Több, mint negyven fiatal utazott a minap a prágai metrón nadrág nélkül, Muzeum és Florenc megállók között, aNo Pants Subway Ride nemzetközi akció keretén belül. Az akciót a Facebookon szervezték meg, a gyülekezőt a Vencel-téri lovas szobor alá hirdették meg a szervezők. Egy rövid bevezető beszéd után, aztán a résztvevők megszabadultak a nadrágoktól és irány a metró!

Az akció célja egyébként annyi, hogy miután gatya nélkül a metróban vagy, érdektelenséget mutatsz, olvasol, zenét hallgatsz és az esetleges kérdésekre, különböző válaszokkal készülsz fel. Minden más ruházat - sál, sapka - a helyén van egyébként, eltekintve egy apróságtól, ami az egészet abszurddá teszi.

Az egyik nadrág nélküli résztvevő, aki éppen egy utazótáskát húzva maga után szállt fel a metróra, például azt hangsúlyozta az érdeklődő újságírónak, hogy "feldobja a fiatalság és a szerelem", de a egy bugyiban utazó fiatal lány például csak annyit mondott: "észre se vettem, hogy nincs rajtam nadrág ma reggel".

Mások, a metróra várva, színes boxerben olvasták a reggeli újságokat, mintha minden a legnagyobb rendben volna - azonban a csoport nem tudta elkerülni a cseh média figyelmét. Az egy lány mosolyogva csak annyit jegyzett meg, "ha engem ma este így meglátnak a hiradóban, biztosan kitagad a családom".

A prágai flashmobról képriportban számolt be a cnn.com is, de ott volt a helyszínen Prága napilapja a Pražský Deník is.

A Metrózz nadrág nélkül! flashmobot 2002-ben találta ki hét fiatal new yorki srác, akikhez a következő évben már lányok is csatlakoztak. Négy évvel később, 2006-ban a rendőrséggel is meggyűlt a bajuk, a résztvevők közül nyolc embert letartóztattak és csak egy hónap múlva függesztették fel a vizsgálatot ellenük. Idén a világ 56 országában utaztak, egy januári napon, nadrág nélkül a metrón.

Jövőre talán megszervezik az akciót Budapesten is?

Videó a 2012-es prágai akcióról:

Videó a 2012-es new yorki akcióról:

 

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr953553558

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Túl a Nadrágmentes Metrózás Napján 2012.01.16. 12:54:13

Január 8-án a világ számos nagyvárosában megtartották a Nadrágmentes Metrózás Napját. A tizedik alkalommal rendezett eseményhez 27 ország 60 városának több ezer metrózója csatlakozott. Az első Nadrágmentes Metrózás Napot 2002-ben, New Yorkban tartották...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exlex 2012.01.16. 10:23:07

Legalább jól néznének ki, de hányás mind.

Rwindx 2012.01.16. 10:39:20

Jövőre ez már nem lesz trendi.Inkább a használt alsónadrággal a fejen metrózz mozgalmat kellene már előkészíteni időben.

Pierr Kardán 2012.01.16. 13:06:25

Elmebetegek!!! Sokkal értelmesebb lenne, ha nyár közepén szerveznék! :-))

Tapmancs 2012.01.16. 13:06:31

Ahogy mondani szokás: Az emberiség megérett a pusztulásra.

Anselmo 2012.01.16. 13:06:38

Ennek mi az ellentéte? Metrózz bugyi nélkül?

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.16. 13:06:47

Kretének! No nem az akció résztvevői, hanem az első két hozzászóló...

@Rwindx: jövőre – elnézve a gazdasági helyzetet – sajnos valami hasonló a várható trend. Talán nem gatya nélkül, csak lyukas gatyában, de nem sokkal később már a nadrág nélküli kor is eljöhet... :(

teetotaler 2012.01.16. 13:06:58

nagyon szeretem az otletes flashmobokat es nepi kezdemenyezeseket, de ennek most tenyleg a vilagon semmi ertelme nincs, es meg csak nem is vicces :D

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.16. 13:07:13

A poszt szerzőjének még annyit: Budapesten ne is álmodj róla, míg ez az álszent csőcselék uralkodik kis hazánkon! Kapásból lesittelnék az összes próbálkozót, szeméremsértésre hivatkozva...

