Gyakran megszólják a liberális bloggereket a szélsőjobbon: miért csak az Eu zászló égetése kapcsán jajgattok, írjátok a károgó posztok tucatjait? Ahogy akkor, most is felemeljük szavunk: az örmény és a magyar demokraták majd rendbe teszik a zászlóégető hülyegyerekeket, addig is várjuk az örmény kormány elhatárolódását! Halkan tesszük hozzá: bizakodjunk, hogy a Videoton jövőre nem örmény csapatot kap a BL-selejtezőkön.

2006 nyarán egy internetes portálon voltak láthatók azok a képsorok, amelyeken fiatal szlovák nacionalisták szlovákul elhangzó magyarellenes szitokszavak kíséretében elégették a magyar zászlót. 2012 nyarán a Novosztyi Armenyijii állami hírügynökség szerint az Ajazn elnevezésű szervezet akcióján résztvevők Magyarország örményországi tiszteletbeli konzuljának irodájánál letépték a magyar zászlót az épület faláról, majd felgyújtották azt. A panarmenian.net örmény internetes hír- és elemző ügynökség honlapján elhelyezett fényképek szerint a rendőrök tétlenül nézték a zászlóégetést, illetve az egész akciót.

A nem túl nagy horderejű, néhány fiatal kopasz által elkövetett ügyben a magyar külügyminisztérium akkor hivatalos tájékoztatást kért a szlovák hatóságoktól, egyszersmind afelől is érdeklődött, vajon milyen lépéseket kívánnak tenni a magyar nemzet méltóságát sértő bűncselekmény ügyében. Magyarország 2012-ben olyan nyilatkozatot adott ki, miszerint messzemenően tiszteletben tartja a keresztény Örményországot, továbbá az örmény nép kultúráját és hagyományait. Közös levélben fejezték ki együttérzésüket az örmény egyház fejének a magyar református és evangélikus egyház vezetői is az azeri kiadatási ügy miatt. WTF?

Nem értjük a magyar nemzeti kormány és az egyházak reakcióit. Másképp: nemhogy nem következetesek a mindenkori magyar érdekek védelmében, de még csak nem is nemzetiek, muha. A baltás gyilkos kiadása megmutatta, Orbánéknak nem sokat jelent a magyar szimbólumok meggyalázása vagy egy megállapodás egyoldalú felmondása. Ha ugyanis valóban nem arról van szó, hogy a piszkos alku hátterében mindössze a magyarországi pozíciók javítása áll az azeri földgáz bizniszben, akkor a dotoho a magyar kormány helyében nem fostos nyilatkozatokat ad ki, hanem azonnal megszakította volna a diplomáciai kapcsolatot Azerbajdzsánnal és nemzetközi fórumokon az ügy kivizsgálást követelte volna.

Ellenkező esetben kilóg az ázsiai rövidlábú pónink lába: az egész nem más, mint színtiszta megállapodás és a magyar kormány előre lepörgetett forgatókönyve. De ne legyünk rosszindulatúak, adjuk meg az esélyt a másik forgatókönyvnek is. A magyar kormány a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el, csupán örmény szélsőséges tüntetők zavarták meg zászlóégetéssel, magyarellenes jelszavak skandálásával a bartert. Csakhogy a magyar nemzet méltóságát sértő tett kapcsán azonban a mai napig nem kért magyarázatot a kormány, nem adott ki elítélő hangnemű közleményt, vajon mi állhat a magyar nemzeti kormány feledékenységének hátterében?

Amíg elolvassátok a magyarellenes erők hátteréről, motivációiról Kurtz ezredes posztját addig megszövegezzük a tiltakozó szöveget, hátha a külügyben is olvassák a dotohot: "Az azeri gyilkos szabadon engedése vagy ehhez hasonló, félreérthető események sem jogosítanak fel senkit arra, hogy bármelyik nemzet jelképét meggyalázzák, nemzeti büszkeségét megsértsék, a Magyar Köztársaság Kormánya ezért a leghatározottabban elítéli, hogy több demonstráló is zászlót égetett Magyarország örményországi tiszteletbeli konzuljának irodájánál.

Továbbá, a nyilatkozaton kívül hiányoljuk: ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész imáit, hogy képesek legyenek a magyarok az örmény népnek megbocsátani. Hiányoljuk a Nemzeti Érzelmű Motorosok békés demonstrációját. Hiányoljuk a betiltott Magyar Gárda fifikás akcióit, amelyekkel az azeri szabadon bocsátás ellen demonstrálnak. Hiányoljuk a szélsőjobboldali portálok szolidaritási nyilatkozatait és aláírásgyűjtő akcióit. Hiányoljuk a minősíthetetlen örmény lépésre az interneten spontán demonstrációk szervezését az örmény képviseleti iroda előtt, illetve a Magyarok Világszövetsége csatlakozó felhívását is. Hiányoljuk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közleményét nemzeti jelképünk meggyalázásáról a szentkoronaradio.hu éterében.

