Hatalmas meglepetést okoztak Szlovákia futballistái a dél-afrikai világbajnokságon. Az uralkodó világbajnokot fantasztikus játékkal, 3:2-re verték és továbbjutottak csoportjukból. A siker értékét emeli, hogy egy igazi futballnemzetet búcsúztatták a vébé eddigi legjobb és legizgalmasabb mérkőzésén. Postunk folyamatosan frissül.

 

Hála a szlovákok Istenének és Szlovákia védőasszonyának Szűz Máriának az eredmény már nem változott a világbajnokság eddigi legjobb és legizgalmasabb mérkőzésén és csapatunk a csoport második helyén végzett. Bár a végén a taljánok nagyon ránk jöttek, az egész meccsen remek napot kifgó és fantasztikus jtkot produkáló Quagliarella szépített 3:2-re. A Weiss csapat történelmi győzelmével ezzel szépített mérlegén és négy ponttal 4:5-ös gólaránnyal jutott tovább az F-csoportból a dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

 

 

Az F-csoport másik mérkőzésén Paraguay döntetlent játszott Új-Zálanddal. A dél-amerikai csapat ezzel megnyerte az F-csoportot. Nyolcaddöntőbeli ellenfelünkről szóló tudósítással reményeink szerint összeszedettebb formában jelentkezik blogunk, addig is kíváncsian várjuk ki lesz fiatal csapatunk ellenfele a világbajnoki döntő felé vezető úton.

 

 
Olaszország - Szlovákia 2:3 (0:1)
 

Gólok: 82. Di Natale, 90+ Quagliarella - 25. a 74. Vitte, 89. Kopúnek

Sárga lapok: 16. Štrba, 40. Vittek - 31. F. Cannavaro, játékvezetők: Webb - Cann, Mullarkey (angolok

Összeállítások:

Olaszország: Marchetti - Zambrotta, Cannavaro, Chiellini, Criscito - Gattuso, Montolivo, De Rossi, Pepe - Iaquinta, Di Natale

Szlovákia: Mucha - Pekarík, Škrtel, Ďurica, Zabavník - Štrba, Kucka - Stoch, Hamšík, Jendrišek - Vittek

 

A meccs utáni nyilatkozatok (folyamatosan frissítjük):

Vladimír Weiss st. (szlovák szövetségi kapitány): Jól felkészültünk az olaszokból és minden játékosom tudása legjavát adta. Jól tartottuk a labdát, jól és gyorsan játszottunk előre és a csapatból ezúttal mindenki jó egyéni megoldásokat választott. Köszönjük a szurkolóknak is, akik hihetetlen messze is elkísérték a csapatot Afrikába. Öröljünk a focinak.

Marcello Lippi (olasz szövetségi kapitány): Minden felelősséget vállalok. A sikertelenséget sajnos megérdemeltük. Ha a csapat egy lyen fontos mérkőzésen szív nélkül játszik és nem képes odatenni magát, akkor az az edző hibája és a felkészüléseink kritkája. Nem voltam k,épes felkészíteni úgy a csapatot, hogy újra sikereket érjünk el a világbajnokságon.

Ján Mucha ml. (Szlovákia kapusa): Ilyen meccset még életemben nem játszottam, ez fantasztikus és hihetetlen. Mindekinek kívánom ezt az érzést. A mai teljesítményünkkel megérdemelten nyertünk. Nagyon, nagyon szerencsésnek tartom magam... Nem minden meccsünk sikerült jól, az utolsó kettőn is nagyon szerettünk volna virítani, de nem sikerült. De a futball már csak ilyen: aztán sikerült lebírkózni a világbajnokot!

Róbert Vittek, a meccs embere, de sokaknak eddig csak a szlovákok Torgelle Sanyija volt: Nem számítottunk arra, hogy ennyire tudjuk uralni a játékot. Jobbak voltunk végig a mérkőzés során, szívvel-lélekkel játszottunk. Ez most egy hatalmas siker, kitoltuk a szlovák futbal harárait valahova egászen más dimenzóba. Nagyon örülök, hogy képesek voltunk erre a teljesítményre.

Zdeno Štrba (védő): Már korábban is teljes erőbedobással játszottunk, de egyszerűen néhány dolog nem jött össze, ami a mai meccsen hibátlanul működött. Nem volt mit vesztenünk, az elenfélnek viszont annál inkább, hiszen a világbajnok játszot ellenünk, akitől mindenki elvárta, hogy továbbjusson. Hiszem, hogy megérdemelten nyertünk.