Pinka-Panka 2012.01.16. 13:07:18

Csuda egy érzés, mínuszban nem érezni azt, hogy nincs rajtad nadrág - igaz, elég combos lányok vetkeztek neki. Hát nem tudom...

Nikkola 2012.01.16. 13:07:25

Ebbe most mi a jó?

Karipapa01 2012.01.16. 13:07:32

Úgy tűnik, mintha a prágai metrókocsik nem lennének olyan ütött-kopottak, mint a budapestiek. Vagy csak tévedtem?

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2012.01.16. 13:07:39

Ilyen agyament ötleteket ritkán látok.
Ugyan mi cél vezérli Őket?
Csak a " benne leszek a tv-ben?"

Mityu_azigazi 2012.01.16. 13:07:44

De bugyi minek? Anélkül már nem mernek? Haha.

SvenH. (törölt) 2012.01.16. 13:07:49

eloszor komolyan azt hittem a dagadek amcsikat latom, aztan olvasom hogy ezek a cseh lanyok...

2012.01.16. 13:07:54

Metrózz géppisztollyal! Ez lesz jövőre az igazán menő, az alvilági afroamerikai szubkultúrában

petya.bacsi 2012.01.16. 13:07:59

Bátrak... én le nem mernék ülni. Még ruhában is veszélyes, pláne, ha valami csöves maga alá eresztett, te meg aztán jól beleülsz. Fúj.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.16. 13:08:07

Bazeg, ha ez itthon is trend lesz ezzel az elhízott népességgel...

Na mindegy, ez úgy baromság ahogy van, se nem vicces, se nem eredeti, csak polgárpukkasztó, magamutogató hülyeség.

Remélem ezt nem vesszük át.

suhanyc 2012.01.16. 13:08:21

besavanyodott hülyék! ,)

Peetee 2012.01.16. 13:08:33

2029ben meg már az "én is mélytorkozok a metrón" lesz a vagány?

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.16. 13:09:23

Oszt jegyük, bérletük van-e...!?

Logan Grimnar 2012.01.16. 13:34:47

@al kotmány aláiro álamfö: a hozzád hasonló középiskolás infantilis éretleneknek tetszenek csak az ilyen értelmetlen ökörségek.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.16. 13:41:00

Jópofa, de hova tŰnt Schmitt "copy" Pál ??

DE hová lett Schmitt copy PÁl, miért nem vall, mert ezzel beismeri?
Kezdjük Schmitt Pállal, neki tényleg mennie kell?
Igen, mennie kell, de nem azért, mert sok évvel ezelőtt másolta a doktori disszertációját, hanem azért mert az elmúlt időszak munkájával bebizonyította, hogy alkalmatlan arra a feladatra, hogy (köztársasági) elnök legyen, mert semmi mást nem tesz, mint úgy ugrál, ahogy a kormány mondja.
Valóban ne legyen egy köztársasági elnök olyan ember, aki nem tud helyesen írni, aki plágiumot követ el, de valljuk be őszintén nem ez a legnagyobb baj vele, hanem az, hogy nem végzi a dolgát és még csak kísérletet sem tesz arra, hogy egy józan fék legyen a kormány ámokfutásában. De, ami a leginkább bosszantó Schmitt Pál disszertációja körül, hogy azt nem vesszük észre, hogy akkor vannak ilyen botrányok, amikor nagy a baj. Most államcsőd közeli állapotokról beszélünk, az IMF és az EU a nyakunkon és nagyon sok fog múlni azon a jövőre nézve, hogy mit fog aláírni Orbán Viktor velük, de nekünk ilyenkor a plágium az egyik legfőbb gondunk és az, hogy Schmitt Pál mondjon le.
A (köztársasági) elnöknek már rég mennie kellett volna, és igen én is azt mondom, hogy mondjon le, de nem ez a legfőbb probléma és mi történik akkor, ha valóban megy? Mi megnyugszunk, hogy jó van Pali bácsi elment, nagyon ügyesek vagyunk. De mi lesz utána? Schmitt Pál 2.0 aki lehet, hogy tud majd helyesen írni, aki lehet, hogy maga szerezte a diplomáját, de ugyanazt fogja csinálni, mint elődje. Semmivel sem lesz nagyobb fék és ugyanúgy lelkesen fog berohanni a parlamentbe, hogy aláírhassa a Fidesz legújabb őrületét.