Gondolni sem merünk arra, amennyiben örmény tiltakozók égetnek magyar zászlót rendben van - bocsánatot vajon kérünk-e? - de amikor kerge szlovák fiatalok pózolnak égő magyar zászlóval, akkor az újpest drukker is együtt dobálja a követ a szlovák nagykövetségre a fradistával. Vinnyogva olvassuk a kommentárokat, Szegedi Csanád-ügy után az azeri baltás esete után újra egymásnak estek a szélsőjobbon, hiába: a sematikus, nacionalista gondolkodás nem képes minden jelenségre koherens választ adni, hogy ti is megértsétek: egyszerűen senkik vagytok. Egy biztos: az eset beárazta a magyar jogszolgáltatás értékét a világon, az eddig sem túl sok befektető ezek után nagyobb ívben kerüli el Magyarországot.

Most már reménykedünk, talán végül mi is megkapjuk Rezešovát?

Ajánlom végül George Carlin kultikus mondatait a nemzeti és etnikai büszkeségről:

 

67 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr324747654

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Menteni a menthetetlent 2012.09.04. 14:39:30

Ezzel próbálkoznak sokan, mikor az azeri ügyben a kormány felelősségét próbálják elmismásolni, és az ügyön felháborodókat meg leszólni. Szíve joga ez bárkinek, a gond csak az, hogy könnyen cáfolható érvekkel teszik.  Hagyjuk most azokat a elmeháborodo...

Trackback: Örvényben 2012.09.03. 20:53:23

Elbaltázták, de nagyon. Vagy azért, mert iszonyatosan amatőrök, vagy azért, mert teljesen gátlástalanok – ez még kiderül – a magyar diplomáciának az azeri gixerrel sikerült bennünket egy évtizedek óta dúló, elmérgesedett konfliktus közepébe sodorni. So...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.03. 18:46:10

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.03. 18:46:04

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Trackback: Gagyi faxot lobogtatva bizonygatja ártatlanságát a baltás gyilkos kiadatásában a kormány 2012.09.03. 18:10:58

A Magyar Nemzet szerint ez a fax tartalmazza Azerbajdzsán Igazságügyi Minisztériumának kötelezettségvállalását: * * Nézzük meg, mit ír a kiadatási kérelem formai és tartalmi követelményeire vonatkozóan a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről 1996. évi XXXVII...

Trackback: Navracsics hazudik, az örmény igazságügyi miniszter meg is írta neki 2012.09.03. 18:09:04

“Engedje meg, hogy kételkedjek az őszinteségében, amikor azt állítja, hogy megelégedett az azerbajdzsáni fél garanciáival.” – áll Hrayr Tovmasyan lentebb olvasható levelében a news.am örmény hírportál információi szerint. A levél magy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bgp 2012.09.03. 09:45:24

Talán azért nem ajvékolnak most a széljobberek, mert van egy kis igazságérzetük. Orbánék meg azért, mert van egy kis bűntudatuk.
De lehet, hogy csak lassan terjednek a hírek.

tede 2012.09.03. 09:45:53

még, még több örmenyes posztot, mert így sem lehet elég hisztérikus írást olvasni

személy szerint már unom ezt a vég nélküli és egyoldalú rugózást az eseményen

sajnálatos, igen, de ennyi megbeszélnivaló egyszerüen nincs az ügy kapcsán

csak az egyenlő mérce okán kérdezem, hogy a szaudi focisták leterroristázása, ami diplomáciailag hasonló mértékü botrány volt, aztán mégsem volt ilyen hisztéria miatta idehaza.

Vajon miért ?

corny 2012.09.03. 13:15:35

Egy érdekes fejlemény: liberális bloggernek nevezed maga. Nem az vagy, provokátor vagy, csak megpróbálsz elbújni egy nagyobb testvér mögé, és akkor azt hiszed, máris igazad van. Írásaidban végig a szlovák nacionalista szempontok megfelelően provokálsz mindenkit. Kedves blogger, én nem vagyok sem nacionalista, sem jobboldali, de ez a kútmérgezés, amit te folytatsz, felháborít. te nem liberális vagy bármilyen elvek alapján írsz a magyar nacionalizmusról, hanem nacionalista szlovák nézőpontból, mint akinek az az érdeke, hogy még véletlenül se közeledjen egymáshoz magyar és szlovák, kivéve, ha a szlovák szélsőnackó szempontokat elfogadja. Honnan ez az indulat, az a gyűlölet? Fizetett vagy önkéntes provokátor vagy? Miért teszed? Fejed be, kérlek. Egy baltás blogger vagy, nem liberális.

sztenke 2012.09.03. 13:15:43

Én tartom magam ahhoz, hogy valóban jó pontot akartunk szerezni, de nem tudtuk, hogy egyből elengedik Safarovot. Egyébként tényleg érdekes, hogy az Európai Unió a füle botját sem mozdítja egyik irányban sem, ez pedig már szerintem energiapolitikai kérdéseket vet fel.

von Putri 2012.09.03. 14:19:28

Na és mi köze ehhez az egészhez Slovenskónak?

