phpThumb_generated_thumbnailjpg.jpg

Neonácik terrorizáltak hónapok óta egy nyitrai diákkocsmát, a tulajdonosnak eltörték a lábát, két másik fiatalt eszméletvesztésig rugdostak. A három hónappal korábbi támadást rögzítette egy ipari kamera.

  • Skinheadek támadtak Nyitrán tavaly októberben és szilveszterkor egy bár közönségére.
  • Négy hónappal később sem vádoltak meg senkit a támadások miatt.
  • Január 28-án beszámol az esetről a Sme országos napilap, a cikkben közzéteszik a támadásról szóló videofelvételt.
  • Még aznap este 7 embert vádolnak meg a hatóságok. Fico és belügyminisztere magyarázkodik.

Októberben, szombaton, nem sokkal éjfél előtt érkezett néhány kopasz  a városközpontban található Mariatchi bárba. Provokálták a vendégeket, cigarettát kértek. Miután senkitől sem kaptak cigit, kiabálni kezdtek és nem akartak távozni a tulaj kérésére sem. A vendégek kitessékelték őket, de a neonácik hamarosan visszatértek, erősítést hoztak. Radovan Richtárik, a helység tulajdonosa kijött a bárból, hogy feltartóztassa a hívatlan látogatókat, mondván, ne foglalkozzanak a bent történtekkel, de a kopaszok semmit nem vártak, ütni kezdték a tulajdonost és a vendégeket. A földre zuhanó embereket durván megrugdosták, záporoztak a rúgások fejre, mellkasra. Amikor a pultosnő egy földön fekvő öntudatlan embert próbált védeni az egyik skinhead őt is arcon ütötte. Az esetet rögzítette egy ipari kamera is:

Walhala

ez a neve a bárnak, amelyet egy évvel ezelőtt nyitottak, szemben a Mariatchi bárral, szélsőjobboldali figurák. Hivatalosan egy kártyaklubról beszélünk, ennek oka, hogy a valójában feketén működő kocsmát így nem ellenőrzi a helyi rendőrség, így vendégei rendszeresen berúgnak és balhéznak a városban. A Nyitrán egyébként diákok törzshelyeként ismert kocsma elleni támadások az utóbbi időben megsokasodtak, mindez nem véletlen: a hely tulajdonosa

Emberek a rasszizmus ellen szervezet aktivistájaként

működött korábban, a helyi kopaszok jól ismerik Rychtárikot: Itt Nyitrán nagyon rossz a helyzet, a városban a neonácik gyakorlatilag indok nélkül megtámadnak ártatlan embereket, szó szerint semmiért. A neonácik terrorban tartják a várost, az emberek gyakran félnek hétvégén kimenni szórakozni a városba vagy beülni valahova egy sörre, mert gyakran komoly támadások érik őket - ezt Rychátrik nyilatkozta az aktualne.sk portálnak.

Szilveszterkor

történt a második nagyobb támadás, de ezt mondja el inkább az egyik szemtanú: éjfél előtt bedobtak öt ablakot, majd három körül tértek újra vissza és berúgták az ajtót. Rado kirohant egy fényképezőgéppel a kezében, hogy lefotózza a tetteseket, de ütni kezdték, levitték a földre, ugráltak rajta és rugdosták. Segíteni akartam, de egyikük elkapott és lefogott. Megpróbáltam kiszabadítani magam, de eltépte a kabátom. Radonak eltörték a lábát, még az új év első napján meg kellett operálni.

Ezt az esetet is vizsgálta a rendőrség, de senkit nem tartóztattak le. Úgy tűnt: a két nyitrai támadásnak nem lesznek komolyabb következményei. Január 28-án, több, mint négy hónappal az eset után, a Sme országos napilap részletesen beszámolt az esetről, közzétette a verekedésről szerzett felvételt is.

Nem tartott sokáig a vádirat elkészítése.

Legalábbis Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter így gondolja, bár elismerte, nem véletlen, hogy minderre egy nappal a Sme cikkének megjelenése után került sor. Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a jogi előkészültek azért tartottak négy hónapig, mert a rendőrség különböző szakértői véleményekre várt, hogy az esetet kellő súllyal bírálhassák el.

