2013085_4160349175106926dbc0a2.jpg

Egy fiatal szlovák rendező vitte el idén a rangos Tiger Hivos Award díjat a rotterdami filmfesztiválon "Kutyám, Killer" című filmjével. Mira Fornay korábban vizsgafilmjével is megjárta a neves európai fesztivált, idén pedig a fődíjért indulhatott, megnyerte.

Fornay első filmjével a velencei filmfesztiáválon tűnt fel, mostani filmjével úgy tűnik, megnyílhat az út számára az óceánon túl is, munkája felkeltette már a The Hollywood Reporter folyóirat érdeklődését is, írtak róla. A Tiger Hivos Award díjért a világ minden tájáról beérkezett alkotásból kiválasztott legjobb tizenhat pályamű versenyzett.

Nézd meg a győztes film trailerét:

A díj történetének első szlovák nyertese a büszkeségről és a szégyenérzetről forgatott filmet. Fornay ez utóbbit a legveszélyesebb érzésnek tartja, amellyel ha nem tudunk kiegyezni, tragédiához is vezethet, nyilatkozta. A filmről érdemes még tudni, hogy a rendezőnő eredetileg profi színészekkel akarta a civil szereplőgárdát keverni, végül elvetette az ötletet és kizárólag civilekkel forgatta le a filmet.

A rotterdami bemutató egyébként hangos sikert váltott ki, a vetítés után Fornay több kérdést is kapott a közönségtől. A rendezőnő elmondta, hogy a film olyan szegény emberekről szól, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel. A film is hasonló környezetben mozog: lepukkant lakótelepek, vasútállomások, és egy olyan kocsma adja a helyszíneket, ahol a romáknak tilos a belépés. A film faji mondanivalóját Fornay azzal egészítette ki, hogy a project előtt két évig skinheadek között mozgott, meg akarta érteni, hogy a mai fiatalok közül miért csatlakoznak olyan sokan ehhez a szubkultúrához, miért hisz valaki olyan dologban, amit saját maga sem képes felfogni, amit saját maga is veszélyesnek tart.

A film a szlovák-morva határ mentén élő 18 éves fiú egy napját mutatja be. Marek (Mihály Ádám játssza a karaktert) egy skinhead, aki alkoholista apjával él és egyetlen hiteles érzelmi kötődése kutyájához, Killerhez fűzi, akit egész nap arra tanít be, hogyan védelmezze meg. Marek korábban rájön: édesanyja jelenleg Morvaországban él, amely nincs olyan messze a szlovák-cseh határtól. Felkerekedik, hogy végre megtalálja, és amikor ez végre sikerül, szembesül a ténnyel, hogy édesanyja már újabb fiát neveli, egy fiatal romát, Lukášt. A két féltestvér, Marek és Lukáš között egy nem várt, hihetetlen, feszült barátság alakul ki. A tény Marekban reakciókat vált ki, erről szól a film, érdemes lesz megnézni.

moj_pes_killer.jpg

A film Szlovákiában a Febiofest nyitófilmje lesz március 21-én, előtte Csehországban láthatjátok a filmet több városban is. A cseh Febiofest részletes programja, itt. Magyarországi bemutatóról egyelőre a dotohonak nincs tudomása.

Mira Fornay Szlovákiában született egy tipikus közép-európai családban szlovák-magyar-osztrák háttérrel. 1997-től a Prágai Film és Előadóművészeti Akadémián tanult filmrendezést. 2002-ben diplomázott, vizsgafilmje a Small Untold Secrets volt. Ezután az Egyesült Királyság Film és Telelvízó Akadémiáján folytatta tanulmányait, ahol 2004 őszén egy alacsony költségvetésű filmmel, az "Alzbetával" diplomázott le, aminek 2005 februárjában volt a premierje az Egyesült Királyságban. Részt vehetett 2005-ben az Abbas Kiarostami által vezetett képzésen. Prága és Berlin között ingázik. Egész estés filmmel 2009-ben mutatkozott be a "Rókák" című filmjével, Velencében.