Lasombra 2012.09.03. 17:40:10

én csak annyit tennék hozzá, hogy Carlin mester: +1
az egyik legnagyobb tanító.

sencor 2012.09.03. 17:55:28

A videoton max. az Europa-ligában kaphat jövöre örmény ellenfelet. Pff BL selejtező haha...

bigthereal 2012.09.03. 18:14:08

már megkérdeztem többször, miért itt provokálsz?

miért teszel úgy, mintha nem látnád a különbséget a két esemény között?

szánalmas, kisstílű hazaáruló vagy, és ennek megfelelően kezel itt mindenki...

nigel 2012.09.03. 18:14:54

Arra kérnék mindenkit, hogy nem kommenteljen ezen a blogon, mert a "kedves" blogger nyilvánvaló provokálással próbál minél nagyobb látogatottságot elérni. Nyugi! hülyékkel nem vitatkozunk!

Pan Modry 2012.09.03. 18:15:23

En is kovetelem ezek alapjan Rezesova kiadasat Szlovakianak, amennyiben Magyarorszag nem adja ki Rezesovat az annyit jelent hogy diszkriminacio aldozata, ugyanis a kovetkezetesseg jegyeben ki kellene adni.

Amennyiben Magyarorszag ezt nem teszi meg, ki lehet jelenteni hogy a szlovakok diszkriminalva vannak, es ezek utan Szlovakiatol nem kerheto szamon semmilyen magyarok elleni diszkriminativ lepes.

anyad2 2012.09.03. 18:15:58

@von Putri: "Na és mi köze ehhez az egészhez Slovenskónak?"

Úgy érted, hogy Felvidéknek? Ideiglenes nevén tótisztánnak?

sencor 2012.09.03. 18:27:05

@Pan Modry: Már Bocs de elmondták hogy joga van kérni a kiadatását de Ő nem kérte. Először tájékozódj...

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 18:30:17

@nigel: Lelepleztél! A szlovák titkosszolgálat minden száz komment után fizet, azt nem mondom meg, mennyit.

Aláírásgyűjtésbe nem kezdesz a dotoho ellen?

平八 2012.09.03. 18:30:20

Szívhez szóló ez a poszt is. Főleg a "senkik vagytok rész" a jobboldalnak.
Ugyanakkor amúgy, mint "liberális" blog, ti mikor és hol is határolódtatok el a zászlóégetéstől? Nem kollektíva az "oldalatok", hanem az oldalatok, mint a blog maga. Mert a posztban ilyen nincs. Jól kifejtetted a véleményedet, elmagyaráztad azt, amit mindenki tud, de igazából nyíltan és tisztán te sem ítélted el, hogy "Én, XY az YX blog XX-e mélyen elítélem az YY-t."
Azért ez gáz.
Idézzek a Bibliából vagy rendes ötéveshez méltóan felismered magadban az ide vonatkozó passzust?

nigel 2012.09.03. 18:33:58

@Csehszlovák Kém: Nem! Ekkora figyelmet nem érdemelsz! Na csá!

yafet 2012.09.03. 18:34:14

"bizakodjunk, hogy a Videoton jövőre nem örmény csapatot kap a BL-selejtezőkön"

Te meg azért is reménykedj, hogy ne megint egy szlovák csapatot kapjon.:))

Az örmények égethetnek magyar zászlót, ti meg nem. Ez miért bassza a csőrödet? Már nem csak a magyarokkal de a messzi örményekkel szemben is kisebbrendűsgi érzésetek van??? ;)

neiro 2012.09.03. 18:44:27

Nem mintha nem lenne igaza egy-két dologban (nagy baki volt kiadni) de mégis adós maradt egy válasszal:

Mire jó az árokásás. Még a sokszor lesajnált nacionalisták is megtalálják a közös hangot, időnként; akkor a Akkor a "liberálisnak" hogyhogy sose sikerül.
ujszo.com/napilap/regio/2010/10/11/a-szelsosegesek-megtalaltak-a-kozos-ellensegeket.

Mellesleg Rezes Éva kiadatásával kapcsolatban tévedésben vagytok. Két külön dolog az, hol ítélkeznek fölötte és hol tölti majd ki a büntetését. Az ítélkezés kérdésében ő mit kér és mit nem kér a másodlagos. Emiatt Szlovákiának kellene kérnie a kiadatását. De nem kérték, és egyébként is főszabályként ott kell ítélkezni, ahol a cselekmény történt. Majd az ítélet után kérheti Éva, hogy otthon töltse ki a büntetését (ha akarja).

