Visszatér ősztől a ValóVilág Szlovákiában is! Igaz, csak ismétlésben a Joj Plus kereskedelmi csatornán, ahol az első és eddig legnagyobb sikert aratott szériát láthatjuk újra. Hasonló lépésre készül Csehországban a Prima Cool csatorna is, de ezt még nem erősítették meg a csatornánál. A két ország Való Világ sorozatai közül egyértelműen legjobb és legendásan humoros résznek a cseh első szériát tartják. Sokan a mostani ismétlést a nézők szondázásának tekintik az új évad indítása előtt.

Video: A szlovák Vyvolení, két évad, intrók

A cseh és a szlovák médiában sem felejtik el megemlítni, hogy a sorozat Magyarországon született “Való Világ” címen, amelyet az RTL Club csatorna sugárzott 2002 és 2004 között. Csehországban 2005-ben kezdte el a sorozatot a Prima kereskedelmi csatorna vetíteni, nem sokkal később átvette a szlovák JOJ is. A statisztikák szerint mindkét csatorna nézettségét radikálisan növelte a reality show. A Prima ráadásul abban az időben ért az MTG svéd médiacsoporttal folytatott tárgyalásai döntő szakaszába, amely a csatornában való ötven százalékos részvételi arányról szólt.

Video: A cseh Vyvolení, három évad, intrók

Közben a konkurens Nova csatorna alaposan megbukott a hasonló műsorsávban futó Big Brotherrel. 2006 nyarán aztán a Prima és a JOJ is belevágott a Vyvolení második évadába, de az első évad elsöprő sikereit egyik országban sikerült megismételni. A szlovákok aztán többé nem folytatták a VV-t, de a cseh kertévé 2008-ban újra jelentkezett, immár a harmadik évaddal, amely újra nagyobb sikert hozott a csatornának, mint a második rész, noha az első évad nézettségét és legendás poénjait ezúttal sem érték el.

Video: vicces jelenetek az első cseh évadból

Persze, nem mindenkinek tetszett a valóságshow. Emlékezhetünk, hogy 2005-ben a Vyvolení szlovákiai castingja idején katolikus szervezetek még a sorozat betiltását követelték. Az Imádkozó Anyák Mozgalma és a Network Slovakia katolikus ifjúsági csoport nyolcvanezer aláírást gyűjtött össze a valóságshow szlovákiai vetítése ellen. A szlovák katolikusok szerint a sorozat a szlovák társadalom morális erejét támadja, a szexuális és egyéb emberi praktikák pedig nem a televízió képernyőjére, hanem az emberek magánszérájába tartoznak.

Video: "Ha én nem alszom, nem fog aludni senki!"

Céljuk között a VV betiltása szerepelt, de minimális céljuk az volt, hogy felhívják a szlovák társadalom figyelmét a soroazat káros hatásaira. Szerintük a televíziós csatornák felelősek azért, hogy mi kerül adásba és nem menti fel őket ez alól az érv sem, hogy nem kötelező nézni a műsort. A korabeli felmérések szerint a VV első szériáját Csehországban a 15 és 24 év közötti publikum több, mint 50 százaléka, míg a 24 és 44 évesek között a széria nézettségi aránya 44 százalékot ért el.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr223137195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robian 2011.08.09. 20:20:53

végre! így már értem miért áll annyi szlovák rendszámú kocsi az rtl parkolójában a camponánál. lehullt a fátyol

Elim 2011.08.09. 21:46:57

RTL Klub nem RTL Club. Mi sem írjuk Prímának a Prima csatornát. :)

igenember 2011.08.10. 00:18:33

Legalább felíratosan levetíthetnék nálunk is..., vagy szinkronizálják le Alekoszék. :D

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.10. 05:35:55

Újrajátszani egy valóságsót?! az olyasmi lehet mint amikor valaki elrakja a használt gumióvszerét és egy hónap múlva újrahasznosítja... :-/

31/48 2011.08.10. 06:39:52

@neoteny: vajon van aki ismétléskor is szavaz SMS-ben?

Pávor Jál 2011.08.10. 08:29:33

RTL Club :D Imádkozó Anyák Mozgalma :D Ez most komoly, vagy valaki kitalálja? :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.10. 13:47:56

@Pávor Jál: A dotoho.blog.hu-n minden komoly, így persz, hogy komoly dolog az Imádkozó Anyák Mozgalma (Hnutie Modlitby matiek) is :)

kultura.pravda.sk/katolici-zbieraju-podpisy-proti-vyvolenym-fec-/sk_kfilm.asp?c=A050825_133839_sk_kfilm_p20

Ratyi Matyi · http://ezerrel.blog.hu/ 2011.09.01. 00:25:09

Tudtam én, hogy rossz országba születtem!
süti beállítások módosítása