Csak sajnálni lehet azt a 4,33 százaléknyi szlovákiai magyar választópolgárt, akik a Magyar Koalíció Pártjára (MKP) szavaztak és képviselet nélkül maradnak négy évig, de a szlovákiai magyar és szlovák választók - úgy néz ki - többsége egyértelműen a Fidesz és a Jobbik felé nőtt. Már a választások éjszakáján sok demokratikusan gondolkodó szlovák gratulált különböző fórumokon a szlovákiai magyaroknak az elért eredmény és választásuk miatt. A szlovákiai magyarok többsége az eredmény alapján egyértelműen kimondta: Szlovákia az ő hazájuk is.

 

Az MKP politikája, amely kizárólag Budapesten kereste a politikai partnerséget és nem Pozsonyban, egyértelmű piros lapot kapott az ottani magyar választóktól. Ellentétben velük, a magyar-szlovák Most-Híd párt pedig egyértelműen zöld utat kapott. A Most-Híd nagy sikere -többek között - abban rejlik, hogy képesek voltak megszólítani a szlovák szavazókat is. Átnéztem a városok alapján lebontott szavazati arányokat és meglepődve tapasztalhattam, hogy olyan északi full szlovák városokban mint Alsókubin, Túrócszentmárton, Liptószentmiklós, Zsolna, Nagyszombat is több százan, néhol ezres nagyságrendben szavaztak az új magyar pártra. Azért ez nem semmi.

 

Része a sikernek, hogy a választások előtt nem sokkal a Most-Híd stratégiai szövetséget kötött az OKS-szel, akiket olyan neves szlovák értelmsigéiek alapítottak, mint Ondrej Dostál, František Šebej és Peter Zajac. E három politikusnak egyébként jó esélye van, hogy a Most-Híd listárjáról bejutnak a szlovák országgyűlésbe. Ezek a nevek a fiatal szlovákok és a tanultabb rétegek között nagyon népszerűek és biztosan hoztak szavazatokat az új párt számára. A szlovák-magyar viszony szemponjából mindenképp jó hír, hogy a választási kampánysátorban nyilatkozó Dostál hangsúlyozta: korrekt viselkedést szeretnének folytatni a magyar kisebbséggel.

 

Hasonlóan Dostálékhoz rendkívül népszerű a szlovákok körében Bugár Béla is, akinek a neve hallatán sok szlovákban felmerül, hogy egyensesen még köztársasági elnöknek is megválasztanák. Persze, ezek az emberek tudják, hogy valószínűleg a szlovák társadalom egy része bizonyosan belehalna, ha egy magyar kerülne az elnöki székbe. Bugár javára írják még a többségi nemzet soraiból is, hogy nem köthető nevéhez korrupció, nyitott a többségi társadalom felé és normális személyiség, akivel szót lehet érteni.

 

Maga Bugár szintén korrektül beszélt arról egyébként szombat este, amikor még nem volt egyértelmű, hogy az MKP nem jut be a parlamantbe, hogy annak ellenére szívesen együttműködne Csákyékkal, hogy ők az utóbbi hetekben ellene folytatott negatív kampányban mindennek  - áruló, stb - elmondták. Sőt, kifejezetten szükségesnek tartotta volna, ha az MKP bejut, hogy az a jobboldali kormánykoalíció tagja is legyen - a kormány stabilitása szempontjából. Szlovákiában ugyanis néhány mandátumos kormánytöbbség egyáltalán nem biztonságos. Hozzáteszem, az MKP kormányzati szerepére összességében kis esély lett volna, mert a KDH és az SDKU sem látta volna szívesen Csákyékat a kormányban.

 

Ez azonban már csak elmélet, mivel Csákyék kimaradtak a tutiból. Mit jelent ez számunkra? Az úgynevezett magyar kártya használata nagyon nem jött be azoknak, akik ezzel szerettek volna több szavazatot elérni. Nem volt szerencsés a kettős állampolgárság ügyében tett MKP-s kinyilatkozás sem, ismerve a szlovákiai magyarok többségének lelki hozzállását. Harmadszor jelenti azt is, hogy az igazi problémák nálunk, a Duna túloldalán vannak: a magyarok parlamentjükbe szavazták a fasiszta Jobbikot és a nacionalista Fideszt. Szlovákiában Slotáék éppenhogy bekerültek és az MKP-tól a magyarok fele elfordult a Híd-Most irányába.

 

Kíváncsian várom, hogy Budapest hogyan fog reagálni, egyáltalán értik-e mi történt tegnap este Szlovákiában. Az már több, mint beszédes, hogy a szlovákiai magyar nagykövet éjfélkor nem az MKP, hanem a Híd-Most sátrát látogatta meg. Érdekes pedig csupán annyiban, hogy ezidáig Budapest hivatalosan az MKP-t tartotta egyetlen partnerének, Bugárék pedig megkapták homlokukra az árulók bélyegét. Csak remélni tudom én is, hogy a puskák helyett a megértésre való törekvés és a kölcsönös korrektségen alapuló partnerség korszaka jön el. Így van: kémeitek mutatják az utat.

komment · 6 trackback

Címkék: #bugár béla #csáky pál #mkp #most-híd #pozsony

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr292078411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szlovákiai magyarok, és magyarok Szlovákiában 2010.06.14. 09:03:07

 A tegnapelőtti Szlovák parlamenti választások megmozgatták a Magyar közvéleményt is, számtalan publicisztika bogbejegyzés és komment született a témában, bizonyosan ez volt a nap híre, még a németek fergeteges játéka is eltörpült mellette.A magya...

Trackback: Gettópolitika 2010.06.14. 08:39:11

A határon túli magyarok nem elszigeteltségben élnek. Hogy ki magyar, szlovák vagy román, már egyáltalán nem olyan kérdés, mint évtizedekkel ezelőtt. (Tomáš Halász/TASR) Kiesett a parlamentből a szlovák választáson a Magyar Koalíció Pártja, bejutott v...

Trackback: Szlovákiai magyarok, és magyarok Szlovákiában 2010.06.14. 08:00:06

 A tegnapelőtti Szlovák parlamenti választások megmozgatták a Magyar közvéleményt is, számtalan publicisztika bogbejegyzés és komment született a témában, bizonyosan ez volt a nap híre, még a németek fergeteges játéka is eltörpült mellette.A magya...

Trackback: Ha nyer a SMER 2010.06.14. 04:44:39

Na, végre valamit egészen jól csináltak a fiúk! A honosítási törvénnyel jól bepöccintették Ficót, aki dühében megkajálta Meciar és Slota szavazóinak nagy részét. Kicsit még lehetett volna dolgozni az ügyön, mert 0,11%-kal ...

Trackback: Felvidéki tanulságok 2010.06.13. 23:37:05

Miközben vannak, akik szlovák bölcsességről, Fico elképesztő bukásáról írnak, az előzetes szlovák eredmények alapján két dolgot lehet csak biztosan kijelenteni. Egyrészt, a Fico által fémjelzett demagóg politizálás továbbra is nagyon sikeres maradt ész...

Trackback: A Felvidék a nyugalomra voksolt 2010.06.13. 17:59:46

Miközben a világ a futball VB lázában ég, és idegeire megy a vuvuzela folytonosan zümmögő hangja, Szlovákiában parlamenti választások voltak. Mi az, amit biztosan tudhatunk? Az MKP - amit az egyszerűség

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 16:30:08

A magyar szavazatok megoszlása kb. fele-fele volt, tehát ez annyira nem piros lap.

A Hidat viszont ahogy írtad, egyértelműen megdobták a békülni kívánó, és/vagy magyar ősökkel is rendelkező szlovákok szavazatai. Ld. a preferenciaszavazatokat, amivel a szlovák politikusokat húzták fel.

A végeredmény elsőre sokakat elszomoríthat, de négy évet kibírnak az MKP-szimpatizánsok is - ha pedig a Híd nagyon hatásosan tudja védeni a magyar érdekeket egy esetleges kormánykoalíció tagjaként, akkor mindenki jól jár. Ha meg nem: akkor újra jön az MKP.

Az SNS bejutása is ezért pozitívum: ha az 5%-nyi butatót nagyon hangos lesz, akkor megint az MKP lehet a megoldás az asszimiláns Most ellenében.

tolsztoj 2010.06.13. 16:30:16

"Együttműködésre szavaztak a magyarok."

Hát persze - a tolvajokkal, a megszállókkal - micsoda "européerség"!!!

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.13. 16:41:45

Én ezt nem értem. Lehet, nem olvastam el elégszer...

maszek1 2010.06.13. 16:49:03

Ja. Eléggé egyoldalú véleményt fogalmaz meg a blogger. Az egyik éppen hogy nem jutott be, a másik éppen hogy bejutott.
Akkora szvazatkülönbség azért nincs a két párt között, mint ahogy a blogger gondolja. Tényleg jobb lenne ha a focinál maradna.
Amugy meg, a bejutott pártnak kötelessége képviselni minden szlovákiai magyar érdekét.
Úgy hogy nem maradtak magukra.

JohnHenry 2010.06.13. 16:49:39

jó a poszt, csak épp a Duna ezen oldalán sokan nem akarják/képesek megérteni.

Kmg42 2010.06.13. 16:50:22

Csak hogy van egy kis gond. Az égvilágon semmit sem jelent hogy kikre szavaztak a szlovákiai magyarok. Ugyanis ez az egész felvidék és nagy magyarországosdi nem róluk szól. Az ember leéli a maga kis 60-80 évét aztán viszik ültetni. Maga a föld az amibe bele teszik az számít igazán.
Ha a felvidéki magyarok elszlovákosodnának és egytől egyik hűség esküt tennének a szlovákoknak az a terület amit jogtalanul vettek el akkor is minket illet.
Persze jó dolog a békesség és a sikeres együttműködés a közelmúlt eseményei után több mint fontos, de a lényeg hogy az emberi tényező ebben a történetben csak másodlagos.

JohnHenry 2010.06.13. 16:52:03

@maszek1: "Akkora szvazatkülönbség azért nincs a két párt között, mint ahogy a blogger gondolja. "

ja, az egyiknél 14, a másiknál 0 - tényleg nincs különbség.

maszek1 2010.06.13. 16:53:11

@JohnHenry: A szavazatszázalékot nézd nagyokos!

Cifu78 2010.06.13. 17:06:13

@Kmg42: Ezen a gondolatmeneten elindulva holnap jöhetnek az Olaszok, hogy hajdan ők uralták csaknem egész Európát és fél Észak-Afrikát (gy.: Római birodalom), csak jogtalanul elvették tőlük. :)

Én egyetértek a blogbejegyzésben foglaltakkal. Nem árkokat kell ásni, hanem az együttműködést, a közös együttélést minél jobbá tenni.

Akik meg annyira véresszájúak (teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségi háttér mellett), azoknak meg egy pár éves túlélőtúra Kelet-Timorban, Közép-Afrikában, vagy hasonlóan kellemes helyen, hogy rájöjjenek, mennyire jó dolguk is van, és mennyire pokol is lehet valójában egy igazán komoly nemzetiségi konfliktus.

Gyárfás 2010.06.13. 17:07:34

Mondjuk Ki:
A szlovák magyarok fele önként az asszimilációt választotta.

És ezt Tóta W , és még pár blogger -aki azonnal index címlapra került- közfelkiáltással üdvözli.
Üdvözli, hogy A HÍD(az asszimiláció) a jövő és a Híd jól cselekedett.Szerintem a Híd megosztotta a magyar szavazókat, és politikájáak hála a felvidék nagy része aki a magyarságáért vért izzadt most képviselet nélkül marad.
Gratula.