Az azeri viszont azt kérte, hogy otthon töltse ki a büntetése hátralevő részét, ezt egyébként általában nem utasítják vissza.

szil_ 2012.09.03. 18:52:18

Mi köze van ehhez az ügyhöz Tóciának?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 18:58:33

@平八: Liberális barátaimmal nem csak egy 2010-es fotóra szoktunk összeállni, hányan is vagytok, 30-an? Dehogy, talán kilenc kopaszt látok a képen, muha. A posztban pont erre mutatok rá, hogy az általad belinkelt propaganda fotóra összeállt nácik szokták rendszeresen egymás zászlóit felgyújtani vagy SK-ban magyar diáklányt megverni, stb. függetlenül, hogy az éppen szlovák, magyar örmény, vagy azeri.

Szóval lehet itt úgy csinálni kérem, mintha te olyan nagy barátja lennél a szlovák szélsőségeseknek, csakhogy mindketten tudjuk, ez nincs így. Ez a baj a nácikban: sunyin lapítanak a fű alatt, ahelyett, hogy férfiként bevállalnák, mit is szeretnének valójában.

Rövidebben fogalmazva: Gyávák vagytok és kártékony rovarként élősködtök a polgári-liberális demokráciákon!

TroTull 2012.09.03. 19:09:37

valóban kezd unalmassá válni a téma, de tetszik a sajátos szemszög... az IQ-light kopaszparasztok meg ne befolyásoljanak, van itt mindig pár értelmes is, akivel lehet vitatkozni ;)

TomT 2012.09.03. 19:10:31

Én egy egyszerű fotelszurkoló vagyok. Nagyon örültem, amikor - elsősorban jégkorongmeccseken - először hallottam az "aki ugrál, büszke magyar" rigmust. Az egyéb lelátókon szokásos alpári tahóság, különféle testrészek, rokoni kapcsolatok, és intim élethelyzetek emlegetése helyett egy vállalható, vicces rigmus volt. Senkit nem sértett - gondoltam. Azóta is szeretem.

Itt másodszor veszem észre (pedig nagyon nem követem ezt a gyötrelmet), hogy a kedves szerző kiforgatja, próbálja lejáratni ezt a mondatot. Teszi ezt ilyen újságírósan, kérdőjellel a végén, nehogy felelni kelljen az állításért.

Újságíró vagy sem, kártékony egy féreg vagy édes ecsém.

TroTull 2012.09.03. 19:17:51

@TomT: fotelszurkoló vagy, nem is követed a gyötrelmet... - ehhez képest elég markáns véleményed van. megsúgom halkan, ha követnéd a gyötrelmet, akkor pontosan tudnád, hogy nem a szurkolói rigmust akarja a posztoló kifigurázni, hanem azt a náci söpredéket akiknek a szájából az ilyen formában rendszeresen elhangzik.

ember100 2012.09.03. 19:29:12

@tede:
Helló !
Igazad van , és ha gondolod küldj még 1-2 magyar zászlót , hátha elégetik !!!
(irónia)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 19:42:50

Sorry, félrement, nem @平八: -nak írtam a választ, hanem @neiro: -nak!

Poborsky 2012.09.03. 19:42:57

Hát igen, biztos voltam benne, hogy a dotoho nem fogja kihagyni ezt a témát. Igaz, hogy kb. az 500. cikk az ügyről, de azért ilyen éles látása senkinek nincsen. Sikerült ismét leleplezni a nacionalistákat. Ebbe a kategóriába persze mindenki beletartozik, akinek más véleménye van mint a blog szerzőjének. Fáradhatatlan gondolkodásod (ami persze soha nem sematikus) eredményeképpen már világosan látunk mindannyian. Azt azért megjegyezném, hogy a magyar kormány nem "engedte szabadon" az azeri gyilkost, hanem kiadta őt. Ha ezt az apró tényt figyelembe vetted volna, akkor talán írhatnál arról, amiről elvileg ez a blog szól: "Cseh/Szlovákia egy anyaországi magyar szemével".

TomT 2012.09.03. 19:58:30

@TroTull: Csúsztatsz, hogy nagyon óvatosan, eurokonforman fogalmazzak. A magyar jégkorongválogatott és az Alba Volán szurkolóit merészeled náci söpredéknek nevezni. De nem baj, ez a te demokratikus meg liberális meg tudomisénmilyen véleményed. Tudomásul vettem.

平八 2012.09.03. 19:58:50

@Csehszlovák Kém: Akkor jó, már majdnem azt hittem, hogy mi van, aztán meg kiderül, hogy mégsem.

