69213_10151753154519467_1432610599_n.jpg

Crack, the Best, Fenomeno, The Green Monster, Like a Boss, Magnifique, Tourminator, Freak, Fucking Legend, lehet ezt még fokozni? Yolo!!!! Egy szlovák arc lenyomja a szandos Bedét is!

bede.jpg

Pedig nem is kell itt sokat tekerni, elég egy rövidebb szakaszon gyorsnak lenni. Mégis, kit érdekel például az uncsi cseh Kreutziger, aki még egyetlen etapot sem nyert meg, sőt még dobogóra sem tudott felállni, mégis összesítésben a negyedik helyen áll? Egyáltalán ki találta ki ezeket az idióta szabályokat, hogyan fordulhat elő, hogy Petyó eddig négyszer állt már dobogón, de összesítésben a 68. helyen áll?

Elmagyarázzuk: először képzeld el, hogy a Tour de France (TdF) egyetlen szakaszból áll. Aki legrövidebb időn belül végigmegy rajta, az nyer. Ő a TdF végső győztese.Ezt a hosszú szakaszt azonban felosztották 21 részre. Minden kisebb szakasz rendelkezik starthellyel és céllal, ezekért a részsikerekért a kerékpárosok pontokat kapnak. Ez tehát egy másik verseny a TdF-en belül, a pontverseny. Sagan ez utóbbiban van versenyben, aki az élen áll, viselheti a zöld trikót, míg a gyorsaságiban a sárga trikóra hajtanak.

A zsolnai legény vasárnap megnyerte az újabb sprintszakaszt (Mont Ventoux, 15. szakasz) lelassított, és amikor már majdnem utolérte a mezőny, néhány méteren keresztül figurázott nekünk, egykerekezett egy kicsit a kamerának, szórakoztatta a nézőket, de leginkább tűnt: legjobban ő maga élvezi az egész műsort. Yolo!!!! Sagan elérte, amit akart, nyilván kicsit rápihent az utolsó, legbrutálisabb emelkedő szakaszra, végül fél órás hátránnyal, a 130. helyen ért célba. A pontversenyben ugyanakkor növelte előnyét Mark Cavendish előtt, jelenleg 99 ponttal többet gyűjtött, mint brit riválisa. És pont erről van szó: megtartani a zöld trikót a végéig, Hulk!

Gyorsasági verseny: 1. Christopher Froome (GBR) Sky 61:11:43 h, 2. Bauke Mollema (NL) Belkin +4:14 min, 3. Alberto Contador (ESP) Saxo-Tinkoff +4:25, 4. Roman Kreuziger (CZ) Saxo-Tinkoff +4:28, 5. Laurens Ten Dam (NL) Belkin +4:54, 6. Nairo Alexander Quintana Rojas (Kol.) Movistar +5:47, 7. Jakob Fuglsang (Dán.) Astana +6:22, 8. Joaquín Rodriguez (Šp.) Kaťuša +7:11, 9. Jean-Christophe Péraud (F) AG2R La Mondiale +7:47, 10. Michal Kwiatkowski (PL) Omega Pharma-Quick Step +7:58,... 35. Peter Velits (SR) Omega Pharma-Quick Step +44:24, 68. Peter Sagan (SR) Cannondale +1:21:26

Pontverseny: 1. Peter Sagan (SK) Cannondale 377 pont, 2. Mark Cavendish (GBR) Omega Pharma-Quick Step 278, 3. André Greipel (D) Lotto-Belisol 223, 4. Marcel Kittel (D) Argos-Shimano 177, 5. Alexander Kristoff (Nór.) Kaťuša 157, 6. José Rojas (ESP) Movistar 145, ... 114. Peter Velits (SK) Omega Pharma-Quick Step 5

SWAGAN parkol:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr275405032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.07.16. 10:09:01

mi az a yolo??

Mellesleg a kerékpározást TdF, stb. max. az teszi izgivé, hogy kiről, mikor derül ki, hogy mióta, mennyit és mit doppingolt...

És ebből kifolyólag, tényleg nem tudom, hogy a hatvannyolcadik meg a százharmincadik hely az most jó?
süti beállítások módosítása