Bye, bye Pál!

Celtic 2012.01.16. 13:55:11

@Logan Grimnar: Jaja. En is megrekedtem neha a haromeves szinten. Ez pl. roppantul tetszik, csak azt nem ertem, miert januarban? Ambar, juliusban nem lenne akkora poen, az is igaz.

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.16. 13:56:17

@Logan Grimnar: OK, hogy buta vagy és álszent, de ezt miért reklámozod?

átlátó 2012.01.16. 13:56:40

Legalább egy "világbékét!" bemondtak volna...

Logan Grimnar 2012.01.16. 14:06:00

@Celtic: azért januárban, hogy az ebben részvevő ökrök szép kis vesegyulladást kapjanak. Akkor talán elgondolkoznak, hogy legközelebb mielőtt cselekszenek, használják majd az eszüket is :-)

Logan Grimnar 2012.01.16. 14:06:07

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: olyan egyszerű vagy, mint a nicked. Még a "buta" és "álszent" szavak jelentésével sem vagy tisztában. Gondolom te is kegyelem kettessel mentél át magyarból mint a pédaképed, a Pali bácsi...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.01.16. 14:06:17

@átlátó: Vagy a fideszes Békemenet - bugyiban? :D Az ultimate weapon!

Fell Bandi 2012.01.16. 14:22:50

Hát inkább ez, mint buzivonulás, ha már választani lehet...

Fell Bandi 2012.01.16. 14:24:28

@Őrizzék jól a smitt doktorit, nehogy eltünjön már!: te meg mi a túrót keresel itt, szvrkupac! eltévesztetted a házszámot! kutasd fel bokroslala sosemvolt panamai diplomáját, ha megvan, jelentkezhetsz... kinyalni a gyurcsányi valagát

Celtic 2012.01.16. 14:45:24

@Logan Grimnar: Amig fiatal az ember, sok hulyesegre kepes. Pl. sziveszterkor furdeni a Balatonban, mint tettem en is 1989 szilveszteren.

romaniarulez! 2012.01.16. 14:48:53

Hogy egyesek agya milyen pihent :)

Logan Grimnar 2012.01.16. 14:55:52

@Celtic: az teljesen rendben van :-) Gondolom elrágcsáltál előtte 1-2 borízű almát... ;-)

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.16. 15:00:13

@Logan Grimnar: butuskám, képzeld! Pontosan ismerem mindkét szó jelentését. És nem véletlenül használtam őket veled kapcsolatban. Hogy mennyire buta vagy, az ebből a hozzászólásodból is láccik... :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.16. 15:01:29

@Fell Bandi: miért? Szégyelled, hogy apád is felvonult köztük? :D
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy inkább ez, mint a jobbikos-fideszes söpredék.

A szerelő 2012.01.16. 15:13:40

Tök jópofa dolog, csak az nem tudom, hogy miért is csinálják. Ha semmi értelme, akkor a legjobb :)

Egyébként látszik a reakciókból, hogy valami értelme csak van, mivel sokan elmebetegnek hívják azokat, akik nem a csordában bégetnek, pedig pont nekik van több eszük :)

inkabbne 2012.01.16. 15:18:11

b+ annyi absynt után én se találnám a gatyám..

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.16. 15:27:33

Amikor elkezdődött a flesmobok divatja, nevem volt egy polgárpukkasztó flesmob-ötletem: összegyűlünk és 15 percig úgy viselkedünk, mintha normális emberek lennénk.