Peter Kováč igazságügyi szakértő és egyetemi docens kétkedéssel fogadta a politikusok magyarázkodásait: a felvételből elég egyértelműen látszik, hogy mi történt és az is, kik az elkövetők. Semmi okot nem látok, hogy különösebben várni kellett volna, rögtön meg lehetett volna tenni a büntetőfeljelentést az ügyben. Ha valakit fejbe rúgnak, ahogy a videofelvételeken láttuk, az jó eséllyel agyrázkódást és tíz-tizennégy napos kezelést jelent. Ez testi sértés, amelyet az orvosi vizsgálatok eredménye alapján meg lehet változtatni.

1010775_10152574220313642_1356127173_n.jpg

Shooty karikatúrája az esetről: jobb oldalon Kaliňák belügyminiszter nevetgél magában a többi érthető

Öt és tizenkét év között

tölthetnek el a rács mögött az elkövetők bűnösségük megállapítása esetén. A vádlottak rendőri őrizetben vannak, a nyomozóhatóság további fogvatartásukra tett javaslatot. A nyitrai rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint öt embert tartóztattak le testi sértés miatt.  Kiderült: az októberi és a szilveszteri támadás során nem ugyanazok az emberek támadtak a bárra, összesen nyolc emberről van szó. A belügyminiszter nem tartja indokoltnak, hogy a minisztérium külön vizsgálatot indítson el a nyitrai rendőrség munkája kapcsán.

Eközben az interneten petíciót köröztetnek, amelyben Tibor Gašpar, az országos rendőrfőnök és Kaliňák belügyminiszter lemondását követelik az ügy kapcsán. Eddig ötezer felháborodott szlovák állampolgár írta alá. Juraj Kušnierik újságíró a .týždeň című hetilapban írt cikket, amelynek címét Hol van a Kalinak? magyar nyelven írta.

Rychtárik tulajdonos az eset kapcsán megjegyezte, hogy néha az emberek már félnek beülni hozzá, érzi ezt a forgalom csökkenésén is. A bárt egyelőre nem szeretné eladni, meglátja, mit hoz a jövő. Azonban ha be kellene csuknom a Mariatchit, ez minden tisztességes nyitrai ember számára vereséggel érne fel.

Kapcsolat a nagypolitikával?

A történetben izgalmas adalék, hogy a kártyaklubba olyan emberek járnak, akik korábban képviselő-jelöltként szerepeltek a Marian Kotleba-féle Néppárt - a mi Szlovákiánk neonáci párt listáján. Kotlebáról és tavaly őszi megyei választásokon elért váratlan jó szerepléséről bővebben itt írtunk. Besztercebánya megye elnöke még kedden a Facebookon határolódott el az esettől, mint írta: a párt jelenleg egyikőjükkel sincs kapcsolatban. A párt szóvivője, Miroslav Belička pedig csak annyit közölt a szlovák tájékoztatási irodával: nem tudja, miről van szó.

Kik az elkövetők?

nitra-bar-zatknutie-bitka-neonacisti.jpg

Íme a bátor szlovák jobbikos elkövetők

A Nyitrán tulajdonképpen nácifészeknek tartott Walhala klubban összegyűlt csoport irányítója Jakub Škrabák, a Szlovák Testvériség mostani elnöke. A Szlovák Testvéiségnek régebben Marian Kotleba volt a vezetője. A Szlovák Testvériséget, mint pártot, beszüntette a bíróság. Škrabák egyébként nem nyitrai származású. A további két tag Dušan Sobolič és Anton Batovský azonban nyitrai, akik  a Nemzeti Ellenállás nevű csoport tagjai. A Walhalába járók most pénzt gyűjtenek, hogy ügyvédet tudjanak fogadni a letartóztatottaknak - írja a parameter.sk. Itt jegyezzük meg:

Erősödik a neonáci tábor

Szlovákiában is, legalábbis ezt mutatják az MVK közvélemény-kutató intézet legfrissebb adatai. A január közepén végzett felmérés alapján Marian Kotleba besztercebányai megyei elnök neonáci pártja a Néppárt Mi Szlovákiánk simán bejutna a szlovák parlamentbe 7,6 százalékkal. Ez az első ismert mérés, amely az eddig néhány százalékon álló csoportosulás képviselőket adna pozsonyi országgyűlésben.