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2010.06.13. 17:08:51

nem szoltak meg hogy fasisztazni csak a szorospinaju bolcseszlanyok szoktak az mszp gyulesen?

kovacsguszti68 2010.06.13. 17:09:19

tökéletes blog. Az MKP az utóbbi négy hétben folyamatosan gyengült, vesztett a népszerűségéből, míg a Híd egyre csak erősödött. Vajon mekkora ebben Martonyi szerepe? Vélhetően elég nagy. Magyarországról nézve igen nehéz átérezni a szlovákiában élő, önmagát magyarnak (is) valló emberek helyzetét: lehet, hogy a szíve mélyén magyar, de Szlovákiában és és ott akar boldogulni. Egy olyan országban szeretne élni, ahol nincs széthúzás, ahol együtt húzza mindenki Szlovákia szekerét. Ezt számukra az utóbbi hetek megnyilvánulásai alapján a Híd jobban képviseli, mint az MKP. Ennyi...

krferi 2010.06.13. 17:15:23

@zomg: és ki fasisztázott? már rajtad kívül.

Tojglitojas 2010.06.13. 17:16:04

Hát lehet ezt sokféleképpen magyarázni, de a tény az, hogy jelenleg mindösszesen 7 (azaz hét!) magyar képviselő lesz bent a szlovák parlamentben, ők képviselik az egész magyarságot. Nyilvánvaló, hogy a HÍD 7 db szlovák képviselője (így jön ki összesen a 14), nem fog majd harcolni a Benes dekrétumok, a kettős állampolgárság, a magyar kulturális autonómia, stb. mellett. Ez valahol logikus is.
Szóval ilyen szinten szívás van, de hátha tanul az MKP is belőle.

Cifu78 2010.06.13. 17:19:27

@Gyárfás: Bocsi, de miután az ő életük, joguk van úgy dönteni, ahogy ők azt jónak látják. Emiatt zsémbeskedni meg kicsit visszásnak hat...

Rá Dios 2010.06.13. 17:20:40

@Modor Tibi: a Most (Ami szláv nyelveken nem időmegjelölés, hanem a hídat jelenti) nem asszimiláns, hanem európai. Tehát jó magyar is.

Cifu78 2010.06.13. 17:27:38

@Tojglitojas: Érdekes, és bizonyos szintig érthető vélemény, csak ez a hét magyar képviselő dolog azért valahol fals is.

Lefordítom. Hiába vagyok Magyar, itt, Magyarországon, ha úgy látom, hogy a hazámnak XY politikus teszi a legnagyobb hasznot, akkor nem az érdekel leginkább, hogy milyen nemzetiségű. Ha tiszta szívből megtesz mindent az országért, annak érdekeiért, tőlem lehet akár Kínai is...

Vagy ez már káros szintű felvilágosultság? :)

2010.06.13. 17:32:02

Kmg42!
Magyar Királyság =/= magyar nemzet.

Csehszlovák Kém!
Jó, ha Fidesz nacionalista, akkor SMER nem az?!?!?

eppittvagyok 2010.06.13. 17:37:20

@Kmg42: az emberi tényező másodlagos????? azt hittem, az emberi dolgok embereknek szólnak, emberekről... mindig van mit tanulni...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 17:43:50

@Rá Dios: viem, hovorím po szlovenszki.

Most lesz valószínűleg négy évük bizonyítani, mennyire jó magyarok - is.

Antifaszok Réme 2010.06.13. 17:49:48

Nézzétek meg a szlovák címert ! Mi jut eszetekbe róla ?

"Szlovákia Magyarországnak azon része, ahol kékek a dombok."

/Forrás: naczivadasz.com/

Tojglitojas 2010.06.13. 17:52:18

@Cifu78: Nem tudom, hogy ez felvilágosultság e, de mindenestre naivitás ;-)
A felvidéki magyarokat éri jelenleg az egyik legerősebb asszimilációs nyomás, gondolom a nyelvtörvény, hazafiassági törvény neked is mond valamit.
Arról van szó, hogy a szlovák politikusok és a szlovák lakosság jelentős része veszélyt lát a magyarokban, persze csak akkor ha ők tényleg magyarok.
Még ha magyarul is beszélő szlovákok, akkor akár lehetnek „cukik” is, mint Bugár :-)

És ne feledd, több mint 40%-a a szlovákiai szavazóknak szavazott Fico-ra és Slotára. Ez azért nem kevés, sőt ha a másik kiesett szlovák kormánypártot is nézed, még rosszabb az arány.
A kettős állampolgárságot pedig a most esetleg kormányra kerülő demokratikus ellenzék is elutasítja. A Benes dekrétumok pedig szintén rendben vannak szerintük.
Nyelvtörvény sem hiszem, hogy megszűnne. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy magyar szemszögből ez a hét szlovák képviselő nem biztos, hogy annyira előnyös, mint ahogy egyesek itt örvendeznek rajta.
Ettől függetlenül nem mentegetem az MKP-t, elbaszta és nyilván nem a választóra kell haragudni :-)

steaksauce 2010.06.13. 17:56:59

Kéretik nem ítélkezni/belebeszélni Magyarországról. A beolvadás meg hülye duma. Be kéne már fejezni a "nagymagyarország" dumát, vannak magyarok külföldön és kész. Ennyi erővel Róma is követelhetné egykori területeit, vagy stb stb.

steaksauce 2010.06.13. 17:58:54

Másrészről meg, aki csak a médiából tájékozódik, nem a bőrén tapasztalja, 99%ban hülyeségeket beszél. Vannak problémák, hol nincsenek ? Ettől függetlenül nem rossz magyarnak lenni Szlovákiában. Talán kifizetődőbb Magyarországnál, mivel megszavaztátok a hülye szocikat 2x is. Shame on you!

empiriokriticitmus 2010.06.13. 18:00:10

A bajok (az MKP szemszögéből) éppen egy éve kezdődtek, amikor szakadt a párt Bugár Béláék kilépésével. Bugárék az eltelt idő alatt szép csendben felépítettek egy új, mind a magyarok, mind a szlovákok számára vállalható pártot. Lehet ezért nem szeretni őket, attól ez még tény marad. Itthonról semmilyen támogatást nem kaptak, ellentétben az MKP-val, amelynek pénteki választási műsorát, gyűlését a Duna televízió egyenes adásban közvetítette. Akkor nem értettem, miért csak az egyik magyar párt kap itthon publicitást? A tisztelt blog író megválaszolta dilemmámat.

belaaaa 2010.06.13. 18:02:04

Hát Fico, aki nyíltan náci és a szavazók 1/3-a rájuk szavazott, hát én ezt annyira nem tartom felvilágosultnak. Legalább azért kiderült, hogy a szűk többség azért normális Szlovákiában és nem ellenséget lát a magyarokban

Tojglitojas 2010.06.13. 18:05:52

@belaaaa: Meciar együtt akár 43%...

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2010.06.13. 18:06:23

7 magyar van a HÍD-ban de ne felejtsük el 7 szlovák akik flválalták, hogy alávetik magukat a magyaroknak, plusz legalább egy magyar van a SAS-ból is!

Mr. Rustical 2010.06.13. 18:11:30

Szemlátomást nem történhet olyasmi a magyarokkal, aminek magyarul író emberek tömegei nem tudnának örvendezni.

A blogger lelkesedése már csak akkor lehetne nagyobb, ha az összes magyar iskolát bezárnák Szlovákiában és a magyar nyelv magáncélú használata is megszűnne érdeklődés hiányában, hiszen ezzel két nagy örömforrás is fakadna egyszerre: megszűnne a "feszültségek" forrása, és a nacionalista és fasiszta magyarok szomorkodnának.

A helyzet az, hogy a lakosság meghatározóan nagy százaléka számára Magyaroszágon tényleg semmit nem mond a nemzeti identitás fogalma.

Ez számunkra csak fájdalmas, mert csak az országban terjengő rossz hangult mellett csak az ország gazdasági sikertelensége miatt szívunk. Ja és nem vagyunk kint a vébén, de azért ezzel még együtt lehet élni. Gyermekeink, unokáink viszont sajnos nagyon nagy árat fognak ezért fizetni, és a következő nagy globális konfliktusokban elsőként fogja minden magyar a rövidebbet húzni - köztük azok is, akiknek a szülei most örömködnek a magyarok térvesztésén.

Tojglitojas 2010.06.13. 18:15:37

@weisz manfréd huba: azt hogy "alávetik magukat a magyaroknak" én nem hallottam még. Sőt ez azért is nehéz, mert ha fordítva nézed, a Híd szlovák párt is, tehát neki a szlovák választók igényeinek is meg kell felelnie. Ha innen nézed jelenleg nincs magyar párt a szlovák parlamentben, hanem csak egy szlovák polgári pártnak (Híd) van 7 db magyar képviselője. És "sok nehéz kompromisszuma", ahogy pont ma nyilatkozott erről Bugár.

vajdasagi 2010.06.13. 18:22:50

@weisz manfréd huba: Nem "alávetik magukat a magyaroknak". Aki ilyesmiket beszél, az nem ért semmit. Vagy ha érti, és mégis így látja, akkor annál rosszabb.
Arról van szó, hogy vannak, akik együtt tudnak élni más nemzetiségű emberekkel is, míg mások számára mindenki, aki olyan anyanyelvű mint ő maga, az rendes ember, és mindenki, aki más nemzetiségű, az rossz ember.

garizim 2010.06.13. 18:23:26

kmg42! Szerintem te egyszerűen hülye vagy.

ivrilider 2010.06.13. 18:30:03

@Kmg42: Pont ez a baj az államokkal. (Illetve remélem, hogy ez már jóformán múlt idő.)

Antifaszok Réme 2010.06.13. 18:37:46

Tótok.. "...Ők azok, akik a nap 24 órájában a magyarokkal foglalkoznak. Kaptak egy jó nagy darab területet országnak, de még ígysem bírnak meglenni a magyarok nélkül."

/Forrás: naczivadasz.com/

Hungryhorse 2010.06.13. 18:39:16

Attól, hogy a tót szdsz "sikert" ért el, még nem temetném a magyar nemzeti érdekképviseletet a Felvidéken.
Amit meg a magyar parlament két jobboldali pártjáról röfögsz egy halom marhaság.

Hungryhorse 2010.06.13. 18:42:35

@Cifu78: ez a próbálkozás sem az elmúlt 30 sem a korábbi 45 évben nem jött be.
Szerinted ezek után még kell próbálkozni?
Mi lenne az a pont, ahol szerinted már nem érdemes a "többségi" létre lehelt tótok kegyeit keresni?

civil polip 2010.06.13. 18:50:00

@maszek1: "Akkora szavazatkülönbség azért nincs a két párt között, mint ahogy a blogger gondolja."

Aha. Valóban árnyalatnyi csupán a különbség a 4,33 és a 8,12 között. A blogger tök hülye. Meg buta.

Sokan számolgatjátok a kommentekben, hány magyar lesz a szlovák parlamentben, mintha az illető magyar nemzetisége eleve szavatolná, hogy a felvidéki magyaroknak hasznos a jelenléte a törvényhozásban. Csak szólok, hogy a magyar parlamentben is magyarok ülnek. Hányan vannak köztük olyanok, akikkel szívesen képviseltetnéd az érdekeidet kisebbségiként az adott ország parlamentjében? És hány olyan van, aki miatt szégyenkeznél?

chatte 2010.06.13. 18:51:02

azért viccesek itt a marha nagy magyarok,hogy mi, Szlovákiában élő Magyarok mekkora parasztok meg ökrök vagyunk, hogy nem a begyepesedett agyú MKP-t juttatuk be, és kire szavaztunk. Igen, Szlovákiában élő Magyarok, mert a Felvidéket is csak a Duna egyik oldalán használják, ideát nem.

Bilbo 2010.06.13. 18:54:55

Megint ez a Kádár-rendszerből való propagandára hasonlító cikk. Működjünk együtt. Jön a Bős-Nagymarosi vízlépcső?

Eddig még sohasem ment az "együttműködés" azokkal akik minket ütnek.

