálisan jobbá teszi az életét... Pláne, ha kilóg a segge a gatyából a csóróság miatt. Azzal, hogy lehülyézitek őket, meg jöttök a szerecsenmosdató dumával, pont az ellenkezőjét éritek el.

2013.01.30. 18:02:59

"nem volt olyan hülye orosz külkeres, aki rosszabbat drágábban vett volna..."

Nem venni, hanem eladni akartunk az oroszoknak, aranyam :)))"

te olvasol is, vagy csak írsz?

Cecan Basescu 2013.01.30. 19:19:38

@Pan Modry: Ezzel speciel egyet tudok érteni.

Ezzel viszont "valamekkora statisztikai valoszinuseggel egy piti rablas aldozata leszel" az a gond, hogy minél nagyobb az a "valamekkora" annál kevesebb eséllyel fog globálisan gondolkodni, inkább megkeresi magának azt az ellenségképet, ami megfogható, erre játszik a jobbik is sikerrel, a többiek meg nem beszélnek róla, mert nem PC nevén nevezni.

fran7 2013.01.30. 19:19:47

@blah: A kapitalizmus, gonosz dolog, de benne vannak olyan lehetőségek, amik tompítják az élét. Mondjuk a fair kereskedelem Afrikával, az altruizmus, vagy olyan dolgok, ahol az emberi becsületesség, tisztesség megjelenik. Én azt mondom ezt nem kapta meg Magyarország az EU-tól. Segélyeket nem kaptunk, mert nem szorulunk rá. Viszont partnernek sem tekintenek, aki az asztala csaphat. Ez a lehetőség elmúlt, mikor beléptünk. Van ugyan valamiféle vétójogunk, de minimális beleszólásunk van a dolgokba. Kicsinek nagyok vagyunk, kicsinek nagyok, szegénynek gazdag, gazdagnak szegény. Erről senki nem tehet, ez van. Ugyanez volt, mikor a SZU blokkjához tartoztunk.
@Mannlicher: Volt szó ilyen társulásról. Volt egy Stoiber-Schüssel-Orbán tengely, ami erre mutatott. Sőt voltak olyan régiós elképzelések, ahol egy Katalónia-Észak-Olaszország- Ausztria-Szlovénia-Bajorország-Magyarország nagy régióban gondolkodtak. Valahogy és nem azért mert Viktor mucsai politikus, ezek meghiúsultak.
Az egész magyar frusztráltság ebből fakad, nem látnak minket szívesen Nyugaton. Csehszlovák Kém épp itt téved. Nem mi nem akarunk a Nyugathoz tartozni, nem vesznek be. A jobboldali sokkal inkább érdeklődik a nyugati dolgok iránt és nem olvas oroszul Dosztojevszkijt, nem érdekli a szlavofilség, ellentétben a legtöbb szláv országgal. Jobboldaliként francia, angol, német szövegeket olvasunk. Számunkra is az író Shakespeare, Hugo, Flaubert, Baudelaire, Goethe, Schiller. Mi erre tájékozódunk. Csak minket tartanak valami pusztai kemény gyereknek, akik valami árvalányhajas múltat vizionálunk. Igen van ilyen veszély, de a hőseinket titkolják előlünk. Most építjük újra a múltunk, amiben majd nem Kossuth, Horthy, Deák lesznek az igazi nagy hősök, hanem a valódiak.

roki 2013.01.30. 19:20:32

@Csehszlovák Kém:

'Elhiszem, hogy a jelenséget Magyarországról nézve meglehetősen egyedi szemmel közelítem meg, de ez a gondolkodás nyugaton és néhány szerencsésebb közép-európai városban, régióban, meglehetősen általános már. Azért visít itt mindenki, te is, mert lényegi dolgokra tapintok rá, amikor megkapargatom az emberek szemébe port hintő nacionalisták propagandáját.'

Lószart babám....lószart vagy te trendi, avantgard, vagy bármi lényegest látó.

Pont olyan vagy, mint emblémaállatod, a csahszlovák cuclista népi bárgyúságot erénnyé gyúrni akaró vakond által előadatott eszmeiségből következik. Eccerű....és naiv...vagy pedig intrikálsz.

Az európai egyesítés továbbra is érdekről szól és nem elvekről. Arról szólt már Napóleon alatt, arról szólt Hitler alatt és ma is arról szól, bárhogy pántlikázzák... te meg rácsodálkozol erre-arra, mint rövidlátó vakond aki véletlen a fényre keveredett a likjából.

Rasszizmusról és egyebekről, pl. általad nacionalizmusnak billogozott patriotizmusról pedig láthatólag lövésed sincsen.
Az EU szívében például dúl a rasszizmus, csakhogy a népek megtanulták nem kimutatni érzelmeiket és véleményüket a PC követelmények támasztotta megfeleléskényszer miatt.... de ettől még nagyon is résen vannak, mikor érdekeik védelme a tét és messze könyörtelenebbül döntenek és ítélnek mint az, aki természetes bizalmatlanságának rasszistának is értelmezhető állásfoglalással ad hangot, kibeszélve azt ami a szívét nyomja.