Az intézet munkatársa úgy nyilatkozott a szlovák sajtóban, hogy a neonáci párt szavazói nem elsősorban a Slota féle szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt szavazóbázisa szavazott, mivel az egykori SNS-szesek döntően a Fico-féle Smerhez mentek át, hanem elsősorban a nem szavazóktól és a Smer táborából érkeztek. Az eredmény különösen annak fényében elképesztő, hogy még negyed évvel ezelőtt, a szeptember végén készített felmérés alapján a párt mindössze 0,9 százalék szavazta számíthatott.

Szakértők szerint a most mért majdnem 8 százalékos eredmény azért is tűnik reálisnak, mivel a megyei választások sikere miatt Kotleba meglehetősen láthatóvá vált, ellenfelei lebecsülték. Az intézet szociológus munkatársa azt mondja: Kotleba még erősödhet, mert a megyei választásokon elért eredmény legitimizálta a politikáját, ugyanis potenciális szavazóik már nem félnek támogatni a pártot.

!!!Update: Szabadlábon védekezhet a szerdán őrizetbe vett öt támadó, akik tavaly októberben tömegverekedésben több embert is bántalmaztak Nyitrán, Szlovákiában. A helyi kerületi ügyész csütörtöki döntése értelmében a támadók akkor sem kerültek előzetes letartóztatásba, ezért szabadon engedték őket. A nyitrai ügyész eljárását a szlovák Legfőbb Ügyészség tanulmányozza .

!!!Udate2: Körbenéztünk az elkövetők még elérhető Facebook oldalán is, ezeket találtuk:

nitra-bitka-michal-neonacisti.jpg

nitra-bitka-michal-neonacisti (1).jpg

nitra-bar-zbierka-bitka.jpg

komment

Címkék: #neonáci #kotleba #kalinak #fico #nyitra #malina hedvig #walhala club #antifasiszta

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr525789708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Poroszkai Attila 2014.01.30. 11:47:14

fasza, be kéne dobni abba a Wallhalába pár kézigránátot :-)

Töksi 2014.01.30. 13:57:26

Inkább a hatóságokra kellene bízni... mondjuk ők nem jeleskedtek, de akkor is :-)

zsg? 2014.01.30. 13:57:55

A nácikok mindenhol ugyanolyanok. Gyávák: csoportosan vernek egyet, lehetőleg nőt, vagy 60 kilós bölcsészt. Műveletlen tahók: a szögegyszerű ideológia ugyanaz mindenhol, a lényeg, hogy ők a kiválasztottak, a tiszta faj, a többi a korcs, mindegy, hogy szlovák, magyar, román, tadzsik, vagy héber náciról van szó.

Még egy közös van bennük: egyik sem látta még az "Amerikai História X" filmet, így mindig csak utólag jön rá, hogy előbb-utóbb a saját fajtársai fogják seggbe dugni.

zsg? 2014.01.30. 13:58:08

Ja, és még valami. Ez nem ipari kamera. Ezt valós időben forgatják és zoomolnak vele. Ez szinte biztos, hogy egy rendőrségi, vagy legalábbis rendészeti célú térfigyelő kamera. Ami azt jelenti, hogy ezt az akciót a rendőrök élőben nézték végig és - ha jól dekódolom a postot - akkor eszükbe sem jutott intézkedni, se akkor, se utána.

Démonmac1 2014.01.30. 13:59:04

Sajnos a rendőrség, legyen az magyar vagy szlovák egy csomó esetben összejátszik a szélsőséges jobboldali figurákkal.

Messzi Vetek 2014.01.30. 13:59:14

én úgy tudtam, hogy csehszlovákiában nincsenek és sose voltak nácik.
kivéve persze a kollektíve bűnös ott lakó magyarokat.

szinte biztos, hogy ez a Skrabák Jakab valami kimosakodott magyar lehet! (csak úgy, mint a szintén zenész Kotleba Márió)

TPZ 2014.01.30. 14:39:21

Miért van kitakarva az arcuk?

Rwindx 2014.01.30. 14:39:37

Pedig ilyen ott nincs is, biztos megrendezett felvétel. A korábbi elfogulatlan tájékoztatás szerint ott mindenki saját magát veri meg.