Csak hogy helyretegyük a dolgokat: szlovákia Európa egyik legsovénabb országa. Nem csak Fico vagy Slota, de majdnem minenki olyan nézeteket vall, amelyeket nem találsz más országban. Aki ilyen körülmények között egy szlovák-magyar pártot csinál, az ezt csak úgy teheti, ha beáll a szlovákoknak és olyanokat fog mondani, hogy mindkét oldal követett el hibákat, stb.

Ha cinikus vagyok, azt monmdom, sikerült magyar szavazatokat arra használni, hogy szlovákokat a parlamentbe juttassanak.
Ezek már visszafogott emberek, haladóak, és úgy gonolják a magyarok beszélhetnek
magyarul egymást között, ha ezt halkan teszik. Minden més nacionalizmus lenne.

Ez független attól, hogy Bugár Béla milyen szimpatikus és hogy Csáky Pál milyen politikus.

Az örülettel szemben csak egy megoldás van: Tükröt kell tartani, hogy az őrült fejében oszoljon a köd. Az ellentmondás kerülése csak fokozza a bajt.

dr. médiafigyelőbété 2010.06.13. 18:55:14

@Cifu78:
Sőt,elmehetnének paint-ball-ozni is,az ócsóbb! :))

Tojglitojas 2010.06.13. 18:58:38

@civil polip: ezzel teljesen egyetértek. Én csak azt jeleztem allelujázni azért nem kellene. És akár optimistán szemlélve az is lehet, a Híd bármely szlovák képviselője jobban kiáll a magyarokért, mint az MKP korrupt képviselője. Bár én személy szerint ebben tamáskodnék...

Bilbo 2010.06.13. 19:01:17

A szlovákiai magyaroknak egy esélye van: ha az anyaország megerősödik, és önérdekből a szlovákok felismerik, nem érdekük a magyarokat ütni. Söt ha azt teszik, rosszul járnak gazdaságilag.

Ez az egyetlen módszer arra, hogy javuljon a helyzet.

Kíváncsian várom, hogyan megy majd az együttműködés, amikor az éppen hogy csak kormányképes kormánypártkkal szemben a SMER és Slota erősődik. Ők is majd megeresztenek egy "magyarok és homoszekszuálisok" frázist. Szerintem, a Most-Híd szlovák tagjainak is szabad legyen ilyet mondani. Elvégre is véleményszabadság van, liberális párt.

Tojglitojas 2010.06.13. 19:04:48

@chatte: figyu, az én rokonaim Ógyallán élnek és azért használják a felvidék kifejezést. Sőt ha megnézel bármely szlovákiai magyar fórumot ott is viszonylag sűrűn előfordul ez a szó. De nekem is van olyan felvidéki (csak a te kedvedért használom! :) ) magyar hölgy ismerősöm, aki szlováknak vallja magát, bár olyan rosszul beszél szlovákul, hogy a tótok is kiröhögik :). Csak magyarul tud szegény rendesen, de ő szlovák. Mindig mondom neki, egészségedre, ha ettől neked jobb. :)
Egyébként senki nem hülyézi le a Híd szavazókat, majd 4 év múlva okosabbak leszünk.

tlvajferi 2010.06.13. 19:05:47

"együttműködésre szavaztaka amagyarok"
hát mia a jó...xxxx-re szavaztak volna?!
az anyaország lenullázva, buzik és drogosok tanyája lett...

civil polip 2010.06.13. 19:08:17

@Tojglitojas: Nem a korrupt képviselőkre céloztam, hanem arra, hogy számomra az MKP-ban bizonyos arcok vállalhatatlanok.

És igen, jobban hangzik a 20 magyar képviselő, mint a 7, de a parlamentben csak akkor tudnak bármit is elérni, ha szereznek hozzá szövetségeseket. Márpedig az MPK, amióta a hirtelenparaszt szárny vette át az irányítást, egyre inkább elszigetelődött. Amint látod, még a saját választóinak egy részétől is.

lyken 2010.06.13. 19:09:21

@Modor Tibi: "de négy évet kibírnak az MKP-szimpatizánsok is"
LOL Halott irányba mentek. Az SZDSZ féle utat járták be. Aki a reális irányba ment, az most a Hídban van. A parlamentben.

@Gyárfás: "Mondjuk Ki:
A szlovák magyarok fele önként az asszimilációt választotta."

Budai srác vagyok, SK lakhelyel, idetelepített cégekkel, családdal, kutyával. Senki nem akar itt asszimilációt. Szlovák magyar akar lenni, azt akarja, hogy a magyar jobboldal meg az MKP hagyja őt békén. Nem akar kettős állampolgárságot meg trianon törvényt. Nem akar pingpong labda lenni a nacionalista szlovák meg a nacionalista magyar politikusok közt. Akik közben nagyon jól megélnek a pingpong meccsből.
Az emberek azt szeretnék, ha hagynák őket élni. Nem többet, de nem is kevesebbet. Kedves magyar politikusok. Felejtsetek el minket!

kvivor 2010.06.13. 19:12:05

Hogy van ez a kettős állampolgárság? Lehet szlovák állampolgár, aki Bp.-en lakik?

Rothstein 2010.06.13. 19:12:06

Ugy gondolom, a Most szavazoinak egy resze felig/meddig asszimilalodott magyar, aki meg nem allt be teljesen a szlovak nacionalista fosodorba, de mar magyarnak sem tartja igazan magat. A Most lenyegeben a beolvadast propagalja. Sajnos ilyen vagy olyan okokbol, amik meg nem latszanak tisztan es elemezni kellene, a magat egyertelmuen magyarnak vallo lakossag mintegy fele oket valasztotta. Surgosen elemezni kell az okokat es mierteket, mert ez nekunk, magyaroknak nem jo. Ez az onfeladas politikaja, mely ha megjobban teret hodit, 40 ev mulva nem marad magyarul beszelo ember a dunatol eszakra.

civil polip 2010.06.13. 19:15:55

@kvivor: Miért, te magyar állampolgárként nem élhetsz külföldön? Ennek semmi köze a kettős állampolgársághoz.

lyken 2010.06.13. 19:20:35

@kvivor: Bár lehetne. Szívok itt a tartózkodásival. Ráadásul szlovák nyelv tankönyvet se bírok találni fél éve.

@Rothstein: "a Most szavazoinak egy resze"
Fú, de okos valaki. Biztos nem arról van szó, hogy egyesek együttélést akarnak.
Több tucat olyan ismerősöm van aki magyar, de nem szavazott MKP-ra, mert a helyi magyar politikusok korruptabbak mint a pesti szoci&szdsz klub voltak 8 év alatt.
Ehhez jön még a 30 évvel ezelötti , begyöpösödött mentalitás, meg az, hogy 20 év alatt semmit nem tettek az együttélés érdekében.
Ülnek a bizottságban jó pénzért és 8 évig vitáznak, hogy mi legyen a tankönyvben? A gyerekem a 90-es években készült könyvből tanul. 8 éve ugyanebből tanultak a diákok. Az MKP szart se tett értünk. A dinoszauruszok kihaltak, nem véletlen. Le lehet vonni a konzekvenciákat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.13. 19:22:47

" sok demokratikusan gondolkodó szlovák"
Remélem többségben vannak.

"Értik-e Budapesten"
Remélem igen, mert ugye az eddigi kormánynak nem nagyon ment bármi megértése.

lyken 2010.06.13. 19:24:41

Jut eszembe, a nem fogja senki képviselni a magyar érdekeket dologhoz. Az átlag szlovákiai állampolgár az alábbi igényekkel él:
- pörögjön a gazdaság
- legyen meg a létboztonság
- maradjon meg a jelenlegi, élhető és fizethető adórendszer

Az, hogy az állampolgár szlovák vagy szlovákiai magyar, hótmindegy. Ne a magyarokért dolgozzon a politikus, hanem az ORSZÁGÁÉRT.

Rothstein 2010.06.13. 19:27:52

@lyken:
Nem akarok veszekedni, azt irtam ilyen vagy olyan okok miatt, tovabba egy resze szo is szerepelt a hozzaszolasomban.
Nem akarok veszekedni mert nagy a baj. Az pedig igenis fontos hogy mit tanul az iskolaban a gyerek a sajat fajtajarol. Hallottam olyan magyar gyokeru embert, aki a magyarokat szidta merthogy milyen mostohan bantunk a szlovakokkal 1000 evig. Gondolod ha ez igaz lenne, mennyi szlovak maradt volna a Felvideken mire eljon Trianon? Ne hagyjatok a templomot, a templomot s az iskolat! Ezek a fo ellenallasi gocok az asszimilacios nyomas ellen. Aki az iskolat feladja, az elveszett.
Egyebkent biztos hogy neked is van igazsagod a korrupcioval kapcsolatban.
Mint mondtam, nem akarok veszekedni, a helyzet tul komoly ahhoz, hogy egyaltalan veszekedni lehessen rajta.

kvivor 2010.06.13. 19:31:57

Hát az biztos, hogy a szlovákiai magyarok nem kevés idő alatt változtak sokat. Az, hogy az MKP most a többségnek vállalhatatlan, nem jelent olyan nagyon sokat. De egy bp.-i számára nagyon kellemes élmény, hogy vannak ezek a közeli, külmagyar helyek, amik enyhelyként is tudnak működni a belmagyar hülyeség ellen:)

lyken 2010.06.13. 19:32:27

@Rothstein: "Ezek a fo ellenallasi gocok az asszimilacios nyomas ellen."
Bocs, de zsidó vagyok.
Én nem veszekedtem, tényeket állapítottam meg. Nekem tökéletesen mindegy, hogy a politikus srácok mit csinálnak a homokozójukban.

bryan 2010.06.13. 19:33:36

@Kmg42:
Van egy időgépem, be van állíva 1850-re, ha kéred szólj! :DDD

lyken 2010.06.13. 19:43:59

@lyken: A ne hagyjatok a templomot dologra értettem. :)

kvivor 2010.06.13. 19:47:51

@bryan: Bocs, de megdöbbenne, ha visszadobnák 1850-be. Több szempontból is:)

Krumpli Bogart 2010.06.13. 19:52:52

Értjük.
1. Két magyar párt árt a magyarság érdekképviseletének, egy pártra lenne szükségük.
2. Nyilvánvaló, hogy Szlovákia a szlovák állampolgárságú magyarok hazája is, csak éppen sajnálatos, hogy olyan hazájuk van, amelyik nyelvtörvényt hoz állampolgárai ellen és elveszi állampolgárságukat, ha esetleg a magyar állampolgárságra is igényt tartanának.
3. A szlovák szavazók tömegei nacionalista-soviniszta (magyarellenes) pártra szavaztak.

Értjük, mi történt Pozsonyban.
Nálunk a Jobbik nem ért el 13%-ot, de én még ezt is nagyon-nagyon sokallom.

szjm 2010.06.13. 19:56:16

lyken: nekem a te álláspontod az, amely eddig is "átjött" a történtekből. A szlovákiai magyarok asszimilálódni akarnak , mert elsősorban jól akarnak élni. Olyanok, mint váláskor a gyerek, akinek már van annyi "esze", hogy használja a helyzetet. Senki, de senki akarja rákényszeríteni kint élőkre, h felvegyék az állampolgárságot. Lehetőség. És sajnos előnyökkel sem jár :( Ha nem akarjátok anyanyelvet sem megőrizni, ám legyen. Szabadság van.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 19:56:24

@Közöd???: És hova küldték a szlovák nacionalizmust? Okostojás!

kajo 2010.06.13. 19:59:02

Vajon miért árulózták le Bélánkat? Annak idején nem hagyta ott az MKP-t? Nem mondta, hogy neki elég volt a politikából? Nem mondta, hogy majd ő nyugodtan fog élni a vállalkozásaiból? Aztán láss csodát! Vissza akart térni az MKP-hoz, nem más posztba, mint az elnökibe. Vissza is mehetett volna, de nem, mint pártelnök. Köszönte szépen, de neki ló helyett nem jó a szamár, ezért csinált egy pártot: Most-Híd, aminek ő lett az elnöke, és most azzal ámítja a választóit, hogy hű de qrva jó. A szlovákok is mellénk álltak, itt vannak a pártban. Na majd akkor lehet nagyokat nézni, hogyan fogja a felvidéki magyarok érdekeit képviselni a szlovák képviselő...