Így készült a Kutyám, Killer:

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dotoho.blog.hu/api/trackback/id/tr185058466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Askeladden 2013.02.02. 15:57:46

"Mira Fornay Szlovákiában született egy tipikus közép-európai családban szlovák-magyar-osztrák háttérrel."

Megnéztem a csajszi fotóját, hát nem egy tipikus szlovák, osztrák arc!

"szembesül a ténnyel, hogy édesanyja már újabb fiát neveli, egy fiatal romát, Lukášt."

Nem rossz alapszitu.

petraeus 2013.02.02. 17:14:41

Na megy ez neked, jo tudni errol a hirrol, filmrol, remelem lesz idod (a publicisztikak melett) tobb ilyesmirol beszamolni.

Ja, annak kulon orulok, hogy lathatolag egyre jobban megbaratkozol olyan alapveto liberalis es europai ertekekkel, mint a regionalizmus.
Ha mar gond nelkul le tudod irni Morvaorszag nevet (ami ugye 1949 ota nem letezik) akkor elobb utobb csak elfogadod a csallokoz vagy bodrogkoz letet, sot talan elobb utobb leszel annyira liberalis es demokrata, hogy elfogadd az emberek jogat az onrendelkezeshez es az ebbol kovetkezo teruleti autonomiahoz.

Papageno68 2013.02.02. 17:56:47

Ígéretesnek tűnik, kösz' hogy felhívtad rá a figyelmet. Bár sok hasonló történetet ismerünk (élőben is), azért megnézném valahol magyarul is.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.02.02. 19:04:31

@petraeus: Örülök, hogy egyre jobban tetszenek a liberális demokrácia értékei, lám le lehet írni még a regionális elnevezéseket anélkül, hogy területi autonómiát követelnél ott, ahol annak már semmilyen jelentősége nincs!

Tanulmányozd ezeket a posztjaim, vigyáz őrült szóhasználat következik, sok Csallóközzel:

dotoho.blog.hu/search?searchterm=Csall%C3%B3k%C3%B6z&searchmode=OR&submit=Keres%C3%A9s

annamanna 2013.02.02. 19:39:59

Gratulálok a rendezőnek, aki olyan anyafigurát eszelt ki, aki először egy alkoholistával baszatja meg magát és ráhagyja a gyerekét, aztán meg egy cigánnyal (akinek persze több esze van és elpucol a nőtől).... TIPIKUS anyafigura, milyen jó SZIMBÓLUM!
De persze nem anyuci szégyelli magát, á, nem - szégyellje magát a fiú!!
Egyben biztos lehetek - a rendező nagyon szégyellheti magát, és a saját szégyenérzetét vetíti ki a külvilágba, mindenkit igyekszik magával rántani a szégyenbe, mindenki szégyellje magát, ha már ő maga igen... Pláne a csúnya férfiak!!!
Parasztvakítás ez is, mint a többi, nézze meg a kotera.

kennyking 2013.02.02. 20:40:45

Életszerű történet, aha..Kimondhatatlan nevű Benedek újratöltve.Garantált a díjeső.Ha mégsem, akkor egy kis plusz holosztori és nyert ügy.
Mindig a büszkeség érzése önt el, ha meghódítjuk halivúdot.

Mystes 2013.02.02. 20:45:52

@annamanna: Talán Kotlebát akartál mondani.

Mystes 2013.02.02. 20:46:00

@kennyking: Az úgynevezett kisebbségek sokszor kibírhatatlan viselkedéséről nem lehet filmet készíteni.

sírjatok 2013.02.02. 21:05:28

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg.

Sir Galahad 2013.02.02. 21:46:37

Nem láttam a filmet, s egyébként semmi bajom vele, lehet, hogy jó, de azért érdekelne, hogy miért csak olyan filmek nyernek fesztiváldíjakat (egyáltalán: készülnek) ilyen témákban, amelyek a kötelező pc jegyében íródtak.

Mystes 2013.02.02. 22:33:20

Dotoho! Keresek egy olyan román/ok által, de magyar nyelven írt blogot, ami a magyarra ugyanúgy tekint a maga módján, mint te szlovákként a magyarokra.