Kopúnek (Szlovákia védekező középpályása): Örülök, hogy bemutatkozó mérkőzésemen még több sikerült, mint amire számítottam. Először játszottam ilyen felhajtásban, ilyen közönség előtt ezen a nagyon fontos mérkőzésen. A gólom? Jól sikerült az első labdaérintésem, utána már ment minden magától.

Gianluigi Buffon (Olaszország sérült kapusa):  Mindannyian álmodtunk és akartuk a továbbjutást, nagyon szerettünk volna bekerülni a legjobb nyolc közé. Ez az eredmény a mi hibánk. Ha nem vagyunk képesek egyetlen egy mérkőzést sem megnyerni, sajnos azt kell, hogy mondjam jogosan utazunk haza. Meglátjuk, hogy ez a hatalmas kudarc milyen következményeket von otthon maga után.

 

 

Sajtóvisszhang:

La Gazzetta dello Sport: Hazamegyünk, micsoda szégyen! Squadra Azzura 3:2-re kikapott Szlovákiától és befejezi a világbajnokságot.

Corriere della Sera: Ez katasztrófa Olaszország, Isten veled világbajnokság.

REUTERS (V. Británia): Először a világbajnokságok történetében fordul elő, hogy a két legutóbbi világbajnoki döntős a csoportmeccs után hazamegy.

Wirtualna Polska: Gigantikus szenzáció! A világbajnok hazatér. Szlovákia a mennyekben.

Gazeta Wyborcza: Szlovákia-Olaszország 3:2, a világbajnok befejezte a Mundialt.

Rzeczpospolita: A szlovákok hazaküldték az olaszokat

TVP: Szenzáció! Arrivederci Italia!

TVN24: Az olaszok már nem védik meg világbajnoki címüket

idnes.cz: A dél-afrikai világbajnokságon újabb szenzációt láthattunk. Olaszország már nem fogja megvédeni világbajnoki címét. A harcos szlovákok egyszerűen kiütötték őket a nyolcaddöntőhöz vezető úton. NEm várt győzelemmel 3:2-re diadalmaskodtak.

lidovky.cz: Ez a szlovák felkelés: 3:2-re megverték Olaszországot és bent vannak a nyolcaddöntőben. A szlovákok hasonló sors adatott, mint a cseheknek a legutóbbi világbajnokságon. Két siralmas meccs után csak a legmerészebbek gondoltak a továbbjutásra, ráadásul az utolsó körben Olaszország várt rájuk. Ráadásul a játékosok a sajtóhírek alapján nem igazán alkottak egységes csapatot, ráadásul az edző vulgáris kifejezésekkel illette a szlovák újságírókat. Mindez nem a legjobb előjel volt az olasz elleni mérkőzés előtt...

deniksport.blesk.cz: Micsoda fordulat! Kritizált primadonnákból, nemzeti hősök! A VB újonca egyértelműen a címvédő felé nőtt, aki szégyenszemre három mérkőzés után utazhat haza.

Frankfurter Allgemeine Zeitung: Drámai meccs az Ellis Parkban. A világbajnoki cím védői szállították a mai nap negatív szenzációját és nem jutottak tovább a csoportkörből. Előtte még soha nem fejezték be a csoportküzdelmek idején. Az ex-nürnbergi Vittek két góllal továbblőtte a szlovákokat a nyolcaddöntőbe.

Süddeutsche Zeitung: Mamma mia, Italia! Ez mi volt Olaszország?

Kicker: Squadra Azzurra csak a második bekapott gól után ébredt fel, de a zaklatott és gólokban gazdag mérkőzés nem hozott happy end-et Lippi csapatának.

Bild: Aúú, Olaszország! A világbajnokság nélkületek folytatódik!

Neue Zürcher Zeitung: A világbajnok készítheti bőröndjét.

Basler Zeitung: Kilőtték a szlovákok az olaszokat. Futballjuk legnagyobb sikerét ünneplik ezekben a percekben. A hatalmas nyomás ellenére 3:2-re nyertek az alapcsoport utolsó körében az olaszok ellen, akiknek teljesítménye a meccs nagy részében katasztrófális volt.