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:00:57

@szjm: Szerintem asszimilálódni is kell. Akinek valami miatt nem megy, jöjjön haza. Nekem tót gyökereim vannak, de már magyar identitásom van, a szüleimnek is az volt. Egyszer voltam és soha többé nem megyek át Szlovákiába. Utálom a folytonos gyűlölködésüket.

ca2 2010.06.13. 20:01:44

Pontosan értjük mi történt Pozsonyban!
A választásokon elbukott az a baloldali-nacionalista koalíció, aminek az újrázása néhány hónapja még biztosnak látszott.
Ha az eredmény a fidesz "bűne"-amit kötve hiszek-akkor ennél zseniálisabb húzásuk aligha lehetett volna.
Január-februárban még biztosnak tűnt Slotakia továbbépítése, ma egy olyan helyzet van, amiben lényegileg változhat a magyar-szlovák viszony.
Az MKP-ra szavazó 4,3 százaléknyi magyar meg aligha marad képviselet nélkül, hiszen a Híd nem hogy a parlamentben,de a kormányban is képviselni fogja őket.
Amúgy meg ilyen zavaros posztot nehéz lehetett írni még akkor is ha a bolsi bérbloggerek most mindenből az "elkúrta a fidesz" lényeget szeretnék kihozni.
Ha a fidesz a következő 4 évet is így kúrja el mint a szlovákiai választást akkor nem lesz itt semmi gond!

szjm 2010.06.13. 20:01:48

Annyit emlegetitek a magyar érdekeket. Mire gondoltok? Milyen magyar érdekeket kellene képviselniük?

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:05:56

@ca2: Azért kivárnám az új kormányt....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 20:08:52

@lyken: halott irány vagy nem - meglátjuk majd most a tisztújításon, meg persze 4 év múlva, hacsak nem lesznek megint előrehozott választások. Nekem ez a formálódó, sok középpárti koalíció ingatagnak tűnik. Na meg egyelőre a Robónál van a labda, hátha át tud csábítani valakit magához :)

bürger 2010.06.13. 20:11:04

Kicsit segítene, ha Orbán azonnal megszabadulna Martonyitól és Németh Zsoltol.

ca2 2010.06.13. 20:13:31

@Krumpli Bogart: Na ja, meglátjuk mi lesz...
Amúgy különös pikantériája a dolognak, hogy az utóbbi 1-2-ben az MKP-t kezdték emlegetni Szlovákiában, mint Fico lehetséges megmentőjét Slota és/vagy Meciar kudarca esetén.
Aztán úgy alakult, hogy se MKP, se HZDS, és egy gyenge Slota, így bukott az elmélet.

Fapuma (törölt) 2010.06.13. 20:14:02

Ez nagyon komoly: "a magyarok parlamentjükbe szavazták a fasiszta Jobbikot és a nacionalista Fideszt"

Gratulálok, értelmes vagy. Ez mindent elárul.

szjm 2010.06.13. 20:17:09

@Krumpli Bogart: Ennyi? Egyáltalán van rá igény? Minek? Asszimilálódni kell.Valamennyit otthon esetleg megtanul a nyelvből a gyerek, mint az amerikai magyaroknál. Oszt jó napot.

steaksauce 2010.06.13. 20:22:48

@szjm: Neked fogalmad sincs a dolgokról... Egy győri egyetemet végzett hölgy is azt kérdezte tőlem pár éve, hogy "..és ti ott magyarul beszéltek?" Ennyire vannak tisztában a szlovákiai helyzettel az anyaországiak többsége. Ezért nem kéne belebeszélni. A beolvadás csak egy politikai kampányfogás. A szlovákiai magyarok soha nem fognak beolvadni, soha.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:25:46

@szjm: Nem, nem ennyi. Európai demokráciákban nem "szokás" pontosabban törvényellenes ilyen nyelvtörvényt hozni, de persze tudjuk, hogy Szlovákiában nem beszélhetünk európai értelemben vett demokráciáról. Ettől függetlenül szerintem is asszimilálódni kell, s aki nem akar, az szedje a sátorfáját és jöjjön haza. Aki meg szlovák akar lenni, az legyen szlovák. Szabad identitásválasztás van. Én is magyar lettem.

Rothstein 2010.06.13. 20:28:12

@lyken:
A zsidok nem jarnak iskolaba? Vagy nem ertem mire akarsz kilyukadni. Vagy a templomra gondoltal? Minenesetre ha nem tartod magad magyarnak, akkor a kivullallok semlegessegevel figyelheted a torteneseket. Gondolom en.

Rothstein 2010.06.13. 20:31:25

@Krumpli Bogart:
Miert kellene a satorfajukat szedni nekik? 1000 eve ott elnek az oseik foldjen. Es miert is kellene beolvadni? Mondjak ellenpeldakat?

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:32:23

@steaksauce: Nézd, én meg ezt nem értem. Ha nem érzem szlováknak magam, akkor nem ott dolgozom, nem oda fizetem az adómat, stb. Nem lehet bent és kint lenni egyszerre. Aki szlovák állampolgár, az szlovák akar lenni. Én Komáromból költöztem Pestre, mert ott nem éreztem jól magam. Felszámoltam mindent és eljöttem. Kassáról, pozsonyból is hazajöhet, aki nem akar szlovák lenni.
Ettől függetlenül nyelvtörvényt hozni a saját kisebbségem ellen, na az már durva primitív nacionalizmusra vall.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 20:33:55

@steaksauce: frankón, a többség is folyton ezt kérdezi? :) Mert az anyaországiak SEMMIT nem tudnak, és még mindig azt hiszik, hogy Cse'szlovákia van, stb :))

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:34:53

@Rothstein: Arra akart kilyukadni, hogy ő zsidó és akkor húha! Az nagyon valami. Esetleg beszól valaki és akkor lehet antiszemitázni is.

szjm 2010.06.13. 20:35:12

@Krumpli Bogart: a nagy EU tojik rá nagy ívben,egyáltalán nem tartja törvényellenesnek. Akkor milyen EURÓPAI demokráciáról beszélünk? De nem is ez a lényeg. Az ottani magyarok nem is akarják. És kész. Ezt be kell látnunk. Késő.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:39:51

@Rothstein: Nem akarok veled vitatkozni. Nem mondtam, hogy el kell jönni, el lehet jönni. Ha én szlovák állampolgár lennék és nem tekinteném a hazámnak, akkor eljönnék onnan. Európai Unió van, szabad lakóhelyválasztás. Biztosan nem fizetnék egy buznyák adót sem olyan államnak, amelyik nyelvtörvényt hoz ellenem. Egyszerűen otthagynám a 3.14csába.

steaksauce 2010.06.13. 20:40:36

@Krumpli Bogart: Nem vagyok az a mellveregetős típusú magyar. Szlovákiában születtem, Magyarországon érettségiztem és diplomáztam, majd visszaköltöztem Szlovákiába. Magyar, szlovák, cseh, lengyel, olasz, bármi... nem érdekel, ha tisztességes ember és helyén vannak az értékei. Az hogy te nem érezted otthon magad, egyéni szoc. prob.

@Modor Tibi: talán ma már tájékozottabbak az emberek, de akkor sem lehetnek tisztában a szlovákiai helyzettel. A legtöbb felvidéki magyar jól érzi magát, nem kell mindent elhinni az indexnek és a TVnek. Az MKP meg csak saját magát okolhatja a kiesés miatt.

Magyarországon is élnek szlovákok, jól érzik ott magukat (legalábbis gondolom, mert nem költöznek haza).

steaksauce 2010.06.13. 20:42:23

Egyébként ne hasonlítsa senki a szlovák libsi pártokat az SZDSZhez... Az SaS (ez a szlovák lib. párt) vezetője csinált anno "bezzeg" országot szlovákiából, az adórendszert neki köszönhetjük, stb. Ezt melyik magyar libsi pártról lehet elmondani ?

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:42:27

@szjm: Engem speciel nem érdekelnek az ottani magyarok. Számomra az a magyar, akinek magyar identitása van. Fölösleges magyar pártokat futtatni. Olyan hülyeség ez az egész, ami odaát van. Olyan primitív. Szerintem.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:44:58

@steaksauce: Én nem érzem otthon magam? Mi van? Ezt nem értem.

steaksauce 2010.06.13. 20:47:12

@Krumpli Bogart: Azt írtad, hogy nem érezted magad otthon Szlovákiában. Erre reagáltam, miszerint van ilyen is, de a többség otthon érzi magát .sk-ban is. Ettől függetlenül még magyarok és nem kell beolvadniuk.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:47:27

@steaksauce: Csak egy libsi párt volt, az se nemzeti liberális. Sajnos.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 20:48:14

@steaksauce: úgy látom, hogy itt (Mo-n) sokkal inkább képben vagyunk a fenti helyzettel, mint fordítva - a polfórumokon is mindenki ismeri a szlovákiai pártokat, az erőviszonyokat, politikusokat. A teszkósnép persze más dolog, de kb. vágják ők is a lényeget.

A magyarországi szlovákság helyzete persze tök más. Ők országon belül maradtak (akik maradtak), na meg kevesebben is vannak.

Az általam ismert határon túli magyarok jó részével kapcs. meg annyi a benyomásom, hogy az anyaországiakat jobban utálják néha, mint a többségi nemzetet. Megsértődnek, ha lerománozzák-szlovákozzák őket (ami amúgy szerintem megint csak egy műveletlen réteg), elkönyvelnek minket ilyennek, majd két perc múlva azt hangoztatják, hogy hát ők inkább szlovákok, szerbek.

Megsértődnek a 2004-es népszavazás eredménytelenségén, de kikérik maguknak, ha bárki innen "beleszól az ő dolgukba". Most akkor mi legyen, hogy ne sértődjenek meg?

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:50:09

@steaksauce: Én magyar állampolgárnak születtem, országon belül költöztem.
A dédszüleim voltak tótok, de már három generáció óta magyar identitásunk van. Azért a nagyanyám még tótul beszélt a testvéreivel, ha azt akarta, hogy ne értsük.

szjm 2010.06.13. 20:52:43

@Krumpli Bogart: erről van szó. Szerintem sincs a felvidékiek többségének már magyar identitása.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 20:53:43

@Modor Tibi: Valaki azt írta, hogy a külhoni magyarok olyanok, mint a válási árvák, akik mindkét szülőjük szeretetével visszaélnek. Van ebben valami.

Rothstein 2010.06.13. 20:55:04

@Modor Tibi:

Az a baj Tibi, hogy az anyaorszag eleg sok dolgot elcseszett 45 ota. Ez nagyon erzekenyen erintette oket. Ugyanakkor ok sem ertik a maradek-magyarorszagi helyzetet. Ez kolcsonos sertodest szul. Az biztos hogy a rossz emleku 2004-es szavazas nem tett jot. Tobb parbeszedre es kevesebb sertodesre lenne szukseg, mert kurva kevesen vagyunk, es aki megmaradt magyarnak, azon is nagy a nyomas. Mellesleg aki azt hiszi, hogy Slota es Fico volt a hunyo, az nagyon teved. A szlovak (csehszlovak) politika 90 eve immar hol kevesbe brutalisan, hol kemenyebb eszkozokkel, de a magyarsag fogyasztasara tor. Ezt nekunk akarki is van ott kormanyon, fel kellene fogni.

steaksauce 2010.06.13. 20:56:02

@Krumpli Bogart: Akkor rosszul értelmeztem, bocsi.