2012.09.03. 19:59:10

hehe, ez jó volt :) aki ezt nem érti, azzal tényleg nincs mit kezdeni :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.09.03. 20:02:10

@平八: "Idézzek a Bibliából vagy rendes ötéveshez méltóan felismered magadban az ide vonatkozó passzust? "

mitol hiszik a szeljobberek, hogy a bibliajuk vonatkozik mindenkire...

nem
nem vonatkozik. ez onkentes, tudod? nem kerheted szamon, legfeljebb a felekezetben a padszomszedodon...

de legjobb tudomasom szerint a kertesztenyek istene is azt mondja, a magad dolgaval torodj, ne masokat csesztess...

2012.09.03. 20:04:10

@TomT:
"A magyar jégkorongválogatott és az Alba Volán szurkolói" között bizony akad náci söpredék - sajna. de a fradiba is. stbstb.

2012.09.03. 20:13:01

@平八:
szerintem idézgesd a Orbinak. vagy a baltás hősnek

平八 2012.09.03. 20:21:18

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Mitől hiszitek, ti, szélbalkomcsik, hogy nem lehet számon kérni valakitől egy-egy ismertebb passzust, mondhatni: szólást/mondást/híresebb idézetet, ami amúgy az általános műveltség velejárója?
Tudom, hogy nálatok nem, meg amúgy is, mint az általános műveltség az úgy kollektíve nem képződött ki, de nem kéne mindenbe belelátni mindent, nem fejből kértem az egészet visszafelé. Ezeket úgy hívják, hogy bibliai közmondások, amúgy. Biztos hallottál már párat, például azt is, amire gondoltam, hogy "Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a gerendát sem veszi észre". Ha nem, akkor igazából lényegtelen is, amit írtam, mert úgy se fognád fel.
Látod, ezt imádom bennetek: akárhányan jöttök és elkezdtek okoskodni meg kioktatni, MINDIG befogjátok szopni. Mint a bundás kenyér: egyszerű, primitív, de mindig bejön.

Pan Modry 2012.09.03. 20:21:33

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:
Ha szlovak lennél, akkor jobb nö lennel minden bizonnyal, emiatt kevesebb frusztraciod lenne es nem lennel egy baszatlan szelsojobber.

neiro 2012.09.03. 20:21:54

Hát ha nekem címezted akkor végképp félre ment.

Próbálj valahogy arra kitérni, és nem előle kitérni, mire jó ez. Innen nézve bizony árokásásnak tűnik.

(semmi közöm ahhoz a társasághoz ha nem lenne világos - de nem is zavar egyébként - ahogy te sem).

Muad\\\'Dib 2012.09.03. 20:22:02

A sérthetetlen Benes dekrétumok országának nevében hallottuk...

redjsteel 2012.09.03. 20:48:36

Az itt megszólaló fasiszta söpredék megjegyzéseibôl (böfögéseibôl) ítélve a poszt bizony rátapintott az elevenjükre. Gratulálok az értelmes gondolatokhoz, mégha némely relativizálásnál kissé meglepôdtem, hogy miért nem viszi a poszt a gondolatot tovább és miért választja a kényelmesebb, kitaposott utat.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 21:06:24

@redjsteel: köszi, én is úgy érzem igencsak betaláltam azoknál, akikről szól a poszt.

A blog részben egy kísérlet, a liberális térfélről próbálok egyszerűen fogalmazott gondolatokat, közérthető üzeneteket célba juttatni, értsd: nem mindig a többszörösen összetett mondatokra van szükség a tömegek számára, de abban igazad van, hogy ezt a posztot ezúttal tényleg gyorsba dobtam össze.

tintamin 2012.09.03. 21:06:31

Az megvan, hogy Szijjártó Petike azeri csapattal ünnepel a csarnokavatón? :DDDD

www.origo.hu/sport/magyarfoci/20120903-a-dunakeszi-kinizsi-azeri-futsalcsapat-ellen-avatja-a-felujitott-sportcsarnokat.html

Mindig van lejjebb.

neiro 2012.09.03. 21:06:34

@redjsteel: hehe, komolyan kíváncsi lennék, vajon az eddig mejelent 38 kommentár közül egészen pontosan melyik lenne egy "fasiszta" műve :)

roki 2012.09.03. 21:17:03

@redjsteel:

Három éve regisztráltál, volt eddig hat hozzászólásod, ebből egy arra lett ellőve, hogy bizonygasd a cimborák nagyszerűségét.

Ugye nem hoz zavarba, ha gyanítom, hogy a blog körül csoportosuló 2-3 szélsőséges turbótót egyikének pótnickje vagy????

roki 2012.09.03. 21:17:39

@Csehszlovák Kém:

Wazze, ezt a szégyent, te önmagaddal beszélgetsz?

Mi ez,... autofelláció?

