Ismerd meg a mai napon 70 évvel ezelőtt kirobbant, Magyarországon ismeretlen antifasiszta ellenállás történetét.
Ismeritek azt a viccet, hogy a szlovákok több hónappal, a csehek egy nappal a második világháború vége előtt keltek fel a nácik ellen, a magyarok pedig megépítették a Megszállási Emlékművet? Eközben állandó téma, vajon miért kerültek a szlovákok a győztesek oldalára, amikor a háborús Szlovák Állam vezetősége hasonló klerikális keresztény-konzervatív, antiszemita, a náci Németországgal szövetséges rendszert állított fel, mint Magyarországon Horthy Miklós és társai.
Posztunkban az ún. Szlovák Nemzeti Felkelés legvitatottabb, legérdekesebb és legellentmondásosabb pontjait járjuk körbe, illetve röviden ismertetem az esemény utólagos értékelése körül kialakult főbb irányzatokat, frontvonalakat is.
1944 augusztus 28-ról 29-re virradóra tört ki 70 évvel ezelőtt a Szlovák Nemzeti Felkelés. A németek az összes fronton már nagyon rosszul álltak, közeledett a náci összeomlás. 1943 szeptemberében megbukott a fasiszta Olaszország, 1944 augusztusában náci szövetségesei ellen fordult Románia és Bulgária is és Magyarországon is hasonló lépéseken gondolkoztak. Teljesen logikus volt, hogy az átállás gondolata a Tiso-féle Szovák Állam legfelsőbb vezetésében is felmerüljön.
Főszerepben a hadsereg és nem a partizánok
Amikor az orosz hadsereg elért Krakkót, az első tervek szerint a Tiso-kormány katonai diktatúrát kiáltott volna ki, amely felajánlotta volna segítségét az érkező szovjet csapatoknak. Persze, eközben már javában szervezték az ellenállást a partizán csoportok és puccsot készített elő Ján Golian, a szlovák hadsereg illegalitásba vonult egyik parancsnoka is.Ma már tudjuk: a szlovák hadsereg és a partizánok között nagyon feszült viszony uralkodott.
A felkelésben résztvevő katonai parancsnokság megpróbálta felügyelete alá vonni a partizánokat, de ez csak kis részben sikerült. A partizánok nagy része saját szakállára, magánháborút folytatott a németek ellen. A felkelés kitörése pillanatában a szlovák hadsereg nagy része elvesztette hitét az ország vezetésében, ezért német parancsnokság alatt a szlovák hadsereg maradékait újraszervezték. A németek oldalán folytatott harcokból sokkal nagyobb részt vállalt a Hlinka Gárda, ez a szervezet az utolsó pillanatig együtt gyilkolta a felkelőket és a harcok elől bujdosó zsidó származású embereket.
A katonai ellenállás kialakulásában segített, hogy 1944 júniusától a szovjetek nagy számban dobáltak le - többek között - a szlovák területekre is olyan ejtőernyősöket, akik az ország destabilizálását elősegítő gerilla csoportok vezetésével bíztak meg. Ugyanakkor a szlovák katonai ellenállást szervezők addig nem indították volna meg a harcot, amíg nincsenek rá tökéletesen felkészülve. Csakhogy a szlovák és más országokból érkező partizánok nem hallgattak a szlovák katonai ellenállást szervezőkre, nekik szovjet parancsnokaik adták ki a nem túl komplikált parancsot: öljetek németeket, robbantsátok fel a hidakat, alagutakat. A tervezett felkelést nem készítették elő száz százalékosan, így az idő előtt, a szlovák területek pacifikálásával megbízott német katonák megérkezésekor indult be az események láncolata.
Tehát a Szlovák Nemzeti Felkelés nem az ellenállást tervező tisztek elképzelései alapján robbant ki, hanem egy reakció volt Szlovákia német megszállására.
Izgalmas és meglehetősen provokatív felvetés lehet, hogy az esemény korabeli elnevezése - Szlovák Nemzeti Felkelés - mennyire tekinthető helytállónak, hiszen a harcokban tucatnyi, más nemzetiségű - magyar is! - harcos részt vett, ráadásul a katonai műveletek nem terjedtek ki az egész ország területére. Lehetséges, hogy éppen ezért jobb lenne Németellenes vagy Rezsimellenes Felkelésnek nevezni? Egy azonban biztos: Szlovákiában emlékművet nem a német megszállás, hanem az az ellen harcolók érdemeltek!
Lehetséges volt az ellenállás kormánykörökből is
Kevesen tudják:a szlovák ellenállást nemcsak a partizán és illegális katonai csoportok tervezték, de Ferdinand Čatloš, a szlovák kormány honvédelmi minisztere is! Magyarországon sokszor érv Horthy Miklós tehetetlen és németeket mindenben kiszolgáltató politikájának felmentésére, hogy "nem tehetett abban a korban mást". Éppen ezért lehet tanulságos Ferdinand Čatloš története. Ahogy Horthyék, Čatloš és köre is a kiugrást fontolgatta. A front közeledtével várható volt - ahogy Magyarországot is - hogy Szlovákiát megszállja a német hadsereg. A német vezetőség - ahogy Magyarországnak is - megüzente Szlovákiának, hogy ne fejtsen ki ellenállást a bevonuló német hadsereg ellen.