@Modor Tibi: Lehet csűrni-csavarni, a média most az "áruló" magyarokkal van tele, mert nem az MKP-t választották. Az MKP 20 évig kihasználta, hogy a magyarok automatikusan őket választják a nemzetiségük miatt, ebből étek, tenni.. hát nem sokat tettek értünk. Ez az egyik legfőbb oka, hogy többen a HIDat választották. A másik pedig a mocskolódás. "Aki nem őket választja, az nem magyar!" Már eleve rosszul indul, senki sem szereti, ha fenyegetik...

szjm 2010.06.13. 20:57:46

@Modor Tibi: ez nekem is pont így jön le. Ezért gondolom, hogy elveszett a magyar identitása a felvidékieknek.

Rothstein 2010.06.13. 20:58:07

Ami megtorte a gerincet, az a masodik vilaghaboru elvesztese volt. A ket vilaghaboru kozott a magyarsag osszezart es nem engedtett. A pozicioik is jobbak voltak, de a masodik vesztes haboru utan el kellett fogadni az elfogadhatatlant. Szembe kellett nezni egy valoban hosszan tarto (napjainkig is) kisebbsegi lettel, egy allando folyamatas a beolvadasra kenyszerito politikaval. Ezt tetezte, hogy a magyar allam elengedte a kezuket 1945 utan. Ez volt Kadarek egyik fobune. A masik az a merhetetlen rombolas, amit az itthoni magyar fejekben muveltek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 21:01:48

@steaksauce: hát igen. Mondjuk fenyegetésnek vehetjük a szlovák állampolgárság elvesztésének lehetőségét is :)) úgy látszik, most nem a protestszavazókat mozgósították. Mindegy, érdemes megnézni, mit ér el a Híd. 4 év nem a világ, itthon is megváltozott az országggyűlés - egy választás nem örökre szól.

@Rothstein: 45 óta elég sok ország hibázott, nemcsak Mo. :))

Rothstein 2010.06.13. 21:03:55

@Modor Tibi:

Vilagos, sokan sokat hibaztak. Talan nagyobbakat is mint mi. De ettol ez meg nem mentseg.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 21:04:05

@szjm: Csak az a baj, hogy azt a keveset, akinek van, nem tudják tiszteletben tartani. Én úgy gondolom, hogy az identitás az egy mások által szigorúan tiszteletben tartandó magánügy. Identitásra előjogokat nem lehet alapítani és azt hatalmi eszközökkel sem szabad korlátozni. Meg kellene tanulnunk kezelni az emberi identitást. Az a zsidó, a magyar, a szlovák, a cigány, stb, aki annak érzi magát, s nem az, akit mások ekként tartanak nyilván. Identitásra azonban nem lehet előjogokat alapítani, tehát az állampolgár a közigazgatásban az államnyelvet kell használja, de nyelvtörvénnyel nem kötelezhető arra, hogy ne szólaljon meg nemzetiségi nyelvén. Arra sem kötelezhető az állam, hogy a többség pénzéből finanszírozza valamely identitás ápolását, mivel ez magánügy. Az állam csak arra köteles, hogy az identitás szabad megélését biztosítsa. Én így gondolkodom.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 21:06:42

@Rothstein: szerintem meg az. Az milyen már, hogy feltételeket szabunk a hovatartozásnak.
Amikor Németo-ban dolgoztam, volt ott egy debreceni gyerek, két éve vendéglátózott. És elkezdte magyarázni, hogy soha nem megy vissza Mo-ra, hiszen "mit adott neki Magyarország". Namost ez jó esetben azért elmúlik, de ijesztő volt hallani :)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.13. 21:08:33

@szjm: Szevasztok, mindnekinek.

Itt van a kutya elásva, amit a címben is megkérdeztem, de a választ már meg is adtad/adtátok.

Egyrészt: semmiféle magyar identitás nem veszett el a felvidéki magyaroknak. Ezek az emberek nagyon ragaszkodnak a magyar éllményeikhez, kulturájukhoz, nyelvükhöz - nyilván mindenki a maga szintén ad erre választ.

Másrészt: igen, elveszett az - mert nem ugyanabban az országban élünk - a fajta identitás, amelyet Magyarországon képzelnek bele a határon túl magyarok többségébe. Például Szlovákiában Trianon óta az X-edik generáció születik meg úgy, hogy nekik természetes dolog a kettős identitás, h Zsolnában le kurvamagyarozzák, Budapesten meg le kurvaszlovákozzák.

Érdemes tudni - rengeteg tanulmány született már erről - hogy már az 1930-as évek végén - tehát már Trianon után 10-20 évvel a szlovákiai magyarok identitástudatában elmozdulás következett be. Azon egyszerű oknál fogva, h Csehszlovákiában szerettek volna boldogulni. Ez, 90 évvel később, még hatványozottabb és egyértelműbb.

Nyilván nehezen tudja az az ember elképzelni aki egynyelvű országban él és a többséghez tartozik. Viszont ahhoz, hogy megértsük a mai szlovákiai magyarokat ezekről a tényekről nem szabad megfeledkezni!

szjm 2010.06.13. 21:10:26

Én valójában nem is értem, hogy mire ez a nagy erőszakos asszimilációs törekvés.Mire jó ha megszűnik a magyar nyelvhasználat Szlovákiában? Csak területi féltésről lehet szó. Magyarázzátok meg.

Rothstein 2010.06.13. 21:13:00

@Modor Tibi:

Ne is mondd, az ilyentol nekem is hanyingerem van. En is kulfoldon elek, meg az is lehet hogy a felesegem is kulfoldi lesz, azt nem tudom hogy haza megyek-e, de valoszinuleg igen. Ez lehet akar elcsatolt terulet is, nem feltetlenul a mai Magyarorszag (sot!). Minimum 3 gyereket szeretnek, de lehet tobbet is, es tisztesseggel felnevelni oket magyarnak. Kevesen vagyunk, nagyon kevesen. Az anyameh miatt(na meg a haboru) vesztettuk el azt ami a mienk volt.

lyken 2010.06.13. 21:14:06

@szjm: "A szlovákiai magyarok asszimilálódni akarnak , mert elsősorban jól akarnak élni. Olyanok, mint váláskor a gyerek, akinek már van annyi "esze", hogy használja a helyzetet. Senki, de senki akarja rákényszeríteni kint élőkre, h felvegyék az állampolgárságot. Lehetőség. És sajnos előnyökkel sem jár :( Ha nem akarjátok anyanyelvet sem megőrizni, ám legyen. Szabadság van."

Ne haragudj, de kevered a szezont a fazonnal. A szlovákiai magyarok stabil identitástudattal rendelkeznek. A gazdasági előnyök priorizálása nem értem miért probléma. A legtöbb magyar család gyereke 8 évesen tanul meg szlovákul, mikor iskolába megy. Az a probléma, hogy nem tudod miről beszélsz. De van véleményed róla.
A szlovák állampolgárságot egyébként akkor veszti el bárki, ha szlovák lakhelyel külföldi állampolgárságot felvesz. Ha kimegy bárhova, kinti lakhelyel állampolgárságért folyamodik, (mint eddig) akkor nem veszít el semmit. Szlovákok csináltak a magyar kettősállampolgársági látszattörvényre egy szlovák látszattörvényt.

steaksauce 2010.06.13. 21:15:12

@Modor Tibi: Egyetértünk. Egyébként a HIDbol bejutott szlovák nemzetiségű politikusok is többet tehetnek a magyarokért, nézeteik miatt, mint egy Duray vagy Csáky. Erre fogadni is mernék. Azon sem csodálkoznék, ha több MKPs magyar politikus átlépne a HIDba a következő hónapokban. :)

Rothstein 2010.06.13. 21:15:23

@szjm: A rossz lelkiismeret. Ha va 2 generacioval ezelott a varosba betelepitett szlovak vegigmegy az utcan, erzi, tudja hogy ahhoz nekik nem sok kozuk van. (Erdely detto). Ezek a nemzetek ratelepedtek egy magyarok es nemetek altal evszazok alatt feljesztett kulturara. Ertheto ha ez frusztraltta teszi oket. A magyarok akik meg mindig annak valljak magukat, elo mementok, hogy a hatarok nincsenek kobe vesve, es ez az orszag nem volt mindig az ovek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 21:15:51

@Csehszlovák Kém: tesó, minden szép - de soha életemben nem hallottam olyanról, hogy fenti magyart lekurvaszlovákoztak volna itthon, frankón. Románozásról már hallottam, de az se jellemző (sőt, az erdélyi haverok előbb vallották magukat románnak) Ezek szerintem kiragadt, egyéni példák lehetnek - ami persze biztos bántó így is.

cork77 2010.06.13. 21:17:10

@lyken: ha találsz szlovák nyelvtankönyvet, amiből lehet tanulni magyar létemre szlovákul, szólj már nekem is légyszíves! Hallás után kicsit macerás a dolog.

szjm 2010.06.13. 21:19:02

@Csehszlovák Kém: "nekik természetes dolog a kettős identitás, h Zsolnában le (kurva)magyarozzák, Budapesten meg le (kurva)szlovákozzák" Önmagadnak mondasz ellent. Kefélni és szűznek maradni nehéz ügy.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.13. 21:21:34

@steaksauce: Csáky Pál ma bejelentette lemondását az MKP elnöki posztjáról. Rögtön utána jelezte: több MKP-s politikus várhatóan el fogja hagyni a pártot.

Jók a megérzéseid :)

2002 2010.06.13. 21:24:27

@Modor Tibi: Amikor Kém uram kitette a posztot, na mondom, megnyertük a főnyereményt, itt ma lesz millió komment. igy is lett :D

Innen látszik az, hogy mindenki itt tisztában van azzal, nekünk szlovákiai magyaroknak itt milyen szar a helyzetünk, és legszivesebben háborút kivánnánk, hogy végre felszabadítsanak bennünket a hős magyar felmentő csapatok ......

Kormány volt, van lesz. Politkusok szintén hülyék nem hülyék egykutya. Hiába írnám le, hogy mint szlovákiai magyart engem több atrocitás ért magyarországi részről mint szlovákról mert úgysem hinné itt el senki. Na meg persze én vagyok a stokholm szindróma szomorú esete, meg agymosott, meg stb. stb. Szóval csaaa legyetek jók, és látogassatok ide azután is, amikor kivertük az olaszokat és paraguayt :D

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.06.13. 21:27:26

@lyken: tudok neked adni magyar nyelvű szlovák nyelvkönyvet fénymásolatban, ha kell. Vagy megmondom, Pesten hol veheted meg.

lyken 2010.06.13. 21:28:02

@Krumpli Bogart: "Pl. nyelvtörvényt"
Tegye fel a kezét, akinek problémája volt nevezett törvény miatt.

@Modor Tibi: Több 20+ éves párt halt ki mostanában. SK és HU oldalon is. Az emberek megunták és kukába dobták őket. A "vásárlói bizalmat" visszanyerni sokkal nehezebb mint anno megszerezni volt. És már hiteles, ismert arcok sincsenek hozzá.

@Rothstein: Szerintem olvasd el mégegyszer. Világosan leírtam, hogy mi mire lett írva. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 21:28:54

@2002: én annak vagyok a híve, hogy döntsétek el ti, mit szeretnétek. A következetlenség meg zavaró, de hát itthon se gondolja mindenki ugyanazt, nálatok sem.

Atrocitás, frankón? És te minek tartod magad - inkább szlováknak vagy magyarnak?