 
 
A cseh és szlovák futball korábbi nagyságainak gyorsnyilatkozatai:
 
Jozef Vengloš, volt szlovák és cseszlovák edző az UEFT (Európai Labdarúgóedzők Uniója) elnöke: Nagyon figyelmesen követtem végig a mérkőzést, nagyon látványos volt a győzelem. Mondtam már, hogy a világbajnokság felépítése lehetővé teszi a csapatoknak, hogy az utolsó mérkőzésig küzdhessen a továbbjutásért. Mindvégig hittem az edzőben, hogy képes lesz felkészíteni a csapatot a nehéz meccsre, hiszen nem egyszer tette már meg ezt a selejtezők során. A játékosaink megmutatták, hogy nem csak a véletlen miatt vannak a világbajnokságon.
 
Ladislav Jurkemik, edző, volt ssehszlovák válogatott: Szerintem Weissnek nagyon jól öszejött a kezdő 11 kiválasztása. Az első két meccsen is hasonlóan cselekedett, de ott hiányzott még valami plusz. A srácok a mai nap beladtak mindent. Új-Zéland és Paraguay ellen a képességeik határán játszottak, most ezeket a határokat teljesen átugrották. Itt mutatták be, hogy mit akart tőlük Vlado (Weiss) az egész eddigi világbajnokság alatt. Hatalmas teljesítményt és örömöt nyújtottak az egész országnak. 

Jozef Adamec, volt szlovák válogatott edző, 1962 és az 1970-es világbajnokság résztvevője:  Szenzációs eredményt értek el a srácok! Ez a győzelem az olaszok felett hatalmas öröm volt a számomra. Nagyon örülök neki, hogy továbbjutottak a csoportból, mert a mai teljesítményük alapján megérdemelték. 

Nagyon jó volt látni, hogy majdnem az egész meccs alatt jobbak voltunk az olaszoknál, főleg az első félidő ami teljesen az irányításunk alatt volt. Az ellenfél sokzor nem tudta, mit játszon ellenünk. És ez volt a győzelem kulcsa ebben a mérkőzésben. Minden játékos száz százalékos teljesítményt nyújtott, és stratégialiag nagyon jó fel voltak készülve. Nem ilyedtek meg attól, hogy a világbajnokok ellen kell játszaniuk. Az edzőnek nagyon jól sikerült kiválasztania a kezdő keretet. 

Csodálom a játékosokat, hogy a labdatartásban annyira jók voltak az ellenfél térfelén. Képesek voltak mindenben lépest tartani az ellenféllel, sőt néha a test-test elleni küzdelemben is jobban szerepeltek az olaszoknál. Ez volt a bizonyítéka annak, hogy nagyon bíztak magukban a srácok. Jó volt a stratégia, jól ment a nyitott játék. Weiss edző csapata fantasztikus eredményt ért el, ami örökké beleíja magát a szlovák futball történelmébe. 

Ján Čapkovič, volt csehszlovák válogatott: Végre a mi focinkat játszottuk. Nagyon pozitív érzéseim vannak, jó volt nézni az egész meccset. Látszott rajtuk, hogy bíznak magukban, mintha már nem lenne mit veszíteniük. Az első mérkőzések alatt zöldfülőek adóját fizettük, talán túl nagy volt az elvárás a csapattal szemben. De az olaszok ellen mindenki 100%-os teljesítményt mutatott be. Leegyszerűsítve: Az utolsó csoportmérkőzésen lehetett látni, hogy ízlett mindenkinek a foci, és továbbjutás lett belőle. Nagy siker volt már a világbajnokságra való kijutás is, most ez meg lett toldva még egy lépéssel."

Jozef Barmoš, volt szlovák válogatott edző, csehszlovák válogatott:  Nagy sikert ért el a válogatott, annak ellenére, hogy sokan már nem hittek nekik. A külfüldi média az első két mérkőzés alapján nem sok esélyt jósoltak nekik. De a szlovákok visszatértek azokhoz a teljesítményekhez, ami a selejtezők alatt volt rájuk jellemző. Örülök a továbbjutásnak, és remélem, hogy nem ez volt az utolsó szavunk a világbajnokságon."
 
Jozef Majoroš, volt szlovák válogatott: Kellemeset csalódtam a focistáinkban. Az olaszok ellen kiváló teljesítményt vittek végbe, és megérdemelten nyertünk. A védelem megbízhatóan és tisztán játszott, középpályán Kuckáé és Štrbáé volt a főszerek, végül pedig támadósorban Vittek vitte a prímet, aki újra fontos gólokat lőt. Ez egy nagy siker, de előre kell nézni.