Töksi 2014.01.30. 14:48:30

@Töksi: ezt Poroszkai partizánnak szántam :-)

平八 2014.01.30. 14:51:23

Amúgy a szlovákok tényleg ennyire puhányok és gyengék? Hihetetlen.
De a nácikat sem kell félteni, ilyen szánalmas, szar bunyót rég nem láttam.
Ez nálatok ilyen EU-komfortos cicaharc?

Tapmancs 2014.01.30. 14:57:59

"Íme a bátor szlovák jobbikos elkövetők"

Mivan? Hogy jön ide a Jobbik te "tárgyilagos, elfogulatlan"?

Töksi 2014.01.30. 14:58:26

@平八: Nekem is ez szúrt szemet... szerintem vagy csont részegek voltak, vagy nem akarták nagyon elverni a gyerekeket.

Helmut von Offenburg 2014.01.30. 15:02:44

Már megint egy szép csúsztatás... szlovák Jobbikosok ... Még kiderül, hogy Vona volt az kopasz parókában ...
Nem tűnik fel, hogy Nyitra ma Szlovákiában van ? És hogy a Jobbik nem neonáci párt ? Bár mondjuk neked hiába is magyaráznám ..

2014.01.30. 15:05:41

1. Jobbikozhattál itt is egyet, gratulálok. Remélem megvolt a napi orgazmusod.
2. Magyarországra panaszkodnak, micsoda 'nácziveszély' van itt (röhögnöm kell). A szlovákoknak kéne a körmére nézni.
3. Idehaza a hőn védett kisebbség csinálja ezt öregekkel, fehérekkel, de persze erről a mainstream média nagyon hallgat. S itt kanyarodhatunk vissza az első pontomhoz, hogy lövésed sincs a Jobbikról és hogy miért szavaznak rá az emberek.

lehunyjaketszemet 2014.01.30. 15:14:59

Jah, képzeld csak el mi lenne ha nem lenne videófelvétel...:D valóban ugyanaz mint Malina Hedvig esetében: mindent letagadnának, mert Szlovenszkóban éppúgy nincs rasszizmus és nácik, ahogy Magyarországon sincs. Ez köztudott! Sőt Magyarországon már űberelték is mindezt!!! Itt az "antirasszista" törvények alapján eddig csak cigányokat ítéltek el :D Azért ez haladás, még van mit tanulni a szlovákságnak, hiába, fiatal nemzet még!

benoke77 2014.01.30. 15:15:34

Korrekt cikk lenne, ha nem kevernéd ide a jobbikot. Persze ha mondasz egy olyan magyar települést, ahol rendszeresen jobbikosok verik félholtra egy vagy több szórakozóhely vendégeit akkor igazat adok neked.

Egyébként tényleg gyáva szarok, ugyanúgy csinálják mint a cigányok.

johnnybgoode 2014.01.30. 15:22:22

nem a 'hőn védett kisebbség' hanem egyrészt a periférián élő tömegek azon része aki kilátástalan mintahiány okán a bűnözés útjára lép, és nem nem az öregekkel/fehérekkel hanem bárkivel aki az útjukba kerül. (és a cigányok arányának a relevanciája/tanulsága az, hogy valóban felül vannak reprezentálva a szegényeken belül, tehát valóban védendők, támogatandók, mint szegények, és a csúsztatásoddal ellentétben nem, mint romák, pláne nem mint bűnözök)

ezen kívül a helyi faisztoid kisebbség csinálja és ők már valóban ideológiai, etnikai, nemzetiségi alapon válogatnak, csakúgy, mint szlovák eszmetársaik, csak a kiszemelt csoportok különböznek.

csak az igazság véget.

johnnybgoode 2014.01.30. 15:22:38

(ja és a a szlovák náciveszély és a magyar náciveszély nem mentik föl egymást, ellenkezőleg egymást erősítik és mindkettő hasonlóan undorító és elítélendő egy koherens erkölcsi szemszögből.)