Hogy ne derüljön ki az ellenállásban betöltött szerepe, a németek által foganatosított parancsot Čatloš nem írta alá, ezt Tido J. Gaspar, a Propaganda Hivatal elnöke tette meg. Čatloš ugyanakkor még az állami rádióban elmondott egy felkelés-ellenes beszédet, majd felszólította a szlovák katonákat, hogy ne álljanak ellen a németeknek. Rögtön ezután, szeptember 2-án, autóba ült és Besztercebányába hajtott, ahol már folyt a felkelés. Čatloš arra számított, hogy csatlakozhat a felkelőkhöz. Az már persze a miniszter személyes pechje volt, hogy Golian parancsnok letartóztatta és átadta a partizánoknak, akik végül Moszkvába küldték. Čatloš végül 1947-ben jöhetett vissza Csehszlovákiába, ahol öt év börtönre ítélték. 1972-ben halt meg Túrócszentmártonban, hivatalnokként dolgozott.
Ez akkor egy kommunista cucc volt vagy valami más?
A magyar olvasónak bizonyára nem jelent újdonságot, amikor azt mondom, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés történetét az utókor meglehetősen változatosan dolgozta fel. Első és legfontosabb: nagyon jó dolog, hogy ma egy ilyen eseményt állami szinten megünnepelnek. Másodszorra érdemes azért azt tudatosítani, hogy az ünnepet több alkalommal is megpróbálták kisajátítani a különböző politikai irányzatok, nincs ez ma sem másképp. Az ünnepet először a kommunisták "privatizálták". Ezekben az években az esemény legfontosabb üzenete az volt, hogy a felkelést a kommunisták robbantották ki, szervezték meg és vezették a végső győzelembe, míg a harcok legnagyobb részét a partizánok vívták meg, természetesen sallangmentes győzelmeket aratva.
A demokratikus rendszerváltás után a felkelés értékelése is megváltozott. Először is, több dokumentum és visszaemlékezés került elő, hogy a partizánok bizony több esetben öncélúan harcoltak és alkalomadtán szükségtelen gyilkosságokat is elkövettek. Az eseménysor átértékelésére is sor került: ma már Szlovákiában is köztudott, hogy a felkelés nem egy kommunista ügy volt, ráadásul a felkelés erejét nem a partizánok, hanem a felkelő hadsereg adta.
Szlovák kultúrharc: nacionalisták vs “csehszlovákok”
Szintén a rendszerváltás után erősödött meg, mint minden szélsőséges áramlat Kelet-Európában, a neoludák történelemszemlélet. Fontos tudni, hogy a Szlovák Állam korabeli elitjének (ludákok) nagy része 1945 után kivándorolt és soha nem tért vissza Szlovákiába, ugyanakkor viszonylag termékeny publikációs tevékenységet folytattak. Napjainkban, elsősorban e publikációs tevékenység alapján, Szlovákiában is újjáéledt a ludák-gondolat, amelynek több képviselője is van a szlovák történésztársadalomban (neoludákok). Az ő tevékenységüket leginkább a magyarországi etnikai nacionalista, revizionista történetírás képviselőinek munkásságához tudom hasonlítani: a nemzetállamban hisznek, nacionalisták és sok esetben a szélsőjobboldallal szimpatizálnak.
Ezek a történészek (például: František Vnuk) erősen relativizálják a Tiso-korszakot, zsidó-mentő politikusnak állítják be magát Josef Tisot és rendszerét, amelyben nem mellesleg magas életszínvonalon élt az katolikus szlovák nép. Összeesküvések, konteo-elméletek féligazságok és elhallgatások mentén összetákolt történelemszemléletük egy fő állítása a Szlovák Nemzeti Felkelés tagadása. A neoludákok szerint ugyanis egy nemzet nem kelhet fel saját állama ellen. E gondolatot vallják magukénak a Kotleba-féle neonácik és a Nemzeti Emlékezet Intézetének fiatal történészi gárdája is.
A szlovák történetírás progresszív képviselői, akik a Szlovák Tudományos Akadémia intézetében dolgoznak, azonban a mai napig nagyon élesen elhatárolják magukat a történelem - így a Szlovák Nemzeti Felkelés - régi típusú (vörös) kommunista és új típusú (barna) neoludák értelmezésétől. Többek között azért, mert Szlovákiában, Magyarországhoz hasonlóan, a kommunista félmúlt mai napig az aktuálpolitika része, a magyarországi értelmiséghez hasonlóan a szlovákiai értelmiség is képtelen a helyén kezeni - szembenézni - kommunista korszakával. Másrészt ezeket az embereket a ludákok - akik szintén képtelenek voltak szembenézni a szlovák történelem fekete foltjaival és szégyenletes eseményeivel - általában "neokommunistának" vagy "csehszlováknak", azaz magyarországi politikai argóval kifejezve, "balliberálisnak" nevezik/tartják.