 

 

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr922107193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT VIZI E. SZILVESZTER 2010.06.24. 19:23:47

 Elhunyt Vizi Elek Szilveszter (†64) a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja.     - Nemrégen a legendás Puskás Öcsi, majd szegény Varga Zoli, most pedig Vizi E. Szilveszter is távozott az élők sorából. Pótolhatatla...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valoda · http://nyelvmanias.blogspot.com 2010.06.24. 18:36:15

Bármilyen fura is, de Szlovákia megérdemelten jutott tovább, az olaszok csakis magukat okolhatják, hogy tökutolsóként mehetnek haza, c'est la vie... :)

SillyKohn 2010.06.24. 18:44:32

Ďakujeme, chalani :)

1kutya 2010.06.24. 18:49:24

hát grat! nem gondoltam volna az albirroja elleni meccs után.

ha ilyen meccset produkáltok az oranje ellen, még ha kikaptok is megérdemlitek!

vamos, vamos!

The Paramour 2010.06.24. 18:56:35

Grat a szlovákoknak! Előzetesen benne volt a pakliban, hogy továbbmennek, de azt nem gondoltam volna, hogy az olaszok ellen...

Straight 2010.06.24. 19:20:48

Hát csak gratulálni tudok. A legérdekesebb pedig számomra az hogy minden negatív érzelmem ellenére kifejezetten örültem a szlovákok győzelmének.

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.06.24. 19:23:40

azon kaptam magam, hogy a tótoknak szurkolok és még csak nem is szégyenlem :)

Weidmüller 2010.06.24. 19:36:04

Tótok,minél hamarabbi kiesést!!!!!

Dok 2010.06.24. 19:53:34

Nem annyira kedvelem 'derék' északi szomszédainkat, akik a Felvidéket valami megjegyezhetetlen néven nevezik nem egészen azóta, hogy elkezdett szűrösödni a pöcsöm, és mióta az eszemet tudom az olaszoknak szurkolok. ( Egyre kevésbé értem, hogy miért... )

Aztán ma délután egyszer csak azt vettem észre, hogy a fehérben futkározó, FOCIT JÁTSZÓ, szimpatikus fiatal sportembereknek drukkolok.
Beszarás.
Gratula srácok.

Kemény dió lesz Hollandia, de ha csak odáig mentek is, akkor is fantasztikus teljesítmény.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.24. 19:57:58

@Weidmüller: Nektek meg minél hamarabbi VB-re való kijutást és ott sikeres csoportküzdelmeket kívánunk!

terszim 2010.06.24. 19:58:11

Gratulálok, fantasztikus teljesítmény, fantasztikus végjáték! Az eredményt Szlovákia és Olaszország is maximálisan megérdemelte!

Hajrá Szlovákia! : )

Magyarnaba 2010.06.24. 20:14:17

Szép volt, De Rossi ezen a vébén már nem fogja feldobálni magát, már csak ezért is megérte!

Viszont Szlovákia védőszentje Szűz Mária? Szerintem ő nem szent, hanem védőasszony és Magyarországé, vagy őt is részben megkapták szlovák barátaink 90 éve?

lkjpoi 2010.06.24. 20:18:37

Sajnos az olaszoknak ma 4 szabályos gólt kellett rúgniuk ahhoz, hogy abból kettőt megadjanak. A szlovákok elég látványosan húzták az időt, ezt sosem tudom megérteni és elfogadni senkitől, miért nem lehet inkább focizni, és úgy nyerni. Ettől még tény, hogy az olasz válogatott 70 percig semmit nem csinált, többnyire sétálgattak a pályán, miközben hajtani kellett volna, de a szlovákok meg egyszerűen elfáradtak 70 perc alatt, az olaszok a végére bedarálták őket, kellett a bírói segítség a továbbjutáshoz. Persze megszoktuk, hogy fontos meccseket játékvezetői tévedések döntenek el, mint ahogy az is tény, hogy egy olasz csapatnak ezek nélkül is simán győzni kellett volna, mondjuk kezdve azzal, hogy nem kap 3 gólt.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.24. 20:19:12

@Magyarnaba: Igen. Minden postban hangsúlyozom, h sokkal több köt össze minket, mint ami szétválaszt. Uhorszkó védőszentje volt Szűz Mária, de ezt a hagyományt a katolkikus szlovákok tovább vitték magukkal miután szétváltak a magyaroktól. Ergo: a világon két országnak védőszentje a katolikus vallásban Szűz Mária, legalábbis Eu-ban: Szlovákia, Magyarország.
Hangsúlyozom: nem lenyúlták, hanem természetes része volt ez korábban is már a szlovák embernek.

lkjpoi 2010.06.24. 20:19:27

@lkjpoi: "ezek nélkül"... őőőő ezekkel együtt :D

a Figyelööö 2010.06.24. 20:29:39

Gratula Szlovákiának!
Hihetetlen, és remek siker!!!!

