El tud-e ön képzelni egy olyan tévésorozatot, amelynek producere Göncz Árpádot felkéri egy kisebb szerepre? Érdekelné-e egy olyan sorozat, amely bemutatná a Demokratikus Ellenzék vagy az MDF mozgalmi időszakát, vagy a kommunista elit egyik pöffeszkedő tagjának mindennapjait a nyolcvanas évekből? El tud-e képzelni egy olyan sorozatot, amely 56-ról, a kádári pangásról, a "legvidámabb barakk" mindennapjairól is szól, úgy, hogy hétről-hétre átlagosan, több, mint 1 millióan nézik és kifejezetten a magasabb végzettségűek körében népszerű? Harmadik éve vetítenek egy sorozatot a cseh egyesen, amely egyöntetűen kivívta a közönség és a szakma elismerését is. Csehországban abszolút közönségkedvenc, külhonban pedig a monte carlói filmfesztiválon bizonyítottak, amikor
Magyarországról és Lengyelországról is volt érdeklődés a sorozat iránt – nyilatkozta még Filip Bobiňski, a Mesélj! 3. évad forgatása előtt – bár a tematika és megjelenítés tipikusan cseh, de a történelmi párhuzamok és a monte carloi siker kiválthatta az említett országok érdeklődését. Idén, az 51. monacói filmfesztiválon ugyanis ez az alkotás elnyerte az Arany nimfa díjat a legrangosabb sorozatok kategóriájában. A nemzetközi mezőny pedig roppant erős volt, olyan vetélytársak előtt nyert a cseh alkotás, mint a Tudorok, a Borgiák, Dr. House vagy a Missfits. A cseh producer szerint, már maga a jelölés is hatalmas sikert jelentett, mert ez bebizonyította, hogy képesek megközelíteni a világ élvonalát sorozatgyártásban.
A jelentős nemzetközi siker mellett az alkotóknak a hazai, cseh társadalom szimpátiáját is sikerült kivívni. Az év televíziós sorozata kategóriájában, a legtöbb szavazatot, és a TýTý (- ez egy 1991 óta létező cseh seregszemle, amelyen a legkedveltebb televíziós arcokat, sorozatokat, stb. választják meg a nézők szavazatai alapján - CSK) fesztivál díját, 2010-ben is a Mesélj! nyerte meg megismételve ezzel 2009-es kategóriagyőzelmét. Kritikusok szerint a sorozat a 2011-es évben is a díj fő esélyese kategóriájában. Jelenleg már a harmadik évad fut a cseh egyesen.
Az első évad (2009)
A filmsorozat az egészen hétköznapi Dvořák-családot mutatja be. A nézők 1964 Csehszlovákiájában kapcsolódhattak be a történetbe. Karel Dvořák (Roman Vojtek) tanuló utolsó vizsgájára készül a prágai technikum első évfolymán. Ekkor érkezik meg Szlováiából a prágai technikumba Eva Martináková (Andrea Kerestešová), aki idén lesz elsős, nagyon nem ismeri a várost,
Ugyanakkor törekedtek arra, hogy minél élethűbben mutassák be az adott kort és a szereplők érzéseit a konkrét eseményekkel kapcsolatban. Ráadásul a szereplők életébe valahogy mindig beavatkozik egy korabeli esemény, amelyet a néző természetesen már ismer. Az első évadban ilyen volt '68 szeptembere, a Normalizáció korszaka, később az első prágai metró vagy a Charta '77 és a kuponos privatizáció. Az első évadot még 2008-ban kezdtek el forgatni és 2009-ben összesen 26 részt vetítettek le. A sorozat rögtön közönségkedvenc lett: a 15 évesnél idősebb korosztályban, átlagosan 1,1 millió ember nézte televízión és több, mint 250 ezren követték interneten.
A második évad (2010)
A második évad 16 része 1973-tól 1978-ig követi nyomon a család történetét. A történet szerint közben Karel és Eva összeházasodott, fiuk született. Szerepet kapott a Charta '77 aláírása, bemutatták a titkosszolgálat működését, megfélemlítő módszereit és szó volt Vacláv Havel színrelépésről is. Kedvencem a külföldi kirándulás epizódja. A szenzációs komikus elemekkel tarkított részben a család egy tipikus szocialista hétvégi kirándulásra indult a balti tenger partjára, az egykori NDK-ba. Az ifjú feleség természetesen bepakolta a fél lakást a kocsiba, az út során a hűtővíz felmelegedett az öreg Skodában, összefutottak levakarhatatlan honfitársakkal, és megismerték a nudistastrandokat.
A részben hallható a németül éneklő Karel Gott is, aki a 70-es években gyakran lépett fel az NDK-ban. Kíváló az évtizedes váltás a dekorációkban, a helyszíneken és az öltözködésben is. A sorozat egyik legnagyobb erőssége a kezdetektől a részletgazdagság és a korabeli tárgyak, eszközök, divat bemutatása. A televíziós nézettség ekkor már átlagosan a 1,5 milliót is elérte Csehországban. Az internetes közönség átlagos tábora 350 ezresre növekedett. A statisztikák ekkor már világosan kimutatták, hogy a sorozatot nemcsak a sorozatfüggő junkie követi, hanem egy legalább húsz százalékos közönség, aki egyébként nem egyáltalán nem szokta ezt a műfajt nézni.
A harmadik évad (2011) és ami még várható
A harmadik évad a nyolcvanas éveket mutatja be, mint például, élet a panelházakban, a spartakiádák kora, a moszkvai olimpia, az első számítógépek és a szörfölés kora, a Rubik-kocka, egészen a peresztrojkáig. A használati tárgyak, dizájn, öltözködés látványa valami egészen megdöbbentően ismerős élményt hozhat fel azokból, akik ezt a korszakot már megélték – akár Magyarországon is. A fiatal szereplők táborokba járnak, érettségit tesznek le, átélik az első szerelmet, az első cigit és az első szexet is. A felnőtteknél bonyolódnak a szálak, Eva és Karel kapcsolata válságba kerül, de egy prominens kommunistával ideiglenesen lelépő feleség kapcsolata lehetőséget adott a korabeli pártarisztokrácia életének bemutatására is.
Franci – Karol egykori tanára– ugyanis egy hatalmas villában lakik. Közben a másik főszereplő páros, valahol vidéken, saját családi ház építésébe kezd, ez is "gyönyörű" - és Magyarországon is mennyire ismerős - történet volt a nyolcvanas években. Az újabb 26 részt 2011 márciusától forgatják, 1989-ig követetjük az eseményeket. A tervek szerint lesz IV. évad is, a producer 2005-ig szeretné folytatni a sorozatot: ebben az évben találta ki ugyanis a filmsorozat alapötletét. Összességében egy magyar néző számára is nagyon élvezhető, érthető sorozatról van szó, amely ráadásul folytatná a klasszikus cseh(szlovák) tévésorozatok magyarországi hagyományát.
Nézettségi adatok 2009-ből
Az első széria 2009 december 21-én érte el rekordnézettséget, amikor 1 millió 543 ezer néző látta a Szilveszter című epizódot. A ČT1-en, hétfőnként vetített sorozatot átlagosan a 14,4% (azaz, mintegy 1 164 ezer) követte. A december 21-i adás a 20 órás idősáv legsikeresebb műsora volt és a 18 és 45 év közötti célcsoport aránya is kiemelkedő volt (40,38%). Ez azt jelenti, hogy e korcsoportból nagyjából 976 ezer ember nézte a sorozatot. A Vyprávějt a nők jobban kedvelik, és a sorozat a magasabb iskolai végzettségűek körében népszerűbb.