Amúgy én meg 1/16-od részben szlovák vagyok, úgyhogy én nyugodtan pofázhatok :)

szjm 2010.06.13. 21:29:17

@lyken: akkor mi baj? Mit kíván a szlovákiai magyarság? Mi lenne az ideális megoldás?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.13. 21:33:10

@lyken: akkor majd lesz új magyar párt, vagy beolvadnak. Majd kitalálják. Ha a Béla hiteles lehetett a Hídban, más is lehet az máshol.

bryan 2010.06.13. 21:33:29

@Rothstein:
Harmadik generációs pesti vagyok (család Heves, meg Szolnok megyéből), olyan házban lakom, amit valószínűleg németek építettek zsidóknak, szlovák, román, meg ki tudja milyen munkaerővel.
Itt éltek az őseink a Kárpát-medencében, ki tudja mióta, történelmünk nagy része közös, még ha más szempontokat vesznek is gyakran figyelembe a szlovákok, mint a magyarok.
Nem érzem, hogy rátelepedtem volna bármire. :DDD

lyken 2010.06.13. 21:37:03

@Modor Tibi: "Mondjuk fenyegetésnek vehetjük a szlovák állampolgárság elvesztésének lehetőségét is."
Nem, mert a törvény nem azt tartalmazza amit a média sugall. Az állampolgárság olyan irreális feltételek teljesülése esetén jár elvesztéssel, hogy azok csak akkor teljesülnek, ha valaki díszállampolgárságnak vesz fel állampolgárságot.

@cork77: A gyereknél láttam elsősöknek való SK tankönyvet, abból kezdtem el.

Egyébként tájékoztatásul: Dél szlovákiában a magyar ajkú lakosáág aránya 84%. A vegyes családokat beszámítva 96%. Mindenki tud és beszél magyarul. Miről beszélünk akkor?

@bikmakk:
Tudsz mondani könyvcímet meg utcát, házszámot? :)
El se hiszed milyen hálás lennék.

@2002: "és legszivesebben háborút kivánnánk, hogy végre felszabadítsanak bennünket a hős magyar felmentő csapatok ......"

:DDDDDDDD

csorsza 2010.06.13. 21:42:03

@lyken: ez az , lényeg a fogyasztás. Minden más érdektelen. Gratulálok.

lyken 2010.06.13. 21:43:11

@Modor Tibi: "És te minek tartod magad - inkább szlováknak vagy magyarnak?"

Nem nyilatkozhatok más helyett, de gondolom szlovákiai magyarként definiálja magát. Mint sokan mások.

@szjm: "akkor mi baj? Mit kíván a szlovákiai magyarság? Mi lenne az ideális megoldás? "
Milyen baj? Hol? Fico kiesett, MKP sehol. Ha mázlink van, akkor végre a korrupt kiszavazhatatlan SKmagyar polgármester is kiesik majd.(Nem fog, mert választások előtt mindig elkezdi tömni a köz zsebét fél évig, a tömegek memóriája pedig igen rövid.) Az emberek egyébként csak azt kívánják, hogy Viktor meg a többiek ne kívánják a "javukat". A többit majd kezelik házon belül.

csorsza 2010.06.13. 21:43:49

@lyken: ja, ha zsidó vagy, akkor mindjárt érthető a kozmopolitizmusod. De ez nem pozitív érték.

szjm 2010.06.13. 21:44:39

@2002: hogy meg kellene menteni a szlov.magyarokat? Ugyan kérem. Ezt honnan veszitek?

Rothstein 2010.06.13. 21:47:01

@bryan:

Jot nevetnek a hozzaszolasodon, ha nem lenne annyira komoly tema.

csorsza 2010.06.13. 21:48:10

@steaksauce: statisztikák és szociológiai felmérések alapján, az összes határon túl rekedt részek közül a felvidéken a legnagyobb a magyarság asszimiláció miatti fogyása. Erdélyben, Délvidéken inkább a természetes fogyás és az elvándorlás a magyar népesség csökkenésének oka.

lyken 2010.06.13. 21:48:49

@szjm: "hogy meg kellene menteni a szlov.magyarokat? Ugyan kérem. Ezt honnan veszitek? "

Rém egyszerű. Viktor az MKP-val pacsizott. Az MKP kiesett. Levezetés: Az SKmagyarok el fognak kárhozni. Jobbról nézve nagyon fekete tud lenni, hogy mohosgyöpöskéék kiestek, miután 20 év semmittevés után ajtót mutattak nekik a magyarok.

cork77 2010.06.13. 21:49:24

@bikmakk: ez engem is érdekelne! A címet légyszíves!

lyken 2010.06.13. 21:52:31

@Rothstein: Nyugodtan röhögj rajta, jelen helyzetet csak a mélymagyarok meg a mélyMKP-sok dramatizálják. Idekint teljesen pozitívan nézi a környező magyarság a választási eredményeket. Fico remélhetőleg kisebbségben lesz, a megélhetési politikus MKP helyett csak jobb jöhet, ráadásul talán összeáll egy olyan felállás, ami a jelenlegi adórendszer és pörgő gazdaság létrejöttéhez vezetett. Durrognak a pezsgősdugók.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.06.13. 22:01:09

@lyken:
könyv:
Mária Barthová Fazekasová: Slovenčina - Szlovák nyelv. Mikszáth Kiadó, Salgótarján, 1994.
Én a Fővárosi Szlovák Önkormányzatnál vettem, 1054 Budapest, Akadémia u. 1. :)
(2009. szeptemberében vettem, és volt még náluk jópár darab.)

Rothstein 2010.06.13. 22:01:13

@lyken:
Ez a baj veletek, hogy a sajat fajtatokat gunyoljatok, lepten nyomon belerugtok. De mar megszoktam, lepereg rolam. Az ember legszentebb erzeseibol uztok gunyt. Rosszabbak vagytok a kis-antant nacionalistainal. Ok kivulrol csipkednek minket, ti viszont belulrol ragtok. Az rosszabb.

szjm 2010.06.13. 22:01:38

@lyken:
1. Az súlyos tévedés, amit a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatban írsz, bocs', de ha helyesnek tartod OK. Te élsz együtt vele.
2. Azt akarjátok, hogy Mo ne foglalkozzon a kinti magyarokkal, megoldják a dolgaikat egyedül.
3. Kettős identitásod van, mindenhol és mindenkor. És ezt nem tudod sérelem nélkül megélni.

Mensikov 2010.06.13. 22:05:03

@chatte: Az eufória elmúlik, majd kederül nem lettetek e lóvá téve...

szjm 2010.06.13. 22:06:41

@lyken: akkor te csak egy sima MKP gyűlölő vagy? Megnyugodtam.

lyken 2010.06.13. 22:09:19

@bikmakk: Nagyon köszönöm!

@Rothstein: "...a sajat fajtatokat..."
Világháború idejéről ittragadt fajelméletesekkel nem tárgyalok. Bocs.

@szjm: 1. Olvastad már a törvényt??
3. "És ezt nem tudod sérelem nélkül megélni."
Én meg tudok élni bármit sérelem nélkül. De mindig van egy magyar politikus, akinek szívügye a határontúli magyarság.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 22:10:57

@lyken: A díszállampolgárság miért baj? Nálunk pl. sok izraeli-magyar állampolgár van. Senkinek nem fáj, mi közöm nekem más állampolgárságához? Sem károm, sem hasznom nincs belőle.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 22:12:43

@lyken: És mindig van egy (jó, több) izraeli politikus, akinek szívügye a határain túl élő zsidóság.

szjm 2010.06.13. 22:19:05

@lyken: akkor MKP-OV gyűlölő vagy. Vágom. Nincs ezzel baj. Csak nem kell a szart sztaniolba csomagolni.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.06.13. 22:20:00

@lyken: szívesen. Hozzá esetleg megveheted ezt:
http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100612519&type=10&_v=Sipos_Istvan_Szlovak_tarsalgasi_zsebkonyv

szjm 2010.06.13. 22:21:31

Most meghallgatom a Belga: Az a baj című számát és megyek aludni. Pá. :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.06.13. 22:24:14

@kicsiÉN: Anyádban foglald a helyet. Moderáljátok ki, ha kérhetjük.

Jeff 2010.06.13. 22:24:23

"a magyarok parlamentjükbe szavazták a fasiszta Jobbikot és a nacionalista Fideszt."
Könnyű a Duna túloldaláról osztani az észt. Hogy a Jobbik mennyire fasiszta, arról nem nyitnék vitát, de szerinted a Fidesz helyett kire kellett volna szavazniuk a magyaroknak? Mert olyan nagy választék nem volt...

Krumpli Bogart 2010.06.13. 22:26:13

@kicsiÉN: Nagyon ügyi vagy, most vedd be szépen a gyógyszeredet és menj aludni!

Rothstein 2010.06.13. 22:27:03

@lyken:

Ennek a szonak koze nincs a fajelmelethez.

Krumpli Bogart 2010.06.13. 22:29:29

@Jeff: Hát a maszopra, amelyik nyolc évig lopta ki a szemünket. Egyébként az én körzetemben már maszopos sem maradt a második fordulóra. Fidesz, Jobbik, meg LMP volt az étlapon. (Kár is volt azért a qva nagy papírért.)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.13. 22:35:43

@Jeff: Fején találtad a szöget. Nem túl nagy választék ha a nacionalisták és a posztkommunisták közül választhatsz. Szlovákia kitermelt egy SaS-t vagy akár egy Most-Hídat is. Bár tudom, h a liberalizmus nagyjából szitokszó Magyarországon, bizony ez a két párt kőkeményen a polgári demokrácia és a liberális piacgazdaság pártján áll úgy, hogy az alapvető nemzeti érdekeket sem veszti szem elől.

steaksauce 2010.06.13. 22:35:46

@csorsza: Kiváncsi volnék ezekre a felmérésekre és a forrásaikra. A szlovákok 1000 év alatt nem olvadtak be, akkor a magyarok miért tennék ? Van 1-2 vegyes házasság, amiben a 2. vagy 3. generáció már beolvadhat, HA szlovákok lakta vidékre költöznek, de ez nagyon ritka.

steaksauce 2010.06.13. 22:37:54

Hozzáteszem, ha a vegyes házasságban élők többségében magyarok lakta területen élnek, előfordul, hogy a szlovák fél olvad be a magyarba (szlovákia területén). True story.

Filhipposz 2010.06.13. 22:38:17

Íme egy nyíltan áruló poszt, nem győzi verni az éket a magyar nemzetrészek közé. Még hogy "egyértelműen" erre vagy arra szavaztak a felvidéki hazánkfiai! Mi a faszról beszélsz barátom? Mennyivel kapott többet a Most? 1%-kal? A különbséget nem magyarok, hanem asszimilált vagy arra hajlamos tótok adják. Ennyi.

Filhipposz 2010.06.13. 22:39:56

@kicsi___ÉN: Tudok egy jó pszichológust, vagy ha az kevés, kölcsönadhatom a láncfűrészem.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.06.13. 22:41:48

@kicsi___ÉN: izé, tegyél már sósavat a végbeledbe.

steaksauce 2010.06.13. 22:42:34

@Filhipposz: 4,3% vs. 8,2% hülyegyerek. Te vagy az asszimilált, beolvadsz az agyatlanok közé. Minden magyar lakta területen verte a HID az MKP-t.

hercegnö 2010.06.13. 23:06:00

@bürger:
az önmagában kevés volna. Magyarországnak kellene megszabadulnia Orbántól. mielőtt minden elcseszik a 10 évvel ezelőtti ideáival és a sérült személyiségével.