Éljenek a kiscsapatok!!!!

Magyarnaba 2010.06.24. 20:33:43

Értem, tulajdonképpen logikus és elfogadható.
Ezt az Uhorszkózást viszont viszont nagyon értetlenül néztem mindig is. Tudom, hogy miről van szó, de ez a mesekategóriába tartozik, mintha a magyarok a XVI-XVII. századbeli Oszmán Birodalmat neveznénk mondjuk Anatol-Kárpátiának és úgy fognánk fel, mint egy nem török (nem az, semmiképpen, csak legfeljebb kis részben!), hanem soknemzetiségű államalakulatot(!), amelynek legfontosabb alkotónépe a magyar volt. Egyébként ennek több alapja is van, mint Uhorszkónak, mától terjesztem.

Ez nem provokáció, pláne nem egy nemzeti büszkeséget akarok sárba taposni,bocs az offért is.

Steve the Great 2010.06.24. 20:42:27

Ez bizony szép volt, gratulálok

ver@s kan-tár 2010.06.24. 20:42:57

Elismerésem a szlovák csapatnak, mert ma nem csak eredményes, de határozott, szép játékkal lépték le Olaszországot. Robbanékonyak voltak, fegyelmezettek - és végtelenül lelkesek, ami az enerváltan passzolgató, tilitoli kínfociba süppedő olaszok mellett különösen szembetűnő volt. Megérdemelten mennek tovább.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.24. 20:48:53

@Magyarnaba: Védőasszonyt javítottam, köszi :) Mentségem, h nem pápista vagyok :P

A többire majd később reagálok, mert most frissítem folyamatosan a postot nektek.

miki78 2010.06.24. 20:50:21

@Csehszlovák Kém: egészen pontosan 3 országé, hiszen Lengyelország védője is Szűz Mária!

butatót 2010.06.24. 20:55:43

@lkjpoi:
Az olasz csapat nem 70 percig nem csinált semmit, hanem 250 percig. Vagy szerinted az első két meccsen csináltak valamit? Szánalmas dolog bírói tévedésről beszélni.

England win The Ashes! 2010.06.24. 21:00:41

@Csehszlovák Kém: Nem kötekedésként, de szerintem így hangzik hülyén. Maradhatott volna a védőszent, vagy kompromisszumként a patróna.

(Ami viszont fontosabb, az az interjús résznél van: Juraj Kucka nem mondhatta ezt, mert Kopúnek szerezte a 3. gólt.)

Májking 2010.06.24. 21:00:55

Eloszor is gratulalok!!! Bar - visszakeresheto - a Paraguay-i meccs utan is azt irtam be ide, hogy meglehet a tovabbjutas.
Masodszor: Nagyon jo kis meccs volt, bizonyos szempontbol szerintem a VB eddigi legjobb meccse. [az ilyen portugal-eszak=korea fele komolytalansagok nyilvan kiesnek]
Mind a ket csapat hajtott, gyozelemre jatszott, az utolso tiz perc egyike a legjobb tizpercnek amit lattam.
Ha az olaszok igy jatszottak volna vegig, nyilvan tovabbmennek. De nem.
Szoval gratula, csak igy tovabb, eszem egy kis juhturos sztrapacskat es iszom egy Staroprament!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.24. 21:10:26

@Dr Jozef Vengloš: Először, másodszor és harmadszor, de marad a védőasszony :)
A gólszerzőkkel mindig bajba kerülök, kössz!!!

Venglos úr, hamarosan az Ön nyilatkozata is jön és ha elárulja nekemm milyen titulusai vannak, akkor sokat segít :)

Prezident UEFT? Ez mi a túró?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.06.24. 21:19:34

@Májking: A Staropramen cseh sör. Igyál Aranyfácánt, Topvart, vagy Šarišt.