Alonee 2012.09.03. 21:19:22

@bigthereal: Hazaáruló? Nyugodjatok már le pls, itt mindenkinek 5000 fokon kell megnyilvánulnia? Én sem értek egyet a bloggerrel sokszor (sokszor meg igen ), de egy biztos, érdekes szempontokat vet fel. Ebben a posztban pl. sok igazság van, én is érdekesnek tartom, hogy a hordák ld. szélsőjobbosok, nem háborognak a zászlóégetés kapcsán.

neiro 2012.09.03. 21:26:39

@roki: vagy ez vagy még rosszabb.

A 6-ból az egyik korábbi hozzászólása tagadja Katyn-t ... "A kivégzés mindenképpen a német támadás után történt" és ..."ha áldozatok, akkor a lengyel pánok félfasiszta diktatúrájának áldozatai".

Ehhez nem kell kommentár. Én a magam részéről gratulálok az egymásra találáshoz.

von Putri 2012.09.03. 21:30:07

Micsoda gyalázat!

Persze amikor Simek Kitty agyonlőtte saját alvó apját, akkor meg pont fordítva volt minden. Ünnepelni kellett, és teljesen jogos volt a kegyelem az elnök részéről a libsi oldalon

roki 2012.09.03. 21:46:19

@Alonee:

Ezen nincs mit csodálkozni, mindkét, vagy inkább mindhárom narratíva szerint felesleges az örményekkel kapcsolatosan a határozott toppantás.

1.) Aki kormányellenes álláspontról elítéli a kiadatást, annak bűntudata van, úgy ítéli meg, hogy legyen meg az örömük, égetgessenek az örmények, a zászló akkor zászló, amikor mi megtöltjük érzelmi tartalommal.
2.) Aki kormányoldalról közelíti meg és tudja, hogy a kiadatás feltehetőleg kézzelfogható haszonnal jár, az is azt gondolja, hogy ellentételezésül jár valami az örményeknek, mert senki sem gondolja azt, hogy őket akarjuk bántani, mikor a saját érdekeinknek megfelelő megoldást kaparunk ki.
3.) Az örményeket akaratlanul is félázsiai primitív hordának tekintjük, akikkel szemben tök felelsleges volna bármiféle civilizált hozzáállás megkövetelése.

Tulajdonképpen igaza van a turbótót bloggernek, a felvidéki eset kapcsán sem kellett volna nagyon problémázni, mert hát valljuk be, hogy magunkban őket is leginkább csak hármas alának tekintjük.

....Jónapot kívánok!

Überfiorentini 2012.09.03. 21:46:26

Ki fingott? Ja, bocs, csak a tót kinyitotta a pofáját.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 21:59:29

@roki: " a felvidéki eset kapcsán sem kellett volna nagyon problémázni"

- ne felejtsük el, akkor Gyurcsány F volt a kormányfő, ha ő nem reagálja le, egyébként teljesen korrekt módon a magyra zászló elégetését, akkor a széljobbról felhangzik a "hazaáruló" kórus. Egyébként így is felhangzott, hogy elítélte, akkor a széljobb "gyengének" tartotta Fletó reakcióit :)

Kérdem én, akkor most a "nemzeti" Orbán reakciói milyen kategóriába tartoznak? Merthogy simán "hazaáruló" az biztos, de ugye ezt lehetne fokozni - a nacionalista logika mentén, felesleges, el tudjuk képzelni.

Mindenesetre ez egy (újabb) totális meghasonlás a "nemzeti" oldalnak, amiről időnként azért kiderül, közel sem "nemzeti", csak hát ez nehezen esik le az egysejtű szavazótábornak.

@Bleiber százados: na paraszt, te most kommentáltál itt utoljára, szevasz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.03. 22:05:55

Érdekes megközelítése a dolgoknak,csak nem sok értelme van.
Ezt a két dolgot hogyan hoztad össze..?
Gondolom a Szlovákok még véletlenül sem csak a Magyarságuk miatt utálják a Magyarokat.
És hogy jön ide a "szélsőjobb"?
Az a csoda,hogy Csatáryt valahogy nem keverted bele!
Frissíts egyet gyorsan!

neiro 2012.09.03. 22:22:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Pedig nem nehéz. Voltak ugye a szlovákok akik magyar zászlót égetnek. Erre Gyurcsány korrekt módon reagált, de Viktor ellenzékből hazaárulózott. Erre most vannak az örmények akik magyar zászlót égetnek. Viktor erre semmit se reagál, sőt Gyurcsány se ellezékből. Pedig neki most lehetne hazaárulózni 2x annyit. Tehát a magyar nacionalisták tehetnek mindenről.

Logikus, nem? Jól bele gázolt a magyar fasiszták lelkivilágába.

roki 2012.09.03. 22:26:32

@Csehszlovák Kém:

Semmilyenbe. Orbánnak nem kell bizonyítania, míg Gyurcsánynak kellett, hiszen korábban az a politikai áramlat, amihez köthető, nyakig elmerült a nemzeti tartalmakat tagadó globalista szemlélettel átitatott ideológiába, a valódi mainstream nyugati liberalizmusban.