Ismét sikerült a szlovák néplélek egy jellegzetességét produkálnod, amikor magadat magyar nemzethez szívvel lélekként tartozónak állítva be azt a hiszemet kelted, hogy az ilyenféle önostorozásod hiteles és a magyar nemzet tagjai által követendő kellene legyen.

Javaslom, hogy inkább a tótokat próbáld rávenni holmi önostorozásra, mi magyarok akkor néznénk fel talán rád, nem pedig ilyenkor, mikor a mi kontónkra huncútkodnál.

Pan Modry 2013.01.30. 19:20:48

@Cecan Basescu:
Engem mar raboltak ki, a kocsimat feltortek es kb 300 kilot buktam a dolgon.
Azon tul hogy zavart a lopas tenye, ami a leginkabb bosszantott az a rendorok lassusaga, inkompetenciaja es nemtorodomsege volt.

Haragudhatok en a tolvajra, persze, viszont a tolvajhoz semmi kozom nincs, ahhoz viszont annal inkabb hogy reszben az en adombol fenntartott rendorseg rosszul felszerelt, es motivalatlan rendorokkel dolgozik. Es pont ennek kovetkezmenyekent a rablas ujraismetlesenek a statisztikai valoszinusege nagyobb, a tolvaj lebukasanak a kockazata kisebb. Devians elemek mindig is lesznek a tarsadalomban, viszont a rendszerszintu problemak kezelese az allam dolga, aki raadasul az en adombol mukodik, ezek utan ha en valoban megoldast akarok, es nem bunbakot, akkor azzal kapcsolatban vannak elvarasaim hogy az adomat hogy hasznaljak fel, es ha azt latom hogy jol, es mindent megtesznek a deviancia realizalodasanak a megszunteteseert, es a sajat kifosztasom egy izolalt eset ahol motivalt es kompetens rendorok dolgoznak, akkor annyit mondok hogy pechem volt. Viszont mindaddig amig a lopas a rendszer toleralt resze magas es alacsony szinten, addig ez engem ert karra csupan kovetkezmenykent tudok tekinteni, es habar haragszom a tolvajra, de valodi feleloskent azokra a valasztott tisztviselokre tekintek akik rossz, korrupt modon bannak az adommal.

roki 2013.01.30. 19:27:21

@gwr:

'a szerző ugyanezt a szellemi szintet képviseli a "másik oldalon", vagyis imád általánosítani, és azonnal náci, fideszes, turáni faszkalap vagy mongol (nem vicces, Slota-hívek szavajárását használja ez a felvilágosult progresszív européer) lesz mindenki, aki ellentétes véleményen van.

aki lemocskostótozza: náci, rasszista
aki turáni faszkalapozik, vagy mongolozik: felvilágosult liberális'

Telitalálat.

Mannlicher 2013.01.30. 21:13:21

@fran7:
Sajnos én nem látom, hogy itthon nagyon törekednének a környező országokkal való együttműködésre (függetlenül attól ki van kormányon), pedig velünk együtt több olyan ország is belépett az EU-ba amelyek hasonló helyzetben vannak. Egyenként kicsik vagyunk, de együtt tudnánk a közös érdekeinket érvényesíteni. Ez persze nagyon utópia.

trucker81 (törölt) 2013.01.30. 21:25:42

@dr Sör Kálmán: igen, jól látod ennek a blognak a lényegi mondanivalóját

akármi történik a világban, a blog szerzője mindent visszavezet arra, hogy a magyar egy fasiszta, náci, jobber nép, persze kivéve őt magát

és igen, a cseh választások eredményeiért elsősorban Orbán a felelős
a tuskó nyertes mutatja, hogy a cseheknek milyen elnökre van igénye, de a blogger ebből is azt a következtetést vonja le, hogy a magyarok a nácik... hát ilyen az, amikor valakinek mindenről ugyanaz jut eszébe
ennél már az is jobb, lenne, ha mindenről a pina jutna eszébe... az legalább érthető, de hogy mindig a magyarok nácisága, az már beteges

ja, hogy a hihetetlenül kozmopolita és európai csehek a Benes-dekrétumokat éljenző jelöltre szavaztak
aha, erről nyilván a magyar nácik tehetnek
csak furcsa módon az euroszkeptikus elnökök követik egymást a cseh választásokon, Klaus után ez a Zeman is sok okosságot mond és nem is szégyeli
hiába a liberlis cseheknek mindig ilyen tuskókat sikerül megválasztani