England win The Ashes! 2010.06.24. 21:20:14

@Csehszlovák Kém:

UEFT = kb. Európai Labdarúgóedzők Uniója (Union of European Football Trainers). (Már alig várom, hogy megtudjam, mit nyilatkoztam :))) )

2002 2010.06.24. 21:22:48

@G.d.Magister: Topvar Saris - 0
ilyen tanácsokat ne adjál senkinek :D

dr. emmett brown 2010.06.24. 21:23:18

Hurrá, hurrá, jó érzés, hogy győztek a mieink. És jó érzés itt az elismerő kommenteket olvasni, különösen azokét, akiket ez a meccs billentett ki az ellenérzéseikből.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.06.24. 21:24:36

@2002: Na azért még így is jobbak, mint a magyar sörök nagy része.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.24. 21:32:32

@Dr Jozef Vengloš: Kösz szépen Jozef!

És máris olvashatod sablonos, de őszinte nyilatkozatod :)

csoko20 2010.06.24. 21:38:10

2007-ben mi 3:1-re vertük az olaszokat és akkor még Del Piero és Inzaghi is a pályán volt.

moonclown 2010.06.24. 21:54:48

Én örültem Szlovákiának, mert a macskazabálók alibifociját utálom.

Arrivederci.

csoko20: az sima barátságos meccs volt ez meg vb...

igenigen 2010.06.24. 22:24:48

Most előszőr sajnálom, hogy nem szlováknak születtem...nyema dobra pozicija nye taklem bíbornyem Madonna deeperu deeperu

deflorator 2010.06.24. 22:42:25

Azt nem szeretem az olaszokban, hogy szerintem a szándékos sérülés okozás a céljuk, amit persze véletlennek tüntetnek fel. Ezen a meccsen is akkor kezdtek valami értékelhető eredményt felmutatni, amikor az ellenfél nagy része már ezer sebből vérzett, így nem tudta tudása legjavát nyújtani. Az olaszoknak olyan játékvezető kell, aki minden egyes szabálytalanságot sárga lappal büntet.

Mirkó királyfi 2010.06.24. 22:51:07

Gratulálok a szlovák csapatnak, élmény volt nézni ezt a bátor focit, amit egy kiscsapat nyújtott a legutóbbi vb-győztes ellen. Nagyon drukkoltam nekik, az külön élmény volt, hogy a harmadik góljuknál egyszerre üvöltöttünk a szomszédokkal, áthallatszott a falakon át :) A végén nem tetszett a fetrengés, de az olaszok ellen ez is belefért, ha valakik, akkor ők aztán igazán nem reklamálhatnak emiatt :)
Kutyajó meccs volt, a vb eddigi legizgalmasabb végjátékával.

Karesz4 2010.06.24. 22:59:03

Egyébként hülyeség: nem esett ki az utolsó két vb-győztese...
Az utolsó vb két döntőse esett ki. Nem mindegy!

Beren 2010.06.24. 23:04:43

Gratulálok! :o) Sajnos csak az utolsó 15 percet láttam, mikor beestem egy tévé elé először azt hittem elromlott a kijelző, de épp jött a harmadik gól (az az okos, kapuson átpöccintős) és mindenki ujjongott, mint aki megkergült.
Szép volt, csak így tovább!

AutosVilli 2010.06.25. 02:25:18

Gratulujem.
Hajrá srácok jók vagytok ,csak igy
továb'!!!

Off: Magyarok, mi a francnak kell itt politizálni huzzatok a picsába innen ,aki nem gratulál az menjen a fenébe,nem itt kell észt osztani hogy mi volt régen.

bonakovacs 2010.06.25. 03:07:15

Éljen! Én eleve a 8-ba jósoltam a szlovákokat, örüljünk már a szomszéd sikerének egyszer mi is! Különben igazad van, AutosVilli: szerintem is huzzon el minden troll egy időre (lehetőleg jó hosszúra...) mert most a gratulációnak van csak helye!

I.C.ram 2010.06.25. 05:17:19

Gratula! Hiszen Ők is Kárpát-medence gyermekei. :)

alibi6 2010.06.25. 07:37:58

Hurrácsková, hurrácsková... Ennek örömére el is fogyasztok ma egy ilyet :)
napikaki.blogter.hu/378112/eladoak_a_szlovak_koronazasi_ekszerek

Erős.Pista 2010.06.25. 08:10:11

Do toho!

Szurkoljatok a szomszédnak tük is!