Szóval az ilyesmi úgy 15-16 éves korig elfogadható, fejlettebb egyedeknél 13-14 éves korig. Akkoriban az ember "lázad" csak úgy. Pl. én is "lázadtam" akkoriban: direkt nem kapaszkodtam a mozgólépcsőn, mert megalázónak tartottam a "kapaszkodjanak!" feliratot - NEKEM AZTÁN NEM PARANCSOL A BKV! :-)

De 15-16 éves kor után az ilyesminek a neve idiotizmus, s kezeltetni kell sürgősen.

bircaember.nolblog.hu/archives/2011/12/01/Akjupaj_Uolsztrit/

egyedi nyikk 2012.01.16. 15:38:13

hat ez fan-tasz-ti-kus.
de tenyleg.
talaljuk mar ki a "fuss bugyiban es koromcipoben a metro elott" cimu flashmobot,ott legalabb lenne valami izgalom is.

darwin dij pozitiv.
:(

Logan Grimnar 2012.01.16. 15:49:06

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: ha a te szinteden vitatkoznék veled, akkor most azt mondanám: "bebe, az én apukám erősebb mint a tiéd, és majd jól megver titeket!" :-DDD

Logan Grimnar 2012.01.16. 15:49:23

@A szerelő: ha a csordában bégetés ellenpólusát te az alsónadrágban a metrón mászkálásban látod, akkor sürgőssen beszélj orvosoddal, gyógyszerészeddel! :-DDDD

denevér3333 2012.01.16. 15:49:38

Hát azért nekem is volt gatyaelvesztős sztorim ott + még a bakancs és a oldaltáskám is eltünt! Pedig csak kb 7 dl behert meg 1.5 bort ittam meg! de azért a sátorhoz gyalogoltam hajnalba mert ott ébredtem csak hát nem emlékezetem rá! Kapolcs központjából- Vigántpetendig!:-)
Mázlim, hogy 40ezr Ft híján mindenem meg lett!
De ez akkor is öncélú és magamutogatás főleg így télen!

denevér3333 2012.01.16. 15:49:56

Hát azért nekem is volt gatyaelvesztős sztorim ott + még a bakancs és a oldaltáskám is eltűnt! Pedig csak kb 5 dl behert meg 1.5 bort ittam meg! de azért a sátorhoz gyalogoltam hajnalba mert ott ébredtem csak hát nem emlékezetem rá! Kapolcs központjából- Vigántpetendig!:-)
Mázlim, hogy 40ezr Ft híján mindenem meg lett!
De ez akkor is öncélú és magamutogatás főleg így télen!

fifibá55 2012.01.16. 16:06:00

@Logan Grimnar: Nem vagyunk egyformák, szerencsére. Ne strapáld magad, nem fogják fel.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.01.16. 16:40:03

Nem azért a kétfillérért, de a hazafiasság jegyében meg kell jegyeznem, hogy nem a nyújorkiak vagy prágaiak találták ki ezt. Itthon például
- Bugyiban sokan vásárolnak
- Sokan Bugyiban közlekednek az utcán gyalog vagy autóban / biciklivel
- Bugyiban vannak öreg nénik és fiatal csinos lányok is

Ja, amúgy Lánycsókon és Pornóapátiban ugyanez... ;-)

Celtic 2012.01.16. 16:40:12

@Logan Grimnar: Akkor meg fiatal volt az ember, birta a szervezete...Ma ha a teveben meglatom a Balatont januarban, mar tusszogni kezdek :)

Celtic 2012.01.16. 16:40:37

@A szerelő: Valahoyg en is igy vagyok vele. Tok ertelmetlen, de jot mosolygok rajta es ez mar nekem eleg 2012-ben.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.01.16. 16:48:24

Playstation előtt felnőtt szeretet- és odafigyelés-hiányos egyenhipszterek kétségbeesett próbálkozása a feltűnésre.

Celtic 2012.01.16. 16:48:29

@Logan Grimnar: Akkor meg fiatal volt az ember, birta a szervezete...Ma ha a teveben meglatom a Balatont januarban, mar tusszogni kezdek :)

Suna bácsi 2012.01.16. 17:07:20

Kerülni szeretném a plágium gyanúját, de mondjuk ha télen metrózz nadrág nélkül az akció, akkor nyáron lehetne buszozz felső nélkül... habár a hónaljszag... az gyilkos lenne.