fran7 2013.01.30. 21:50:39

@Mannlicher: Ez a cikk például felrója azt, hogy Fico, Zeman és Viktor között hasonlóság van. Ennek a blognak a fő hibáját abban látom, hogy ugyan trollkodik egy jót, hogy felhúzza a nacionalisták agyát, de ez azzal jár, hogy még jobban elidegeníti a nemzeteket. S közben magát liberálisnak képzeli. Kábé ezért szitokszó Petőfi hazájában a liberalizmus. Nem lát tovább az orránál.
Majd jön az Uhorsko baromsággal, hogy de ő mindig ezt propagálja. Ugyanannyira hagymázas elképzelés mint Kossuth elképzelése.
Másrészt azt gondolom, hogy a V4 kiüresítésében idegen titkosszolgálatoknak, politikai háttéralkuknak nagy szerepe van. Mi csak annyit látunk, hogy amúgy Fico-Viktor nem ellenségek, de Ipoly-hidak nem épülnek.

Mystes 2013.01.30. 23:04:20

@trucker81: Valószínűleg ennek a blognak az írója nem fog bevonulni az emberiség nagy gondolkodói közé.

Töksi 2013.01.31. 20:40:44

@Mária: Aranyam, az orosz külkeres - érted OROSZ - nem vett tőlünk, mert szarabb és drágább termékünk volt, mint az agyonszubvenciózott EGK tagországoknak.
"Vásárolni a hülye is tud." - gondolom akkor te jó nagy bevásárlásokat szoktál rendezni :-)
Na de ebből a mondatodból is látszik, hogy fogalmatlan vagy teljesen :-)))
Szóval tisztázzuk: senki nem vonult ki melldöngetve, egyszerűen kiszorultunk.

Krisz 10.0 2013.02.02. 12:11:35

Büszke vagyok rá, hogy MAGYAR vagyok! És nem egy hazátlan tót..

VESSZEN TRIANON!!

Mystes 2013.02.02. 18:13:38

@Csehszlovák Kém: El sem olvasom. A te címed szerint Esterházy fasiszta, és a magyarok hisztiznek.

Az én címem szerint pedig Szlovákiában élő a fasiszta múlt.

Szerinted ez a két cikk ugyanarról szól! A címeik viszont homlokegyenest szembenállnak egymással.

CoolKoon 2013.02.16. 20:26:50

Sajnos a rengeteg agyatlan hozzászóló még agyatlanabb hozzászólása mintha a te feltevésedet látszana igazolni, de ettől még a jobboldalon is vannak liberálisok (én pl. annak tartom magam), még ha ez oximoronnak is hathat. És bizony az ilyenek eléggé viszolyognak Viktorcsászártól, főleg a diktatórikus allűrjei, nyugatellenessége, és erősen baloldali (sőt, helyenként szélsőbal) intézkedései miatt. A Viktorkától is jobban irtóznak viszont olyanoktól, akik bármiféle patrióta megnyilvánulást gyanakodva figyelnek, és nacionalizmusnak kiáltanak ki minden olyan törekvést, ami valamilyen úton-módon a magyar nemzet felemelését tűzi ki célul (méghozzá a modernizálás, felzárkóztatás, oktatás stb. eszközeivel, nem pedig valamiféle "szittyamagyar" maszlaggal, vagy bármilyen "nemzetinek" mondott maszatolással), és attól tartok, hogy te bizony ezen utóbbi kategóriába tartozol. Nem feltétlenül a mostani posztod miatt (ami bár rendkívül találóan rámutat arra, hogy mennyire hasonlók a nacionalisták a környező országokban, és az esetükben a pártállás igazából lényegtelen, a címével mégiscsak remekül rátapint arra az "életérzésre", amitől jobboldali liberálisként kiver a víz), hanem egyszerűen azért, mert a posztjaidból ordít a dogmatizmus. Hiszen aki meg meri kérdőjelezni az általad beterjesztett érveket/állításokat, az ab ovo csak nacionalista lehet. Ebből aztán nagyon "könnyen" le lehet vezetni egy csomó mást is, de persze tévesen. Mert a magyar nacionalizmusból a Fidesz kétharmadot levezetni épp annyira veszélyes (és téves), mint ugyanabból pl. az I. VH után a térségbeli országokban elharapózó magyarellenességet. Ráadásul borzasztóan kontraproduktív is (mindenért a magyarokat okolni épp akkora nagy marhaság, mint minden alól felmenteni őket).

CoolKoon 2013.02.16. 20:27:22

@fran7: Hát igen, az Ipoly-hidak, vagy a párkányi Mária Valéria-híd. Nagyszerűen példázzák, hogy hiába fakadnak egy tőről a térségi nacionalista politikusok (és hiába "haverok"), fontos kérdésekben egymással nem tudnak és nem is akarnak megegyezni. És ebbe beletartozik az esetleges "közös fellépés" is EU-s szinten meg hasonlók.
süti beállítások módosítása