Jeff 2010.06.13. 23:15:09

@Csehszlovák Kém: nem volt itt ilyen komoly ideológiai harc a pártok között. Volt az MSZP, ami 8 év alatt tönkretett mindent maga körül, a Fidesz, ami azt ígérte hogy minden szép és jó lesz ha nyer, ezt persze sokan elhitték, és még többen nem, de az MSZP-t ők is bármi áron el akarták zavarni (és nem érzem különösebben nacionalistának, bár a kettős állampolgársági ügyet nagyon rosszkor vették elő), és a Jobbik, aki valóban szélsőség, de el kell ismerni hogy sok mindenben igazuk van.
"ez a két párt kőkeményen a polgári demokrácia és a liberális piacgazdaság pártján áll úgy, hogy az alapvető nemzeti érdekeket sem veszti szem elől. "
Nézd, én nem tudok ezeknek a tulajdonságoknak megfelelő magyar pártot mondani (illetve csak nem akarok vitatkozni azon, hogy melyik mennyire felel meg), de nem is ez a fontos. Egyszerűen a magyar embereknek elege van abból, hogy minden gazdasági-politikai elbaszást velük fizettetnek meg, és esik szét minden körülöttünk. Akár Drakulát is beszavazzák, ha ő azt ígéri hogy jobb lesz.

skizzzz 2010.06.13. 23:52:12

"a magyarok parlamentjükbe szavazták a fasiszta Jobbikot és a nacionalista Fideszt"

Azaz. Felvidéki magyarok meg ezeket majd bekajálják... Úristen..

steaksauce 2010.06.14. 00:08:57

@skizzzz: Nehidd. A felvidéki magyarok túlnyomó többsége a Fideszre szavazna jelenleg, illetve 4-8 évvel ezelőtt is.

Tidal Wave 2010.06.14. 00:35:40

"A magyarok a parlamentbe szavazták a fasiszta Jobbikot, és a nacionalista Fideszt".
Ja, ez amolyan Fico szöveg, kár, hogyha összeadjuk a két pártra leadott szavazatokat, akkor közel 70(!) %-ot kapunk.
Hiába, már Rákosi elvtárs is megmondta, 1952-ben, hogy neki kilencmillió fasisztával kell a szocializmust felépíteni, ami nem könnyű dolog.

Ja, és valaki szólhatna már az Európai néppártnak is,hogy Orbán személyében egy nacionalista alelnökük van

"...de a szlovákiai magyar és szlovák választók - úgy néz ki - többsége egyértelműen a Fidesz és a Jobbik felé nőtt."

Ez a "felé nőtt" kifejezés meg mit jelent, ez valami szlovákizmus akar lenni?

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2010.06.14. 00:40:56

Elég durva, ami itt folyik kommentelés címen. Sajnálom, hogy nem jutott be mindkét magyar párt a parlamentbe, mert akkor tényleg kiderülne, hogy melyikük tudja jobban képviselni a választóit, de így azt gondolom, hogy az MKP le lett váltva, és a magyar politika is jobban teszi, ha a Híd-Mosttal épít kapcsolatokat.

Argentina · http://www.buenosaires.hu 2010.06.14. 02:12:12

Liptószentmiklós neked full szlovák város? Téged honnan szalajsztottak???

Vincenzo90 2010.06.14. 04:28:56

Mennyire egy manipulatív, szar post ez megint?

Amúgy meg csakazértis: büdös tolvaj tótok, dögöljenek meg ahol vannak. Illetve bocs, mégse ott... menjenek előbb haza...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.14. 07:42:07

Dönsd el:

* szlovákok - 94,07 %
* romák - 2,30 %
* csehek - 2,10 %
* magyarok - 0,28 %
* ukránok - 0,05 %
* rusinok - 0,05 %
* németek - 0,04 %

(adatok a 2001-es népszavazás alapján)

magas les 2010.06.14. 07:57:39

Nekem nagyon sok rokonom él Erdélyben. Magyarul beszélnek (románul csak akkor és annyit, amennyit nagyon muszáj), magyarul gondolkoznak, magyar istentiszteletre járnak, magyar munkahelyen dolgoznak. És teljesen el vannak szomorodva azon, ami ma Magyarországon zajlik. Őket senki nem kérdezte meg erről, ők nem szeretnék, ha az itthoni események miatt a szomszédjuk leköpné őket, ők békében szeretnének élni. Szeretnének Magyarországhoz tartozni? Persze, hogy szeretnének. De amíg erre nincs lehetőség, az itteni történések számukra kifejezetten károsak, azzal a magyar testvéreket nem segítjük, hanem közvetve bántjuk.

l3v1 2010.06.14. 08:15:50

@Krumpli Bogart: "Nézd, én meg ezt nem értem. Ha nem érzem szlováknak magam, akkor nem ott dolgozom, nem oda fizetem az adómat, stb. Nem lehet bent és kint lenni egyszerre."

Ez hülyeség. Attól, hogy valahol élsz, miért kellene olyan nemzetiségűnek tartanod magad? Te lennél a legjobb példa egy könnyen asszimilálható drónra. A románok évtizedek óta jönnek ezzel, hogy hogy képzeli valaki, hogy román állampolgár, és mégsem vallja magát románnak? Es noha ma már picit rugalmasabb a helyzet, azért még ma is ezt ugyanúgy az arcukba vágják minden magyarnak - lásd az idei mácrcius 15-i számos román adón lezajlott politikai beszélgetéseket.

Én sokáig éltem Erdélyben, régóta élek MO-on, sokszor vagyok sok más országban, pl. USA-ban, de akárhol is vagyok és fizetek adót, én magyar vagyok. Te mi vagy? Itt ez, ott az?

Én meg ezt nem értem.

Az asszmilálódás sem azt jelenti, hogy valaki lemond nemzeti öntudatáról, csak azt, hogy igazodik a helyi viszonyokhoz és nem protestál minden hülyeségért. De pl. negatív irányú nyelv- és oktatási törvények nem hülyeségek.

@Modor Tibi: "Megsértődnek, ha lerománozzák-szlovákozzák őket (ami amúgy szerintem megint csak egy műveletlen réteg), elkönyvelnek minket ilyennek, majd két perc múlva azt hangoztatják, hogy hát ők inkább szlovákok, szerbek."

Nem tudom, honnan veszeed az értesüléseid, de hadd világosítsalak fel: baromság. Amikor nem szívlelik a MO-i történéseket, akkor abban nagy szerepe van a tiedhez hasonló idióta megnyilvánulásoknak is.

nem nemsiker_s 2010.06.14. 08:39:50

@Krumpli Bogart:

"Ha én szlovák állampolgár lennék és nem tekinteném a hazámnak, akkor eljönnék onnan. Európai Unió van, szabad lakóhelyválasztás. Biztosan nem fizetnék egy buznyák adót sem olyan államnak, amelyik nyelvtörvényt hoz ellenem. Egyszerűen otthagynám a 3.14csába."

Ez nem jó üzenet Szlovákia felé, mert arra ösztönözné, hogy további elnyomó intézkedéseket hozzon, a kisebbségek felé, így ösztönözve őket a távozásra.
Igenis joguk van az ottani magyaroknak 1000 éves földjükön élni, méghozzá európai normák szerint. A szlovákoknak tudomásul kell venni, hogy azzal hogy a történelem megajándékozta őket egy országgal, kaptak egy jelentős méretű kisebbséget is, amellyel úgy kell bánniuk, ahogy hasonló esetben maguk is elvárnák.

hááááát 2010.06.14. 08:45:32

Szerintem igenis abban az országban ahol laksz, törekedni kell a másik néppel való együttmüködésre.Persze ezért balos libsi vagyok.Én szlovákiában nem éreztem azt, hogy szélsőségesen az emberek el akarnának szakadni.Egyébbként is lassan elmósódnak a határok és max onnan tudod hol jársz, hogy ki milyen nyelven szólal meg.Nyugika és lazaság.Minden csak idő kérdése.

tolsztoj 2010.06.14. 08:50:34

@steaksauce: Na, majd megnézzük úgy 30-40 év múlva - lehet, hogy lesz még itt magyar, csak számít-e még az az 50 ezer?

"Több mint 12,4 százalék. Huszonkét képviselő. Az ország harmadik legnagyobb politikai ereje. Nemcsak kormányzati tényező, hanem az ország vezetését markánsan meghatározó erő.

A szombati szlovákiai parlamenti választásokon ezt az esélyt szalasztotta el a felvidéki magyarság."

Ezzel saját magukat írták le a felvidéki magyarok - ha egyáltalán magyaroknak lehet őket nevezni - ahogy valaki nagyon találóan megjegyezte ők a pre- vagy előszlovákok, csak idő kérdése amikor a pre- előtag elmarad....
Egyszóval, ma már Felvidéken nem 0,5 millió magyar él, hanem maximum 100-150 ezer...hát ide jutottunk - köszönjük csehek, köszönjük szlovák soviniszták, köszönjük Bugárék - és köszönjük kedves előszlovákok...

Senkifia 2010.06.14. 08:59:56

@szjm: mit nem értesz? magyar érdek az,ami a magyarságot szolgálja. és nem feltétlenül mások kárára,ahogy nagy előszeretettel szajkózzák mindenfele. a francia is nacionalista, a német is nacionalista, a brit is,az olasz is, ad absurdum a svájci is .... mind a saját érdekét helyezi előtérbe a máséval szemben. ha ez egybeesik a más érdekével is(ti. kereskedelmi,politikai ,vagy bármi más együttműködés pl) akkor az tökéletes. Magyar érdek szlovákiában, romániában pl a kulturális autonómia, a szabad anyanyelv-használat,anyanyelvű oktatás,minden szinten, az utcán való nem-megverés,ha magyarul telefonálsz, stb,stb. ami mindmind csak a magyarság érdekeit szolgálja, miközben senki más érdekét nem sérti,max a fülét,vagy a nagyképűségét. de ugye nem baj,ha a saját nemzeti érdekem jobban érdekel engem,mint mások nagyképűsége?
tisztában vagy a nemezt,illetve a nemzeti érdek fogalmával? ha nem, kérdezd meg a szlovákokat, románokat. akik mellesleg sokkal nacionalistábbak, és "maguknak valóak"nemzetileg,mint a magyarok voltak az elmúlt 60 évben bármikor. Egyéb kérdés még van?

Senkifia 2010.06.14. 09:17:37

@Csehszlovák Kém: 36 évig Marosvásárhelyen éltem, az anyám még magyar Autonóm tTartományban nőtt, fel 43ban magyar állampolgárként született.
10 osztályt magyarul tanultam végig,majd kettőt félig magyarul,mert 90 után ki kellett(lehetett) erőszakolni,hogy lehessen magyarul is tanulni abban az iskolában, ahova jártam. Szilveszter éjjel 1kor sírva énekeltük a Magyar Himnszt, már 89 előtt is. )0ben agyon akartak verni Marosvásárhely főterén,mert magyar vagyok, és magyar iskolákat követeltünk(megjegyzem:teljesen békésen), egy olyan városban, ahol akkor 60%nál nagyobb volt a magyar anyanyelvű lakosság aránya. 2004ben döbbentem rá pl,hogy Budapesten van aki nemes egyszerűséggel "románok"-ként aposztrofál bennünket. Kikértem magamnak. (0 évig a beolvadás ellen üzdöttünk, foggalkörömmel, viszonylag sikeresen, lévén,hogy tökéletesen bírom a magyar nyelvet, félig sváb létemre teljesen magyarnak vallom és érzem magam, semmiféle szinten nem érzek közösséget a román néppel, bár tisztlem őket,és fenntartom, hogy nagyon sokat kellene tanulni tőlük, ami a nemzeti érzelmeket, a nemzeti érdekekhez és nemzethez való hozzáállást illeti. de csak román ÁLLAMPOLGÁR voltam, önhibámon kívűl. Se nyelvileg, sem kulturálisan nem azonosultam senkifia románnal. valószínű a nevelés, vagy mi, az oka....
Szóval magyarázd el, mit jelent pontosan ez a kettősség, a szlovákiai magyarokban? és miért van? netán sikeresebb a szlovák asszimilációs törekvés,mint a román? romboltak le egész magyar falvakat,tervszerűen Szlovákiában? románoknál nem is egyet. És a székelyek közt mégis csomóan vannak, akik még románul sem tudnak.Nem feltétlenül dicsőség, és biztosan a hátrányukra szolgál, de azért jó megjegyezni. Miközben Pesten ugyanúgy lerománozták őket,mint ahogy a szlovákiai magyarokat leszlovákozták. Megjegyzem,csak egy réteg,mert azért elég jelentős azok száma, akik nem tették ezt,és mai napig sem teszik. Míg pl gyurcsány 23 millió románnal riogatta pár éve még Magyarországot.... Szóval kicsit magyarázd el, miért ez a(z állítólagos) kettősség,meg beolvadási készség a szlovákiai magyarokban,mert sikertelenül agyonverendő, lleköpött,magyarulnemtanulható,beolvasztani vágyott erdélyi magyarként nem értem...