BKV - Önnek megyünk 2012.01.16. 17:20:58

jaj de kis trendik vagytok egyem a sziveteket

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.16. 18:02:15

@A szerelő: Ez a csordában bégetés tipikus esete. Tömegeknek csatlakozni egy olyan akcióhoz, ami se nem vicces, se nem eredeti, se nem higiénikus, és őszintén szólva egy bizonyos kor fölött irtó gáz is.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.01.16. 18:09:57

ez most miért jó? mire hívják fel ezzel a figyelmet? magukra? Csak mert ha így van, szánalmas...

Senkifia 2012.01.16. 18:23:07

támogatom. de kizárólag 18as testtömeg indexes , 18-20 éves lányok vonuljanak.... Akkor felőlem lehet buygi és melltartó nélkül is, asse zavar :)

Senkifia 2012.01.16. 18:23:15

@romaniarulez!: OFF: annyira azért nem rulez az a románia :)
ON

phaszfej 2012.01.16. 18:34:45

nagyon béna. és még csak nem is vicces.

átlátó 2012.01.16. 18:52:11

@Csehszlovák Kém: Jeee...:) narancsbőrben. Mert "Angyalbőrben" már volt.

Netszamuráj 2012.01.16. 19:04:11

A második két képen lévőt azért sunáznám! ;)

Filosz 2012.01.16. 19:56:18

qrvanagy!!!!!!!! Végre vannak olyanok akik nem veszik magukat annyira komolyan, mint az itt hozzászólók nagy része. A legbetegebb hely kis hazánk! Semmit nem lehet csinálni amit el ne ítélne a többség. Bocs! Lopni, hazudni, adótcsalni lehet......

röhhencs 2012.01.16. 19:56:24

@This_is_Sparta: hopp! Az a nadrágzsebben maradt. :)

hallari 2012.01.16. 19:56:30

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: köszönjük a pontos diagnózist doktor úr.

2012.01.16. 20:38:24

Kurva jó, én beszállnék :)
Csak azért, hogy megpukkadjon az összes fanyalgó :D :D :D

privateer 2012.01.16. 21:54:09

@HUN_Sector: Metro 2033-al ne játsz túl sokat. :)

2012.01.16. 22:53:00

@d.z.: "Remélem ezt nem vesszük át."

Ne legyenek illúzióid, magyar fiatalok mindenre vevők amihez nem kell ész, és videóra lehet venni. Javaslom tegyünk túl az amcsikon, és hirdessük meg, a metrózz szaros alsógatyában mozgalmat. Ez sem ötletesebb, de kétségkívűl merészebb, és legalább elmondhatjuk hogy innen származik.

ggaborx 2012.01.16. 22:53:00

@don-kanyar: Ezen felröhögtem! Köszi! :)

kacsa. 2012.01.16. 22:53:08

Bár nem igazán értem a résztvevők motivációját, de boxerben nem is "poén". Némelyik jobban néz ki, mint egy átlagos rövidgatya. Egyik (lány) ismerősöm nyaranta közterületen is szokott abban flangálni, de nem feltűnő.

De ha nekik jól esik alsóneműben mászkálni, hadd csinálják, lelkük rajta. Strandon sincs az embereken több ruha.

TH 2012.01.16. 22:53:26

Egyesek úgy fel vannak háborodva, mintha ez a megmozdulás nekik ártott volna, vagy mittomén...az, hogy vicces vagy nem, az egyéni ízlés kérdése, de mit kell miatta hőbörögni? fáj valakinek, ha valaki hülyét akar csinálni magából? és ettől lennének elmebetegek meg idióták? ehh, mindegy...

Alteregomusic 2012.01.17. 00:06:54

@Karipapa01: Nekem is pont ez jutott eszembe! :)

belepofazok 2012.01.17. 07:58:57

Szerintem hirdessük meg a
"Metrózz megmosdva" akciót.

És igenis viseljenek a népek ruhát, mert a 95%-uk undorító módon néz ki.

2012.01.17. 07:58:57

@privateer: azt már végigvittem rég, a 2034-et várom :)

HetedikEnVagyok 2012.01.17. 08:25:32

Tetszik :) Jól indul a napom!
süti beállítások módosítása