2014.01.30. 15:23:08

@lehunyjaketszemet: Valószínűleg ellentétes oldalon vagyunk, mindenesetre komoly szándékkal szegezem neked a kérdést: egy kisebbség rasszista fellépése a többség vagy más kisebbség ellen a te szavaid szerint nem létezik. Tehát ha egy cigány nekiáll büdös zsidózni, az polkorrekt? Ha szidja a magyarokat (akik tulajdonképpen biztosítják a megélhetését) akkor az nem rasszista megnyilvánulás? Ennek nincs köze a társadalomban betöltött létarányhoz. Egy kisebbség igenis lehet rasszista és alkalmazhatóak rájuk ezek a törvények.

Moan 2014.01.30. 15:23:35

Az a "legviccesebb", hogy tényleg olyanok mint egy falka kiskutya... Odakapnak (rúgnak) de egyik sem annyira tökös, hogy ott is maradjon és felvegye egyedül a harcot...még egy bölcsésszel szemben sem. :) Mindegyik hátraugrik azonnal. :)
Klasszikus eset. Egyenként mindegyik egy nyúl valójában. :)

A jobbikos "elszólást" meg tekintsük sima blogtrükknek... Gondolom azért lett odaírva, hogy egymásnak essen itt a jónép.

BSz 2014.01.30. 15:36:55

@Tapmancs:
Nálunk is van Kopaszbűnözés, úgy.
Persze majd a Jobbik megküzd a Magyar Hajnallal a karlengető kopasz "focidrukkerek" szavazataiért... ja meg a Fidesz. Úgy.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.30. 15:37:09

Pedig most pont Holokauszt év van!

2014.01.30. 15:39:12

Magyarországon utoljára kb. akkor volt (neo)náci terror, mikor a szoclib kormány által fizetett, kocsmákból felbérelt őrjöngők verték szét, a provokkátorokkal az élen - sajnos nem véletlenül a villanegyedek villái és autói helyett - az ártatlan belvárosi főútvonalak járdai és járdamenti tereptárgyait.

Vagy mikor szándékosan direkte nembűnöző cigányokat lőttek ki izraeli veteránok, igencsak limitált számban, érdekes módon mindenfajta szokványos cigó felzúdulás és lincselések nélkül.

A többi kimerült elmebeteg(nek látszó) szalonbölcsész baráti körök karlendítgetésekben, meg a becsületnapozásokban, számos kibbucban kigyúrt importzsoldos közreműködésével. Amiről tehát detahónk itt a magyar vonatkozásban álmodik, tán utoljára a módszerváltás előtt-körül volt megfigyelhető Magyarországon.

Mondd, mi lenne, detahó elvtárs, alias kamuszutra, ha inkább a kopasz szlovák (román, horvát, stb) testvéreidnek osztanád az észt, ha már közöttük annyira jól érzed magad.

Külön szépséged még, amit az előttem szólók is megemlítenek, hogy az itthoni, a magyart, a magyar öreget, nőt, gyereket tömegesen verő és terrorizáló cigányokat is annyira szereted, hogy azokra soha egyetlen rossz szavad sincs.

Igaz, róluk nem is hoz nyilvánosságra a sajnos ennyire titkolózó nácinyilasfasiszta orbán-rendszer ilyen gyönyörű utcai kamerás felvételeket, pedig biztos bőven tudna,

csak azok a gonoszrasszer, a rendet és biztonságot akaró, elkeseredett civilekkel szerinted is maximálisan, dosztig együttérző és -működő, színnyilas rendőreink (akik tehát ilyen hamar kiszerettek volna a 2006-2007-es rebiszes hozzáállásból ???) az összes ilyet a mi harcos kopasz cigóinkról megtartják otthonra, maguknak, hadd élvezze csak a saját családi-baráti körük ...

A mi cigó szkindereink :) kezeiben pedig még katana-utánzatokat, baseball-ütőket, és másra ezen kívül sajna nemigen használt mezőgazdász-szerszámokat is láthatnál dögivel, s azok még látványosabbak is ennél.

Sydra7 2014.01.30. 15:39:38

Megnéztem ... a náci ideológia nem definiálja a részeges kocsmai bunyózást, sem a földön fekvők rugdosását! :D

Mi lenne ha nem általánosítanánk és nem náciznánk, zsidóznánk, cigányoznánk indokolatlanul? Pár hülye verekedett. Csukják le őket. Pont! Teljesen lényegtelen, hogy ez mellett nácinak hiszik-e magukat, vagy ti annak hiszitek-e őket, mert ami a felvételen történik annak semmi köze sem a nacionalizmushoz sem a nemzeti szocializmushoz.