2s1én 2010.06.25. 08:28:30

Gratulálok szlovák testvéreinknek, nagyon jó meccsen megérdemeltem győztek.
Do toho! :-))

gpetersz 2010.06.25. 08:30:45

Rossz a Weiss féle szöveg!

"Jól felkészültünk az olaszokból és minden játékosom tudása legjavát adta. Jól tartottuk a labdát, jól és gyorsan játszottunk előre és a csapatból ezúttal mindenki jó egyéni megoldásokat választott. Köszönjük a szurkolóknak is, akik hihetetlen messze is elkísérték a csapatot Afrikába. Öröljünk a focinak. Köszönöm, Te Szájbabaszott Buzi!"

Ez így hangzott el... :P

ÁkiBáki (törölt) 2010.06.25. 08:43:37

Csak gratulálni tudok, jó játék volt, megérdemelten győzött Szlovákia.
Ez az olasz válogatott nem érdemelte meg a továbbjutást. A sok elkényeztetett, túlfizetett primadonnát legyőzte a lelkesedés, a győzni akarás. Így van ez jól.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.25. 09:22:22

Jahajj! Megváltozott a hangnem! Szép volt! Szlovákia megtette, amit a civilizált világ kívánt, eltakarította az olaszokat, mielőtt a döntőbe simliskedték volna magukat. A holland meccs nagyon kemény lesz, ezután már komolyan vesznek egy csapatot!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.25. 09:25:48

Az meg külön öröm, hogy szar került a magyarfoci-utáló olaszmániás Hegyi Iván sportujságíró palacsintájába, aki gyűlöli az angol focit is!

Mizantró Pista 2010.06.25. 09:27:57

@Csehszlovák Kém:

Drága felebarátom az úrban ,ezt a többes szám második személyt, vagyis a"nektek"dolgot nem értem, mivel azt olvasom,hogy budai gyerek vagy és magyarul írsz ,tehát gondolom magyar (is) vagy (szólj ha tévednék)szóval valahogy sántít ez nekem...

Persze értem én,hogy te már megvilágosodtál és rájöttél arra,hogy több dolog van ami összeköti a szlovák és magyar nemzetet,mint ami szétválasztja,értem én,hogy szvatopluk szelleme megérintette a lelkedet és látom nagyságod,hogy te magasan felette állsz azoknak ,akik kicsinyes gyarló nemzetiségi torzsalkodásokkal vannak elfoglalva!
Szép és nemes a küldetésed amit magadra vettél de ez a "nektek"dolog kissé azt sugallja,hogy nem tartod magad magyarnak!

Persze lehet,hogy az én gyarló elmém hiányosságainak okán túlragozom ezt a témát,de hát én olyan magyar, illetve német származású ,(persze a tóth származás se zárható ki,mint ahogy pl a kirgizisztáni se) ember vagyok ,aki kimondja azt ,ami a szívét nyomja!

Béke veled ,és a szlovákok nagyasszonya kísérjen utadon!

A konkrét témához annyit,hogy megérdemelték a szlovák atyafiak a győzelmet!

Super aGyuri 2010.06.25. 11:02:07

Gyönyörű meccs volt és fantasztikus győzelem.

Közhelynek tűnik: az olaszokat úgy kell megverni, hogy 2-3 gólt kell rúgni nekik :)
Ugyanis "taktikájuk" az 1980-as évek második fele óta abban áll, hogy kihúzzák 0:0-lal, aztán hosszabbításban bírói segítséggel begyötörnek egy gólt, esetleg 11-esekre bízzák a dolgok, ahol már csak Baggio segíthet a valódi futball rajongóin.
Nekem az fáj a legjobban, hogy nagyjából Paolo Rossiig kifejezetten szerettem, szépnek tartottam az olasz labdarúgást, azaz a calciót.
Aztán jöttek a "nagy stratéga" edzők, akik kitalálták a bunkerfocit.
Btw. a FIFA bevezethetné, hogy 0:0 esetén mindkét csapat nulla pontot kap (ilyen a magyar bajnokságban is volt valamikor, nem is túl rég). További újítási javaslatom, hogy csak a legalább kétgólos győzelem érjen 3 pontot.

Maisie MacKenzie 2010.06.25. 11:29:18

@Super aGyuri:

"Közhelynek tűnik: az olaszokat úgy kell megverni, hogy 2-3 gólt kell rúgni nekik :)"

Az újzélandiakat is úgy kellett volna.
Meg talán Paraguay kapujában is lett volna helye 3 gólnak.

