Fejlődés és a Nyugat vs. ellenforradalom és provincializmus - ez a cseh elnökválasztás legfontosabb üzenete.

Előttem van, ahogy kinyitják a jobboldaliak a Magyar Nemzetet vagy bármelyik jobboldali weblapot, félelmetes, hogy mennyire nem működik a Fidesz ellenség/barát felismerő rendszere. Ennek oka, hogy mi, magyarok, csak úgy, mint a többi nép, roppant képmutatóak  vagyunk, és különböző, egyszerűen előhívható bűnbakokat teremtünk. Ezek: az absztrakt zsidó, a mindenhová elérő liberalizmus, és a baloldal. Ja, meg a FIFA. A message roppant egyszerű, zsidóval, liberálissal, baloldalival rendes magyar ember nem barátkozik, más esetben fél, retteg. Eközben tumblrerezünk a zinterneten, mekibe járunk hamira, high-enden hallgatjuk a Pink Floydot, klubokban a dj-settet, 3D-ben nézzük a Hobbitot, az esti rohamivást a folyók menti gátrendszeren futjuk le, pulzusmérőnkön lessük a leadott kalóriákat. Képzeljük el annak az embernek a lelkiállapotát, aki naponta használja a modernizációs vívmányokat, eközben neveltetése, tanulmányai, szülei, a templom és az iskola arra nevelte, hogy ezeket gyűlölje. Mi ez, ha nem színtiszta kognitív disszonancia.

Mert a konzervatívok ellenforradalomban élnek, innen a különleges érzékenység Horthy ellenforradalmi rendszerére, csak az megy át a két korszak között felállított „nemzeti” csillagkapun, ami kolbásszagúan provinciális, amely szembemegy az építéssel, a fejlődéssel. És ugyanez működik a pártpolitikában is. Roppant kínos lehet mostanában nemcsak fideszmagyar szavazónak, vagy jobboldali sajtómunkásnak lenni. Gondoljunk bele, Ponta, Fico, Kaczynski, Zeman legjobb magyarországi barátjának hivatalos sajtójáról van szó. Kell az ellenség, ott a magyar, itt a diákok, eh. Vagy éppen a romák. Ki ne emlékezne arra a nem nagyon híresztelt, de legújabb kori magyar történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjára – hello, neonáci szlovmagyarok! – amikor Krasznahorkaváraljára, a kisebbségi sors minden dimenzióját átélő, helyi magyar lakosok behívták falujukba a 2005-ben még a rozsnyói Kossuth szobrot köpdöső Marian Kotleba neonáci szlovákot, hogy tegyen rendet a cigánysoron. Kínos. Meg lehet magyarázni? El lehet ezt logikusan fogadni? Aligha.

Úgy szeretném, úgy akarom elolvasni azt a posztot bármelyik nagyon konzervatív oldalon, vajon hogyan magyarázzák: Fico, Ponta, Kaczynski után Zeman is bekerült az Orbán Viktor Baráti Társaságba? Itt van rögtön a szofisztikáltan konzervatív fos maiorom a cseh elnökválasztással kapcsolatban, legújabb posztjában írja: „(a csehek) választottak egy maguk közül való igazi szocialistát – a posztszocialista térség kortünete, még mindig”. Vajon mi lehet az oka, hogy álkonzervatívjaink és álkeresztényeink folyamatosan félrebeszélnek, pózőrködnek, tényleg nem látják, a cikk tulajdonképpen Orbánról beszél? Egy pillanatra összeomlott a Mandiner is, egy nappal a cseh köztársasági elnökálasztás után, a jobboldali az baloldali, írják. Gyönyörű. A jobboldalon elhallgatják a cseh elnökválasztást, persze, kurvára nem érdekel senkit, mi? Miközben a kormány kommunikációját olvasva, dagad már a büszke magyar kebel: jéé, a térségben mindenki Orbánt utánozza.

Mert hát, ugye, kik is ezek az emberek. A Ponta-kormány mandátumát magyarellenes intézkedésekkel kezdte meg. Fico miniszterelnök magyarellenes nacionalista kirohanásait már régóta ismerhetjük. Most éppen az európai szocialisták teljes jogú tagságát élvezi, visszavették. Kaczynski és a minap megválasztott Zeman német-ellenes kiszólásait sem részletezem, ez utóbbi, együtt Ficoval, nem enged a Benes-dekrétumokból sem. Ócska nacionalisták mind. Akárcsak a turul szobor alatt pöffeszkedő Orbán. Ne legyenek kétségeink a közös nevezőről: Ponta az alkotmány eltiprásában, Fico a nyugdíjreformban, oktatáspolitikában, Zeman legújabban a gazdaságpolitikában mondott a magyar miniszterelnök gondolataihoz kísértetiesen hasonló törekvéseket. A pártszínek tökéletesen elhalványultak, a dolgot önmagát nézzük: Közép-Európa népeinek legalantasabb ösztöneire, a népek közötti gyűlölködésre építik politikájukat.

Alsó kategóriás resti párbeszédeinek színvonala, primitív nacionalizmus és a kínzó érzés, amely minden nap belénk hasít, ebben az idegen világban. Ez a cseh elnökválasztás legfontosabb üzenete a posztkommunista országok számára: az angolszász típusú "jobb" és "bal" pártfelosztás kialakulása még várat magára. Mondjuk ki: Zeman és Schwarzenberg csatája lejátszható lenne bármelyik kelet-európai országban, a fő törésvonal ugyanis nem jobb és baloldal között, hanem a nyugat hívei és a 21. század körülményeihez esztetizált, minden nap roppant kínosan feszengő, magukkal állandó ellentmondásba keveredő, a 19. századi nacionalista gondolkodás támogatói között áll fenn. Fejlődés vs. Ellenforradalom. A cseh elnökválasztás második fontos üzenete a magyarországi liberálisoknak: mindezek ellenére a csehek egy olyan korban és régióban, ahol növekszik az idegengyűlölet és a sovinizmus képesek voltak 45 százalékos arányban egy olyan jelöltre szavazni, aki a progresszív nyugati gondolkodást és értékeket képviseli. Nem vagyunk egyedül, dotoho Schwarzenberg!