2014.01.30. 15:46:53

ilyen szörnyűségek történnek a hazádban, Hurvinyek? Gyere át a békés Uhorskóba, adunk neked menedékjogot.

2014.01.30. 15:47:06

@sajtossajt: "náci ideológia nem definiálja a részeges kocsmai bunyózást"

nem, az annál sokkal kifinomultabb, kizárólag a népirtást definiálja

fvipera 2014.01.30. 16:22:28

@平八: nekem bármelyik rúgás fájt volna ezek közül, különösen a fejre irányulók. mi, szemüvegesek nem bírunk olyan sokat. mi a titkod?

Gazz 2014.01.30. 16:36:52

Csak úgy érdeklődésképpen, a kedves rendőrfőnök úr gyereke vajh szokot kártyázni.
Tényleg fura, hogy ilyen piti kis tahó nácikat miért védenek annyira?
A megoldás kézenfekvő, valamelyik fejesnek a rohadt kölyke is a nácik között van.
Vagy a rendőrkapitány ideológiailag elkötelezett, és tud valamit Ficóról.

Firk 2014.01.30. 17:05:18

@Gazz: Vagy csak nem lenne trendi egy olyan "győztes" országban, mint Szlovákia, ha kiderülne, hogy mi folyik a "nemzeti" felkiáltással. Az egész szlovákság, minden felmérés szerint erőteljesen nacionalista (a szó jó értelmében persze), ahogyan ez a legtöbb fiatal országban jellemző, ahol jelentős etnikai kisebbség van és a függetlenség alapja a nemzeti identitás. Hogy nézne már ki, ha megtudná a világ, hogy tele vannak gyakorló elmebeteg nácikkal és a szélsőjobboldal már az utcán van? Nem csak menetelgető, szemüveges, tesiből felmentett hülyegyerekek játszanak egyenruhásdit, hanem valódi, agresszív csőcselék. Vicces lenne, ha kiderülne a "baloldali" sikerországról, az IMF, az EU kedvencéről, hogy nem jobb, mint a mindennek lehordott szomszédja (persze csak akkor, ha ott jobboldali kormány van, amikor balos, akkor elég rémisztgetni a nyugatot, hogy mitől is védik meg...)
Na ez a két ok: belső és külső országimázs bőven elég egy-egy ilyen ügy eltusolásához. Nincs nemzetközi tőke- és belföldi politikai érdek, hogy Szlovákiából az legyen, ami, egy sérült, kisebbrendűségi identitású, éppen ezért egy jelentős részben erőteljesen nacionalista és agresszív társadalom, megáldva a posztkommunista világ összes ismert gyengeségével. Ez nyilván nem vonatkozik mindenkire, de sajnos az állam és a pártok is rájátszanak erre, a választásokon mindig elsütik a "magyar kártyát" stb. És ott nincs olyan ellenzék, aki felhasználná az ország és a társadalom ezen gyengeségeit az ottani politikában...

Lovag Mihály 2014.01.30. 18:09:59

Kém, grat az ukrános cikkedhez!

Kelly és a szexi dög 2014.01.30. 18:10:19

A szlávok miért adnak a skandináv mitológiából származó nevet a kocsmájuknak? - kutyából nem lesz szalonna!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2014.01.30. 18:57:51

komoly, hogy mennyi csúszómászó gyűlt ide kommentbe megint.
ezek még egy ilyen gyalázatos tettben is csak azt keresik, hogy hogy mentegethetnék a nácikat, a náci megnevezést.