A hollandokat is folyamatosan, apró gólokkal kell nyugtalanítani.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.25. 11:42:27

bereszsolt 2010.06.25. 11:36:48
@Antanténusz Szorakaténusz:
Ennyire nem összetett a dolog , Ez a blog egy egyszerü zsindex provokació (Van Észak Kórea-s társa is)

Idáig jó lett volna a kommented

Mizantró Pista 2010.06.25. 12:19:48

bereszzsolt nem kell mindenhol összeesküvéseket keresni,persze attól még,hogy nem keressük ,összeesküvések bizony mondom néked vannak!

Ennek a blognak a szerzője szerintem egy igazi világpolgár,jobban mondva közép-kelet-európai polgár, akiinek sokat szenvedett drága magyar hazánkból kiszakadva kinyílt a szeme és holmi hazánál,országnál,nemzetnél sokkal nagyobb internacionálisabb egységekben gondolkozik! Persze az is lehet,hogy a budai srác, aki pozsonyi és prágai ,csak egy kitalált provokáció és már megint ezek az indexesek kavarnak.
(Ha így van akkor az index székházat kéretik porig rombolni ,lehetőleg azonnal!)

Az igazságot nem tudhatjuk,és mint tudvalévő az igazság mindig odaát van,tehát lehet,hogy éppen a szlovákoknál(?).

Közép-Kelet-Európa népei egyesüljetek!Most!

Mizantró Pista 2010.06.25. 13:20:06

@bereszsolt:

A csolima blogot ugye te sem vetted komolyan?
Szerintem néhol kifejezetten humorosan ironizálnak mégha indexes-blog.hu-s provokátorokról...etc,etc van szó!

A ghána blogba nem találtam semmi összeesküvést,de attól még lehet,hogy a fekete inváziót készítik elő!

qwertyuiop 2010.06.25. 13:43:14

@lkjpoi: bár még csak a te kommentednél tartok, szerintem csak te, vagy egész kevesen gondolják azt, hogy 4 szabályos gólt rúgtak az olaszok. Az időhúzás a végén nekem sem tetszett, de ha objektíven megnézzük az utóbbi évek, évtizedek azon meccseit, ahol olasz klub, vagy válogatott játszott, akkor kiderül, hogy a szlovák csapat ugyanazt csinálta, amit az olaszok csapatok mindig, ha éppen nekik kedvez az eredmény, és az utolsó 20 percen belül vannak... nem volt szép látvány, de cseppet sem volt különb a hagyományos olasz focinál...

bereszsolt (törölt) 2010.06.25. 15:15:35

Nem állítottam , hogy a liberális média nem vicces néha .

Weidmüller 2010.06.25. 16:14:27

@Csehszlovák Kém:
"Mi" ott vagyunk ,remélem összehoz a sors,és Podorski beb@sz nektek egy hármast.

ÉsJólVanEzÍgy? 2010.06.25. 18:14:30

Nagyszerű kis meccs volt!
Nyomorodjon meg reggelre az összes magyar aki szlovákiának szurkolt.

Weidmüller 2010.06.25. 19:46:58

Ez germánia, szudéta testvérem

Weidmüller 2010.06.25. 19:48:37

@Csehszlovák Kém:
Ez germánia ,szudéta testvérem

2002 2010.06.25. 20:27:24

@Weidmüller: Köszönjük, hogy bízol a szlovák továbbjutásban :)

Weidmüller 2010.06.25. 20:34:25

@2002:
Hú :-)))))))))) remélem nem ez jött le
Isten,és Németország védjen a tóth veszedelemtől.:-)))))))

butatót 2010.06.26. 14:56:19

@Weidmüller:
Így van. Hajrá németek, le a szlávokkal, mint pl. Podolski, Klose, Trochowski, Marin! Az első három lengyel (ott is született), Marin meg Jugoszláviában. Ja, hogy ők német válogatottak? Akkor hazaküldeni őket! Majd az igazi, tősgyökeres németek megmutatják a világnak. Hajrá Boateng,

butatót 2010.06.26. 14:58:15

folyt. Sami Khedira, Mesut Özil,Gómez Garcia, Serdar Tasci és Aogo! Über alles! :D

Weidmüller 2010.06.26. 20:16:55

@butatót: A végső győzelem a cél,és most bármilyen ember is jelentkezik az Afrikakorps hoz,hát úgy legyen.Most ilyenen nem finomkodunk.
süti beállítások módosítása