Talán ezért is nehezen értelmezed a jelenséget, mert Szlovákiában eleve ismeretlen a nyugati mainstream által követett liberális szemlélet.
Helyette egy minimum szlovák nemzeti-, de inkább nacionalista-libertarianizmus van jelen.

Nekünk volt egy olyan társadalomfejlődési szakaszunk, amikor megpróbáltak nmegismertetni bennünket ennek a mainstream liberalizmusnak a valójával.....nem mondom, hogy sok ragadt belőle ránk, de azért kikupálódtunk belőle, márcsak Budapest világvárosi fejlődésének érdekei miatt is.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 22:47:48

@roki: Roki, azért mert apád-anyád, iskola, a pap belédindoktrinálta a „nemzeti” gondolkodást, a világ nem ezen az alapon működik már min. 60 éve. Ez az első tévhited. Második tévhited, amit Magyarországról írsz. Hoppá: Szlovákiában ugyanúgy „hazaárulók” a liberálisok, mint Magyarországon (most konkrét ügyek említése nélkül). Másrészt: a liberális szemlélet ugyanúgy jelen van Pozsonyban és Budapesten, nincs semmiféle „nacionalista-libertarianizmus (WTF?). Az a te fogyatékosságod, hogy nem jársz olyan körökben, nem olvasol olyan folyóiratokat, amelyek segítenének ezeknek az alapvetéseknek a felismerésében. (Ha ez nem így lenne, nem írtad volna előző kommented sem le).
Harmadrészt: magyar „nemzeti” prizmán nézel mindent, éppen ezért tűnik úgy, hogy Szlovákiában (de Romániában is) az ottani többségi társadalom összezár „a magyarok” ellen, holott csupán csak a magyar nacionalizmus jelenségei ellen lépnek fel, és ez így rendben is van, a magyarok pontosan ugyanezt teszik a román vagy a szlovák nacionalista megnyilvánulások elleni fellépéssel. Érdekes, én tudom, mert olvasom: ekkor a szlovák fórumokon UGYANEZ az általad említett érv jelenik meg, pepitában: bezzeg a magyaroknál van egy minimum magyar nemzeti alap, amin összefog az összes párt. Érdekes, mi? Ha lesz rá időm, ki is fejtem hosszabban ezt egy posztban, tanulságos lesz az is az álszent, álnemzetisekedő magyar pszeudojobb, de inkább fideszes baloldal számára.

von Putri 2012.09.03. 23:07:00

Hadd foglaljam össze a hasonlóságokat és a különbségeket Safarov és Simek Kitty ügye között:

1. Safarov és Simek is alvó, védtelen embert ölt, meg sem próbált legalább kontaktusba lépni vele

2. Kivégzésszerűen ölte meg, biztosra akart menni a baltával illetve a pisztollyal

3. Nem bánta meg a tettét, ez világosan kitűnik Safarov mostani reakciójából, illetve abból, hogy Simek utána elment szórakozni a barátnőivel

4. Az eljárás során korábbi sérelmeikre hivatkoztak, az elkövetés idején egész biztos nem fenyegette semmi őket, tehát nem lehet jogos védelemről beszélni

5. A bíróság ennek alapján jogerősen börtönbüntetésre ítélte őket

6. Elnöki kegyelemmel szabadultak, Simek gyakorlatilag rögtön, Safarov lehúzott több mint 8 évet

Különbség annyi, hogy Safarov ügye a kormány és Magyarország szégyene, Simek viszont a fejlett liberális jogrend dicsősége, libsi oldalról nézve

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.09.03. 23:17:19

@von Putri: vadász, vadász...

Nem kétlem, hogy nem tudnád, de nem értem, a romboláson kívül mi haszna van egy ilyen ál-összehasonlításnak, anélkül, h nem említed meg a legfontosabb különbséget:

Simek sorozatos bántalmazások áldozata volt nevelőapja által, Kitty egyébként két évet letöltött fiatalkorúak börtönében.

Safarov nacionalista indokból csak azért, mert a másik ember örmény volt, baszta agyon egy baltával. (Szájbarágva: nem verte éveken át Safarovot az örmény, mint az előző esetben ugye történt, hanem bullshit nacionalista indokokból gyilkolta le, ami középkori szokás).

Hoppá! Érzed a kölönbséget? Ja, és ha Simekről és ezzel összefüggésben az általad felállított hamis párhuzamról és a liberális jogvédők érveléseiről szeretnél többet olvasni, ajánlott szakirodalom:

Morvai Krisztina: Rettegés és erőszak - otthon - Budapest - Rejtjel Kiadó, 2005

:D

Szép álmokat!

neiro 2012.09.03. 23:29:30

@von Putri: Ezt máshol is írtad, lehet, hogy a diplomácia tényleg "sejthette" volna, feltételes mód, hogy mi lesz.