Zakk (törölt) 2014.01.30. 18:58:03

Csak szólok hogy ide vezet a liberalizmus.. Ti itt kis hazánkban állandóan megpróbáljátok a tisztességes patriotizmust és egészséges nacionalizmust ( jobb oldali, konzervatív )összemosni valami fasiszta faszsággal és teleüvöltitek a világot azzal hogy Magyarországon fasiszta kormány van meg náci-veszély meg zsarnokság blah blah blah.. Rendnek kell lennie, és ahhoz kellenek törvények, szabályok mint pl a határozatlan idejű előzetes fogva tartás indokolt esetekben, mint pl emberölés, rasszista támadások és még néhány más esetben. De ti mit mondtok????? Hallatlan hogy a bűnelkövetők jogait semmibe veszi az állam!!!! És azonnal szaladtok a faszzsokék fővárosába, Brüsszelbe panaszkodni hogy itt az emberi jogok lábbal tiprásának esete forog fenn..
Ennyit a magyar szockó-liberál oldaról..

zobod 2014.01.30. 19:03:57

Ostoba prolik. Sosem értettem, a néhai lebensraum bennszülöttei miért rajonganak a nácikért. Jó esetben cselédsor, rossz esetben gödörbe lövés volt a számukra kigondolt birodalmi életpálya.

Ordzsonikidze 2014.01.30. 19:41:02

@zobod:

Azért én már némi értelmiségi (ha ez esetben ez jó meghatározás?)rajongásról is hallottam!

őrkutya2 2014.01.30. 20:03:58

@Zakk: ne tupírozzál, senki se fasisztázza a kormányt. A "konzervatív" szó jelentését pedig kicsit tanulmányozzad a világirodalomban (ajánlom ehhez J.S. Mill, A. Hayek és M. Friedman írásait), mivel ebbe a fogalomba nem fér bele az egészséges fejbőr.

Postás Gizi 2014.01.30. 21:06:19

Szerintem ez magyarországon egy átlagos hétvégén bármikor előfordul. sima részeg verekedés.
Hogy az anyátokba tudtátok idekeverni a jobbikot? Mindegy, hogy mit közvetítenek - mármint a jobbik - de attól, mert kopaszok, az már jobbik? Azt vágjátok, hogy aki szlovákiában szélsőjobbos, az valószínűleg pont jobbik ellenes?
Áhh, hihetetlen.

borz30 (törölt) 2014.02.05. 20:05:06

Látom, ha nem magyarokról írsz, akkor tárgyilagos tudsz maradni. Semmi pocakos tábornok, meg bűdös nagy paraszt Sólyom, meg székely-terror.
Szerény véleményem, hogy az írásaid színvonalának nagyon jót tesz, hogy a személyes érzelmeidet kicsit hátrább veszed. (ukrán cikk, szlovák cikk)

DangerousNazi 2014.02.19. 18:39:11

A nácik gyávák, mert csoportosan támadnak, írták feljebb. Szerencse, hogy például a cigányok velük szemben már-már lovagok, mert sosem támadnak meg senkit 100szoros túlerővel, nem lincselnek tanárokat, stb.

Hermann Ishmael 2014.02.19. 18:39:20

Ha rájönnének ezek a majmok, hogy idegengyűlölet helyett pont, hogy össze kellene fogni a térségnek, mert ez az országok és népek érdeke... Na akkor nézném meg az arcukat. Ja, hoppá, egész eddig a (pl.) oroszok és a globális pénzpiac érdekeire játszottuk az országot, hoppá...

Magyarázhatjuk ezeknek mi az a szabadpiac, mi az EU lényege, miért nem a bank a hibás ha felveszel egy hitelt, de minek. Ezek akkor is ütni fognak ha már senki nem maradt rajtuk kívül az országban.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.15. 10:50:03

Jo iras, csak a lenyeget irja spekulaciok nelkul. Egy baj van, semmi koze a jobbikhoz, de csak odakeveri.
Magyarorszagon tudtommal a jobbikosok nem tamadtak meg kocsmakat, ez a tomeges, tuleros tamadas inkabb roma mufaj, ok jeleskednek ebben Magyarorszagon... Lasd a roman kezilabdas esete, olaszliszkai es mashol tortent tragediak.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2014.03.15. 10:52:57

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Köszi!

ÉS ne felejtsd el, hogy pl Konyáron sem szemtől szemben támadták be a roma iskolát a szélsőjobboldali futballszurkolók, hanem tömeges, túlerős támadásban, ez nem roma műfaj, vagy skinhead műfaj, hanem a primitív emberek műfaja, akik csak falkában érzik magukat erősnek és a konfliktusok kezelésére csak az agressziót tartják egyetlen megfelelő válasznak.
süti beállítások módosítása