Senkifia 2010.06.14. 09:19:32

@Senkifia: '90ben akartak agyonverni, és 80 évig küzdöttünk,viszonylag sikeresen, a beolvadás ellen....ez a fránya shift... :) elnézést az elírásokért.

Senkifia 2010.06.14. 09:24:07

@Csehszlovák Kém: ja, és a székely is Romániában(szűkeben Erdélyben) akar érvényesülni, és érvényesül is. Elég kevés az az arány, akik kivándoroltak-vándorolnak. Mondjuk kb annyi, amennyi magyar fiatal, orvos,meg egyéb egyetemet végzett(vagy nem) fiatal megy el Magyarországról nyugatabbra szerencsét próbálni. Szóval nem azért nem olvadtak be 80 év alatt,mert nem Romániában akartak volna érvényesülni... pont mint a szlovákiaiak Csehszlovákiában,mint írod.

Oenophile 2010.06.14. 10:51:58

"Csak sajnálni lehet azt a 4,33 százaléknyi szlovákiai magyar választópolgárt, akik a Magyar Koalíció Pártjára (MKP) szavaztak és képviselet nélkül maradnak négy évig..."

Nem őket kell sajnálni, hanem a 110.ezer szavazatukat, amely elveszett. Ők, és azok, akik nem mentek el szavazni nem hiszem, hogy érdekképviselet nélkül maradnának. Főleg, hogy úgy néz ki: a Híd benne lesz az új kormánykoalícióban.

lyken 2010.06.14. 12:03:16

@szjm: Nem nyert. MKP nem tett semmit, ez tény, az emberek meg megunták.
OV: Semleges vagyok. Szerintem a 2/3 volt az ország egyetlen esélye. Most nyafog mindenki, mert nem nőtt kolbászos kerítés pár hét alatt. 4 év alatt se fog. Azért remélem, hogy a látszatbaromságok helyett a gazdasággal is fognak foglalkozni. a kettősállampolgárság meg a trianon törvény teljesen értelmetlen, értelmetlen, értéktelen dolggokkal foglalkozik. (Lehet trianonozni, csak megkérdezném, hogy mikor akarjuk kárpótolni a korábban itt élő avarokat? mikor kárpótoljuk az olaszokat? Ugye itt ültek magyarország jelentős részén a légióik jó sokáig és uralták a földet. Szóval nonszensz.)

@skizzzz: "Azaz. Felvidéki magyarok meg ezeket majd bekajálják... Úristen.. "
Teljesen igaz. A jobbikos srácok valójában válogatás nélkül segítenek minden szegény településen, cigánynak, magyarnak válogatás nélkül. Meg forró nyári napokon vizet osztanak a zsinagóga előtt. És ugyanazokat a jogokat amiket maguknak vindikálnak, másoknak is válogatás nélkül megadnak. És nem tennének olyat, hogy kampányolnak a mentességi jog ellen, aztán a politikusaik mentességi jogra hivatkoznak néha-néha. Vagy mondjuk egyikük a sittről kopogtatócédula gyüjtéssel akar kijutni.
És olyan se fordul elő, hogy ha valakinek más a véleménye, annak nekiesnek. Hiszen ők rendkívül korrektek. Mindenkinek van pecsétes bibliaszakkörös igazolása is róla.

@antal.daniel: "Sajnálom, hogy nem jutott be mindkét magyar párt a parlamentbe, mert akkor tényleg kiderülne, hogy melyikük tudja jobban képviselni a választóit..."
MKP elzárkózott a párbeszédtől, nyilvános vitákban alig vett részt.
MKP hívek verték a mellüket, hogy az áruló hid-asok. Meg hogy társulnak szlovák politikusokkal. Egy magyar pártban? Még a végén megvalósul a békés egymásmellett élés.
Facebook-on ment az MKP potentátok részéről, hogy aki nem rájuk szavaz az nem is magyar. No komment. Nézzék meg az eredményeket és vonják le a konzekvenciákat. Nem kértek belőlük, nyugodtan lehet jelzésértékűnek venni. Igazi magyar s*ggbe magyar lóf*szt szituáció volt. Éppcsak azt nem vette észre az MKP, hogy magának készítette be hozzá a vazelint.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.14. 12:21:17

@l3v1: idióta a te megnyilvánulásod inkább, mert hiszen mi táposok nem tudhatunk semmit.

Évekig dolgoztam/laktam együtt erdélyiekkel. Fullmagyar, kolozsvári gyerek manelét hallgatott, románokkal haverkodott, saját magát inkább románnak tartotta. És nem egy ilyen volt ott. Mit csináljak, ha ilyenekkel hozott össze a sors?

skizzzz 2010.06.14. 12:33:36

@lyken: A jobbik hungarista, néhol rasszista, de nem fasiszta. Nem szimpatizálok velük, de attól még ez az igazság. A Fidesz pedig magyar párt, képviseli a magyar érdekeket. Nem szélsőségesek.
Másrészt ha a magyarországi szélsőségekről beszélünk, meg kéne említeni azon szlovák pártokat is, akik a rasszista nyelvtörvényre és állampolgársági törvényre szavaztak. Kik is voltak ezek?

lyken 2010.06.14. 15:59:57

Fidesz nem szélsőséges, de miközben állítólag a kinti magyarok érdekeit képviseli, csak árt nekik. Folyamatosan. Európában vagyunk, tudomásul kell venni, hogy együtt kell működni. Az, hogy veri a politikus a mellét és hőbörög, már nem elég. Az emberek várják a tetteket és az azokat követő eredményeket. Mindkét féltől.

Maisie MacKenzie 2010.06.14. 16:36:57

Az MKP kieséséből a szlovák parlamentből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz kettős állampolgársági törvénye belföldre, illetve azokhoz akik szeretnének belföldiek lenni - szól.

Senkifia 2010.06.14. 19:03:19

@lyken: "Európában vagyunk, tudomásul kell venni, hogy együtt kell működni"... erről szóltak már európának is? mert nem nagyon lehet észrevenni. Pl a szlovák nyelvtörvény kapcsán... Vagy azzal kapcsolatban azt nem veszik észre,hogy szlovákia Eu tag,miközben ívben leszarja az EU törvényeit,meg a kisebbségi jogokat. Amire EU nem lép szart se. a magyar meg náci lesz hirtelen,mert minden nemzetközi törvényt betartva,alkot egy törvényt,amelyhez hasonló van a környéken legalább 2(szerb, és román. de asszem több is) európában meg pl portugáloknál,amely kettős állampolgárságot ad a nemzettársainak. Szóval európának szólt már valaki,hogy Magyarország is, meg szlovákia is EU tagállam?

Senkifia 2010.06.14. 19:11:28

@lyken:" Az, hogy veri a politikus a mellét és hőbörög, már nem elég."
dehogynem. fico megint 35%al nyerte a választást,ugye :)
ja hogy ő nem csak hőbörög, de barátságtalan(ne mondjam:ellenséges) politikai gesztusokat tesz magyarország felé,valószínűleg szintén hazai közönsége részére. Pl kitiltatja a magyar államfőt,illetve nemkívánatosnak nyilvánítja. És ha erre Magyarország visszahívja a nagykövetét,és mondjuk egy-két hónapra felfüggeszti a kereskedelmi kapcsolatokat,mivel szlovákia legalapvetőbb,több lábon álló, szövetségesi kapcsolatot rúgott fe?akkor mi van? És akkor mondjuk 3 hét után kezd a szlovák termelőkre,beszállítókra rárohadni a sokezer tonna joghurt,meg gyorsérlelésű tarja,ami a magyar teszkóba jött volna... na akkor persze a magyar lett volna a rosszfiú. Pedig nem is. szerintem pont az a baj,hogy minden szinten túl elnéző volt Magyarország ficóékkal, és túl gerinctelen. Mert ugye fico is hőbörgött. és neki ez elég is volt a 35%hoz.

Senkifia 2010.06.14. 19:33:57

amúgy én már a címet sem értem, nem hogy mi történt... Mert ugye a nagyon européer szlovákok (35%uk legalábbis)kinyilatkoztatta,hogy nem Pozsony, hanem Bratislava. Szóval Értik e Budapesten,mi történt Bratislavaban? ez a helyes cím :)

fransancisco 2010.06.14. 21:18:39

bugár bôlánál nagyobb árulója nincs a jelen helyzetben a magyarságnak, egy hibrid párt a híd, és ti még tapsoltok is nekik

fransancisco 2010.06.14. 21:23:19

"amikor kivertük az olaszokat és paraguayt :D "
csak nem?

2002 2010.06.14. 23:35:46

@fransancisco: hát ha te maszturbáció közben képes vagy nemzeteket ejakuálni, akkor lehet

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 07:44:34

@Senkifia:

Franciaországban is van nyelvtörvény.

www.tankonyvtar.hu/historia-1996-01/historia-1996-01-1994

Pedig Franciaország EU alapító állam.
Ezt csak mint tényt jegyzem meg.

fransancisco 2010.06.15. 08:43:38

@2002:
ez a születési éved? akkor menj anyucihoz, kicsi vagy te még ehhez

fransancisco 2010.06.15. 13:29:18

"Értik-e Budapesten, mi történt Pozsonyban?"
én a "béluska sértödött és most mindenáron parlamenti tag akar lenni" címszó alatt keresném a megoldást
de lehet hogy a "kultúra leköpése" frappánsabban kifejezi az egész ténykedést

fransancisco 2010.06.15. 15:59:28

@Modor Tibi: ember, te kevered a dolgokat

pöcsöm pattintsd ki 2010.06.15. 23:34:14

nem értem, megtelt a .sk blogszféra, hogy tótok magyarul írnak magyar lapokra?
menjetek inkább együttműködni

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.16. 01:10:32

@fransancisco: Legyünk tárgyszerűek. 2002 a szlovák hokicsapat világbajnoki címének az éve.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.16. 01:21:41

Hát emberek, a szlovákok és a szlovákiai magyarok ismét fölénk nőttek egy emeletnyit, ezúttal emberségben.

Nem csodálom, hogy Magyarország pornóország. Amennyi nacionalista fasz itt van...
És nem elég, hogy felállnak, de néha fel is szólalnak.

Majd egyszer rá kéne jönni, hogy a gyűlölködés nem vezet jóra. Mi, sokra hivatott magyarok nagyon szokszor megszoptuk már amiatt, hogy mindenkit utálunk (pl. ennek eredménye lett Trianon). Még a magyarok közül is azokat, akik nem a mi véleményünket osztják (mondjuk ez főleg a jobboldalra jellemző - bár lehet, hogy a maszoposok meg a szadeszesek is, de azok legalább nem nagyon hangoztatják).

Majd szóljatok Fityisz Viktornak, hogy két lopás közt ébredjen fel, és gondolkozzon el ezen.

fransancisco 2010.06.16. 08:22:43

@Hajrá, Fő- és Albánia!: "Majd szóljatok Fityisz Viktornak, hogy két lopás közt ébredjen fel, és gondolkozzon el ezen." az elmúlt nyolc év eredményeit visszasiratók klubját hallották!!! elöre a szocialista gulágépítés megkezdett (és sajnos be nem fejezett) útján
süti beállítások módosítása