Adjál linket.

Mystes 2013.02.02. 22:48:34

"Amíg ezzel nem vagyunk tisztában, nem ismerjük el – nincs miről beszélni. (erről szólt a mandinereseknek is írt posztom, és ahogy láthatod a 702 komment azt mutatja, ez a topic még nagyon nincs kibeszélve Magyarországon)."

Ennek a mandíner-linkjét kérném! Köszönöm.

Mystes 2013.02.02. 22:49:00

@Sir Galahad: Ez azért van, mert a Nyugat tele van bűntudattal. A gyarmatosítások miatt, azután a 2.vh miatt, és végül amiatt, hogy ma is milliószám dolgoztatják a török, muszlim, indiai, mittudomén milyen bevándorlóikat - alantas munkán.

Ők kiebrudálják saját maguktól a cigányokat (Kanada, Franciaország, stb), és azután Filmdíjjal tüntetik ki azokat a közép-európai filmeket, amik arról szólnak, hogy itt sem szeretik a cigányokat.

Ilyen az ő kognitív disszonanciájuk.

Askeladden 2013.02.02. 22:54:38

@petraeus:

"édesanyja jelenleg Morvaországban él, amely nincs olyan messze a szlovák-cseh határtól."

Szlovák-cseh határ igazából nincs is! Szlovák-morva határ van, vagy a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság közötti határ.

(A Cseh Köztársaság nagyobb, mint Csehország mert oda tartozik még Morvaország és Cseh-Szilézia (Szilézia cseh része) is.)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.02.02. 22:59:10

@Mystes: Ne most össze a nyugati országok idegenrendészeti intézkedéseit a közép-európai rasszizmussal, romaellenességgel vagy antiszemitizmussal!

Mr. Mojo 2013.02.02. 23:37:02

Micsoda életszagú nagyszerű történet. nagyszerű. Mint a "Vespa" . Mindjárt magam alá sírok.

Mr. Mojo 2013.02.02. 23:37:20

"a közép-európai rasszizmussal, romaellenességgel vagy antiszemitizmussal"
Szánalmas szöveg. Mindent elmond az előzetes moderálás.

Mystes 2013.02.02. 23:43:03

@Csehszlovák Kém:

1., Kérem a két linkemet! :)
2., Nekik alapvetően nem a cigányokkal van bajuk, azokat be sem engedték, hanem a bevándorlóikkal: törökök, pakisztániak, indiaiak, afrikaiak, muszlimok! A mi (rasszizmus, ilyen-olyan anti) problémáink az ő problémáikhoz képest lófaxok! Mi hozzájuk képest békés sziget vagyunk.

Ezért is jön ide szívesen a zsidó, szaporodik a cigány.

Sir Galahad 2013.02.03. 13:20:47

@Mystes: Jó, de nekünk az ő bűntudatukhoz mi közünk? Mi, magunknak, miért nem tudunk életközeli, a valós problémákat árnyaltabban bemutató filmeket készíteni? Ez a legnagyobb baj...

Mystes 2013.02.03. 15:36:32

@Sir Galahad: A nyugatiak komálják az ilyen filmeket, mert egyrészt azt látják bennük, hogy máshol is vannak problémák, másrészt ítélkezhetnek. Mindkettő kellemes tevékenység.

Gondolj bele: mi lenne, ha itt Budapesten lenne egy filmszemle, ahol győzne egy olyan film, ami azt mutatná be, hogy a németek hogyan baszogatják a törököket.

Szerintem gusztustalan.

Mystes 2013.02.03. 15:56:41

@Sir Galahad: Igen, valóban baj az, hogy még önmagunk ábrázolásához is csak kölcsönvesszük a fogalmakat, legyenek azok politikaiak vagy gazdaságiak. És azután persze, hogy csodálkozunk, hogy nem illenek ránk...

Ezután jön a következő hiba, hogy elkezdjük méricskélni, hogy mennyiben felelünk meg nekik, aztán megpróbálunk megfelelni és kiderül, hogy nem megy.