Lehet. Csakhogy a hasonló eseteket az Igazságyminisztérium intézi, nem feltételezések hanem kialakult joggyakorlat alapján.

Egyenlőségjelet tenni a kiadás és a kegyelem között túlzás. Azért adtuk ki hogy otthon üljön.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 09:39:12

@neiro: Az ügyben kialakult joggyakorlat az volt, hogy ők kérik, mi meg nem adjuk.

Mi az a hülyeség, hogy nem szabad alapos feltételezéseket figyelembe venni a döntéshozatalkor? Vaknak kell lenni? Akkor minek van nagykövetségünk, hiszen onnan csupa feltételezés szintű információ folyik be, azon felül csak zabálják a kaviárt. Ezek szerint a semmiért.

neiro 2012.09.04. 14:13:58

"ŐK" kicsoda? Két külön dologról van szó. Az azeri diplomácia próbálhat - próbált is, de sikertelenül - a szokásos diplomáciai csatornán tehát Külügyminisztérium - lépéseket tenni annak érdekében, hogy Magyarország enyhítse a büntetést.

Az elítélt - tehát "ő" - kérheti, hogy a büntetést otthon ülje le. Ez nem enyhítés, csak annyi, hogy otthon üljön. Olyan verzió elvileg nincs is, hogy otthon elengedik. Az Igazságügyminisztérium illetékes. A Külügynek semmi köze hozzá. Rutin ügy, évente legalább 10 ilyen van.

Akár hiszed akár nem, a két csatornának nem kötelező összefutnia, és ha össze is fut, nagyon szokatlan egy igazságügyi eljárásban ilyesmit figyelembe venni (induljunk ki abból, hogy eleve hazudik?) De itt lehet, hogy történt baki. Lehet. Ha baki történt is, nem helyeztük szabadlábra. Mondjuk, a kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint a gondatlan balesetokozás és a gyilkossági kísérlet.

bigthereal 2012.09.04. 14:14:16

@Csehszlovák Kém: esetleg, ha a jogszabályokat megnézted volna, mielőtt beleböfögsz az éterbe...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.04. 14:58:57

@neiro: A '83-as egyezmény értelmében az elítélt személy átszállítására irányuló kérelmet előterjesztheti az elítélt személy, az ítélkező állam és a végrehajtó állam is. (2. cikk 2-3. pont)

Az "ők" ez esetben a végrehajtó állam.

Olyan verzió van, elvileg és gyakorlatban is, hogy otthon elengedik. Most mutatták be, hogy hogyan működik.

Mire alapozod azt a vélekedést, hogy a magyar minisztériumok között nem kötelező az együttműködés és egyeztetés? Adott területért felelős minisztériumnak a terület szerinti ügyekben tájékozódnia kell. Az eset külügyi és igazságügyi területre is tartozik. A külügyi és az igazságügyi minisztériumnak kell tudnia erről is és egymás létezéséről is.

Nem abból kell kiindulni, hogy hazudnak. Nem is hazudtak. Abból kell kiindulni, hogy mi áll az egyezményben, és hogy mit mond a másik fél, valamint mit mondanak a saját információs forrásaink.

neiro 2012.09.09. 11:19:54

Nyilván ismered az egyezményt, és a 12. cikk sem kerülte el a figyelmed (amely épp az egyoldalú kegyelmi döntést tiltja). Tehát ha abból indulunk ki, hogy mi áll az egyezményben akkor nincs ilyen. Hogy egy egyezményt megszegnek, olyan persze van.

De mit állítasz: kiadás egyenlő (szándékos, eltervezett) kegyelmi döntés de amiről beszélsz: gondatlanság. Ok, nem beszéltek, pedig kellett volna, tudhatták volna, stb. ez még akkor is csak gondatlanság.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 11:21:34

@von Putri: Ne haragudj de most kivételesen @Csehszlovák Kém: mel értek egyet pedig nem szoktam.
Az a kiscsaj igencsak félelemben élhetett és ez nagyon szar dolog,én tudom.Gondolom nem jókedvében ölt.Vagy esetleg megvárhatta volna míg őt ölik meg,nem?
Vagy még évekig szenvedhetett volna.

laci0011 2012.09.09. 11:21:42

@bigthereal: Szerinted ezeket a fiúkat érdeklik a jogszabályok?Ha kiderűl a disznóság még mindig ott van poltpéter,hehe.

laci0011 2012.09.09. 11:21:48

@Counter: Indulj ki abból hogy a pénzt már el is költötték és kevésbé látszol naívának.Nincs itt semmi olajügy titkosítva 85 évre...Kár ezeket az elvetemült kispályásokat tovább etetni.

von Putri 2012.09.09. 11:22:54

@Csehszlovák Kém:
Jól értem, neked Morvai Krisztina a hivatkozási alap? Miért nem mindjárt Szegedi Csanád?
süti beállítások módosítása