Ehelyett önmagunknak kellene megfelelnünk. Önmagunkból kellene kiindulnunk. Nem pedig azt nézni, hogy kinek milyen mértékben felelünk meg. Hol a szovjeteknek, hol Brüsszelnek, hol a bajoroknak, hol a Habsburgoknak, stb. Ebbe bele lehet dilizni. Gondolj bele: aki tegnap még a szovjeteknek nem volt elég jó, ma meg Brüsszelből hallja, hogy nekik nem elég jó. Mindezt egy élet leforgása alatt...

Ezért én csak egy megoldást látok: az önazonosság.

Sir Galahad 2013.02.03. 16:24:23

@Mystes: Nagyjából egyetértünk. De továbbra sem értem, a mi filmjeink miért mások igényei, elvárásai szerint készülnek? Díjat lehet, hogy nem nyerne, de közönségsikere biztosan volna egy olyan filmnek, ami nem a kötelező pc egyensémája, hanem a valóság alapján mutatná be pl. a cigány-magyar konfliktusok hátterét.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.02.03. 18:54:16

@Mystes: @Sir Galahad: Jó lenne szétválasztani a jelenkori xenofóbiát, idegenellenességet az idegenrendészettel, másrészt mindezt szétválasztani nemzetállamok történelmi hibáinak szembenézésével.

Ez utóbbiban a német társadalom jelesre vizsgázott, ma minimális kivétellel, egy német fiatal nem fogja érteni, ha Hitlerről pozitívan kezdesz el beszélni. Ez a munka se a magyar, se a szlovák, se a cseh társadalomban még nemhogy nem ért véget, de nagyon el sem kezdődött.

Másrészt az ilyen filmekre nem a nyugat-európaiak miatt van szükség, hanem saját magunk miatt, olyan országokban élünk ahol a lakosság 80%-a nem akar maga mellé roma szomszédot, pl.

Az ilyen filmekről azért írok, mert egy az egyben érvényes Magyarországra is, ahol az ember szintén azért válhat skinheaddé, a szélsőséges eszmék foglyává, mert kilátástalan az élete, mélyszegénységben él, dologtalan, nincsenek érzelmi kötelékei, sivár, tengődik. Ezt a filmet leforgathatták volna Borsodban is!

Ez pedig az év vicce: "jön ide szívesen a zsidó, szaporodik a cigány" - ide már nem jön senki, inkább menekülnek az emberek, legutóbb félmillió magyar állampolgár! Ezen gondolkozz el..

Sir Galahad 2013.02.03. 22:00:53

@Csehszlovák Kém: No, erről beszélek. "a lakosság 80%-a nem akar maga mellé roma szomszédot" Az például egy jó filmtéma lehet, milyen tapasztalatok alakították ki ezt a közvélekedést. És még egyszer mondom: őszintén, nem a ránk erőltetett pc szűrőn keresztül kellene erről és a hasonló kérdésekről beszélni. Ettől azonban sajnos nagyon messze vagyunk, és ez az a munka, amit a saját érdekünkben el kellene végeznünk - ez ugyanis nem a múlt, hanem a jelen és a jövő problémája. Ilyen filmekre csakugyan szükség volna, de tartok tőle, el se készülhetnének.

annamanna 2013.02.03. 22:20:27

Csehszlovák Kém: "Ez pedig az év vicce: "jön ide szívesen a zsidó, szaporodik a cigány" - ide már nem jön senki, inkább menekülnek az emberek, legutóbb félmillió magyar állampolgár! Ezen gondolkozz el.."

Te mégis milyen ellentmondást látsz a két mondat között? A magyarokat elüldözik, a cigányokat DÉMONIZÁLJÁK, hogy végül teljesen kiürüljön a hely a hun (kazár, kaukázusi, belga, askenázi, zsidó, vagy ahogy tetszik) honfoglalók számára!

Tenebra 2013.04.14. 23:09:25

Szerintem jó kis film, és köze nincs a Vespa c. szutyokhoz. :D
süti beállítások módosítása